Már a címe is hazugság
2018. október 30. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Már a címe is hazugság

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kifogyhatatlan az ötletekből, ha az a cél, hogy önkényes hatalomgyakorlásának senki és semmi ne állhasson az útjába. Most éppen egy törvénymódosítási javaslatot gyártott (vagy gyártatott, vagy vele gyártattak?), a címe: „OBT törvényes működésének biztosítása”. (Az már igazán jelentéktelen részletkérdés, hogy ő is azt hiszi, attól jogászi egy szöveg, hogy nem használnak benne névelőt. De ne ezen akadjunk fenn!)

hando-fuhu_1.jpg

Handó Tünde    Kép: FüHü

Handó már egy fél esztendeje azon kínlódik, hogyan lehetetleníthetné el a bírósági igazgatás egyetlen, a bírák által demokratikusan megválasztott Országos Bírói Tanács (OBT) törvényes működését. Fantáziája – és agresszivitása – szinte végtelen, felsorolni sem egyszerű. Kezdte azzal, hogy „szelíd” rábeszéléssel, vagy mézesmadzag belengetésével elérte, hogy az OBT póttagjai sorra lemondjanak, egészen addig, míg az elvileg 15 tagból álló OBT-ben már csak 11-en maradtak. Ekkor gyorsan kijelentette, hogy az ő munkáját felügyelő OBT működésképtelen, mert nem csak, hogy kevesebben vannak a kelleténél, de nincs is képviselve benne mindaz a bírósági szint, amelyeknek képviselet járna. Handó legnagyobb sajnálatára ez a remek ötlet nem vált be, mert Darák Péter, a Kúria elnöke – aki hivatalból az OBT tagja is – tökéletes jogi indokolással lesöpörte az asztalról ezt a törvénybe ütköző okoskodást.

darak-haon_hu.jpg

Darák Péter    Kép: haon.hu

Következő lépésként Handó obstruálta az OBT üléseit, nem jelent meg azokon, nem adta át azokat az iratokat, amelyeket köteles lett volna átadni. Közben még próbálkozott ezzel-azzal, hazug sajtónyilatkozatokkal, tisztázatlan rágalmakkal, de végül kénytelen volt összehívni az új küldöttgyűlést, ahol a küldötteknek meg kellett (volna) választani az OBT új póttagjait.

kuldottek-nepszava.jpg

Kép: népszava

A küldöttgyűlés országos botrányba fulladt.

Ennek részleteit lásd https://jog-asz.blog.hu/2018/10/15/veszedelmes_hatalom című bejegyzésben. Itt röviden csak annyit, hogy Handó emberei (többnyire bírósági elnökök, akiknek Handó a közvetlen főnökük) szabotálták az új küldöttek megválasztását, sőt, egyikük - Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke – azt javasolta, hogy a küldöttek „a bírói kar nevében” szólítsák fel az OBT jelenlegi tagjait, hogy „monnyanak le”. Tudvalévő, hogy a 6 évre megválasztott OBT tagok visszahívását a törvény nem teszi lehetővé. (Bocs, úgy látszik, mégsem „tudvalévő”, mert a Handónak elkötelezett bírósági vezetők úgy látszik erről nem vettek tudomást.) Majd Handó még egy (jogilag nem szabályozott) „elnöki értekezletet” is összerántott, hogy ott is megismételjék ezt a törvénysértő javaslatot. Persze megint – minden felhatalmazás nélkül – a „bírák nevében”.

balla-szon_hu.jpg Balla Lajos    Kép: szon.hu

A botrányos küldöttgyűlés már tényleg kiverte a biztosítékot. Számos bíró, valamint még az eddig nem túlzottan harcias Magyar Bírói Egyesület is tiltakozott a botrányba fulladt küldöttgyűlés miatt.

Na, ekkor találta ki Handó, hogy módosítani kellene az ide vonatkozó törvényt. Ami mindenről szól, csak (az) „OBT törvényes működésének biztosításáról” nem.

Kezdjük ott, hogy Handó egy 26 főből álló OBT-t fantáziál, melynek elnöke a Kúria elnöke lenne. (Kik azok a bírósági rendszerben, akiket a parlament választ, vagyis politikai akarat teszi őket a pozíciójukba? Az OBH elnöke, Handó Tünde és a Kúria elnöke, Darák Péter.)

Azután azt is javasolja a Handó-féle törvénymódosítás, hogy minden ítélőtábla és törvényszék összbírói értekezlete saját bíróságáról válasszon egy-egy bírót az OBT-be. Ez egyebek közt azt is jelentené, hogy a 800 bírót alkalmazó Fővárosi Törvényszéknek ugyanúgy 1 képviselője lenne az OBT-ben, mint azoknak a bíróságoknak, ahol a bírói létszám nem haladja meg az 50 főt. És ha a törvényszékek és ítélőtáblák – létszámuktól függetlenül – csak 1 főt küldhetnek az OBT-be, vajon nem az elnöküket küldenék oda annak reményében, hogy ő fogja leghatékonyabban képviselni a saját bíróságát. Mintha már lett volna egy ehhez kísértetiesen hasonló testület, úgy hívták, hogy OIT (Országos Igazságszolgáltatási Tanács), és amelyet a bírósági reform keretében éppen a Fidesz szüntetett meg. Viszont így létre lehetne hozni egy olyan OBT-t, amelyben csupa olyan elnök ülne, akik közvetlenül függenek Handótól, és akiknek jó részét már maga Handó nevezte ki.

lomniczi-vastagbor_blog_hu.jpg Lomnici Zoltán a volt OIT volt elnöke    Kép: Vastagbőr - Blog.hu

De térjünk csak vissza egy pillanatra Handó korábbi érvelésére. Márciusban még épp az volt a baja, hogy a munkaügyi bíróságot – a küldött „önkéntes” lemondása miatt – nem képviseli senki az OBT-ben. Ebből vezette le azt a remek érvelését, hogy az OBT működésképtelenné vált. Drága Nagyasszony! Tessék már megmondani, hogy e szerint a remek törvénymódosítási javaslat szerint ki az úristen képviseli majd a járás-, meg kerületi bíróságok bíráit? Azt értem, hogy a közigazgatási bírák érdekképviseletéért már nem tetszik aggódni, hiszen a módosítás indokolásában több helyen is példaértékűnek tekinti az új Közigazgatási Bíróság tervezetében javasolt ottani OBT-t. Már szeretne ugye fátylat borítani arra, hogy korábban még 30 oldalon keresztül kifogásolta a külön Közigazgatási Bíróság létrehozását? Persze, a Fidesz nem felejt. Szóval most gyorsan meg kell felelni a (feltételezett?) elvárásainak.

indokolas.jpg

A törvényesen megválasztott mostani OBT megbízatása 6 évre szól. Ugye az fel sem merül, hogy egy ilyen ócska törvénymódosítási trükkel – kijátszva a visszahívásuk tilalmát – idő előtt meg akarna szabadulni tőlük?

Az OBT 2018. október 3-án elfogadott és közzétette önálló törvénymósosítási javaslatát, amely valóban alkalmas lenne arra, hogy a hivatal elnökének igazgatási munkáját egy törvényes, demokratikus testület felügyelje. Október 28-án pedig az OBT megtette észrevételeit is a Handó féle javaslatra. Igaz, ahhoz – Handó áldásos működésének köszönhetően – csak közvetett úton jutott hozzá.

https://orszagosbiroitanacs.hu/eszrevetelek-az-obh-elnokenek-uj-osszetetelu-tanacs-felallitasara-vonatkozo-javaslatara/?fbclid=IwAR3MCcSkLxBiVwMNubuoE-YfG0RNZCu3-Ot2_MgMaqWodLtshzZhLnr2zk8

Tisztelt volt kollégák! Őszintén remélem, hogy nem veszitek be az OBH elnökasszonyának ezt az újabb hisztérikus próbálkozását. Ne feledjétek: ti vagytok többen!

osszbiroi-birosag.jpg

Összbírói értekezlet     Kép: Bíróság

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr7614333927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

legeslegujabbkor 2018.10.30. 21:38:01

Nem baj, majd lehet tárgyalni hónapokig, aztán mindenki megy a levesbe.

