A Burka Saga
2017. június 12. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

A Burka Saga

Tizennyolcadik éve tart a Burka család története. Igaz, az ő históriájuk nem szájhagyomány útján terjed és nem is pergamenre írták, mint az eredeti saga-kat, de nem sokkal rövidebb azoknál.

saga-visit_reykjavik.jpg

Kép: Visit Reykjavík

Aki nem olvasta volna a legutóbbi „Jogászszemmel”-t (remélem nincs ilyen!), az nem tudja, hogy egy hete még a téves döntések közé soroltam azt az ítéletet, amely id. és ifj. Burka Ferenc bűnösségét emberölés bűntettében mondta ki. De nem csak én tettem így, hanem a magyar állam is, amely összesen sokmilliós kártalanítást fizetett ki Burkáéknak az ártatlanul letöltött 6 évért.

Egy kis kronológia röviden: 1999. Újszentmargitán megölték Gyurcsó Jánost. A gyilkosságot követő napon letartóztatták Burka Ferencet és fiát. 2000. Vádat emeltek ellenük nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt. 2002. A bíróság ugyanilyen minősítés mellett elítélte őket. 2003. Az ítéletet hatályon kívül helyezték, mert az ügy nem volt kellően felderítve. 2005. A megismételt eljárásban bizonyítékok hiányában felmentették Burkáékat. 2006. A felmentő ítélet jogerős lett. Burkáék 45 milliót kaptak.

burkaekgyilkossag_privat_kopo_bunugyi_magazin.jpg

Kép: PRIVÁT KOPÓ bűnügyi magazin

A következő hat év – jogi szempontból - eseménytelenül telt el. Burkáék a milliókat elköltötték, jelenleg id. Burka Ferenc közmunkásként dolgozik, jövedelme havi 50 ezer forint. Rokonaik nehezteltek rájuk, mert a pénzből – korábbi ígéretük ellenére – keveset juttattak a családnak.

2012.Burka Richárd, aki ifj. Burka Ferenc fia – anyai nagyanyja útján - bejelentést tesz arról, hogy hallott egy beszélgetést, amelyből kiderült számára, hogy apja és nagyapja ölte meg Gyurcsó Jánost. 2013. A rendőrség talál egy rozsdás tévéantenna darabot egy illegális hulladéklerakón – a vád szerint anno ezt akarták Burkáék ellopni és ezért ölték meg a sértettet. A rendőrség birtokába kerül egy lehallgatott telefonbeszélgetés is, amelyben valaki azzal fenyegetőzik, hogy visszavonja korábbi vallomását. Mindezek alapján elrendelik az ügyben a perújítást. 2017. június. A Debreceni Törvényszék – nem jogerősen – bűnösnek mondja ki a két Burkát társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölésben, az idősebbet 12, a fiát 10 évi fegyházra ítéli.

burka-ferenc-24_hu.jpg

Kép: 24.hu

Vajon egyértelműbbé váltak-e a bizonyítékok a perújítási eljárás során? Vajon tényleg alkalmasak-e arra, hogy ítéleti bizonyossággal ki lehessen mondani: Burkáék a tettesek?

Burka Richárdot jelenleg Németországban egy prostituált megölésével gyanúsítják. Ettől persze még mondhat igazat. Vagy nem. A pszichológus szerint most nem hazudik. Az azonban meglehetősen egyértelmű, hogy enyhén szólva nincs jó viszonyban az apjával, miként a most terhelő vallomást tevő édesanyja és nagyanyja sem.

burka_richard-szon.jpg

Kép: Szon

Az eredeti eljárásban egy rendőrkutya vezette el a nyomozókat Burkáék házához. A védelem már akkor is vitatta, hogy a kutya jelzése egyértelmű volt-e, mert más házak előtt is leült, nem csak Burkáékénál.

A gyilkos fegyver egy fémrúd-féle lehetett, ám az soha sem került elő. Az eredeti eljárásban voltak tanúk, akik terhelő vallomást tettek, ám ezeket később visszavonták. Most az egyik tanú a korábban visszavont vallomását ismét fenntartotta. Vajon mennyire szavahihető egy ilyen tanú?

Ifjabb Burka volt élettársa most részletesen beszámolt az antennalopásról és arról, hogy ő mosta ki a véres ruhadarabokat. Elmondta, annak idején a vádlottak és volt anyósa is megfenyegették, hogy ne merjen vallomást tenni. Kérdés: mitől múlt el mostanra a félelme, hisz a vádlottak évek óta szabadlábon vannak.

A szeméttelepen talált antennáról azt ugyan megállapította a szakértő, hogy lehetett akár 11 éven át is a föld alatt, de hogy azonos lenne a hajdan ellopott antennával, az kérdéses.

A Burka saga még nem ért véget. A vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek. Igaza lenne a legutóbbi cikkben idézett sci-fi írónak? Tényleg „minden ítélet a tévedés határán imbolyog?”

vasarnapi-vasarnapi_hirek_1.png

Vasárnapi Hírek

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr5012588609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kampfer 2017.06.13. 10:21:15

Tisztelt bírónő!

Azt hiszem, egy 'állatorvosi ló' esetének látszik ez a történet egy laikus szemével nézve.

"Aki nem olvasta volna a legutóbbi „Jogászszemmel”-t (remélem nincs ilyen!), az nem tudja, hogy egy hete még a téves döntések közé soroltam azt az ítéletet..."

Őszintén megvallom, nem olvastam az említett hivatkozást, de laikus szemmel nézve fölmerült bennem néhány kérdés.

1. Az említett eset Ön szerint a nyomozást végző hatóságok vagy rendszer hibája, az ítélkezést végző szervek (ügyészség, bíróság) hibája vagy alapvetően az igazságügyi rendszer működésének elkerülhetetlen hibája?
2. Ön ismer-e módszert, amit követve elkerülhetőek az ehhez hasonló hibák, illetve elkerülhető-e egyáltalán, hogy az ítéletek a 'tévedés határán' imbolyogjanak?
3. Ön szerint ennek az esetnek (és már hasonló eseteknek) van olyan politikai vetülete, amely az igazságszolgáltatás szakmaiságát és a társadalmi elvárásoknak való megfelelését politikai oldaltól függően érintheti? (Más módon: a regnáló politikai oldaltól függő vagy attól független, szakmai problémáról van-e szó?)
4. Ön szerint ez az eset mennyiben érinti a cigánysággal kapcsolatos általános vélekedést, a megítélésüket a bűnözéssel kapcsolatban? Korábban már a kártérítés és a rájuk erősen jellemző 'pózolj pénzzel' fotók is bejárták a hazai netet és erősítették a közvélekedést. Ami pedig a vádlottak utóéletét illeti, nyilván nem lehet az adott esetet erről megítélni, de mégis érdekes kontextusba helyezi őket! (Hiszen 2006 óta számomra is ugyanannyi idő telt el, de nem vádolnak Németországban semmivel, ugyanúgy dolgozom - nem közmunkán, buktam napokat, pénzt is hatóságok miatt, mégsem tudtam volna akár csak egy ötszázassal sem pózolni, amit kártérítésként kaptam!)
5. Ön szerint ez az eset és ennek tanulságai mennyiben segítik akár a nyomozásokkal, akár az ítélkezéssel kapcsolatos közbizalom fejlődését, annak helyreállítását?

Köszönöm!
Üdvözlettel:
Kamp.

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2017.06.13. 16:59:51

@Kampfer:
1. Sajnos legtöbbször a nyomozást szúrják el. Többnyire ezt utóbb csaknem lehetetlen korrigálni. Ha a nyomozás hiányos, ellentmondó adatokat tartalmaz, az ügyészség felelőssége, hogy ennek alapján vádaz emel-e, vagy sem. Többnyire igen.
2. Nincs ilyen "absztrakt módszer". De ha nem elegendőek a bizonyítékok, akkor bizony a vádlottat bizonyítékok hiányában fel kell menteni. Még akkor is, ha szubjektíve úgy gondolja az ember, hogy feltehetően ők a bűnösök.
3. Szerintem itt abszolút szakmai, és nem politikai kérdésről van szó.
4. A pénzzel való pózolás sajnos intelligencia hiányra utal. De soha nem általánosítok. Az azonban tény, hogy a cigányok között sajnos nagyon sok alul képzett, iskolázatlan ember van. Ez persze nem mindig az ő hibájuk, a kérdés ennél bonyolultabb.
5. Az biztos, hogy az ilyen esetek csak rombolják az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat - ha még van olyan egyáltalán.

Kampfer 2017.06.13. 19:13:21

@Dr. Sándor Zsuzsa: Bírónő! Köszönöm a válaszát! Nem hazudom azt, hogy megnyugtatott, bár némely kérdésben igen... :-(
Üdvözlettel:
Kamp.