Justitia mérlege
2016. június 26. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Justitia mérlege

„Abszurd dráma” a bíróságon. Szereplők: Felperes - Rogán Antal, a kabinetirodát vezető miniszter. Alperes - Juhász Péter, az Együtt alelnöke. Tanú - Portik Tamás, a Prisztás ügyben büntetését töltő elítélt. Színhely: a Fővárosi Törvényszék. A cselekmény: Rogán beperelte Juhászt, mert az azt állította róla, hogy bűnözőkkel üzletel. Juhász tanúként egy bűnözőre, Portikra hivatkozik. Portik állítja, hogy egy lakásügylet kapcsán 10 millió forintnak megfelelő kenőpénzt adott át Rogánnak. Rogán pedig állítja, hogy nem is ismeri Portikot.

rogan_hirstart_hu_1.jpg

juhasz-peter-origo_hu.jpg

portik-blikk_hu_fuszek_gabor.jpg

 

 

 

 

Rogán kép: hirstart.hu                   Juhász Kép:origo.hu                  Portik  Kép:Blik.hu

Zajlik a perpatvar arról, vajon ki hazudik. Lehet-e egyáltalán hitelt adni egy elítélt szavának?

A „dráma főhőse” természetesen a bíró. Neki kell mérlegelnie a bizonyítékokat. Neki kell eldöntenie, hogy vajon Juhász Péter megsértette-e Rogán személyiségi jogait. Mert ne feledjük, itt egy egyszerű kis polgári per zajlik! Ahol a feleknek kell bizonyítaniuk. Annak a félnek, aki valamit állít. Egyelőre Juhász van előnyben. Azt, hogy Rogán bűnözőkkel üzletel, egy bűnöző vallomásával támasztotta alá.

Szegény Rogán „Tóni” nincs könnyű helyzetben. Mert valaminek a meg nem történtét logikailag szinte lehetetlen bizonyítani. Ügyvédei ismételten indítványozzák, hogy a bíróság hallgassa meg tanúként Bolcsik Zoltánt, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatóját és Felhősi Lászlót, a Terrorelhárítási Központ ezredesét.

bolcsik-nava_hu.jpg

felhosi-nava_hu.jpg

 

 

 

 

 

 

Képek: nava.hu                                                            

Jó, ha tudjuk, ők csak akkor tehetnének vallomást, ha felmentenék őket titoktartási kötelességük alól. Már az is titoksértés, hogy ismerjük a nevüket és tudjuk, hogy ők juttatták rács mögé Portikot. Azt meg végképp nem értem, miről tudnának vallani. Arról biztosan nem, hogy Rogán soha nem találkozott Portikkal. Netán arról, hogy Portik hazudós-e? Naná, hogy az. De ettől még adott esetben mondhat igazat is.

A magyar jogban szabad bizonyítási rendszer van. A bíróság szabadon felhasználhatja a peres felek előadásait, és bármilyen bizonyítékot, amely alkalmas lehet a tényállás tisztázására. Következtetést vonhat le a peres felek magatartásából, esetleges időhúzásából. Dehogy célozgatok arra, hogy Rogán hónapok óta tud Portik bírósági meghallgatásáról, és hogy ő maga jelölte meg azokat a pénteki napokat, amikor méltóztatik ráérni. Most meg éppen egy ilyen pénteken volt halaszthatatlan dolga külföldön. Mi is? Ja, a soha meg nem jelent Bild interjú.

bild-voxeurop_eu.jpg

Kép: voxeurop.eu

Bizonyíték lehet az is, amiről a bíróságnak hivatalból van tudomása. Például olyan hasonló eset, amikor valaki az V. kerületben jogtalanul és áron alul kapott önkormányzati lakást. Hogy csak egyet, Szentgyörgyvölgyi Péter esetét említsem, aki a botrány hatására visszaadta az így szerzett Szerb utcai lakást.

szentgyorgyvolgyi-nava_hu.jpg

Kép: nava.hu

Ha én bíró lennék, Portik vallomásából a részleteket tisztáznám. Biztosan megnézegetném a Nobu (japán étterem a Kempinskiben) megnyitójáról készült fotókat, vajon igazolható-e Portik állítása, hogy ott is találkozott Rogánnal.

nobu-24_hu.jpg

Habony is ott volt a Nobu buliján, amelyet Portik említett.  Kép: 24.hu

Megnézném azt a belvárosi Fidesz-irodát is, ahol az állítólagos pénz átadás történt, vajon megfelel-e a Portik által adott leírásnak. Persze, tudom, más egy büntetőper, de azért itt is lennének ötleteim.

Mindenki azon pörög, hogy Rogán hamis tanúzás miatt tegyen feljelentést Portik ellen. Rogán ezt némi unszolásra meg is tette. Rossz ötlet. Ugyanis egy ilyen eljárás csak akkor indulhat meg, ha a mostani per befejeződött. Kivéve persze, ha a bíró tenne ilyen feljelentést. De mint a törvényszéktől megtudtuk, neki jelenleg nincs olyan gyanúja, hogy Portik hamisan tanúskodott. (Hoppá.)

Persze hamis vád miatt már most is lehetne feljelentést tenni. Az persze rizikós. Mert mi van akkor, ha Portik mégsem hamisan vádolja hivatali vesztegetés elfogadásával Rogánt?

Akkor bizony visszanyal a fagyi.

fagyizo-kutya-allatikepek.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr418844106

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bírói Önkény Ellen mozgalom indult 2016.06.27. 18:23:49

Bírói Önkény Ellen Mozgalom indult a faszbukon. Oldal elérhető: https://www.facebook.com/BiroiOnkenyEllen

Trackback: Bűnelkövetés törvényekkel álcázva 2016.06.27. 18:20:45

Magyarországon a törvénykezés és a bírósági gyakorlat is a bűnelkövetés eszközévé vált. A politikusokat nincs aki visszatartsa bűnöző törvények meghozatalától és a bírák meg nem függetlenek, hanem önkényeskedők.

Trackback: Tények önkényes értelmezése szabad a hazai bíróknak 2016.06.27. 18:18:23

A tények bírói önkényes értelmezése Magyarországon NEM bűncselekmény, ezért a magyar igazságszolgáltatás NINCS bűnözők kezében.