Demokraták :):):)

anonymand 2018.10.31. 04:34:07

Kreatívak ezek a Fidesz-KDNP vezetők.
És én látom a szomorú jövőt.
Is.
Ahogyan a Magyar Tudományos Akadémiát is porig alázták, igába hajtották, szemrebbenés nélkül megteszik a bírói karral.
Is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.31. 11:11:33

Mindjárt jönnek a trollok,hogy biztos jó ez így.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.10.31. 13:39:29

A hatalmi harcok folynak, de közben a valósi és nem csak vetített jogállamiságért semmit sem tesznek. Egyik oldal sem.

Bírói Önkény Ellen mozgalom Kisokos

A bírói önkény és a bírói bűnözés társadalmunk legveszélyesebb problémája. Hazánkban nem csak a papok, bankok, a politikusok, gázszolgáltatók, de a bírók és a bíróságok is nagyon elkurvultak. Magyarországon a törvénykezés és a bírósági gyakorlat is a bűnelkövetés eszközévé is vált. Ez ellen jött létre a Bírói Önkény Ellen mozgalom, mivel az állam nem teszi a dolgát, vagy nem eléggé jól.

Teljes írás sok képpel:

vilagnezet.blog.hu/2017/04/12/biroi_onkeny_ellen_mozgalom_kisokos

Éhesló 2018.10.31. 17:37:20

Nem gondolom, hogy egy volt bír ne tudná a különbséget a lemondás és a visszahívás között.
Van különbség.
Nem is kicsi.
Tehát bárki lemondhat, bármikor. Az is, aki nem visszahívható. Még a pápa is lemondhat, pedig ez nem volt szokásban pár ezer éven át.

Bárkinek a lemondásra felszólítása nem törvénybe ütköző cselekedet.
Ez ismét egy súlyos hazugság egy volt bírótól.

A kérdés csak az immár a második hazug posztot követően, miért hazudozik sokadjára ilyen primitíven a poszter?

cavalry 2018.11.01. 10:31:30

@TanNé: Egy rosszindulatú, de okos bíró az egy örömforrás - egy képzetlen gondolkodásra képtelen bíróhoz képest. Az elsőnél legalább tudod mire számíthatsz a másodiknál infarktust kapsz.

anonymand 2018.11.01. 18:16:55

@Éhesló:

Te ugye semmi cum laudé végeztél, amikor befejezted az egyetemre járást?
Moslékér a malacoknak.

legeslegujabbkor 2018.11.01. 21:19:24

@Éhesló:
"Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke – azt javasolta, hogy a küldöttek „a bírói kar nevében” szólítsák fel az OBT jelenlegi tagjait, hogy „monnyanak le”. Tudvalévő, hogy a 6 évre megválasztott OBT tagok visszahívását a törvény nem teszi lehetővé."

Te tudsz olvasni?

TL431 2018.11.02. 03:31:30

@cavalry: Akkor csak örüljél sokat a csaló bíróknak !!! Meg üljél ártatlanul pár évet is mert ilyen lelkes vagy !!! :))) Idióta... :)))

Éhesló 2018.11.02. 09:32:39

@anonymand: szerintem nem ismerjük egymást.
"Laudé" nem végzett senki rajtad kívül.
A saját mocskodat ne maszatold másra.
Ez rossz szokása a fajtádnak és kontraproduktív.

@legeslegujabbkor: én tudok olvasni.
Te tudsz különbséget tenni a lemondás és a visszahívás között?
Mert úgy tűnik nem.
Ne legyél szomorú, erre ez a bíróként évtizedekig embereket nyomorító bíró se képes, nem vagy egyedül.

Éhesló 2018.11.02. 20:48:02

Egy gyöngyszem a posztertől:
"... Nevezett így ír Schifferről: "„Hál’ Istennek nem láttam ezt a kis görényt ma este, de már attól felforr az agyam, amit László Kálmán leírt. Jól emlékszem, amikor talán tavaly, vagy azelőtt nem ment el a hanukagyertya-gyújtásra, mondván, ő nem vesz részt vallási eseményen. Ritka egy aljas kis tetű. Már bocsánat, de mindig felbosszant, hogy még mindig vannak olyan naiv emberek, akik a szavazatukat vesztegetik egy ilyen aljas, sunyi kis mocsokra.”"

