Válasz Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke levelére
2016. december 13. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Válasz Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke levelére

kalapacs1.jpg

 

 

Sándor Zsuzsa

Magyarország nyugdíjasa

 

Tisztelt Miniszterelnök Honfitársam!

Az elmúlt években Ön, a magyarok Vezére bebizonyította, hogy nagy dolgokra képes. A gazdaság romokban hever, többen élnek a szegénységi küszöb alatt és a fizetések is egyre kevesebbet érnek. Magyarország a tönk szélén áll.

Ez az eredmény az Ön sikere.

orban1-hircsarda.jpeg Kép: HírCsárda

A mögöttünk hagyott évszázad embert próbáló időszak volt. Emberöltőnként újra kellett kezdeni a semmiből - írja. Az ország – az Ön munkájának köszönhetően – újra és újra a csőd szélére került. A ma kudarcaiban az Ön előtt járó nemzedék munkája van a legkevésbé benne. Ezt meg én írom. És maga ezt soha ne feledje el!

Ön azt írja a kiemelkedő összegű, nekünk "ajándékozott" Erzsébet utalvány mellé, hogy a kormány és személy szerint Ön mindent megtesz azért, hogy érdemi támogatást nyújtson az idősebb nemzedéknek. Igaza is van, ma már tízezer forint a legtöbb nyugdíjasnak valóban érdemi támogatás. Mert ebben a hónapban – persze ha az illető nem túl igényes – akár egy pár cipőt is vehet magának.

erzsebet-elelmiszer_hu.jpg

Kép: elelmiszer.hu

Ezt a támogatást én személy szerint is érzékelem, bár nem nagyon értem. Hiszen az idősebb nemzedék az előző átkos rendszerben élt és dolgozott. Öntől eddig úgy tudtuk, hogy annak a nemzedéknek minden tagja szemét kommunista, de legalábbis kollaboráns, vagy hazaáruló. Talán éppen ezért tette Ön számunkra lehetővé, sőt kötelezővé a nyugdíjba menetelt. Azoknak is, akiknek ez eszük ágában sem volt. Az Ön szíves közreműködése nélkül én például még ma is, sőt még néhány rövid esztendeig görnyedezhetnék egy bírói talár súlya alatt. Igazán szép volt Öntől, hogy megszabadított ettől a tehertől, és immáron hosszú évek óta boldog nyugdíjasként élhetek. Ráadásul én - más nyugdíjasokhoz képest – még egy szót sem szólhatok, hiszen eddig  még a rezsicsökkentést is ki tudtam gazdálkodni minden hónapban a nyugdíjamból. 

rezsicsokkentes-hitelkalkulator_penzugyek_es_hirek.png

Kép: Hitelkalkulátor, pénzügyek és hírek

Nagy örömömre szolgál, hogy Ön szerint a magyar gazdaság idén a vártnál is jobban teljesített. Csak halkan kérdezem, Ön még ennél is rosszabbat várt?

Az meg külön öröm számomra, hogy személy szerint Ön hozott döntéseket a mi pénzünkről. Tudom, hogy jobb kezekre nem is bízhattuk volna. Nem ám csupán a fantasztikus összegű Erzsébet utalvány nyűgözött le! Ennél talán még inkább az, hogy a tervezett 0,9 százalék helyett volt kedves úgy dönteni, hogy kerek 1,6 százalékkal növeli a nyugdíjunkat. Őszintén mondom, ilyen nagylelkűségre nem is számítottam!

emeles-mindenegyben.jpg

Kép: Mindenegyben

Ön azzal fejezi be az öreg szívekhez szóló sorait, hogy a magyar nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormányra. Mi ketten, Ön meg én, megint egyet gondolunk. Mert én is ettől tartok.

Végezetül, kellő tisztelettel, kettőnk közös példaképe, egyúttal az Ön jobbkeze, a zseniálisan unortodox Matolcsy György szavait idézem:

matolcsy-24_hu.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Áldott békés adventet és Karácsonyt kívánok Önnek!

 alairok.BMP

 

 

Sándor Zsuzsa

Magyarország nyugdíjasa
orbanlevel_001.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr712045689

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán Viktor vallása a Hatalom 2016.12.14. 18:24:55

Erkölcsös, hogy Orbán Viktor úgy váltja a világ és politikai nézeteit, mint a profi prostituáltak a partnereiket?

Trackback: Pártállam régen és ma is 2016.12.14. 18:24:00

A pártállam fő jellemzői ugyanazok 1989-ben és ma is. Nem nyilvános az ügynöklista. A pártvezetés urizál. A kormány tele van MSZMP-sekkel. Az M1 tévécsatornát a Pártból irányítják. Moszkva az Moszkva. Zárva vannak a boltok vasárnap.  

Trackback: Legnagyobb hazai liberális 26 éve Orbán Viktor 2016.12.14. 18:23:37

Orbán Viktor 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé tagja és alelnöke volt. A mikor a liberálisokat szidják, akkor őt szidják főként. Ha a balliberálisokat, akkor meg pláne, mivel Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára is volt azt megelőzően.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andd1234 2016.12.13. 21:52:26

Sándor Zsuzsa, akit Havas a pályán című műsorból nagyon kedvelem, megfogalmazta az én gondolataimat is. Ez a kormány minden kormányok szegyene

andd1234 2016.12.13. 21:55:46

Sándor Zsuzsa, akit a Havas a pályán című műsorból nagyon kedvelem, megfogalmazta az én gondolataimat is. Ez a kormány minden kormányok legrosszabbika! Politikusaink rettenetesek! Valami felhok

nnnnnnnn 2016.12.14. 13:30:10

szerintem csak a fidesz szavazó nyugdíjasoknak kellett volna pénzt osztani. a többiek meg remélem elvből visszaküldik, ha már úgy rühellik orbánt.

dunántúli gyerek 2016.12.14. 13:53:06

'A gazdaság romokban hever, többen élnek a szegénységi küszöb alatt és a fizetések is egyre kevesebbet érnek. Magyarország a tönk szélén áll.'

muhaha

az eszdéesz nem jön vissza zsuzsi engedd mán el

blist 2016.12.14. 14:46:10

@nnnnnnnn: Ha a saját zsebéből küldte volna, meg is tenném, de az ország vagyonából jótékonykodik.

Peter Götz 2016.12.14. 14:54:45

@nnnnnnnn: igazad van,sőt aki nem rá szavaz,szavazott,annak semmi se járjon,és már kész is az Orbán királyság,a többiek meg dögöljenek meg!!

zsocek 2016.12.14. 15:14:18

@dunántúli gyerek: Egy agymosott fityeszbirka bégetése nyilván kedves pártunk és kormányunk vezetőjének, de közben a felcsúti füvet se felejtsd el lelegelni, hogy valami, a szellemi képességeidnek megfelelőt is csinálj!

dunántúli gyerek 2016.12.14. 15:16:52

@biggianni: 'Az erzsi.ut. egy közpénzen finanszÍrozott fidess kampány '

ettők a felfedezéstől egyből tódulnak a népek az eszdéeszre szavazni, mint a rezsinöveló kampányotok idejébe

nyhehehe

morph on deer 2016.12.14. 15:18:43

@Peter Götz:
"...a többiek meg dögöljenek meg!!"

