Mesés bűnügyek
2017. december 25. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Mesés bűnügyek

Nem szép dolog a szeretet ünnepe előtt kirekesztésről beszélni, de mert ilyen a világ, mégis megteszem. Már csak azért is, mert ez legalább happy end-del végződött.

karacsony-imgur.jpg

Kép: imgur.com

Egy anyának ötös ikrei születtek, mind szép és egészséges volt. Már azt hitte, hogy véget értek fájdalmai, amikor még egy hatodik baba is igyekezett kifelé. Ez a baba, hihetetlen, de jóval nagyobb volt a testvéreinél. De nem csak nagyobb, hanem sokkal csúnyább is. Az első öt mind a szélhámos apjukra hasonlított, aki elhagyta ezt a szegény asszonyt. (Nem akart tartásdíjat fizetni. Tartási kötelezettség elmulasztása – Btk. 212.§)

ikrek-kisbabanaplo.jpg

Kép: Kisbabanapló

A bába azt javasolta az asszonynak, hagyja ott azt a csúnya kis hatodikat, majd felnevelődik valahogy. (Családi jogállás megsértése - Btk. 213.§) De az asszony ezt azért nem akarta.

baba-eskuvottervezunk_hu.jpg

Kép: Eskuvottervezunk.hu

Együtt nevelgette a kisfiút a szép gyerekeivel és látta, hogy ugyanolyan ügyes, mint a testvérei. Ahogy cseperedtek, vendégségbe vitte őket. De az első bemutatkozás elég balul ütött ki. A többi gyerek mind csúfolni kezdte a nagyfejű hatodikat, lökdösték, taszigálták, csipkedték. A mamájuk is utálkozva nézte a kis csúfságot és el akarta zavarni a házából. (Közösség elleni uszítás: aki nagy nyilvánosság előtt a lakosság egyes csoportjainak tagjai ellen – különösen fogyatékosságára… tekintettel erőszakra, vagy gyűlöletre uszít – Btk. 332.§)

uszitas-erdioldal_hu_erd.jpg

Kép: érdioldal.hu - ÉRD

A kis csúfságnak egyre rosszabb lett a sorsa. A testvérei is kiközösítették, később már az anyja is csak sóhajtozott: bár meg se születtél volna!

Amikor kicsit nagyobbacska lett, megszökött otthonról. Találkozott kamaszokkal, akik ugyan sokat nem törődtek vele, de azért azt kikötötték, hogy az ő családjukba soha be nem házasodhat. Ekkor megjelent két nagyobb fiú. Hát te tényleg elég ronda vagy, mondták, de minket nem zavar, gyere velünk csajozni.

A kalandnak rossz vége lett, egy banda megtámadta őket és lelőtték a két nagyfiút. (Több ember sérelmére elkövetett emberölés - Btk. 160.§)

loves-blikk.jpg

Kép: Blikk

A kis csúnya fiúcska halálra rémült, rettegett, de mert sikerült elbújnia, életben maradt. Amikor teljes lett a csend körülötte, óvatosan elindult, hogy valami menedéket keressen. Egy rozoga kunyhóhoz ért és az éjszaka leple alatt beosont. (Éjjel elkövetett magánlaksértés - Btk. 221.§)

kunyho-pixabay.jpg

Kép: Pixabay

A háziak, egy nagymama és két unokája, csak reggel vették észre a hívatlan vendéget. Hogy ez micsoda egy nagyképű társaság volt! Okoskodtak, megalázták, sértegették. Mi mindent tudunk a világról, ne hidd, hogy okosabb lehetsz nálunk – mondták.

A szegény árvának elege lett, úgy döntött, elmegy innen is. Szabad akart lenni. Ám jött a kemény tél, esett a hó, befagytak a tavak, alig talált enni- és innivalót. Már majdnem megfagyott a mezőn, amikor arra járt egy ember, felvette az összefagyott fiút és hazavitte. A gyerekei nagy ricsajjal fogadták, játszani akartak vele, de a fiú még ettől is megrémült. Összevissza rohangált a házban, mindent levert, összetört, végül innen is elmenekült. (Ptk. 6:519. §  Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni.)

kacsa-youtube.jpg

Kép: YouTube

Végre kitavaszodott. A napsütésben a fiú meglátta, hogy gyönyörű alakok járkálnak körülötte.  Kedvesen szóltak hozzá, dícsérték a szépségét. Ezt addig nem is értette, amíg nem kapott valamelyik kedves alaktól egy tükröt. Belenézett, és nem akart hinni a szemének. Ő is épp olyan szép volt, mint a körülötte lévők. Végre az övéi között lehetett, akik boldogan befogadták.

hattyu-jegymester.jpg

Kép: Jegymester

Büntetések: a családját elhagyó apa: 2 évig, a vendéglátó mama 3 évig, a banda tagjai 10 – 20 évig, vagy életfogytig, hősünk, a csúnya fiú 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető és neki még kártérítést is kell fizetnie. A bába végül azért nem büntethető 1 – 5 évig terjedő szabadságvesztéssel, mert felbujtása eredménytelen volt.)

paragrafus-beres_andras_blog_hu.jpg

Kép: Béres András - Blog.hu 

De ne rémüljenek meg! Ez csak egy szelíd gyerekmese „jogászszemmel”. Az eredetit írta: Hans Christian Andersen. Címe: „A rút kis kacsa”.

konyv-moly_hu.jpg

 Kép: moly.hu

 

(V. H.)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr9813523423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.