Trackback: Bírói Önkény Ellen mozgalom indult 2016.06.27. 18:17:58

Bírói Önkény Ellen Mozgalom indult a faszbukon. Oldal elérhető: https://www.facebook.com/BiroiOnkenyEllen

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 14 2016.06.27. 15:14:55

Azt azért megemlíthetted volna, úgy érdekesség gyanánt, hogy Portik az MSZP titkosszolhálati vezetőivel folytatott magánbeszélgetés közepette, bevaloota, hogy MSZP-sekenek vitt gyakorta pénzt, de erről mélyen hallgatni fog.
Viszont védelemért cserébe, szívesen kompromittál Fideszeseket.

Vagy ez szerinted nem elég érdkees adalék, avagy nem illik a prekoncepcióidba ?

www.origo.hu/itthon/20130423-a-laborc-sandor-es-portik-tamas-kozott-zajlo-elso-beszelgetes.html
Portik ezután azt mondta, hogy tud egy-két olyan dolgot, amelyet inkább majd négyszemközt beszélne meg Laborccal, aki teljesen nyitott volt erre. Portik ezután arról beszélt, hogy "ugye, a referenciámhoz kapcsolódik az, hogy nem is volt belőle nekik soha semmi problémájuk, hogy bizonyos embereknek én vittem személyesen a pénzt. MSZP-seknek, és ezt sose tudta meg senki".

Portik azt gondolta, hogy ez biztonságot ad neki, ennek ellenére azt tapasztalta, hogy "a jobboldali rendőrség az mindig céltáblájára tűzött, és mindig azt próbálja felém irányítani, hogy én vagyok a főbűnös, és engem le kell tartóztatni".

rfbzs 2016.06.27. 15:49:58

@Ballib cenzúrázók réme 14:
Valamikor a Stop-on volt egy "jól értesült, mindent jobban tudó" kommentelő. Nem írom ide a nickneveit, anélkül is magadra ismersz.
Mert nem vagy te senkinek a réme, csak egy okoskodó fontoskodó.

sas70 2016.06.27. 15:55:51

Itt valaki biztosan hazudik! Biztosan Portik! Csak akkor a nyakába vesz, saját tanúvallomása után, még egy vesztegetési ügyet is, hamis tanúzással párosítva? Normális? Nekem ez nem tűnik logikusnak.

degeco 2016.06.27. 16:14:53

@Ballib cenzúrázók réme 14: ettől még a Rogán Tóni nem lesz jó ember, marad ugyanolyan kis köcsög

Ballib cenzúrázók réme 14 2016.06.27. 16:31:56

@degeco:

Ez biztos így van.
Viszont ha Rogán ennyire korrupt, hogy mindenkitől csak pénzt kér, akkor hogyan lehetséges, hogy az egyetlen tanú, egy olyan maffiózó, aki saját bevallása szerint MSZP-seknek hordott pénzt, és MSZP-s titkosszolgálati vezetőknek ígérgette, hogy kompromittál Fideszeseket ?

Nem akadt egy darab hitelesebb tanú se ?

Ballib cenzúrázók réme 14 2016.06.27. 16:33:13

@rfbzs:

Ez nem értesülés kérdése.
Ezek tények.
Hangfelvételek igazolják a Portik Laborc találkozón elhangzottakat.

Indriq 2016.06.27. 16:33:57

@Ballib cenzúrázók réme 14: tehát amikor portik az mszpseknek vitt pénzt, akkor igazat mond, amikor rogánnak, akkor hazudik.
Ahogy fentebb említették (csak én nem tudok olyan finoman fogalmazni) te egy fontoskodó kretén vagy :)

paragrafus 2016.06.27. 16:46:53

A minisztérium részéről kiadtak egy (kvázi) cáfolatot, azzal érvelve, hogy mivel Portik bűnöző, ezért a szavai hiteltelenek.
Csakhogy ezzel két probléma van.
1. A jelenlegi ügy magánvádas ügy. A minisztériumnak semmi köze hozzá, mégis ők "cáfolnak", nem Rogán.
2. Az, hogy - a minisztérium szerint - Portik egy bűnöző, ill. hogy szerintük hiteltelen, nem cáfolja Portik állításait. Attól, hogy hiteltelen, még igaz lehet az, hogy létrejött annak a bizonyos pénzösszegnek az átadása.

Ballib cenzúrázók réme 14 2016.06.27. 16:46:59

@Indriq:

csakhogy tiszta legyen...

Portik magánbeszélgetésen mondta a Laborcznak, hogy hordott MSZP-seknek pénzt, és szívesen kompromittál Fideszeseket.
Ezt 2008-ban tette, és ezt a tényt lehallgatási jegyzőkönyv igazolja.

Ezután 2011-ben letartóztatták a maffiózót (Az MSZP kormány alatt végig szabad volt, és a emlékeztetőül az MSZP-s titkosszolgálattal találkozgatott)

Majd 2016-ban azt állítja, hogy Rágonnak és más FIdeszeseknek pénzt hordott.

-----

Hogy a kronológia és tények alapján, ki és mit hisz el a maffiózónak, az valóban egyéntől függ.
Pl egy magadfajta barom Gyurcsány csicska, biztoan tagadni fogja a jegyzőkönyvezett Portik Laborc találkozó puszta létét is.

fidesz maszop dk egykutya 2016.06.27. 16:54:56

@rfbzs: nem okoskodó fontoskodó, csak egy "elvtárs". Egy kis komcsi aki támogatja az ország kifosztását, ha azt a fidesz teszi, csak akkor van baja, ha nem az imádott emberei teszik :)

paragrafus 2016.06.27. 16:56:13

Másrészt (csak párhuzamként) megemlíteném az ún. nokiás-doboz ügyet.
A BKV korábbi vezérigazgatója azt állította egy interjúban, hogy Hagyó Miklós nokiás dobozban vitte neki a pénzt.
És bár ezt az állítást már az elhangzáskor sem támasztotta alá semmi (mint kiderült azóta, ez egy hazugság volt), a jobboldal és a sajtója mégis azonnal felkapta és szinte naponta ismételgette. A nokiás doboz már szinte egy ikonná vált.
Míg most meg elhangzott egy hasonló állítás - nem tudhatjuk, hogy igaz-e vagy sem - de az a jobboldal, amely egy egyoldalú kinyilatkoztatást (anélkül, hogy annak valóságalapjáról meggyőződött volna) szentírásnak és készpénznek vett, most egy ugyanolyan kinyilatkoztatást meg pont ellentétesnek állít. Csak azért, mert most rájuk vetődött a sárfolt. Míg a nokiás doboz azonnal nyilvánvalóan igaz volt a számukra, addig most ez ugyanolyan nyilvánvalóan nem igaz a minisztérium szerint. Miközben maga az érintett hallgat.

rfbzs 2016.06.27. 16:57:31

@Ballib cenzúrázók réme 14:
Persze az idézőjel fel sem tűnt a jelzőimnél, - a lényeg amúgy az okoskodó fontoskodó volt.

rfbzs 2016.06.27. 17:00:01

Csak, hogy tiszta legyen...
Nos így kezdi a kommentjét egy okoskodó fontoskodó.

Ballib cenzúrázók réme 14 2016.06.27. 17:10:44

@paragrafus:

Alapvető különbség, hogy az Alstom maga nyilatkozta, hogy egy jó nagy rakat pénzt visszaosztottak MSZP-s politikusoknak, többek között Medgyessy cégeinek is:
index.hu/belfold/2016/05/19/nyomoznak_az_alston-ugyben/

---

Itt pedig csak egy maffiozó szava áll a bíróság elött, amelyik 2008-ban ígérteet tett MSZP-s titkosszolgálati vezetőknek, hogy majd kompromittál Fideszeseket, és hallgat arról, hogy MSZP-seknek hordott pénzt.

paragrafus 2016.06.27. 17:32:10

@Ballib cenzúrázók réme 14:
Nem ugyanarról beszélünk.
(Megjegyzem, azt sem támasztja alá semmi sem, hogy az Alstom jogellenesen adott volna pénzt Medgyessyéknek.)
Ettől még az általad felvázolt párhuzam nem helytálló.

Kelly és a szexi dög 2016.06.27. 17:50:01

Tipikus kabátlopási ügy: ebből látszik, hogy nem kell minden szarért pereskedni - ha a Tóni nyer is végül, többet veszít, mintha hagyta volna a fenébe a dolgot...

BéLóg 2016.06.27. 18:14:47

Én bárkiről bármikor nyugodtan állíthatom, hogy bizonyítsa be hogy nem pedofil!
Ez a fajta vádaskodás egyike a legutolsó és legmocskosabb karaktergyilkosságnak, általában akkor vetik be amikor már az egyéb lejáratások kudarcot vallottak, de valakinek BÁRMI áron megéri, hogy besározza a másikat.
Természetesen ez mindig visszaüt, nemhiába van a hallgatólagos maffia egyezmény, nem ölünk családtagokat. Mert MINDIG lesz egy rokon, aki azután a választ leszervezi. Ettől persze még megtörténik, de a kimenetele is mindig ugyan az. Megszívja mindenki.
Ahogy ennek is az lesz a vége
Meglátásom szerint még ha igaza is lenne Portiknak (előéletét tekintve számomra ez kizárt) az őt használók nem érik el a céljukat miközben nyilvánvalóan retteghetnek a viszontválasztól.

Egyetlen egy kivétel lehetséges, ha Tónira a sajátjai adták meg a kilövési engedélyt.

CoolKoon 2016.06.27. 19:11:13

@Ballib cenzúrázók réme 14: Sajnos hiába vinnyogsz meg okoskodsz itt, két dolog miatt is. Egyrészt az MSZP-s ügy SEHOGY se kapcsolódik ehhez az ügyhöz, bármennyire is erőlködsz. Másrészt pedig Tóniföldjén (és szélesebb környékén) mindenki tudja, hogy a "gyanús figurák" által mozgatott szálak bizony a drága gülüszemű Tónink kezében futnak össze. Még egy picit picit piszkálják csak a darázsfészket féregék, és csak akadnak még mások is, akik vallani fognak ellenük.

CoolKoon 2016.06.27. 19:16:39

@BéLóg: Ki tudja, lehet, hogy valakiknek elege lett abból, hogy bármi van, Fideszféregék RÖGTÖN a karaktergyilkossághoz nyúlnak, meg se próbálják az illetőt meghallgatni. Tüntető nővér? Gyurcsányista! Tüntető tanárok? Ellenzéki propaganda/szabotázsakció. Valakinek valami nem tetszik, és elmondja a tévében? Liberális gyurcsányista hazaáruló! Nem lepne meg, ha kezdene ebből (a birkákon kívül) mindenkinek NAGYON elege lenni...

CoolKoon 2016.06.27. 19:20:58

@Kelly és a szexi dög: Hát igen, a hiúság és a beképzelt önteltség bizony rossz tanácsadó. Mondhatta volna azt is az a barom, hogy Juhász Péter napszúrást kapott vagy valami, és ezzel letudta volna a dolgot. De nem, van akkora felfuvalkodott hólyag, hogy perben akarta bizonyítani a bizonyíthatatlant. Remélem, beszopja, de tövig...

Netuddki. 2016.06.27. 20:38:13

@Ballib cenzúrázók réme 14: Hazug tolvaj fideszes vagy és a tódi gazdádat mentegeted napszámba. Erről ennyit.

Netuddki. 2016.06.27. 20:42:54

@Kelly és a szexi dög: A tódi előéletét ismerve nem "tipikus kabátlopási ügy". A bulvárbildes faszkalap meg előbb bizonyítsa nem húzott hasznot az áron alul eladott ingatlanokból. Ha itt jogállam lenne akkor büntetőügy keretében kellene ugyanezt bizonyítania. A többi fideszes tolvaj bűnözőről nem is beszélve.

feketebarany666 2016.06.27. 20:46:36

"ongyilkos lesz a cellájában.

kvadrillio 2016.06.27. 21:08:19

A BANKOK PILÓTAJÁTÉKAI A VOLT COCILISTA ORSZÁGOKBAN, ROTHADT- KAPITALISTA MÓDRA !!! !!!
Drágán szabadulhatnak a román hitelesek
A bankok perekkel, az állam adókötelezettséggel akadályozza a teljesíthetetlen adóssággal terhelt ingatlanok visszaadását
Rostás Szabolcs, 2016. június 27., hétfő 17:23
Úgy tűnik a bankok nem szívesen veszik vissza az ügyfeleik ingatlanjait
Úgy tűnik a bankok nem szívesen veszik vissza az ügyfeleik ingatlanjait
Fotó: Daniel Mihailescu / Europress/AFP
Bíróságon próbálják megakadályozni a bankok Romániában, hogy az adósságcsapdába került jelzáloghitelesek a hitelbiztosítékban megjelölt ingatlannal törlesszék a kölcsönüket. Jelentős terhet ró az eladósodott ügyfelekre ugyanakkor, hogy jelenleg még jövedelemadót is kell fizetniük a pénzintézetekkel kötött tranzakció után, ráadásul nem az ingatlan, hanem a hitel értéke alapján.

