„Jogi határzár”
2015. augusztus 30. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

„Jogi határzár”

A semmit nem érő „fizikai” határzár után most készül az éppen annyit érő „jogi határzár”.

hatarzas-magyarhirlap_hu.jpg

Fotó: hirado.hu

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a megoldás: szigorítani kell a Büntető Törvénykönyvet. „A kormány is úgy gondolja, hogy olyan elrettentő büntetéseket helyezünk kilátásba, ami az embercsempészek és az illegális határátlépők kedvét egyaránt elveszi attól, hogy bűncselekményeket kövessenek el.”

Nem gondolom, hogy a háborúk, a népirtás, az éhhalál elől menekülők puszta kedvtelésből jönnének át a határon. Ha csak a „kedvüket” akarják elvenni, ne fáradjanak.

menekultek-hirado_hu.jpg

Fotó: hirado.hu

Inkább azt találgassuk, hogy vajon a Btk. módosítása révén a Fidesz milyen, a menekültekre vonatkozó bűncselekményeket akar még kitalálni? Netán olyanokat, amelyeket semmiféle szankcióval nem lehet sújtani? Az ENSZ menekültügyi egyezménye ugyanis tiltja, hogy a menedékkérőket az országok szankcióval sújtsák. És Magyarország 1989. március 14-én ratifikálta, azaz hazai joggá tette ezt a megállapodást. 

genfi_egyezmeny-slideplayer_hu.jpgKép: slideplayer.hu

Úgy tűnik erre az apró kis problémára időközben a kiváló jogász, Répássy is rájött. Ellentétben Orbán állításával, mely szerint a tiltott határátlépés bűncselekmény (régóta nem az), az IM államtitkára már arról beszélt, „a kormány nem tervezi, hogy szabálysértés helyett bűncselekménnyé tegye a tiltott határátlépést, elég, ha a kerítés megrongálását büntetik.” A Fidesz szóvivője – a végzettségére nézve szintén jogász Tuzson Bence - azonban még a napokban is szorgalmazta a tiltott határátlépés bűntetté nyilvánítását. Fiúk, nyilatkozat-dömping előtt/helyett egyeztetni kellene!

repassy-robert-fn_hir24_hu.jpg

tuzson-bence-origo_hu.jpg

 

 

 

 

 

 Répássy Róbert fn-hir24                                                                 Tuzson Bence   origo.hu

Ahhoz pedig igazán nem érdemes megpiszkálni a Btk.-t, hogy büntetni lehessen a rongálást. Ez a bűncselekmény - a megrongált dolog értékétől függően – most is 1, 3, vagy akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A rongálással okozott kárt persze nehéz lesz kiszámítani, hiszen máig nem tudjuk, mennyibe kerül majd az adófizetőknek a kerítés. Ugyan lapzártáig nem ismerhettem meg a Btk. módosítás-tervezetének szövegét, nem lepne meg, ha fantáziadús fideszeseink a rongálásnak egy vadonatúj minősített esetét találnák fel.

Míg a menedékkérőket a határ átlépéséért nem lehet büntetni, az embercsempészés mindenhol bűncselekmény. Ez utóbbi büntetési tételét akarja most a Fidesz tovább emelni. Valószínűleg nem hallottak még arról, hogy a bűnözés csökkenését nem a büntetések nagyságától, hanem a felderítések eredményességétől lehet remélni.

buntetes-slideplayer_hu.jpg

Kép: slideplayer.hu

De hagyjuk az elméleti okoskodást. Nézzük meg inkább a jelenleg hatályos büntetéseket. Már az is akár 3 évet kaphat, aki merő jószívűségből, tehát ingyen nyújt segítséget a határ jogellenes átlépéséhez. De persze nem ez a jellemző. Ha valaki pénzért, vagy több személyt csempész át a határon, büntetése 1-től 5 évig terjed. Az üzletszerű, vagy bűnszövetségben elkövetett embercsempészést pedig a most hatályos Btk. is 2-8 évig terjedő börtönnel sújtja. Emellett el lehet kobozni a csempész járművét, meg a pénzt is, amit „szolgálataiért” kapott. A külföldi embercsempészt pedig – a büntetés letöltése után - ki lehet utasítani az országból. Igaz, karóba húzni nem lehet. Egyelőre.

Vajon eszébe jutott-e a Fidesznek, hogy hány ügyész, bíró és államköltségen kirendelt védő kell ahhoz, hogy eljárások tízezreit le lehessen folytatni? Vajon gondoltak-e arra, hogy miként helyezik el a rengeteg új elítéltet a már amúgyis túlzsúfolt börtönökben? És hogy mennyibe kerül mindez? Azután pedig a strasbourgi ítéletek nyomán mennyit fogunk fizetni a lehetetlen és embertelen állapotok miatt?

Vagy kizárólag a menekültek kriminalizálása és az idegengyűlölet fokozása a valódi cél?

ha-magyarosrzsagra-jossz-10.jpg

 Kép: http://virtualis-haza.blogspot.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr347745408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paragrafus 2015.08.30. 21:08:25

Viszont a jogászkodás keretében - mert idetartozik - muszáj megemlíteni, hogy a fidesz most a hétvégén (mikor is máskor tenné meg) feltöltötte a menekültüggyel kapcsolatos törvény- és törvénymódosítási javaslatait a Parlament honlapjára. Ezekből az egyikkel szeretnék foglalkozni.
A rendőrségi törvény eddig azt írta elő:
"A rendőr magánlakásba bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül nem léphet be, illetve nem hatolhat be".
Ez most kiegészül a következővel: ...."kivéve, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben, Magyarország területén jogellenesen tartózkodó személy felkutatása érdekében, ha alaposan feltételezhető, hogy amagánlakásban ilyen személyek tartózkodnak .”
A törvénymódosítás indoklásában a következőket fogalmazták meg idézem): "A javaslat alapján kizárólag tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben a Magyarország területén jogellenesen tartózkodó személy felkutatása érdekében a rendőr magánlakásba bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül beléphet, illetve behatolhat"

Mindez fehéren-feketén azt jelenti, hogy ha a rendőr csak feltételezi (mégha alaptalanul is), hogy a magánlakásban menekült van, akkor abba a magánlakásba minden felhatalmazás nélkül bemehet. Tehát nem kell, hogy őt beengedjék a lakásba az ott élők, lakók, vagy a tulajdonos, sem hatósági engedélyre sem lesz szüksége. A behatoláshoz elég a rendőr feltételezése, ill. a gyanúja. Ezen gyanú, ill. a feltételezés alapján a rendőr önkényesen bármikor bemehet a magánlakásba.
Ez viszont vastagon sérti a fél Alkotmányt. Szembemegy a jogállamisággal minden létező szempontból. Sérül az emberi méltóság alapjoga, a magántulajdonhoz fűződő jog, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elve, sérül a védekezéshez fűződő alkotmányos jog, sérül a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos alapjog, sérül a jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos jog, valamint sérül a kiszámíthatósághoz fűződő alkotmányos jogelv egyaránt. Továbbá sérül a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos alapelve és a hatalommal való visszaélés alkotmányos tilalma.
És csak nagyon halkan jegyzem meg: mintha már lett volna ilyesmi a magyar történelemben, néhány évtizeddel ezelőtt. Deja vu érzésem van.

blist 2015.08.30. 22:09:22

@paragrafus: Semmi gond, majd az Alkotmánybíróság kimondja az alkotmányosságát, mert a cél szentesíti az eszközt a kormányzás érdekében...
Mint már volt rá példa más esetben.

paragrafus 2015.08.30. 22:19:03

@blist:
Amelyik Alkotmánybíróság elnökének az az elnöki ars poeticája, hogy (idézem) ...."Ebben a helyzetben az Ab feladata is az, hogy mértéket tartson, ne blokkolja, akadályozza a kormányzati munkát azonnali beavatkozást igénylő helyzetekben"....,- attól az Alkotmánybíróságtól semmi jót sem várok már alkotmányjogi szakmai téren.

Majd csak akkor, ha olyan alkotmányjogászokból válnak alkotmánybírák, aki kizárólag - ismétlem: kizárólag - az alkotmányjog szakmaisága alapján fogják végezni ténykedésüket. Ezeknek a jelenlegieknek erről halvány lila fogalmuk sincs.
A még jelenlegi taláros emberke között (szerény véleményem szerint) egy, azaz csak egyetlen egy olyan személy van, aki odavaló, ahol most van és minden tekintetben alkalmas is a posztjára.

Brix 2015.08.31. 16:48:57

A Fidesz frakció, a Jobbikkal közösen meg fogja szavazni a szükséges törvényeket és Alkotmányt is módosítanak.
Az, hogy mit mond az ENSZ menekültügyi egyezménye, semmit sem számít. Magyarország a magyaroké! Vagyis: jogunk van megmondani, kit engedünk be az országunkba! Az is hazugság, hogy semmit sem ér a határzár, hiszen még meg sem épült mind a 3 kerítés. Ha 3 kerítés lesz, akkor az elegendő időt fog adni a határőrízetnek , hogy elfogják az illegálisan határt sértő migránst, akit majd elítélnek a kerítés megrongálása miatt, és ezt követően kitoloncolják Magyarországról

Sir Galahad 2015.08.31. 17:17:01

Néhány rövid megjegyzés.

"A semmit nem érő „fizikai” határzár után most készül az éppen annyit érő „jogi határzár”. A fizikai határzár még messze nincs kész, így nem tudhatjuk, mennyit ér.

"Nem gondolom, hogy a háborúk, a népirtás, az éhhalál elől menekülők puszta kedvtelésből jönnének át a határon." Nyilván nem, de egyrészt csak a migránsok egy része jön ilyen helyről, másrészt mehetnének a rövidebb úton, Horvátországon át is Ausztria felé.

"Vajon eszébe jutott-e a Fidesznek, hogy hány ügyész, bíró és államköltségen kirendelt védő kell ahhoz, hogy eljárások tízezreit le lehessen folytatni? Vajon gondoltak-e arra, hogy miként helyezik el a rengeteg új elítéltet a már amúgyis túlzsúfolt börtönökben? " Ha a szerző itt az embercsempészek elleni eljárásokra gondol, szerintem eltúlozza a számot. Ha általában az illegális határátlépőkre, akkor akár stimmelhet is a szám, de őket nem kell elhelyezni sehol: a bűncselekmény elkövetése tudtommal alap a kiutasításra, ennyi.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2015.08.31. 17:31:52

Vannak határátkelő helyek. Aki nem a hivatalos határátkelő helyen jön-megy az biza valamiféleképpen "bűnöző". Nem dutyi, hanem visszatoloncolás az adott országba.

Tudományos libsizmus 2015.08.31. 17:32:42

Mikor keresi az osztrák rendőr a betolakodót az autópályán? Amikor bemondja a TV, hogy vonattal megy.

♔bаtyu♔ 2015.08.31. 17:38:09

Jogi szakértés helyett inkább tájékozódj a határzárakról, mert láthatóan fingod nincs róla.

Tudományos libsizmus 2015.08.31. 17:43:35

Érdemes elolvasni a hozzászólásokat:
diepresse.com/home/politik/aussenpolitik/4806814/

A németül nem tudók kedvéért: egy darab nincs, amelyik egyetértene a német vagy osztrák kormánnyal. Nem a magyarokon, hanem a németeken gúnyolódnak. A libsik kedvéért.

♔bаtyu♔ 2015.08.31. 17:46:22

@paragrafus: Az, hogy ezen indokkal, de más miatt bemenjen a lakásodba semmilyen értelme nincs.

A kádár rendszerben viszont volt.

Tudományos libsizmus 2015.08.31. 17:51:05

Lezárni a zöldhatárt nem európai. Lezárni az autópályát európai. Most már ezt is tudjuk.

csepke 2015.08.31. 17:59:57

nem furcsa az, hogy neked aki millió adatbázisban lévő elektronikus adat vagy, van országhatár, téged ellenőriznek a hatóságok, ha van kedvük, még schengenen belül is, sőt, eleve schengent ki kellett érdemelnünk a csatlakozás után, tőlünk féltették európát?, de annak, aki a világ túlfeléről idejön, azt se tudni kicsoda micsoda milyen ország állampolgára, annak istenadta joga papírok nélkül utazgatni országokon keresztül? az az ország nem létezik, mint ország aki azt sem mondhatja meg ki léphet a területére. nem kell ám sok és elterjed a világon, hogy olyan puhapöcs európa, hogy csak szándék és elhetározás kérdése odamegy európában és azt csinál az egyszeri migráns, ahova és amit akar. nevetséges.

♔bаtyu♔ 2015.08.31. 18:02:02

@Tudományos libsizmus: Azért ezek az ostoba libsik micsoda csinnekbe belemennek.

Itt magyarázza az egyik, hogy Orbán a felelős a 72 ember haláláért, de fel sem tűnt neki, hogy akkor miért nem szállhattak ki a teherautóból az osztrák határ után. Hiszen az már Európa.

Ez is itt azt szánja érvnek hogy értelmetlen bármit is csinálni, úgyis hatástalan. Ezek még 2010-ből sem tanultak.

♔bаtyu♔ 2015.08.31. 18:04:23

@csepke: Ennek jó lenne a valódi mozgatórugóit ismerni. Mert az nyilván nem igaz, hogy a kormányok ennyire ostobák.