Nos, ez a másik toleranciabajnok, amúgy bíró volt egykoron. Aztán bírósági szóvivő. Egy pillanatra képzeljük el, hogyan ítélkezett ez a rohadék, amikor egy „nem elvtárs” került a színe elé. A hanukagyertya ügyébe pedig bele sem mélyedek, mert az nagyon messzire vezetne… "

flagmagazin.hu/jobbegyenes/bayer-zsolt-emesztogodor

cavalry 2018.11.04. 12:34:40

@TL431: Ha nem értesz valamit az nem bűn csak kellemetlen - neked.

anonymand 2018.11.05. 19:21:08

@Éhesló:

"Egy gyöngyszem a posztertől"... - sajnálatod módon nem adod meg a forrást.
Te olyannak a bejegyzéséből idézel, aki nem tekinthető forrásnak (ő sem adja meg, hogy hol is írt volna ilyet Sándor Zsuzsa).
Nem ártana kicsit alaposabban tájékozódnod.
Ha hozod az eredetit, megkövetlek.

Éhesló 2018.11.05. 20:22:48

@anonymand: a megadott forrás figyelmes olvasása sokat segíthetett volna.
De egye rák, ma jó kedvem van:

A pofakönyv Kálmán László nyelvész bejegyzéséhez fűzött kommentek sorában volt olvasható, számos más gyöngyszemmel együtt, amint ez is emígyen volt írva:
„Kispofám, Schiffer, »túlméretezett hisztéria«, »cirkusz« az, ami a Szabadság téri szobor körül zajlik. Legközelebb, ha látom az utcán, leköpöm, az bizonyosan nem lesz »túlméretezett hisztéria«, hanem kimért, megfontolt lépés. A Szabadság téren még azt hittem, hogy csak véletlenül nincsenek ott LMP-sek, valahol a láncaikat keresik, hogy később odaérve odaláncolják magukat. Hát nem. Bocsánat a kifejezésért, szégyentelen disznóság, amit csinálnak.”

Kálmán nyelvész úr posztjára ezután ömleni kezdtek a kommentek.

Kálmán C. György irodalomtörténész, publicista például ezt írta: „Nehezemre esik ilyen ítéletet mondani, de egyre inkább azt hiszem, hogy ez buta ember. Na, kimondtam. Azért ilyen feszült és humortalan, mert ezzel kínlódik. Nemcsak fasz, hanem még ostoba is.”

Kálmán C. György és Kálmán László amúgy rendíthetetlen demokraták. Egyszerűen nem tűrik a diszkriminációt, az előítéletességet, végtelenül toleránsak és szenvedélyesen igazságszeretők.
Olyannyira, hogy gondolkodás nélkül kivégeznének mindenkit, aki mást gondol, mint ők.
Mivel erre momentán nincs lehetőségük, marad nekik a szellemi térben történő likvidálás. Potenciális gyilkosok. Patkányok az emésztőgödör mélyéről.

Hozzájuk csatlakozott Sándor Zsuzsa, a fenti szösszenettel.
Passzol hozzájuk.

anonymand 2018.11.06. 07:47:39

@Éhesló:

Még mindig nem adtad meg az eredeti forrást.
"Kálmán László nyelvész bejegyzéséhez fűzött kommentek sorában volt olvasható"... melyik bejegyzéséhez?

Éhesló 2018.11.06. 09:58:49

@anonymand: bocsi, leírtam.
Bayer is leírta.
Ha továbbra sem érted, kérdezd a rabbit.

Éhesló 2018.11.06. 10:58:45

@anonymand:
igazolatlan?
Mitől lenne az?
Csupán attól, hogy a profilgazda és a trágárkodó kommentelők is törölhették sec perc a mocskukat?
Ezt a sok pöcegödörbe való mocskot az tudja bíró előtt bizonyítani, akinek képernyőmentése van róla.
De mivel ennek kapcsán Bayer nem lett perelve, joggal gondolom, hogy van róla mentése neki és még pár embernek is.

anonymand 2018.11.06. 11:06:13

@Éhesló:

Ahogyan a feltehetőleg hamis állításodat másolgatod, most már a válaszaidat is?

Csak megjegyzem, hogy ha valamire rákeres az ember, általában jó néhány találat van, ahonnan az esetek nagy részében el lehet jutni az eredetihez.
Ez most nem így van.

Az meg jusson eszedben, hogy mennyivel több sajtópert vesztett az általad hitelesnek tekintett kútmérgező.

Éhesló 2018.11.06. 11:19:44

@anonymand: ugyan arra a butaságodra miért kellene más és más választ adnom?
Szerintem a megjelölt forrásom van olyan megbízható, mint te, vagy a poszter vagy.

Valóban gyakran eszembe jut, hogy a médiaháborúban a diktatúrából magát átmentő poszter és gondosan válogatott kádereik milyen kettős mércével mérnek nap nap után az ítéleteikben és miként szarnak le törvényt, morált bármilyen következmény nélkül, ha az érdekeik azt kívánják:
hvg.hu/itthon/20181030_A_Kuria_felmentette_a_hataron_menekulteket_rugo_Laszlo_Petrat
"... A Kúria megállapította, hogy az első- és másodfokon eljárt bíróságok megsértették a büntető anyagi jog szabályait, amikor a terhelt bűnfelelősségét megállapították ...".

index.hu/belfold/2018/01/22/hando_fazekas_fight/

index.hu/belfold/bencsik0702/

De hozhatnám a következmények nélkül maradt "teller levelet" is példának.

anonymand 2018.11.06. 14:25:50

@Éhesló:

Még mindig nem adtál forrást!

Éhesló 2018.11.06. 16:29:22

@anonymand: adtam. Olvashatod. Hiába fikázod.

anonymand 2018.11.06. 16:52:39

@Éhesló:

Most meg még hazudsz is?
Nem adtál forrást arra, ahol ellehetne olvasni Sándor Zsuzsa bejegyzését.
Kb. tizedszer kérem, hogy add meg a forrást!

Éhesló 2018.11.06. 17:09:17

@anonymand: feleslegesen hazudozol.
Bayer megörökítette a poszter és barátai alkotását, azt is leírta hol lelhető fel.
Én pedig Bayert idéztem.
Te meg itt maszatolsz.
Hiába.
Te pedig majd cáfolod, ha tudod.
De nem tudod.

anonymand 2018.11.07. 18:54:10

@Éhesló:

A "leírta" nem azonos a forrásmegadással.
Nem ad meg forrást ő sem, csak "idéz".
Tegyél már különbséget állítás és forrásmegadás között!

Éhesló 2018.11.07. 20:02:14

@anonymand: eszemben sincs bedőlni a szánalmas trükködnek, amivel a trágár posztert mosdatnád.

anonymand 2018.11.08. 10:08:28

@Éhesló:

Ritka nagy baromságokat vagy képes írni.
Csak arra nem vagy képes, hogy megadd a forrást.
Trükknek nevezed?
Ezt nem épelméjűek szokták.
Bemutatok még trükköt, hogy tudjad, miről is van szó:
www.youtube.com/watch?v=YxPPzR2SJwQ

Vagy:
"A rohamtempójú törvényalkotás rossz – már ha nem a Fidesz csinálja

„Kételkedni kell továbbá abban is, hogy bárki lehetségesnek tarthatja a kormányprogram komoly és alapos megvitatását, ha azt mintegy 30 órával a vita megkezdése előtt kapják kézhez a képviselők. Az elmondottak fényében joggal élhetünk azzal a feltételezéssel, hogy a kormánytöbbséget képviselők igyekeztek a nyilvános vita lehetőségét és értelmét a lehető legszűkebbre szorítani.” (1990. 05. 22.)

„Az Ön javaslatának következménye az, hogy visszaterelje a Parlamentet abba a zsákutcába, ahova eddigi működése során jutott, kiszámíthatatlanná teszi az üléseket, nem lehet rá felkészülni (taps), a frakciók nem képesek áttekinteni a munkát (taps).” (1990. 06. 04.)"
444.hu/2016/04/11/19-bizonyitek-arra-hogy-orbant-kicsereltek

Na, még egy trükk:
„Úgy gondolom való igaz, helytelen, ha egy országban nincs egyetlen olyan újság sem, egyetlen olyan napilap sem, amely a kormányhoz közelállónak volna tekinthető, és ez is a státusa. Úgy gondolom, ezen azonban nem úgy lehet a legkönnyebben segíteni, ahogy mozog ez a vita, ez a beszélgetés. Nem az a megoldás, hogy állandóan minden sajtót megpróbálunk, tételezzük hogy megpróbáljuk őket a felügyeletünk alá vonni.”
www.parlament.hu/naplo34/029/0290064.htm
Bocsi, ez egy rohadt nagy trükk volt!
A Parlament oldalát megadni forrásnak?
Belátom, hogy tisztességtelen volt.

