Nem értem
2017. június 18. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Nem értem

Azt kérdezte a főszerkesztőm, meg tudnám-e magyarázni, mi történt a „lúgos orvos” ügyében. Persze, mondtam kapásból, és eszembe jutott a régi zsidó vicc. Kohn megy az utcán, és azt hajtogatja: nem értem, nem értem. Megszólal a rabbi: mit nem értesz Kohn, majd én megmagyarázom. De rabbi, feleli Kohn, megmagyarázni én is tudom, de nem értem.

rabbi-laifi.jpg

Kép: Laifi

Valahogy így vagyok én is a B. Krisztián ügyében hozott kúriai döntéssel. A történet szinte mindenki által ismert. 2013-ban egy maszkos támadó R. Erikát visszalökte a lakásába, altató injekcióval elkábította, majd maró lúggal leöntötte a nemi szervét. Ezután a tettes a kutya pokrócába csavarta lemeztelenített áldozatát és az ajtót rázárva magára hagyta. A lakásból mobiltelefonokat és laptopokat vitt el.

lugos_orvos-borsonline.jpg

Kép: BorsOnline

Mind az első, mind a másodfokú bíróság bűnösnek mondta ki Erika volt barátját, B. Krisztiánt, akivel Erika szakított. B. Krisztián a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója és mellesleg (vagy nem mellesleg) Mikola István, a nemzet egykori főorvosának unokaöccse volt. Négy hónapi előzetes letartóztatás után megszüntették a nyomozást, majd a sértett panaszára mégis folytatták.

mikola-index_hu.jpg

Kép: Index.hu

Az ügyész életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék „csak” maradandó fogyatékosságot okozó testi sértést állapított meg és 4 évre, a másodfokú Fővárosi Ítélőtábla életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt 9 évre ítélte a vádlottat és végleg eltiltotta orvosi foglalkozásától.

Az ügy éppen e más bűncselekmények – kifosztás, magánlaksértés – megállapítása miatt kerülhetett harmadfokú eljárásra a Kúriához. Mivel az újonnan megállapított cselekményekkel szemben is lehet fellebbezni, azt logikusan már csak a harmadfok bírálhatja el.

kurian-index_hu.jpg

Kép: Index.hu

A harmadfokú eljárás azonban nem ezekről az újonnan megállapított cselekményekről szólt. Ez persze önmagában nem baj, hiszen ha már megnyílt a lehetőség a harmadfokú eljárásra, ott szabad és lehet vitatni a korábbi ítéletek megalapozottságát. Egyetlen egyet nem szabad soha semmilyen fellebbezési eljárásban: a korábbi bíróságok mérlegelési tevékenységét támadni. Vagyis, ha a korábban eljárt bíróság egy adott bizonyítékot elfogadott és ezt kellően meg is indokolta, sem a másod-, sem a harmadfok nem mondhatja azt, hogy ugyanezt a bizonyítékot ő nem fogadja el.

Krisztián az első perctől fogva tagadta a bűnösségét. Védekezése mindvégig arra irányult, hogy más is elkövethette a cselekményt. Felejtsük most el egy pillanatra a jogot és vegyük elő a józan eszünket. Képzeljük el, hogy valaki más volt az elkövető. De akkor ez a valaki más is orvos kellett legyen, aki szakszerűen össze tudja állítani a sértettet elkábító injekciót. Az a valaki más is tudta, hogy mikor indulnak iskolába Erika gyerekei, hogy egyedül találja őt otthon. Az a valaki más is tudta, hogy a lúggal gyorsabban lehet égési sérülést okozni, mint savval, és azt is, hogy hogyan kell kezelni egy égési sérülést. Az a valaki más elhelyezett egy fecskendőt a vádlott kocsijában, amelyben éppen olyan altatószer maradvány volt, mint amivel Erikát elkábították. Az a valaki más olyannyira hasonlított B. Krisztiánra, hogy a szomszédasszony őt ismerte fel benne. Az a valaki más éppen a sértett nemi szervére öntött lúgot, pusztán csak azért, hogy laptopot és telefont vigyen el a lakásból.

rablo-blikk_hu.jpg

Kép: blikk.hu

És akkor még nem szóltam arról a levélről, mellyel a védelem rukkolt elő az utolsó pillanatban. Egy elítélt írta és Erika mostani barátját akarta vele gyanúba keverni. Bár a levelet nem olvasták fel a Kúria előtt, hisz itt már nincs lehetőség bizonyításra, azért halkan jegyezzük meg, hogy az a levél hamis vád, amelyet tisztességes védő fel sem használhatna.

hamis_vad.jpg

Kép: free fotos

Mindezek ellenére a Kúria nem „tudott” (nem mert/nem akart?) végleges döntést hozni. Hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet, mert nem történtek meg a szerinte szükséges szembesítések, mert a szemtanú ugyan kétszer azonosította B. Krisztiánt, de a hangjáról nem ismerte fel, arról a szörnyű hiányosságról nem is beszélve, hogy nem jegyzőkönyvezték a tanúk foglalkozását.

