Lesz maguknál bejgli?
2016. december 19. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Lesz maguknál bejgli?

Ha ilyenkor advent és Karácsony táján valaki kényelmetlen kérdést tenne fel önöknek, kövessék a nagy idol, az ország unortodox főbankára, a mérhetetlenül szemérmetlen Matolcsy György példáját! Eszükbe se jusson válaszolni! Elég, ha áldott békés adventet és karácsonyt kívánnak a pimasz kérdezősködőnek. Nyugodtan megtehetik, hiszen semmi sem kötelezi önöket arra, hogy válaszoljanak.

Videó: ATV

Nem úgy, mint a jegybank, vagy a parlament elnökét, avagy bármelyik fideszes képviselőt. Őket ugyanis törvény, mi több, törvények egész sora kötelezi (kötelezné) arra, hogy feleljenek az újságírók kérdéseire.

Már a papírszilárdságú Alaptörvény is kimondja, hogy az őbenne írtak, valamint a jogszabályok mindenkire kötelezőek. (És nincs benne, hogy kivéve a Gyevi bírót.) Így az is, hogy „Magyarország védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”. Ezt ragozza tovább a média- és a sajtószabadságról szóló törvény. Nem fárasztom önöket azzal, hogy e törvények azonos mondatait megismételjem. Akkor sem, ha a mi remek törvényalkotóink nem tudják, hogy nem kell újra meg újra megismételni azt, ami már egy magasabb szintű törvényben szerepel.

parlament-sikerado_hu.jpg

Kép: sikerado.hu

Azt viszont kiemelném a sajtótörvényből, ami Matolcsy és Kövér viselkedésére vonatkozik.

„Az állami és önkormányzati szervek, a tisztségviselők, a hivatalos és közfeladatot ellátó személyek…” a szükséges felvilágosításokat kötelesek a médiumok rendelkezésére bocsátani, és ezzel elősegíteni, hogy elvégezhessék tájékoztatási feladatukat. (Remélem, a jogászok megbocsátják nekem, hogy magyarról magyarra fordítottam le e törvény iszonyatos bikkfanyelvét.) Akkor folytatom: „Mindenkinek joga van arra, hogy megfelelően tájékoztassák a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, valamint… a polgárok számára jelentős eseményekről.”

kover-vastagbor_atlatszo_hu.jpg

Kép: Vastagbőr - atlatszo.hu

Az azonban igazán sajnálatos, hogy ezek a törvények semmiféle szankciót nem fűznek e kötelezettségek megszegőivel szemben. Ezért aztán Matolcsy büntetlenül megteheti, hogy adventről és karácsonyról papol ahelyett, hogy elmondaná, lakott-e a Bankszövetség elnökének lakásában. Megtehette azt is, hogy egy liftbe beugorva szökött el a volt Népszabadság volt újságírói elől, akik az MNB-ben dolgozó barátnőjének fizetéséről kérdezték volna.

És vajon hogyan ítéljük meg a tisztelt ház kevésbé tisztelt elnökének, Kövér Lászlónak alkotmány- és törvénysértéseit? Mert Kövér nem pusztán a válaszadást tagadja meg, hanem még ki is tiltja a parlament épületéből azokat az újságírókat, akik akár neki, akár másoknak kellemetlen kérdéseket tesznek fel és „tiltott helyen” forgatnak. Még áprilisban a HVG azon videós munkatársait tiltotta ki határozatlan időre, akik az MNB alapítványairól faggatóztak. Ugyanilyen sorsra jutott a Nol.hu, az Index és a 24.hu stábja is. De nem úszta meg a 444. hu sem, náluk már az egész szerkesztőség került tilalmi listára.

kitiltas-bumm_sk.jpg

Kép: Bumm.sk ("Kitiltott újságírók")

Kövér ilyenkor a házszabályra hivatkozik. Arra, amelyet saját hatáskörében ő alkotott. Csak hogy van itt egy apró ki probléma. Igaz, hogy az Országgyűlésről szóló törvény felhatalmazza a ház elnökét, hogy rendelkezéseket adjon ki, ám azt egy elsős joghallgató is tudja, hogy egy házelnöki rendelkezés – ami még csak nem is jogszabály - nem lehet ellentétben a törvényekkel, és nem korlátozhat alkotmányos alapjogokat. Már pedig azt már tisztáztuk, hogy maga az Alaptörvény „biztosítja a szabad tájékoztatás feltételeit”. Ezért fordult a TASZ a kitiltott újságírók nevében az Alkotmánybírósághoz és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához. 

Vajon melyikük döntése és mikor vet majd véget a karácsonyi bejgliről szóló handabandázásoknak?

bejgli-fakanalforgato_blogspot.jpg

Kép: fakanalforgato.blogspot.com

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr7812058837

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bírói Önkény Ellen mozgalom indult 2016.12.20. 07:43:19

Bírói Önkény Ellen Mozgalom indult a faszbukon. Oldal elérhető: https://www.facebook.com/BiroiOnkenyEllen

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2016.12.20. 08:08:36

Magyarországon nem demokrácia, hanem többpárti diktatúra, és nem jogállam, hanem bírói önkényesség van.

erkolcstan.blog.hu/2015/10/10/biroi_onkeny_ellen_mozgalom_indult

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.21. 01:15:15

@vilagnezet.blog.hu: "többpárti diktatúra"

Egypárti az, felejtsd el a KDNP-t, az nyugdíjasklub, nem párt.
süti beállítások módosítása