Megbocsát-e az ő istene?
2018. március 17. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Megbocsát-e az ő istene?

Oskar Gröning múlt pénteken, 96 éves korában halt meg ágyban, párnák közt egy kórházban. Éppen az előtt, hogy meg kellett volna kezdenie a rá jogerősen kiszabott 4 éves büntetését.

groning_raccsal_lang.jpg

Oskar Gröning      Fotó: Láng András

2015.július 15. Franz Kompisch, a Lüneburgi Tartományi Bíróság tanácsvezető bírája ítéletet hirdet a Nép Nevében: „Oskar Gröning bűnös 300 ezer esetben jogilag összefüggő gyilkosságban való bűnsegélyben. Ezért 4 év börtönbüntetésre ítéltetik.”

franz_kompisch_getty_images.jpg

Franz Kompisch bíró    Kép: Getty Images

A bíró is feltette a sokakban megfogalmazott kérdést: vajon hogyan lehet egyidejűleg igazságot szolgáltatni egyfelől az áldozatoknak a haláltáborban elviselt szenvedéseikért másrészt a 94 éves vádlottnak az elkövetett tetteiért. Van-e értelme 70 év eltelte után egy ilyen eljárásnak? Igen, mondta a bíró, ennyi idő elteltével is lehet és kell igazságot tenni.

A Hannoveri Ügyészség azzal vádolta a volt auschwitzi lágerőrt, hogy bűnsegédként részt vett a „magyar akcióban“, mintegy háromszázezer magyar zsidó aljas és kíméletlen meggyilkolásában. Ehhez a vádhoz csatlakozott 62 magyar származású holokauszt-túlélő. A német jogban “mellékvádlóknak” hívják őket. Döbbenetes vallomások hangzottak el a per során. Fahidi Éva, aki azért élte túl Auschwitzot, mert kényszermunkára vitték, németül tett vallomásában mondta: „én identitásomban magyar vagyok, de Auschwitz óta magyar zsidó lettem”.

pusztai_lang.JPG

Fahidi Éva    Fotó: Láng András

Majd így folytatta: „a bevagonírozást a magyar csendőrök hajtották végre, és ők, még Eichmann szerint is rettenetesen brutálisak voltak. Egy-egy vagonba 80 embert préseltek be. A vagonban 35-40 fokos hőség volt, levegő viszont semmi. Három nap, három éjjel tartott az út. Volt, aki megőrült és üvöltözött, volt, aki csak szép csendben meghalt. A szelektálásnál a 16 és 44 év közöttieknek volt esélyük az életben maradásra. Amikor a kápótól megkérdezték, hol vannak a hozzátartozóik, az csak a kéményből felszálló füstre mutatott: ők már ott.”

crematoriumiv-scrapbookpages.jpg

Auschwitz Krematórium IV.  Kép: scrapbookpages.com

„Az európai zsidókat sújtó népirtás egyúttal tömeges rablás, azaz rablógyilkosság volt” – ezt dr. Frank Bayor történész-szakértő mondta a tárgyaláson. „1942-ben a koncentrációs táborok központi utasítást kaptak, mit tegyenek a zsidóktól elrabolt értéktárgyakkal. A devizákat, aranyat, ékszert, fogaranyat és gyöngyöt egy központi berlini gazdasági hivatalba kellett eljuttatni, onnan pedig mindez a Reichbankba került. Aranyból és devizából 2,65 tonnát (mai értékén kb. 100 millió Euro), órából és ruhából 825 vagonnyit harácsoltak össze. A Harmadik Birodalom az elpusztított és kényszermunkára hurcolt zsidóktól elrabolt vagyon jó részéből éppen a zsidók megsemmisítésére létesített koncentrációs táborokat finanszírozták”.

auschwitz_album-hungarian_transport.GIF

Kép: Auschwitz Album-Hungarian transport

Oskar Gröninget azért nevezték el „Auschwitz könyvelőjének”, mert az ő feladata volt az elrabolt vagyonok nyilvántartása és Berlinbe szállítása. Emellett persze a rámpán is teljesített fegyveres őrszolgálatot és pontosan tudta, mi történik Auschwitz-Birkenauban. Bár az ő kezéhez közvetlenül nem tapadt vér, de az utóbbi évek német joggyakorlata szerint az is bűnös a holokausztban, aki bármilyen beosztásban részt vett a tömeggyilkosságok elősegítésében, aki „fogaskerék volt a gyilkolás gépezetében“.

Sokan mondják, talán Gröning volt az utolsó lágerőrök egyike, akit elítéltek. Én meg azt mondom, talán ő volt az egyetlen auschwitzi SS-tiszt, aki vitába szállt egy holokauszt-tagadóval és levélben írta meg neki: „én magam ott voltam Auschwitzban. A saját szememmel láttam, hogy minden úgy történt, ahogy mondják." Hosszú interjút adott a BBC-nek: „az évek elteltével is fülemben csengenek a gázkamrából kihallatszó halálsikolyok. Soha nem fogok ezektől megszabadulni” – mondta akkor.

oskar-groening-auschwitz-daily_express.jpg

Gröning-Auschwitz  Kép: Daily Express

Ott ültem Oskar Gröning tárgyalásán. Szemtanúja voltam, ahogy egy, a tárgyalás kezdetén vallomását szenvtelen hangon felolvasó, a még 1944-ben megszokott szóhasználattal élő, bűnösségét vitató ember az áldozatok vallomásai után a per végére összezuhan. „Tudatosan nem kértem a bűnöm megbocsátását. Ez nem illet meg engem. Megbocsátást csak az én istenemtől kérhetek” – mondta az utolsó szó jogán.

Gröninget a halál mentette meg a börtöntől. A többit most már megbeszélheti az ő istenével.

groning_konyvborito.jpg

 

 

VH

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr7413748628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lívia Fenyves 2018.03.17. 23:36:46

Kegyes volt hozzá az Istene. Sokáig élt és párnák között, de nem megbékélve ment el!

Tóbiás Ferenc 2018.03.18. 00:57:33

A húgom mondta el nekem, aki gyakran jár Németországba, számos német barátja van.
Münchenben megismerkedett egy életvidám, bajor fiúval. Mellette nem lehetett unatkozni. Szerette az életét, hazáját.
Egyszer, szóltak a húgomnak, barátja idegösszeomlást kapott, kórházban kezelik, állandóan zokog...
Megkérdezte a húgom, mi történt a barátjával?
A válasz, németesen szűkszavú volt: megmondták Neki, hogy a háborúban meghalt nagyapja.... SS- tag volt.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.18. 09:22:33

Nem követett el bűnt e tekintetben, így nincs értelme megbocsátásról beszélni.

Ez a per eleve egy koncepciós per volt.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.18. 09:23:45

@Tóbiás Ferenc:

Ez a német liberális szellem, mely immár 70 éve rombolja a német népet, s mára öngyilkos vilkommenbuzi csürhe lett belőle.

élveteg 2018.03.18. 09:31:46

70 év távlatából bármilyen per koncepciós per

"Bár az ő kezéhez közvetlenül nem tapadt vér, de az utóbbi évek német joggyakorlata szerint az is bűnös a holokausztban, aki bármilyen beosztásban részt vett a tömeggyilkosságok elősegítésében, aki „fogaskerék volt a gyilkolás gépezetében“."

Ilyen alapon akkor el lehetne ítélni a mozdonyvezetőtől a váltókezelőig vagy akár az őrkantin csaposáig bárkit

Remixedsoul2016 2018.03.18. 09:48:35

Szerintem ha a kezéhez nem tapadt vér, nem vett részt gyilkosságokban, méltányosabban kellett volna ítélkezni felette, figyelembe véve a megbánását is. Inkább a sok mai neonácit kellene sittre vágni, akik büszkék is a gyűlölködő eszméikre. Azokat, akik bevezetnék a halálbüntetést, kiterjesztve azt a politikai okokból megvádoltakra (,,elszámoltatás") terjesztik a lélekgyilkos elméleteiket Putyin által jól megfizetve, és kínzással, gyilkossággal fenyegetnek mindenkit, aki velük (akár egy hozzászólásban) nem ért egyet (saját tapasztalat, engem ugyanis zaklat, fenyeget évek óta egy ilyen elmebeteg csupán azért, mert kiállok a koncepciós perek vádlottjaiért).

