Az én nemzeti konzultációm
2021. június 11. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Az én nemzeti konzultációm

Orbán Viktor ismét nemzeti konzultációra készül. Most, hogy megtudtam, hogy a szegény bérből és fizetésből élő miniszterelnök napi 16 órát dolgozott, ami még őt is megviselte, könnyítenék a helyzetén, ezért javasolok néhány felteendő kérdést. Bér és fizetés nélkül.

Tessék vigyázni, nem minden kérdésre lehet IGEN-nel válaszolni!

  1. Nyilván ön is tudja, hogy a migránsok ezrével tolonganak Európa kapuinál. 2020. első háromnegyed évében iszonyatos számú, pontosan 103 menedékkérő érkezett Magyarországra, közülük 4 (azaz négy) személyt be is fogadtunk.

Ön szerint is fenyegeti a magyarokat a migráns-áradat?

migransok-pannon_rtv.jpg

Kép: Pannon RTV

  1. A kormány erejét megfeszítve kényszeríti rá a bankokat arra, hogy hitelt nyújtsanak az embereknek és a kisvállalkozóknak.

Ön szerint is sokkal jobb eladósodni, mint válság idején támogatást kapni az államtól?

  1. Orbán szerint ha az emberek szűkösségben élnek, az növeli az összetartozás és a szolidaritás érzését.

Ön szeretne-e szűkösségben élni, hogy érezze a többi ember szolidarítását?

nyomor-utajovobe_eu.jpg

Kép: utajovobe.eu

  1. A magyar focisták azért nem térdeltek le a meccsen – magyarázta Orbán – mert mi nem voltunk soha gyarmatosítók és a magyar focista állva győzzön, vagy állva haljon meg.

Ön szerint is csak az küzdhet a rasszizmus ellen, aki volt gyarmatosító ország polgára?

  1. Bizonyára ön is egyetért azzal, hogy a gyerekes szülőknek visszatérítsék az ez évi adóját, januárban, vagy februárban, amikor még azt sem lehet tudni, hogy mennyi lesz az adójuk.

Akinek ugyan vannak gyermekei, de nincs adóköteles jövedelme, az ugye Ön szerint is annyit is ér?

ehes-vagyok-pupublogja.jpg

Kép: PuPu blogja

  1. A Novák Katalin által vezetett „társadalmi operatív törzsnek” egy kivételével valamennyi tagja a kormány embere. Hogy mi lesz a feladata ennek az új operatív törzsnek, az egyelőre még homályos.

Ettől függetlenül ugye Önt is örömmel tölti el, hogy Müller Cecília tagja ennek az operatív törzsnek is?

muller-24hu.jpg

Kép: 24.hu

  1. Bencsik András szerint Ferenc pápa keresztényellenes, jobb lenne, ha nem is jönne Magyarországra, ha nem akar találkozni Orbánnal és Áderral.

Egyetért-e Ön azzal, hogy az igazi keresztények a fideszesek és a magyar kereszténydemokraták és hozzájuk képest a Szentatya labdába sem rúghat?

semjen-felszabter_blog_hu.jpg

Kép: Felszabtér Blog.hu

 Nekem most mindössze ennyire futotta. De ha van még konzultációs kérdése, tegye fel nyugodtan!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr7616589420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kampfer 2021.06.11. 17:07:29

Tisztelt bírónő! Segítek Önnek. :-) És kitöltöm a konzultációját, ne mondhassa a 'zellenzék', hogy csak a kormány kérdéseire vevők a 'krokodilagyúak'! :-)

"Nyilván ön is tudja, hogy a migránsok ezrével tolonganak Európa kapuinál. 2020. első háromnegyed évében iszonyatos számú, pontosan 103 menedékkérő érkezett Magyarországra, közülük 4 (azaz négy) személyt be is fogadtunk."

Egyrészt ezek a 'menedékkérők' lettek beengedve. Mivel csak sunyi hazudozók voltak, ki lettek toloncolva. Az a négy tag valamiért be lett fogadva, bár gőzöm sincs, mi elől kellett menekülniük Szerbiából vagy Romániából... A veszély nem ez, de ezt Ön is pontosan tudja. Ezidáig 38000 körüli illegális határátlépés lett regisztrálva illetve megakadályozva a déli határon. Tehát a kérdésére egyértelműen igen a válasz. Nem véletlenül csúsztatott, bírónő és nem a regisztrált határsértések számát idézte be!

"Ön szerint is fenyegeti a magyarokat a migráns-áradat?" - IGEN, fenyeget!

"A kormány erejét megfeszítve kényszeríti rá a bankokat arra, hogy hitelt nyújtsanak az embereknek és a kisvállalkozóknak."

Senkit nem kényszerített semmire. A lehetőségét teremtette meg! A kettő nem ugyanazt jelenti! A kormány beruházásokat támogatott és a gazdasági prosperitás feltételeinek a megteremtését priorizálta. Helyesen.

"Ön szerint is sokkal jobb eladósodni, mint válság idején támogatást kapni az államtól?" - NEM! Ostoba a kérdés. Eladósodni nem jó, de jobb, mint tönkremenni. Támogatásokat adni balliba módon viszont nem produktív, mi több: ostobaság! Célzottan érdemes támogatni, illetve az önálló talpon mararadást kell támogatni és munkalehetőséget adni. Ez egyszerre társadalmi és gazdasági érdek is.

"Orbán szerint ha az emberek szűkösségben élnek, az növeli az összetartozás és a szolidaritás érzését."

Ez mióta volna hivatalos politika? Ez közönséges ostobaság. Mely jogszabályban olvasott ilyet, bírónő?

"Ön szeretne-e szűkösségben élni, hogy érezze a többi ember szolidarítását?" - NEM. Értelmes ember nem kíván nyomorogni.

"A magyar focisták azért nem térdeltek le a meccsen – magyarázta Orbán – mert mi nem voltunk soha gyarmatosítók és a magyar focista állva győzzön, vagy állva haljon meg."

Legyen szíves bírónő pontosan idézni! Ez így durva csúsztatás, amolyan 'simonandrási' mélység! A térdelés idegen a magyar kultúrkörtől. Így kezdődött a mondat, majd ennek a nyomorult és ostoba 'térdelgetésnek' az eredetéről beszélt a ME. Amiről Ön írt, az a gondolatsor vége! És minden betűje igaz. A mozgalom indíttatása NEM volt része a magyar történelemnek, nem vagyunk gyarmattartók!

Mellesleg itt kívánok megemlékezni annak a gusztustalan 'dékás' söpredék 'niedermiafranc'-nak a minősíthetetlen hungarofób megnyilvanulásairól! Mellesleg mindig jó magyarnak lenni. Magyarnak lenni annyit jelent, mint embernek lenni. És inkább legyen az ember magyar, mint egy olyan 'dékás' söpredék! Mert a két fogalom egymást kizárja!

"Ön szerint is csak az küzdhet a rasszizmus ellen, aki volt gyarmatosító ország polgára?" - NEM. Térdelni ellenben nem a rasszizmus elleni küzdelem, hanem egy ostoba és hiteltelen mozgalom előttí megalázkodás. Színtiszta ostobaság és butaság. Ebben nem kell részt vennie a magyarnak!

"Bizonyára ön is egyetért azzal, hogy a gyerekes szülőknek visszatérítsék az ez évi adóját, januárban, vagy februárban, amikor még azt sem lehet tudni, hogy mennyi lesz az adójuk."

Egyetértek vele. Februárban már lehet tudni, ergo akár márciusban vissza is lehet nekik utalni.

"Akinek ugyan vannak gyermekei, de nincs adóköteles jövedelme, az ugye Ön szerint is annyit is ér?"

IGEN! Pontosan! Ha nem fizetett adót, akkor nincs adóköteles jövedelme. Ha nincs jövedelme, akkor annak oka van. Jó eséllyel nincs munkája. Igen, bírónő! Van egy rakat 'mélyszegény' (deviáns, szegregátumlakó, cigány és ezek kombinációja), akiknek nincs adóköteles jövedelme. Nyilván okkal. Ők nem fizettek adót. Akkor mit kellene nekik visszatéríteni???

"A Novák Katalin által vezetett „társadalmi operatív törzsnek” egy kivételével valamennyi tagja a kormány embere. Hogy mi lesz a feladata ennek az új operatív törzsnek, az egyelőre még homályos."

Majd ki fog derülni. Addig ezen kár rugózni.

"Ettől függetlenül ugye Önt is örömmel tölti el, hogy Müller Cecília tagja ennek az operatív törzsnek is?" - IGEN. A társadalmi kérdések lényeges összetevője az egészségügy.

"Bencsik András szerint Ferenc pápa keresztényellenes, jobb lenne, ha nem is jönne Magyarországra, ha nem akar találkozni Orbánnal és Áderral."

Az egész feltételes módbaan került említésre. És ebben a formában igaza is van. A pápa diplomata is egyben. Ergo egy ilyen döntése diplomáciai jelentéssel is bír. Ebben az esetben pedig nem kell ide jönnie! Tehát a megállapítás valid.

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az igazi keresztények a fideszesek és a magyar kereszténydemokraták és hozzájuk képest a Szentatya labdába sem rúghat?" - NEM. És ez nem is hangzott el sehol, csak bírónő gyenge kreálmánya.

Remélem segítettem, bírónő!
Üdvözlettel: Kamp

nemecsekerno_007 2021.06.14. 10:55:45

Most csak a térdeléshez írok, mert abból épp eléggé látszik a képmutatás.

Ez a térdelés megint üveggyöngy azért, hogy ne kelljen kártérítést fizetni.

A négereket megint átverik.

Hányinger az ilyen szintű képmutatás és vannak akik könnyes szemmel tapsikolnak ennek. Csak gratulálni tudok.

Persze Isaura felszabadítására is gyűjtöttünk anno.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.14. 10:59:42

"Ön szerint is fenyegeti a magyarokat a migráns-áradat?"

Igen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.14. 11:00:30

"Ön szerint is csak az küzdhet a rasszizmus ellen, aki volt gyarmatosító ország polgára?"

nEM.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.14. 11:01:51

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az igazi keresztények a fideszesek és a magyar kereszténydemokraták és hozzájuk képest a Szentatya labdába sem rúghat?"

Teljes mértékben! A "Szentatyához" képest szinte mindneki igaz keresztény, hiszen ő átkozott ateista romboló.

citrix 2021.06.14. 11:19:42

A nemzetvezető bérből/fizetésből és, szűkösségben így összetartozva a néppel. Röhej ez a nemzeti maszlag amit 100 ezer millióból meg még egy piciből tolnak vagy próbálnak letolni az alattvalók torkán.

a nagy hohohorgász 2021.06.14. 12:24:47

na győzött az igazság :)

a nagy hohohorgász 2021.06.14. 12:26:10

volt kommentem nincs kommentem :) éljen a demokrácia :)

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2021.06.14. 12:32:57

@a nagy hohohorgász: Én is kerestem a kommentedet, de csak azért, hogy a durvasága miatt kimoderáljam. Úgy látszik, maga a blog sem tűrte.

a nagy hohohorgász 2021.06.14. 12:34:50

tudjátok honnan lehet tudni hogy a balliberalizmus és a kommunizmus és a nácizmus közös :) tiltják az ellenvéleményt :) ügyvédnő, szóltak már magának hogy a karikafülbevaló már nem divat :)????

a nagy hohohorgász 2021.06.14. 12:38:18

@Dr. Sándor Zsuzsa: tényleg most írok minden rosszindulat nélkül magának, nézzen magába és mondja el mit szeretne? na azt nem fogja megtalálni sem jobboldalon sem balon..... Ne hazudjon, mert azzal nem lehet legyőzni a hazugságot :(

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.14. 13:03:48

@mіdnight coder:

Kínában évek óta nincs hivatalos ateista politika, szóval ezt benézted.

Az EU kínaellenes gyűlölködésének megvétózása helyes lépés.

nemecsekerno_007 2021.06.14. 13:19:11

@mіdnight coder: Térdejjél nigger, attól megnyugszol.

Weißkopf 2021.06.14. 13:28:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Ön szerint is fenyegeti a magyarokat a migráns-áradat?"

Igen.

Hofit idézve: Lófaszt, mama! Anno (6 éve) átvonult rajtunk pár ezer migráns, és egy sem akart itt maradni, mind ment tovább Nyugat felé. És őszintén: ki akarna egy idegengyűlölő (de legalábbis hivatalos szinten magát annak minősítő) országban letelepedni?

Kampfer 2021.06.14. 13:37:56

@Weißkopf:

"Hofit idézve: Lófaszt, mama!"

Hofink ezt körökkel profibban és bölcsebben használta, mint te. Vagyis akkor, amikor értelme is volt. Most nincs.

"Anno (6 éve) átvonult rajtunk pár ezer migráns, és egy sem akart itt maradni, mind ment tovább Nyugat felé."

Egyrészt: nagyon helyes! Jól volt ez így és most is nagyon jól van.
Másrészt: ha ő sem akar itt lenni, a kormány sem akarja, hogy itt legyenek és a magyarok sem akarnak közülük itt látni senkit sem, akkor miért kellene beengedni őket? Semmi keresnivalójuk itt, ezt mindenki tudja.
Hogy miért probléma, ha bejön, neked is ajánlott irodalom Dublin III.

"És őszintén: ki akarna egy idegengyűlölő (de legalábbis hivatalos szinten magát annak minősítő) országban letelepedni?"

Lényegtelen kérdés. A lényegi kérdés az, hogy az adott ország lakossága mit gondol. Sosem az a lényeges, hogy az mit akar, aki nyomja a csengőt! Az ajtót nem ő nyitja ki, hanem a lakó! És akkor, amikor úgy érzi, hogy kinyitja. Ha nem, akkor zárva marad. Ez ilyen. Erőszakos nyomulás esetén pedig a védekezés minősége dönti el, ki jár jól és ki nem. És nagyon bölcsen erre a magyar kormány készült. Ha nem is tökéletesen, de készült. A migri feje pedig ne fájjon idegengyűlölet miatt, mert ebben a kérdésben itt ő nem paraméter.
Nagyjából ennyi...
Kamp.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.14. 13:38:14

@Weißkopf:

Nyilván mindenki oda akar menni, ahol luxussegélyeket adnak. De mivel nem fér mindenki oda, Mo-on is megrekedt volna pár százezer ember. Ezt akadályozta meg Orbán röszkei csatája és a védkerítés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.14. 13:40:14

@mіdnight coder:

A Vatikánban jelenleg egy ateista celeb pöffeszkedik.

Kínában nem teljesen szabad a vallás, de az ateista kornak is régóta vége van. Virágzanak pl. a buddhista kolostorok, a konfucinista szentélyek, nő a vallás szerepe.

midnight coder 2021.06.14. 13:41:24

"Nyilván ön is tudja, hogy a migránsok ezrével tolonganak Európa kapuinál. 2020. első háromnegyed évében iszonyatos számú, pontosan 103 menedékkérő érkezett Magyarországra, közülük 4 (azaz négy) személyt be is fogadtunk."

És hányan jönnének, ha mondjuk a liberósbolsi Gyurcsány lenne kúrmányon?

"Ön szerint is sokkal jobb eladósodni, mint válság idején támogatást kapni az államtól?"
Itt inkább az a kérdés, hogy milyen feltételekkel kapsz hitelt a bankoktól. Azaz mennyi kamatot fizetsz a hiteledre. Hitelt nyilván elég kevesen vesznek fel válság idején szórakozásból, de ha már rákényszerül valaki, akkor jobb ha olcsóbban kapja mint ha drágábban.

"Ön szerint is csak az küzdhet a rasszizmus ellen, aki volt gyarmatosító ország polgára?"
A letérdelés megadást jelent. És nem a rasszizmus elleni harcról, hanem a fehérek elleni rasszizmus támogatásáról szól.
Lásd még:
danubeinstitute.blog.hu/2021/06/12/revolvert_tartana_minden_feher_ember_fejehez_a_yale_egyetem_pszichiatere?utm_source=kozelet&utm_medium=link&utm_term=2021_06_14&utm_campaign=inda_kozelet

"Akinek ugyan vannak gyermekei, de nincs adóköteles jövedelme, az ugye Ön szerint is annyit is ér?"
Az a gyerek akit a kedves szülei úgy csinálnak meg, hogy nincs nekik adóköteles jövedelmük, az jó eséllyel felnõttként szintén nem a GDP-t fogja növelni.

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az igazi keresztények a fideszesek és a magyar kereszténydemokraták és hozzájuk képest a Szentatya labdába sem rúghat?"

Ez a "szentatya" finoman szólva nem annyira nagyon képviseli a kereszténység és Európa érdekeit.

Ekrü 2021.06.14. 13:55:47

Most buktatok bele az aláírásgyűjtésbe,az már megint konzultálnátok.Egész Budapesten mindössze 30 ezer aláírást sikerült gyűjtenetek a Fudan ellen.Egy kétmilliós városban!!!!!!!!!!!! Tényleg megint házhoz akartok menni a pofonért?

várom a levelet 2021.06.14. 13:59:04

@a nagy hohohorgász: na,és ha neki az tetszik.tán megtiltják?

várom a levelet 2021.06.14. 14:02:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: miért nem azt választották meg,aki azt mondta hogy az egyház nem jótékonysági intézmény.a fene tudja a nevét.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.14. 14:12:20

@várom a levelet:

Így igaz. Az Egyház nem azért van, hogy segélyszolgálatokat üzemeltessen.

a nagy hohohorgász 2021.06.14. 14:55:44

@várom a levelet: szopjal lovat. A jobboldal nem tilt semmit te szar!!!! De te rettegj tovább:)

Andy73 2021.06.14. 15:36:32

Komoly kérdésnek a legtöbb sajnos gyenge, erre már mások is rámutattak, akik kivesézték őket és a csúsztatásokra is rámutattak. Viccesnek pedig sajnos nem viccesek, pedig én azért kezdtem el olvasni, hátha azok lesznek. Ebben a tekintetben meg a humoristák a jobbak, pl. anno hallottam egy ilyen kérdést, csak már nem emlékszem, kitől: "Ön is szeretné, hogy migráns családokat telepítsenek az otthonába?"

Egyébként meg aki kormányra kerül, az tud ilyen konzultációkat csinálni, legalábbis valóban nemzeti vagy országos szinten - sokaknak a nemzeti szó sem tetszik. Ha jövőre más nyer, akkor utána bizonyára másmilyen konzultációk lesznek - vagy nem lesznek, mert a választás után már nem lesznek kiváncsiak az emberek véleményére, még ilyen szinten sem.

Andy73 2021.06.14. 15:48:14

Nem tisztem megvédeni Semjént, nem is szorul a védelmemre, de itt van erről egy cikk:

24.hu/kozelet/2021/06/10/semjen-zsolt-a-papalatogatasrol-tibet-ugyerol/

Egyébként látom, hogy kezdik ellepni a trollok ezt az oldalt is - az csak az kisebb probléma, hogy ellepik az oldalt, hamarosan több száz kommentel, a nagyobb baj, hogy mindezt nyomdafestéket nem tűrő stílusban teszik. Kinyomtatni nem is fogják őket, de a virtuális térben burjánzanak addig, amíg ki nem moderálják őket.

nemecsekerno_007 2021.06.14. 17:03:21

@Andy73: Jaja, FütyiMatyi már ellepte a blogot :)

LebensraumamOsten 2021.06.14. 18:12:20

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Te csak egy büdös kis kurtítottfaszú vagy, akinek még száradt a keresztvíz a fitymája helyén.

arthurthedent 2021.06.14. 22:38:00

@Weißkopf: "Hofit idézve: Lófaszt, mama! Anno (6 éve) átvonult rajtunk pár ezer migráns, és egy sem akart itt maradni,"

Ja, a tatátok sem akartak itt maradni. Tehát nem veszélyesek. Logika b+, logika!

arthurthedent 2021.06.14. 22:38:28

akarom mondani tatárok... ezt jól elpapjancsiztam :D

birka menet 2021.06.14. 23:22:41

@Kampfer:

Na megjöttél már megin te elmebeteg Meinkampfer? Annyira bírom, hogy még a bloggazda se olvassa el a tengernyi elmebajodat, mások meg pláne nem.
Oszt szóljál majd ha meglesz a jogerős ítélet, ogy melyikőtök nyerte meg a blogharcot.

Bambano 2021.06.15. 04:22:43

a tasz illetékese szerint több, mint 50 ezer migránst toloncolt ki a rendőrség illegális módszerrel az országból. ezt a klubrádióban nyilatkozták.

szóval abban a kérdésben, hogy van-e migráncs, érdemes lenne egyeztetni, hogy egyforma vélemények jelenjenek meg.

midnight coder 2021.06.15. 07:24:41

@Bambano: Mind a kettõ lehet igaz, egyrészt ha nem toloncolták volna ki õket, akkor lenne itt 50 ezer, de mivel kitoloncolták a nagy részüket, így nincs csak 103. Ha meg Gyurcsi bohóc lenne hatalmon akkor jönne még 150 ezer, mert látnák hogy itt szeretik õket, õ pedig a wilkommenskultur szent nevében be is fogadná mindet. Még külön mecsetet is építene nekik, a terroristák pedig könnyített eljárással juthatnának fegyverviselési engedélyhez és kedvezménnyel vásárolhatnának robbanóanyagot a honvédségtõl.

konrada 2021.06.15. 07:35:27

@Bambano: Azért tegyük hozzá, az 50 ezer úgy 50 ezer, hogy sokuknak ez napi program, így nagyon sokuk már önmagában is több tucatot tesz ki az 50ezerből.;)

(De hogy ezeknek a balf.szoknak mi szükségük van rájuk, azt nem érthetem.
...na jó, matyit esetleg, mert már senki nem áll szóba vele, és hátha valamely mély afrikai vagy afgán a tudatlanságában megszánja...;)

Dan da Man 2021.06.15. 08:16:06

Sajnálom, hogy ilyen emberek kommentelnek. A kérdések tök jogosak, és el kéne gondolkodni a relevanciájukon. A kommentelők 90%-át meg ki kéne vágni, mert trollok, vagy ostoba mantrázók, akik nincsenek birtokában annak a képességnek, hogy bármin elgondolkozzanak, nem hogy érdemben válaszoljanak.
Kitartást a blogírónak!

látjátok feleim szümtükkel 2021.06.15. 08:41:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A Vatikánban jelenleg egy ateista celeb pöffeszkedik."

Ja. Az a sok bíboros, aki megválasztotta, az mind hülye, csak te, meg a nerben boldoguultak a helikoffer ugyé?

látjátok feleim szümtükkel 2021.06.15. 08:50:04

@Andy73:" Egyébként látom, hogy kezdik ellepni a trollok ezt az oldalt is ..."

Ez a stratégia, így próbálják elüldözni azokat, akik gondolkodnak is, és az orruk alá dörgölik a tényeket. Nem kell velük foglalkozni, és lehetőleg akkor sem olyan stílusban, mint ők. Meg kell mutatni, hogy vannak emberek, akik nem abból élnek, hogy másokat gyaláznak, sértegetnek. Nem ettől jönnek izgalomba. Ezt valamikor úri eleganciának hívták. Most csak addig terjed az úr titlulus, hogy kevdes miniszterelnök úr, meg nagys ténsasszony.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 09:00:15

@Dan da Man:

Szerintem eleve csak kizárólag Soros gazda engedélyével legyen szabad kommentelni.

eßemfaßom meg áll 2021.06.15. 09:20:37

@Dan da Man: Szólott a demokrata, a tolerancia felkent bajnoka a szólásszabadság zászlóvivője.

eßemfaßom meg áll 2021.06.15. 09:21:41

A szerző meg hozta szokásos demagógiáját. [legyint]

birka menet 2021.06.15. 09:29:43

@Ekrü: "Most buktatok bele az aláírásgyűjtésbe,az már megint konzultálnátok.Egész Budapesten mindössze 30 ezer aláírást sikerült gyűjtenetek a Fudan ellen"

Szegény valóságtagadó kisfidernyak harcosom, a fidessednek összesen nem volt 30 ezer birkája az elmúlt 11 évben, akik odamentek volna egy orbán utcai beszédre a pofájukat adni a gazdád agyrémeihez. Ja, még 3 ezer birkát se tudott orbán megmozgatni.

birka menet 2021.06.15. 09:31:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "
Szerintem eleve csak kizárólag Soros gazda engedélyével legyen szabad kommentelni. "

Mivel neked Putyinék adják a napi irányítást, így nem is csoda, ha az a mélysötét pszichopata beteg fejed mindenhova irányító háttérhatalmakat vizionál be.

birka menet 2021.06.15. 09:36:49

@Dan da Man: "A kommentelők 90%-át meg ki kéne vágni, mert trollok, vagy ostoba mantrázók, akik nincsenek birtokában annak a képességnek, hogy bármin elgondolkozzanak,"

Még emlékszem, amikor Kósalajcsi reménytelen elmúttnyócévig ellenzéki fidernyákja azt a javaslatot tette, hogy a valasztási jogot IQ vizsgához kellen kötni. Aztán amikor hatalomra jutottak nagy sokára, akkor Kósalajcsi hamar rájött, hogy ha a funkcionális analfabétáktól megvonná a választói jogot, akkor a fidess szavazók nélkül maradna.