Add meg a leírt "trágár poszter" eredetijét!
Ne kifogást keress, hanem megoldást!

Éhesló 2018.11.08. 10:27:33

@anonymand: feleslegesen hazudozol. 
Bayer megörökítette a poszter és barátai alkotását, azt is leírta hol lelhető fel.
Én pedig Bayert idéztem.
Te meg itt maszatolsz.
Hiába.
Te pedig majd cáfolod, ha tudod.
De nem tudod.

Még valami: nem tartozom azok közé, akiknek feladatot szabhatsz.
Nagyon nem.

anonymand 2018.11.09. 08:15:19

@Éhesló:

Gyenge.
Az általad hitelesnek tekintett sem ad meg forrást.
Ha szerinted igen, akkor idézd azt!

anonymand 2018.11.09. 08:21:36

@Éhesló:

Te, a felhozott példák ellenére nem vagy képes felfogni, hogy miként is fest egy forrásmegadás?
Add meg a forrást!
Ami szerintem nem létezik.
Add meg a forrást!
Ez nem maszatolás.
Add meg a forrást!

"Még valami: nem tartozom azok közé, akiknek feladatot szabhatsz." - ha állítasz valamit, akkor rajtad a bizonyítás sora.
Te ezt képtelen vagy megtenni, vagy csak felfogni.
Nem én szabok feladatot, hanem az állításod igazolásának kényszere.
Tudod, ahogyan kultúrkörökben szokásos.

Éhesló 2018.11.09. 10:05:59

@anonymand: kultúrkörben nem mosdatsz virtigli kommunista bírót, aki trágár módin fikázódik.

Ezért me hasbarázz itt semmiféle kultúráról.

Bayer megörökítette a poszter és barátai alkotását, azt is leírta hol lelhető fel.
Én pedig Bayert idéztem.
Te meg itt maszatolsz.
Hiába.
Te pedig majd cáfolod, ha tudod.
De nem tudod.

anonymand 2018.11.09. 15:43:48

@Éhesló:

1. Igaz ugyan, hogy nem trágár, de valóban karcos módon nyilvánít véleményt valakiről.

2. Igaz ugyan, hogy nem voltál hajlandó pontos forrást megadni, de én nem voltam rest, és utánajártam.

3. Cáfolni nem cáfolhatom (eddig is csak megkérdőjeleztem), mert valóban ott az idézett szövegrészlet.
www.facebook.com/lkalman2?__tn__=%2CdC-R-R&eid=ARAMhdYmC7s_GNJ6PwZC8iOuOTqioQ2_9noLAOsYcFuQbelBPGOd7AwvMKJBWEvppYReLFQUEtVBSwJW&hc_ref=ARRrWPKkijrco33N9UMqws_jXtZGfjEi5eAlIS-YTwActEM_YXlbT2zIZuncI5_IZuU&fref=nf
2014. április 8.

4. Korábban azt ígértem, ha hozod az eredeti változatot, megkövetlek.
Nem te hoztad ugyan, hanem én, ennek ellenére megkövetlek (bár nincs miért).
Csak hogy jó napod legyen egyszer.

Éhesló 2018.11.09. 16:57:54

@anonymand: nem az elismerésedtől van jó napom.
Annak ellenben örülök, hogy azt a munkát, amit nekem osztottál volna ki, végül magad hajtottad végre.
Remélem van képernyőmentésed is, mert a beírója és az a felhasznűló is törölheti, akinek a posztja alá odakerült.
Nekem most már van.
A köszönet pedig ezért illet meg, nem másért, mert ezer évig fogom oda tenni mindenhol a kommunista kövület neve mellé, ahol csak felbukkan.

anonymand 2018.11.10. 02:18:22

@Éhesló:

Látom, hogy még mindig nem érted, miről is van szó.
Ismétlés a tudás k. édesanyja, tehát nekifutok még egyszer.

Ha valaki állít valamit, akkor illik neki megadni egy elérhető forrást.
Pontosat.
A félnapos munkát nem "kiosztottam" volt, hanem elvártam, hogy add meg az ellenőrizhető eredetet.
Teljesen felesleges a képernyőmentő jelen esetben, mert mint az kiderült 2014-es bejegyzésről van szó.
Nem mindenkinek szokása korábbi bejegyzéseit, posztjait törölni.
Véleményem és tapasztalatom szerint ez inkább a lakájmédiára, és az agymosottaknak bevett szokása.

Örülök, hogy még ezer évig akarsz élni.
Sok sikert hozzá!

Azt hiszed, legalábbis úgy néz ki, hogy ezzel a bejegyzéssel "jó fogást" csináltál.
El köll, hogy keserítselek.
Tévedsz.
Sándor Zsuzsának több jó oka is lehetett arra, hogy véleményét ilyen karcosan fogalmazza meg.
Egyrészt ő látta, hallotta a videóbéli riportot, amit én nem tudok véleményezni, mert már elérhetetlen.
Lehet, hogy én még olyanabb véleményt fogalmaztam volna meg.
Másrészt ő régebben és nyilván sokkalta jobban ismeri az általa kritizáltat, mint te, vagy én.
Harmadrészt, ha az ő bejegyzését komcsinak, trágárnak, elítélendőnek véled, akkor mégis milyen véleménnyel vagy egyrészt az általad hitelesnek tartott lovagkeresztes írásairól?
Nékem úgy tűnik, hogy ő valóban trágár, valóban minősíthetetlen, és mint a Népszabadság egykori újságírója valóban mondható komcsinak is, hiteltelennek is.
És akkor, ha meg nem sértelek, milyen a véleményed a saját hangnemedről, szóhasználatodról, stílusodról, gyűlölettől csöpögő bejegyzéseid tömkelegéről?
Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

Éhesló 2018.11.10. 13:46:39

@anonymand: adtam forrást. Pontosat. Lefikáztad. Kétségbevontad. Maszatoltál napokon át.
Feladatokat szabtál volna nekem.
Nem jött össze.
Magadnak tegyél szemrehányást, ne nekem.
Cukorhegy pofakönyve egy fos világ, ahol a valóságot magadfajták görbítik, cenzúrázzák. A poszter pöcegödörbe való okádásának fennmaradása is esetleges. Minimum tucatnyian törölhetik, eltüntethetik.
Bayer cikke és a képernyőmentések erről az okádásról ezt akadályozták meg.
De holnap lehet nyoma se lesz.
Cukorhegy birodalmában bármi megtörténhet és ha cenzúráról hazudozol, vele kezdjed, meg a többi ballibbant, kultúrmarxista kápóval, akikkel tele a net és a zindex blogszférája is.
Ahogy Bayer írta:
"Nos, ez a másik toleranciabajnok, amúgy bíró volt egykoron. Aztán bírósági szóvivő. Egy pillanatra képzeljük el, hogyan ítélkezett ez a rohadék, amikor egy „nem elvtárs” került a színe elé. A hanukagyertya ügyébe pedig bele sem mélyedek, mert az nagyon messzire vezetne… "

Megvetem a kettősmércéteket és egyben el is utasítom.
Ez a perszóna ha a nácikat szolgálja fellógatják érte, de mivel kommunista volt, abból is a lealjasabb, aki a kommunusta diktatúra "igazságát" okádta az áldozataira, a haja szála se görbülhetett és szabadon okádhat "diktatúrát" ma is, holnap is.
Mi ez, ha nem jó ok arra, hogy emlékeztessek rá, mennyire aljas ez az emberszabású, no meg a sameszai, akik itt hazudozva, maszatolva védenék.
Nem csak a bejegyzését tartom komcsinak, trágárnak, elítélendőnek, hanem őt magát is.
Az általam hitelesnek gondolt Bayer sosem volt bíró a terror gazságszolgáltatásában és sosem volt a kommunista diktatúra működtetöje, csak trágár.
A trágárság és aljasság nem kommunisra és balliberális (zsidó) privilégium, monopólium.
Másoknak is van hozzá joga: mosdó=törölközö.