Muad\\\'Dib 2018.03.18. 09:48:42

Ezeknek a pereknek legfeljebb szimbolikus értelmük kellene, hogy legyen (mert azt gondolom sok értelme nincs egy 90 éves embert börtönbe küldeni). Közvetíthetnék azt, hogy az emberiség ellenes bűnöket nem lehet megúszni és még 70 év múlva is bíróság elé kell állni érte. De nem közvetítik. Pont a napokban volt egy blogon a My Lai-i mészárlásról egy írás. Pár év házi őrizeten kívül senkinek semmi baja nem lett az eset után. Lehet többen most is vidáman éldegélnek az USA-ban, fikarcnyit sem kell tartaniuk attól, hogy bíróság elé állnak. De nem kell olyan messzire menni. Elég megnézni a közelmúlt emberiség elleni bűncselekményeit és azt a minimális számot, ahol tényleges felelősségre vonás történt. Így pedig azt gondolom, hogy nem sok valós értelmük van ezeknek a pereknek, leszámítva azt, hogy a németek pofátlan képmutatásának megfelel a dolog (www.businessinsider.com/former-nazi-officials-in-germany-post-world-war-ii-government-2016-10).

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2018.03.18. 09:51:55

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nem tudom, mit értesz ez alatt, de azért elég gazdag, jól szervezett, nagy befolyású ország. Hogy a lelkiviláguk nincs rendben, az igaz. Érdekes az élet.

közép dunántúli régió 2018.03.18. 09:54:46

Részemről az ilyen pereket kontraproduktívnak és nevetségesnek tartom. Értve ezalatt az egykori kommunistákat hatvan év után felelősségre vonókat is.

közép dunántúli régió 2018.03.18. 09:55:34

@Tóbiás Ferenc: annak a szerencsétlennek valószínűleg más baja is volt.

midnightcoder2 2018.03.18. 09:57:32

@Remixedsoul2016: Tudod, a Holocaust rózsaszín babazsúr volt ahhoz képest ami itt Európában úgy 20-30 éven belül lesz, hála a derék liberális polgároknak.

danubeinstitute.blog.hu/2017/12/21/uj_antiszemitizmus_terjed_svedorszagban

$pi$ 2018.03.18. 10:01:18

@Tóbiás Ferenc: "Egyszer, szóltak a húgomnak, barátja idegösszeomlást kapott, kórházban kezelik, állandóan zokog...
Megkérdezte a húgom, mi történt a barátjával?
A válasz, németesen szűkszavú volt: megmondták Neki, hogy a háborúban meghalt nagyapja.... SS- tag volt."

Elég hihetetlen történet, nyilvánvalóan urbánus legenda. Méghozzá a nyálas, érzelgős fajtából.

zs.ati 2018.03.18. 10:21:14

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Ismerős a kötözködésed a Nol-blogos időkből,nem értem miért kell ezt csinálni....ezek tények.....

PomberMaci 2018.03.18. 10:44:11

@Tóbiás Ferenc:
Igazi agyamosott, lelkileg degenerált német a fickó.

PomberMaci 2018.03.18. 10:46:26

@Lívia Fenyves:
Mint acél gyuri bácsi, meg a péter gábor elvtárs, nem beszélve a félmilliós nyugdíjjal a biszku...
Érdekes, a bolsevik patkányokat látványosan békés boldog öregkor kísérte, pedig ugyanolyan szemétláda gyilkos rendszert üzemeltettek mint a nácik.

2018.03.18. 10:47:12

Mit kellene megbocsájtani Istennek? Azt, hogy könyvelőként vezette a költségeket mert az volt a dolga a seregben?

Gleccsertetű 2018.03.18. 10:56:37

Az anyjuk picsáját! Péter Gábor (szül.: Einsenberger Benjámin) ágyban, párnák között döglött meg, senki által nem zavarva. Rohadék kettős mérce.

2018.03.18. 10:59:42

Ahogy a Tanú című filmben is mondták: a statuálás a lényeg. Az öngyűlölővé tett német társadalom végvonaglásai ezek a willkommenkulturos, holokausztos, refugeeswelcome idegrángások.

@élveteg: vagy a ruhagyári munkást, aki a koncentrációs tábori őr zubbonyára felvarrta a gombokat. Ő is bűnös! Kötelet neki!

@Tóbiás Ferenc: na ez a hajmeresztő ostobaság mintapéldája. Az SS az két részből állt. Az Allgemeine SS és a Waffen SS. A Waffen SS szimplán a német haderő elit része volt lényegében, az Allgemeine SS meg a náci párt fegyveres ereje, utóbbi felelt a koncentrációs táborokért. A Waffen SS parancsnokait a háború után nagy tisztelet övezte a britek és amerikaiak körében is, összejártak sztorizgatni, előadásokat tartani.
Még Otto Skorzeny-t is alkalmazta a Wehrmacht tiszt Gehlent a CIA. A full náci Wernher von Braunt meg a NASA igazgatójává tették az amerikaiak.
Most meg huszadik senkiket ítélnek el koncepciós perekben.

Editor_ 2018.03.18. 11:02:33

A sok holokauszt-tagadó idióta miatt igenis VAN értelme és jelentősége az ilyen pereknek, még akkor is ha vádlott 120 éves. Mert látniuk kell, hogy a szélsőjobbos történelem-hamisító propaganda baromságokkal fertőzi a fiatalok fejét arról, hogy nem volt Holokauszt!

Remixedsoul2016 2018.03.18. 11:21:08

@midnightcoder2: ,,hála a derék liberális polgároknak" ? Szerintem pedig hála a szélsőjobboldalnak, és Putyinnak, aki az ő propagandistáit szorgalmasan pénzeli.

rallus 2018.03.18. 11:31:59

Még mázlija is volt, mert 300 ezer esetben jogilag összefüggő gyilkosságban való bűnsegélyben ítélték el, tehát a mintegy 1,2 millió áldozat negyed részéért. Ha a 80-as években kapják el, az akkori dokumentumok szerinti 4,2 millió áldozat negyed része is 1 millió feletti áldozatot jelentett volna, ami nyilván súlyosabb büntetést érdemel.

midnightcoder2 2018.03.18. 11:34:59

@Remixedsoul2016: A szélsőjobb ma már nem akar zsidókat ölni.
Ezzel szemben úgy 2050-ig duplázódni fog Afrika lélekszáma, legalábbis ha a demográfusoknak hinni lehet. Ez azt jelenti, hogy lesz úgy 1.3 milliárddal több afrikai ott, ahol már a jelenlegi lélekszám sem tud megélni, és folyamatosan vándorolnak be Európába. És szépen terjed köztük a szélsőséges iszlám, lásd Boko Haram. Hála derék liberális barátainknak, ez az 1.3 milliárd jó része 30 éven belül Európában fog dekkolni. Ehhez tedd még hozzá, hogy Európa folyamatosan veszít a régiók közti gazdasági versenyben. A mostani aranykor már nem tart soká.

$pi$ 2018.03.18. 11:36:47

@Scriptorius: "Mert látniuk kell"

Vagyis nem igazságszolgáltatás, hanem megfélemlítés. Értjük.

$pi$ 2018.03.18. 11:39:55

@midnightcoder2: "A szélsőjobb ma már nem akar zsidókat ölni."

A nácik nemzetiszocialisták voltak. Szocialisták, baloldaliak. A nemzetközi szocialisták nevezik őket jobboldalinak, nehogy be kell ismerni, hogy alapjában véve ugyanaz a kettő.

A bolsevikok nemzetköziek voltak, baloldaliak és osztályalapon döntötték el kiket kell elsőként legyilkolni. A nácik nemzetiek voltak, baloldaliak és faji alapon döntötték el kit kell elsőként legyilkolni.

A piros zászló közös volt.

$pi$ 2018.03.18. 11:42:41

@Scriptorius: "szélsőjobbos történelem-hamisító propaganda baromságokkal fertőzi a fiatalok fejét"

Meg tudnád fogalmazni, hogy mit jelent a politikában a jobb és a bal oldal? Mitől mondhatjuk, hogy egy politikai irányzat jobboldali?

Merthogy nagyon úgy tűnik, hogy történelmet hamisítasz.

Szóval mi tesz valakit jobboldalivá, mitől lesz valaki szélsőségesen jobboldali?

korxi 2018.03.18. 11:42:44

Akik itt írogatnak hogy dehát ez koncepciós per meg hasonlók....na gratulálok, pont ők maguk az élő bizonyítékai hogy nem lehet mellőzni ezeket a pereket.

$pi$ 2018.03.18. 11:51:41

@korxi: "Akik itt írogatnak hogy dehát ez koncepciós per meg hasonlók....na gratulálok, pont ők maguk az élő bizonyítékai hogy nem lehet mellőzni ezeket a pereket."

A koncepciós per nem azt jelenti, hogy olyan per, amire nincs szükség. Viszont az érvelésed ékes bizonyítéka a körkörös érvelésnek. Azt állítod, hogy ezekre a perekre szükség van, mert sokan állítják, hogy ezek koncepciós perek.