Kívánságod a teljesülés útján!
Még egy kis türelem, és mindez sikerülni is fog! Lelkes és tehetséges csapat dolgozik rajta...

morph on deer 2016.12.14. 15:23:40

"A mögöttünk hagyott évszázad embert próbáló időszak volt."

Nem azért, de ez Orbán honnan tudja..?

pioneer2016 2016.12.14. 15:24:38

@dunántúli gyerek: "eszdéesz nem jön vissza zsuzsi"

Remélem téged is idő előtt nyugdíjba küldenek, ha csak ki nem rúgnak előtte.
Szívből kívánom!

röf 2016.12.14. 15:26:33

Zsuzsa Mama megtévedt, ez itt nem Avas Henrik a röppályán c. atv-műsora....
Itt nem muszáj halandzsázni, hogy romokban az ország....

biggianni 2016.12.14. 15:54:53

@röf: Megjöttél te fizetett fidess coca? Neked már nem lesz kari prémium !!!
Elvitték előled, Így jártál !

vackor1 2016.12.14. 16:48:49

Népszerű blog lehet ez, ha alig pár hozzászólóból máris itt van 3-4 iióa.. :))
Amúgy az tökéletes meglátás, hogy :

" Az ország – az Ön munkájának köszönhetően – újra és újra a csőd szélére került."

Az , hogy mióta az ország élén áll mekkora kárt okoz l, az teljesen egyértelmű, de azért ne felejtsük már el azt sem, hogy micsoda rombolást végzett ellenzékből...

dunántúli gyerek 2016.12.14. 17:05:28

@vackor1: 'Az , hogy mióta az ország élén áll mekkora kárt okoz l, az teljesen egyértelmű, de azért ne felejtsük már el azt sem, hogy micsoda rombolást végzett ellenzékből...'

államcél h nektek kárt okozzon ha nem vetted volna észre, de a magyarok többségének ez a jó

nem véletlen hogy a puccsal felkerült puccsal kirúgott demokrata ferivel mi történt a tolvaj cigány orbán meg a nagy nyomor miatt már negyedszer fog csont nélkkül nyerni, és nem is baj az ha ti azt hiszitek hogy a zemberek a hülyék...

6.Lenin 2016.12.14. 19:00:26

" Az Ön szíves közreműködése nélkül én például még ma is, sőt még néhány rövid esztendeig görnyedezhetnék egy bírói talár súlya alatt. Igazán szép volt Öntől, hogy megszabadított ettől a tehertől, és immáron hosszú évek óta boldog nyugdíjasként élhetek. Ráadásul én - más nyugdíjasokhoz képest – még egy szót sem szólhatok, hiszen eddig még a rezsicsökkentést is ki tudtam gazdálkodni minden hónapban a nyugdíjamból. "

"Az Ön szíves közreműködése nélkül én például még ma is, "...a régi szép szoci rendszer hű szolgálója lennék.

Így érthető az egész.

illaim 2016.12.14. 19:01:36

@dunántúli gyerek: Figyu te piciny bogárka! Azért a "magyarok" megnevezést nem kellene a fidess szintjére süllyesztened!

torró 2016.12.14. 19:30:31

én tíz éve nyugdíjas vagyok, de ezt a marhaságot még velem sem lehet megetetni. Ez egy egyszerű hangulatkeltő irományka. Ön nagyon jól ismeri a gazdasági, és pénzügyi helyzetünket. Tudja mekkora adósságot kell évenként törleszteni, mert az Önök kormányzásuk idején lett felturbózva 23.5 milliárdra. Már nincs olyan elemző intézet akiknél bóvli kategóriában lennék. Ez nem csőd közeli állapotot mutat mint Gyurcsány idején. Hogy szegények vannak, az volt a Kádár időben, van Amerikában és szerte a világban. amiket önök harsognak az csupa általános jelenség. Önök alatt sem adta dupla nyugdíjat. Tudom, adtak 13-k havit, amit le is kellett állítani. Nagyon nem tetszik nekünk amit a kormány holdudvara művel, de ezt művelték a Horn alatt is a haverok, meg a Feriék alatt is. Sajnos ez benne van történetben. És megmondom, ez is fogja okozni az Orbánék bukását, nem egy normális ellenzéki csapat! Amúgy már most lehet hallani , hogy már most többet költöttünk a boltokban, mint az előző években. Ha olyan nagy szarban vagyunk, akkor miből???Az internet korában már nem lehet félre beszélni! Millió információhoz lehet hozzájutni. Nincs értelme a mellébeszélésnek, sem a kormány, sem az ellenzék részéről.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.12.14. 19:40:16

@torró: Ma az Internet korában megnézhetted volna az államadósság "csökkenését"
Az államadósságunk 2010-ben 78.426,9 millió, 2015-ben: 80.365,6 millió Euró! A leírt adatokat szorozd meg 314,5 Ft-al és megkapod hány milliárd forint volt az adósságunk 2015 december 31-én.

Willkommenskultur 2016.12.14. 19:41:12

ugye ez vicc egy ennyire buta ember kádár bírója volt és még ki meri nyitni a pofáját?

vastagbőr

Willkommenskultur 2016.12.14. 19:42:41

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Az államadósságunk 2010-ben 78.426,9 millió, 2015-ben: 80.365,6 millió Euró!

- még leírhatod azt is mennyi volt 2005ben csak hogy meghozd a kedvemet a cucikhoz.

6.Lenin 2016.12.14. 19:43:05

@torró:

"Ez egy egyszerű hangulatkeltő irományka. Ön nagyon jól ismeri a gazdasági, és pénzügyi helyzetünket. "

Ez nyilvánvaló. Kár ezen idegeskedni, egyszerűen hiányzik az a rendszer, amelynek haszonélvezője volt.

Nem olyan bonyolult kérdések ezek. Mindig is voltak/vannak/lesznek, akiknek az éppen regnáló nem tetszik. ebben nincs is semmi érdekes látnivaló. Meg kell vizsgálni, hogy a bíráló múltja hová köti, és érthetővé válik a kritika forrása.

Ez különösen akkor lehet igazán fájó, ah az imádott rendszer visszatérésére 1re kevesebb az esély.
Ez van most.
Szerintem ez az egyszerű magyarázat az ilyen megnyilvánulásokra, nincs esély a visszatérésükre, szerencséjére sok más felfogású embernek.
Nem kell ezeket túlbonyolítani.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.12.14. 19:46:26

@Willkommenskultur: Nem a szocikat akarom védeni, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy az egyik 19, a másik egy híján 20. Magyarul ezek sem különbek az előzőeknél.

