Kiütéses győzelem?
2015. február 15. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Kiütéses győzelem?

Lassan már egy hete annak, hogy Kálmán Olga vendége volt Vona Gábor az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Azóta vívódtam, vajon érdemes-e kritizálnom egy olyan műsorvezetőt, aki soha nem vállalta fel a mikrofonállvány szerepet. Mert nincsenek olyan sokan ebből a fajtából. De lehet, hogy talán éppen emiatt érdemes.

[caption id="attachment_5611" align="aligncenter" width="300"]Kálmán Olga, Egyenes beszéd Kép: atv.hu[/caption]

Ezzel az adással sem ilyen jellegű bajom volt. Sokkal inkább az, hogy Kálmán Olga tűrte, hogy Vona „lejátssza őt a színpadról”.

[caption id="attachment_5612" align="alignleft" width="243"]Vona Gábor Kép: vonagabor.hu[/caption]

Az ATV nézői közül sokan azt mondják, az egyetlen baloldalhoz közeli, liberálisan működő televízió miért hív meg jobboldali, mi több, szélsőjobboldali politikusokat. Szerintem nincs igazuk. Nem csak a „kiegyensúlyozott tájékoztatás” érdekében kell szót adni a másik oldalnak is, hanem sokkal inkább azért, hogy meg lehessen cáfolni szélsőséges, avagy éppen álságos kijelentéseiket, csúsztatásaikat, hamis érveléseiket. Ehhez persze alaposan fel kell készülni belőlük.

Vona Gábort azért hívták meg az ATV-be, mert a mezőtúri választások jobbikos győztesét arra „kötelezte”, hogy töltsön három napot a párt hajdúszoboszlói vezetőjével. A mezőtúri győztes ugyanis „cigányozott”, a hajdúszoboszlói meg cigány, aki mellesleg egy kicsit zsidózott.

[caption id="attachment_5614" align="alignleft" width="300"]Kép: nullker.hu Kép: nullker.hu[/caption]

 

[caption id="attachment_5615" align="alignright" width="194"]A hajduszoboszlói jobbikos vezető Kép: nol.hu[/caption]

A műsorvezető – szerintem - már az első kérdés feltevésekor elvesztette a csatát. Mert nem az a kérdés, hogy Vona „büntetésnek, vagy jutalomnak” szánta-e ezt az „összeköltöztetést”, hanem az, hogy miért indít a Jobbik egy választáson olyan jelöltet, aki a cigányok nevelésére, nota bene a cigánygyerekek fegyelmezésére a pisztolyt, meg a lőszert tartja megfelelő eszköznek. És ezt a véleményét még a széles nyilvánosság elé is tárja. Tessék mondani, nem bűncselekmény ez véletlenül? Vagy ez is belefér a véleménynyilvánítás szabadságába? Mert ha Vona szerint belefér, akkor milyen alapon utasítgatja a frissen megválasztott képviselőt, hogy hol, kinél töltsön el három napot?

Vona tágra nyitott boci-szemekkel állította, hogy neki nincs felelőssége a magyarországi antiszemitizmus terjedésében.

[caption id="attachment_5616" align="alignleft" width="248"]Az ártatlan Vona Gábor Kép: 444.hu[/caption]

Kálmán Olga erősen próbálkozott, hogy ennek ellenkezőjét bizonygassa, de riportalanya, kígyóként siklott ki a gyengére sikerült kérdések elől. Azonnal a saját javára fordítva a helyzetet arról kezdett beszélni, hogy lám, a kedves nézők nem is gondolták volna, hogy a Jobbikban vannak cigány vezetők is. No meg – mondta - azért keltik ezt a „hisztériát” néhány jobbikos Facebook bejegyzése körül, mert félnek a Jobbik látványos erősödésétől.

És ha Kálmán Olga nem is, én itt és most beismerő vallomást teszek. Igen, félek a Jobbik erősödésétől. Félek attól, hogy az álszent beszéd, a mesterkélten szelídre fogott hang és a Vona szájából amúgy hiteltelenül hangzó mondatok túl sokakat tévesztenek meg.

Nem az lenne egy műsorvezető feladata, hogy ilyenkor emlékeztesse a nézőket az „igazi” Vona Gáborra? Hogy meg ne hatódjon már attól, hogy Vona hajlandó lenne együtt kóser- pálinkázni akár még Köves Slomóval is?

[caption id="attachment_5617" align="alignright" width="300"]Vona 2009. október 23. Kép: mandiner.blog.hu[/caption]

Nem kellett volna egy-két régebbi felvételt bejátszani? Mondjuk Vona Gábor 2009. október 23-i „ünnepi” beszédéből? Idézzem? „Nem az a kérdés, hogy mit keres egy gárdista az október 23-ai megemlékezésen, hiszen az egyértelmű. Oda tartozik. A kérdés az, Draskovics, hogy te mi a francot keresel ott?... Azt mondom, hogy a Jobbik fel fogja állítani a csendőrséget, felszámolja az országot sújtó három fő bűnözési formát: a gazdasági bűnözést, a politikusbűnözést és a cigánybűnözést.”