Nem kell ilyen pereket csinálni, akkor nem mondja majd senki, hogy ezek koncepciós perek és a te érvelésed alapján akkor nem lesz szükség rájuk. :)

Másrészt viszont Sztálin elég sok koncepciós pert csinált, azokra is sokan mondták, hogy koncepciós perek, akkor azokra is szükség volt?

Editor_ 2018.03.18. 12:10:38

@$pi$: én hamisítok történelmet? A kérdéseidből leszűrve azt tanácsolom, amit Platon mondott: "olvass, tanulj, tájékozódj!"

$pi$ 2018.03.18. 12:13:25

@Scriptorius: Tehát feltételezhetjük, hogy nem tudod mit jelent az, hogy politikai baloldal és jobboldal?

Kiket nevezel szélsőjobbnak és miért?

Remixedsoul2016 2018.03.18. 12:16:03

@midnightcoder2: ,,A szélsőjobb ma már nem akar zsidókat ölni." Viszont az antiszemitizmus masszívan jelen van az ideológiájukban. Ez világosan megmutatkozik a neonáci propaganda által terjesztett ,,világméretű zsidó összeesküvésről" és hasonló baromságokról szóló konteókban. A Soros-ellenesség is erre épül, ezt kár vitatni. Az antiliberális propagandának a zsidózás elengedhetetlen eleme.

Muad\\\'Dib 2018.03.18. 12:20:33

"...A Soros-ellenesség is erre épül, ezt kár vitatni. Az antiliberális propagandának a zsidózás elengedhetetlen eleme. "
Ebben az esetben Bibi is neonáci. Ami azért láthatóan masszív önellentmondás. Valójában a nyugati bevándorlásellenes, úgynevezett populista mozgalmak többsége abszolút pro Izrael párti és az Izrael elleni kemény kritika többségében a baloldalról jön. Természetesen vannak hagyományos neonáci csoportok is, de annyira marginálisak, hogy mérhetetlen a támogatottságuk.

$pi$ 2018.03.18. 12:21:46

@Remixedsoul2016: "A Soros-ellenesség is erre épül, ezt kár vitatni" +,világméretű zsidó összeesküvésről" és hasonló baromságokról"

Izrael is Soros ellenes, akkor Izrael is antiszemita?

Kérdés: van olyan, aki zsidó és ha ellene beszélek, attól még nem vagyok antiszemita? Lehetséges egy zsidót úgy bírálni, hogy a többit ne sértsük meg?

Ha igen, akkor a Soros ellenesség nem feltétlenül antiszemitizmus, ha nem, akkor a világméretű zsidó összeesküvés nem baromság. ;)

teéjesenmindegy 2018.03.18. 12:24:40

"a bevagonírozást a magyar csendőrök hajtották végre, és ők, még Eichmann szerint is rettenetesen brutálisak voltak. "

Ez Eichmann ott személyesen a néninek mondta, vagy honnan tudja?

$pi$ 2018.03.18. 12:27:30

@Muad\\\'Dib: "pro Izrael párti és az Izrael elleni kemény kritika többségében a baloldalról jön"

A fidesz-kdnp választók körében a nem-antiszemiták 61%, az mszp körében 62%. Nem nagyon látom a különbséget amit egyesek folyamatosan hirdetnek.

www.szombat.org/politika/a-magyarorszagi-antiszemitizmus-szamokban

Remixedsoul2016 2018.03.18. 12:29:53

@$pi$: ,,Izrael is Soros ellenes, akkor Izrael is antiszemita?" Nem hinném, hogy Irzael annyira Soros-ellenes lenne, mint mondjuk az Orbán-kormány. Ott biztos nem volt minden metró-aluljáró és minden egyéb létező falfelület közpénzen teleplakátolva Sorost gyalázó propagandával.

,,Kérdés: van olyan, aki zsidó és ha ellene beszélek, attól még nem vagyok antiszemita? Lehetséges egy zsidót úgy bírálni, hogy a többit ne sértsük meg?" Bocs, de ez eltérés a témától! Egy szóval sem írtam egy bizonyos zsi megsértéséről, hanem általában a zsidóellenes összeesküvés-elméletekről, antiszemita propagandáról.