BiG74 Bodri 2016.12.14. 19:51:01

@torró:
Az internet korában is érdemes az évek tapasztalatait hasznosítani.
Pl.többet költünk? Ki? Mindenki többet költ, vagy egyre kevesebben költenek egyre többet? Miből költ a karácsonyi átlagpolgár, a fizuból, vagy a folyamatosan tukmált kölcsönökből?
A felminősítés klassz, nem vagyunk már gagyi kategóriában, bár gazdaságunk állapota csak stabilabb lett, nem jobb, sőt lemaradtunk mint a borravaló.
A 13. havit meg ne szellőztessük, mert emlékszem mikor a vitya keveselte a 13 hónapot, adott volna 14.-et is, persze ellenzékből.
Igen pontosan tudható mekkora adósságot kell törleszteni, melynek alapjait a maszop rakta le a fityisz lelkes kibicelésével.

Willkommenskultur 2016.12.14. 19:51:12

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: lőször keresd meg a 2005ös adatot, aztán pofázz ilyen baromságokat: 'az egyik 19, a másik egy híján 20'

biggianni 2016.12.14. 19:52:18

Kedves Zsuzsa ! Köszönöm hogy cenzúráz és törölte a kommentemet !
Ettől függetlenül a cikk igaz !

Willkommenskultur 2016.12.14. 19:53:17

@BiG74 Bodri: 'A 13. havit meg ne szellőztessük, mert emlékszem mikor a vitya keveselte a 13 hónapot, adott volna 14.-et is, persze ellenzékből.'

- a szocik persze sokkal hülyébbek voltak mert nem azt mondták ellenzékből h ne legyen rezsi hanem azt hogy rezsicsöki rossz

N0rb1 2016.12.14. 19:55:48

A sok kötekedő szerencsétlen megvezetett idiótáknak!
45 év kemény munka után a havi nyugdíja egy családtagomnak 56eFt/hó.
És mielőtt elkezdenéd fikázni, hogy nem volt bejelentve, stb. De be volt Ő adott neked húst, csontozta ki a karajt, szedte le a kövér részt róla, mert a finnyás ápolt/műkörmös kezeddel nyafogva nyúlsz hozzá... És ezt tette még vasárnap is, hogy legyen a kölködnek mit enni a vasárnapi ebédre...
Ezt nem a komcsi kormányoknak köszönheti, hanem az általatok isteni fellegekbe magasztalt hős tette vele azzal, hogy megváltoztatta a nyugdíj számítást... Szóval amikor mész a boltba vásárolni gondolj arra, hogy aki téged kiszolgál és kinyalja a hátsód az nyugdíjas éveiben nagyon nagyon szerényen fog élni, pedig nem ezt érdemelné!
Szóval kérlek gondolkozz már! Szerinted miért mondta anyukád, hogy tanulj... hát ezért, de majd kérdezd meg tőle, hogy neki mennyi lesz a nyugdíja... utána majd lehet sírni, feltéve, hogy megéli...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.12.14. 19:57:56

@Willkommenskultur: Pofázol te, te paraszt. Kiadták a központban azt is, hogy bunkónak kell lenni? Semmi köze a hozzászólásokhoz 2005-nek. Mivel én erre a hozzászólásra reagáltam:
" Tudja mekkora adósságot kell évenként törleszteni, mert az Önök kormányzásuk idején lett felturbózva 23.5 milliárdra"
Csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy semmit sem csökkent, hanem tovább nőtt az adósságunk. Persze erre a legjobb módszer rögtön visszafelé mutogatni, csak ahogy írtam, itt, most nem arról van szó, hogy 2005-től 2010-ig mit csináltak a szocik.

BiG74 Bodri 2016.12.14. 19:59:34

@Willkommenskultur:
A kérdés körmönfont, mert a csökkentés nélkül is fennállhat a helyzet, ami a csökkentéssel biztosan, hogy romlik a szolgáltatás, elöregszik, kifut az infrastruktura.
Ám ettől függetlenül a szocik hülyék voltak, és még most is azok.

torró 2016.12.14. 20:00:24

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
Az ugye megvan mennyivel vette át Medgyesi az Orbántól? Na ! Ekkora adósságállománynál, csak a kamatokkal is nehezen birkózunk meg, és így az összeg egyenlőre nem igazán csökkenő tendenciát mutat. Neked még soha nem volt kölcsönöd?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.12.14. 20:03:35

@torró: Nekem nem kell magyarázni azt, hogy egy adósságnál kamatok is vannak. Tisztában vagyok vele. Csak tudod azon tudok kiakadni, amikor azt próbálják bemagyarázni, hogy mennyivel csökkentették az államadósságot.

torró 2016.12.14. 20:06:04

@BiG74 Bodri:
Rövid leszek! Nagyrészt egyetértek. A költekezés. Nálunk nagy divat a fekete gazdaság, ez tagadhatatlan. Aki vállalkozásban , volt, van az tudja. Nem is ragoznám!

6.Lenin 2016.12.14. 20:06:16

@N0rb1:

Semmi sem kötelező, szerencsére még.

A nyugdíjrendszer, egészségügy, oktatás olyan rendszerek, ahol soha nem lesz mindenki elégedett. Ilyen rendszert senki, soha nem lesz képes létrehozni. Lehet törekedni igazságosabb rendszerekre, de ahol mindenki elégedett lenne, nem létezik.

Mindegyikben van az egyéneknek is -nem is kicsi- felelőssége. A másik hibáztatása mögött általában a saját felelőtlenség, húzódik meg.
Természetesen az esélyek se lesznek soha egyenlőek. Törekedni lehet, kell, de...

torró 2016.12.14. 20:07:37

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
Igazad van, engem is dühét sokszor egy hülye magyarázkodás. De a mi politikusaink ebből nagyon jók!:))

6.Lenin 2016.12.14. 20:12:36

@torró:

"engem is dühét sokszor egy hülye magyarázkodás. "

Minden magyarázkodás lehet hülye.
A szándék a lényeg, miért , mit magyarázni igyexik a pacák.

Dicsekedni, vagy sárba tiporni akarszik nekije.
1ik sem fedi a valóságot.

N0rb1 2016.12.14. 20:13:50

@6.Lenin:

ezt csak arra írtam, hogy küldje vissza akinek nem kell... Nem kell magasztalni OV-t, hogy micsoda nagylelkű volt ect.
és nem kell a "komcsi" korszakban nyugdíjba ment embereknek verni a veséjüket, hogy mennyire jol megy itt minden. Aki 10 éve ment nyugdijba az sokkal többet kap, mint aki csak most megy. És nem a nyugdíj emelések miatt...

Willkommenskultur 2016.12.14. 20:19:44

@BiG74 Bodri: pont annyira futott ki az infrastruktúra amennyire elmentek a bankok v. bármilyen szoci jóslat bejött az elmúlt10 évben

Jakab.gipsz 2016.12.14. 20:21:31

Tisztelt Dr. Sándor Zsuzsa nyugalmazott bírónő.
Őn, mint aki, igazság szolgáltatással foglalatoskodó értelmiségként kiszolgált rendszereket, az elmúlt hat esztendő kormányzati eseményeit, hibáztatja, mi végre.
Hol volt akkor éles elméjű kritikai érzéke, amikor a neoliberális filozófus bűnbanda, a magyar nép vagyonkáját elprivatizálta, mondván minden csak annyit ér amennyit a vevő hajlandó érte-fizetni, mert az állam rossz gazda, majd a piac megoldja.
Ön azoktól reklamál etikát akiknek soha sem adott, és osztott igazságot. Ha valami önnek a jelenlegi, helyzetünkben nem tetszik valami, ahogyan (nekem se), legyen olyan kedves a neoliberalizmus kiagyalóinál reklamálni.

BiG74 Bodri 2016.12.14. 20:21:34

@Willkommenskultur:
Az idő az múlik, és sok helyen gond van már most is, nem a vitya miatt, nem. De érik a helyzet.

sZulamith 2016.12.14. 20:23:21

@torró: Ami az adósságot illeti jó pár országnak szintén nagy adóssága van, és a kisemberek nem érzik meg úgy mint mi, mert elsősorban nem velük fizettetik meg, hanem azokkal akik nagyot kaszáltak. Például a görögnél az alapvető élelmiszer áfáját alig emelték a luxus cikkekkel szemben. Nálunk egy kutya, kenyér és az üdítő, vagy az ital áfája. Kádár idejében az volt szegény aki nem akart dolgozni, mert ugye a munkakerülőt büntették. Gondolom ez ismert.

Vannak, élnek még olyan nyugdíjasok akik a rendszerváltás magas inflációját kompenzációban nem kapták meg. Illetve a Gyurcsány-Bajnai kormány egy esetben kiemelt nyugdíjba részesítette azt a korosztályt. Segítette a 13. havi nyugdíj is.

Megalázó a tizedes mértékű emelés, miközben kétjegyű számokkal mérik a fizetésemeléseket. Ha már tizedes mértékű az emelés, és annyira tiszteli a kormányfő a nyugdíjasokat, akkor a nyugdíjalapba teszi a 10 ezer forintot. A túlárazott beruházásokra szakértelemmel figyelve, nem lett volna többlet költség garantáltan. Plakát és egyéb pénzszórásról már nem is beszélve. Nem kell a rizsa:)

N0rb1 2016.12.14. 20:23:54

@N0rb1:
Nem kellett volna itt a sok rizsa, csak egy bejelentés, hogy adtam, fogadjátok szívesen. egy mondat és kész. De amikor megy az állatkerti cirkusz ezekkel a gomb nyomogató majmokkal az már gyomor forgató.
OV-nek meg szemüveget kellene csináltatni, vagy csak kirúgni a majmok felét és olyanokra cserélni, akik nem hazudnak neki.

6.Lenin 2016.12.14. 20:31:00

@N0rb1:

Miért kéne visszaküldeni?

Én 12 éve vagyok nyugdíjban, és ha megmondanám mennyivel mentem, hát..., de tudtam, hogy mennyire számíthatok. Szerencsére láttam előre.

talán egy példán megérted:

Voltam egy tanácsadásnak álcázott árú bemutatón, ahol azért mondtak érdekes dolgokat is. pl.

Vannak, akik évtizedek alatt mindent elkövetnek, hogy tönkretegyék a saját egészségüket, aztán azt szeretnék , ha bevesznek 1 szem bogyót, 1 pillanat alatt ismét visszanyerik az egészségüket, és ha a doki ezt nem tudja nyújtani, akkor az hülye.

Ezzel természetesen nem azt szeretném írni, hogy jó a nyugdíjrendszer.
Nem jó, de mindig is lesznek olyanok, akiknek nem lesz jó.

Majd, ha tudatosabban fognak élni az emberek, és nem mástól várnak sok mindent megoldásként.
Persze létezik a "most már késő kisöreg" opció.

Aztán-,hogy visszatérjek a poszthoz-jön a szándék, hogy ....de ezt már írtam.

N0rb1 2016.12.14. 20:33:31

@BiG74 Bodri:
és tudod, hogy mi jön januárban?
Egy üzlet tulajdonosával beszélgettem... 5-10%-al fog drágulni szinte minden a nagykereskedések előre jelzése alapján. Ki kell gazdálkodni a fizetés emelést, mert a nagylelkűen bejelentett adócsökkentésből alig 3-4 hónapot lehet fedezni. A kis kereknek még rosszabb. Ott a TAO adócsökkentés összesen 5-15eFt-t jelent ÉVES szinten! és ebből fedezzen havi 50-60eFt + béremelést. Ez a matek is jól jön ki, olyan unortodox...

Willkommenskultur 2016.12.14. 20:37:23

@BiG74 Bodri: lótojt, mo-n az emberek teljesen elégedettek a közmüvekkel, kb. mint olaszországban v németországban

'Az EBRD-felmérés szerint a magyarok nagy többsége elégedett a közszolgáltatások színvonalával. A válaszadók 91 százaléka nyilatkozott elégedetten lakóingatlanának áramellátásáról, 88, 87, 86 és 85 százalék pedig megfelelőnek találja a telefonhálózat, a postai szolgáltatások, a fűtés és a vízellátás színvonalát.

Az EBRD szerint ezek az elégedettségi arányok vetekszenek a német és az olasz lakosság elégedettségi mutatóival a közüzemi szolgáltatások terén.'

www.napi.hu/magyar_gazdasag/itt_a_visszajelzes_orbaneknak_ennek_nem_fognak_orulni.625998.html

Willkommenskultur 2016.12.14. 20:39:58

@sZulamith: 'Gyurcsány-Bajnai kormány egy esetben kiemelt nyugdíjba részesítette azt a korosztályt. Segítette a 13. havi nyugdíj is.

Megalázó a tizedes mértékű emelés, miközben kétjegyű számokkal mérik a fizetésemeléseket. Ha már tizedes mértékű az emelés, és annyira tiszteli a kormányfő a nyugdíjasokat, akkor a nyugdíjalapba teszi a 10 ezer forintot.'

Gyurcsókék alatt évi 4-5% infláció is volt ami 4 éve nulla. Be is baszna ha a nyugdíjak jobban emelkednének a fizetésenél....a nugdíjat soha senkinek nem szabadna jobban emelni évente mint a GDP emelkedés üteme.

N0rb1 2016.12.14. 20:46:29

@6.Lenin:
Értem. Az első hozzá szólásokban olvastam valami olyasmit, hogy küldjék vissza...
Nem nem lehet igazságos rendszert csinálni, de ha a nyugdíj plafon megtartásával máris egy jelentős rétegnek lenne jobb és sokkal kevesebb embernek rossz. Merthát szerintem aki sokat keres, attól elvárható, hogy takaréskodjon... csak egy pl. havi 200eFt-ből felnevelni 3 gyereket és még el is rakni nyugdíjas évekre azért nem olyan könnyen megy. de ha 5-600eFt van rá havonta az sokkal másabb. nem?
Mi mit csinálunk? pl már tudjuk, hogy alig lesz nyugdíjunk ezért amit csak lehet energia hatékonyságra költünk. pl most nyáron kerül fel napelem a tetőre, villany számla + fűtés = 0 Ft / Hó. ;)
Tudom, hogy mit mondasz... el is kezdtük a saját rezsi csökkentésünket. Persze ez is meglett plusz adóval terhelve... nehogy már jó legyen, elterjedjen stb...

6.Lenin 2016.12.14. 20:49:11

@Willkommenskultur:

Soha nem szabadna %-os arányban emelni a nyugdíjat. Csak növeli az aránytalanságot.
Akkor amikor valaki nyugdíjba vonul természetesen a befizetések, és ledolgozott évek után kapjon juttatást, de utána miért %-os az emelés?
Akkor már miért jár nagyobb összeg? Ezen kéne változtatni, van olyan ország, ahol egy összegű emelést kap mindenki (természetesen ott is van az évektől függően %-os elosztása ennek az összegnek)

De ez a poszt most nem erről szól, hogy igazságosabbá tegye a nyugdíjrendszert. ennek más az indítéka.
Szerintem.

Willkommenskultur 2016.12.14. 20:49:55

@N0rb1: 'amit csak lehet energia hatékonyságra költünk. pl most nyáron kerül fel napelem a tetőre, villany számla + fűtés = 0 Ft / Hó. ;)'

- most a napelemmel tüzeltek a kandallóba vagy mi?

Willkommenskultur 2016.12.14. 20:51:53

@6.Lenin: tulképp ilyen gazd-i növekedés mellett nyugdíjérték szintentartásról lehet beszélni, az meg %-os.

Van az infláció meg a nyuggerinfláció, az is %-os.

látjátok feleim szümtükkel 2016.12.14. 20:53:06

@dunántúli gyerek: " de a magyarok többségének ez a jó"

Megint kezdjük előlről? Mert ugyé 2014-ben csinált egy olyan válsztási tövényt 2/3-dal, ami a fidesznek kedvezett, és menniy is számszerűen az a többség? No ugyé.

N0rb1 2016.12.14. 20:55:32

@Willkommenskultur:
Mikor voltál boltban???
0 infláció? Na ne röhögtess... Ez úgy nulla, mint a csajod festék nélkül hibátlan, gyönyörű és nincs nála szebb... Szóval KOZMETIKA
Mert mint tudjuk a szépség szalonba nem csak a szépek járnak...

6.Lenin 2016.12.14. 20:59:56

@N0rb1:

Nyilván a poszt írója is ezt az érzést- igazságtalanság- próbálja meglovagolni, és nem a rendszer javításának a szándékával.

Természetes (?), hogy aki kevesebbet kap, mindig igazságtalannak fogja érezni, mert a saját véleménye alapján talán nem elrugaszkodott attól, hogy valóban hátrányosabb helyzetben van, mint mások.

Most itt másról szól a nóta. Nem tetszik a jelenlegi-független, hogy az jó, vagy rossz-tehát bele kell rúgni valakibe- mert hátha megértőkre talál néhány kevésbé gondolkodó, inkább indulatból politizálók közt.

Nincs ebben semmi, választások előtt állunk. Mindent, és mindenkit be kell vetni, aki él, és mozog.

N0rb1 2016.12.14. 21:00:01

@Willkommenskultur:
kandalló? elektromos hő szívatyu... most még gáz van, ami a rezsi csökkentésnek hála emelkedik, mert úgy játszanak a fűtő értékkel mint más azzal bizonyos testrészévél.

látjátok feleim szümtükkel 2016.12.14. 21:00:55

@morph on deer: "A mögöttünk hagyott évszázad embert próbáló időszak volt."

Onnan, ahonnan ezt: " Emberöltőnként újra kellett kezdeni a semmiből"

Csak azt nem tudja, hogy mennyi az emberöltő. Mert a múlt századot nem kellett emberöltőnként újra kezdeni a semmiből. Igaz, a kúria is megaszondta, hogy az órisáplakátokon nem valótlanságot, hanem >nem tények< vannak. Ugyé, mekkora a különbség.:D

Willkommenskultur 2016.12.14. 21:01:40

@N0rb1: jó persze minden statek hazudik csak a maszop nem aki évente emelt 20%-ot a rezsin meg volt ugyanezen statek szerint 4-5% infláció de oda se neki ne zavartasd magad

Willkommenskultur 2016.12.14. 21:02:53

@látjátok feleim szümtükkel: 'Mert ugyé 2014-ben csinált egy olyan válsztási tövényt 2/3-dal, ami a fidesznek kedvezett'

- kifjtenéd hogyan kedvezett a 2014es választási tv a fidesznek?

Willkommenskultur 2016.12.14. 21:04:37

@N0rb1: aha akkor azért 0 a fütésszámlád, mert gázzal fütesz és az emelkedik de közben egyre szarabb gázt kapsz - értem.

látjátok feleim szümtükkel 2016.12.14. 21:05:59

@N0rb1: "... kirúgni a majmok felét és olyanokra cserélni, akik nem hazudnak neki."

Na és akkor mi lenne? Hiszen pont azért tartja őket, mert ezek nem mondanak ellent neki. Ha nincs szegény az országban, akkor arra bólintanak. Ha viszont sok talicsákóz multi van, akkor arra.

6.Lenin 2016.12.14. 21:07:03

@Willkommenskultur:

Igen, de ez valakinél néhány száz Ft, másoknál néhány tíz ezer Ft.
ennyivel tett többet valaki az elmúlt 10 nyugdíjas évében a...bármiért is?

Lehetne venni 1 valamihez mért átlagot, és ahhoz képest egy adott %-al emelt ugyanazon összeggel emelkedne mindenkinek. Természetesen valamilyen korlátozás itt is lehetne (pl ledogozott évek)
Én a nyugdíjam 1 részét így kapom külföldről. Ott már így működik .
Minde1. most nem ez a téma.

látjátok feleim szümtükkel 2016.12.14. 21:07:20

@Willkommenskultur:

Ezt más sokszor kiemeleztük, ha érekel olvasd el a 2014-e írásokat, de még jobb, ha a választási tövényt olvasod el. Persze nem biztos, hogy értenéd is.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.12.14. 21:08:25

@Willkommenskultur: A szövegértelmezés neked ismeretlen fogalom? @Norbi azt írta, hogy majd "lesz" nulla a fűtésszámlája, mivel jövőre napelemeket szerel a házára, s a villanyszámlája is nulla "lesz".

Willkommenskultur 2016.12.14. 21:11:14

@látjátok feleim szümtükkel: nem kell sokszor kielemezni, mondj mondjuk egy dolgot róla

látjátok feleim szümtükkel 2016.12.14. 21:12:07

@Willkommenskultur:

Esetleg kezdhetnéd az olvasást a nyertes "felesleges" szavazatival, ami töredék szavazattá avandzsált.

Willkommenskultur 2016.12.14. 21:12:49

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: ahas a villanyszámlája sem lesz nulla, mert télen nem süt a nap, füteni meg max. a napelemmel fog ingyen.

De már kezdem értni.

Willkommenskultur 2016.12.14. 21:13:44

@látjátok feleim szümtükkel:'Esetleg kezdhetnéd az olvasást a nyertes "felesleges" szavazatival, ami töredék szavazattá avandzsált. '

-kifejezetten a fidesznek, vagy más pártoknak is?

N0rb1 2016.12.14. 21:15:06

@Willkommenskultur:
olvasd már el!
Napelemek + hő szivattyú = 0 fűtés és villany...
Most még gázkazán van, amit cserélek....
Érted már?
Jövőre már nem fogok fizetni sem villanyt sem gáz számlát. Sőt még áfát sem. azaz havi 35-40eFt marad nekem, amit rakok félre nyugdíjra...,

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.12.14. 21:15:44

@Willkommenskultur: Amennyiben a napsütéses időszakban elad az ELMŰ-nek annyi áramot amennyit télen borult időben fogyaszt, kijöhet a nulla. Ugyanis ezek a rendszerek úgy működnek, hogy a termelt többletet átveszi az elektromos szolgáltató.

Willkommenskultur 2016.12.14. 21:16:07

@N0rb1: jó 5let, még senkinek sem sikerült ugyan, de sok sikert hozzá.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.12.14. 21:20:16

@Willkommenskultur: Nekem sincs, de van ismerősöm, aki nem fizet egyáltalán az áramért, mivel annyit termel és elad. Ez természetesen függ attól is, hogy mennyi napelemet helyeznek el a tetőn! Ez valós dolog, semmi értelme ezen gúnyolódni.

Willkommenskultur 2016.12.14. 21:24:42

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Nincs? Érdekes, a szomszédom építőiőpari kivitelező, pénze van szarásig. Tavaly építkezett és van is napeleme ami a fogyasztása 10%-át tán fedezi is. Teljesen passzív házat akart eleinte aztán mégse az lett mert aszonta a jelenlegi energiaárak mellett 100 év alatt se térül meg.

6.Lenin 2016.12.14. 21:26:33

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Azért, ha már ide jutottunk, van ennek egy még nehezen tisztázható része, mégpedig a megtérülés.
Mire megtérül, napelemek élettartalma miatt cserére kerülhetnek pl.
Egyedi megoldásként még igen csak meg kell rágni ezt a kérdést.
szerintem.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.12.14. 21:28:04

@Willkommenskultur: Ezek szerint a szomszédod valamihez nagyon nem ért, ha csak 10 %-nál tart. Mellékesen azt nem mondta senki sem, hogy ez olcsó és pár év alatt megtérülő beruházás.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2016.12.14. 21:29:57

@6.Lenin: Nem mondom, hogy rohanjon mindenki, s rakja tele a tetőt napelemmel. Csak azt írtam, hogy a dolog megoldható!

N0rb1 2016.12.14. 21:30:17

@Willkommenskultur:
Öreg a fekete lyuk árasztja a fényt hozzád képest...
Lázár és a cimborák megmondták, hogy a napelem ördögtől való és elhitted...
Azért nincs olyan sok házon, mert a rezsit csökkentik ahelyett, hogy a lakosságot támogatnák. pl azzal, hogy napelemeket, vagy napkollektorokat vagy ne adj isten ingyen szigetelnék a sok családi házat...
Persze lehet kedvezményes hitelből támogatással szigetelni, de azt is csak haveri cég csinálhatja 10-30% felárazva...

Willkommenskultur 2016.12.14. 21:33:46

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: lehet h nem ért hozzá de mégiscsak 20 éve házakat épít másoknak....és a milliomosok ált. be tudnak hosszú távra ruházni értelmes dolgokba, de nemigen terjed egyelőre

Pl. ott volt az LPG a kocsiknál - 400as benzinár felett elkezdték egyre többen használni, elvileg a legkörnyezetbarátabb a benya, dízel, LPG közül (bár ez senkit nem érdekel csak az h 200 ft literje kultúrországokban). Aztán 2 dolog történt: 1. az állam magasabb adót vetett ki rá mert túl sokan álltak át, a benzin ára meg csökkent (igaz az LPG ára is). Igy a megtérülése hosszabb lett, azaz bizonytalanabb, már az LPG szervizek fele becsukott az elmúlt3 évben.

6.Lenin 2016.12.14. 21:36:36

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Természetesen. Nekem is van 1 délre néző 70 nm-es tetőrész, gondolkodtam is rajta. de nem jött össze, még (és nekem a korom miatt is)
nem tűnt gazdaságosnak. A gyerekeim meg máshol laknak és még más okok sem tennék gazdaságossá, de nyilván van, ahol meg lehetne fontolni/valósítani. A jövő valószínűleg ebbe az irányba mehet, ha csökkennek a beruházás költségei.

Willkommenskultur 2016.12.14. 21:42:02

@N0rb1: 'Azért nincs olyan sok házon, mert a rezsit csökkentik ahelyett, hogy a lakosságot támogatnák. pl azzal, hogy napelemeket, vagy napkollektorokat vagy ne adj isten ingyen szigetelnék a sok családi házat... '

- a 2 nem zárja ki 1mást, de céltámogatásokkal nem lehet annyi szavazót szerezni, mert önrész van meg macera

'Persze lehet kedvezményes hitelből támogatással szigetelni, de azt is csak haveri cég csinálhatja 10-30% felárazva...'

- naná ez a lényeg. De csinálhatod pl. nem kedvezményes hitelből vagy a saját pénzedből, azt 10 év múlva kiderül mennyit buktál

N0rb1 2016.12.14. 21:43:58

@6.Lenin:
nem egy év... de senki nem tudja megmondani, hogy merre alakulnak az energia árak. Paks2 valószínűleg növeli a villany árát. Ez már több helyen olvasható volt.
No meg ha figyelembe vesszük, hogy mennyi kamatot adnak a bankok akkor inkább érdemes energia hatékonyságra most költeni, mint 3-5 év múlva.
de nagyon elkanyarogtunk a témátol... :)

6.Lenin 2016.12.14. 21:51:37

@N0rb1:

Minden elhatározás/mérlegelés kérdése.

Fiatal koromban szerettem nagyon moziba járni. Elhatároztam/mérlegeltem, hogy minden bögyös színésznőt szívesen bedöntenék, de akkoriban nem kaptam útlevelet nyugatra.

Mire adtak útlevelet a csajok megöregedtek és már nem lett volna kedvem őket döntögetni.

Nem szabad semmit elkapkodni. Jól elkanyarodtunk a témától. Szándékosan?

6.Lenin 2016.12.14. 22:03:44

Visszakanyarodva a témához...

Kár volt itt nyugdíjasként engem uszítani, mert a szavazatom nem ilyesmikért adom.
Különben is, egy mocskos kormány se tudna nekem annyit adni, amennyivel elégedett lennék.Pláne, hogy még a szerelemet se adják már ingyér-a két szép szemeimért csupán.

sZulamith 2016.12.14. 22:18:49

@Willkommenskultur: No igen, gondolom GDP ütemének emelkedése nem a nyugdijasoktól függ, mert ugye azt költhetjük el amit megtermelünk. A mai idősek termeltek, a rendszerváltók meg elkótyavetyélték, illetve meggazdagodtak.