Tisztelt Főszerkesztőm! Megmagyarázni én is tudom. De nem értem.

vh-kep.png

 Kép: Vasárnapi Hírek

A bejegyzés trackback címe:

http://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr7412604461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kampfer 2017.06.19. 11:04:57

Ha korábban arra a szír átokfajzatra (ahmedhá) is azt mondtam, hogy a sitten kellene elrohadnia ítéletnapig, akkor most erre a 'dokira' (ez doki...? Ez egy pszichopata...!) is azt tudom csak mondani, hogy a plasztiklakat is rá kellene rohadjon egy napfény nélküli, pocsolyával telt sötét cella vasajtaján! Tökmindegy, hogy kinek a kije!

Bírónő!

Korábban az ítéletekről írt egy posztot, elég aggaszó jelenségekről írt. Nos, ha azok aggasztóak voltak, akkor ez az eset egyenesen vérlázító és undorító!

Nem lévén szakember, akkor jól értettem bírónő szavait, miszerint a nyomozást szakszerűen lefolytatták és korábban elfogadott bizonyítékokat nem fogadtak el, illetve figyelmen kívül hagytak??? És jól értettem azt is, hogy ezt a fellebviteli eljárás során tették meg?

"Egyetlen egyet nem szabad soha semmilyen fellebbezési eljárásban: a korábbi bíróságok mérlegelési tevékenységét támadni. Vagyis, ha a korábban eljárt bíróság egy adott bizonyítékot elfogadott és ezt kellően meg is indokolta, sem a másod-, sem a harmadfok nem mondhatja azt, hogy ugyanezt a bizonyítékot ő nem fogadja el."

Ezt úgy értsem, bírónő, hogy ez írott szabály, vagy inkább 'szokásjog'? Mert ha az előbbi eset, akkor nagyon csúnyán elő kellene venni azt az egész bagázst a szabályszegésért!

Egy nőt tönkretett egy vadbarom. És megy a fejvakarás és a tanakodás, hogy vajon hogyan mossák ki a tagot... Milyen üzenete van mindennek a többi hasonló vadbarom felé???
Üdvözlettel:
Kamp.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.19. 12:21:02

Ugyan mit nem ért a posztoló? A dolog igen egyszerű: Az mégsem történhet meg, hogy Mikola István volt nemzeti főhullaboncoló unokaöccse börtönbe kerüljön!!!

"Bár a levelet nem olvasták fel a Kúria előtt, hisz itt már nincs lehetőség bizonyításra"

Na de épp ez az, egyebek között ezért utalhatta vissza a Kúria az ügyet másodfokra. Egy megismételt eljárásban ui. már beterjeszthető bizonyítékként ez a szemérmetlen és aljas levél. Mivel pedig csak közvetett bizonyítékok vannak Bene Krisztián ellen (igaz, azok egyértelműen bizonyítják a bűnösségét), ez a levél is gyengítheti ezek erejét. Legalábbis annyira, hogy bizonyíték hiányában felmentsék a Mikola-rokont.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egyet fogok érteni Sándor Zsuzsával.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.19. 12:28:08

@Kampfer:

"Egy nőt tönkretett egy vadbarom."

Bocs, de nem értek egyet veled. Vadbaromnak a hülye, esetleg erőszakos, de alapvetően nem rosszindulatú embert nevezzük. B.K ezzel szemben nem hülye, viszont aljas, rosszindulatú, kegyetlen, embertelen - és még sorolhatnám, de nem érdemes. Még a patkány minősítés sem alkalmazható rá, mert a patkány nem rosszindulatú és aljas.

Kampfer 2017.06.19. 12:36:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Üdv! Meggyőzhető vagyok.

"B.K ezzel szemben nem hülye, viszont aljas, rosszindulatú, kegyetlen, embertelen - és még sorolhatnám, de nem érdemes. Még a patkány minősítés sem alkalmazható rá, mert a patkány nem rosszindulatú és aljas."

Nem vitatkozom, kiegyezem a véleményeddel!

"Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egyet fogok érteni Sándor Zsuzsával."