Vagy azt, amikor 2010. november 9-én Vona Gábor a parlamentben a következőket mondta: „nem Irán, Szíria, vagy Észak-Korea fenyegeti a leginkább a világ stabilitását, hanem Izrael. Izrael ma olyan "szent tehén", amely bármilyen legelőt letarolhat, bármilyen füvet letaposhat, és oda üríti székletét, ahová akarja.” Ugyanitt mondta azt is, hogy az Izraellel kapcsolatos bármilyen bírálat azonnal az antiszemitizmus vádját vonja maga után, ez pedig a „holokauszt-ipar” része.

[caption id="attachment_5618" align="alignleft" width="259"]A holokauszt ipar Kép: konyv.vatera.hu[/caption]

De én kikerestem volna azt a 2009. augusztus 10-i felvételt is, amikor a Nap-kelte műsorában Vona azt vágta az őt kérdező újságíró, Betlen János fejéhez, hogy „ha ennyire izgatja a zsidókérdés, költözzön Izraelbe”. Majd mielőtt felindultan kivonult volna a stúdióból, még a kamerák előtt sikerült odasziszegnie Betlennek: „szemét”.

[caption id="attachment_5619" align="alignright" width="300"]Vona lezsidózta Betlen Jánost Kép: indavideo.hu[/caption]

 Nem olyanokat kell kérdezni kedves Olga, amelyekre Vona kapásból azt válaszol, amit akar, és a válasza ellenőrizhetetlen. Kit érdekel, hogy mit mondott Novák Elődnek négyszemközt az újévkor született kis cigánygyerekről? Majd pont Rikardóról folytattak ők ketten pozitív, előre vivő diskurzust, ahogyan azt Vona belemondta a kamerába. Nem Gyöngyösi Márton kijelentésével kell Vonát szembesíteni, hanem a sajátjaival.

Végezetül azért a - nem csak Kálmán Olga által oly „békülékenynek” ítélt – Vona féle, most januárban elhangzott évértékelőből is hadd idézzek: „rémisztő a bevándorlás növekedése. Minden nagy kultúrát, vallást tisztelek, de azokat saját hazájukban akarom csodálni. Magyarország a magyaroké, Magyarország egy keresztény ország, s amíg én élek, ezért fogok küzdeni.”

És hogy mennyire álságos és hazug volt Vona saját magáról festett képe, azt az azóta eltelt néhány nap ékesen bizonyította. A jobbikos Benke László nem volt hajlandó egyetlen percre felállni az elhunyt Schweitzer József nyugalmazott főrabbi emlékére.

[caption id="attachment_5620" align="alignleft" width="297"]Schweitzer főrabbi Kép: atv.hu[/caption]

Mire a Jobbik közleményében jelezte – megfeledkezvén arról, hogy Vona még hétfőn milyen gerlehangon bizonygatta, hogy hogyan is lennének ők antiszemiták – hogy az elhunyt személyével nem foglalkoznak, az ülve maradás meg a Benke László magánvéleménye. De az ügy kapcsán megszólalt maga Vona Gábor is. Kicsit megveregette szegény néhai Schweitzer rabbi vállát, kifejtette, hogy az ülve maradt Benke Laci bizonyára csak egy tévedés áldozata volt, majd nem tágított attól a már többször hangoztatott rögeszméjétől, hogy „a hazai zsidóságban is jelen van a magyargyűlölet”. Majd újfent megrótta a hazai zsidóságot, hogy még 70 évvel a háború után is áldozatként tekint magára.

[caption id="attachment_5621" align="aligncenter" width="300"]Auschwitz Kép: librarius.hu[/caption]

 

Nem folytatom. Már csak azért sem, mert ezek a kijelentések mind ama bizonyos interjú után hangzottak el. Így, az Egyenes beszédben hiába is próbált Vona galamblelkűnek tűnni, a héten saját maga bizonyította be: milyen is az igazi Vona Gábor és az általa vezetett igazi Jobbik.

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr937443178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jenő Ferincz 2015.02.16. 19:24:42

Kész! Tökéletes. Ehhez tényleg nincs mit hozzátenni, én magam sem tudok. Minden szavával egyetértek. Gratulálok kedves bírónó,ez az írás tökéletes, 12 pont. (Ebben már benne van a ráadás is)

Zsuzsa Sandor 2015.02.16. 20:26:09

Köszönöm szépen. Ez Öntől igazán jólesik.

Hungary Europe 2015.03.07. 15:35:42

Az ATV, mitől lenne más, mint akár az Echo.? Volt egy műsoruk, melyben igazán felkészült szakemberek vitatták meg az aktuális kérdéseket, mint az Avar-Mészáros-Bolgár, de levették a csatornáról őket, mert ..., valakinek az Atv tulajdonosi körében, ez anyagilag többet ért, mint a valós független szakértői kritika! Olgára visszatérve, nem óhajtom kritizálni, de nagy mértékben hozzájárul ő is, a szélsőjobb megerősítéséhez! De ez alap a kétszínű-sunyi ATV esetében. Az Echo az nyíltan felvállalta a szélsőjobb terjedését, sőt az Echo tv nagymértékben hozzá is járult a sorozatos cigány gyilkosságokhoz, de ezeket senki sem vizsgálja!!!
süti beállítások módosítása