Szex hatezerért?
2018. augusztus 25. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Szex hatezerért?

Szinte valamennyi újság megírta annak a Tisza menti községben élő nagymamának az esetét, aki saját unokája szexuális szolgáltatását ajánlotta fel egy 74 éves férfinak - hatezer forint ellenében. Nem hiszem, hogy enyhítő körülmény lenne, hogy a „nagyi” először a csizmáját kínálta ennyiért, és csak az „üzlet” meghiúsulása után próbálta a kislányt eladni.

szexforsale-depositphotos.jpg

Az idős ember először el is fogadta a szexre felkínált unokát, de amikor a lányka elutasította, meggondolta magát és elállt az aktustól. Ekkor nagymama én unokája együtt hazaballagott. Egészen addig még együtt laktak, amíg a gyámhatóság el nem helyezte a kislányt egy gyermekotthonban.

Bár a hivatalos ügyészségi közlemény nem említi, a hírek szerint az unoka 15 éves volt, amikor mindez történt. A nemi erkölcs ellen elkövetett bűncselekményeknél az életkornak döntő szerepe van, mint ahogy annak is, hogy az elkövető és az áldozat között van-e valamiféle függőségi kapcsolat. Esetünkben például az, hogy a kislány a nagymama nevelése, gondozása alatt állt, és persze egyúttal a hozzátartozója is.

lanyka-blikk.jpeg

Kép: Blikk   A kép illusztráció

Akár a szexuális kényszerítés, akár a szexuális erőszak bűntetténél a büntetési tétel jóval magasabb, ha a kényszerített, vagy megerőszakolt sértett nem töltötte be a 18. életévét és még ennél is súlyosabb, ha még a 14. évét sem. Arról nem is beszélve, hogy az is szexuális erőszak, ha az elkövető egy 12 év alatti gyerekkel bármilyen szexuális cselekményt végez, akár erőszak és kényszerítés nélkül is. Ez utóbbi cselekedetéért 5-10 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

Az említett történetben – szerencsére – sem szexuális kényszerítés, sem erőszak nem történt. Amit a nagymama elkövetett, az kerítés bűntettének minősül. A Btk. úgy fogalmaz, hogy „aki haszonszerzés céljából valakit szexuális cselekmény végzésére másnak megszerez, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ez az úgynevezett „alapeset”.

Jóval súlyosabb azonban a büntetés, ha a kerítés áldozata 18 éven aluli, illetve, ha az áldozat a kerítő hozzátartozója vagy nevelése, gondozása alatt áll. Ezek az úgynevezett „minősített” esetek. A büntetési tétel 2-8 évig terjedő szabadságvesztés akár egyik, akár a másik feltétel megvalósul. (Ha mindkettő, mint esetünkben, az súlyosító körülmény.)

kerito-jan_vermeer_van_delft-keritono.jpg

Jan Vermeer van Delft: Kerítőnő

Az ügyészség kiemelte közleményében, hogy a vádiratban pontosan megjelölte, hány év kiszabását kéri a bíróságtól. Ezt azért hangsúlyozták, mert korábban – a régi Büntetőeljárási törvény (Be.) idejében az ügyész csak körülírhatta, hogy milyen büntetésre számít. Valahogy így: a büntetési tétel alsó/felső határához, vagy a középmértékhez igazodó büntetés kiszabását indítványozza.

A most hatályba lépett új Be. viszont lehetővé teszi, hogy az ügyész konkrétan meghatározza, mekkora büntetést akar. De ezt csak akkor teheti, ha – elvileg – az eljárás az úgynevezett előkészítő ülésen már befejeződhet. Ehhez viszont az kell, hogy a vádlott beismerje a bűnösségét és lemondjon a tárgyaláshoz való jogáról. Ha a vádlottnak ezt a nyilatkozatát a bíróság elfogadja, akkor a továbbiakban már nem vizsgálhatja, hogy megalapozott-e a vádirati tényállás és valóban bűnös-e a vádlott.

ugyesz-24_hu.jpg

Kép: 24.hu

Ezek igen súlyos következményei egy ilyen nyilatkozatnak. A bíró kötelessége, hogy meggyőződjön róla: a vádlott tiszta tudattal, kényszer nélkül és a következmények pontos ismeretében vallotta bűnösnek magát, mindemellett beismerését az iratok is alátámasztják.

Ha mindezek után a bíróság elfogadta a vádlott nyilatkozatát, ezt a döntést már nem lehet megfellebbezni. A bíró ítélettel befejezheti az eljárást.

Nem kétséges, hogy ez az új szabályozás gyorsítja az ügyek befejezését. Kérdés, hogy milyen áron. Vajon az így meghozott ítélet tényleg azt tükrözi, ami a valóságban történt? Biztos, hogy sem rendőr, sem ügyész nem alkalmazott egy kis lelki pressziót a beismerés érdekében?

Tudom, az angolszász jog is ismeri ezt a fajta egyszerűbb eljárást. Magam is végigültem egyet. A bíró szinte mondatonként tisztázta, hogy a vádlott pontosan ért-e mindent.

judge-ceruleanchambers_co_uk.png

Kép: ceruleanchambers.co.uk

Bennem azért csak felmerül, hogy egy ilyen „hatezer forintos” nagymama mit fog fel ebből az egészből.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr3414202711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2018.08.26. 09:19:24

Teljesen eladná "mit fog" az, aki a tizenéves unokáját 6ezer kemény forintokért eladná.
Be kell zárni, hogy a műanyag lakat is rárohadjon.

pushup 2018.08.26. 11:56:54

"azért csak felmerül, hogy egy ilyen „hatezer forintos” nagymama mit fog fel ebből az egészből"

kit érdekel?
ha elfogadjuk, hogy az eset megtörtént és így történt, akkor nagyjából mindegy, hogy végtelenül gonosz/pénzéhes, vagy ostoba a vádlott.

gumicukor1 2018.08.26. 13:07:42

@pushup: vagyis szerinted nem fontos, hogy a büntetés arányban legyen a tettel? akkor minek jogrendszer? azt tudod, hogy ezzel azt is mondod, mondjuk átmész a piroson, vagy zajongsz, inkább lőjön le valaki legalább nincs bürokrácia... kit érdekel... rosszat tettél valaki szerint? igen, túl van tárgyalva.

Ches Desmond 2018.08.26. 13:11:34

@gumicukor1: Az ilyennek, aki gyerek ellen követ el valamit, pokol lesz az élete a női börtönben..

Bambano 2018.08.26. 13:55:45

Tsibo!
A legtöbb, mi adható...

24 éves borsodi dédnagypapa 2018.08.27. 03:58:50

Hulye volt, legalabb 10 ezret kerhetett volna.

Mazsika1 2018.08.27. 05:28:36

Én voltam a rendőrségen a párommal feljelentést tenni a nagyanya ellen, aki a páromat még 18 éves kora előtt ilyenre kényszerítette, pénzért. A rendőrség nem is foglalkozott vele, mondván, hogy csak egyszer történt meg. Az ügyészségen is voltunk, ott sem foglalkoztak vele. Mondván, hogy már nem bizonyítható. A sértetti tanúvallomás, ügyészség előtt nem bizonyíték?

Első mohikán 2018.08.27. 05:59:47

@Mazsika1: Aztak.urva... Ez megérne egy újságcikket, hogy botrány legyen belőle. Igazságszolgáltatás ...az.

citrix 2018.08.27. 08:39:51

A nagyi ezek szerint nem kényszerítette az unokát hiszen a bácsi láttán nemet mondhatott az "üzletre" és hazaballagtak. Maga a felajánlás nyilván kimeríti a kerítés minősített esetét és a jogi eljárás lezajlik, a mami egy felfüggesztett szabivesztéssel hazamehet ha nem volt túlságosan sáros előtte. A kislány szülei is jó kérdés hogyan bízták a mami felügyeletére a lánykát... Jó környék lehet. A 74 éves mamit böribe csukni, az szép mutatvány lenne, berendezhetnének neki egy szociális részleget.

Helga Beauty Salon 2018.08.27. 09:16:53

" Biztos, hogy sem rendőr, sem ügyész nem alkalmazott egy kis lelki pressziót a beismerés érdekében?"

Ez vicc! Kis lelki kényszer? Egy kihallgatás erről szól!
Nehogy már a nagymamából csináljon mártírt a nagy elvont jogi agyalgásával! Az öregasszony egyértelműen egy primitív ösztönlény, de ez nem felmentő körülmény ha emiatt hogy lemarad az őt kihallgatókkal vívott szellemi harcban! Igazságot szolgáltatunk, vagy jogot?????

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.27. 10:29:58

@24 éves borsodi dédnagypapa: Hűlye vagy bazmeg?!
Ha szűz volt,akkor adtam volna érte 30 ezret is!:P

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.27. 10:36:46

@Mazsika1:
@Első mohikán:
Amikor munkatársnőm még elég kicsi volt,meg próbálta megerőszakolni az apja.Csak hát nem tudta,mert hangos volt a lány,így rajtakapták.
Alig kapott valamit,merthát:'"nem történt aktus".
És ez még a régi rendszerben volt.

Helga Beauty Salon 2018.08.27. 10:50:34

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Az apja, vagy a nevelőapja? Mert anyuci új bikái szoktak bepróbálkozni a leánygyermeknél, a vér szerintiek száma elenyésző!
A sajtó valamiért szarik erre az "apró" különbségre.

pushup 2018.08.27. 12:43:37

@gumicukor1: bocsáss meg, egy műsort nézünk,egy nyelvet beszélünk?

a postban jelenik meg a kérdés, hogy vajon az eljárással kapcsolatos dolgokat a nagymama felfogja-e, mivel jár a tárgyalásról való lemondás
(illetve - szerintem a megfogalmazás alapján feltételezi -, hogy aki 6 ropiért árulja az unokáját, az mit érthet abból, hogy miről mond így le)
én meg elfogadva a prekoncepciót - már tudniillik, hogy aki 6 ropiért árulja az unokát -, azt gondolom, hogy annál mindegy, hogy mit ért meg.
persze erről polemizálni itt elég olcsó, mert ahogy nem oszt és nem von gyököt, hogy mi mit gondolunk, ugyanúgy nem is biztos, hogy minden információ birtokában vagyunk.
így persze könnyedén átugorhatod azt a fél mondatomat is, hogy "ha elfogadjuk, hogy az eset megtörtént és így történt", mert egy kommentfolyamban ugyan mit számítana, ha ezért engem valaki lefasisztázna, téged meg le vérliberálisozna, mert még igazságos eljárást akarsz az "ilyennek"

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.27. 14:57:40

@Mazsika1:

"A sértetti tanúvallomás, ügyészség előtt nem bizonyíték?"

Hogy lenne az? Önmagában ez kevés. Ezzel az erővel téged is bárki megvádolhatna, akivel valaha tíz percnél többet töltöttél kettesben.

Sajnos el kell fogadni, hogy vannak esetek, amelyeket bizonyítékok hiányában nem lehet büntetni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.27. 15:00:15

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

A mai rendszerben remélhetőleg sok-sok évet kapna.

Mondjuk azt sem értem, miért enyhítő körülmény, ha a tettes a bűncselekményt az áldozat védekezése miatt nem tudta véghezvinni.

Helga Beauty Salon 2018.08.27. 15:25:09

"Tudom, az angolszász jog is ismeri ezt a fajta egyszerűbb eljárást. "

Ott enyhébb büntetési tételt alkalmaznak ilyenkor nem?