Mondjuk ha a politikai pozíciókat is IQ párbaj verseny alapján osztogatnák, akkor Kósalajcsi helyett már rég a 30 kilós csengeri örökösnő lenne a fidess felsővezetésében.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 09:37:33

@birka menet:

A gerinces kisembert egyedül az Isten által vezérelt lelkiismerete irányítja.

Kampfer 2021.06.15. 09:41:53

@birka menet: Mindig megnyugvással tölt el, amikor egy söpredék ellenzéki balliba újra és újra bizonyítja, hogy miért lehet ostoba nyomorultnak tekinteni. Nem meglepő módon ismét hoztad az elvárt formát.

"Annyira bírom, hogy még a bloggazda se olvassa el a tengernyi elmebajodat, mások meg pláne nem."

Egyrészt ezt nyilván bizonyítani is tudod. Ja, nem... :-)
Másrészt ez miért frusztrál téged? Neked nem tökmindegy...?

"Oszt szóljál majd ha meglesz a jogerős ítélet, ogy melyikőtök nyerte meg a blogharcot."

Alapvetéseket nem értesz, ami nem meglepő az evolúció azon szintjén, ahol anyáddal megrekedtetek. Jogerős ítélet pert feltételez. Ilyenről itt nincs szó. Továbbá a vélemény kinyilvánítása nem harc. Persze, nem meglepő, ha egy 'csótányista' fonalféreg így látja... :-/
Továbbá miért szólnék? Szerinted érdekel, mit akarsz?

@Bambano: "a tasz illetékese szerint több, mint 50 ezer migránst toloncolt ki a rendőrség illegális módszerrel az országból. ezt a klubrádióban nyilatkozták."

Idén eddig kb. 38-39000 körüli illegális határátlépést és annak kísérletét regisztrálták. Azok a sorosisták azokat számolták össze több évre visszamenően, amikor a már átjutott koszhadékokat visszatuszkolták a szerb tarlóra. Emiatt ajvékolt anno a 'zunijós' határvédelem is.

"szóval abban a kérdésben, hogy van-e migráncs, érdemes lenne egyeztetni, hogy egyforma vélemények jelenjenek meg."

Jól látod!

@midnight coder: "Mind a kettõ lehet igaz, egyrészt ha nem toloncolták volna ki õket, akkor lenne itt 50 ezer, de mivel kitoloncolták a nagy részüket, így nincs csak 103."

Pontosítanám. Idén 38-39000 körüli illegális határátlépés vagy annak kísérlete történt meg. A 103 koszos leadta a menedékkérelmét (határátkelőn, vagy az akkor még működő tranzitzónában). Ebből 4-et fogadtunk el. Hogy miért, azt nem tudom, de sajnos elfogadtuk.

"Ha meg Gyurcsi bohóc lenne hatalmon akkor jönne még 150 ezer..."

Ezt és a továbbiakat teljesen jól látod! Az Isten óvjon attól, hogy itt balliba nyomorultak, 'ajrópéerek' és hasonló demokrata agyhalottak mondják meg az irányt! Mert akkor itt vége a történetnek.

@konrada: "Azért tegyük hozzá, az 50 ezer úgy 50 ezer, hogy sokuknak ez napi program, így nagyon sokuk már önmagában is több tucatot tesz ki az 50ezerből."

Kb. 38-39000 az idei eddigi 'termés'. És jól látod, sok koszhadék pár nap különbséggel ismét próbálkozik. Családtagom lent szolgál, egyre jobban frusztrálja a rendőröket és katonákat, hogy láthatóan pontosan tudja az a sok ótvaros migri koszlidérc, hogy nem lehet bajuk. Egy módon lehet kicseszni velük, ha a horvátok felé terelik őket. Azok nagyon durván elverik mindet, nem véletlenül igyekszik a sok poloska elkerülni őket! Szerintem érdemes volna ezen elgondolkodni! :-/

@Dan da Man: Mi is sajnáljuk, hogy magadfajták kommentelgetnek. Ez ilyen.

