Lófej az ágyban
2018. április 29. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Lófej az ágyban

Emlékeznek ugye a Keresztapa „visszautasíthatatlan ajánlatára”? Ez az a jelenet, amikor a gyengébb idegzetű nézők elkapják szemüket a filmvászonról.

lofej.jpg

Kép: Life  forrás: Youtube

Vajon mi lehetett az a visszautasíthatatlan ajánlat, amivel Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke elérte, hogy – a bíróság történetében először - az új Országos Bírói Tanácsnak (OBT) immáron öt tagja és egy póttagja két és fél hónappal az új OBT megalakulása után visszaadja mandátumát. Mert azt nehéz elhinni, hogy a bírák által hat évre megválasztott tagok egyharmada most jött rá, hogy OBT tagságuk akadályozza „bírói feladataik” ellátását. A lemondott tagok között törvényszéki elnök, kollégiumvezető, két járásbírósági elnök és két járásbírósági bíró van. A lemondási cunaminak azonban nincs vége. A lemondott tagok helyett behívott póttagok is sorra mondanak le, amint behívja őket az OBT a rendes tagok sorába. A cél nyilvánvaló: ellehetetleníteni a bírósági rendszer egyetlen demokratikus szervezetét.

demokracy-felvidek_ma.jpg

Kép: Felvidék.ma

Persze csak találgatni tudok, vajon korbácsot, vagy mézesmadzagot lengettek meg előttük. Magasabb beosztást, vagy jól fizető munkacsoportbéli munkát ígértek-e nekik, vagy ellenük indított vizsgálattal zsarolták meg őket? Esetleg közvetlen főnökeiket, bíróságaik vezetőit, netán a törvényszékek elnökeit tartja sakkban Handó? Az azonban nyilvánvaló, hogy az OBH elnöke mindent elkövet annak érdekében, hogy ellehetetlenítse az őt ellenőrizni hivatott bírói tanács működését. Más magyarázat aligha lehet erre a folyamatra. Talán az sem véletlen, hogy épp akkor történik mindez, amikor Handó Tünde kinevezési gyakorlatának elemzése szerepel az OBT következő ülésének napirendjén.

obt-nepszava.jpeg

Az új OBT - még teljes létszámban   Kép: Népszava

És vajon van-e összefüggés e lemondások és a között - az egyelőre csak a sajtóban megszellőztetett - terv között, hogy az új Fidesz-kormány az Igazságügyi Minisztérium alá tervezi besuvasztani a bíróságokat?

Úgy tűnik, a Fidesz túl sokat hallgatta a Klubrádió „Addig jó, míg Kádár él” című műsorát. Mert utoljára a szocializmusban volt az IM feladata a bíróságok igazgatása.

kadar-kotottsegek_nelkul_blog_hu.png

Kép: Kötöttségek nélkül - Blog.hu

A rendszerváltás egyik nagy diadala volt, amikor 1997-ben a bíróság, mint önálló hatalmi ág, kikerült az IM – közvetve a kormány - fennhatósága alól. Létrejött az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) és annak hivatala. Az OIT elnöke a Legfelsőbb Bíróság elnöke, tagjai a legfőbb ügyész, az igazságügyi miniszter, az ügyvédi kamara elnöke, két országgyűlési bizottsági tag és kilenc – hat évre megválasztott - bíró volt. Ebből az összetételből jól látszik, hogy a bíráknak mindig kétharmados többségük volt az OIT-ban. Nem állítom, hogy az OIT hibátlanul működött volna, de arra mindenképpen alkalmas volt, hogy demonstrálja a bíróság függetlenségét.

baka-hvg_hu.jpg

Baka András, a Legfelsőbb Bíróság, egyben az OIT utolsó elnöke   Kép: hvg.hu

A második Orbán-kormány már ezt sem nézte jó szemmel, hisz az mégsem járja, hogy éppen a bíróságok lógjanak ki a „Nemzeti Együttműködés Rendszeréből.” Ezért 2012-ben – mellesleg több mint kétszáz bíró kényszernyugdíjazása, és a Legfelsőbb Bíróság elnökének jogellenes felmentése mellett – létrehozta az Országos Bírósági Hivatalt (OBH) - a több szálon a Fideszhez kötődő - Handó Tünde vezetésével. Ekkor jött létre az Országos Bírói Tanács (OBT) is, mint a hivatal ellenőrző testülete, amely – lássuk be – ez év januárjáig nem sok vizet zavart.

hando-kolozsvari_szalonna_es_hir-telen_beszolunk.jpeg

A Fideszhez kötődő szálak: Handó Tünde, Szájer József, Lévai Anikó    Kép: Kolozsvari Szalonna es Hir-Telen Beszolunk

Az új OBT azonban elkezdte komolyan venni ellenőrző feladatát. Nem járult hozzá a Handó által alaptalanul indított fegyelmi eljárás folytatásához, vizsgálni kezdte Handó kinevezési gyakorlatát, kifogásolta az elnök asszony egyes utasításait. Nem véletlen tehát, hogy Handó mindent elkövet, hogy ellehetetlenítse az új OBT működését.

Ha ez így van, márpedig így van, akkor mi a gond azzal, hogy a negyedik Orbán-kormány ismét át akarja alakítani a bírósági rendszert? Számos igazi demokráciában is – Svédországban, Németországban, Ausztriában – az Igazságügyi Minisztériumhoz tartoznak a bíróságok igazgatásával kapcsolatos feladatok. Svédországban például ez így fest: „A bíróságokkal kapcsolatos ügyekkel az Igazságügyi Minisztérium foglalkozik, beleértve az eljárási szabályokat és a bíróságok szervezetét is. Sem a kormánynak, sem más szervnek nincs azonban beleszólása abba, hogy a bíróságok az egyes ügyekben hogyan járjanak el.” (e-justice.europa.eu)

Ugyan ki fogja garantálni, hogy ha a bíróságokat az IM-ből igazgatják – azaz ott alakítják a bíróság szervezetét, a kinevezéseket, a pénzügyi források elosztását, netán a fegyelmi eljárásokat – az majd nem gyakorol befolyást az egyes bírói döntésekre? Hiszen már ma is születnek olyan dodonai döntések, mint legutóbb a Kúriáé: igaz, hogy törvénysértő volt az ukrán-magyar állampolgárok szervezett szállítása, amivel megsértették a választás tisztaságát, de ez nem ok arra, hogy elrendeljék a szavazás megismétlését. Tényleg nem?

A kormány eddig is igyekezett nyomást gyakorolni a bíróságokra, több-kevesebb sikerrel. Ha változik a szervezet, egyre több „visszautasíthatatlan ajánlatra” kell számítanunk.

trocsanyi-444.jpeg

 Trócsányi László - jelenlegi igazságügyi miniszter    Kép: 444

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr9013878104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

n_dy 2018.04.30. 19:34:47

a kis írás kiváló példája a "találgassunk" témakörnek, és természetesen mindez ellenzéki szemszögből, abszolút nem tárgyilagosan
- az OBT-t a Fidesz 2/3-os győzelme után alakították ... melyik párt alakítana vele ellenséges szervezetet?
- ...
- dodonai döntés .. ki tudja mi lett beterjesztve ... csak úgy általánosan, vagy nevek, tények, események ...

HaD 2018.04.30. 19:54:57

Rugódzás a "jogállamiságon". A hatalom mögött a gazdasági érdekviszonyokat nézd. Az események 30 éve zajlanak és nagyjából arról szólnak,hogy anno hogy döntötték be a szocit az amcsik és arról,hogy milyen háttéralkuk követték a békés "rendszerváltást". Mostanság az is nyilvánvaló, hogy a ruszkik nem annyira gondolták véglegesnek a pofára esésüket. A medve amit megfog azt ritkán ereszti el....ez a banda akit magyar elitnek hívnak semmi másra nem lett "kitalálva" -és ezt szó szerint vegyük-,csak arra hogy hogy hogyan szolgálja a különböző gazdasági leginkább zsidó érdekeket..legyen az amcsi vagy orosz. Az tartja őket hatalomba,hogy milyen hatékonyan tudják féken tartani a rájuk bízott 9 millió(+) embert. Ez egészen sikeres valljuk be:). Ettől kezdve a bíróságokon meg a választásokon meg a jogállamon rugódzni csak terelés. Mikor egy választási IT rendszert egy volt ügynök,pintér vagy hogy a fszba hívják rendelt meg és qrvára nem tudni kinél van a szerver szoba kulcsa akkor mafasznak sóhajtozni a csalás kérdésén meg az utaztatáson meg a tköm tudja min. A lényeg az volt hogy a népek a sajtó szeme láttára elmentek a szép ruhájukba,sőt sorba álltak meg bejelentettek, meg tüntettek,meg statisztikai alanyok voltak....a lényeg hogy a játék működött:). Ugyan ez a bíróságokat és minden más hatalmi gazdasági és média elemet is jellemez. Felszínes pancsikolás miközben a való világ a bankszámlák mögött lapul.

legeslegujabbkor 2018.04.30. 20:10:28

@HaD:

"ez a banda akit magyar elitnek hívnak semmi másra nem lett "kitalálva" -és ezt szó szerint vegyük-,csak arra hogy hogy hogyan szolgálja a különböző gazdasági leginkább zsidó érdekeket..legyen az amcsi vagy orosz."

Esetleg észak-koreai, ha az amcsik és az oroszok éppen fasírtban vannak

Budapest a kutyaszar városa 2018.04.30. 20:42:38

Erdogan, Putyin, türkmén basi a példakép. Ennél még Albánia is demokratikusabb államot kínál !

blacklord 2018.04.30. 23:55:22

@n_dy: Mondjuk az, amelyik felhízlalt egy oligarchát jó kövérre, csak azért, hogy 2014-től kezdve a legerősebb ellenzéki hang legyen az országban? :-)

glinolid 2018.05.01. 14:04:02

A soros-féle "korrupciós" kampány nem jött be...most jön a soros-féle "igazságügyi" kampány.