Ez a kommunista őskövület ítélt, ezért ítélhető.

anonymand 2018.11.10. 14:44:05

@Éhesló:

Hülyeséget írsz:
"adtam forrást. Pontosat. Lefikáztad. Kétségbevontad. Maszatoltál napokon át.", illetve hazudsz.

"Megvetem a kettősmércéteket és egyben el is utasítom." - illetve inkább alkalmazod.

"Az általam hitelesnek gondolt Bayer sosem volt bíró a terror gazságszolgáltatásában és sosem volt a kommunista diktatúra működtetöje, csak trágár." - és a hülyeséget még tudod fokozni.
Is.
..."mint a Népszabadság egykori újságírója valóban mondható komcsinak is"... - írtam.
De látom ez téged nem fogott meg, és folytatod a baromságok bepötyögését.
:::"sosem volt a kommunista diktatúra működtetöje"... - ugye szabad röhögnöm.
Szavaidon.
"1990-től a Fidesz alapításától kezdődően 1993-ig a párt sajtófőnöke volt. 1993-ban egy időre szakított a Fidesszel és a Népszabadság főmunkatársa lett." - kié is volt a Népszabadság?
"A trágárság és aljasság nem kommunisra és balliberális (zsidó) privilégium, monopólium.
Másoknak is van hozzá joga: mosdó=törölközö." - mások bűne szerinted felmentés.
A gyűlöletkeltés pedig szóba se kerüljön.
Mondom, 1993 - 1994 Népszabadság, főmunkatárs.
De most már ő néked a hiteles.
Ö!
"Tudta, mikor kell váltani. 1990-től 1993 nyaráig a Fidesz sajtófőnöke.

„Azután meg igazán jókor váltottam. Éppen jókor. Botrányok voltak már, de még potenciális esélyes volt a párt, sötét ló, akármi is lehetett volna belőle, így nem érhetett az a vád, hogy a végső bukás után menekültem el. Hja kérem, fontos a jó ritmusérzék… Arról nem is beszélve, hogy milyen elegánsan tudtam hallgatni. Az „igazi” okokról… Semmi árulás, semmi fecsegés, diszkréció, pókerarc – mindjárt „csókos” gyerek lettem. Most itt az idő az árulásra: igen, én, az alapító atyák egyike Dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több volt a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőkről, kajáról, piáról. Na, a Tóth Bélát pedig a Bécsi Kávézóban mutatták be nekem, rizsfelfújtat evett a picim, málnaöntettel, aztán kért egy leveseskanalat, hogy rendesen ki tudja hörpölni a jó szaftját neki – na most, én igazán nem vagyok egy megjátszós, de ez mégis csak zsenánt volt kicsinység… Hát így.”" - hát így.
A hitelesség mércéje, etelonja.
Számodra.

És ennek itt most tényleg végen.
Belefáradtam, hogy felnyissam a csipád.
Ha valaki nem akar látni, akkor az nem is fog.

Viszontlátásra!
Másutt.

Éhesló 2018.11.10. 15:25:20

@anonymand: tagadod a tényt.
A kommentemben adtam forrást. Pontosat. Lefikáztad. Kétségbevontad. Maszatoltál napokon át.
Hazudozol is.

Te védenéd itt a kommunista terror egy káderét. Minden határon túl.
Nem én.
Ez a kettős mércéd bizinyítéka.

Az általam hitelesnek gondolt Bayer sosem volt bíró a terror gazságszolgáltatásában és sosem volt a kommunista diktatúra működtetöje, csak trágár.
Ez a számodra az ami, sokunk számára tény.
Hazudj bármit.
1990-től nem volt kommunista diktatúra Magyatországon.
Hazudj barmit.
Nem felnentés.
Jogalap es morálisan is vállalható, amit Bayer meg is tesz.

A gyűlöletkeltést a poszternél és a magadfajtaknál keresgélj.
Van mit.
Nem írtam azt, hogy Bayer lenne hitelesség mércéje, etelonja.
Ne hazudozz.
Azt írtam, hogy a fajtádnál hitelesebb.
A poszternél is.
Számomra.

No húzz a fenébe miután beégtél itt.
Is.
süti beállítások módosítása