Az úton járók védelmezője
2018. július 05. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Az úton járók védelmezője

A szegedi Szent János hotel azt írja saját honlapján, hogy nevét Nepomuki Szent Jánosról kapta. Arról a szentről, aki az úton és vízen járók védelmezője.

hotel-ohb_hu.jpg

Kép: ohb.hu

Én most csupán egy „úton járóról” beszélnék, aki – balszerencséjére - ebben a hotelben foglalt szállást. Igaz, tévesen. Ez az „úton járó” nem igazán profi az online világban, ezért véletlenül egy szoba helyett hármat is lefoglalt a Booking.com-on. Megesik az ilyen bárkivel. Csak nézegeti a szobákat, az időpontokat, az árakat, és egy helyett háromszor is megnyomja a „lefoglalom” gombot. Azután, mint aki jól végezte dolgát, várja a kijelölt időpontot, amikor élvezheti a születésnapi ajándékként kapott jegyet a Rigoletto előadásra a Szegedi Ünnepi Játékokon.

rigoletto-fidelio_hu.jpg

Kép: Fidelio.hu

Ám öröme hamar ürömmé változott, amikor a szállodában kiderült, hogy mekkorát hibázott. Utólag sem tudta rekonstruálni, hogy hogyan történhetett a baki, de ami tény, az tény, kettejüknek három szoba állt rendelkezésükre. Ez az „úton járó” nem is vitatta elkövetett „szörnyű vétkét” és azonnal felajánlotta, hogy természetesen megtéríti azt az összeget, amit a szálloda jutalékként a két fölösleges szoba jutalékaként kifizetett a Booking.com-nak. Ám a recepciós hölgy részéről merev elutasításban volt része, némi nagyképű kioktatás kíséretében.

booking-istock.jpg

Kép: iStock

Mivel a Booking.com vétlen volt az ügyben, az „úton járónak” azt tanácsolta, próbáljon megegyezni a hotel igazgatójával. Az utas megfogadván a jó tanácsot, szívhez szóló levelet írt az igazgatónak, abban semmi mást nem is kért, mint valamiféle méltányos megegyezést. Arra is gondolt, megoszthatnák az okozott kárt, például úgy, hogy az egyik fölösleges szobát kifizetné, ezzel csökkentve a szálloda veszteségét. Naivul azt gondolta, ha ő kibírja, hogy 33 ezer forintot pluszban kifizessen az egyik igénybe nem vett szobáért, akkor talán a 20 szobával és lakosztállyal rendelkező szálloda sem roppan bele egy ugyanekkora összegű veszteségbe. Már persze a veszteség is csak akkor igaz, ha épp az ünnepi játékok idején nem tudnák kiadni a kérdéses szobát.

kozos_megegyezes-balance_kft.jpg

Kép: Balance Kft.

A válasz rideg és elutasító volt. Mintha az igazgató meg sem hallotta volna, vagy ha igen, talán nem is értette a „méltányosság” kifejezést. Válaszában leszögezte, hogy részükről semmiféle adminisztrációs hiba nem történt (ezt nem is állította senki), teltházasak (helyesen írva telt házasak) lettek volna aznap, de már nem tudták értékesíteni a plusz szobát. Közölte továbbá, hogy a Booking.com-mal kötött szerződésük alapján a 48 órán belül történt lemondás esetén jár nekik a kötbér, amihez a jogukat fenntartják. Mind ehhez még a vendég „szíves megértését” is kérte.

Ritkán írok olyasmiről, ami nem jogi kérdés. Mert ez nem az. A Nepomuki Szent Jánosról elnevezett hotel igényének jogosságát senki nem vitatja. Csupán vezetőinek emberségét. A megegyezéstől való merev elzárkózásukat. Ami még üzletpolitikának is a létező legrosszabb megoldás. Tartok tőle, hogy a Booking.com-on közzétett vendég-értékelések remek pontszámát ez az eset némileg rontani fogja.

nepomuki-kozterkep.jpg

Kép: Köztérkép

 „Nehéz egy embert rávenni arra, hogy megértsen valamit, ha a fizetése azon múlik, hogy ne értse meg.” (Upton Sinclair, amerikai író)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr3514095839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bambano 2018.07.06. 13:39:09

"Tartok tőle, hogy a Booking.com-on közzétett vendég-értékelések remek pontszámát ez az eset némileg rontani fogja.": milyen alapon?

trabant 2018.07.07. 00:58:45

@Bambano:
Olyan alapon, kogy közismertté vált a pénzéhes, embertelen hozzállásuk a kedves vendéghez.

Éhesló 2018.07.07. 07:55:17

Sajátos gondolkodásra vall a saját maga által elkövetett hiba költségeit másra hárítania.
A dolog nem is érdemelne egy mosolynál többet, ha nem egy bíró posztolná.
De mivel ő posztolja, csak sajnálni tudom azokat a szerencsétleneket akiknek az ügyében egy ilyen gondolkodású emberszabású ítélkezett.

Bambano 2018.07.07. 14:51:30

@trabant: tehát az, aki az egészért felelős, jogosan kárt okozhat másnak, aki nem felelős semmiért?

mondja a főnök a hóvégi fizetéskor az alkalmazottaknak, hogy most kevesebb bért fizetek, mert elengedtem a klikkelőbajnok számláját?

Kampfer 2018.07.09. 09:55:09

Tisztelt bírónő!

Sajnálom a kellemetlen tapasztalatot ebben az ügyben, de ahogy írta is, ez valóban nem jogi eset. Sanszosnak érzem, hogy egy 'menedzser' attitűddel erősen megvert vezető élvezte ki a pillanatot, hogy egy egyértelmű helyzetben eljátszhatta Isten szerepét az élet egy apró kis színpadán. Valóban hibázott a vendég (a jövőre nézve ezt tekintse tanulópénznek), továbbá valóban a hotel volt az, amely teljesítette a szerződésben vállaltakat. Persze, ettől még meg lehetett volna értelmes módon állapodni (különösen az adott időszakban, mikor gond nélkül kiadhatja az üresen maradt szobát), ez valóban csak emberség, üzleti érzék és kommunikáció kérdése. Talán emlékszik még, de korábban néhányan itt némely posztban említést is tettünk az ilyen mentalitással megvert 'vezetőkkel' kapcsolatban. Nos, az ilyenek általában így reagálnak hasonló helyzetekben. Igazuk van, mégis azt érezzük, hogy valódi türhő állatok. Az adott turisztikai egység döntése, hogy kit/mit alkalmaz ilyen beosztásban. Végülis az arcukkal ők a céget képviselik. Ha a cég ezt bevállalja...!?

"...részükről semmiféle adminisztrációs hiba nem történt (ezt nem is állította senki), teltházasak (helyesen írva telt házasak) lettek volna aznap..."

Vitatkoznék bírónővel! Itt a 'teltházas' a helyes írásmód (ha jól emlékszem, a jelzős szerkezet miatt), mivel a szálloda állapotát jelentő szoros tartalmi kapcsolatra utalva kell egybeírni. A jóbarátom szép nagymellű felesége telt házas! Szerintem... :-)

"A Nepomuki Szent Jánosról elnevezett hotel igényének jogosságát senki nem vitatja. Csupán vezetőinek emberségét. A megegyezéstől való merev elzárkózásukat."

Azt hiszem, itt most ismét egyetértünk. Tekintve a vendég szándékát az okozott kár minimalizálására is.
Üdvözlettel: Kamp.

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2018.07.09. 11:28:19

@Kampfer: Köszönöm az egyetértést.
A telt házas különírását a helyesírási szótárban néztem meg, mert én is bizonytalan voltam. Ösztönösen én is egybe írtam volna :-)

Aurora86 2018.07.09. 13:32:10

"Tartok tőle, hogy a Booking.com-on közzétett vendég-értékelések remek pontszámát ez az eset némileg rontani fogja." - nem fogja, a booking utánanéz az átlagtól nagyon eltérő pontszámoknak, ezzel a foglalással meg ugye vita is volt, tehát nem lesz az értékelés feltüntetve.
Meg hát miért is járna negatív pont, ha egyszer a szálloda nem hibázott...