Mindeddig azonban senki sem tette szóvá, hogy ez a döntés valójában a jogalkotási szabályok kijátszásával született. Az említett kényszernyugdíjazásról ugyanis egy kormányhatározat rendelkezik. És bármilyen meglepő, egy kormányhatározat nem minősül jogszabálynak. Márpedig kizárólag jogszabályban lehet olyan döntést hozni, ami az állampolgárokat közvetlenül érinti. Ezt nem csak minden jogállam, de még a magyar Alaptörvény is így szabályozza. Kimondja ugyanis, hogy „általános kötelező magatartási szabályt… jogszabály állapíthat meg.” Tételesen fel is sorolja, mi tartozik a jogszabály fogalmába. Idézem: „Jogszabály a törvény, a kormányrendelet, a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendelete és az önkormányzati rendelet….”

Nem is kell olyan nagyon figyelmesen elolvasnunk ezt az idézetet ahhoz, hogy rögtön szembetűnjön, bármelyik itt felsorolt szerv hoz meg egy döntést, az csak akkor tekinthető jogszabálynak, ha azt törvény, vagy rendelet formájában teszi.

Mi következik ebből? A kormány hozott egy határozatot, amely látszólag csupán a kormány alá tartozó szerveknek szól. A határozat címe is némileg álságos, amikor „a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről” tesz említést. A kormány természetesen az alája tartozó szervezeteket irányíthatja, de csakis azokat. Ebben az esetben azonban ez a kormányhatározat közvetlenül érinti az állampolgárok egy jelentős csoportjának jogait. Az új Munka Törvénykönyve szerint ugyan egy átlagos munkáltató indokolás nélkül megszüntetheti a nyugdíjkorhatárt elért munkavállaló munkaviszonyát, de ez a munkáltató – és ennek következtében a munkavállaló számára is - csak egy lehetőség. Ezzel szemben a költségvetési szerveknek kötelességük így eljárni, ami azt jelenti, hogy azok az állampolgárok, akik szerencsétlenségükre köztisztviselők, vagy közalkalmazottak, egy jogszabálynak nem tekinthető döntés révén válnak a kényszernyugdíjazás áldozataivá.

Ezen a héten azonban más is történt. Közel sem ilyen drasztikus következményekkel járó jogalkotási botrány, de a mai állapotokra igencsak jellemző. Tudomásom szerint először fordult elő, hogy a CompLex jogtár szerkesztője összevitatkozott egy minisztériumi főosztályvezetővel. Hogy a dolog pikantériája érthető legyen, a CompLex jogtár egy olyan elektronikus jogszabály-kereső rendszer, amely mindig a jogszabályok éppen hatályos állapotát tartalmazza (mást is persze, de most itt ez a lényeg). Ezt a rendszert a jogalkalmazók széles köre használja éppen azért, mert ebből tudja követni az amúgy követhetetlen jogszabály-változásokat. Miről is szólt ez a vita? A Nemzetgazdasági Minisztérium azt kifogásolta, hogy a CompLex jogtárban megjelent, az adózás rendjéről szóló törvényből egyes kiegészítő szabályok hiányoznak. 

A jogtár szerkesztője – aki nem ma kezdte a szakmáját – közölte, hogy a minisztérium kifogása nem csak a jogalkotási szabályoknak, de a józan észnek is ellentmond. Nézzük csak meg a dátumokat. Úgy hozták meg az adózás rendjéről szóló törvényt tavaly novemberben, hogy az 2013 januárjában lépjen hatályba. Ehhez képest tavaly december 22-én már kihirdettek egy azonnal hatályba lépő módosító rendelkezést. (Ez a módosítás az, ami nincs benne a jogtárban.)  Vagyis egy olyan törvényt módosítottak tavaly, amelyik még hatályba sem lépett. Amikor tehát a módosítást kihirdették, nem is volt még mit módosítani.

Hát így fest ma Magyarországon a jogalkotás. A mennyiség átcsap minőségbe. Gyalázatosba.