"A kérdések tök jogosak, és el kéne gondolkodni a relevanciájukon."

Megtörtént. És láthatóan nem értünk veled egyet. Mellesleg: kifejtenéd, miben valós és miben téves a veled egyet nem értők felvetése, érvkészlete? Vagy te is csak annyira vagy képes, mint a 'zellenzéki' agyalapok általában?

"A kommentelők 90%-át meg ki kéne vágni, mert trollok, vagy ostoba mantrázók..."

Tehát a brendelmatyit kivágnád? Ő nem 90%, csak a kommentek 90%-át tolja ide. Vagy a figyelmeddel van gond, vagy a fogalmazásoddal! :-) Vagy mindkettővel...

"akik nincsenek birtokában annak a képességnek, hogy bármin elgondolkozzanak, nem hogy érdemben válaszoljanak."

Ezt te nem tudod megítélni!
Kamp.

arthurthedent 2021.06.15. 09:58:48

Jó kis törvényeket írkálnak a keresztények. Az alapelgondolás az, hogy ha a pap bácsi azt mondja, hogy a homoszekszuálisokat isten szerint meg kell gyilkolni, akkor ez törvényes. Ha azonban a homoszekszuális ember azt mondja, hogy "ne gyűlölj már, én is ugyanolyan ember vagyok mint te", akkor ez már törvénytelen, ezt már büntetni kell.

Kíváncsi vagyok az inkvizíciót mikorra tervezik visszahozni...

birka menet 2021.06.15. 10:21:20

@Kampfer:

Na kisfidernyák, csak elolvastam 4 bekezdést az elmebajos ömleményedböl, de a szellemi nyomorodat nem hazudtoltad meg. Szegény elhülyült Meinkampfer, ez itt nem a bíróság ahol neked minden magánhangzóba bele kellene kötönöd, mert az agyi kényszered nem hagy téged nyugton, hogy nehogy má egy darab magánhangzó is ellenvélemény nélkül maradjon.

Ha nem lennél pszichopata elmebeteg, akkor tudnád, hogy az összefüggö mondatok a valódi közlés, mondanivaló és a vita alapjai, abban van az üzenet, nem pedig az egymondatos A helyett B-t mondok! öncélú rájszolásban, Ezt is ismerjük, ez a 4-5 éves óvodás gyerekek szellemi színvonala, amin a te szellemi szinted nem jutott tovább, de ezt te magad is tudod.

Viszont azt legalább jól illustrálod, hogy orbánnak pont a te fajtád a célpontjai, a befogandó birkák, akik agyilag fel se fogják a világot maguk körül, csak nyomják az elborult agyrémeiket 50 éven át, 50 Gigabájt mennyiségben megszólalásonként. Na ezért nem olvas réged senki, mert az egyéni elme- és szocproblémáid ebben a tengernyi terjedelemben még egy szakorvost se érdekelnek.

Kampfer 2021.06.15. 11:01:23

@birka menet: Tehát érdemben ugye ismét nem mondtál semmit, csak fröcsögtél, ahogy azt egy liberrált ellenzéki génhulladéktól elvárja a kultúrember. Értjük.

"...tudnád, hogy az összefüggö mondatok a valódi közlés, mondanivaló és a vita alapjai, abban van az üzenet..."

Bírónő esetében épp maga az 'üzenet' a probléma. De neki legalább van üzenete. Esetedben üzenet nincs, csak óbégatás, fröcsögés. A mondataid pedig még üzenet nélkül, pusztán formailag nézve is épp annyira értelmetlenek és közröhej számba menőek, mint te magad. Jól bizonyítod, miért kell tiltani a testvérek közti szexuális kapcsolatot! Mert ilyen eredményük lesz, mint amilyen te vagy. :-)

Egyetlen értelmes megnyilvánulásod talán csak a halálhörgésed lenne! Persze, liboldóként nyilván közben is hazudnál, biztosítékként azért egy acélhurok kéznél lenne...! ;-)
Kamp.
süti beállítások módosítása