No igen, én is voltam már így korábban, de nincs baj ezzel. Valóban vannak nem vitatható gondolatai és véleménye még a teljesen eltérő és ellentétes világnézetünk ellenére is. Ami igaz, az igaz! Ami gusztustalan és aljas, azon nincs mit mentegetni! Bárkinek is bármilyen rokona, cimbije!
Kamp.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.19. 12:45:19

@Kampfer:

Ezzel én is így vagyok. Ha valakivel (mint itt a posztolóval) egyetértek és elfogadom az érvelését, akkor ezt is leírom, nemcsak azt, amikor nem értek egyet vele.

Muad\\\'Dib 2017.06.19. 13:29:06

Azért jó lenne az egész indoklást egyben olvasni. Ugyanis a kúria az általam eddig olvasottak alapján a bizonyítékok nem kellő megalapozottságú volt a bizonyítás. Tehát az ügyészség (rendőrség) végzett félmunkát. Ami a magyar ügyészség (rendőrség) utóbbi időben nyújtott teljesítményéből kiindulva, nem lenne meglepő. Viszont, ha ez tényleg így volt, akkor jól döntött a kúria. Ugyanis hiába tudják a bírók mi a helyzet, egyszerűen egy jogállamban nem lehet eltekinteni attól, hogy a nyomozó hatóságok és a vád képviselői félmunkát végeznek. Nem lehet azt mondani, hogy hát ez van, azért nagyjából minden stimmel.

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2017.06.19. 13:33:34

@Kampfer: Az idézett mondat törvényi szabály. Úgy hívják, hogy a felülmérlegelés tilalma. Minden felsőbb fokú bíróság csak azokat a bizonyítékokat értékelheti, amelyre maga folytat le bizonyítást. A III. fokon viszont már nincs lehetőség semmiféle bizonyításra.

vizsla_barat 2017.06.19. 13:46:57

Csak az elmúlt 20 év nyomozati ügyészségi és bírósági teljesítménye után az összes jogásztol vissza kellene venni a diplomát és elküldeni a yalere saját költségen újra diplomázni. A törvény alkotókat meg be vasalni a csillagba.

Muad\\\'Dib 2017.06.19. 13:47:33

@Dr. Sándor Zsuzsa:
Nana, ez így nem teljesen pontos. A felülmérlegelés tilalma a megalapozatlanság miatti hatályon kívül helyezést nagyon is engedi. Márpedig az eddig általam olvasottak alapján a bíró pont arra hivatkozott, hogy nem volt kellően megalapozott a vád.

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2017.06.19. 13:52:05

@Muad\\\'Dib: Megalapozatlanság miatt valóban hatályon kívül lehet helyezni. Csak éppen nem megalapozatlansági ok, hogy a bizonyítékokat hogyan mérlegelte a bíróság. A Be. tételesen felsorolja, hogy melyek a megalapozatlansági okok.

Muad\\\'Dib 2017.06.19. 13:58:38

@Dr. Sándor Zsuzsa:
Ehhez olvasnom kellene a teljes kúriai indoklást. Az index szerint részleges megalapozatlanságra hivatkozott a bíró.

Kampfer 2017.06.19. 14:02:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Korrekt! És bírónő válasza alapján itt akkor több embernek is a lábára kellene lépni, mert ez így nem eljárás, ez vicc és gyalázat!

@Dr. Sándor Zsuzsa: Köszönöm a válaszát, bírónő! Akkor ismét csak nagy a baj... Törvényi szabályt megszegni egy jogi eljárás során (igazságszolgáltatásról beszélünk, ugye) szerintem több, mint elítélendő! Alapvető közbizalmat rombol és egy rendszer működését ássa alá! Egyáltalán nem tudom ezt elfogadni, elítélendőnek tartom! Azt is, aki pártolja és védi!
Magát a cselekményt pedig nem is minősíteném, beleégne a monitorba a szöveg...!
Üdvözlettel:
Kamp.

Muad\\\'Dib 2017.06.19. 14:05:21

@Kampfer:
Szerintem te sem olvastad a teljes indoklást. Ahogy én sem, de szerintem Dr. Sándor Zsuzsa sem. Addig meg az egész eszmecsere nem tényeken alapul, hanem elképzeléseken.

paragrafus 2017.06.19. 14:29:05

Nekem jogelvi szempontból egy problémém van a harmadfokú döntéssel (bizonyos érteleben elvonatkoztatva az ügy tárgyától)
Nevezetesen: ha ez mellé teszem a Sukoró-ügyben hozott harmadfokú döntést, akkor nem értem az ellentmondást:
Császi Zsoltot és Tátrai Tibort letöltendő börtönbüntetésre ítélték olyanért, amit el sem követtek.
Míg ezzel szemben ebben az ügyben....

És a két ügyet egymás mellé téve nekem erősen bűzlik az arányosság elve. MIndkét ügy esetében.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.19. 14:57:29

@paragrafus:

Ha jól emlékszem - nagyon nem követtem az ügyet -, itt a bűncselekményt ténylegesen elkövették, csak aztán később a hatóságok nyomoztak, és a végén érvénytelenítették a szerződéseket. Nem a két elítélten múlt, hogy nem szenvedett kárt az állam.

Ha a betörőnél később megtalálják a tőlem elvitt javakat, attól még az illető bűnös a betörés bűncselekményében.

Persze a haveri kör lopásai mellett eltörpül az a ca. másfél millárd forint, de ez nem menti az elítélteket.

Kampfer 2017.06.19. 15:21:00

@Muad\\\'Dib: Üdv! Igazad van, valóban nem olvastam el a teljes indoklást és a részleteket is csak laikus szemmel tudnám nézni. Nem tanultam jogot, bírónő viszont igen. Én még egy MVT vhr-től is fényt kapok néha, nemhogy a büntetőjogtól, illetve az eljárásrendtől...! Ergo jogi kérdéseket illetően elfogadom, amit bírónő írt. Sanszos, hogy én jóval nagyobb eséllyel tévedek ilyen kérdésben.
Üdv!
Kamp.

Muad\\\'Dib 2017.06.19. 15:31:20

@Kampfer:
De épp ő is tévedhet. A kúriai tanács bírói pont annyira jogászok, mint Dr. Sándor Zsuzsa. Én azt gondolom, hogy a pontos indoklás ismerete nélkül felelőtlenség prejudikálni a döntést.

grundigg (törölt) 2017.06.19. 15:43:48

Sándor Zsuzsa felülmérlegelésről magyaráz, holott nem történt felülmérlegelés. Megalapozatlanság miatt történt hatályon kívül helyezés. Idézet az index cikkéből: "Már az ítélőtábla is hasonló problémát látott a megalapozottsággal az elődje, az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék munkájában, ebben igaza is volt a Kúria szerint, csakhogy úgy látták: az ítélőtáblán sem sikerült kiköszörülni a csorbát.".

A megalapozatlanság okai még az index cikkéből is kiderülnek: "A tényállás hiányos maradt, és tényekből tényekre helytelenül következtettek" - azaz a Be. 351. § (2) bekezdés b) és d) pont, sőt az is szerepel a cikkben, hogy "A másik problémás pontként a bíró azt említette, hogy szerinte iratellenes volt az elsőfokú ítéletben az a rész, miszerint az áldozat három ismerősének is B. Krisztiánt nevezte meg lehetséges elkövetőként, és azt mondta, a támadó szeme hasonlított az orvoséra.". Azaz még a c) pontos megalapozatlansági ok is fennállhat.

A "tényből tényre helytelen következtetésnek" amúgy több szép esetét is felvonultatja a szerző, amikor egy bekezdésben "megoldja" az ügyet, az pedig, hogy egykori bíróként úgy kritizál egy bírósági határozatot, hogy nem is olvasta, a szakmai alázat hiányának tanúbizonysága.

grundigg (törölt) 2017.06.19. 15:49:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Na de épp ez az, egyebek között ezért utalhatta vissza a Kúria az ügyet másodfokra. Egy megismételt eljárásban ui. már beterjeszthető bizonyítékként ez a szemérmetlen és aljas levél."

Ehhez képest a Kúria határozathirdetésén ez hangzott el a levéllel kapcsolatban: "A tanácselnök azzal vezette fel a témát, hogy igaza volt ugyan B. Krisztián ügyvédjének a védekezés szabadságával kapcsolatban, de azért két dolgot meg kell jegyeznie.
A levélügyben bevallottan szarkasztikusan azt mondta: ha ilyennel egy dramaturg állna elő, neki is visszaadná a producer.
A jogi vonatkozást illetően pedig ennek a levélnek a tartalma nem volt alkalmas arra, hogy az ebben az eljárásban feltártakat "bármilyen irányba elmozdítsa", és a levél jogi sorsa azóta már el is rendeződött, utalt a tanácselnök a rendőrség döntésére."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.19. 16:11:45

@grundigg:

1) Semmi jogi relevanciája nincs annak, mit tenne a levéllel egy dramaturg.

2) A rendőrség döntése ellen panasszal lehet élni, és a védelem fog is. Az meg szimplán nem igaz, hogy a levél nem tudja "semmilyen irányban elmozdítani az eljárásban feltártakat", hiszen a levél egy új gyanúsítottat sugall, ami gyengítheti a B.K. elleni közvetett bizonyítékokat.

Azon sem lepődnék meg, ha egy szembesítés során a rab "felismerné" Renner Erika jelenlegi barátját. Hiszen van róla fénykép, és hát van az a pénz...

Ráadásul nem is kell hozzá sok pénz, mert a levél írója nem vállalja magára a bűncselekményt, vagyis semmit nem kockáztat. Sőt a tisztesség mintaképeként fényezheti magát, hiszen nem vállalta el a bűncselekményt.

Továbbra is áll, amit Renner Erika ügyvédje mondott a Kúria ítélete után: A tett aljasságán már csak a védelem aljassága tesz túl. :(

Hadd tegyem hozzá, bár ez jogilag nem számít: Maga az a tény, hogy a védelem hamis bizonyítékok gyártásától sem riad vissza, már önmagában bizonyíték B.K. bűnösségére. Persze nem jogilag, csak józan észileg és tisztességileg. Volt itt ui. már áldozathibáztatás is, miszerint R.E. magának okozta a sérüléseket. Ennek minősítésére nem találok szavakat.

grundigg (törölt) 2017.06.19. 16:45:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Semmi jogi relevanciája nincs annak, mit tenne a levéllel egy dramaturg."

Jogi relevanciája nincs. Ellenben elég világosan jelzi mindenki számára, hogy a Kúria tanácsa (amelyik a következő körben a végső döntést fogja meghozni) mit gondol erről a "bizonyítékról". Ezek után azt feltételezni, hogy direkt azért helyezték hatályon kívül a másodfokot, hogy az új eljárásban majd fel lehessen használni a levelet - hát finoman szólva is a valóságtól elrugaszkodott elképzelés.

"Az meg szimplán nem igaz, hogy a levél nem tudja "semmilyen irányban elmozdítani az eljárásban feltártakat","

Ismételten nem veszed figyelembe, hogy ki mondta az idézett mondatot. Ha te mondod, vagy én, arra lehet azt mondani, hogy nem igaz. Viszont itt az mondta, aki az ügyben a végső döntést meghozza majd.

A másodfok azt a bizonyítást fogja lefolytatni, amit a Kúria előírt neki, a levéllel kapcsolatban pedig - a fenti megjegyzésből következően - nem írt elő semmit.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.19. 23:01:47

@grundigg:

"A másodfok azt a bizonyítást fogja lefolytatni, amit a Kúria előírt neki, a levéllel kapcsolatban pedig - a fenti megjegyzésből következően - nem írt elő semmit."

Biztos ez? Ha új eljárás indul, akkor gyakorlatilag minden kezdődik elölről, nem?

Ami meg a levelet illeti, a rendőrség döntött úgy, hogy nem foglalkozik vele. Ez nem a bíróság hatásköre?

Félre ne érts, nem Bene Krisztiánnak szurkolok, épp ellenkezőleg: attól félek, hogy valahogy tisztára fogják mosdatni, s ha másképp nem, akkor bizonyítékok hiánya miatt felmentik. Szerintem vastagon bűnös azok alapján, ami a sajtóban megjelent az ügyről. S mint már írtam, a szememben - ami persze jogilag irreleváns - a védelem aljas és ízléstelen húzásai legalább olyan mértékben bizonyítják a bűnösségét, mint a közvetett bizonyítékok. Kár, hogy ezeket a bíróság az ítélkezéskor nem veheti figyelembe.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.19. 23:13:42

Na és Sándor Zsuzsa is abszolút logikusan learta?

"Képzeljük el, hogy valaki más volt az elkövető. De akkor ez a valaki más is orvos kellett legyen, aki szakszerűen össze tudja állítani a sértettet elkábító injekciót. Az a valaki más is tudta, hogy mikor indulnak iskolába Erika gyerekei, hogy egyedül találja őt otthon. Az a valaki más is tudta, hogy a lúggal gyorsabban lehet égési sérülést okozni, mint savval, és azt is, hogy hogyan kell kezelni egy égési sérülést. Az a valaki más elhelyezett egy fecskendőt a vádlott kocsijában, amelyben éppen olyan altatószer maradvány volt, mint amivel Erikát elkábították. Az a valaki más olyannyira hasonlított B. Krisztiánra, hogy a szomszédasszony őt ismerte fel benne. Az a valaki más éppen a sértett nemi szervére öntött lúgot, pusztán csak azért, hogy laptopot és telefont vigyen el a lakásból."

Szóval mindezek alapján lehet, hogy a tettes valaki más volt, de akkor az Bene Krisztián 100%-os klónja kellett legyen. Lehet, hogy van egy titkos egypetéjű ikertestvére, pontosan az ő végzettségével, és kétnaponta felváltva jártak be dolgozni, felváltva nőztek stb. És most az ügyészség a bűnös iker helyett épp az ártatlan ikert vádolja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.19. 23:15:25

"abszolút logikusan learta? "

helyett:

abszolút logikusan leírta:

paragrafus 2017.06.19. 23:28:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nagyon rosszul emlékszel, semmiféle bűncselekményt nem követtek el.

De ha meg is történt volna egy telekcsere, az miért lett volna bűncselekmény?
És azért ki tartja a hátát, hogy a meg nem valósult beruházásból mennyi kára származott az államnak?
Egyébként pedig kifejezetten Orbán utasítására INGYEN adtak telket Győrben az Audi számára. Ez mennyivel jobb, mint egy telekcsere?
Megjegyzem: tessék megnézni MA a két telket. A sukoróit elönti a gaz, a szemét. A másik pedig gyönyörűen gondozott és virágzik.
Itt megnézhető, hogy néz ki ma a sukorói terület:
www.facebook.com/gyurcsanyf/videos/1617607654938357/
(ez lett volna az értékesebb?)

Bambano 2017.06.20. 00:02:31

itt le van írva rendesen:
index.hu/belfold/2017/06/13/lugos_orvos_tamadas_jogeros_kuria_itelet/

kiemelném azt, hogy a tettes bukósisakban, maszkban távozott. így az egyetlen szemtanú kb. nullát ér.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.20. 08:37:20

@paragrafus:

"Nagyon rosszul emlékszel, semmiféle bűncselekményt nem követtek el."

A bíróság jogerős ítélete szerint pedig de.

Értem én, hogy egy ügyről különböző jogászoknak eltérő lehet a véleményük. Ha nem így lenne, bíróságokra sem lenne szükség. De egy jogerős ítélet után a mondatodat kiegészíthetnéd egy szerény "szerintem" szócskával. :)

"És azért ki tartja a hátát, hogy a meg nem valósult beruházásból mennyi kára származott az államnak?"

Már ha lett volna beruházás, amire semmi biztosíték nincs.

"Egyébként pedig kifejezetten Orbán utasítására INGYEN adtak telket Győrben az Audi számára. Ez mennyivel jobb, mint egy telekcsere? "

Az Audi részletes beruházási tervvel rendelkezett, míg Blum bácsi nem. Az Audi a telekért és az adókedvezményekért cserében vállalta a beruházás megvalósítását és a munkahelyteremtést, Blum bácsi semmit nem vállalt.

Az Audi beruházása emeli az ország exportját, vagyis javítja a kereskedelmi mérleget, egy kaszinó nem. Az Audié egy termelő beruházás, egy kaszinő nem termelő beruházás: csak pénzt csoportosít át, értéket nem termel. (Kivételt képez természetesen Vajna András, az ő kaszinói értéket termelnek, fellendítik a gazdaságot, növelik a GDP-t és az exportot, emelik az ország nemzetközi tekintélyét, egyszóval minden állami támogartást megérdemelnek.)

"ez lett volna az értékesebb?"

Szerinted egy gazos, elhanyagolt telek mennyivel ér kevesebbet, mint ugyanaz a telek karbantartva? Kb. a lekaszálás árával, nem?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.20. 08:47:45

@Bambano:

Drága bamba nő, B.K. testalkata igencsak eltér a hamis levélben meggyanúsított mostani barátétól, így a szemtanú a nullánál jóval többet ér.

Ennek alapján akkor azt is feltételeznünk kellene, hogy a mostani barát csontostul legyalult magáról pár centimétert, hogy ezzel is B.K.-ra terelje a gyanút.

A titokzatos ismeretlen tettes minden szempontból kvára hasonlít B.K.-ra. Mondom, hogy a titkos ikertestvére lesz az.

paragrafus 2017.06.20. 14:30:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
....."Nagyon rosszul emlékszel, semmiféle bűncselekményt nem követtek el."
A bíróság jogerős ítélete szerint pedig de.
Értem én, hogy egy ügyről különböző jogászoknak eltérő lehet a véleményük. Ha nem így lenne, bíróságokra sem lenne szükség. De egy jogerős ítélet után a mondatodat kiegészíthetnéd egy szerény "szerintem" szócskával. :) .....

Nem teszem hozzá a szerintem szócskát, mivel ez nem csupán az én személyes véleményem. Ők ketten tényleg nem követtek el semmilyen bűncselekményt. Megjegyzem, azt a bíróság sem állapította meg, hogy ők valóban bűncselekményt követtek volna, el, így és ennek hiányában állapította meg a bűnösségüket, ami egyenesen elképesztő. Terjedelmi okok miatt most nem sorolom fel, hogy a Legfelsőbb Bíróság hány alkotmányos jogot sértett meg az ítéletével, de legalább a fél Alkotmányt szembe lehet az ítélettel állítani.

paragrafus 2017.06.20. 14:31:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
...."És azért ki tartja a hátát, hogy a meg nem valósult beruházásból mennyi kára származott az államnak?"
Már ha lett volna beruházás, amire semmi biztosíték nincs".....