A várakozásokkal ellentétben sokkal nehezebb és költségesebb megszabadulni az adósságuktól azoknak a romániai jelzáloghiteleseknek, akik a nemrég hatályba lépett jogszabály alapján átadhatják a bankjuknak az otthonukat, ha nem tudnak törleszteni. A bukaresti parlament által áprilisban megszavazott hitelcseretörvény elfogadását heves és hosszas, több egy évig tartó vita előzte meg Romániában, a pénzintézetek ugyanis erőteljesen ellenezték az intézkedés bevezetését, amely mintegy 800 ezer, törlesztési gondokkal küzdő hiteles számára biztosít menekülési alternatívát az adósságcsapdából.

Nem hivatalos adatok szerint az elsétálási törvény hatálybalépése óta közel háromezren éltek a fizetés helyetti törlesztés lehetőségével. A bankok ugyanakkor eddig mintegy másfél ezer esetben bíróságon támadták meg a hitelcseretörvény előírásainak gyakorlatba ültetését. A romániai pénzintézetek – élen a Román Nemzeti Bankkal (BNR) – már korábban azzal érveltek a jogszabály ellen, hogy sérti a tulajdonhoz való jogot, visszamenőleges hatállyal bír, alkotmányellenes, ellehetetleníti a jövőbeni hitelezést, továbbá bankcsődöket, de legalábbis több száz millió eurós veszteséget okozhat az ágazatnak.

Több esetben a pénzintézetek alkotmányossági kifogással éltek az effajta törlesztéssel szemben, és bár számos bíróság elutasította ezeket, más igazságszolgáltatási fórumok helyt adtak a bankok kezdeményezésének, így a jogszabályról a bukaresti taláros testületnek is véleményt kell nyilvánítania. A hitelintézetek egy része ugyanakkor elfogadja a fennmaradó törlesztőrészlet kiegyenlítése helyett a jelzálogban szereplő ingatlant, azt a feltételt szabja azonban ügyfeleinek, hogy az elsétálás után nem támasztanak kártérítési igényt a bankkal szemben. Ez az eljárás azonban szintén kérdéseket vet fel, hiszen az ügyfélnek az ingatlannal történő törlesztés megvalósulása után is jogában áll bíróságon kamatot vagy banki illetéket visszakövetelni.

Bár a romániai törvényhozók az elsétálási jogszabály parlamenti vitája során mindannyiszor hangsúlyozták az intézkedés szociális jellegét, csupán a törvény hatálybalépését követően derült ki, hogy a hitelcsere meglehetősen költséges eljárás a jelzáloghitelesek számára, mivel a hitelesek jövedelemadót kötelesek fizetni a bankokkal kötött tranzakció után. Sokatmondó, hogy két hét is eltelt, amíg a pénzügyi tárcánál pontos választ tudtak adni a kérdésre, miszerint az adó mértékét a hitel vagy a kölcsönszerződésben szereplő ingatlan jelenlegi értéke alapján határozzák-e meg. Ami azért fontos, mivel a legtöbb eladósodott magánszemély a 2008-as gazdasági válság előtt vett fel jelzálogkölcsönt, amikor az ingatlanárak rendkívül magasak voltak, azóta viszont a jelzáloggal terhelt lakások piaci értéke jelentősen csökkent, és ma már az adósság felét sem fedezi. A pénzügyminisztérium végül tisztázta, hogy az adótörvénykönyv alapján a tulajdonjog átruházásakor a hitelesnek az ingatlan kölcsönszerződésben szereplő értéke alapján kell adót fizetnie, ami a lakás árának akár a három százalékát is meghaladhatja.
hirdetés

Márpedig ez nem olcsó mulatság, hiszen elsétálás esetén a magánszemélyeknek akár több ezer euróra rúgó összeget kell kifizetniük adóként, ami súlyos teher egy, a lakását elveszítő család számára. Az eladósodottak, valamint az érdekükben eljáró ügyvédek nyomására a román kormány végül úgy döntött, hogy sürgősségi rendelettel mentesíti az adóbefizetés kötelezettsége alól azokat, akik ezután fordulnak a fizetés helyetti törlesztésért a bankokhoz. Az adómentesség csak egyszeri elsétálás után jár, ugyanakkor visszamenőleg azok is igényelhetik, akiket kényszervégrehajtás útján már kilakoltatott otthonából a hitelintézet, és további adósságuk elengedése érdekében igényelnék a fizetés helyetti törlesztést.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 27.

AMÚÚÚÚGY...A MAGYARORSZÁGI SÖTÉTALVILÁG ÉS A KORMÁNY SZAOROS ÉS MEGBONTHATATLAN BARÁTSÁGA ELSZAKÍTHATATLAN !!!!! :)

ember100 2016.06.27. 21:21:28

@Ballib cenzúrázók réme 14:
Helló !

Te tényleg hülye vagy , vagy fizetnek érte (költői kérdés , mert mindkettő igaz )
Mernél tanúskodni a mai rendszerben arrogáns ellen?
Pl. csak nehogy elhalálozz egy rendőrautóban :)
Sok esze lehet a Portiknak hogy sitten ül és hamisan bevádolja arrogánst az országot most vezető "politikusok" egyikét ?
Kap egy műanyag lakatot és addig ül amíg a rozsda le nem eszi :)
Érdekes Hagyónál elég volt a sitthez , ami persze kiderült hogy hazugság :)
Mi kellhet egy magadfajtának hogy kihúzza a fejét a fidesz seggéből ?????

ember100 2016.06.27. 21:25:27

@BéLóg:
Helló !

Bakker DE a gazdáid sosem voltak karaktergyilkosok ?
Látod ilyen amikor a saját fegyvereddel támadnak :)

sutyerák 2016.06.27. 21:27:48

ha valaki,akkor Portik tudja,hogy kik a maffiózók.
-mi csak gyanítjuk.

belekotty 2016.06.27. 22:40:09

@ember100: "Mi kellhet egy magadfajtának hogy kihúzza a fejét a fidesz seggéből ????? "
Több pénz mint amennyit a Fidesz fizet.

belekotty 2016.06.27. 22:43:10

@BéLóg: "Meglátásom szerint még ha igaza is lenne Portiknak (előéletét tekintve számomra ez kizárt) az őt használók nem érik el a céljukat miközben nyilvánvalóan retteghetnek a viszontválasztól.

Egyetlen egy kivétel lehetséges, ha Tónira a sajátjai adták meg a kilövési engedélyt. "

Nocsak, nocsak, micsoda elszólás! Tehát lehet hogy ARogánka sáros és a sajátjai ezért kinyírják - hehehe - vagy pedig a fideszesektől nem áll távol egy párttársukat, hamis vádakkal félreállítani. Más lehetőség nincs.

belekotty 2016.06.27. 22:44:30

@vilagnezet.blog.hu: Jaj, Ige! Uncsi vagy már ezzel az önreklámozásoddla!

fideszes Bróker kormány 2016.06.27. 23:42:17

@Ballib cenzúrázók réme 14:

hazudozós fideswz köcsög, a fidesz maffiád évekig nyomozott Portik ellen és megsem tudott semmit bizonyítani a maszop kapcsolataira. Laborcot is felmetette a bíróság, pedig a fidesz maffia családod nagyon izzadt, hogy rábizonyítsanak már valamit.

Beégtetek, amikor buktok, veletek lesz tele a magyar börtön.

fideszes Bróker kormány 2016.06.27. 23:45:00

@vilagnezet.blog.hu:

barom, a politikusi önkény ellen kellene mozgalmat indítanod. De ahhoz meg nincsen eszed.

Velszi bárdolatlan 2016.06.27. 23:45:23

@ember100:
Ha Welsz Tamásra gondolsz, érdemes lenne exhumálni a sírját, hogy ki vagy mi van benne, mert ő maga Kelet-Afrikában éli világát.
És egyáltalán nem tűnik halottnak.

Velszi bárdolatlan 2016.06.27. 23:47:12

@Ballib cenzúrázók réme 14:
Szerintem te inkább a fideszes megbízóid réme vagy.
Mindig rettegnek, hogy mikor mekkora baromságokat fogsz írni.

Ha nem növesztesz agyat, hamar ki fognak rúgni.

grafoguru 2016.06.28. 00:03:37

Megy itt a polémia Portik szavahihetőségéről, mikor nem ez a kérdés.
Tény, hogy Tóni közreműködésével jócskán áron alul adtak el egy csomó nagyértékű ingatlant. (Aminek egy részét rövid időn belül (értsd: pár hónap) irgalmatlan haszonnal tovább is adtak.)
Ha kapott érte pénzt, akkor rács mögé vele, mert korrupt.
Ha nem kapott, akkor csak pusztán ostobaságból, hozzá nem értésből csinálta. Ez esetben viszont a vigyorgóba vele, mert agyilag valami nem stimmel.
De nem: ő miniszter szép hazánkban. Propaganda miniszter. A Vezír bizalmasa, megmondó embere, képviselője.
Hurrá.

Pukka Pad 2016.06.28. 00:36:27

@rfbzs: de attól még igaz, amit most ír. Már ha egyáltalán igaz itt bármi is.

Pukka Pad 2016.06.28. 00:42:45

@ember100: csak kérdeném, mi derült ki Hagyónál? Hogy mindenki, aki a történetben szerepelt, hivatásosan hazudozott. Az összes tanú, igazán mesteri módon. Szép koreográfia. Azért Hagyóról még érdemes tudni, hogy a 2010 - es kormányváltás előtt tartóztatták le, és érdekes módon percek alatt megszabadult minden vagyonától. Ócska játék ez, amelyben az egész politikai elit pártállásra való tekintet nélkül benne van. Mint mindenhol a világon. Mi meg csócsáljuk a gumicsontot.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.06.28. 06:56:18

Az ilyen faszokat mint a juhász gyerek hagyni kell ugatni.egy per mindig ontokonloves.lasd ezt.sajtofigyelem hamis vagy kamu tanuk sejtetesek...es a vegen meg mindig itt a bíró.akikrol nem vagyok tul jo véleménnyel.tanulatlan beszari döntésképtelen ugyved ügyész szakértői maffiaval összefonódott kocsog mind.pereskedjen az aki erre vágyik.....
Én kihagynám.egyszer Megjelent rólam egy csomo faszsag a neten.az ügyvédem es magam is arra jutottunk nem pereskedunk...mert a rágalmazónek a figyelem kell.ha pereskedtem volna meg nagyobb teret nyitottam volna neki.most egy.marginalis oldalon ott van aneten .senki nem olvassa.ennyi.ha pereskedek tuti ott lett volna a sajto meg egy csomó barom.
Birkozzon disznóvalaki hüje.a.magamfajta nem ereszkedik le ezekhez a disznokhoz..

Netuddki. 2016.06.28. 07:56:57

@FILTOL: Nyehehe! Esélyed se lett volna megnyerni a pert. Az ügyvéded nagy nehezen lebeszélt róla, most meg szidod a bíróságot. Lúzer!

ember100 2016.06.28. 08:30:27

@Pukka Pad:
Helló !

Akkor nézzük Hagyót (nem egy matyóhímzés és lehet hogy korrupt is volt )
DE a fideszes kutyák veszettül csaholtak a fél média a kezükben volt és most még több van , bizonyíték nuku .Akkor most mi a fene is van ?
Most miért van ekkora sírás rívás ? ja mert az biztosan ártatlan gülüszeműt vonnák felelősségre , tudod azt akinek a miniszteri fizetéséből meg családi támogatásból nő a háza mink a kelt tészta :)
Amúgy grafoguru-nak van igaza

Ballib cenzúrázók réme 14 2016.06.28. 08:37:14

@FILTOL:

Nem érdemes túl sokat foglalkozni ezekkel,...
Gyurcsány fizetett bérence az összes.

Éppeszű ember, egy az MSZP-s titkosszolgálatttal lepaktált maffiózó szavának nem hisz.

Ráadásul jegyzőkönyv van róla, hogy MSZP-seknek hordott pénzt Portik, amit Laborc nevű MSZP-s titkosszolgálat vezetőenk közölt.

Ezek az apró tények nem is érdekli őket, letagadják, mert GYurcsány azt parancsolta nekik.

Ballib cenzúrázók réme 14 2016.06.28. 08:39:03

www.origo.hu/itthon/20130423-a-laborc-sandor-es-portik-tamas-kozott-zajlo-elso-beszelgetes.html

Portik ezután azt mondta, hogy tud egy-két olyan dolgot, amelyet inkább majd négyszemközt beszélne meg Laborccal, aki teljesen nyitott volt erre. Portik ezután arról beszélt, hogy "ugye, a referenciámhoz kapcsolódik az, hogy nem is volt belőle nekik soha semmi problémájuk, hogy bizonyos embereknek én vittem személyesen a pénzt. MSZP-seknek, és ezt sose tudta meg senki".

Portik azt gondolta, hogy ez biztonságot ad neki, ennek ellenére azt tapasztalta, hogy "a jobboldali rendőrség az mindig céltáblájára tűzött, és mindig azt próbálja felém irányítani, hogy én vagyok a főbűnös, és engem le kell tartóztatni".

Pukka Pad 2016.06.28. 08:41:32

@grafoguru: Ez mind ok, de itt nem is erről van szó. Ezt az egész rendszert az tartja egyensúlyban, hogy mindenki, na jó, a bennfentesek, pontosant tudják egymásról, hogy ki mikor hol és mit hazudott, lopott, csalt, síbolt el, privazizált, magáutazott közpénzből milliókért, dubajozott (hogy fínoman mondjam). Tetszés szerint lehet választani. Mindez csak színjáték, arccal a nép felé. Rgy gond van csak vele. A mi bőrünkről van szó. De ez megy mindenütt, Keleten, Északon, Nyugaton és Délen is. A bizonyítékok meg jól elrejtve, vész esetére.

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2016.06.28. 09:51:47

Megszakadhattok ti ballibek az erőlködésben, hogy elhitessétek hogy Rogán Tóni még Gyurcsánynál is korruptabb lenne, mi nem hiszünk nektek. A mi hitünk sziklaszilárd, ha me gingina, akkor rendre elmondjuk a a mi Hiszekegy imánkat és nektek azzal annyi. Mindenki aki a nemzeti kormányért van, imádkozzon velünk:

Hiszekegy

Hiszek az Orbánban
Hiszek minden szavában,
Hiszem, hogy NER-Magyarország
A legboldogabb kontinens az egész világban

Hiszek a Rogánban,
Hogy megmérhetetlen a lakása,
Hogy az Ötkert saját zsebre el nem privatizálta,
Letelepedési kötvények offshore cégeibe a milliárdokat sose átjátszotta

birka menet 2016.06.28. 09:58:31

@Ballib cenzúrázók réme 14:

lebuktál fideszkomcsi hazudozó, bíróság mondta ki, hogy Laborc nem használt fel semmilyen jogellenes eszközt vagy inforaciót Portiktól:

Megszüntették a nyomozást a Portik–Laborc-ügyben

Nem történt bűncselekmény akkor, amikor a titkosszolgálat vezetője az exolajos Portik Tamással ebédelt.

Bűncselekmény hiányában megszüntette az ügyészség a Portik–Laborc-találkozóval kapcsolatban hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette miatt indult nyomozást – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
Nagy Andrea azt mondta, mivel minősített ügyről van szó, a nyomozás során beszerzett bizonyítékok és a megszüntetés indokai sem hozhatók nyilvánosságra. A szóvivő annyit mondott: a több mint egy éve tartó nyomozást május 22-én szüntették meg.

A Központi Nyomozó Főügyészség a Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója közötti találkozók ügyében hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt az Alkotmányvédelmi Hivataltól (AH) érkezett bejelentés alapján rendelte el nyomozást. Amíg az AH nem oldotta fel a találkozók leiratának titkosságát, a nyomozás egésze titkos volt.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal 2013. április 25-én oldotta fel a Portik Tamás és Laborc Sándor két megbeszéléséről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapjára.

A dokumentumok szerint Portik Tamás és Laborc Sándor 2008-ban két másik ember társaságában kétszer találkozott. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc Sándor a Portik Tamástól származó, közéleti szereplőkre vonatkozó terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik Tamás félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszíti a választásokat, és azt mondta, mindent megtenne, amit kérnek tőle.

Tavaly májusban megalakult az Országgyűlés Portik–Laborc-találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága is, amelynek elnöke az LMP-s Mile Lajos lett. A ténymegállapító albizottság – mandátumának kétszeri meghosszabbítása után idén február végéig tartó – munkája során több mint tucatnyi embert hallgatott meg, mindenkit, aki a találkozókban érintett volt, köztük Balajti Lászlót, az Alkotmányvédelmi Hivatal volt főigazgatóját, Szilvásy György volt titokminisztert, valamint Laborc Sándort és Portik Tamást.

A bizottság tagjai az utolsó ülésen hosszas vita és egyeztetés után, de végül egyhangúlag fogadták el a testület munkáját lezáró jelentést. Ebben többi között megállapították: hibaként értékelhető, hogy Laborc Sándor az első számú vezetőjeként nyilvános helyen, személyesen találkozott Portik Tamással.

Jolka40 2016.06.28. 09:58:34

@Ballib cenzúrázók réme 14: És Laborc nem kérdezett rá: melyik MSZP-seknek, névszerint? Ha rákérdezett és Portik nem válaszolt, az miféle bizonyíték?

atpijkamo111 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.28. 10:08:12

"Lehet-e egyáltalán hitelt adni egy elítélt szavának?"

Azt nem tudom. De hogy egy politikus hazudik, az tuti.

Ballib cenzúrázók réme 14 2016.06.28. 10:15:21

@birka menet:

Szinte hihetetlen.

Laborc nevű MSZP-s titkosszolgálati vezető találkozik Magyarország egyik legismertebb maffiózójával.

A találkozón barátilag megbeszélik, hogy Portik igaz hogy MSZP-seknek hordott pénzt de erről hallgatni fog.

Majd később megígéri a maffiozó az MSZP-s titkosszolgálat vezetőjének, hogy Fideszeseket kompromittál majd.

Minderről az egész beszélgetésről jegyzőkönyv van.
Tényadatok bizonyítják.
Íme itt megtekinthető:
www.origo.hu/itthon/20130423-a-laborc-sandor-es-portik-tamas-kozott-zajlo-elso-beszelgetes.html

Erre ez az ostoba Gyurcsány csicska azt mondja, hogy nem követett el bűncselekményt a Labroc azáltal, hogy a Portik nevű maffiózóval ezekről tzárgyalt...

Ki nem szarja le ?
Szerinted normális és elfogadható dolog, hogy MSZP-s titkosszolgálat vezetője, ilyenekről tárgyaljon egy maffiózóval ?
Tényleg seemi zavaró nincs a dologban ?

Mit írkálnátok, ha a Fideszesek találkozgatnának a maffia tagjaival ????
Basszus...

Az MSZP házi egyeztetést végez a maffiával, akit a Fidesz letartóztat, majd még a GYurcsány ostoba majmainak áll feljebb...

Agyrém.

látjátok feleim szümtükkel 2016.06.28. 10:18:27

Azért ebben az ügyben vannak tények. Úgymint: nagyon rövid bérleti idő ( egy-két-hárpm hónap ) után a bérlő megkapta a piaci ár alatti vételár kedvezményt. Ez alátámasztja Portik állítását. Meg kell nézni egyébként kik kaptak ilyen lehetőséget, meg azt is, ki nem és miért? Érdekes az ingatlanbecslés körül kapirgáló cég is.

Valahogy a nokiás doboz mellett másik dobozról soha nem volt szó.:D

Ballib cenzúrázók réme 14 2016.06.28. 10:25:55

@látjátok feleim szümtükkel:

"Úgymint: nagyon rövid bérleti idő ( egy-két-hárpm hónap ) után a bérlő megkapta a piaci ár alatti vételár kedvezményt. "

Szóval ezek a tények.
Annyit azért segítek, hogy Juhász Ferenc által Fapál Lászlónak által kiutalt lakások esetén (több is volt) éppen ugyanezek a tények álltak fent, és minap mentették fel mindkettőt.

nu pagagyí 2016.06.28. 11:08:25

Mit keres Rogán egy polgári peres eljárásban? Büntetőbíróság előtt lenne a helye a Csipak haverjával és a reklámguru szomszédjával egyetemben. Remélem pótolta már a hátizsákot, jól fog jönni amikor börtönbe kell vonulnia.

látjátok feleim szümtükkel 2016.06.28. 11:20:20

@Ballib cenzúrázók réme 14:

Nem megy bíróságra, mert az általad emlegetett felmentésre lehet hivatkozni. Mármint arra, hogy jogszabályok szerint jártak el. Ja, hogy a jogszabály kialakításában egyesek meg kettesek aktívan részt vettek? Noés?

Azárt maradjunk annyiban, hogy a Juhászék ügye jogilag egy kissé más, mint a Rogánék ingatlan eladásai. Katonáék mindig más elbírálás alá estek, ott az állam több kedvezményt adott.

látjátok feleim szümtükkel 2016.06.28. 11:22:43

@nu pagagyí:

Az önkormányzati ingatlanok eladása és kedvezményei nem országos szabályok alapján történtek, tehát ott kell keresni a jogalapokat, ahol eladták az ingatlant. Régebben valahol olvastam olyat, hogy az ötkerben is volt egy minimális bérleti idő, mely után a bérlő kaphatott kedvezményt. Talán ezen igazítgattak valamit.

Szalay Miklós 2016.06.28. 11:32:19

Apropó, itt egy írás az érdekek erejéről, arról hogy sokkal inkább azok mozgatják a világot, mint bármi más.

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid071

(A legfelső sor a kép tetején, "Érdekek". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Ajánlom továbbá az Állam témát, többek között a hatalommal való visszaélésről.

wolves84lb 2016.06.28. 12:04:56

@Ballib cenzúrázók réme 14: vigyázz a pofádra, batyufasz...még mindig várom a telefonszámodat, vagy bármilyen elérhetőségedet, hogy megszopassalak, kis fideszes féreg :) De ugye gyáva kis geci vagy, aki csak a neten tud ugatni, és trollkodni. Hogy anyád dobott volna a malacok elé, ahogy megérdemelted volna. Te szar.

birka menet 2016.06.28. 12:38:33

@Ballib cenzúrázók réme 14:

Segghülyécske, maga a fideszes nyomozó hataóság mondta ki, hogy a Laborc - Portik találkozón nem történt bűncselekmény. Magas ez neked, hiába ugribugrizol:

Nem történt bűncselekmény akkor, amikor a titkosszolgálat vezetője az exolajos Portik Tamással ebédelt.

Bűncselekmény hiányában megszüntette az ügyészség a Portik–Laborc-találkozóval kapcsolatban hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette miatt indult nyomozást – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Ballib cenzúrázók réme 14 2016.06.28. 13:05:42

@birka menet:

"Nem történt bűncselekmény akkor, amikor a titkosszolgálat vezetője az exolajos Portik Tamással ebédelt."

Érti ugye mindenki más ezen a marhán kívül ?

Ez leírja, és büszkén hangoztatja, hogy nem történt bűncselekmény akkor, amikor az MSZP titkosszolgálat vezetője, az egyik legismertebb maffiózóval beeszélgetett.
Mikor arról beszélgettek, hogy titokban marad, hogy MSZP-seknek hordott pénzt, de cserébe Fideszeseket komprommittál majd.

Szóval csak így.. MSZP-s itkosszolgálat vezetők és olasszőkítésben gyilkosságokban, robbangatásokban hírnevet szerzett maffiózók, mikor beszélgetnek az élet dolgairól.

És ez a vadparazst Gyurcsány csicska, leírja, hogy " nem volt bűncselekmény" az ebéd közben.

Nóóóóóóóórmáááááááááááliiiiis ?

Ballib cenzúrázók réme 14 2016.06.28. 13:11:50

@látjátok feleim szümtükkel:

A tény az, hogy 1990 óta minden önkormányzat adott el kedvezménnyel lqakásokat bérlőknek.
Minden kerületben, és minden párt vezetése alatt.
Egyedül Hunvald bukott meg ezügyben eddig, mert annyira pofátlanul loptak már.

Ez nem zárja ki persze, hogy Rogán is ezt pénzért tette, (mint ahogyan senki másnál sincs ez kizárva 1990-től kezdve), de szerintem egy az MSZP-s titkosszolgálati vezetővel lebratyizott olajozó maffiavezértől, aki ígéretet tett nekik Fideszesek kompromittálására, hitelesebb tanú kellene.

wolves84lb 2016.06.28. 13:23:57

@Ballib cenzúrázók réme 14:
"Ballib cenzúrázók réme 14 2016.06.28. 08:37:14
@FILTOL:

Nem érdemes túl sokat foglalkozni ezekkel,...
Gyurcsány fizetett bérence az összes.

Éppeszű ember, egy az MSZP-s titkosszolgálatttal lepaktált maffiózó szavának nem hisz.

Ráadásul jegyzőkönyv van róla, hogy MSZP-seknek hordott pénzt Portik, amit Laborc nevű MSZP-s titkosszolgálat vezetőenk közölt.

Ezek az apró tények nem is érdekli őket, letagadják, mert GYurcsány azt parancsolta nekik."

Muhahahaha, kiscsicska, ehhez képest ott rontod a levegőt minden olyan cikknél, amiben szerepel a fidesz-orbán-komcsik vezényszavak. Te szar.

Ballib cenzúrázók réme 14 2016.06.28. 13:30:20

@wolves84lb:

Én direkt a magadfajta munkásőr ivadékok kedvéért vagyok itt.
Hogy te is élvezzed az életet, az arcodba tolok néhány olyan cikket, amit legszívesebben Gyucrsány gazdid a netről is leszedetne.

És én rettentően élvezem, hogy ezektől te baromi ideges leszel.
:DDD

martineden 2016.06.28. 13:45:53

@Ballib cenzúrázók réme 14: ,,Mit írkálnátok, ha a Fideszesek találkozgatnának a maffia tagjaival ????"...Pedig minden nap talalkoznak az orszaghazban,csak most fideszes kepviseloknek hivjak oket.

konrada 2016.06.28. 13:49:42

@Ballib cenzúrázók réme 14:
És? Igaza van. Egy asztalnál ülni, beszélgetni két embernél akkor se bűncselekmény, ha az egyik a maffia, a másik meg a titkosszolgálat vezetője.
...még akkor sem, ha az előbbi közli név nélkül, kiket vett meg és felajánlja azt, hogy a másik politikai ellenfeleit megdobálja sárral, ha segítenek neki.

A maffiozónál azért nem, mert ő üzemszerűen működik, de nevekre, cselekményre hivatkozás hiányában bűncselekmény nem bizonyítható,

a titkosfőnökre meg azért nem, mert nála sem hangzik el olyan válasz, amibe a bűntetőeljárás kapaszkodhatna. (Az más kérdés, hogy se nem etikus, se morálisan el nem fogadható egy olyan találka, mely nem bizonyítékok megszerzsére irányul, hanem informális jellegű, de ezért aztán le is váltották.)

...az más kérdés, hogy ha nincs is ítélet, de bizonyíték van, akkor érdemes-e abba kapaszkodni, hogy az ítélet nélkül nem érdekes, még ha a későbbiekben az általa felvázolt forgatókönyv megvalsulási szakaszba lép.

...de hát vannak olyanok, akik csak akkor hiszik el hogy megtörtént, ha bírósági ítélettel megerősített bizonyítékot lát, és vannak olyan különösen minősített esetek, akiknek meg olyan speciális szemellenzőjük van, ami képessé teszi arra, hogy a látóterén kivül eső bemutatott bizonyítékot is ignorálja az ítélet hiányában, de a másiknál már ő maga statáriális bíróság, és ezért már az ítéletet is meghozza, még ha bizonyíték egy olyan ember vallomása, akiről az ignorált bizonyíték azt mutatja, hogy ezt előre eltervelte...

Mert a kamion a mienk és el akarunk menni vele 2016.06.28. 14:41:05

Nevetseges vad. Egy kozismert mszp-s mafiozo, (O a 150 %-os mszp-s), hazudozik, mert megigertek neki, hogy ha az mszp hatalomra kerul, akkor
azonnal szabadon engedik, az itelettol fuggetlenul.
Szoval rettentoen hiteles a vad.

BéLóg 2016.06.28. 14:42:14

@ember100: Fussál neki mégegyszer annak, amit leírtam. Oké?
Mintha az lenne ott, hogy ez a módszer azért szar, mert mindkét fél rajtaveszt.
Akár most csinálják, akár korábban.
Akár ki csinálja, akár nemki :-) :-)
Tudom, nehéz elfogadni ha valakinek az ellenoldalon igaza van, a kapásbólkapjabeafaszom mentalitás meg az azértsecsakmertőmondja módszer azonban néha VISSZAÜT.

Tudod mit? VOLT holokauszt!

BéLóg 2016.06.28. 14:43:08

@CoolKoon: Ja. Ez VAGY így van, VAGY nincs így. A Zélet már csak ilyen.

Ormi 2016.06.28. 14:59:27

"Lehet-e egyáltalán hitelt adni egy elítélt szavának?"

Persze hogy,
Az olaszok mintegy tízévente így göngyölítenek le egy-egy szálat a maffia-gombolyagból.
Állati meló, de van eredménye.
Csak el kell kezdeni végre itt is.

CoolKoon 2016.06.28. 14:59:51

@BéLóg: Igen, a zélet már csak olyan. Aki hazaárulózik meg karaktergyilkosságot követ el minden sarkon, az ne csodálkozzon, ha előbb-utóbb a dákó rossz felén találja magát.....

Ballib cenzúrázók réme 14 2016.06.28. 15:12:57

@CoolKoon:

A dákó rossz végén jelenleg a Portik nevű maffiózó van, és azok a ballibek akikkel a Portik nevű maffiózó tárgyalgatott.

És nem is nagyon néz ki változás.

SOHA TÖBBET MSZP DIKTATÚRÁT !

Szelid sunmalac 2016.06.28. 15:37:11

Hmmm...vajon mennyire nehez kideriteni ki is ez a batyu?

CoolKoon 2016.06.28. 16:49:32

@Ballib cenzúrázók réme 14: Csak nehogy ez a Portik nevű "vállalkozó" végül koronatanúként kössön ki egy Fidesz ellen indított maffiaperben (mármint ahol a Fideszt maffiamódszerekkel vádolják majd)....

MSZP-diktatúrát?! Hol élsz te? Vityacsászárod bukása után a trónon következő diktátor a Jobbik berkeiből fog kikerülni, ezt rajtad kívül lassan mindenki tudja.

ember100 2016.06.30. 08:12:44

@BéLóg:
Helló !
Nem arról volt szó kinek van igaza amikor karaktergyilkossággal próbál igazat szerezni magának.
De érdekes amikor a fidessjeid csinálták akkor rendben volt.
Arról van szó ha bemész egy kocsmába lekeversz valakinek egy pofont NE csodálkozz hogy te is kapsz egyet és nem sakkozni hívnak :)
A "Tudod mit? VOLT holokauszt! " beszólás meg ritka paraszt és téged jellemes !!!!!
süti beállítások módosítása