Égszakadás-földindulás
2016. május 05. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Égszakadás-földindulás

Egyszer – még az „átkosban” – kollégáimmal azt játszottuk, ki tud több olyan bűncselekményt felsorolni, amelyet egy állam is elkövethet. Ma már látom, milyen szegényes volt a fantáziánk. Én igazán azt sem tudnám most hirtelenjében felsorolni, hogy Matolcsy hány törvényt és EU jogot sértett meg azzal, hogy a jogellenesen létrehozott alapítványokon keresztül „rokonainak, barátainak és üzletfeleinek” osztogatta el a mi, de főként a devizahitelesek pénzét.

matolcsy-nol_hu.jpg

Kép: nol.hu

Ahhoz, hogy egy állam maffia-szerűen bűnözhessen, nem elég csupán a politikai és gazdasági hatalmat megszereznie. Nélkülözhetetlen, hogy bekebelezze az igazságszolgáltatást is. Hová is lennének, ha egy „független” ügyészség tenné a dolgát? Azt, amit az Alaptörvény és az ügyészségi törvény ír elő számára. A parlamentben Polt Péter nem szégyellt azzal érvelni, hogy „nem a legfőbb ügyész a törvényesség legfőbb őre, nézzen utána az alaptörvényben.” Én utánanéztem. És ezt találtam: „a legfőbb ügyész és az ügyészség független… üldözi a bűncselekményeket, fellép más jogsértő cselekményekkel és mulasztásokkal szemben…” Az ügyészségről szóló törvény meg – no persze írott malasztként – így szól: „az ügyészség a közérdek védelme érdekében közreműködik annak biztosításában, hogy mindenki betartsa a törvényeket. Az ügyész köteles biztosítani minden, a hivatali tevékenysége során tudomására jutott bűncselekmény következetes üldözését.”

polt_peter_nol_hu.jpg Kép: nol.hu

Az nincs benne a törvényben, hogy kivéve akkor, ha a legfőbb ügyészt Polt Péternek hívják. Hogy mindez nem vonatkozik arra az esetre, ha a Fidesz saját emberét, hű vazallusát, őt és kormányát mindenben engedelmesen kiszolgáló embert állíttat az ügyészség élére. Akkor csak el kell hinnünk, hogy például a Quaestor ügy kapcsán „bennfentes információval való visszaélésre, vagy korrupcióra utaló gyanú nem merült fel.” Az meg tényleg ne zavarja meg éleslátásunkat, hogy a legfőbb ügyészt mind az MNB-hez, mind a Quaestorhoz szoros rokoni szálak fűzik. Mi lenne szegény Polt családdal, ha az asszony MNB vezetőként nem lapátolna haza havi öt milliót és még mellé valamicskét számos MNB alapítvány felügyelőbizottsági elnökeként, vagy tagjaként?

Hová lenne az állami maffiózók teljhatalma, ha Polt nem Ibolya Tibor félékkel töltötte volna fel az ügyészség állományát? Ha a legfőbb ügyész nem állna ki a bíróságot - nem először - minősíthetetlen hangon támadó főügyésze mellett? Most épp – micsoda véletlen – épp a Quaestor ügyben.

ibolya-youtube.jpg

 Kép: youtube.com

Mindeközben az ügyészi munka színvonala olyan mélységekbe süllyedt, amilyenekre évtizedek óta nem volt példa. Értem én, nehéz jó vádiratot készíteni akkor, amikor nem szakmai, hanem politikai elvárásoknak kell megfelelni. Amikor a hatalom mondja meg, ki az, aki vádolható (legfeljebb felmentik a végén) és ki nem. És ha a megvádoltat tényleg felmentik, akkor jönnek a politikai komisszárok, hogy a még majdnem független bíróság ellen hergeljék a közvéleményt.

Orbán szerint „ahhoz égnek és földnek össze kell szakadnia", hogy az ő bizalma meginogjon Matolcsyban. Poltot csak azért nem említette, mert róla nem kérdezték. Sőt, azt is mondta, hogy az alkotmány és a nemzeti bankról szóló törvény garantálja az MNB függetlenségét. "Ezt én tiszteletben tartottam, és most is tiszteletben tartom. Ezért nem foglalkozom ezzel a kérdéssel". Pedig bizony foglalkoznia kéne. Nem csak neki, hanem az egész parlamentnek.

 orban_matolcsy-nepszava.jpg

Kép: nepszava.com

Mert az ünneplésre oly nagyon méltó alaptörvény előírja, hogy „a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Nemzeti Bank tevékenységéről évente beszámol az Országgyűlésnek.” És ugyanez a kötelessége a legfőbb ügyésznek is.

Meg is teszik. De ugyan minek? Amíg nem jön végre egy égszakadás-földindulás?

vihar-sf_blog_hu.jpg

Kép: sf.blog.hu

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr48687690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gallja 2016.05.05. 12:11:26

Politikai pamflet egy szakmai(nak látszó) fórumon?

Netuddki. 2016.05.05. 12:21:05

Hinni a templomban kell, a tények meg makacs dolgok.

Lassan el kellene jutni addig a kérdésig, hogyan lehetne felszámolni ezt a maffiát és hogyan lehetne visszaállítani a jogállamot? Szerintem többen vagyunk helyes erkölcsi érzékkel rendelkező magyar állampolgárok, akiknek már nagyon csípi a szemét ez az egész. Lehetőleg égszakadás-földindulás, magyarul polgárháború nélkül. De ha másképp nem megy...

1ghost 2016.05.05. 12:24:01

Remek cikk, minden szava igaz. Mára a fidesz rablás mindenki számára világos, a tolvajlás olyan mértékű, hogy még az is kristálytisztán láthatja, aki nem akarja.

2018-ban az első feladat a jogállamiság helyreállítása lesz, majd jöhet a bűnszövetkezet tagjainak elszámoltatása. De egytől egyig ám, orbántól kezdve az utolsó csahos ebig bezárólag.

Magyarország morális rothadásának megszüntetéséhez mindez nélkülözhetetlen.

BiG74 Bodri 2016.05.05. 12:26:02

@1ghost:
Ez jelenleg álom kategória, főleg az elszámoltatás.

Netuddki. 2016.05.05. 12:34:50

@1ghost: Miért kellene 2018-ig várni? Nagyon jól tudja ez a banda, hogy 1 dobásuk van elkerülni a felelősségre vonást, "megnyerni" a 2018-as választásokat. Ebből következik, hogy semmitől nem riadnak vissza. Ennek világosnak kéne lenni abból amit idáig produkáltak.

Netuddki. 2016.05.05. 12:36:29

Ja és igen. Azt ne várjátok, hogy egy bűnözőnek bármiféle gátlása lenne abban mit fog csinálni. "Ezek" nem úgy gondolkodnak mint más normális emberek.

röf 2016.05.05. 13:16:58

Mese habbal…
A Fidesz a Horn-Suchman –féle országkiárusítás, a Kóka-Strabag –féle államicsöcs szopás, a Gyurcsányi-Sukorói ingatlanbotrány ismeretterjesztő műsorán nevelkedett.
A jó tanítvány sokat elles a mestertől.
Itt is maximum ennyi történik…

sas70 2016.05.05. 13:24:42

Jogász barátaim is, legyintve azt mondják: Inkább hagyjuk, mert egy süket és vak bíró is, 10 perc alatt küldené őket börtönbe és órákig sorolná a büntető törvény könyv, törvényi tényállásait.

sas70 2016.05.05. 13:27:16

@röf: Ha te lopsz, akkor téged azért nem lehet elítélni, mert másik 100 ember is lopott. Okos!
Ügyvédnek ne menj, mert ez kevés lenne védekezésnek!

OkoskaTo:rp 2016.05.05. 13:42:40

Minél több a veszteni valója, annál kétségbeesettebben fog ragaszkodni a hatalomhoz, és annál inkább fog bármilyen módszert megengedhetőnek találni ehhez. És persze annál csúnyább lesz a vége...

nu pagagyí 2016.05.05. 15:01:58

@gallja: Ez sajnos nem az a szakmai fórum, ahol a bűncselekmények jogi eszközökkel való eltussolásáról tartanak neked továbbképzést. Utóbbi tudománnyal fácánozás közben, zárt körű összeröffenések keretében szoktak foglalkozni. Nem tudom, van-e honlapjuk?

kvadrillio 2016.05.05. 15:28:29

A nácikhoz hasonlította Izraelt a hadsereg vezetője
Index
2016.05.05. 13:37

Magyarázkodásra kényszerült az izraeli fegyveres erők vezetőhelyettese, miután egy holokausztmegemlékezésen párhuzamot vont az 1930-as évek Németországának „undorító folyamatai” és a jelenlegi izraeli helyzet között – írta a Guardian.
....SZEGÉNY FASZI ! GON DOLKODNI MERÉSZELT ??? :o)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

kvadrillio 2016.05.05. 15:29:52

PEDIG.....PEDIG...IZRAELNEK MÁR SOKKAL NAGYOBB ÉS KEGYETLENEBB KONCENTRÁCIÓS TÁBORA VAN ( A PALESZTIN !e!!!!), MINT A NÉMETEKNEK BÁRMIKOR IS LEHETETT !!!!!!!!!

kvadrillio 2016.05.05. 15:44:26

Titokban szétverné a kormány a bejegyzett élettársi kapcsolatot

Költségvetési salátatörvénybe pakolják a változtatást.

NAGYON ERŐS TÁRSADALMI KONTROLL ALÁ KELL VENNI EZT A KORMÁNYT, MERT ESZMÉLETLEN KÖLTEKEZÉST VISZ VÉGHEZ, MILLIÁRDOK, MILLIÓK RÖPKÖDNEK JOBBRA-BALRA, ELŐRE-HÁTRA, ROKONOKNAK, HAVEROKNAK, ISMERŐSÖKNEK...., MIKÖZBEN AZ ORSZÁG NÉPESSÉGÉNEK TÖBB MINT FELE NYOMORBAN ÉL !
ORBÁN MEG MINT EGY HÜLYEGYEREK, AKIT APJA RUGDOSOTT, VERT, INFANTILIS HOZZÁÁLLÁSSAL KISVASUTAKKAL, STADIONOKKAL, EGYÉB "NYALÓKÁKKAL" VIGASZTALGATJA, KÁRPÓTOLGATJA MAGÁT AZ APJA ÁLTAL VELE SZEMBEN ELKÖVETETT GYEREKKORI SZENVEDÉSEIÉRT, MEGALÁZTATÁSAIÉRT..........KÖZPÉNZBŐL !!!!!!!!! ÉS SENKIO NEM RÁZZA MEG ŐT, HOGY: TE FASZ ! NEM A SAJÁT PÉNZED SZÓRÓD, HANEM A MAGYAR NÉPÉT ! NEM NEKED ADTÁK AZ UNIÓS MILLIÁRDOKAT, HANEM MAGYARORSZÁG N ÉPÉNEK FELZÁRKÓZTATÁSÁRA, ÉLETSZÍNVONALÁNAK EMELÉSÉRE e! TALÁN A GOOGLE-BA BEÜTVE.: UNIÓS PÉNZEK..... ELOLVASHATNÁ MIRE IS ADTA AZ EU EZEKET A MILLIÁRDOKAT.

kvadrillio 2016.05.05. 16:15:51

EZ KELL !!!
.ÉS AZ UMBULDÁK, LENYÚLÁSOK TOVÁBB FOLYTATÓDNAK....
Mészáros érdekeltsége üzemelteti a Quaestor egyik szállodáját
Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

gazdaságos. 2016. 05. 05. 13:47

17
15

Korábban a témában:

Mészárosék megnyerték a Fonyód-Kaposvár vasútvonal felújítását
Mészáros Lőrinc nem akar több földet venni
Mészárosé Lőrincé az exkluzív szálloda

HIRDETÉS
HIRDETÉS
-10% mosógép, szárítógép, sütő, főzőlap »

Több károsulttól is kaptunk levelet arról, hogy a Quaestor tulajdonában lévő Mátraházai Life Style Hotelnél üzemeltetőváltás történt, és ez a tény aggodalommal tölti el a brókerbotrány elszenvedőit. Ugyanis ez az ingatlan pont egy olyan vagyonelem, amely (mint tavaly a Portfolio.hu megírta) piacképes, jól működik. Azaz, ha értékesítik, abból jó eséllyel juthat a károsultaknak is. Mármint azoknak, akiknek az eddigi kártalanítás nem fedezte az elveszett pénzüket.
Az üzemeltető szakmai teljesítményével indokolják a váltást

Megkérdeztük a szállodát, valóban volt-e náluk változás mostanában. Azt a választ kaptuk, hogy a LIFESTYLE HOTEL MÁTRA****superior hegyvidéki életmódszálloda tulajdonosa nem változott, nem is változhat, mivel az ingatlan bűnügyi zár alatt van.