A telekcsere sem valósult meg. Ezen gondolatmeneted mentén arra sincs semmilyen biztosíték, hogy lett volna telekcsere....

paragrafus 2017.06.20. 14:40:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
....."Egyébként pedig kifejezetten Orbán utasítására INGYEN adtak telket Győrben az Audi számára. Ez mennyivel jobb, mint egy telekcsere? "

Az Audi részletes beruházási tervvel rendelkezett, míg Blum bácsi nem. Az Audi a telekért és az adókedvezményekért cserében vállalta a beruházás megvalósítását és a munkahelyteremtést, Blum bácsi semmit nem vállalt.

Az Audi beruházása emeli az ország exportját, vagyis javítja a kereskedelmi mérleget, egy kaszinó nem. Az Audié egy termelő beruházás, egy kaszinő nem termelő beruházás: csak pénzt csoportosít át, értéket nem termel. (Kivételt képez természetesen Vajna András, az ő kaszinói értéket termelnek, fellendítik a gazdaságot, növelik a GDP-t és az exportot, emelik az ország nemzetközi tekintélyét, egyszóval minden állami támogartást megérdemelnek.) "....

1. Nem tudhatod, hogy Blum bácsi rendelkezett-e beruházási tervvel - egyébként kellett lennie -, vagy sem. Az, hogy te nem tudsz róla, nem jelenti azt, hogy nem volt.
2. Blum bácsinak is voltak vállalásai, legfeljebb ezekről sem tudsz.
3. De - tegyük fel, csak teoretikusan - Blum bácsinak nem volt terve, nem voltak vállalásai, míg az Audinak volt mindkettő.
Akkor ez az eltérés felment a büntetőjogi körülmények alól? Akkor ilyen esetben nem számít az, hogy azzal, hogy ingyen telket ad az állam, kárt szenved? Míg abból kára származik az államnak, hogy meg sem valósul egy telekcsere. Nem gondolod, hogy ez az érvelésed hemzseg az ellentmondásoktól? Különösen jogi értelemben.
4. Ha az államnak bevétele származik, akkor a fentiek tükrében nem mindegy, hogy az értéktermelő, vagy új érték nem állítódik elő?
Az elmúlt hét évben a fidesz rendszerében sem történt más, mint a meglévő torta más módon való újraosztása.
Méghogy a kaszinó értéket termel?
Sukoró (ha megvalósult volna) meg nem?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.20. 14:42:17

@paragrafus:

"ez nem csupán az én személyes véleményem."

Attól, hogy nem egyedül te vélekedsz így, ez még mindig csak egy vélemény.

"Ők ketten tényleg nem követtek el semmilyen bűncselekményt. "

Attól, hogy ezt megismétled, még nem lesz igazabb.

"a bíróság sem állapította meg, hogy ők valóban bűncselekményt követtek volna"

Akkor ártatlanságuk kimondásával ítélték volna el őket? Mondjuk azért, mert a bírói tanács minden tagja pikkelt rájuk? Vagy a Patás utasította a bírókat az elítélésre? "XZ-t és WZ-t n év szabadságvesztésre ítélem, mert nem követték el a nekik felrótt bűncselekményeket." Erre gondoltál?

"A telekcsere sem valósult meg."

Már hogyne valósult volna meg, megtörtént a telekkönyvi bejegyzés pillanatában. Csak később a hatóság visszacsinálta.

Ha ellopom tőled az autódat, majd a rendőrség megtalálja nálam és visszaadja neked, attól még megvalósítottam a lopást, nem?

paragrafus 2017.06.20. 14:43:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
..."ez lett volna az értékesebb?"
Szerinted egy gazos, elhanyagolt telek mennyivel ér kevesebbet, mint ugyanaz a telek karbantartva? Kb. a lekaszálás árával, nem?"....

Cinikusnak jó a megjegyzésed, de semmi többnek. Ugyanis képes vagy úgy értékítéletet alkotni (pl. a lekaszálás árával), hogy nem tudod, hogy néznek ki a telkek. Én tudom. A másik telek is gyönyörűen néz ki, termelnek rajta, értéket állítanak elő. Mezőgazdasági téren elképesztően hasznosították.

paragrafus 2017.06.20. 14:46:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
...."A telekcsere sem valósult meg."
Már hogyne valósult volna meg, megtörtént a telekkönyvi bejegyzés pillanatában. Csak később a hatóság visszacsinálta.
Ha ellopom tőled az autódat, majd a rendőrség megtalálja nálam és visszaadja neked, attól még megvalósítottam a lopást, nem? "....

