„Gyáva népnek nincs hazája”
2013. március 11. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

„Gyáva népnek nincs hazája”


Éppen egy hete mutatta be az MSZP azt a mintegy húsz perces kampányfilmjét, ami egész héten át tartó hatalmas vihart kavart. Vihart egy pohár vízben.
 

A „Magyarország ma”lényegében arról szól, hogy Orbán Viktor kormányzása tönkretette az országot és a kormány propagandája hazugságokra épül.
Lehetne persze vitatkozni a film „művészi értékén”, állításainak valóságán, szemléletén, mondanivalóján kinek-kinek meggyőződése, világnézete, politikai szimpátiája szerint.
Vita helyett azonban valóságos tiltakozási hullám indult meg, de látszólag nem a film tartalma miatt. Számosan felháborodtak azon, hogy kinek, minek a „művét” használták fel a kampányfilm elkészítéséhez. Az RTL Klub közölte, hogy levélben fordult az MSZP-hez egy híradó részletének bevágása miatt, ami szerinte szerzői jogsértés. Tiltakozott aTerrorelhárítási Központ, mondván, nem kértek engedélyt tőlük az általuk készített felvételek felhasználásához. Tiltakozott az egykori futball-sztár, Puskás Ferenc özvegye. 
Puskás Ferenc özvegye - Népszava.hu











Felháborodott Bartók Béla szerzői jogainak magyarországi örököse és „határozottan követelte, hogy azt a kampányfilmet, melyben Bartók Béla szerepel, azonnal vonják vissza a nyilvánosság elől!" 


kereso.nava.hu
A tiltakozók csapatához csatlakozott a Blikk, mert az MSZP engedélyük nélkül használt fel két, lapjuk által készített táblázatot, és hasonló okból háborodott fel Hír TV és az xnews.hu is. A KDNP nemes egyszerűséggel „hazug” és „tolvaj” módszernek és törvénytelen gyakorlatnak aposztrofálta az MSZP eljárását. A Magyar Nemzet szerint a Kossuth család is elítélte, hogy az MSZP Kossuth Lajost díszletként használta fel „alantas ösztönökre építő” kampányfilmjében.
forum.apatnet.hu


Mélyen Tisztelt Tiltakozók! Lenne egy politikai és egy jogi kérdésem önökhöz. A politikai kérdésem mindössze annyi, hogy ugyanilyen hévvel kiabáltak volna-e akkor is, ha történetesen a Fidesz használta volna fel ezeket a filmkockákat, fotókat a saját kampányfilmjében? Nem muszáj válaszolni, köszönöm.

Attól tartok, hogy a jogi kérdésemre önök mindnyájan ugyanolyan jól tudják a választ, mint én. Kezdjük talán a Kossuth, Puskás, Bartók fotókkal. Mi közük van ezeknek a fotóknak a szerzői joghoz? Milyen jogi alapon tiltakoznak az örökösök, a családok, az özvegy? Nem akarnék senkinek sem ötletet adni, de ha valaki tiltakozhatna, az legfeljebb a fényképek készítője lehetne, mert ez esetben csak neki lehetnének szerzői jogai.
Őszintén remélem, hogy minden újságnak, minden médiumnak a közelében található egy-egy jogász. De ha mégsem, én szívesen adok bármelyiküknek ingyenes jogi felvilágosítást. Arról a szerzői jogi törvényről, amely a szabad felhasználás jogáról is rendelkezik. Arról a jogról, amely a nyilvánosságra hozott művek díjtalan felhasználását úgy teszi lehetővé, hogy ehhez még a szerző engedélye sem szükséges. A törvény kimondja: „a mű részletét – az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven – a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti.” És ha ez még mindig kevés lenne önöknek, kedves és jóindulatú tiltakozók, akkor idézem tovább: „a napi eseményekhez kapcsolódó…politikai témákról megjelentetett cikkek, vagy e témákról sugárzott művek…a nyilvánossághoz szabadon közvetíthetők…”

mszp.hu
Mindezek után joggal kérdezhetik, miért választottam címnek egy Széchenyi idézetet. Hol itt a „gyáva nép” ennyi bátor tiltakozó között? A cím nem önökre, hanem azokra utal, akik az első hangos szóra összerezzennek, akik igazuk biztos tudatában is visszavonulnak, kampányfilmjüket jó néhány honlapról levetetik, és megígérik, hogy újravágják. A cikk címe tehát annak az MSZP-nek szól, amelyik még mindig berezel. 
Gyáva népnek ez esetben nem csak hazája nincs, de választási győzelme sem lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr577442618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása