Harc a Nagyúrral
2016. július 03. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Harc a Nagyúrral

„Mi csak csatázunk vadul, Én s a disznófejű Nagyúr” (Ady). Most épp a Városligetben folyik a csata. S hogy vajon ki győz? Van-e kétség e felől?

disznofeju-slampoetry_hu.jpg

Kép: slampoetry.hu

Egy demokráciában a rendőrség nem mondhatná, hogy „a városligeti eseményeket, a valós tényeket figyelmen kívül hagyó hangulatkeltésnek tekinti". Mióta tehet a rendőrség politikai tartalmú megállapítást? Tudjuk mióta.

Az utóbbi napok története jól ismert. Úgy kezdődött, hogy a városvédők bejelentették a demonstrációjukat. Éjjel azonban megjelentek a kopasz, kigyúrt és oly ismerősnek tűnő „biztonsági őrök” és kordonokat állítottak fel. Ekkor kezdődött a lökdösődés, durvulás, mire kihívták a rendőrséget. Nem, nem a kopaszok, hanem a gyülekezési jogukat törvényesen gyakorló ligetvédők. És ettől kezdve az államot képviselő hatóság minden létező törvényt felrúgott. Korábban Ráday Mihály már megmondta: „abszurd, hogy minden, amihez a Városliget területén hozzányúlnak, az kivonatik minden ésszerű jogszabály alól”. És hol volt még akkor ez a mostani botrány!

kopaszok-rtl_hu.jpg

Kép: rtl.hu

Tételezzük fel, hogy itt egy polgári engedetlenségi mozgalom zajlik. Vagy, legalábbis azzá vált. Mahatma Gandhi szerint a polgári engedetlenség „az ember veleszületett joga, melyet nem lehet feladni az önbecsülés elvesztése nélkül.”Tény azonban, hogy aki ebben részt vesz, tudja, hogy jogszabályt sért, és vállalja annak következményeit. De csak a törvényes következményeket! Azt, hogy igazoltatják, hogy szabálysértés miatt felelősségre vonják, elő állíthatják, megbüntethetik. De azzal nem kell számolnia, hogy indokolatlan erőszakot alkalmaznak vele szemben. Hogy durván szidalmazzák, lökdösik, fizikai fájdalmat és testi sérülést okoznak neki. Különösen akkor nem, ha senki sem vizsgálja, vajon a másik fél jogszerűen jár-e el. Amikor a rendőrség egy jogtisztelő tagja azt közli, hogy ő ugyan „honnan tudja, hogy Budapesten kinek mire van engedélye”.

rendorok-index_hu.jpg

Kép: index.hu

Számomra az események mélypontját mégis Komáromy Gergely, a Riddim Colony együttes frontemberével történtek jelentik. Ő volt az, aki tiltakozásul felmászott a bontásra ítélt Közlekedési Múzeum kéményére, majd később önként lemászott onnan. Több se kellett a rend törvényes őreinek, pillanatok alatt egy mentőautóba zsuppolták és beszállították a Nyírő Gyula kórház pszichiátriai osztályára.

Magyarországon még a kádári kemény, majd puha diktatúra idején sem volt divatban, hogy embereket politikai indíttatásból elmebeteggé nyilvánítsanak, mint anno a Szovjetunióban, vagy Romániában. Az orbáni „demokráciában” még törvény is „biztosítja”, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő.

docs_with_laptops-medicaleconomics_modernmedicine.jpg

Kép: medicaleconomics.modernmedicine.com

„A beteg személyes szabadsága… fizikai, kémiai, biológiai vagy pszichikai módszerekkel… kizárólag sürgős szükség esetén, illetőleg a beteg vagy mások élete, testi épsége és egészsége védelmében korlátozható. Kínzó, kegyetlen, embertelen, megalázó vagy büntető jellegű korlátozó intézkedést tilos alkalmazni.” (Egészségügyi törvény) És egy definíció ugyanonnan: „Közvetlen veszélyeztető magatartás: a beteg - akut mentális zavara következtében - saját vagy mások életére, testi épségére, egészségére közvetlen és súlyos veszélyt jelent, és az azonnali kezelés hiánya állapotának további romlását eredményezné…”

komaromi-24_hu.jpg

Kép: 24.hu

Komáromy szerint a rendőrök azt mondták neki, hogy vége van, begyógyszerezik, szétinjekciózzák és hónapokra kivonják a forgalomból. A történtek ismeretében nem kételkedem a szavaiban. De még ha nem is mondták, a maguk részéről mindent megtettek e nemes cél elérése érdekében. Visszatért Sztálin és Ceausescu szelleme? De van itt más kérdés is. Ki bízta meg már megint a kigyúrt kopaszokat? És ki adott parancsot Komáromy elmebeteggé nyilvánítására?

Mi is csak csatázunk vadul, mi és a disznófejű Nagyúr?

kordon-hvg_hu.jpg

 Kép: hvg.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr588863538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Willkommenskultur 2016.07.04. 11:38:45

Olyan kép nem volt, amin 20nál több ligetvédő civil tiltakozik?

Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.04. 11:58:17

A ballibek és zöldek nem szeretik ha épül valami.
Kedvenceik alatt csak lepusztult Budapest.
Minden ami épül azt meggátolják. Mind a 40-en.

Egy lepusztult épület felújjításáról van szó. Aki ezt jó szívvel ellenzi az szimpla elmebeteg, vagy fizetett provokátor.

MACISAJT 2016.07.04. 12:02:14

5. Miért vitték el Komáromy Gergelyt a zárt osztályra?

A magát a Közlekedési Múzeum kéményének belső falához láncoló 32 éves K. Gergely budapesti lakos saját elmondása szerint kábítószer hatása alatt tiltakozott.

– tájékoztatott a rendőrség. Közölték: a férfit a mentők szállították be a kórházba, mert az állapota ezt indokolta. Szerdán a helyszínen a rendőrök eleve azt mondták, hogy az addiktológiára viszik, a később a sajtót megjáró öngyilkos-hajlamot egyáltalán nem említettek.

Úgyhogy a "ligetvédők" és a sajtójuk csak hazudoznak reggel , délben meg este...

Max val Birca főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2016.07.04. 12:15:44

20-30 balliba meg akar állítani egy építkezést, mert - politikai okokból - nem tetszik nekik. Az ilyesmi az egész világon szimpla rendőrségi ügy.

nick papagiorgo 2016.07.04. 13:14:56

"Komáromy szerint a rendőrök azt mondták neki, hogy vége van, begyógyszerezik, szétinjekciózzák és hónapokra kivonják a forgalomból. A történtek ismeretében nem kételkedem a szavaiban."

Látom, Téged már korábban begyógyszereztek :)

Egyébként milyen lelkivilág kell ahhoz, hogy egy "békés tüntető" felmásszon egy kéményre, és odaláncolja magát? Annyian voltak, hogy máshol már nem jutott neki hely, vagy mi?
És m lett volna a helyes megoldás, otthagyni a kéményen? Aztán ha eluntamagát, le akar mászni és leesik, arról is majd Orbán tehet,mi?

sas70 2016.07.04. 13:15:59

@Max val Birca főszerkesztőhelyettes: Birkát elvitetjük a pszichiátriára, mert bolond. Ez sima ténykérdés.

sas70 2016.07.04. 13:18:00

@Ballib cenzúrázók réme 15: Építünk a kerted közepére egy budit. Örülj neki, szarni csak szoktál!

dr. jenőke (jenőke) 2016.07.06. 06:15:21

Érdekes, megalapozott, elfogulatlan, csaknem tudományos igényű hozzászólások, hatalmas ismeretanyaggal megalapozva...
:))