Tudományos libsizmus 2015.08.31. 18:05:47

@♔bаtyu♔:
Én attól tartok, hogy ezeknek a 90%-át visszafordítják, hiszen paki az összes, nem szír. Ha ezeknek vissza kell jönniük megint Budapestre, szétverik a várost.

A németek is ellenőrzik mától a határt Bajorországban. Schengennek úgy tűnik, annyi. Remélem, az EU-nak is most annyi lesz.

2015.08.31. 18:09:33

Vajon pont egy jogi szakember ne látná a dolgok mögé azt, hogy az a menekült, aki bűncselekményt követ el (kerítés megrongálása), az kiutasítható az országból? Illetve az esetlegesen beadott menekültügyi kérelmét negatívan érinti?

"Az ENSZ menekültügyi egyezménye ugyanis tiltja, hogy a menedékkérőket az országok szankcióval sújtsák. És Magyarország 1989. március 14-én ratifikálta, azaz hazai joggá tette ezt a megállapodást. "

Féligazság csupán.

"31. Cikk

A menedéket nyújtó ország területén jogtalanul tartózkodó menekültek

1. A Szerződő Államok az országba való jogellenes belépésük, vagy tartózkodásuk miatt nem sújtják büntetéssel azokat a menekülteket, akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük, vagy szabadságuk az 1. Cikkben foglalt meghatározás értelmében veszélyeztetve volt, és akik engedély nélkül lépnek be területükre, illetőleg tartózkodnak ott, feltéve, hogy haladéktalanul jelentkeznek a hatóságoknál és kellőképpen megindokolják jogellenes belépésüket, illetőleg jelenlétüket."

Szerbiára vajon illik-e a következő rész:
" közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük, vagy szabadságuk az 1. Cikkben foglalt meghatározás értelmében veszélyeztetve volt"

És vajon a rendőrök elől elfutó, a regisztráció és ujjlenyomat ellen tüntető bevándorló megfelel-e ennek a kritériumnak?

"illetőleg tartózkodnak ott, feltéve, hogy haladéktalanul jelentkeznek a hatóságoknál és kellőképpen megindokolják jogellenes belépésüket"

Nos?

Tudományos libsizmus 2015.08.31. 18:09:34

@♔bаtyu♔:
Merkelt meg egész egyszerűen nem értem. Úgy tűnik, Ausztriával sem egyeztetett. Mondjuk a német néppel sem, de hát az ilyesmin "liberális demokráciában" már régen nem lepődünk meg, ugye.

♔bаtyu♔ 2015.08.31. 18:10:40

@Tudományos libsizmus: "Schengennek úgy tűnik, annyi. Remélem, az EU-nak is most annyi lesz."

Benne van a zsákban. Ez a Schengen amúgy így egy kalap szart sem ért.

Amúgy épp most nézem, Merkel tévedésnek nevezte azt, hogy minden szíriai beléphet és Mo. -nak vissza kell fogadnia a bevándorlókat.

Ha ez megtörténik, Orbánéknak annyi.

Tudományos libsizmus 2015.08.31. 18:19:51

@♔bаtyu♔:
Szerintem Merkelnek lesz annyi. A 2017-es választást elfelejtheti. Ezt a szart az EU hozta össze és Merkel támadta hátba Magyarországot, de kapott belőle Ausztria is.

www.youtube.com/watch?v=WF7DfMTboFY
A 15. perctől érdekes.

paragrafus 2015.08.31. 18:29:36

@♔bаtyu♔:
...." Az, hogy ezen indokkal, de más miatt bemenjen a lakásodba semmilyen értelme nincs"....

Én semmi ilyesmit nem állítottam.
(Egyébként azért lehet neki akár ilyen olvasata is)

dont be such a jew 2015.08.31. 18:40:11

zsidó jogász véleményét nem kérdeztük az ügyben

a kutya ugat, a többit tudod zsuzsi

♔bаtyu♔ 2015.08.31. 18:40:48

@dont be such a jew: Az kizárt, hogy a blogger jogász.

♔bаtyu♔ 2015.08.31. 18:47:56

@paragrafus: Ezt egyáltalán nem tartom problémásnak. Amit problémának, vagy inkább veszélyesnek tartok, az a balliberális politikusok és média hozzáállását az illegális bevándorlás elfogadásához. Pontosabban ahhoz, hogy illegálisan jönnek be napi 2-3 ezren és ők ezt elfogadják. Szerencsére nagyon kicsi a támogatottságuk, politikai elfogadottságuk, hiszen sok ballibsi szimpatizáns sem ért egyet ezzel.

Másképp fogalmazva a ballibsinek is (szerencsére) elsődlegesebb az ország biztonsága, mint pártjai. Volt egy pár aki politikai kérdést csinált ebből és napi 2 ezer bevándorlónál jött rá, hogy nem az. Ő, de nem pártjai.

csepke 2015.08.31. 19:00:29

@♔bаtyu♔: egyébként pontosan ez az elkeserítő, hogy békeidőben akár marakodhatnak is a pártok, és az egyes emberek, felhőtlenül, fontos és kevésbé fontos ügyekben, de válsághelyzetben, a fene megette azt az országot, azt a népet, akik nem egyemberként a saját területüket akarnák megvédeni. hát ha más nem is, mi, ha nem ez köt itt minket össze? szégyen.

Semper Fidelis 2015.08.31. 19:10:42

"a háborúk, a népirtás, az éhhalál elől menekülők puszta kedvtelésből jönnének át a határon."

Bizony, és annyira futnak, hogy csak németország jó nekik. Meg mint az Indexről megtudtuk, azért van okostelefonjuk, mert azon nézik a térképet. Bizony, minden országban vesznek egy sim kártyát, és letöltik a térképet. Persze. 20 ezer forintért full európás navit kapni.... Már bocsánat, de ez a végtelenségig álságos. Arról nem is szólva, hogy akkor minek Schengen, minek papírok, mindenki menjen a világban amerre csak akar. Ja, próbálna valaki így az USA-ba, vagy Ausztráliába bemenni.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.08.31. 19:17:38

"Nem gondolom, hogy a háborúk, a népirtás, az éhhalál elől menekülők puszta kedvtelésből jönnének át a határon."

Jó, rendben. És a többiek?

Kedves Dr. Sándor Zsuzsa, örömöt érzek az írásában amiatt, hogy a kormány kutyaszorítóba került a korábban már aláírt – esetleg tőlünk gyakorlatilag kizsarolt – egyezmények, és az új, eddig előre nem látott helyzet miatt szükséges intézkedések közötti jogi ütközések miatt. Miért öröm ez önnek? A kormány sajnos nem teheti azt, amit tennie kellene, mert az európéer és boldogan együgyű szabályok kötik a kezét. A kormánynak és a valódi jogalkotó Országgyűlésnek emiatt kínos ügyeskedéssel kell próbálkoznia, hogy a hangadó országok hangoskodó politikusainak rosszindulatúan hangulatkeltő szónoklatainak minél kevesebb alapod adhassanak. Szerintem ez nekünk nagyon nem jó.

Egyébként ha már bírálja ezeket a próbálkozásokat, ötleteket is adhatna, hogy mi lenne jó ezek helyett.

Szvidrigajlov 2015.08.31. 19:23:07

Én csak azt szeretném tunni, nagy tisztelettel, az elvtársak hátha tudják a választ, ha már illen okosak, főleg, hogy emberiességi bűntett miatt feljelentést készülnek tenni a zorbánviktorral szemben, hogy, a zasszonnyal éppen beszélgettük, hogy amikor mi kimentünk az astoriához kiabálni, hogy gyurcsány takarodjál, mer kevés volt a nyugdíj, meg magas a gázszámla, akkor az, úgy tudtuk, nem szabálysértés, meg nem is bűncselekmény, oszt mégis széjjepofozták az arcunkat, meg a szomszédomnak széjjellőtték a búráját gumigolyóval.
Pedig assziszem nem követtünk el még egy szabálysértést sem.
Meg a multkor az onokám bérlet nélkül utazott, mert otthonfelejtette, oszt a közterület felügyelő meg meg akarta verni, mert nem akarta a büdös kölök odaadni neki a zigazolványát. Pedig az sem nagyon szabálysértés, hanem - aszongya az ügyvéd legalább is - hogy valami polgárjogi kérdés.
Oszt akkor má, mongyák meg az elvtársak, hogy akkor a 150 ezer rendbeli tiltott határátlépés szabálysértés, meg a 80 ezer rendbeli magánlaksértés, meg a 70 ezer rendbeli kisértékű lopás a gyümölcsösökből, meg a zengedély nélküli demonstráció szervezés ott az állomáson, azt meg mié' lehet büntetlenül.
Meg aztis mongyák meg az elvtársak, mer ők biztos okosabbak mint én, mert hát én nem vagyok eléggé képzett ideológiailag, hogy az hogyan van, hogy ezek az arabeusok ingyen kapnak meleg ebédet, én meg hó végén má sehogyan se, mert nem gyüvök ki a nyugdíjambul. Oszt tegnap azé morogtak a koromosfejűek, mer kevesellték a napi egy ételt. Hát, ha ezt én így megmorognám a polgármesteri hivatalnál, hó végin, akkor megint gyünne a gumigolyó a pofámba? Vagy nem tudom.

Sándor vagyok. Vagy nem tudom.

Szvidrigajlov 2015.08.31. 19:26:42

@Tudományos libsizmus:
Sőt van ott egy mondat: Orban hat völlige Recht!
Orbánnak teljesen igaza van!

Dr. Sándor Zsuzsa, a cikk szerzője pedig mutassa fel az útlevelét, háttal a magyar határnak.

dont be such a jew 2015.08.31. 19:29:57

Szerencsétlenségünkre az ízi véj nem fog menni a füstösök távol tartására...bár szerencse is, mert a közlekedési káoszt amit a pályaudvarokon és az osztrák határon okoznak a jöttmentek a napi dolgukat végző normális embereknek, újra a keménykezü politikát hozza helyzetbe.

Zéró tolerancia az idemigráló talpasoknak! Ha kell vmi vegyenek letelepedési kötvényt v. abcúg!

Csatos Bambi 2015.08.31. 19:55:55

Ma judaista nap van a blogketrecben?

Csatos Bambi 2015.08.31. 19:58:25

"Inkább azt találgassuk, hogy vajon a Btk. módosítása révén a Fidesz milyen, a menekültekre vonatkozó bűncselekményeket akar még kitalálni?"

Nem kell kitalálni, bőven van a rovásukon:

- engedély nélkül léptek be az országba, január 1-től augusztus 31-ig több, mint 150 ezren

- útiokmányok nélkül léptek be az országba

- az államhatárt megsértve léptek be az országba

- nekimentek a magyar rendőröknek

- megrongálták az államhatárt jelző drótakadályt

- illegálisan hatoltak át az államhatárt jelző drótakadályon

- le kellett miattuk állítani a határmenti vasúti közlekedést, mert rátámadtak az utasokra és a személyzetre

- a vaskerítésen át törtek ki egy táborból, ahonann egyébként szabadon kijárhattak

- botokkal és kövekkel felfegyverkezve támadtak a civil lakosságra

- botokkal és kövekkel felfegyverkezve támadtak rendőrökre

- garázdaságot követtek el a táborok területén belül és azon kívül

- életvitelszerűen tartózkodnak közterületeken

- nem tesznek eleget a regisztrálásukat előíró uniós jogszabályoknak

- megtagadták a személyes azonosításukra szolgáló adataik felvételét

- betörtek a határmenti ingatlanokra

- a számukra kijelölt táborok helyett a közterületeken élnek életvitelszerűen

- kezelhetetlen járványügyi helyzetet okoznak azzal, hogy a határmenti falvakban a közterületeken ürítenek

- kezelhetetlen járványügyi helyzetet okoznak azzal, hogy a hatvárosokban a közterületeken ürítenek

- meglopták a határ menti ingatlanok tulajdonosait

- kirabolták a határ menti ingatlanok tulajdonosait (rablás, mivek a tulajdonos jelenlétében szedték össze az értékeket)

- felhasogatták a határ menti gazdálkodók fóliasátrait

- letiporták a határ menti gazdálkodók tavaszi-nyári szántóföldi veteményét

- leszüretelték a határmenti gazdálkodók gyümölcsöseit

- tönkretették a határ menti gazdálkodók öntözőrendszereit

- rendszeres illegális tűzgyújtásokkal égették fel a határ menti gazdálkodók földjeit

- betörtek a határ menti gazdálkodók külterületi ingatlanjaira

- gátolják a pályaudvarok rendeltetésszerű használatát

- korlátozzák az utasok szabad mozgáshoz való jogát

- molesztálják a pályaudvarok és más közterületek környékén a fiatal nőket

- megrendeléseikkel erősítik a nemzetközi szervezett bűnözést

- súlyos testi sértéseket követnek el egymás kárára - bármikor a békés lakoság ellen fordulhatnak

- gyilkosságokat követnek el egymás kárára - bármikor magyar áldozatok is lehetnek

És ez még nem minden. Soroljam tovább is, vagy elég lesz ennyi?

Csatos Bambi 2015.08.31. 20:05:27

"Az ENSZ menekültügyi egyezménye ugyanis tiltja, hogy a menedékkérőket az országok szankcióval sújtsák. "

Baromság.