Már megint úgy állítasz valamit, hogy nem vagy tisztában a tényekkel.
1. Nem történt telekkönyvi bejegyzés. Ezért nem is volt mit visszacsinálni.
2. Az autós példát már nem először tálalod fel. De ettől még nem ül. A telkeket nem lopták el. A telkekkel nem történt semmi. Egyikkel sem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.20. 14:51:45

@paragrafus:

1) Na és te tudsz arról, hogy Blum bácsi benyújtotta a megfelelő állami
szervnek a részletes beruházási tervét?

2) Te tudsz Blum bácsi vállalásairól? És azon szaknciókról is, amelyek nemteljesítés esetén érték volna? Az nem elég, hogy azt írod, kellett lenniük ilyeneknek.

3) "Akkor ez az eltérés felment a büntetőjogi körülmények alól?"

Dehogy ment fel, hiszen épp e miatt az eltérés miatt ítélték el Császyt és társát, és nem ítélték el az Audit. :)

4) "Ha az államnak bevétele származik, akkor a fentiek tükrében nem mindegy, hogy az értéktermelő, vagy új érték nem állítódik elő? "

De nem ám!

"Méghogy a kaszinó értéket termel?"

Csak Andy Vajna kaszinói termelnek értéket. Mindenki máséi nem termelnek értéket. Hát nem érted?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.20. 14:55:52

@paragrafus:

"Nem történt telekkönyvi bejegyzés."

Ha nem, akkor nem. Ettől még megvalósult az állam megkárosításának kísérlete, ami szintén büntetendő. Tudom, erre megint azzal jössz, hogy nem érte kár az államot, s innentől körbe-körbe járhatunk.

2) A hasonlat azért hasonlat, mert csak hasonlít, de nem azonos. Ebbe nem érdemes belekötnöd, tudod, mit akartam ezzel megmutatni. De úgy teszel, mint ha nem értenéd, mert így nem kell észrevenned a párhuzamot (ami szintén nem azonosság, csak párhuzam).

paragrafus 2017.06.20. 14:56:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
..... "ez nem csupán az én személyes véleményem."
Attól, hogy nem egyedül te vélekedsz így, ez még mindig csak egy vélemény.
"Ők ketten tényleg nem követtek el semmilyen bűncselekményt. "
Attól, hogy ezt megismétled, még nem lesz igazabb.
"a bíróság sem állapította meg, hogy ők valóban bűncselekményt követtek volna"
Akkor ártatlanságuk kimondásával ítélték volna el őket?".....

Egyrészt ismerem az egész ügyet, részletekbe menően. Ezért állítom, hogy nem csupán vélemény. És nem azért igaz az, amit állítok, mert megismétlem.
Gyakorlatilag igen. Lényegében valóban az ártatlanságuk kimondásával ítélték el. Hútlen kezelés kísérlete miatt Ítélték elő őket. Vagyis a bíróság szerint Császi Zsolt és Tátrai Tibor megkísérelte a hűtlen kezelést.
(Ha igaz is lenne, utasításra tették. Azért meg velük szemben még a kísérlet sem mondható ki.)
Én azzal vádollak meg, hogy parancsra megkíséreltél ellopni egy autót. Nem tetted meg.

paragrafus 2017.06.20. 14:57:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
.... "Nem történt telekkönyvi bejegyzés."
Ha nem, akkor nem. Ettől még megvalósult az állam megkárosításának kísérlete, ami szintén büntetendő"...

Hogyan? Mi által?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.20. 15:16:09

@paragrafus:

"Egyrészt ismerem az egész ügyet, részletekbe menően."

Vagy legalábbis ismered azokat a részleteket, amelyeket ismersz. ;)

"Ezért állítom, hogy nem csupán vélemény."

Hanem tény? Mert akkor:

Hogy Micimackó,
mint minden medve,
Szereti a mézet.
És ez nem csak afféle
Szerény vélemény,
Határozottan állítom, hogy
Tény, tény, tény.

Akkor a bíróság nem ismerte, amikor ítéletet hozott? Vagy a Patás utasította a bíróságot? Na de ez sem lehet, mert a Bajnai-kormány kezdeményezte az ügy kivizsgálását. Akkor talán a szoclibek és a Fidesz egyedülálló módon szövetkezett Blum bácsi társai elítéltetése érdekében? Ennyire antiszemiták lennének?

"Ha igaz is lenne, utasításra tették."

Bocs, de a "parancsra tettem" mint védekezés a nürnbergi per óta valahogy nem igazán szalonképes. :D

"Én azzal vádollak meg, hogy parancsra megkíséreltél ellopni egy autót. Nem tetted meg."

Akkor az mit sem számít, hogy Császyék aláírták a szerződést a telekcseréről?