Remixedsoul2016 2018.03.18. 12:30:27

elírtam, bocs: ,,egy bizonyos zsidó megsértéséről"

erkölcsi hulla 2018.03.18. 12:32:06

"Megkérdezte a húgom, mi történt a barátjával?
A válasz, németesen szűkszavú volt: megmondták Neki, hogy a háborúban meghalt nagyapja.... SS- tag volt."

Rossz látni hova süllyedt a büszke német nép, amely meghódította majd egész európát. Koncepciós perek, holokauszt sajnáltatás, másod-harmadvériglen. Jól sikerült az agymosás, kik által is? :)

mortullus 2018.03.18. 12:32:30

@Gleccsertetű: Hát igen. Einsenberger Benjáminnak nem volt mit megbeszélnie az istenével halála után, mivel neki az istene is halott...

Remixedsoul2016 2018.03.18. 12:34:45

@PomberMaci: ,,Igazi agyamosott, lelkileg degenerált német a fickó." Nem nevezném degeneráltnak, inkább érzékeny és túlzottan erős a lelkiismerete. A ,,degenerált" jelző inkább sok neonácira illik rá, pl. azokra, akik engem is évek óta zaklatnak. Az illető nyilvánosan rágalmaz folyamatosan leszbikussággal, kémkedéssel és egyéb agyament baromságokkal. A külsőmet is folyton gyalázza, miközben az arcképemmel visszaélve, hamis profillal kommentel Putyin-propagandát toló, antiliberális szövegeket. Közben privátban a facebookon meg ilyeneket írogat: ,,De az arcodra élveznék...!!!!" (Bocs, szó szerint idéztem.) Na, ezt nevezik degeneráltnak!!

$pi$ 2018.03.18. 12:37:27

@Remixedsoul2016: "Nem hinném, hogy Irzael annyira Soros-ellenes lenne, mint mondjuk az Orbán-kormány."

Konkrétan az Izraeli miniszterelnök utasította rendre a külügyminiszterét, hogy a Soros ellenességet ne antiszemitázza, mert Soros Izrael ellenes. Akkor? Te jobban tudod?

"Bocs, de ez eltérés a témától!"

Nem, azt állítottad, hogy bizonyos politikai erők nyilvánvalóan antiszemiták, mert például Soros ellen vannak. Ha Fico ellen vagyok, akkor antiszlovák vagyok? Ha Orbán ellen vagy, akkor antimagyar vagy? Ha nem, akkor miért lesz mindenki antiszemita, aki Soros ellen van?

"Egy szóval sem írtam egy bizonyos zsi megsértéséről"

De igen, Sorost gyalázó plakátokról írtál, azaz egy bizonyos zsidó, Soros megsértéséről. Ha egyikük megsértése a világ összes zsidóját megsérti, akkor nem irracionális világméretű összeesküvésről beszélni, nem?

Ha azt mondanám, hogy egy magyar megsértése az összes magyar megsértése, akkor joggal mondanád, hogy világméretű magyar-összeesküvést vizionálok, nem?

erkölcsi hulla 2018.03.18. 12:38:19

@Scriptorius: "A sok holokauszt-tagadó idióta miatt igenis VAN értelme és jelentősége az ilyen pereknek, még akkor is ha vádlott 120 éves. Mert látniuk kell, hogy a szélsőjobbos történelem-hamisító propaganda baromságokkal fertőzi a fiatalok fejét arról, hogy nem volt Holokauszt!"

Nem tudok olyanról aki bármikor is kétségbe vonta volna, hála a zsidók elrettentő hadjáratának, hogy TÖRVÉNNYEL büntetnek egy véleményt.
Azt viszont az összes fiatal látja, hogy ez a holokauszt -agymosás már röhelyes ennyi év után, és hogy azóta is folyamatosan vannak népirtások, amik senkit, még a zsidókat sem érdeklik (talán még ők is csinálják?), mert ami nem zsidókkal történik, az nem holokauszt és le van szarva.
A kettős mérce.

$pi$ 2018.03.18. 12:40:47

@Remixedsoul2016: "inkább érzékeny és túlzottan erős a lelkiismerete"

A lelkiismeret az a képesség, ami alapján saját cselekedeink felett értékítéletet mondunk. Az őseink által elkövetett bűnök nem a saját cselekedeink, aki azok miatt lelkiismereti válságba kerül, az nem normális. Bűntudatot érezni azért, amit nyilvánvalóan mások követtek el úgy, hogy esélyünk sem volt befolyásolni őket beteg elmére vall.