Az üzemeltetője viszont igen. A szállodát korábban a Bérc Hotel Kft. üzemeltette, azonban 2016. április 12-től az Event-Immo Kft. felel az üzemeltetésért. A váltás oka az volt, hogy a korábbi üzemeltető cég már nem tudott olyan színvonalú szakmai munkát végezni, amely pozitív irányba mozdította volna el a szállodai szolgáltatások minőségének a fejlődését – felelte megkeresésünkre a szálloda.

Hozzátették azt is, hogy az üzemeltetésért felelős új szakértői csapat nemcsak jelentős szakirányú tudással és tapasztalattal rendelkezik, de továbbra is elkötelezett abban, hogy folytassa a szálloda eddigi, megalkuvás nélküli minőségre való törekvését, valamint az egyedi szolgáltatások körének kiszélesítését célzó kezdeményezéseit.
Az új cégnek köszönhetően a vendéglátással kapcsolatos folyamatokat, munkafázisokat optimalizálták (szűk egy hónap alatt) és számtalan újdonságot vezettek be, amely növeli a vendégek elégedettségét – tették hozzá. Példákat is hoztak: a szálloda az eddigi, iparági standard szerinti kiköltözést (díjmentesen, a foglaltság függvényében) vasárnap 11:00 óráról 17:00 órára tolta ki, hogy még több időt adjanak a vendégeknek a pihenésre, kényelmes készülődésre. Nem tudjuk, ez mennyire forradalmi újítás, de elhisszük, hogy kellett hozzá egy új üzemeltető.

Kérdésünkre, hogy a szálloda a Quaestoré-e, azt válaszolták, hogy az ingatlan a Bérc Hotel Kft. tulajdona. Ami igaz. Csak azt nem tették hozzá, hogy a Bérc Hotel Kft. tulajdonosa meg a Quaestor-Invest Kft.
Mészáros érdekeltsége az új üzemeltető

Az Event-Immo-val kapcsolatban egyébként már a Heol.hu is megírta, hogy idén február 23-án bejegyzett egy gyöngyösi és egy egerszalóki fióktelepet, méghozzá a Sailiris, illetve a Questor vagyonhoz tartozó Lifestyle Hotel Mátra címére.

Mint írtuk, az egerszalóki Saliris új tulajdonosa is az Evenet-Immo Kft. lett, amelyet Smidl Péter magánszemély, és a Scnetrum Kft. jegyez tulajdonosként. Utóbbi egyik tulajdonosa Csík Zoltán, aki az Átlátszó.hu írása szerint – céges érdekeltségei alapján – Mészáros Lőrinc főállású „emberének” tűnik. A felcsúti polgármester több érdekeltségében vezető tisztségviselő.

Ezért írtuk a címben, hogy a felcsúti polgármester érdekeltségébe került a Quaestor szállodája is. Hogy a károsultak aggodalma jogos volt-e emiatt, az idővel kiderül.
Ajánlom a Facebookon

...ÉS AZ UMBULDÁK, LENYÚLÁSOK TOVÁBB FOLYTATÓDNAK !
TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KORMÁNY ÁLTALI BEDÖNTÉSE - BETÉTESEK MILLIÁRDJAINAK LENYÚLÁSA, SZÉCHENYI BANK BEDÖNTÉSE, BETÉTESEK MILLIÁRDJAINAK LENYÚLÁSA, ÁL-BRÓKER-PÓKER CÉGEK PILÓTA-JÁTÉKAINAK BEDÖNTÉSE, BETÉTESEK MILLIÁRDJAINAK LENYÚLÁSA....STB...STB....MNB RÉSZVÉTELÉVEL ÉS A BANKFELÜGYELETEK , ÁSZ ...BÁBÁSKODÁSA MELLETT........MIND RÉSZT VETTEK BENNE VAKBÉLIG !!!!!!! ÉS A LENYÚLÁSOK FOLYTATÓDNAK, ÚJABB ÉS ÚJABB HASONLÓ MÓDSZEREKKEL, PILÓTAJÁTÉKOKKAL........ITTHON ÉS AZ EGÉSZ VILÁGON....

kvadrillio 2016.05.05. 16:29:26

KÍNAI PILÓTAJÁTÉK..PONZI-MADOFF MINTÁRA....
Újabb piramisjáték bukott: az eddigi legnagyobb csalást követték el
2016. február 1. 10:28:00
Újabb piramisjáték bukott: az eddigi legnagyobb csalást követték el
2016. február 1. 10:28:00
Körübelül 7,6 milliárd dollárt forgattak meg az összeomlásig, mindezt 900 ezer ember vagyonából. 21 ember már őrizetben.

95 százaléka valótlan volt az ajánlatoknak

Egy világszerte ismert piramisjáték, a Ponzi kínai változata másfél év alatt vitte véghez a világ eddigi legnagyobb csalással járó piramisjátékot. Az üzlet megalapítója egy 34 éves üzletember, Ting Ning, aki ügyelt arra, hogy szupergazdagnak állítsa be magát, ezért vállalatának menedzsmentjét is arra kötelezte, hogy viseljenek luxusmárkákat, hordjanak drága ékszereket. A férfit közpénzek törvénytelen eltulajdonításával, csalással történő pénzgyűjtéssel és illegális fegyvertartással is gyanúsítják.

A Ponzi-féle piramisjáték megalkotójáról

Egy bostoni olasz emigráns, egy bizonyos Charles Ponzi volt az első, aki még 1920-as években elsőként gazdagodott meg a piramisjátékkal. Azon az elven, hogy az újabb befektetők pénzéből fizette ki mindig a korábbi befektetőket, de a rendszer egy idő után összeomlott. A műfajban az eddigi legnagyobb csalást, Bernard Madoff amerikai üzletember követte el, aki 50 milliárd dollár kárt okozott az ügyfeleknek.

A magyarok is sokat buktak pilótajátékokon

Nem is olyan rég itthon is egy ismert pilótajáték fuccsolt be. A Magyar Nemzeti Bank a Hungária Értékpapír Zrt.-nél végzett célvizsgálata, illetve ügyfélbejelentések, egyéb nyilvános közlések nyomán piacfelügyeleti eljárást folytatott le a Biztonság-Trade Kereskedelmi és Tanácsadó Kft.-nél.

A társaság ennek ellenére üzletszerű tevékenység keretében, kölcsönszerződések formájában, jelentős hozamokat ígérve, többféle mértékű garantált hozamot is vállalva gyűjtött be különböző összegeket számos ügyféltől, jellemzően készpénzben, az adófizetéssel és pénzmosás megelőzésével kapcsolatos előírásokat mellőzve.Eddigi jogsértő működése miatt a jegybank 500 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a társaságot.

...MAGYARORSZÁGON MÁR A 100 EZREDIK PILÓTAJÁTÉKON GAZDAGODIK A FELSŐTÍZEZER........CELEBEK..., POLITIKUSOK..., BANKÁROK....STB...STB....BRÓKERNET, QUESTOR......MEG A TÖBBI LENYÚLÓSOK SEREGE......... A BANKOK RÉSZVÉTELÉVEL !!!

kvadrillio 2016.05.05. 16:31:23

HMMM... ÉS BANKI VONALON...MINDIG..., MINDIG !e!! UTÁNA LEHET JÁRNI HÁNY EZER MILLIÁRDOT NYÚLTAK, NYÚLNAK LE ÍGY !!! :)

.Gordon Gekko. 2016.05.05. 16:43:50

Jogász vagy, semmi dolgod csak meg kell tenni a soksok feljelentést a sok bcsről, nyálat verni nem elég a demokráciáról.

kvadrillio 2016.05.05. 16:54:23

2016. 05. 5. 10:40
bevándorlás
Körmend
MIGRÁNSOK NÉZEGETIK A LÁNYOK EDZÉSÉT KÖRMENDEN...
A rendőrség szerint nem is történt semmi Körmenden

Az atv.hu értesülései szerint a körmendi ideiglenes befogadó állomásra érkező bevándorlók a junior-serdülő lányok edzését bámulták, amikor az ügyeletes tiszt elküldte őket. Az egyik búcsúzóul még az ablakot is berúgta. A szülők nem engedik a foglalkozásokra a lányokat, elmaradnak az edzések. A rendőrség szerint viszont a cikk állításai megalapozatlanok és hangulatkeltőek.

A Vas megyei rendőrkapitány csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: az ablak megrongálódásának nincs szemtanúja. A sportcsarnokba az ott sporttevékenységet végzőkön kívül senki nem ment be, személyi sérülés nem történt.
Korábban írtuk

Három nap sem telt el, és máris botrányt okoztak a migránsok a körmendi menekülttáborban. A kézilabdás lányokat megbámuló bevándorlók betörték a befogadó állomással szomszédos sportcsarnok ablakát. A gyerekek szülei félnek, az edzések elmaradnak - írja Atv.hu.

A befogadó állomás természetesen nyitott, tehát a migránsok bármikor elhagyhatják azt. Ez korábban azt is jelentette, hogy sokan egy pár kilométeres sétával egyszerűen átmentek Ausztriába. Nyugati szomszédunk azonban nemrégiben ismét határellenőrzést vezetett be, és ez még legalább fél évig így is marad. A migránsok tehát aligha jutnak majd át, a jövőben minden bizonnyal a 12 ezres kisvárosban fognak bóklászni - írtuk szerdán.

Szerdán viszont további 40 migránssal gyarapodott a befogadó állomás, amelynek egyik oldala közvetlenül szomszédos a rendészeti szakközépiskola sportcsarnokának üvegfalával. Az atv.hu úgy tudja, miután a bevándorlók odagyűltek és a junior-serdülő leánycsapat edzését kezdték el tanulmányozni, az iskola ügyeletes tisztje kiment hozzájuk, és távozásra szólította fel őket, amelynek eredményeként az egyik férfi berúgta az ablakot.

Mivel a tábor nyitott (nem is lehet zárt az uniós jogszabályok miatt), vagyis az abban lakó bevándorlók szabadon mozoghatnak a városban. Elhelyezkedésére nézve az ideiglenesnek szánt befogadó állomás sátrai a Tesco-val szemben, a BM Rendészeti Szakközépiskolájával egy ingatlanon találhatók. Itt működik a város vérkeringésébe becsatornázott sportcsarnok, amely edzések, sportszakkörök állandó helyszíne, és amelyet ugyanazon a kapun keresztül lehet megközelíteni, mint a menekülttábort.

Avatár

bagir • 6 órája

Sajnos előbb utóbb meg is fogják őket dugni ölni nemtől föggetlenül lu-luk jeligével.
Lassan majd rájön a nép hogy mennyit ér a ragyás&cigány szava.
Mivel ezek a vadak állatalatti lények, csak azt érzik, hogy ők a rajok.
3

Válasz

Megosztás ›

öregisten híve • 6 órája

Alacsonyabbrendűnek tartják a diplomás, nyelveket beszélő magyart, mint az analfabéta, agresszív migránst. Ha nettó 150 ezres fizetéssel számolunk, akkor a magyar ember 150.000*12*40=72 millió forintot keres egész élete során (40 éves munkaviszonnyal számolva), míg egy primitív arab, vagy néger 77,7 millió forintot ér ingyen, semmit sem csinálva.

Esemynus öregisten híve • 5 órája

Szép kis matek... De sajnos a végeredmény pontos. :/

Válasz

Meg

kvadrillio 2016.05.05. 16:57:44

@kvadrillio: ALFAHÍR.HU.....

MÉG 1 HSZ:
Márton Szilárd • 2 órája

Miért nem felcsúton van a menekült tábor???

TÉLLEG ???? M ÉÉÉÉRNEM FELCSÚTON VAN ??? OTT MÉG KISVASUTAZHATNÁNAK IS....BAJÁIG IS !!! :o)))))))

kvadrillio 2016.05.05. 17:00:08

EZ A POLTPETI BÁCSI PONT OLYAN A KÉPEN MINT EGY ÁJTATOSMANÓ...:)

kvadrillio 2016.05.05. 17:01:13

@kvadrillio: na...annyi havi fixből, amennyit a nejével együtt összekaparnak maguknak én is összetenném a kezemet.....sőt a lábamat is !

sutyerák 2016.05.05. 17:36:31

ref és kvaddiló fizetett fideSSbérenc,szerintem.
-régi csibészek új ruháben,-szintén szerintem.
-saját egyéni véleményem és nem biztos teljes mértékben fedi a valóságot.
-mindenesetre én befejeztem,hogy kommentjeiket elolvassam.

sutyerák 2016.05.05. 17:39:16

az író,bírónő viszont nagyon jól ír és jól látja,-kedvelem.
-szívemből szólt.(írt)

SacraCorona2010 2016.05.05. 20:06:28

@sutyerák: Szerintem is azok... Próbáltak provokálni minket, de nem jött össze nekik. :-D Gyenge ma a troll-felhozatal. :-)))
süti beállítások módosítása