Az ENSZ menekültögyi egyezménye egy szót se ír arról, hogy az egyezményt aláíró államok KÖTELESEK a menedékkérőktől ELTŰRNI, hogy ne a határátkelő helyeken át érkezzenek, hanem a zöld határon át, amennyiben NEM kövzvetlenül abból az országból érkeznek, amelyikből elmenekültek, hanem egy harmadik állam területéről.

Úgyhogy shut up, nem kell terjeszteni a hülyeséget, mert úgyis a sánta kutya ússza meg.

Csatos Bambi 2015.08.31. 20:31:34

""Az ENSZ menekültügyi egyezménye ugyanis tiltja, hogy a menedékkérőket az országok szankcióval sújtsák. ""

Pontosabban:

1. Magyarországot semmilyen egyezmény NEM kötelezi arra, hogy ELTŰRJE, hogy a TÖBBEZER kilométerre található háborús övezetből érkező migránsok az államhatár megsértésével jussanak be az ország területére. Csak abban az esetben lenne ezt köteles eltűrni, ha a szomszédos országok valamelyikében lenne háború, és onnan jönnének a menekültek.

2. Az meg evidens, hogy Magyarország területén a migránsok is KÖTELESEK betartani az ország törvényeit, és nem kapnak felmentést a felelősségre vonás alól, ha köztörvényes bűncselekményeket követnek el.

Úgyhogy jobb lenne, ha a kedves blogger felhagyna a baromságai terjesztésével, mert ezeket az ezerszer átbeszélt, lerágott csontokat már nem tudja megetetni senkivel,és csak magából csinál idiótát, ha ezzel próbálkozik.

♔bаtyu♔ 2015.08.31. 20:38:06

@Csatos Bambi: Furcsán értelmezi a jogot, ez tény.

Csatos Bambi 2015.08.31. 20:38:14

"az IM államtitkára már arról beszélt, „a kormány nem tervezi, hogy szabálysértés helyett bűncselekménnyé tegye a tiltott határátlépést, elég, ha a kerítés megrongálását büntetik.” "

Ennek végképp semmi köze az ENSZ menekültügyi egyezményéhez.

Számos uniós tagállamban, például Németországban is BŰNCSELEKMÉNY jelenleg a tiltott határátlépés.

Úgyhogy Magyarországon is annak lehet minősíteni, ebben a kérdésben Magyarországot NEM köti semmiféle egyezmény.

conchita wurst 2015.08.31. 20:44:59

@Csatos Bambi: "Az ENSZ menekültügyi egyezménye ugyanis tiltja, hogy a menedékkérőket az országok szankcióval sújtsák. "

Az ENSZ egyezmények értéke a WC papíréval vetekszik....az jogszabály, ami kikényszeríthető. 'Az ENSZ egyik intézményeként mûködõ Nemzetközi Bíróság két hete kimondta verdiktjét: az Izrael által épített biztonsági kerítés jogellenes, és le kell bontani. ' - ezt 2004ben mondta ki a bíróság, azóta persze tovább épült. Ne mi lesz Zsuzsi, dzsihád lesz?

Valamint ki tudja az EGYEZMÉNY kit nevez MENEDÉKKÉRŐNEK. Mer mi aztat tartjuk, hogy ezek eltévedt kecskebaszók.

Furusina 2015.08.31. 20:51:02

@paragrafus: Barátilag, nem éllel írom, mert egyébként azonos platformon vagyunk: Sajnos a tervezet szövegében ott van az ALAPOSAN feltételezhető szó. Ami, álláspontom szerint azt jelenti, hogy a kertemből, nevetve fityiszt mutogató menekültek esetében lehet szó külön fölhatalmazás nélküli behatolásról, mert ez alapos föltételezés, hogy ott vannak. Amennyiben semmivel nem tudja a rendőr indokolni, hogy miért gondolta menekültek jelenlétét magánlakásban, akkor (elvileg, a törvény szerint) nem mehet be. Amitől mégis, különösen veszélyes az újabb, 1990- es szabadságunk elleni merénylet, az hogy egyáltalán fölmerült a lehetőség,, és csak UTÓLAG fogja indokolni a rendőr a behatolás indokoltságát.

Csatos Bambi 2015.08.31. 21:05:23

@Furusina:

" Amitől mégis, különösen veszélyes az újabb, 1990- es szabadságunk elleni merénylet, az hogy egyáltalán fölmerült a lehetőség,, és csak UTÓLAG fogja indokolni a rendőr a behatolás indokoltságát."

Ha eddig nem puhánykodtunk volna, akkor most nem kellene keménykedni.

Az ALAPOS feltételezést meg simán lehet egy fejkamerával bizonyítani. A technikai fejlettségünk szerencsére nem ott tart, mint 25 évvel ezelőtt.

Furusina 2015.08.31. 21:12:12

@Csatos Bambi: Nem érzem cáfolva azt, amit írtam. amúgy köszi a reakciót

Csatos Bambi 2015.08.31. 21:17:13

@Furusina:

Nem cáfolni akartam, hanem kiegészíteni.

Krumpli Bogart 2015.08.31. 23:02:08

A FIDESZ szabályozási terveit és is hülyeségnek tartom, mert a jelenleg meglévő jogszabályok alapján is megoldható a probléma.
Nagy baj, hogy Répássy IM államtitkár lehet.... a másik pasit nem ismerem.

Komoly problémának tartom, hogy a magyar hatóságok szemet hunynak a zöldhatáron át történő, tömeges, törvénytelen határátlépés fölött, hiszen a határsértőket Szerbiában senki nem üldözi, tehát semmi akadálya nincs annak, hogy a kijelölt határátkelőhelyen lépjenek Magyarország területére.
(Akár van kerítés, akár nincs, úgyis el kell fogni őket és meg kell indítani a hivatalos eljárást. Ha nem a jogsértők összefogdosásával kellene foglalkozni, talán olajozottabban menne a hivatalos ügyintézés is.

Számomra érthetetlen, hogy a szírek embercsempészek szolgáltatásait veszik igénybe horror áron, pedig kivételezett helyzetben, legálisan is jöhetnének INGYEN.

Érthetetlen továbbá, hogy az osztrák rendőr leszállítja a vonatról Budapesten a menekültet, majd szemet huny afölött, hogy az pár perc múlva mégis felszáll a vonatra.

Így nem működhetnek a hatóságok egy jogállamban.

kisQtya 2015.09.01. 14:03:27

@Krumpli Bogart: Mára beérett a vetés: nem érti Fábián Tamás, az indexes újságíró, hogy miért nem utazhatnak a migránsok:
"Egy pályaudvarnál dolgozó rendőr nem hivatalosan megmagyarázta, miért nem engedik fel a menekülteket a nemzetközi vonatokra. Hiába van ugyanis papírjuk, menedékkérelmük, jegyük, nincs nemzetközi utazásra érvényes okmányuk. Vagyis nem utazhatnak az EU területén belül. Így aztán nem indulhatnak el Ausztria felé.
Ez csak azért érdekes, mert tegnap még több ezer menekülteket felengedtek a vonatra, pedig feltehetően nekik sem volt ilyen EU-n belül érvényes utazási papírjuk."

Ezért nem sérthetnek törvényt a hatóságok.... A polgár nem érti, hogy mit szabad tennie és mit nem, ez pedig - legalább a fejekben - káoszt okoz.
Félek, hogy majd nem csak a fejekben lesz káosz....

kisQtya 2015.09.01. 14:08:55

Ha Orbánnak esze lenne (de nincs), bedobná, hogy Magyarország befogad 3000 szír keresztényt. Azért csak keresztényeket, mert aggasztóan tör előre a radikális jobboldal és ezt a folyamatot az EU sem látná szívesen.
Kecske és káposzta esete.

dr. jenőke (jenőke) 2015.09.03. 12:39:02

Most csak a Btk. rendelkezései vegyük figyelembe.

HA az elkövető büntetőjogi felelősségét csak olyan cselekmény miatt lehet megállapítani, amelyet - a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai alapján büntetendő cselekmények kivételével - törvény az elkövetés idején büntetni rendelt, akkor a "migránsok" egy része nem büntethető, másik része igen.
Nagyon jó megoldás az újabb feszültségek keltésére, a meglévők fokozására.

(keltetőgépsort veszek jeligére)

Krumpli Bogart 2015.09.07. 10:59:20

@dr. jenőke (jenőke): Az is feszültségeket fog kelteni, hogy 10.000 ember kimehetett, a többit meg nem akarják majd engedni.
Ezeknek az embereknek a zöme azt hiszi, hogy az ujjlenyomatvételt a csúnya Hungary találta ki, nem tudja, mi az az Ausztria, de Svéd és Német nagyon jó, bár semmi konkrétumot nem tud róla.
A feszültséget és a hisztit a sajtó gerjeszti.
süti beállítások módosítása