Az sem mindegy, hogy milyen alapból indultak a mai nyugdijasok, és mi alapján számolják az emelést. Az a bizonyos nyugdijas fogyasztói kosár nem működik.

paragrafus 2016.12.14. 22:19:55

Tisztelt Mindenki!
A témát én magam is feldolgoztam egy két részes írásban.
1. Azt adják, ami a lényegük

...."Mert emlékeztetnék rá, hogy néhány éve még azon gondolkodtak, hogy a nyugdíjasokat hogyan lehetne kizárni a szavazásból. Elejét kellene venni annak, hogy a jövőnkről túlnyomó részben az idősebb generációk döntsenek, miközben a legnagyobb terhet a középkorosztályok cipelik a hátukon — jelentette ki Kósa Lajos. 2012-ben tízezrével küldött ki az özvegyi nyugdíjuk felére csökkentéséről szóló határozatokat azoknak az özvegyeknek, akik korábban rendszeres szociális járadékban, most pedig rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülnek.
2012. január 1-jétől a korábbi szolgálati nyugdíjasok járandóságát 16 százalékos személyi jövedelemadóval terhelték meg, valamint hogy statisztikai adatok szerint az előző félévben hatszor annyi rokkantat minősítettek egészségesnek a felülvizsgálatokon, mint korábban. Most pedig látványosan megpróbálják megvenni őket. Sőt! A Fidesz korábban annyira ellene volt a nyugdíjasoknak, hogy amikor 2002-ben a Medgyessy-kormány bevezette a 13. havi nyugdíjat, akkor ezt a Fidesz leszavazta.

kanizsahir.hu/kanizsahir/web/?menu=cikk&id=15863

paragrafus 2016.12.14. 22:21:36

2. rész:
Második felvonás: propaganda ajándékba

...."A nyugdíjasokkal szembeni miniszterelnöki tisztelettel ellentétben ugyanis az a valóság, hogy az Erzsébet-utalvány 2017-től megszűnik, következésképp 2016. december 31.-ével felszámolják azt az állami tulajdonú céget is, amelyik ezt az utalványt gyártja. És most még (úgymond) zárás előtt gyorsan kaptak még egy nagy megrendelést. Az utalványok megrendeléséért az állam fizet (pontosabban átrakja az egyik zsebéből a másikba a pénzt) 2%-ot, plusz ÁFA-t, Vagyis egy tízezer forintos utalvány kerül 254 Ft-ba, amelyből az állam azonnal visszakapja az 54 forint adótartalmat.
És amikor Orbán amikor azt mondja, hogy találtak a költségvetésben pénzt arra, amit erre a célra oda lehet adni, akkor ez nem igaz. Nem ad a költségvetés egy fillért sem erre a célra. Idén legalábbis biztosan. Most valójában ezt az egészet azok a boltosok finanszírozzák, akik ezeket az utalványokat beváltják. Ugyanis ahhoz, hogy az adott üzlet meg tudja kapni az ellenértékét, ahhoz előbb be kell fizetniük a költségvetésbe 5% jutalékot utalványonként. Ez tiszta haszon az államkasszának. Majd ezt követően azonnal be kell fizetniük további 27% ÁFA tartalmat, amelyet a költségvetés csak hónapokkal később fog a boltoknak visszaadni. Tehát idén kizárólag csak az üzletek fognak az utalványért (vagyis számukra ingyen) árut adni. És majd csak később, majd csak a 2017-es költségvetés terhére fogják megkapni az utalvány értékének 95%-át, tehát az idei évben az állam részéről kiadásként egy fillér sem jelentkezik. Vagyis idén csak a megszűnő gyártó cégnek lesz utalványonként 200 Ft bevétele, valamint a költségvetésnek összesen 30%.-a. Tiszta bevétel a semmiért.

kanizsahir.hu/kanizsahir/web/?menu=cikk&id=15887

paragrafus 2016.12.14. 22:26:30

@Jakab.gipsz:
Javaslom, hogy kérjél bocsánatot a bírónőtől.
Azok után, amit írtál, ez lenne a legkevesebb....

Willkommenskultur 2016.12.14. 22:27:48

@sZulamith: pedig jó lesz ha a nugdíjak értéke egyáltalán fenntartható lesz, mert nyugaton már 10 éve csökken a nyugdíjak reálértéke + mindenhol emelték a korhatárt

Weißkopf 2016.12.14. 22:30:03

@Willkommenskultur: figyu, a szolgáltatás színvonalát tartja a magyarok többsége megfelelőnek, nem az árszínvonalát. Vidéki (Fejér/Orbán megyei) ismerősömnél kb. 3× akkora a víz-csatorna díj, mint Bp.-en. Pedig a Fejérvíz (ha jól tudom) nemzeti kezekben van!

Willkommenskultur 2016.12.14. 22:31:27

@paragrafus: ez teljesen jó 5let, a javaslat az volt h azok az idősek, akik akarják, fiatalabb családtagjuknak adhatják a szavazati jogukat

a gyakorlatban persze ehhez nem kell tv., megkérdezi józsi bácsi a fiát, h kire kell szavazni azt arra szavaz...nem az ő jövője

Persze nem mo-ról fog egy ilyen változás elindulni, de európa ma már olyan országokkal versenyez ahol a lakosság (a szavazóképes lakosság) 80%-a 30 alatti, naná hogy nem lesz versenyképes így soha.

Willkommenskultur 2016.12.14. 22:32:13

@Weißkopf: persze, azért nyert ott is a maszop

egyébként nem kérdeztelek

Jakab.gipsz 2016.12.14. 22:40:28

@paragrafus: Eszem ágában sincs, nincs miért!
Miért is? Nem tudta mi folyik az országba, pontosan tudta, értelmiségiek miért hagytátok, csak a melósokat szabad piszkálni akik valóban csak dolgoztak amíg volt mit.
Az értelmiség mit csinált, hol volt?
Meg mondom: majmolta a nyugatot és nem gondolkodott.
Akkor pedig most ne a gáncsoskodáson törje a fejét.

2016.12.14. 22:59:26

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: "legjobb módszer rögtön visszafelé mutogatni, csak ahogy írtam, itt, most nem arról van szó, hogy 2005-től 2010-ig mit csináltak a szocik.

