Szolgálólány
2016. március 17. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Szolgálólány

A jog a politika szolgálólánya – tartja a mondás. Az azonban közel sem mindegy, hogy milyen szolgálatokra kényszeríti a politika ezt a „lányt”.

A Fidesz-KDNP többségű parlament úgy véli, hogy a padlót is feltörölheti a joggal. Ezt tette legutóbb is, amikor kivételes eljárásban korlátozta a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában álló gazdasági társaságok és alapítványok adatainak megismerhetőségét. Értjük persze, hogy ez a törvénymódosítás miért volt ilyen sürgős, hiszen az MNB alapítványoknak juttatott 250 milliárd forintot kellett villámgyorsan eltüntetni. Nem sokkal az után, hogy a posta pénzeit is átláthatatlanná tették.

orban_fidesz_parlament-origohirek_hu.jpg Kép: origohirek.hu

Most azonban úgy tűnik, hogy ez még a Fidesz-KDNP által a köztársasági elnöki székbe juttatott Áder Jánosnak is sok volt. Vajon miért? Megszólalt volna a jogászi lelkiismerete? Vagy az általános felháborodást érzékelve rájött, hogy arcvesztés nélkül nem írhatja alá ezeket a módosításokat? Esetleg tudta, elkerülhetetlen, hogy ezek a törvénymódosítások mindenképpen az Alkotmánybíróság elé kerüljenek? Hiszen akár az ombudsman kezdeményezése, akár a képviselők egynegyedének támogatása révén így is úgy is ott landolna.

ader-profit7_hu.jpg

Kép: profit7.hu

„Ahogy eddig, a jövőben is ahhoz az elvhez tartom magam, amit hivatalba lépésem első pillanatától képviselek: ha száz jó törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat aláírom, ha száz rosszat, mind a százat visszaküldöm” – közölte Áder János. Ezek szerint a köztársasági elnök máig mindössze két rossz törvényt látott, hiszen csak ennyit küldött az AB-hoz előzetes normakontrollra. (Nekem persze lennének még ötleteim.) 2012-ben még a régi összetételű AB tejesen, míg 2015-ben a jelenlegi AB nagyrészt igazat adott Ádernek. Sokat tehát nem kockáztatott az államfő.

Bár a Fidesz részéről Kósa Lajos – a maga szerény képességei szerint – igyekezett elmagyarázni, hogy miként lesz a közpénzből nem közpénz, érdemes arra is emlékeznünk, amit Lázár János nyilatkozott: „Bár a kormánynak nem dolga, hogy állást foglaljon az MNB státusáról, de ha kell, kész közreműködni a probléma megoldásában.” Elég rejtélyesnek tűnő mondat volt, talán csak most kezdjük megérteni.

lazar-kettosmerce_blog_hu.jpeg

Kép: kettosmerce.blog.hu

Azt azonban most sem értem (dehogyisnem értem), hogy az a 199 tagú parlament, amelyben 51 jogász ül, hogyan volt képes az MNB- és a posta törvényt elfogadni. Tette ezt annak ellenére, hogy Péterfalvi Attila már a szavazás előtt szinte szó szerint leírta mindazt, amit most Áder János kifogásol.

peterfalvi-hirexpress_hu.jpg

Kép: hirexpress.hu

A labda most már az Alkotmánybíróságnál pattog. Annál az Alkotmánybíróságnál, amely azóta, hogy többségben vannak benne a Fidesz által delegált bírák, a fontosabb ügyek 77 százalékában a kormánynak kedvező döntést hozott. Jogvédő szervezetek elemezték az AB munkáját, azt vizsgálva, hogy ezekben az ügyekben miként döntenek az új alkotmánybírák. Az újonnan kinevezettek - Stumpf István kivételével - az ügyek több mint 80 százalékában döntöttek a kormány „javára”, ketten azonban - Balsai István és Juhász Imre – még ezt az arányt is túllihegve 100 százalékosan képviselték a Fidesz-kormány álláspontját. Szívós Mária is csak azt ambicionálja, hogy megfeleljen a kormányzati akaratnak. De Dienes-Oehm Egont és Pokol Bélát sem a jogállamisághoz való feltétlen ragaszkodás jellemzi.


juhasz-www_mkab_hu_jpg.pngbalsai_m_magyarnarancs_hu.jpg

szivosmaria_magyarnarancs_hu.jpg

Balsai-m.magyarnarancs.hu           Szívós-.magyarnarancs.hu                   Juhász-mkab.hu

dienes-oehm_egon-magyarnarancs_hu.jpg

pokol_bela_magyarnarancs_hu.jpg

                                                                                      

 

 

 

 

Dienes-Oehm-magyarnarancs.hu                          Pokol-magyarnarancs.hu

 

Vajon mitévő lesz most ez a Fidesz-hű testület? Elkeserítő, hogy valójában nem azt latolgatjuk, vajon az Alaptörvénynek megfelelő döntést hoz-e a ma már nem túl nagyrabecsült testület, hanem sokkal inkább azt, hogy miként mérlegelik az Áder - Orbán (Matolcsy) közti erőviszonyokat. Mert az nem kétséges, hogy a száz sebből vérző törvénymódosításokat meg kell(ene) semmisíteniük.

Vajon csak a jogot teszik szolgálólánnyá, vagy saját magukat is?

szolgalolany-wunderkammer_blog_hu.jpg

 Rembrandt:lány seprűvel

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr278476288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalay Miklós 2016.03.18. 13:16:35

Apropó, itt egy írás az érdekek erejéről, arról hogy sokkal inkább azok mozgatják a világot, mint bármi más.

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid071

(A legfelső sor a kép tetején, "Érdekek". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

dare 2016.03.18. 13:31:33

A jog a politika örömlánya ízlésesen megfogalmazva, bár sokkal durvábban is tudnék fogalmazni a magyar jogról.
Minden embernek vannak jogai, minden ember egyenlő, csak ez sajnos addig igaz amíg téged elítélnek egy túró rúdi lopásért, addig meglepetten nézheti végig az ember a milliók eltüntetését, és ez már mélyütés a sportban is.
Igazságszolgáltatás mi?
Az egész úgy rossz, ahogy van.

dr. jenőke (jenőke) 2016.03.19. 11:21:12

@Szalay Miklós:
Nem érdemes ajánlani másoknak.
Félrevezető, és hamis. Csak egy példa: az etika az erkölccsel foglalkozó tudomány. Így etikusan nem érdemes viselkedni, mert olyan nincs. Mivel nem határozza meg a "mű", hogy mi is az etika, az eredmény nem vezet sehova. Olyan, mint egy rossz turmix.

jog-ász 2016.03.20. 09:01:14

Pokol Béla..sajátos elképzelései vannak az AB-hoz forduló bírákról...