Remixedsoul2016 2018.03.18. 12:41:02

@$pi$: ,,De igen, Sorost gyalázó plakátokról írtál, azaz egy bizonyos zsidó, Soros megsértéséről. "

Kérlek, ne beszélj mellé! Először konkrét példának hoztam fel a Soros-ellenességet, utána pedig általában beszéltem az antiszemita összeesküvés-ellenességről, bármennyire fáj is az igazság!

Remixedsoul2016 2018.03.18. 12:43:40

@$pi$: ,,Bűntudatot érezni azért, amit nyilvánvalóan mások követtek el úgy, hogy esélyünk sem volt befolyásolni őket beteg elmére vall."

Szerintem pedig csak túlzott érzékenységre! Akkor mit mondanál az engem zaklatókról? Ők ,,egészséges lelkű nemzeti radikálisok, igazi férfiak" szerinted biztosan. :-D

$pi$ 2018.03.18. 12:45:43

@Remixedsoul2016: "Először konkrét példának hoztam fel a Soros-ellenességet"

Igen, konkrét példaként hoztad fel az antiszemitizmusra.

"utána pedig általában beszéltem"

Igen, egyszer konkrét példát mondtál (antiszemita, hiszen például soros ellenes) utána egy független kijelentést tettél (nincs világméretű soros ellenesség).

Az egyik gondolatod azon alapul, hogy aki egy zsidó ellen van az az összes ellen van, a másik gondolatod meg ezzel ellentétes, nincs olyan, hogy egységes zsidóság, nem beszéltek össze.

A két gondolatod egymással ellentétes. Nem beszéltem mellé, konkrétan felhívtam a figyelmedet arra, hogy a két állításod egymás ellentéte.

Erre reagálj, a személyeskedést szerintem hagyhatjuk is.

$pi$ 2018.03.18. 12:52:30

@Remixedsoul2016: "Szerintem pedig csak túlzott érzékenységre!"

A túlzott érzékenység azt jelentené, hogy az lelkiismerete működik, csak túlságosan érzékeny. Itt a lelkiismeret nem működik, ilyen erővel amiatt is érezhetne lelkiismeretfurdalást, hogy a cunami elvitte a japán falut. Akkor is azt mondanád, hogy "csak túl érzékeny"?

"Akkor mit mondanál az engem zaklatókról? Ők ,,egészséges lelkű nemzeti radikálisok, igazi férfiak" szerinted biztosan. :-D"

1) Kérlek ne mond el, hogy nekem mi a véleményem, hogy én mit gondolok. Nem vagy gondolatolvasó.

2) Nem tudok véleményt alkotni, nem ismerem a történetet. Rágalmazással vádolsz valakit, ez vagy igaz, vagy nem igaz. Ennyit tudok a dologról.

Muad\\\'Dib 2018.03.18. 12:55:08

@Remixedsoul2016:
Izrael jelenlegi vezetése épp eléggé Soros ellenes. Izrael lakossága nyilván nem. Ahogy Magyarország lakosságának nagy része sem.

"...Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Soros Györgyöt tette felelőssé az afrikai menedékkérők kitelepítésével szembeni izraeli civil tiltakozásért, a magyar-amerikai üzletember pedig válaszában hazugsággal vádolta meg őt, írja az MTI izraeli média alapján..."
index.hu

"...Miki Zohar képviselő szerint az izraeli „Soros-törvény” néhány napon belül a knesszet elé kerülhet. Ebben megtiltanák, hogy bármely olyan személy támogasson izraeli szervezeteket, aki szerintük eközben Izrael-ellenes csoportokat is pénzel. Zohar, hogy még egyértelműbb legyen, hozzátette azt is, hogy szerinte Soros szélsőbaloldali szervezetekkel áll kapcsolatban..."
mno.hu

"A Benjamin Netanjahu vezette Likud párt Nemzetközi Kapcsolatokért felelős igazgatója is segítette a Fidesz Soros-ellenes kampányát.
Eli Hazan a Jerusalem Postnak elmondta: „hat hónapja küldtem Orbánnak információkat Soros izraeli ténykedéséről.” Az így kapott információkat pedig felhasználta a Fidesz a magyar származású amerikai üzletember lejárató kampányára.
Az igazgató a lapnak elmondta még, hogy a milliárdost veszélyesnek tartják, ugyanis egy Netanjahu megbuktatásán munkálkodó szervezetet is támogatott."
hvg.hu

Remixedsoul2016 2018.03.18. 13:43:58

@$pi$: ,,Nem tudok véleményt alkotni, nem ismerem a történetet. Rágalmazással vádolsz valakit, ez vagy igaz, vagy nem igaz. Ennyit tudok a dologról."

Itt leírtam az esetet: Az illető 2013 eleje óta rendszeresen rágalmaz leszbikussággal, kémkedéssel, ,,bomlasztással" (! :-D ... vissza az ötvenes évekbe), visszaélve az arcképemmel antiliberális kommenteket írogat gusztustalan stílusban. Privátban is rendszeresen zaklat. Egy videót tett közzé a Youtube-on, amelyben ,,elénekelte", hogy hogyan kínozna és ölne meg engem!!! Ez neked ,,vagy igaz vagy nem"??? Jelenleg emiatt büntetőeljárás folyik a valóban degenerált és elmebeteg náci ellen.

Remixedsoul2016 2018.03.18. 13:53:41

@$pi$: ,,Az egyik gondolatod azon alapul, hogy aki egy zsidó ellen van az az összes ellen van, a másik gondolatod meg ezzel ellentétes, nincs olyan, hogy egységes zsidóság, nem beszéltek össze."

Jaaaj, ez már nagyon fárasztó!!! Két külön dologról beszéltem:
1., A Soros-ellenes lejárató kampányról, amely mögött burkolt antiszemitizmus áll. Azt nem állítottam, hogy a magyar kormány konkréten zsidózik, de a nem hivatalos propaganda pl. fizetett kommentek, szélsőjobboldali sajtó) útján igenis azonosítják a liberalizmust, Soros személyét, állítólagos ,,tervét" a magyarellenességgel.
2., Az antiszemita, a ,,világméretű zsidó" összeesküvésről szóló agyament konteókról.

Az nem érv, hogy

Remixedsoul2016 2018.03.18. 13:58:53

Elírtam, helyesen: konkrétan

$pi$ 2018.03.18. 17:12:30

@Remixedsoul2016: "Ez neked ,,vagy igaz vagy nem"???"

Igen. Állítasz dolgokat, nem tudom, hogy igazak -e. Honnan a csodából tudnám?

$pi$ 2018.03.18. 17:13:49

@Remixedsoul2016: "Jaaaj, ez már nagyon fárasztó!!! Két külön dologról beszéltem:"

Igen, ahogyan én is mondtam.

Éhesló 2018.03.18. 19:49:00

Ez egy brutális justizmord.
Nem mérhető a nürnbergi gyalázathoz, de méltó hozzá.

Remixedsoul2016 2018.03.18. 22:32:03

@$pi$: A megölésemről, kínzásomról szóló videóját már levették a Youtube-ról, mert főleg emiatt folyik ellene büntetőeljárás. A közjegyző előtt természetesen készült róla hiteles másolat, videófelvétel. A címe: ,,Szerelmi vallomás" egy heterofób cionnácinak.
Ennek a pszichopatának a Youtube-csatornáján szerepelt: www.youtube.com/channel/UCAaUut8aToPy9aIjB_sqffw

Ez még egy ,,enyhébb" videója, mert itt ,,csak" leszbikusnak rágalmaz engem: www.youtube.com/watch?v=qQsE7nqSt4M&index=167&list=LLAaUut8aToPy9aIjB_sqffw

Az elmebeteg zaklató blogja itt látható, és szinte az egész rólam szól, mert vagy én vagyok a mániája, vagy pedig ezért fizetik. Itt feltüneti az arcképemet, nevemet is, és hazugságokat terjeszt rólam: harcosmaganyos.blogspot.hu/

Rengeteg hamis profilt készít a facebookon is, amelyeknek szintén az az egyetlen célja, hogy engem rágalmazzon: www.facebook.com/nora.viktoria.58

Mindenáron azt akarja elhitetni, hogy a SalvaDora leszbikus blog szerzője én vagyok. Az illető blogger is feljelentette már őket (vagy inkább őt, mert 15-20 kamu nicken van regisztrálva a fb-on) ezért.

Itt pedig az arcképemmel visszaélve hamis profillal ír antiliberális, szélsőjobboldali és engem gyalázó kommenteket, elsősorban az 888-on: disqus.com/by/ildikvaangyal/

Ezek után döntsd el, hogy igaz vagy nem!
süti beállítások módosítása