A múltidézés abból a szempontból fontos, mert jelen pillanatban azok hőzöngenek a legjobban, akik ideszartak az orrunk alá, és most számonkérik, miért nincs még eltakarítva... egyébként én is azon a véleményen vagyok, hogy egykutya.

vackor1 2016.12.14. 23:37:43

A cikkhez már megírtam a véleményem, most látom, hogy itt van egyik nickjén az egyik "okos, értelmes" , na annak üzenem - csak, hogy mindenki lássa mennyi eszük van ezeknek - , hogy nekem 9 kW-os rendszer van a házamon - egy átlag ház energiaigényére általában elég 2 kW-os rendszer ha a fűtést nem ezzel akarja kiváltani , az meg már 1,5 millió körül de inkább olcsóbban simán megvan - és a hőszivattyús rendszerrel az eredetileg gázzal és radiátorokkal/padlófűtéssel tervezett 240 nm alapterületű házamat tökéletesen 0 - azaz nulla - forintért fűtöm és látom el energiával , a napsütéses órák alatt megtermelt többlettel , évi elszámolással. ( 30 éves jótállással a napelemekre és 15 év az inverterre , mielőtt a megtérülés és a javítás/csere lenne a téma , pláne, hogy az új kristályos megoldás meg még hatékonyabb és évről-évre új, jobb technológia van ebben is )
Ja és én is az építőiparban voltam érdekelt, bár nem kivitelezőként , szóval ha létezik az említett szomszéd - amit amúgy kétlek - , akkor vmi más nem stimmel.
Ha ma csinálnám, akkor lehet, hogy már csak egy puffertartályt tetetnék be a kombicirkó mellé - dupla lehetőség - , amiben egy fűtőszál fűti fel a vizet és azt keringeti a rendszerben , ami lényegesen kisebb befektetést igényel , mint hőszivattyús rendszerrel megcsinálva , szóval jóval hamarabb is térülne meg a befektetés.
Aztán ha vki nem akar/tud vagy nincs lehetőség hőszivattyúra, akkor simán kell venni árammal működő radiátorokat - remek, programozható típusok vannak már - és akkor is megoldható a világítás/fűtés IS csak napelemekkel...
Ha meg azt is melléteszem, hogy talán - mert az eszközök gyártásánál keletkező szennyezéseket nem tudom összevetni a rendszer által kímélt környezettel - tettem vmit a tisztább világért is, akkor meg akár extra jól is érezhetem magam.
Ahogy olvastam eddig más blogokon, kb. minden témához ennyire "ért" , de muszáj mindenhol ott lenni és nyomatni a marhaságokat a többi ismert társával együtt .. Pffffffffffff...

Willkommenskultur 2016.12.14. 23:44:27

@vackor1: Na akkor te egy zseni vagy kezdd el másoknak is kiépíteni és 3 hónap alatt milliárdos vagy!

Willkommenskultur 2016.12.14. 23:47:58

@vackor1: '30 éves jótállással a napelemekre' - 2. szezonban elveri a jég ja az ellen nem véd a jótállás

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.15. 00:10:38

@vackor1: Nemtom hogy került ez ide, de köszi, hogy megosztottad, sok sikert a használatához!

Weißkopf 2016.12.15. 00:14:25

@Willkommenskultur: és téged ki a f@sz kérdezett, hogy itt osztod a fidióta eszedet?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.15. 00:19:10

@6.Lenin: "...a régi szép szoci rendszer hű szolgálója lennék."

Már mitől lenne az orbánrezsim szocialiasta? Vagy szociális? Nincs ennek értelme.

cardiobascuralis 2016.12.15. 00:55:48

Baszd meg, karácsony kisbetű!!!
(Meg a többi ünnep is.)

cardiobascuralis 2016.12.15. 01:10:43

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
A 2010-est elég megszorozni 265-tel, akkor annyi volt az euró.

red39 2016.12.15. 05:34:22

@nnnnnnnn: Nem a sajátját osztogatja nagy okos, a mienket lopja, a maradékot osztja

vackor1 2016.12.15. 09:38:32

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Még az első kommentek között hozzászóltam a témához , aztán visszanéztem este, hogy kell-e valakinek válaszolnom - úgy értem, hogy értelmes reagálás volt-e , mert az ilyen mélysötét, buta iióákkal nem állok szóba , fegyvertelennel nem vívok párbajt, pláne nem szellemit - , de csak azt láttam, hogy az egyik iióa a néhány közül megint agyatlanul oszt valakit, miközben fogalma nincs arról, amivel gúnyosan, pökhendien - tipikus fidesz tempó - kétségbe meri vonni annak a szavát, aki az igazságot írja. Na, csak erre reagáltam, amúgy meg bátran ajánlom mindenkinek , akár ezért is megérte , és nem, nem forgalmazok ilyeneket , nem azért.. :))))))

6.Lenin 2016.12.15. 11:51:50

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Cicus!

A poszt írója a régi (90 előtti) rendszer haszonélvezője volt, ezért rugdossa a mostanit, mert érzi, a régiről már lecsúszott, nem jön vissza, szerencsére.

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2016.12.15. 12:42:01

@6.Lenin: Kedves Vlagyimir Iljics! Sajnálattal kell Önt tájékoztatnom, hogy bírói tevékenységem teljes ideje (22 év) az "új" rendszerben telt el. Így ennek a remek rendszernek vagyok a "haszonélvezője". Milyen kár, hogy Ön ilyen tájékozatlan. De most már legalább ezt is megtudta.

6.Lenin 2016.12.15. 13:36:21

@Dr. Sándor Zsuzsa:

Nem hiszem, hogy tájékozatlanságból írtam, amit.
Ebben az "új" rendszerben is éltek,élnek,és fognak is még egy darabig olyanok is , akik a "régi" rendszer haszonélvezői és visszasírói.
Természetesen nem vonom senkinek a jogát kétségbe, hogy olyan rendszerhez vonzódjon amilyenhez csak akar, sőt azt sem, hogy a neki nem tetszőt kritizálja, bírálja akár jogosan, akár jogtalanul. Nem erről írtam.
Nekem is jogomban áll saját véleményt írni, mások dicsérő,elítélő véleményével kapcsolatban. Csupán ezt tettem.
A bírói munkásságát szerencsére nem ismerem, csupán a tv-s, és a posztban leírtak alapján írtam véleményt. Nem hiszem, hogy tévedtem volna, de meggyőzhető vagyok. Talán még tájékozatlan is, bár mint írtam fentebb, valójában a világnézeti hovatartozása érdektelen a számomra. Nem is arról írtam, hogy azt elítélném, vagy bármiképpen is érdekelne.
Elolvastam a posztját és leírtam a gondolataimat amit az indukált, és homályos emlékeimet is megpróbáltam felidézni.Természetesen jogában áll a véleményemet tájékozatlanságnak ítélni, de a kettőnk "vitáját" mások tudjak csak megítélni , és mivel olvastam más, az enyémhez hasonlót is itt , egyenlőre bizakodom, hogy mégsem tévedek nagyot.

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2016.12.15. 13:45:49

@6.Lenin: A tévedés arra a hamis általánosításra vonatkozik, hogy aki a régi rendszerben is élt és dolgozott, az vissza is sírná azt. Hát nem.

6.Lenin 2016.12.15. 14:05:05

@Dr. Sándor Zsuzsa:

Életem nagyobb részét abban a rendszerben éltem le, és igaza van, nem mindenki sírja issza, én sem, de erről általánosítva sehol nem írtam.
süti beállítások módosítása