Szent Orbán
2013. augusztus 26. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Szent Orbán

Szent Orbán a legjelentősebb szőlővédő szent, a legutolsó fagyosszent. Ő az, aki már a jó időt hozza. És akkor Magyarország jobban teljesít. A néphagyomány szerint, ha Orbán megvédte a termést a fagytól, akkor borral vendégelték meg, ha viszont fagykáruk lett a gazdáknak, akkor megvesszőzték a szobrát.

[caption id="" align="alignleft" width="315"]Szent Orbán kektura.click.hu[/caption]

Szent Orbán bonyolult, összetett személyiség. Volt már harcosan gúnyolódó ateista. Akkor, amikor a pápalátogatást még „cápalátogatásnak” aposztrofálta. Amikor házasodott, azt persze nem templomban tette. Hét évvel később megvilágosult és házasságát megáldatta egy metodista lelkésszel. Azzal, akinek gyülekezetétől azóta megtagadta az egyházi státuszt. Az Orbán lányok katolikusok, fia református. Ő maga pedig liberálisból „unortodox” lett. Régebbi botlásait talán emiatt bocsáthatják meg neki odafönt.

A Szent István emlékév alkalmából Orbán Székesfehérvárott tartott ünnepi beszédet. Miután túljutott a fizika törvényeinek ismertetésén – „a megöregedett hordó abroncsai a gravitáció törvényének engedelmeskedve széthullanak” – rátért Szent István intelmeire. Az Intelmek azok a gondolatok, melyeket István írt fiához, Imre herceghez. Joggal feltételezem, Orbán azért idézte e veretes mondatokat, mert maga is egyetért velük.

 

„Légy szelíd, hogy soha se harcolj az igazság ellen!” – javasolta Imrének István. Én meg azt javasolnám Orbánnak - bár Isten őrizz, hogy Szent Istvánhoz hasonlítsam magam - fiam, légy szelíd! Ne handabandázz se itthon, se másutt! Ne képzeld, hogy Valaki vagy az Unióban! Ne gondold, hogy kioktathatod őket! Ne döngesd a melled, hogy idő előtt visszafizetted az IMF-től kapott kölcsönt, mert ez nekünk nagyon sokba került! Ne a saját nevedben nagyvonalúskodj Székesfehérvár megsegítésével és adósságának kifizetésével, miközben azt a mi pénzünkből teszed!

[caption id="" align="alignright" width="194"]Szent István wikipedia.org[/caption]

„Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess!” – írta Imre hercegnek István. Orbán, akkor talán mondhatnál valamit arról, hogy miért hívtad vissza az általatok megválasztott Paczolay Pétert, az Alkotmánybíróság elnökét a Velencei Bizottságból. Azt írják: „megrendült a bizalmad benne”. Tényleg? Csak nem azért, mert Paczolay olyanokat mondott, hogy az Alkormánybíróság döntéseit végre kell hajtani? Emlékszel, ez annó a bírák kényszernyugdíjazásakor hangzott el. Igaz, „becsületes” voltál, hiszen te azonnal közölted: „a rendszer marad”. Aztán persze mégsem maradt. Legalábbis nem úgy, ahogy te akartad. Mégis sikerült „gyalázattal illetni” mintegy 250 bírót. Persze Paczolaynak más bűne is akadt. Nemrégiben egy sajtóbeszélgetésen például bocsánatot kért Örményországtól Ramil Safarov kiadatásáért. Ez a te szemedben tényleg megbocsáthatatlan lehet. Kellő ok arra, hogy „gyalázattal illess” egy „saját” alkotmánybírót. Persze át is keresztelhetnéd az Alkotmánybíróságot valami másra. Az Alkotmánybíróság helyett javasolnám az Alaptörvény Bíróság elnevezést. És akkor Paczolaynak annyi. Akkor a renitens elnököt rögtön kirúghatnád, mint nem olyan régen a volt főbírótt, Baka Andrást. Akkor mindössze azt mondád: legyen mostantól a Legfelsőbb Bíróság neve Kúria.

 István ezt is írta fiának: „Légy, irgalmas, minden erőszakot szenvedőhöz!" Orbán, mi tudjuk, a te irgalmad határtalan! Nem csak az erőszakot szenvedők, hanem valamennyi szenvedő felé. Látszik, milyen hatalmas erőfeszítéseket teszel azért a három, vagy talán ma már négymillió emberedért, akik a létminimum alatt tengetik életüket. És ma is könnyes szemmel gondolnék arra a szívszorító beszédedre, amelyben megemlékeztél volna meggyilkolt cigány honfitársainkról. Nem, most nem is a cigány holokauszt áldozataira gondolok, hanem az itthon meggyilkolt hat romára. Milyen kár, hogy egyetlen alkalmat sem ragadtál meg, hogy elmondd, te mit gondolsz erről.

"Tartsd mindig eszedben, hogy  minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel föl, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és gyűlölség". Szegény Imre hercegnek nem adatott meg, hogy beteljesítse apja elvárásait, hiszen 1031-ben, 24 évesen egy vadászat közben életét vesztette.

[caption id="" align="alignleft" width="151"]Trafik mutyi egyenlito.blog.hu[/caption]

De íme, nem is kellett egy egész évezred, és István intelmei valóra váltak. Népünk nagy vezérének közismert tulajdonsága az alázat. Épp úgy, ahogyan azt Pál apostol a Filippibeliekhez írt levelében megírta: „senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is”. Orbán, te kínosan ügyelsz arra, hogy „ne mi nyerjük a legtöbbet”. Nyerjék inkább a haverjaink. Kaszinósok, trafikosok, agrár-bárók. Elég az is, amit így a miénkből, vagy a mások pénzéből lecsippentenek: magánnyugdíjak, takarékszövetkezetek, MAL Zrt-k, húskombinátok, vasművek.

Az államalapítás fáradságos munkája mellett Szent István bölcsességeket is hagyományozott fiára. Szent Orbán azonban kormányzása közben csak azt lesi, hogy az ő népe jövőre borral kínálja-e, avagy megvesszőzi.

 

[caption id="" align="aligncenter" width="230"]Orbán snake.blog.hu[/caption]

 

 

A cikk megjelent a galamus.hu oldalán

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr437442774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása