A cipész meg a kaptafája, kis Lomnici kultúrája
2020. július 15. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

A cipész meg a kaptafája, kis Lomnici kultúrája

Tisztázzuk rögtön itt az elején, hogy a „kis Lomnici” ifj. Lomnici Zoltánt, a Századvég jogi szakértőjét jelöli, de a hivatalos „ifj.” megjelölés rontotta volna a ritmust. Bár gondolom, a „kis” megjelölés is elegendő arra, hogy senki ne a kedves papára gondoljon, aki ugyan maga sem volt a jogtudomány Ulpianusa, de legalább irodalmi nézeteit nem akarta közhírré tenni.

(Ulpianus a későbbi korok által legtöbbre becsült római jogtudósok egyike.)

 lomniczi-e-mindenszo_hu.jpg

Kép: mindenszo.hu

Egyszóval dr. ifj. Lomnici Zoltán, aki eddig alkotmányjogászként tette közkedveltté magát, most hirtelen kultúrpolitikusként lépett a ki tudja milyen széles nyilvánosság elé. Bepillantást engedett kora ifjúságába is, amiből megtudhattuk, hogy már gimnazistaként feltűnt neki az az „ordító különbség”, ami Szerb Antal irodalomtörténeti írásai között feszül. Vajon mi lehet az oka annak – töprenghetett el a kis kamasz Zolika – hogy míg Szerb 924 oldalt írt a világirodalom történetéről, mindössze 552 oldalt szánt a magyar irodalom történetére.

a-vilagirodalom-tortenete-db.jpg

Talán nem feszítené máig hű magyar lelkét ez az "ordító" különbség, ha annak idején megkérdezte volna a jó nevű – a Soros Alapítvány és Bill Gates által is támogatott - Karinthy Frigyes két tanítási nyelvű Gimnázium bizonyára kellően felkészült magyartanárát. Ám sajnálatos módon e híres gimnázium szelleme, mely ifj. Lomnici szavai szerint is „nyitott, korszerű és – nem politikai értelemben – liberális volt” nem sok nyomot hagyott  e tanítványában.

karinthy_gimi.jpg

Karinthy Frigyes Gimnázium

Mindig elcsodálkozom azon az elemi dühön, ami egy már jó ideje nem létező párt bűnéül ró fel szinte majdnem mindent, ami 2010 előtt történt. A Hír tv-ben ifj. Lomnici imígyen fakadt ki: „az SZDSZ elérte, hogy ’56 eseményeit nem tanították a magyar iskolákban, a magyar királyok életét nem kellett alapjaiban ismerni, nagyobb hangsúlyt fektettek az egyetemes történelemre, mint a magyarra, nagyobb hangsúlyt kapott az egyetemes, a nemzetközi irodalom sok esetben, mint például a hazai”.

ifj_dr_lomnici_zoltan-pesti_hirlap.jpg Kép: Pesti Hírlap

Nehezen hiszem, hogy 1994 és 1998 között, amikor az ifjú titán a Karinthy gimnázium padjait koptatta, épp a Karinthyban ne esett volna elegendő szó ’56-ról, a magyar királyokról, a magyar történelemről és irodalomról. Nem is beszélve az ezt követő időszakról. Inkább attól tartok, hogy talán a földrajzból nem értette meg a mi barátunk, hogy mekkora a világ és abban milyen kicsi „bokréta” a mi kis hazánk.

farsang_bokreta-jatekliget.jpg

Kép: Játékliget

Az USA 333 millió, Európa 741 millió lakosa között már csak statisztikailag is több neves írónak kell lennie, mint a 10 millió lakost el sem érő Magyarországon, bármennyire büszkék is legyünk hazai régi és kortárs íróinkra.

De vajon mit kellett volna szegény Szerb Antalnak kihagynia a világirodalom történetéből? A görög eposzokat, lírát, drámákat, vagy a római irodalom három nagy korszakát, esetleg a Szentírást és az ókeresztény irodalmat? És ez az első kötetnek csak a fele! A Római Birodalom kezdete az i.e. 3. századra tehető, de i.e. 27-től már a klasszikus értelemben használt Imperium Romanum is létrejött. Az ókori görög színház pedig már az i.e. VI. században elérte fénykorát. Nem hiszem, hogy ezt ne tanították volna a Karinthyban. Meg gondolom azt is, hogy István megkoronázásával 1001 körül alakult meg a magyar állam. Nekem úgy tűnik, hogy mind a történelemben, és még nyilvánvalóbban az irodalomban van néhány száz, ha nem ezer év elmaradásunk.

 kozepsuli_hu_7_dolog_amit_nem_tudtal_az_okori_gorog_szinhazrol.jpg

Kép: kozepsuli.hu 7 dolog, amit nem tudtál az ókori görög színházról

Az meg végképp rejtély előttem, hogy miként volt képes kedvelt alkotmányjogászom összefüggést kreálni az SZDSZ és Szerb Antal között. Hacsak úgy nem, mint 1942-ben Palló Imre, a szélsőjobboldali Nemzeti Front képviselője, aki a parlamentben Szerb könyvének betiltásáért szónokolt. Miként Havasréti, a Szerb monográfia szerzője írja: „Szerb zsidó származása mellett Palló és a nyilas sajtó fő érve az volt, hogy irodalomtörténete gúnyosan, tiszteletlenül ír a nemzeti irodalom nagyságairól, és emiatt alkalmatlan arra, hogy a magyar tanulóifjúság a kezébe vegye a könyvet.”

Igaz is, Szerb Antal kikerült idén a Nemzeti Alaptantervből.

nat-fidelio_hu.jpg

 Kép: fidelio.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr8116005738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bankvezér 2020.07.15. 18:19:26

Valaki abban éli ki magát, hogy a félművelt, elfogult, agymosó ifjú Lomnicit ekézi.
Én inkább azt kérdezem meg, hogy az a "nagyszerű, kiváló", SZDSZ miért is esett szét 2009-re? Miért buzdították az SZDSZ szavazóit, hogy 2010-ben szavazzanak a "haldokló" MDF-re és annak jelöltjére, Bokros Lajosra?
Ugye jól emlékszem, így történt?

Kampfer 2020.07.16. 08:07:51

"...a „kis” megjelölés is elegendő arra, hogy senki ne a kedves papára gondoljon, aki ugyan maga sem volt a jogtudomány Ulpianusa..."

Tisztelt bírónő!

Már-már egy laikus számára is feltűnhet az Ön fóbiája Lomnici úr irányában, hiszen bejegyzések sora árulkodik már erről. Ez természetesen nem probléma, mindenki azt gondol, amit akar. Én egyszerű laikusként a 'túloldalról' ezt valahogy úgy látom, ahogy a hasonló gondolkodású és érzelmű random szakembereket minősíti az Ön által is képviselt oldal. Legyen az Spöttle úr, vagy Nógrádi úr, pénzügyi-gazdasági vonalon gondolkodó hasonló nemzeti-jobboldali szakértőkkel szembeni kirohanásokat. Kontraproduktívak. Mindig megerősít abban, hogy az adott illető jól gondolkodhat, jól láthat meg összefüggéseket, ha ennyire támadják őket. Az önök számára az a kellemetlen, hogy az élet az utóbbi évtizedben rendre nem az önök 'szakértőit' igazolta...

"Mindig elcsodálkozom azon az elemi dühön, ami egy már jó ideje nem létező párt bűnéül ró fel szinte majdnem mindent, ami 2010 előtt történt."

Bírónő! Én és soktízezer magyar pedig azon csodálkozik, hogy az az adott párt megúszhatta ennyivel, olyan gyalázatos és undorító politikai tevékenységet követően, amit elkövettek Magyarország és a magyarság ellen! Igen, nevezzük nevén mindet, az egész szadeszt! Az első tagjától kezdve az utolsóig egytől-egyig mind egy közönséges hungarofób áruló! Az ország pusztulását okozhatta volna, ha tovább hagyja őket a rendszer pusztítani! Amit azok elkövettek ellenünk, a jelenlegi jogrend sajnos nem engedi megtorolni! Ezer éve az ilyeneket simán kutyák elé vetették volna, ötszáz éve simán kerékbe törték, száz éve egyszerűen legéppuskázták volna őket, de még 70 éve is kötelet kaptak volna! Ma pedig képviselők, gazdasági szereplők, vagy éppen a 'zátévében' jópofiznak a 'simonandrásokkal'! A szadesz ma is él! Itt vannak sajnos közöttünk. Meg kell nevezni őket, kitenni a fotóikat, nevüket mindenhol, oktatni tankönyvekben a személyüket, tetteiket és árulásukat a magyarok ellen! Igaza van Lomnici úrnak, a szadesz és az ÖSSZES tagja, tevékenységük és mindaz, amit képviselnek egy átok az ország számára. Figyelmeztetés, hogy mit eredményez, ha ezek bármikor döntési helyzetbe kerülnek! Talán annyi azért történt, hogy a liberalizmus és a liberálisok végre szitokszó lett az országban, talán egyszer végre mindegyikre örök megvetés, gyűlölet és kirekesztés fog szállni és a szemétre kerül az eszmerendszer is, az azt képviselő minden szervezet és remélhetőleg sittre az összes képviselőjük is! Szerintem Lomnici úr véleménye korrekt, bár szerintem túl megengedő. A libsik vele mindenképp jobban járnak, mint velem járnának!!!

"Az USA 333 millió, Európa 741 millió lakosa között már csak statisztikailag is több neves írónak kell lennie, mint a 10 millió lakost el sem érő Magyarországon, bármennyire büszkék is legyünk hazai régi és kortárs íróinkra."

Ez tényszerűen igaz. Ebben bírónő teljesen jól érvelt. Ez Lomnici úr kijelentéseinek gyenge pontja. Ami viszont nem cáfolja a szadesszel kapcsolatos véleményét.

"De vajon mit kellett volna szegény Szerb Antalnak kihagynia a világirodalom történetéből?"

Ezen majd vitatkoznak az irodalmárok.

Egy libsi nemrég írta nekem egy másik blogon, hogy talán a kultúra a közös a magyarságban, a kultúra lehet a közös alap, miként lehetne újra egységes az ország lakossága. Én a következő kérdést tettem föl neki:

"Melyik kultúrára gondoltál? A 'kertészákosokra', a 'eszterházipéterekre', vagy Wass Albertre? Az 'alföldirobikákra', 'kulkajánosokra', vagy Eperjes Károlyra? A 'konczzsuzsákra', 'bródyjánosokra' vagy Nagy Feróra, a Kárpátiára, Historicára???" Mert mindegyik oldalnak megvan a maga kultúrája, történelme, irodalma, politikája. Nincs közös érték, közös nyelv, közös szándék és közös cél. A szadesz a magyarsággal akart leszámolni és majdnem sikerült is nekik. Ezért oda kerültek, ahová valók (illetve, sajnos nem kerültek oda...)! De ők itt vannak most is! Ők maguk is és a fáklyavivőik is! A botmixer csekák, a fegyőr, a donáthannák, a pardavimárták mind azon dolgoznak, amin a szadesz időszakosan, de elbukott. Ezt nagyon jól látja Lomnici úr is. És ezért őt gyűlölik, szapulják, támadják? Nos, ebből lehet pontosan tudni, hogy jól látja a problémákat és rátapinthatott a lényegre. Pontosan tudhatjuk, hogy jó úton járunk, ha az ellenségeink ezért gyűlölnek és támadnak minket! Ez a legpontosabb indikátora annak, hogy jól cselekszünk. Addig jó a magyarságnak, amíg a libsik ajvékolnak és amíg a liberalizmust minden nap meg lehet bélyegezni, ki lehet rekeszteni és rá lehet mutatni, mennyire veszélyes és undorító gondolat és politika! Amíg Lomnici úr is így tesz, mindig támadni is fogják. És jól is van ez így. Nekünk is támadnunk kell, ha lehet, ezerszeres erővel és kímélet nélkül! Szerintem...
Üdvözlettel: Kampfer

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2020.07.16. 11:02:21

@Kampfer: Kedves Kampfer! Ha az én Lomniciről alkotott véleményemet "fóbiának" tekinti, akkor vajon minek nevezné az ön "libsik" iránti érzelmeit?
Megtenné nekem, hogy definiálná - érzelmek nélkül - hogy mit jelent a liberalizmus?

bankvezér 2020.07.16. 11:35:01

@Dr. Sándor Zsuzsa: Olvasva Kampfer hozzászólását, én úgy gondolom, hogy Kampfernek nem a liberalizmussal van problémája, - bár lehet, hogy mégis, - hanem inkább azzal, amit a magukat liberálisnak mondó személyek és szervezetek a liberalizmus mögé elbújva elkövettek-elkövetnek.
Valahogy úgy, ahogyan egy katolikus vallású személynek nem a katolikus egyházzal van baja, hanem az egyházban megbúvó homoszexuális és pedofil papokkal, és azok tetteivel.

2020.07.16. 16:12:32

@Kampfer: "Ez tényszerűen igaz. Ebben bírónő teljesen jól érvelt. Ez Lomnici úr kijelentéseinek gyenge pontja. "

Ez volt a blogpost fő pontja, te szerencsétlen! Neked emellett semmi másra nem futotta, mint érvek, tények nélküli érzelmi alapú fröcskölődésre. Ennyikeh, te kis mongolFidióta!

2020.07.16. 16:13:50

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.16. 16:17:10

@bankvezér: "Kampfernek nem a liberalizmussal van problémája"

olvasni hol tanultál, te szerencsétlen mongolFidióta?!

" a liberalizmus és a liberálisok végre szitokszó lett az országban, talán egyszer végre mindegyikre örök megvetés, gyűlölet és kirekesztés fog szállni és a szemétre kerül az eszmerendszer is,"

bankvezér 2020.07.16. 16:19:11

@Matthias Corvinus: : Valamit nagyon félrenéztél. Én most nem minősítelek, hanem csak azt mondom, hogy ne ítélj kellő tudás és információ nélkül.

bankvezér 2020.07.16. 16:28:22

@Matthias Corvinus: Nem vetted észre, hogy a bírónő azért kérte Kampfert a liberalizmus definiálására, mert szerinte Kampfer nem tudja mi az a liberalizmus, de mégis támadja. :)
Jó neked, mert téged nem fognak elrabolni, hogy agydonornak használjanak. :)

2020.07.16. 16:54:44

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

bankvezér 2020.07.16. 17:20:26

@Dr. Sándor Zsuzsa: Ez a "Matthias Corvinus" a házi troll?

Csak 2020.06.14. óta tag, de ezen rövid idő alatt 2856 hozzászólást írt. Majdnem napi száz . Nagyon figyelemre méltó aktivitás. :)

2020.07.16. 17:22:39

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

Kampfer 2020.07.16. 17:35:23

@Dr. Sándor Zsuzsa: Tisztelt bírónő!

Köszönöm az észrevételét! Teljesen jogos a kérdése.

"Ha az én Lomniciről alkotott véleményemet "fóbiának" tekinti, akkor vajon minek nevezné az ön "libsik" iránti érzelmeit?"

Pontosan ugyanolyan (inkább erősebb) fóbiának minősíteném. Talán több is, mint fóbia.

"Megtenné nekem, hogy definiálná - érzelmek nélkül - hogy mit jelent a liberalizmus?"

Természetesen, bírónő! Nem ígérem, hogy teljesen érzelmek nélkül, de igyekszem pontosan leírni, számomra mit jelent a liberalizmus.
Mindenekelőtt azonnal el is tekintenék a 'tankönyvi' definíciótól, a szótári meghatározástól. A liberalizmus ugye a vallási tolerancia jegyében fogant, az elfogadás és a szabadelvűség a születése idején ezt jelentette Európában. Később ennek politikai tartalma is lett. De számomra mégsem ezt jelenti. A liberalizmus Magyarországon a szadesz által képviselt vonulatot jelenti immár több, mint harminc éve. És ez a gyakorlatban a nemzetellenességet, az intézményesített hungarofóbiát, teljes társadalmi rétegek lenézését, arrogáns lekezelését, a deviancia és a 'másság' beteges elfogadásának erőltetését jelenti. Tevékenységük nyomán gyakorlatilag a dolgozók erőforrásain uralkodva 'tenyésztették' a cigányságot húsz éven keresztül, minden magyarságtudatot, minden magyar hagyományt megbélyegeztek, kirekesztettek és jogszabályokkal elnyomtak. Hozzájuk köthető az időszak, amikor a Turult és az árpádsávot is démonizálták, a horngáborok, tgm-ek, gusztostalan petikék és kókajánosok pusztítottak itt kulturális, demográfiai, pénzügyi-gazdasági értelemben is. Természetesen hangosan oktattak minden kételkedőt, akik magyarként nem voltak hajlandóak elfogadni a 'magyar'(?)bálintok és hasonló hungarofób elemek pusztításait. Elnyomni minden nemzeti érzést, föloldani a társadalmat a 'nyílt társadalom' fertőjében, rákényszeríteni a maguk beteges 'másság-fetisizmusukat' mindenkire és minden szinten. Gyakorlatilag ez a liberalizmus, ezt 'köszönheti' a magyarság ennek a fertőnek. Jól érezte @bankvezér: társunk, simán értelmezhető úgy minden szavam, hogy mindaz undorral és megvetéssel, gyűlölettel tölt el, amit a 'liberalizmus' zászlaja alatt elkövettek ellenünk a saját hazánkban. Azt sem tartom teljesen alaptalannak, hogy az adott politikai közösségnek van-e és ha van, mennyi köze van a 'tankönyvi' liberalizmushoz. Nem tudom, bírónő! De nagyon nem is érdekel... Ők annak vallják magukat. Annak nevében követték el a gaztetteiket és továbbra is azt kívánják itt megvalósítani. Ergo én elfogadom az ő definíciójukat, ők liberálisok. Nos, akkor én az ellenségük vagyok és ők az én ellenségeim. És ha ők liberálisként definiálják magukat, akkor a liberálisok az én és családom ellenségei, úgy is kezelem őket örökké. Sajnálom, ha mindezt nem tudom teljesen érzelmek nélkül és pontosan leírni, de azt hiszem, ez egy olyan témakör, amit nem is lehet érzelmek nélkül és néhány mondatban körülírni. Bízom benne, hogy talán bírónő is közelebb került ahhoz, hogy álláspontomat megértse. Egyszer azt írta nekem, hogy abban bízva írja a sorait, hogy talán a 'túloldalról' is elgondolkodnak az Ön sorain. Mindig így olvasom őket, bírónő! Bízom benne, hogy vannak soraim közt olyanok, amelyeken bírónő is el tud gondolkodni!
Üdvözlettel:
Kampfer

2020.07.16. 17:36:48

@Kampfer: "Ez tényszerűen igaz. Ebben bírónő teljesen jól érvelt. Ez Lomnici úr kijelentéseinek gyenge pontja. "

Ez volt a blogpost fő pontja, te szerencsétlen! Neked emellett semmi másra nem futotta, mint érvek, tények nélküli érzelmi alapú fröcskölődésre. Ennyikeh, te kis mongolFidióta!

Kampfer 2020.07.16. 17:39:42

@Matthias Corvinus: "Ez volt a blogpost fő pontja, te szerencsétlen! Neked emellett semmi másra nem futotta, mint érvek, tények nélküli érzelmi alapú fröcskölődésre. Ennyikeh, te kis mongolFidióta!"

Azon gondolkodj el, te kis nyomorult brendel(patkány)matyika, hogy vajon hányan vannak a blogtérben, akik pezsgőt fognak bontani a kínhalálod hírére! Mert tízezrek gyújtanának ám örömtüzet, ha a halálhíred kelne szárnyra és te volnál a hír az esti pirítós mellé! ;-) Akárhány nicken állsz neki fröcsögni bármely blogon, nem fog változtatni azon a tényen, hogy egy mentálisan sérült kis szerencsétlen nyomorult betegbogár vagy. Hiába, ez a vérfertőzés egyik következménye... ;-) Nekem nem probléma, anyádéknak sem volt az, számodra az, te kis retardált. Nekem csak egy újabb mosolygás! Rajtad és nem veled... ;-) Na, ennyike. Te kis féreg...
Kamp.

-IGNORE-

nts 2020.07.16. 17:48:03

@Kampfer: Írásodból azt feltételezem, hogy a NER áll a jó oldalon, a másik oldalon pedig a rosszak, a nemzetrontók (botmixeresek stb). Oké, de ha ti álltok a jó oldalon, mi szükség van a harcotokban nyílvánvaló hazugságokra?
Ezt mondja Lomnici: "„az SZDSZ elérte, hogy ’56 eseményeit nem tanították a magyar iskolákban, a magyar királyok életét nem kellett alapjaiban ismerni, nagyobb hangsúlyt fektettek az egyetemes történelemre, mint a magyarra, nagyobb hangsúlyt kapott az egyetemes, a nemzetközi irodalom sok esetben, mint például a hazai”.
Nagyjából vele egy időben jártam középiskolába, és tudom, hogy tanították '56 eseményeit. A második mondatrészben előjött a jogász, ezért egy kicsit árnyaltabban fogalmaz, hogy "alapjaiban" nem kellett ismerni a magyar királyok életét. Mi az, hogy alapjaiban? Ennek ellenére ez is hazugság, mert elég alaposan kellett ismerni a magyar királyok uralkodását. Cseppet sem fektettek nagyobb hangsúlyt az egyetemes történelemre, mint a magyarra. Párhuzamosan tárgyalták azokat, egy egyetemes téma után jött egy magyar, így aztán a világ folyamataiba ágyazva tárgyaltuk a magyar történelmet. Tehát ez sem igaz. Végül pedig megint előjött a jogászos fogalmazás, hogy az egyetemes irodalom sok esetben kapott nagyobb szerepet, mint a magyar. Kb. fele-fele volt az arány.
Visszatérve a kiinduló pontra, szerintem a nagy botmixerezés, meg szadeszesezés közben azon is el kellene gondolkodnod, ha tényleg ti vagytok a jók, akkor minek kell össze-vissza hazudozni? Nem lehet, hogy ezzel a mentalitással ti is rossz úton jártok?

2020.07.16. 17:49:26

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

cavalry 2020.07.16. 18:50:30

@Dr. Sándor Zsuzsa: "Megtenné nekem, hogy definiálná - érzelmek nélkül - hogy mit jelent a liberalizmus? " Ez a mondat nagyon tetszik. Több kísérletem is kudarcot vallott hogy a liberalizmust csak közelítőleg definiálják hazánk "nagy magyar gondolkodói". Ez sajnos nem fog menni, mert fogalmuk sincs róla mi az. De van még több tucat olyan fogalom amit nem ismernek. A magyar jog is tele van használt fogalmakkal amit még a jog sem definiál, de simán használják bírók is mintha tudnák mi az. Nem sorolom fel. Vannak persze olyanok amin pár ezer éve vitatkoznak a filozófusok is, de nem volt még siker a végleges definícióra. Az "ifjú" ha belefutok valahol a szövegelésébe nagyon vidámmá tud tenni legalább egy napra. Megérne egy misét, bár tudom hogy lehetetlen, hogy a jogban használt fogalmakat pontosan meghatározza egy tudós stáb és kiadja ezt a művet, mert ami most van az katasztrófa. A más szakmai fogalmakkal még rosszabb a helyzet, mert ha egy fővárosi törvényszéki bíró nem tudja mi az a "Mérleg" (számvitelben) akkor mehetünk fellebbezni ő meg tovább éli a világát pedig kb Tesc* árufeltöltő lehetne ezzel a képzettséggel (rosszindulatú vagyok tudom, bocs.).

cavalry 2020.07.16. 19:02:50

@Kampfer: Tehát fogalmad sincs mi a liberalizmus (különben is van pár irányzata de az már fel sem tűnt neked. De legalább olvass utána ha egy fogalmat használsz az sosem késő, mert te nem hülye vagy csak képzetlen, ami elmúlik ha olvasgatsz. Tudod mindenki normálisnak születik, de vannak akik továbbképzik magukat. Még egy fontos dolog van, a "gondolkodás"-t nem tanítják a tanintézetekben, de megtanulható, így senki sem reménytelen. Az érzelmek nem alkalmasak a viták folytatásához.

2020.07.16. 19:21:30

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.16. 19:42:15

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.16. 19:54:18

@Kampfer: "Ez tényszerűen igaz. Ebben bírónő teljesen jól érvelt. Ez Lomnici úr kijelentéseinek gyenge pontja. "

Ez volt a blogpost fő pontja, te szerencsétlen! Neked emellett semmi másra nem futotta, mint érvek, tények nélküli érzelmi alapú fröcskölődésre. Ennyikeh, te kis mongolFidióta!

2020.07.16. 20:04:04

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.16. 20:19:18

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.16. 20:43:54

@Kampfer: "Ez tényszerűen igaz. Ebben bírónő teljesen jól érvelt. Ez Lomnici úr kijelentéseinek gyenge pontja. "

Ez volt a blogpost fő pontja, te szerencsétlen! Neked emellett semmi másra nem futotta, mint érvek, tények nélküli érzelmi alapú fröcskölődésre. Ennyikeh, te kis mongolFidióta!

2020.07.16. 20:49:49

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.16. 21:11:03

@Kampfer: "Ez tényszerűen igaz. Ebben bírónő teljesen jól érvelt. Ez Lomnici úr kijelentéseinek gyenge pontja. "

Ez volt a blogpost fő pontja, te szerencsétlen! Neked emellett semmi másra nem futotta, mint érvek, tények nélküli érzelmi alapú fröcskölődésre. Ennyikeh, te kis mongolFidióta!

2020.07.16. 21:19:24

@Kampfer:

" Bízom benne, hogy vannak soraim közt olyanok, amelyeken bírónő is el tud gondolkodni!"
vs
"Mindenekelőtt azonnal el is tekintenék a 'tankönyvi' definíciótól, a szótári meghatározástól."

Tudod, ha egy idegennel kommunikálni vagy netán vitatkozni akarsz, annak jó, ha rájössz, hogy elengedhetetlen feltétele az, hogy a szavak jelentése MINDKETTŐTÖK SZÁMÁRA UGYAN AZ LEGYEN!!! Ha nem így van, a levegőbe beszélsz.
Csendben jegyzem meg, hogy erre fel kell hívni a figyelmedet az eleve igen nagy baj.
Na most ugye a liberális szó definiálásából is kiderült, hogy e téren igen komoly problémák vannak veled.

Vagyis csatlakoznék @cavalry: kollégához.
Tanulj, gondolkodj, stb. És akkor majd lehet részed normális kommunikációban is talán a jövőben.

Budapest a kutyaszar városa 2020.07.16. 21:20:59

Egzakt tények híján fröcskölődik a "kis Lomnici", igen alacsony, kocsmai szinten. Még a megboldogult SZDSZ-t is idekeveri valahogy, mert szitokszóval könnyebben eladható a gyűlölet-termék. Nehéz is elviselni, hogy aki még olvas, az nem Wass Albertet, Tormay Cecilt és Tamási Áront olvassa, se nem Orbán-összest ( ja, a péntek reggeli hagymázas vartyogások és isteni kinyilatkoztatások még nem lettek kinyomtatva), hanem korszerű, haladó szellemű szerzőket, akik nem túl nagy számban teremnek az autoriter rezsimekben. Az álkeresztény, kirekesztő, rejtetten rasszista sugallatú, elavult és unalmas, érdektelen "művek" pedig ott porosodnak a raktárakban mint az érettségizők nyakába lőcsölt tákolmány és nyenyi, vagy a néhai Fekete György által gründolt Nemzeti Könyvtár (?) c. sorozat ?

2020.07.16. 21:32:27

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.16. 21:39:10

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.16. 21:51:09

@Kampfer: "Ez tényszerűen igaz. Ebben bírónő teljesen jól érvelt. Ez Lomnici úr kijelentéseinek gyenge pontja. "

Ez volt a blogpost fő pontja, te szerencsétlen! Neked emellett semmi másra nem futotta, mint érvek, tények nélküli érzelmi alapú fröcskölődésre. Ennyikeh, te kis mongolFidióta!

2020.07.16. 21:54:08

2020.07.16. 22:09:03

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.16. 22:26:05

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.16. 22:28:20

@Kampfer: "Ez tényszerűen igaz. Ebben bírónő teljesen jól érvelt. Ez Lomnici úr kijelentéseinek gyenge pontja. "

Ez volt a blogpost fő pontja, te szerencsétlen! Neked emellett semmi másra nem futotta, mint érvek, tények nélküli érzelmi alapú fröcskölődésre. Ennyikeh, te kis mongolFidióta!

2020.07.16. 22:31:15

2020.07.16. 22:32:33

2020.07.16. 22:35:22

AngeI 2020.07.16. 22:36:44

A magyar irodalom történetéről is lehet írni 924 oldalt írni..

2020.07.16. 22:41:04

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

AngeI 2020.07.16. 22:41:28

A szdsz-es belügyminiszter Kuncze szerint az ÁVH-n nem történtek kínvallatások.. Ennyit a szabad madarakról..Jó, hogy végül kizuhantak a Parlamentből, de hát ugye az szdsz nem vész el csak átalakul.

2020.07.16. 22:47:52

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

AngeI 2020.07.16. 23:01:16

A amerikai polgárháborúról is lehet egy ötszáz oldalas könyvet írni, meg a gettysburgi csatáról is, holott utóbbi csak egy epizódja volt az előbbinek..

2020.07.16. 23:12:09

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.16. 23:24:13

@Kampfer: "Ez tényszerűen igaz. Ebben bírónő teljesen jól érvelt. Ez Lomnici úr kijelentéseinek gyenge pontja. "

Ez volt a blogpost fő pontja, te szerencsétlen! Neked emellett semmi másra nem futotta, mint érvek, tények nélküli érzelmi alapú fröcskölődésre. Ennyikeh, te kis mongolFidióta!

2020.07.16. 23:25:28

2020.07.16. 23:33:24

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

apro_marosan_petergabor 2020.07.17. 00:07:22

Ifjú Lomnicinek joga és lehetősége van véleményt mondani Szerbről, akárcsak Sándor Zuszsának mindkettőről. Tudtommal egyikük sem irodalmár, de nézve a mai posztmarxista bölcsészvonal harmatgyengeségét, ez akár még előnyükre is válhatna. Lomnicinél ez így is van.
Sándor Zsuzsa nemigen tud elszakadni szadeszes kötődésétől, pedig a párt már jó tíz éve darabokra szakadt, de inkáb foszlott, rohadt - milliárdos adósságot maga után hagyva. Ebből a tényből a valóban szabad elme le tudja vonni a tanulságot, mint mondtam a valóban szabad elme...
Liberális?
Az utolsó liberálisra kicsit is hajazó véleményt a "jó" Fodor Gábortól hallottuk, akinek ezzel a véleményével egyet is lehetett érteni: "...nem értek veled egyet, de mindent megteszek, harcolok azért, hogy ezt a véleményedet szabadon elmondhasd..."
Hová jutottunk már ettől... a píszí, a libero-bolsevik véleményterror fokozatosan minden más véleményt elpusztítani igyekszik - nem véletlenül hívom az úgynevezett liberálisokat liberoknak, ami jellegében (nem hangzásában) közelebb áll a pelenkához, mint a valódi liberalizmushoz...
Az is érdekes, hogy a bírónő matematikai statisztikai alapokon próbálja levezetni az egyes nemzetek irói tehetségének numerusát a lakosság számából (ezzel Szerb Antal világ és magyar irodalomértékelő karakterszámát helyeselve s védve) - minden bizonnyal érdekes számokra juthatnánk így mondjuk Afrikát Európával, vagy Kenyát a csehekkel össze vetve...
Szerb kikerült a Nemzeti Alaptantervből? Azért valljuk be, ez nem egy nagy dráma - már csak azért sem, mert a legmodernebb libero-iskolatudósok szerint tulajdonképpen semmit sem kellene megtanulni nyers ismeretként, mert a gondolkodás képessége csak a fontos, a többi elérhető, beszerezhető a neten (a könyvtárakat már meg sem említik - tudjuk, ezekre már Vörösmarty is haragudott).
Vagy mégsem?

morph on deer 2020.07.17. 00:54:18

@apro_marosan_petergabor:
” a legmodernebb libero-iskolatudósok szerint tulajdonképpen semmit sem kellene megtanulni nyers ismeretként, mert a gondolkodás képessége csak a fontos”

Ahogy látom, neked semmi okod az aggodalomra, hiszen nyilvánvalóan nem ezzel a módszerrel oktattak...

apro_marosan_petergabor 2020.07.17. 02:33:01

@morph on deer:
Barátocskam, valóban nem. Erős tárgyi alapokat szereztem, amire könnyedén támaszkodom természetes és szerzett intelligenciámmal.
Ezért a szedett-vedett libero próbálkozásokat kényelmesen, egyesben (vagy bekapcsolt felezővel) miskárolom.

Kampfer 2020.07.17. 09:16:37

@nts: "Írásodból azt feltételezem, hogy a NER áll a jó oldalon, a másik oldalon pedig a rosszak, a nemzetrontók (botmixeresek stb)."

Ebből az írásomból ez derülhet ki, igen. A kép ennél azért összetettebb, de erről sok más kommentemből derülne ki több.
A lényeg az, hogy számomra a NER (vagy akár Fidesz-KDNP kormány) a kisebbik rossz, a lehető legkisebb 'veszteség'. A legnagyobb előnyük az, hogy a leghatékonyabban tudják távoltartani a 'zellenzék' bármely összetevőjét attól, hogy döntési helyzetbe kerüljenek. Ha úgy tetszik, választottam az orbáni arrogancia és korrupció, valamint a 'zellenzéki' politika és célok között. Előbbit sokkal kevésbé gyűlölöm, mint a jelenlegi komplett ellenzéket.

"Oké, de ha ti álltok a jó oldalon, mi szükség van a harcotokban nyílvánvaló hazugságokra?"

Semmi az égvilágon! A hazugságok, csúsztatások ugyanúgy évezredek óta szimbiózisban léteznek a politikával, mint a korrupció. Ezek nem hívószavak. Ha úgy tetszik, 'mateknyelven' csak 'egyszerűsítek' a hazugság, arrogancia, korrupció fogalmával és megnézem, mi 'marad' az egyik és a másik oldalon. A hazugságok egyszerű politikai fogások, retorikai melléfogások, akként is kezelem a legtöbbet.

"Nagyjából vele egy időben jártam középiskolába, és tudom, hogy tanították '56 eseményeit."

Én picit előtte. Sőt, még az 'érában' kezdtem, majd a nagy 'szabadságban' végeztem. Érdekes volt látni, hogy 4-5 év alatt hogyan változott a leadott anyag ugyanarról a témáról. De érdekes módon az utánunk 3 évvel kezdett rokonom még mindig nem hallott akkor a pozsonyi csatáról... De ez mellékszál.

"Visszatérve a kiinduló pontra, szerintem a nagy botmixerezés, meg szadeszesezés közben azon is el kellene gondolkodnod, ha tényleg ti vagytok a jók, akkor minek kell össze-vissza hazudozni?"

Fentebb ezt igyekeztem megválaszolni.

"Nem lehet, hogy ezzel a mentalitással ti is rossz úton jártok?"

De, simán lehetséges. Az viszont bizonyos, hogy nem a 'zellenzék' és nem a liberálisok útján járunk. És számomra ez egy teljesen elfogadható, sőt kívánatos tény.
Üdv: Kamp.

Kampfer 2020.07.17. 09:36:29

@cavalry: "Tehát fogalmad sincs mi a liberalizmus (különben is van pár irányzata de az már fel sem tűnt neked."

Látom, továbbra is játszod az értelmiségit és osztanád az észt, ahelyett, hogy a gránátokat keresgélnéd a Vár alatti alagútban... Megismétlem korábbi egyik neked írott soromat: zsűrizni qrvakönnyű és másokat oltogatva eljátszani a nagymenőt, de ettől még akkor is csak egy nyomorult kis szarember vagy, semmi több! Ahogy az sem érdekelt senkit, hogy te kit tartasz hősnek és kit nem, úgy qrvára lényegtelen az is, hogy te mit és hogyan gondolsz mások liberalizmussal kapcsolatos véleményéről és ismereteiről. Egész egyszerűen nem vagy paraméter.

De azért egy kis tisztázó választ még egy magadfajta kis patkány is megérdemel. Tehát: ha azok a férgek, akikről írtam, magukat liberálisként határozták meg, a pártjukat liberális pártként határozták meg, a társadalmat a liberalizmus jegyében kívánták átformálni, liberálisként nyilatkoztak, a liberalizmusra hivatkoztak, akkor szerinted mi a tökömként kellene rájuk gondolnom és mit kellene gondolnom a liberalizmusról??? Kezdjem el tanulmányozni a szerinted is megfelelő és valid szakirodalmat a liberalizmusról? Minek...? Változtatott volna ez bármit is a szadeszesek politikáján? Semmit. Ettől még ugyanúgy liberálisként hirdették volna a tanaikat és liberálisként pusztították volna az országot? Igen. Engedd meg, hogy én ezért a liberálisokat és a liberalizmust vessem meg, azokat gyűlöljem és őket tekintsem a saját ellenségeimnek és a magyarság ellenségeinek! Persze, ha nem engeded meg, az is leszarom, mert velük együtt rólad is azt gondolom, hogy egy tetves féreg vagy.

"De legalább olvass utána ha egy fogalmat használsz..."

Korábban föltettem a kérdést, hogy ennek mi értelme akkor, amikor a téma tárgyát jelentő patkányok liberálisként definiálták magukat...!?

"Még egy fontos dolog van, a "gondolkodás"-t nem tanítják a tanintézetekben, de megtanulható, így senki sem reménytelen."

Felteszem, a 'magyar'(?)bálintok nyilván mindent megtettek azért, hogy gondolkodásra késztessenek és önálló vizsgálatra, döntésre képes, tanult ifjúságot adjanak a társadalomnak! Ja, várjunk csak...! Nem...

"Az érzelmek nem alkalmasak a viták folytatásához."

Ezért képtelenek normális vitára a magadfajta ostoba biorobotok!

"Tudod, ha egy idegennel kommunikálni vagy netán vitatkozni akarsz, annak jó, ha rájössz, hogy elengedhetetlen feltétele az, hogy a szavak jelentése MINDKETTŐTÖK SZÁMÁRA UGYAN AZ LEGYEN!!!"

Tudod, kispajtás, ha már mindenáron el akarod játszani a nagyokost, ennek egyik legalapvetőbb feltétele az, hogy legalább írni megtanulj helyesen és ne úgy, mint a 'zellenzék'! Az 'ugyanaz' az egybeírva ugyanaz! Még akkor is, ha egy raklapnyi ostoba libsi is különírja mostanában tucatnyi blogon! Továbbá ismét visszautalnék az alapigazságra: zsűrizni könnyű. A fenti idiótának írott gondolatok neked is szólnak, vagyis amikor a szarháziak magukat határozták meg liberálisként, a politikájukat liberális politikaként, akkor nem az a kulcs a megoldáshoz, hogy tankönyvi meghatározásokat kezdek el ezerrel bújni! Bírónő megkérdezte, számomra mit jelent, illetve szerintem mit jelent. Persze az már nincs a képben, hogy SZERINTE mit jelent! Ahogy az sincs képben, hogy a patkány horngáborok szerint mit jelent! És engem kérsz ezért számon...? Tedd, de legalább írni tanulj meg előtte!

"Ha nem így van, a levegőbe beszélsz."

Ha írni sem tudsz, akkor csak magadnak kapargatod a papírt...

"Csendben jegyzem meg, hogy erre fel kell hívni a figyelmedet az eleve igen nagy baj."

Én pedig nyíltan írom neked, hogy számomra egyáltalán nem baj, hogy nem tudsz írni, teszek rá! Ez a te bajod, anyádé és az iskoládé, ami papírt adott a tanulmányaidról.

"Na most ugye a liberális szó definiálásából is kiderült, hogy e téren igen komoly problémák vannak veled."

Problémák inkább azokkal a fajtádbéli okoskodó szarháziakkal vannak, akik eljátsszák az okoskát, lefikázva mindenkit, aki egyáltalán kérdőre von vagy elítél általatok sérthetetlennek tartott ostoba és hazug tanokat!

"Vagyis csatlakoznék @cavalry: kollégához."

Ezt jól teszed! Hasonszőrű büdös patkány lehetsz te magad is! De ő legalább tud normálisan magyarul írni!

"Tanulj, gondolkodj, stb. És akkor majd lehet részed normális kommunikációban is talán a jövőben."

Ezt nem te döntöd el. A fajtátokkal folytatott kommunikációnak sem értelme, sem eredménye, sem célja nincs. De ezt is számtalanszor és nagyon sokan leírták már!
Kamp.

Kampfer 2020.07.17. 09:40:59

@/\ngel: Ott a pont! Nagyon jól látod!!!
Üdv: Kamp.

Kampfer 2020.07.17. 09:47:23

@Amenadiel: Ez neked szólt:

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2020.07.17. 10:22:18

@Kampfer: A mellékszálról: A 21. század elején számos, főleg az interneten keringő legenda és mítosz keletkezett a pozsonyi csatáról, amelyek annak jelentőségét messze túlértékelik, világraszóló diadalnak állítják be, annak ellenére, hogy a korabeli forrásokban alig esik róla említés. Ezekből a mítoszokból kiindulva sokan túlzott fontosságot tulajdonítanak a pozsonyi csatának, így pl. Czakó Gábor író is.[35] Az természetesen tény, hogy a győzelemmel a magyarság sikeresen megszilárdította hatalmát a Kárpát-medencében, ám ennek nem volt különösebb világtörténelmi hordereje, mint az sokan hiszik vagy hangoztatják.

A legelterjedtebb téveszme, hogy a pozsonyi magyar győzelem az egyetemes hadtörténelem egyik legnagyobb bravúrjának számít.

Kampfer 2020.07.17. 10:51:55

@Dr. Sándor Zsuzsa: Valid a véleménye, bírónő, egyet is értek vele. Az elmúlt tíz évben több könyvet is olvastam a témáról, eltérő megközelítés és a neki tulajdonított jelentőség is eltérő művenként.

Semmiképp nem kívánom túlértékelni a jelentőségét, de azt problémásnak éreztem, hogy még csak nem is hallottam róla. Miért nem tanítottak róla a korosztályunknak semmit sem az általános tanulmányok, sem pedig a középiskolai tanulmányok során? Augsburg, az al-dunai kaland, a lombardiai hadjáratok megvoltak. De ez a csata nem. Pedig Árpád vezérünk is ott szerezte halálos sebét.

"Az természetesen tény, hogy a győzelemmel a magyarság sikeresen megszilárdította hatalmát a Kárpát-medencében..."

Ez akkor kulcskérdés volt.

"...ám ennek nem volt különösebb világtörténelmi hordereje, mint az sokan hiszik vagy hangoztatják."

Igen, ez pontosan így van. A magyarság történelmében volt/van komoly jelentősége. Nem értem, miért kellett ez 'elhallgatni'?

"A legelterjedtebb téveszme, hogy a pozsonyi magyar győzelem az egyetemes hadtörténelem egyik legnagyobb bravúrjának számít."

Bevallom, bírónő, hogy én magam ilyen értékeléssel nem találkoztam...
Üdvözlettel:
Kampfer

bankvezér 2020.07.17. 11:00:18

@Dr. Sándor Zsuzsa: Ön eltűri, hogy a "Matthias Corvinus" nevű troll trágyalerakót hozzon létre a posztja alatt?
Én az ön helyében kitakarítanék, és le is tiltanám a trollt. Csak önnek van erre lehetősége.

grafoguru 2020.07.17. 11:03:41

@Dr. Sándor Zsuzsa:
"@Kampfer: Kedves Kampfer! Ha az én Lomniciről alkotott véleményemet "fóbiának" tekinti, akkor vajon minek nevezné az ön "libsik" iránti érzelmeit?
Megtenné nekem, hogy definiálná - érzelmek nélkül - hogy mit jelent a liberalizmus?"

Kedves Zsuzsa, tényleg azt gondolja, hogy ez a szerencsétlen Kampfer meg tudja fogalmazni, vagy akár utánanéz a net-en?
Ha az Orbanizmus hívőkkel érvek mentén (érzelmek nélkül? - teljesen kizárt) próbálkozna eszmét cserélni, javaslom a lóval imádkozást.
Az sokkal hamarabb mutat eredményt.

bankvezér 2020.07.17. 11:14:16

@grafoguru:
2020.07.17. 11:03:41
Egyetértek. :)

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2020.07.17. 11:20:14

@Dr. Sándor Zsuzsa: az nem elég világtörténelmi jelentőség, h itt mi most magyarul tudunk beszélgetni?

2020.07.17. 11:28:44

@Kampfer:

Ajajjjajj!
Milyen gyorsan elfogynak az érvek, amikor egy hozzád hasonló csak azt erőlteti, hogy külön vagy egybe kell írni egy szót! :D

1. Nem tudod, mi az a liberalizmus, ez kiderült.
2. A saját idióta definíciód, senkit nem érdekel.
3. Az előzőkből az következik, hogy nem vagy vitaképes. Nem lehet veled kommunikálni, csak beszélsz a semmibe.
Na ez van Töki!

"Bírónő megkérdezte, számomra mit jelent, illetve szerintem mit jelent. Persze az már nincs a képben, hogy SZERINTE mit jelent! "

Még azt sem fogtad fel, hogy nincs olyan, hogy szerinte vagy szerinted mit jelent. Egy szónak van egy jelentése és annyi. Azért kérdezte meg ezt tőled a bírónő, mert te láthatóan nem tudod a jelentését. Ez sem esett le számodra.
És azzal, hogy te a szavaknak sajátos és most figyelj, amíg valaki rá nem kérdez csak te általad tudott jelentést adsz, teljesen kommunikáció és vita képtelenné válsz. Ez olyan egyszerű logikailag, hogy nem és értem, hogy lehetsz olyan hülye, hogy ezt nem érted meg.
Na erre akartam felhívni a figyelmedet és semmi másra.
De láthatóan menthetetlen vagy, hát ez van...

2020.07.17. 11:32:13

@bankvezér:

Brendel Mátyás olyan ikon, mint a Birka.
llyen legendákat a "trollok iránti tiszteletből" nem szabad letiltani.

grafoguru 2020.07.17. 11:35:08

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel:
"@Dr. Sándor Zsuzsa: az nem elég világtörténelmi jelentőség, h itt mi most magyarul tudunk beszélgetni?"

Világtörténelmi?...
Szerinted ez érdekel bárkit is a világban a kerekítési hibánál is kisebb létszámú magyar ajkúakat kivéve? Vagy befolyásol ez bármit is világtörténelmi, vagy világ jövőkép szinten? Nekünk fontos, senki másnak nem. Mint ahogy 100 km-el odébb másnak legalább annyira fontos (és neki még "világtörténelmibb" jelentőségű) hogy ő meg mondjuk szlovákul tud beszélni.
Szóval beszoptad a "mi vagyunk a legjobbak, legokosabbak, legfontosabbak, velünk aztán ezt nem lehet megcsinálni..." dumákat, mert melengeti a szívedet. (Valszeg nem sok minden más van, ami melengesse.) A baj csak az, hogy a világtörténelmi jelentőséget bármelyik másik náció hasonlóan szívmelengetésre vágyó tagjai is elhiszik saját magukról. Mi több, még háborúba is elmennek ezért - azok érdekeit szolgálva, akik amúgy jót röhögnek a markukba ezen a marhaságon, meg a sok birkán.

bankvezér 2020.07.17. 11:44:23

@Amenadiel: A "Birka" az Maxwel a bircamann ? :)

Weißkopf 2020.07.17. 11:51:15

Kibújt a szar a zsákból: Szerb Antal zsidó volt, ergo Judaica non leguntur.

2020.07.17. 11:51:27

@bankvezér:

Ofc. Birca-t kellet volna írni, de hát pocsék a nyelvtanom. :)

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2020.07.17. 13:26:25

@grafoguru: őő, te magadat szoptad be. ne haragudj de nekem ehhez most nincs türelmem.

grafoguru 2020.07.17. 14:57:45

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel:
"@grafoguru: őő, te magadat szoptad be. ne haragudj de nekem ehhez most nincs türelmem."

Nem haragszom, és nem is csodálkozom. Ez a módszeretek. Konkrét felvetésekre válaszul dobtok egy nem választ. Ki sértőt, ki kevésbé azt. Te nem sértegettél, köszönöm.
Öröm számomra, hogy legalább boldogok vagytok ebben a közegben. Csak így tovább, hajrá Magyarország!

n3spr3ss0 2020.07.17. 15:13:59

A nagy probléma az, hogy a mai ország vezetés és követőik is pallóimrékből áll. Ez az ország sosem tanul a hibákból, vereségekből, csak siránkozni tudnak, trianonozni,meg hajrá magyarországozni. 2020-ban ez siralmas.

n3spr3ss0 2020.07.17. 15:51:40

@n3spr3ss0: Nem az énekes Palló Imrére gondoltam.

n3spr3ss0 2020.07.17. 15:53:50

@Kampfer: Miért ne lehetne fóbiája egy ilyen faszkalappal szemben? Talán tilos?

Kampfer 2020.07.17. 16:50:15

@grafoguru: "...ez a szerencsétlen Kampfer meg tudja fogalmazni, vagy akár utánanéz a net-en?"

Természetesen meg is tud fogalmazni és utána is tud nézni a legtöbb témakörnek. De a kérdés ugye egyáltalán nem ez, csak hozod a szokásos formátokat. Vagyis degradálni, hülyének nézni mindenkit, aki nem tetszik nektek. Sebaj, láthatóan ez már egy évtizede működik a fajtádnak és sikert sikerre halmoztok! Oh, wait...! Nem, nem jön be, egymás után kapjátok a betoncsókot... :-)

"Ha az Orbanizmus hívőkkel érvek mentén (érzelmek nélkül? - teljesen kizárt) próbálkozna eszmét cserélni, javaslom a lóval imádkozást."

Ezren és ezerszer leírták már neked is és a fajtádnak is, hogy mi a pofáraesésetek és Orbán sikerének a kulcsa, de vagy nem értitek, mert totál hülyék vagytok, vagy pontosan tudjátok ti magatok is, csak kényelmetlen volna beismerni, hogy még Orbán sem annyira vállalhatatlan, mint ti és a titeket képviselő bélférgek.

"Ez a módszeretek. Konkrét felvetésekre válaszul dobtok egy nem választ."

Ez a módszeretek. A másik oldalt lehülyézni, megkérdőjelezni az értelmét, az intelligenciáját. Persze a motivációjukról, a céljaikról vagy az okokról nem kell beszélni, még a végén valami homok kerülne a gépezetetekbe...! Te is csak egy koszhadék szarember vagy, nem több.

@Amenadiel: "Milyen gyorsan elfogynak az érvek, amikor egy hozzád hasonló csak azt erőlteti, hogy külön vagy egybe kell írni egy szót! :D"

Mivel kurvanagy pofával elkezdted osztani az egyébként is szűken mért eszed, láthatóan röhejes helyesírással és retorikával, alap, hogy ezt azért a pofádba vágom. Másrészt érvekről firkálsz, miközben a közölt érveket vagy nem érted, vagy leszarod. Nekem nem fáj.

"Nem tudod, mi az a liberalizmus, ez kiderült."

Az derült ki, hogy a szövegértésed konvergál a nullához. Mivel láthatóan egy hülyegyerek vagy, segítek. Leírom egyszerűen, talán fölfogod. Tehát a tárgyalt párt patkányai magukat liberálisnak vallják, a politikájukat liberálisként definiálták, úgy követték el a gaztetteiket. Ehhez nem kell semmiféle Elméleti anyag. Liberálisok. Ők vallották magukról. Mivel gyűlölöm őket is, azt is, amit vallanak és azt is, amit tettek, nyilvánvaló, hogy a liberalizmus és a liberális politika az, amit elutasítok. Hogy nem az a liberalizmus, amit azok csináltak? Nocsak...? Akkor hol a jó qrvaanyádban voltál akkor, amikor a szent liberalizmusod nevében tették tönkre az országot? Hm...? Akkor nem zavart, hogy a szentséges liberalizmus nem az, amiről a 'horngáborok' és a 'magyarbálintok' ugatnak? Nem tudom a szerinted pontos meghatározást? Van egy hírem: torkonszarom. Mert irreleváns. Az ideális tranzisztor is pontosan le van írva, de az a mondat vége, hogy ilyen nem létezik. Van cserébe négyféle helyettesítő kép, amelyek közelítőleg leírják matematikailag, hogy hogyan működik a valódi. Őszintén szólva nem érdekel, hogy mit hiszel vagy mit gondolsz, hogyan próbálod mentegetni azt a söpredéket, amelyek liberálisnak hívták magukat az elmúlt harminc évben!

"A saját idióta definíciód, senkit nem érdekel."

Pontosan úgy, ahogy a te szánalmas agyalgásod sem. Sokakban konszenzus van azt illetően, hogy jobb hely lenne nélkületek a világ és az ország. Osztom ezt a véleményt.

"Az előzőkből az következik, hogy nem vagy vitaképes. Nem lehet veled kommunikálni, csak beszélsz a semmibe."

Az a jó, h a fajtád nem tud velem kommunikálni. Nézd, egyáltalán nem kívánok veled vitázni, mert qrvára nem érdekelsz. Az egyetlen hasznos cselekedeted az lett volna, ha belehalsz a születésedbe.

Nos, ez van, te kis abortuszmenekült!

"De láthatóan menthetetlen vagy, hát ez van..."

Addig jó, amíg egy fajtádbéli így gondolja. Akkor aggódnék, ha valamiben ugyanazt gondolnám, mint egy magadfajta, te patkány!

@n3spr3ss0: "Miért ne lehetne fóbiája egy ilyen faszkalappal szemben? Talán tilos?"

Írtam bárhol is, hogy ne lehetne...? Idézem magam az adott kommentemből:

"Ez természetesen nem probléma, mindenki azt gondol, amit akar."

Nos, ennyit a szövegértésedről, te idióta! Maradt ugyanazon a szinten, ahol évekkel ezelőtt is volt... Milyen kár! Ja, nem az...
Kamp.

n3spr3ss0 2020.07.17. 17:59:02

@Kampfer: Nácikám, talált, süllyed? Értem én a szöveget, csak te vagy gyökér.

Kampfer 2020.07.17. 18:12:30

@n3spr3ss0: "Nácikám, talált, süllyed?"

Vagyis, hogy a szövegértésed a jelentőséged mértékéhez konvergál? Ezért anyádnak panaszkodj és ne itt háborogj, te küretmaradék!

"Értem én a szöveget, csak te vagy gyökér."

Tehát nem érted. Nincs ebben semmi meglepő. Már ezrek hozták a tudomásodra, hogy apádék selejtje vagy. Ellenzékinek épp megfelelsz. ;-)
Kamp.

Galerida 2020.07.17. 18:14:51

@Kampfer: Nincs értelme..... Ezek olyanok, mint a Brontosaurusok, lassacskán kihalnak, mert megváltozott a világ, de ők még erősnek érzik magukat és azt hiszik, hatással vannak az eseményekre. Kárt már alig tudnak tenni az országban, a szponzoruk is lassan lemond róluk és néhány év múlva csak a rossz emlékük marad meg...

Kampfer 2020.07.17. 18:16:55

@Amenadiel: Keversz a telivágott kurvaanyáddal, te szövettenyészet!

Senkit nem érdekel, te ki és miért tekintesz vitaképesnek. Nagyjából a halálodnak van valami értelme, semmi másnak. Nem cáfoltál semmit, a semmiről ugatsz egy napja, te agyagedény.

Mellesleg, ha szerinted azok a patkányok nem liberálisok, ha szerinted nem a liberalizmust óhajtották megvalósítani, akkor velük vitázz, te szartarisznya, mert ők maguk állították magukról! Ez már fél napja világossá válhatott volna számodra, ha nem lennének a szüleid édestesók... De ugye az ilyeneknek a magadfajták a 'gyümölcsei'... :-/
Kamp.

Kampfer 2020.07.17. 18:20:12

@Galerida: "Ezek olyanok, mint a Brontosaurusok, lassacskán kihalnak..."

A próféta szóljon belőled!!! Bár úgy lenne! :-) Bízom benne, hogy nem lesz szükség ehhez 140 millió évre, mint a dinók esetében. Nekem végülis édesmindegy, hogy a génhibájuk, víz, tűz, vegyszer, acél, ólom, kender vagy vírus által, csak tűnjenek el végre!

"...néhány év múlva csak a rossz emlékük marad meg..."

Úgy legyen!
Kamp.

cavalry 2020.07.17. 18:34:59

@Kampfer: Egy ismert etikett szakértő, pár könyv szerzője mondta, hogy felnőtt korban is meg lehet tanulni viselkedni, csak akármit is csinálsz, azt észre lehet venni, mert feszült leszel, amikor keresgéled az evőeszközök között, mikor mire van szükség (a többiek meg ezen röhögnek titokban, mert ez egy szórakozás fajta az úri népeknél, hogy kiszúrják kinek nem volt gyerekszobája). Azt mondta a szakértő, hogy felnőtt korban sosem fog ez neked sikerülni, hogy úgy tudj enni hogy ne vegyék észre hogy a kanálhoz vagy szokva a kis fatornyos faludból származva. Na puff. A lényeg: A fogalmakat is illik tisztázni mindenkinek, ezért abban lehet hogy igazad van (akár) hogy a magukat liberálisoknak vallóknak sem volt szikrányi fogalma mit jelent ez a fogalom csoport, csak marketing szempontból használták. A politikai csoportosulások össze - vissza használnak mindent és nem érdekli őket, mit is jelent, a lényeg a szavazatok elnyerése. Tehát ha te politikusokkal kapcsolatban formálsz véleményt, meg gyűlölködsz is egy kicsit mert az izgalmas, akkor saját magadat is beviszed az erdőbe, és ott sötét van. Sosem fogsz kijönni onnan. Amikor elveszted a türelmedet és szitkozódsz itt össze vissza, máris definiáltad magadat, a proletárok népes táborába. Az nem baj, de ne csinálj úgy mintha görög filozófus lennél, vállald a harcos proletár módit, tudod "vasököl oda csap ahová köll " Az igazat állítsd magadról. Egyébként meg a francot sem érdekel, mit gondolsz a liberálisnak, illiberálisnak, bolseviknek, stb. álcázott más proletárokról. Belőled már nem lesz Lenin :)

Kampfer 2020.07.17. 18:39:17

@Amenadiel: Barátod az ágytál, amire vágytál, te selejt. Sajnos nem egy éles szike, de hátha összejön még a projekt!

"Csak hogy lássátok, mi lett az SZDSZ-t leromboló magukat liberálisnak valló politikusokkal."

Hidd el, látjuk! Ha volna agyad, olvasni is tudnál, láthattad volna, hogy még írtam is erről. De ugye csak pofázol, nem olvasol, te aljadék! :-) Hozod a fajtád formáját.

"Hogy mennyire átverhető buta sötétek vagytok mindannyian édes istenem!?"

Hogy mennyire ostoba és selejtes kis tenyésztett állat vagy, ez a tévhited a legjobb bizonyítéka. Pontosan lehet tudni, hogy ez hogy működik itt (is) és szinte mindenhol a 'jogállami' posványban! Pontosan tudjuk, te kis nyomorult. De a megoldást ugye bünteti a törvény.

"Nézzétek mi lett a sorsa az egyik annak, akit Kampf mester ennyire gyűlöl az SZDSZ egyik utolsó elnöke..."

Amint lesz egy olyan alternatíva, amelyik az ilyeneket szakmányban köti föl a lámpára (persze veletek együtt), hidd el, arra fogunk szavazni! Jelenleg ez van, illetve ti, akik még pajzsra is emelnétek ezeket a rágcsálókat. Ne lepjen meg, ha helyettetek akkor inkább a Lomniciék a választás! És nyilván te volnál a leghangosabb tiltakozó, ha ezt a kókát oda kötnék föl, ahová való! Pedig mellette volna a helyed!
Kamp.

Kampfer 2020.07.17. 18:47:21

@cavalry: "...abban lehet hogy igazad van (akár) hogy a magukat liberálisoknak vallóknak sem volt szikrányi fogalma mit jelent ez a fogalom csoport..."

Ebben az esetben mi a kurvaanyádat vitázol velem...? Vitázz azokkal a patkányokkal, akikről írtam, te ostoba kis filozófus.

"Az nem baj, de ne csinálj úgy mintha görög filozófus lennél, vállald a harcos proletár módit..."

Egyrészt nem emlékszem, hogy valaha is eljátszottam volna bármiféle filozófust vagy értelmiségit. Ellentétben veled! Másrészt hidd el, hogy addig jó neked, amíg senki nem játssza el a 'harcos proletárt'! Tudod, sanszos, hogy akkor párszor még összeszarnád magad, mielőtt megbékélnél a köztéri világítótest alatt! ;-)

"Az igazat állítsd magadról."

Soha nem állítottam mást.

"Egyébként meg a francot sem érdekel, mit gondolsz a liberálisnak, illiberálisnak..."

Nos, ez nem igaz. Bírónő megkérdezte tőlem. Tehát egyik jó szokásod szerint ismét pofátlanul hazudsz. Ki mit hoz otthonról, ugye...

"Belőled már nem lesz Lenin..."

Ezt én örömmel remélem és hiszem is. Belőled viszont még simán lehet egy hír az esti pirítósomhoz, te szerencsétlen! ;-)
Kamp.

cavalry 2020.07.17. 19:05:08

@Kampfer: Az önkritika hasznos. Nem vagy értelmiségi, de ez nem jelent semmit, sőt, a nép munkás kezeire szükség van, tudod kenyér, meg szalámi stb. traktort is kell vezetni valakinek. De bíró az már nem leszel (sokat nem vesztettél, mert idiótákkal foglalkozni egész nap idegesítő lehet). A proletariátus diszkrét báját felhoztad nekünk mint a napfelkeltét. Ismerd fel hogy a köddel harcolsz, kitaláltál ilyen médiából repkedő fogalmakat hogy libsi, meg liberális, meg franc tudja milyen címke hegyek, de nem tudod mi az (más se). Ne törődj vele aki mondja az sem tudja. Szerencsére van alkalmam egy kedves ismerőssel rendszeresen vitatkozni pár üveg bor mellett, aki jobboldali magyar hazafi és még jogi egyetemeken (2) is főfőtanárerő, meg jogi cím hegyeket birtokol, és ő legalább belátja ha hülyeségeket beszél, bár nehezményezi ezt és akkor be szokott rúgni ha rájön hogy nincs igaza. Ez benne a szórakoztató. De jobbról nem tud támadni, mert a családom sokkal régebbi mint az övé (1300) dokumentum , cím stb. hegyekben (még bírók is voltak néha). A logika számít. A proletaritátus meg mi a francnak foglalkozik olyasmivel amihez nem ért? Dolgozz hass gyarapíts és lesz nyugdíjad :) vagy nem. A lényeget ne felejtsük, ez a Lomnici gyerek logikát nem látott még moziban sem - egyszer találkoztam vele a Fővárosi Törvényszék folyosóján és megkérdeztem hogy ezeket tényleg komolyan mondja vagy csak viccel? Mert viccnek jó.

Kampfer 2020.07.17. 19:31:28

@cavalry: "Az önkritika hasznos."

Nem ártana ha te is tanulnál róla valamit!

"Nem vagy értelmiségi, de ez nem jelent semmit..."

Nem is állítottam ilyet magamról sosem. De nem vagy hivatott arra, hogy ezt megítéld! Elhiszem, hogy az anyád elhitette veled, hogy különleges vagy, ami igaz is. Éppen annyira vagy különleges, mint bárki más. Sem jobban, sem kevésbé.

"De bíró az már nem leszel..."

Olvastál valahol ilyen ambícióimról...??? Nem, mintha bárkit is érdekelne a véleményed ezzel kapcsolatban.

"A proletariátus diszkrét báját felhoztad nekünk mint a napfelkeltét."

Ellensúlyozandó ostoba értelmiséged időtlen és mélységes sötétségét. De, ugye az eszközök erősen korlátosak.

"Ismerd fel hogy a köddel harcolsz..."

Ismerd föl, hogy bár nagyon értelmiséginek képzeled magad, hülyeségeket irkálsz! 'Köd' nem fog sem törvényeket hozni, sem politikát csinálni. Nem fog adórendszert, kultúrpolitikát, népesedéspolitikát, külpolitikát alkotni. Társadalmat sem formál. Ezt politikusok és politikai erők teszik. A vita róluk szólt!

"De jobbról nem tud támadni, mert a családom sokkal régebbi mint az övé..."

Akkor egyszerűen ostoba. Mert lehetsz akár Koppány vezér leszármazottja is és élhet itt a családod akár a rómaiak óta is, akkor is simán lehetsz egyszerűen hülye, vagy egy közönséges szarember. Ez akár jobb-, akár baloldalról is simán támadhatóvá tenne téged! Tökmindegy, mi van a címereden.

"A logika számít."

Szerinted és a magadfajta elméleti lények szerint igen. Mások szerint pedig a tettek és a következmények számítanak. És az független attól, hogy melyik idióta vére és mióta folyik kezedből (rosszabb esetben a nyakadból) a címeres pajzsodra.

"A proletaritátus meg mi a francnak foglalkozik olyasmivel amihez nem ért?"

Talán azért, mert róla szól. A következmények őket terhelik. Az ő általa teremtett erőforrásokból folyik a politika és az állam működtetése. És talán azért, mert esetleg érteni kíván hozzá? Ebben nyilván nem találja meg a fajtádban és benned a partnert, de ez nem is biztos, hogy feltétel. Láttam én már az I. kerületben is eszméletlenre ütött embert. Lehet, hogy nagyon okos volt, de az is lehet, hogy nem...

"Dolgozz hass gyarapíts és lesz nyugdíjad :) vagy nem."

Ezt majd én menedzselem, ne foglalkozz vele! Nyugdíjam pedig bizonyosan tudom, hogy nem lesz. Erre készülök, ezek szerint gazdálkodom. Nem rakétatudomány.

"A lényeget ne felejtsük, ez a Lomnici gyerek logikát nem látott még moziban sem..."

Ez simán lehetséges, nem fogom megítélni. Az bizonyos, hogy sok témakörben bőven több igazságot hallottam már tőle, mint pl. a 'lattmantamás' nevű lénytől. Másrészt ez így nagyon hiteltelen. Hiszen azt persze nem tudja itt senki, hogy rólad mennyien mondják el (ismerve téged), hogy bár értelmesnek látszol, mégis egy segghülye vagy! Lehet, hogy nem találnánk ilyen embert. De az is lehet, hogy több vagonra valót is!

"... egyszer találkoztam vele a Fővárosi Törvényszék folyosóján és megkérdeztem hogy ezeket tényleg komolyan mondja vagy csak viccel?"

Nos, ha ő viccel, akkor mit mondhatunk a 'túloldal' hasonló személyiségeiről...? :-/
Kamp.

cavalry 2020.07.17. 19:46:48

@Kampfer: Ha nehéz a kő tedd le.

2020.07.17. 20:04:40

@Kampfer: "Ez tényszerűen igaz. Ebben bírónő teljesen jól érvelt. Ez Lomnici úr kijelentéseinek gyenge pontja. "

Ez volt a blogpost fő pontja, te szerencsétlen! Neked emellett semmi másra nem futotta, mint érvek, tények nélküli érzelmi alapú fröcskölődésre. Ennyikeh, te kis mongolFidióta!

2020.07.17. 20:05:23

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.17. 20:06:12

@bankvezér: "Kampfernek nem a liberalizmussal van problémája"

olvasni hol tanultál, te szerencsétlen mongolFidióta?!

" a liberalizmus és a liberálisok végre szitokszó lett az országban, talán egyszer végre mindegyikre örök megvetés, gyűlölet és kirekesztés fog szállni és a szemétre kerül az eszmerendszer is,"

2020.07.17. 20:07:40

@Kampfer: "Ez tényszerűen igaz. Ebben bírónő teljesen jól érvelt. Ez Lomnici úr kijelentéseinek gyenge pontja. "

Ez volt a blogpost fő pontja, te szerencsétlen! Neked emellett semmi másra nem futotta, mint érvek, tények nélküli érzelmi alapú fröcskölődésre. Ennyikeh, te kis mongolFidióta!

2020.07.17. 20:08:37

@Kampfer: Azon gondolkodj el, te kis nyomorult patkány, hogy vajon hányan vannak a blogtérben, akik pezsgőt fognak bontani a kínhalálod hírére! Mert tízezrek gyújtanának ám örömtüzet, ha a halálhíred kelne szárnyra és te volnál a hír az esti pirítós mellé! ;-) Akárhány nicken állsz neki fröcsögni bármely blogon, nem fog változtatni azon a tényen, hogy egy mentálisan sérült kis szerencsétlen nyomorult betegbogár vagy. Hiába, ez a vérfertőzés egyik következménye... ;-) Nekem nem probléma, anyádéknak sem volt az, számodra az, te kis retardált! Nekem csak egy újabb mosolygás. Rajtad és nem veled... ;-) Na, ennyike. Te kis féreg!

Kampfer 2020.07.17. 20:09:20

@cavalry: Nem a te döntésed. Ha jónak látom, cipelem. Ha úgy döntök, akkor eldobom. Nem rólad szól.

2020.07.17. 20:11:02

@apro_marosan_petergabor: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.17. 20:16:54

@Kampfer: "Ez tényszerűen igaz. Ebben bírónő teljesen jól érvelt. Ez Lomnici úr kijelentéseinek gyenge pontja. "

Ez volt a blogpost fő pontja, te szerencsétlen! Neked emellett semmi másra nem futotta, mint érvek, tények nélküli érzelmi alapú fröcskölődésre. Ennyikeh, te kis mongolFidióta!

2020.07.17. 20:20:58

2020.07.17. 20:23:52

2020.07.17. 20:30:12

@Kampfer: Egyébként a halálom után halott leszek, kurvára nem érdekel, mi lesz akkor, pláne az nem, hogy mit gondolnak az olyan selejtek rólam, mint te. Te egyébként is hamarabb fogsz megdögleni, te kis selejt, ennyi ésszel, ami neked van. Engem egyetlen dolog érdekel, amíg élek, annyiszor rúglak segggbe, te kis rohadék, retardált, náci selejt, ahányszor csak érlek. Mert megérdmled.

2020.07.17. 20:30:41

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

exterminador 2020.07.17. 20:34:05

@cavalry: nem hülye, hanem egy beteges fanatikus. Egy inkvizitor, egy keretlegény, egy iszlamista. A legundorítóbb fajta ember. Amolyan Goebbels vagy Zsdanov-féle. Ahol egy ilyen hatalmat kap a kezébe, ott jönnek létre a legocsmányabb diktatúrák.

exterminador 2020.07.17. 20:36:31

@/\ngel: Nosza, rajta, nekiállhatsz.
Szerb Antallal kapcsolatban pedig nagyon kussolni kéne a náci fejeteknek, elvégre a ti nyilas rokonlelkeitek verték agyon Balfon.

2020.07.17. 20:44:02

@bankvezér: "Kampfernek nem a liberalizmussal van problémája"

olvasni hol tanultál, te szerencsétlen mongolFidióta?!

" a liberalizmus és a liberálisok végre szitokszó lett az országban, talán egyszer végre mindegyikre örök megvetés, gyűlölet és kirekesztés fog szállni és a szemétre kerül az eszmerendszer is,"

2020.07.17. 20:45:18

@Kampfer: Egyébként a halálom után halott leszek, kurvára nem érdekel, mi lesz akkor, pláne az nem, hogy mit gondolnak az olyan selejtek rólam, mint te. Te egyébként is hamarabb fogsz megdögleni, te kis selejt, ennyi ésszel, ami neked van. Engem egyetlen dolog érdekel, amíg élek, annyiszor rúglak segggbe, te kis rohadék, retardált, náci selejt, ahányszor csak érlek. Mert megérdmled.

2020.07.17. 20:46:39

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.17. 20:48:06

@Kampfer: Egyébként a halálom után halott leszek, kurvára nem érdekel, mi lesz akkor, pláne az nem, hogy mit gondolnak az olyan selejtek rólam, mint te. Te egyébként is hamarabb fogsz megdögleni, te kis selejt, ennyi ésszel, ami neked van. Engem egyetlen dolog érdekel, amíg élek, annyiszor rúglak segggbe, te kis rohadék, retardált, náci selejt, ahányszor csak érlek. Mert megérdmled.

2020.07.17. 20:52:14

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.17. 21:00:14

@Kampfer: Azon gondolkodj el, te kis nyomorult patkány, hogy vajon hányan vannak a blogtérben, akik pezsgőt fognak bontani a kínhalálod hírére! Mert tízezrek gyújtanának ám örömtüzet, ha a halálhíred kelne szárnyra és te volnál a hír az esti pirítós mellé! ;-) Akárhány nicken állsz neki fröcsögni bármely blogon, nem fog változtatni azon a tényen, hogy egy mentálisan sérült kis szerencsétlen nyomorult betegbogár vagy. Hiába, ez a vérfertőzés egyik következménye... ;-) Nekem nem probléma, anyádéknak sem volt az, számodra az, te kis retardált! Nekem csak egy újabb mosolygás. Rajtad és nem veled... ;-) Na, ennyike. Te kis féreg!

2020.07.17. 21:02:41

@bankvezér: "Kampfernek nem a liberalizmussal van problémája"

olvasni hol tanultál, te szerencsétlen mongolFidióta?!

" a liberalizmus és a liberálisok végre szitokszó lett az országban, talán egyszer végre mindegyikre örök megvetés, gyűlölet és kirekesztés fog szállni és a szemétre kerül az eszmerendszer is,"

2020.07.17. 21:03:58

2020.07.17. 21:05:06

@Kampfer: "Ez tényszerűen igaz. Ebben bírónő teljesen jól érvelt. Ez Lomnici úr kijelentéseinek gyenge pontja. "

Ez volt a blogpost fő pontja, te szerencsétlen! Neked emellett semmi másra nem futotta, mint érvek, tények nélküli érzelmi alapú fröcskölődésre. Ennyikeh, te kis mongolFidióta!

2020.07.17. 21:06:23

@Kampfer: Egyébként a halálom után halott leszek, kurvára nem érdekel, mi lesz akkor, pláne az nem, hogy mit gondolnak az olyan selejtek rólam, mint te. Te egyébként is hamarabb fogsz megdögleni, te kis selejt, ennyi ésszel, ami neked van. Engem egyetlen dolog érdekel, amíg élek, annyiszor rúglak segggbe, te kis rohadék, retardált, náci selejt, ahányszor csak érlek. Mert megérdmled.

2020.07.17. 21:12:15

@bankvezér: "Kampfernek nem a liberalizmussal van problémája"

olvasni hol tanultál, te szerencsétlen mongolFidióta?!

" a liberalizmus és a liberálisok végre szitokszó lett az országban, talán egyszer végre mindegyikre örök megvetés, gyűlölet és kirekesztés fog szállni és a szemétre kerül az eszmerendszer is,"

2020.07.17. 21:19:04

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.17. 21:23:24

@apro_marosan_petergabor: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.17. 21:35:59

@bankvezér: "Kampfernek nem a liberalizmussal van problémája"

olvasni hol tanultál, te szerencsétlen mongolFidióta?!

" a liberalizmus és a liberálisok végre szitokszó lett az országban, talán egyszer végre mindegyikre örök megvetés, gyűlölet és kirekesztés fog szállni és a szemétre kerül az eszmerendszer is,"

2020.07.17. 21:37:18

@apro_marosan_petergabor: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.17. 21:38:27

@Kampfer: Egyébként a halálom után halott leszek, kurvára nem érdekel, mi lesz akkor, pláne az nem, hogy mit gondolnak az olyan selejtek rólam, mint te. Te egyébként is hamarabb fogsz megdögleni, te kis selejt, ennyi ésszel, ami neked van. Engem egyetlen dolog érdekel, amíg élek, annyiszor rúglak segggbe, te kis rohadék, retardált, náci selejt, ahányszor csak érlek. Mert megérdmled.

Unerwünschter Gast 2020.07.17. 21:49:38

@Kampfer: Talán azért, mert a pozsonyi csatáról tényszerűen nagyon keveset lehet tudni. Se régészeti emlékek, se írásos feljegyzések. Így nagyon nehéz a történelemkönyvekbe bekerülni.

De egy tehetségesebb író írhatna belőle egy jó forgatókönyvet. És ekkor szabadon engedheti a fantáziáját, halivúdi stilusban. (Lásd: Artúr király).

2020.07.17. 21:57:22

@Kampfer: Azon gondolkodj el, te kis nyomorult patkány, hogy vajon hányan vannak a blogtérben, akik pezsgőt fognak bontani a kínhalálod hírére! Mert tízezrek gyújtanának ám örömtüzet, ha a halálhíred kelne szárnyra és te volnál a hír az esti pirítós mellé! ;-) Akárhány nicken állsz neki fröcsögni bármely blogon, nem fog változtatni azon a tényen, hogy egy mentálisan sérült kis szerencsétlen nyomorult betegbogár vagy. Hiába, ez a vérfertőzés egyik következménye... ;-) Nekem nem probléma, anyádéknak sem volt az, számodra az, te kis retardált! Nekem csak egy újabb mosolygás. Rajtad és nem veled... ;-) Na, ennyike. Te kis féreg!

2020.07.17. 21:58:36

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.17. 22:00:13

@apro_marosan_petergabor: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

Unerwünschter Gast 2020.07.17. 22:04:11

Kedves Bírónő!

Én ugyan liberális vagyok, de a kommentfolyam moderálását nem tartanám elvetendőnek. Egyrészt van egy csomó duplikált komment. Másrészt van pár olyan komment, aminek érdemi mondandója nincs, csak elriasztja a legtöbb olvasót a kommenteléstől.

2020.07.17. 22:05:56

@bankvezér: "Kampfernek nem a liberalizmussal van problémája"

olvasni hol tanultál, te szerencsétlen mongolFidióta?!

" a liberalizmus és a liberálisok végre szitokszó lett az országban, talán egyszer végre mindegyikre örök megvetés, gyűlölet és kirekesztés fog szállni és a szemétre kerül az eszmerendszer is,"

2020.07.17. 22:15:56

@Kampfer: Azon gondolkodj el, te kis nyomorult patkány, hogy vajon hányan vannak a blogtérben, akik pezsgőt fognak bontani a kínhalálod hírére! Mert tízezrek gyújtanának ám örömtüzet, ha a halálhíred kelne szárnyra és te volnál a hír az esti pirítós mellé! ;-) Akárhány nicken állsz neki fröcsögni bármely blogon, nem fog változtatni azon a tényen, hogy egy mentálisan sérült kis szerencsétlen nyomorult betegbogár vagy. Hiába, ez a vérfertőzés egyik következménye... ;-) Nekem nem probléma, anyádéknak sem volt az, számodra az, te kis retardált! Nekem csak egy újabb mosolygás. Rajtad és nem veled... ;-) Na, ennyike. Te kis féreg!

2020.07.17. 22:20:09

@Kampfer: "Ez tényszerűen igaz. Ebben bírónő teljesen jól érvelt. Ez Lomnici úr kijelentéseinek gyenge pontja. "

Ez volt a blogpost fő pontja, te szerencsétlen! Neked emellett semmi másra nem futotta, mint érvek, tények nélküli érzelmi alapú fröcskölődésre. Ennyikeh, te kis mongolFidióta!

2020.07.17. 22:24:11

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.17. 22:25:40

2020.07.17. 22:28:36

@bankvezér: "Kampfernek nem a liberalizmussal van problémája"

olvasni hol tanultál, te szerencsétlen mongolFidióta?!

" a liberalizmus és a liberálisok végre szitokszó lett az országban, talán egyszer végre mindegyikre örök megvetés, gyűlölet és kirekesztés fog szállni és a szemétre kerül az eszmerendszer is,"

2020.07.17. 22:33:51

2020.07.17. 22:34:55

@Unerwünschter Gast: Liberális neked a nénikéd! A legutolsó diktátor is csak a neki nem tetsző véleményt akarja betiltani. Ahogy te is. Egyébként röhejes, ahogy "Unerwünschter Gast" néven hisztizel, azzal, hogy kik ijesztenek el kit.

2020.07.17. 22:36:51

@bankvezér: "Kampfernek nem a liberalizmussal van problémája"

olvasni hol tanultál, te szerencsétlen mongolFidióta?!

" a liberalizmus és a liberálisok végre szitokszó lett az országban, talán egyszer végre mindegyikre örök megvetés, gyűlölet és kirekesztés fog szállni és a szemétre kerül az eszmerendszer is,"

2020.07.17. 22:38:03

@Kampfer: Egyébként a halálom után halott leszek, kurvára nem érdekel, mi lesz akkor, pláne az nem, hogy mit gondolnak az olyan selejtek rólam, mint te. Te egyébként is hamarabb fogsz megdögleni, te kis selejt, ennyi ésszel, ami neked van. Engem egyetlen dolog érdekel, amíg élek, annyiszor rúglak segggbe, te kis rohadék, retardált, náci selejt, ahányszor csak érlek. Mert megérdmled.

2020.07.17. 22:39:34

@Unerwünschter Gast: Liberális neked a nénikéd! A legutolsó diktátor is csak a neki nem tetsző véleményt akarja betiltani. Ahogy te is. Egyébként röhejes, ahogy "Unerwünschter Gast" néven hisztizel, azzal, hogy kik ijesztenek el kit.

2020.07.17. 22:41:01

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.17. 22:43:57

@Kampfer: Egyébként a halálom után halott leszek, kurvára nem érdekel, mi lesz akkor, pláne az nem, hogy mit gondolnak az olyan selejtek rólam, mint te. Te egyébként is hamarabb fogsz megdögleni, te kis selejt, ennyi ésszel, ami neked van. Engem egyetlen dolog érdekel, amíg élek, annyiszor rúglak segggbe, te kis rohadék, retardált, náci selejt, ahányszor csak érlek. Mert megérdmled.

2020.07.17. 22:45:10

@Unerwünschter Gast: Liberális neked a nénikéd! A legutolsó diktátor is csak a neki nem tetsző véleményt akarja betiltani. Ahogy te is. Egyébként röhejes, ahogy "Unerwünschter Gast" néven hisztizel, azzal, hogy kik ijesztenek el kit.

2020.07.17. 22:49:26

@Kampfer: Egyébként a halálom után halott leszek, kurvára nem érdekel, mi lesz akkor, pláne az nem, hogy mit gondolnak az olyan selejtek rólam, mint te. Te egyébként is hamarabb fogsz megdögleni, te kis selejt, ennyi ésszel, ami neked van. Engem egyetlen dolog érdekel, amíg élek, annyiszor rúglak segggbe, te kis rohadék, retardált, náci selejt, ahányszor csak érlek. Mert megérdmled.

2020.07.17. 22:51:46

@Unerwünschter Gast: Liberális neked a nénikéd! A legutolsó diktátor is csak a neki nem tetsző véleményt akarja betiltani. Ahogy te is. Egyébként röhejes, ahogy "Unerwünschter Gast" néven hisztizel, azzal, hogy kik ijesztenek el kit.

exterminador 2020.07.17. 22:52:44

@Unerwünschter Gast: magam is úgy vélem, hogy az erőszakkal fenyegetőző, trágár, pszichopata keretlegényeket ki kellene moderálni, nem pedig vitatkozni velük, mert csak újabb mocskolódás a válasz.

2020.07.17. 22:54:25

@Kampfer: Egyébként a halálom után halott leszek, kurvára nem érdekel, mi lesz akkor, pláne az nem, hogy mit gondolnak az olyan selejtek rólam, mint te. Te egyébként is hamarabb fogsz megdögleni, te kis selejt, ennyi ésszel, ami neked van. Engem egyetlen dolog érdekel, amíg élek, annyiszor rúglak segggbe, te kis rohadék, retardált, náci selejt, ahányszor csak érlek. Mert megérdmled.

2020.07.17. 22:55:48

@apro_marosan_petergabor: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.17. 22:58:52

@Unerwünschter Gast: Liberális neked a nénikéd! A legutolsó diktátor is csak a neki nem tetsző véleményt akarja betiltani. Ahogy te is. Egyébként röhejes, ahogy "Unerwünschter Gast" néven hisztizel, azzal, hogy kik ijesztenek el kit.

2020.07.17. 23:00:13

@bankvezér: "Kampfernek nem a liberalizmussal van problémája"

olvasni hol tanultál, te szerencsétlen mongolFidióta?!

" a liberalizmus és a liberálisok végre szitokszó lett az országban, talán egyszer végre mindegyikre örök megvetés, gyűlölet és kirekesztés fog szállni és a szemétre kerül az eszmerendszer is,"

2020.07.17. 23:03:00

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

2020.07.17. 23:07:18

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

Unerwünschter Gast 2020.07.17. 23:08:02

@Matthias Corvinus: Talát, süllyedt. Ugyanazt a kommented legalább tízszer másoltad be. Egy közönséges troll vagy. És ennek semmi köze a liberalizmushoz. A liberalizmushoz köthető leggyakoribb tévhit éppen az, hogy egy liberálisnak mindent el kell tűrnie.

Hát nem. Kellemes további okádást.

2020.07.17. 23:08:24

@Unerwünschter Gast: Liberális neked a nénikéd! A legutolsó diktátor is csak a neki nem tetsző véleményt akarja betiltani. Ahogy te is. Egyébként röhejes, ahogy "Unerwünschter Gast" néven hisztizel, azzal, hogy kik ijesztenek el kit.

2020.07.17. 23:20:55

@Kampfer: Egyébként a halálom után halott leszek, kurvára nem érdekel, mi lesz akkor, pláne az nem, hogy mit gondolnak az olyan selejtek rólam, mint te. Te egyébként is hamarabb fogsz megdögleni, te kis selejt, ennyi ésszel, ami neked van. Engem egyetlen dolog érdekel, amíg élek, annyiszor rúglak segggbe, te kis rohadék, retardált, náci selejt, ahányszor csak érlek. Mert megérdmled.

2020.07.17. 23:22:10

@Kampfer: "Ez tényszerűen igaz. Ebben bírónő teljesen jól érvelt. Ez Lomnici úr kijelentéseinek gyenge pontja. "

Ez volt a blogpost fő pontja, te szerencsétlen! Neked emellett semmi másra nem futotta, mint érvek, tények nélküli érzelmi alapú fröcskölődésre. Ennyikeh, te kis mongolFidióta!

2020.07.17. 23:30:30

@bankvezér: a postban szerepel a gondolat, hogy vannak olyan idióták, akik mindenre csak szadeszoznak. no, te demonstráltad az állítást, kis mongolFidióta! ennyit tudtok!

apro_marosan_petergabor 2020.07.18. 00:03:39

Ifjú Lomnicinek joga és lehetősége van véleményt mondani Szerbről, akárcsak Sándor Zuszsának mindkettőről. Tudtommal egyikük sem irodalmár, de nézve a mai posztmarxista bölcsészvonal harmatgyengeségét, ez akár még előnyükre is válhatna.
Lomnicinél ez így is van.
Sándor Zsuzsa nemigen tud elszakadni szadeszes kötődésétől, pedig a párt már jó tíz éve darabokra szakadt, de inkáb foszlott, rohadt - milliárdos adósságot maga után hagyva. Ebből a tényből a valóban szabad elme le tudja vonni a tanulságot - mint mondtam a valóban szabad elme...
Liberális?
Az utolsó liberálisra kicsit is hajazó véleményt a "jó" Fodor Gábortól hallottuk, akinek ezzel a véleményével egyet is lehetett érteni: "...nem értek veled egyet, de mindent megteszek, harcolok azért, hogy ezt a véleményedet szabadon elmondhasd..."
Hová jutottunk már ettől... a píszí, a libero-bolsevik véleményterror fokozatosan minden más véleményt elpusztítani igyekszik - nem véletlenül hívom az úgynevezett liberálisokat liberoknak, ami jellegében (nem hangzásában) közelebb áll a pelenkához, mint a valódi liberalizmushoz...
Az is érdekes, hogy a bírónő statisztikai alapokon próbálja levezetni az egyes nemzetek irói tehetségének numerusát a lakosság számából (ezzel Szerb Antal világ és magyar irodalom értékelő karakterszámát helyeselve s védve) - minden bizonnyal érdekes számokra juthatnánk így, mondjuk Afrikát Európával, vagy Kenyát a csehekkel össze vetve...
Szerb kikerült a Nemzeti Alaptantervből?
Azért valljuk be, ez nem egy nagy dráma - már csak azért sem, mert a legmodernebb libero-iskolatudósok szerint tulajdonképpen semmit sem kellene megtanulni nyers ismeretként, mert a gondolkodás képessége csak a fontos, a többi elérhető, beszerezhető a neten (a könyvtárakat már meg sem említik - tudjuk, ezekre már Vörösmarty is haragudott).
Vagy mégsem?
Másrészt Lomnicinek - ez nem csak a témával kapcsolatos megmozdulásának értékelésével - van átlátása, a bírónőt ebben szadeszes gondolatvilága megakadályozza, röghöz köti - nem tud szabadulni az álliberális - de inkább bolsevik dogmáktól.

2020.07.18. 00:18:31

@Kampfer: Azon gondolkodj el, te kis nyomorult patkány, hogy vajon hányan vannak a blogtérben, akik pezsgőt fognak bontani a kínhalálod hírére! Mert tízezrek gyújtanának ám örömtüzet, ha a halálhíred kelne szárnyra és te volnál a hír az esti pirítós mellé! ;-) Akárhány nicken állsz neki fröcsögni bármely blogon, nem fog változtatni azon a tényen, hogy egy mentálisan sérült kis szerencsétlen nyomorult betegbogár vagy. Hiába, ez a vérfertőzés egyik következménye... ;-) Nekem nem probléma, anyádéknak sem volt az, számodra az, te kis retardált! Nekem csak egy újabb mosolygás. Rajtad és nem veled... ;-) Na, ennyike. Te kis féreg!

Unerwünschter Gast 2020.07.18. 07:54:24

Egyébként arról, hogy a nemzeti és a világirodalom/történelem/földrajz/biológia aránya mi legyen az oktatásban, lehet vitatkozni. Mindenütt a világban így van. A nemzeti irodalom nagyobb hangsúlyt kap az adott nemzeti irodalom világirodalmi jelentőségéhez képest. Ugyanez vonatkozik a történelemre, a földrajzra is. Sőt a biológiára is. Azért érdemes pl. a növény és állattanban azokról a növényekről és állatokról tanulni, amik a szűkebb környezetben is előfordulnak.

De érdemes volna megnézni, mi jönne ki, ha matematikát vagy fizikát , kémiát akarnánk ugyanezen elvek alapján oktatni.

Éltem pár évig külföldön. Nem is olyan messze innen. A Lajtán túl gyakorlatilag Petőfi, Arany, Ady már az átlag értelmiségieknek sem mond semmit.

És hiába a világirodalom és történelem ugymond "túlsúlya", mi sem tudunk sokat pl. a japán, kínai, arab,perzsa irodalomról és történelemről.

2020.07.18. 08:02:40

@Unerwünschter Gast: 1) Nekünk miért kellene elviselni, hogy ugyanazt a hülyeséget nyomod tízszer?!
2) Ha te nem akarsz valamit elviselni, akkor odébb állsz, ez a liberális megközelítés, te kis náci fasz, nem az, hogy elkezdesz kitiltásért hisztizni!

2020.07.18. 08:04:08

@Unerwünschter Gast: "Talát, süllyedt. "

1) Nekünk miért kellene elviselni, hogy ugyanazt a hülyeséget nyomod tízszer, és azt, hogy még magyarul sem bírtál megtanulni?!
2) Ha te nem akarsz valamit elviselni, akkor odébb állsz, ez a liberális megközelítés, te kis náci fasz, nem az, hogy elkezdesz kitiltásért hisztizni!

bankvezér 2020.07.18. 08:16:31

Tulajdonképpen most már Dr. Sándor Zsuzsát minősíti, hogy eltűri azt, amit a "Matthias_Corvinus" futóbolond itt művel.
A futóbolond magát liberálisnak beállítva szándékos kártevésével gyűlöletet kelt a valódi liberálisok ellen.

2020.07.18. 08:17:24

@Unerwünschter Gast: "Talát, süllyedt. "

1) Nekünk miért kellene elviselni, hogy ugyanazt a hülyeséget nyomod tízszer, és azt, hogy még magyarul sem bírtál megtanulni?!
2) Ha te nem akarsz valamit elviselni, akkor odébb állsz, ez a liberális megközelítés, te kis náci fasz, nem az, hogy elkezdesz kitiltásért hisztizni!

Unerwünschter Gast 2020.07.18. 08:19:40

@Matthias_Corvinus: Ezt pl. miért kellett egymás után kétszer benyomnod?
A jelzőidet pedig nyugodtan hagyhatod. nem tudsz kihozni a sodromból és lehúznod a magad szintjére.

2020.07.18. 08:27:29

@Unerwünschter Gast: mert elsőre nem fogod fel, és te is ismétled a hülyeségeidet, most miért legyek versenyhátrányban ellened, ha tudok előnyben is lenni az intelligenciámmal?!

bankvezér 2020.07.18. 08:50:17

@Matthias_Corvinus:
Pont ilyen intelligens, magukat liberálisnak beállító kártevőkre van szükségük a valódi liberálisoknak, hogy minél gyorsabban elveszítsék társadalmi támogatottságukat. Húzz bele, te tök! :)))

2020.07.18. 08:52:32

@bankvezér: Tulajdonképpen most már Dr. Sándor Zsuzsát minősíti, hogy eltűri azt, amit a "bankvezér" futóbolond itt művel.
Ez a futóbolond szándékos kártevésével gyűlöletet kelt a valódi liberálisok ellen.

szigony 2020.07.18. 09:00:10

@apro_marosan_petergabor: Mondjuk beteszek egy darab sz..t a befőttes üvegbe és a polcra teszem. Akkor szerinted kaviár is lehet belőle, szerintem meg az marad ami volt. Én így látom a kis védencedet.

bankvezér 2020.07.18. 09:05:13

Ha az a cél, hogy épeszű ember elkerülje ezt a blogot, ami most már egy igazi trágyatelep lett, akkor személyemet illetően sikerült célt érni.
Akinek tetszik a szardobálás és a szarban való birkózás az marad, - én azonban megyek innen!

2020.07.18. 09:10:47

@Unerwünschter Gast: "Talát, süllyedt. "

1) Nekünk miért kellene elviselni, hogy ugyanazt a hülyeséget nyomod tízszer, és azt, hogy még magyarul sem bírtál megtanulni?!
2) Ha te nem akarsz valamit elviselni, akkor odébb állsz, ez a liberális megközelítés, te kis náci fasz, nem az, hogy elkezdesz kitiltásért hisztizni!

Szaracén 2020.07.18. 09:18:46

Tegnap hallottam: Disznóval ne állj le birkózni, mert nem győzhetsz, csak összesározod magad, a disznó pedig még élvezi is.

2020.07.18. 09:25:01

@Unerwünschter Gast: "Talát, süllyedt. "

1) Nekünk miért kellene elviselni, hogy ugyanazt a hülyeséget nyomod tízszer, és azt, hogy még magyarul sem bírtál megtanulni?!
2) Ha te nem akarsz valamit elviselni, akkor odébb állsz, ez a liberális megközelítés, te kis náci fasz, nem az, hogy elkezdesz kitiltásért hisztizni!

2020.07.18. 09:39:43

2020.07.18. 09:52:16

@bankvezér: Tulajdonképpen most már Dr. Sándor Zsuzsát minősíti, hogy eltűri azt, amit a "bankvezér" futóbolond itt művel.
Ez a futóbolond szándékos kártevésével gyűlöletet kelt a valódi liberálisok ellen.

2020.07.18. 09:53:17

@bankvezér: te nem épeszű ember vagy. cél elérve.

2020.07.18. 09:54:51

@bankvezér: Tulajdonképpen most már Dr. Sándor Zsuzsát minősíti, hogy eltűri azt, amit a "bankvezér" futóbolond itt művel.
Ez a futóbolond szándékos kártevésével gyűlöletet kelt a valódi liberálisok ellen.

2020.07.18. 09:57:26

@Unerwünschter Gast: "Talát, süllyedt. "

1) Nekünk miért kellene elviselni, hogy ugyanazt a hülyeséget nyomod tízszer, és azt, hogy még magyarul sem bírtál megtanulni?!
2) Ha te nem akarsz valamit elviselni, akkor odébb állsz, ez a liberális megközelítés, te kis náci fasz, nem az, hogy elkezdesz kitiltásért hisztizni!

2020.07.18. 09:58:01

@bankvezér: a te célod az volt, hogy én tűnjek el, megpróbáltál kitiltatni. az én célom az volt, hogy az ilyen idióta köcsög, mint te, takarodjon innen el. én nem alkalmaztam ellened erőszakot, nem akartalak kitiltani, intelligenciából nyertem. ennyi.

2020.07.18. 09:58:44

@Szaracén: pontosan, disznókkal nem vitázunk, intelligenciából legyőzzük őket. sikerült.

2020.07.18. 10:04:18

@Unerwünschter Gast: "Talát, süllyedt. "

1) Nekünk miért kellene elviselni, hogy ugyanazt a hülyeséget nyomod tízszer, és azt, hogy még magyarul sem bírtál megtanulni?!
2) Ha te nem akarsz valamit elviselni, akkor odébb állsz, ez a liberális megközelítés, te kis náci fasz, nem az, hogy elkezdesz kitiltásért hisztizni!

2020.07.18. 10:18:40

@bankvezér: Tulajdonképpen most már Dr. Sándor Zsuzsát minősíti, hogy eltűri azt, amit a "bankvezér" futóbolond itt művel.
Ez a futóbolond szándékos kártevésével gyűlöletet kelt a valódi liberálisok ellen.

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2020.07.18. 11:07:08

@Kampfer, és minden gorombáskodónak: Uraim, vagy Hölgyeim! Nem szeretek senkit kitiltani a kommentelésből és igazából moderálni sem szeretek. Ellenben mindig azt remélem, hogy némi kultúráltság szorult azokba, akik egyáltalán elolvassák a posztomat. Ezért próbáljátok meg, hátha menni fog fröcsögés, ordenáréság, gorombaság, gyűlölködés nélkül vitatkozni akkor is, ha egyesek homlokegyenest mást gondolnak, mint mások. Ugyanis ennek lenne valami értelme, a többi fölösleges és visszataszító. Köszönöm.

bankvezér 2020.07.18. 12:17:21

@Dr. Sándor Zsuzsa: Elképzelt jelenet a jövőből:
- Sándor Zsuzsa gyanútlanul sétál az utcán, amikor mellé ugrik egy idegen és igyekszik kitépni kezéből a táskáját. Sándor Zsuzsa segítségért kiált. Éppen arra jön egy rendőr és felszólítja a civakodókat, hogy fejezzék be a civakodást.
Az idegen, a rendőr tétlenségének köszönhetően megszerzi a táskát és elfut.
Aki képes elvontan gondolkodni, az megérti, hogy Sándor Zsuzsa azt csinálta a blogján, amit a példázatbeli rendőr.

2020.07.18. 13:19:36

@bankvezér: a diktatúra az, amikor meg akarod mondani a bírónak és a rendőrnek, hogy mi a helyes döntés, mint Orbán, amikor leszarja a strasbourgi bíróság ítéletét, meg nem akart fizetni a cigányoknak megítélt kárpótlást a szegregáció miatt. meg itt ugrálsz, hogy tiltsák ki azt, aki mer más véleményen lenni, mint te.

2020.07.18. 13:20:35

@bankvezér: "én azonban megyek innen!"

mikor tartod be végre az ígéretedet?!

2020.07.18. 14:49:31

@bankvezér: "én azonban megyek innen!"

mikor tartod be végre az ígéretedet?!

Unerwünschter Gast 2020.07.18. 18:16:16

@bankvezér: Végül is, ha valaki társasági helyet alapít (blog), szabadon eldöntheti, hogy milyen hely legyen. Uri szalon, egy kiskocsma vagy késdobáló. Ha a házigazda nem tart rendet, akkor a hely lezüllik.

Benéztem ide, egy próbát megért. Ez nem is egy késdobáló, hanem egy szemétlerakó a hátsó kertben, ahová a házigazda néha bedob egy kis csontot és nézi, ahogy ezen a kóbor kutyák egymás torkának ugranak.

Dan da Man 2020.07.19. 12:11:46

@apro_marosan_petergabor: Az tetszik benned, hogy ennyire büszke vagy az intelligenciádra. Talán írtam már neked a Dunning-Kruger effektusról. Érdemes lenne esetleg valóban utánanézned, mert külső szemmel nézve (még innen, alulról, a nem-túl-okosak közül is) úgy tűnik, hogy érintett vagy a problémában. Tudom, hogy nem ez a poszt témája, de mindig olyan döbbenettel tud eltölteni az a fajta szerénység, ami a középszer sajátja, hogy képtelen vagyok szó nélkül elmenni az esemény mellett.

Dan da Man 2020.07.19. 12:23:17

@: "Ennyike"?

Tényleg ezt a nagyszerű szót sikerül használnod, mint megsemmisítő erejű termonukleáris csapást?

Az ugye megvan, hogy az előtte levő hosszas posztokat, amiben szerettél volna értelmesnek tűnni, ezzel negáltad? (Egyébként elárulom, hogy nem sikerült értelmesnek tűnnöd, bár nagyon szépen fűzöl értelmes szavakat egymás után. Csak utána mindig elszólod magad, és kiderül, hogy az értelmes szavaid rettenetes mocsárra épülnek. Becsületedre váljék, hogy ezt aztán nem is tagadod, és ha kulturáltan szólnak hozzád, kulturáltan válaszolsz. De látszik, hogy olyan becsípődéseid vannak, amik egy egészséges pszichéjű embernek nincsenek. SZDSZ? Miről beszélsz? Esetleg nem akarsz visszamenni a kiegyezésig, vagy az Anjou házig és ott hibáztatni valakit Magyarország elsorvadásáért?)
De az is látszik, hogy ha valaki rádtámad, akkor hangos csaholással igyekszel őt elpusztítani. A baj csak az, hogy a szád kicsi, fogaid pedig nincsenek. És eszed sem sok, mert különben ignorálnád a jó öreg Mátyást, akiről köztudott, hogy vagy frusztrációból cselekszik (amit tökéletesen megértek sajnos), vagy kormányoldali troll, aki liberális "túlsúlyba" akarja belefojtani a beszélgetéseket.
Te ellenben odavetetted magad a sípoló gumicsontra, haraptál, és kiderült, hogy nincsenek fogaid.
"Ennyike"... Édes Istenem, és ezt egy férfi szájából...

Dan da Man 2020.07.19. 12:26:38

Kedves blogíró!

Én egyetértek Önnel, de mint láthatja, nem feltétlenül érdemes ma már gondolatainkat a nagyközönség elé tárni, mert szerény képességű emberek (szándékosan?) politikai csatározás színterévé teszik az alapvetően logikus gondolatokat.
Kitartást kívánok Önnek, és hitet, hogy az itt megjelenők nem reprezentálják az országot, és hogy a blogoszféra módszeres tönkretétele a komment-trágyadombokkal nem jelenti azt, hogy lomniciék győzedelmeskedni tudnának a józan paraszti ész elnyomásában.

Csakis a legjobbakat!

AngeI 2020.07.19. 18:16:05

@exterminador: Akiket aztán ti alkalmaztatok az ÁVH-n, meg amnesztiát adtatok nekik.. Szóval coki kisfiú! Nyugodjál le szépen.
Egyébként miért nem reklamáltok a tankönyvíróknál, hogy a magyar irodalom miért szerepel jóval nagyobb arányban az iskolai irodalom oktatásban ,mint amekkora arányban jelen van a világirodalomban?

exterminador 2020.07.19. 18:22:07

@/\ngel: ki az a "ti"? Én nem érzem a rokonságot az ÁVH-val, ellentétben az olyasfajta elmeroggyant keretlegényekkel, mint a fentebb fröcsögő kampfer például.
Egyébként meg miért kell reklamálni? Szerintem egyelőre rendben vannak az arányok. Ifj. Lomnici beszélt ökörségeket.

Unerwünschter Gast 2020.07.19. 19:42:06

@/\ngel: Ha reklamálni is akarna valaki, akkor sem a tankönyvkiadónál kell.

A tantervet a Nemzeti Alaptanterv határozza meg. A tankönyvírók ennek megfelelően írják meg a tankönyveket. A kiadó ehhez keres szerzőket, akik leadnak valamit, azt a magasságos hivatalban jóváhagyják. Azután mehet a nyomdába.

AngeI 2020.07.19. 23:21:07

@exterminador: És te engem kikkel hoztál összefüggésbe kis pajtás? Látod, a saját hülyeségedet fordítottam ellened..

"Egyébként meg miért kell reklamálni?"

Azon logika alapján, amit a poszter felhoz Lomnicival szemben, (mármint hogy a magyar írók, költők csak igen kis hányadát adják az Észak-atlanti irodalomnak), a tankönyvekben is jóval kisebb hányadban kellene szerepelnie magyaroknak.Viszont mégse így van..

Unerwünschter Gast 2020.07.20. 00:07:58

@/\ngel: Nem csak egy logika van. Minden nemzet tananyagában a saját irodalom, történelem és földrajz nagyobb hangsúlyt kap, mint annak világirodalmi, világtörténelmi vagy földrajzi jelentősége.

A valódi arányok viszont máshogy alakulnak ki. Pl. földrajz esetén nem lehet a sivatagokat hazai példán bemutatni. Ugyanúgy az alpesi havasokat sem.

Irodalom esetén például költőkből aránylag jól állunk. De sajnos 17. századi drámairodalmunk, sőt a drámairodalom összességében már nem annyira acélos.

Ifjú Lomnicinek sem az arányokon kellene lovagolnia, hanem tételesen megmondania, hogy mi hiányzik és miért fontosabb annál, mint ami emiatt kimarad.

Kampfer 2020.07.20. 10:14:34

@Dr. Sándor Zsuzsa: Tisztelt bírónő!

Ugyan, már napokkal ezelőtt 'kiszálltam', hiszen a véleményem leírtam, azonban mégis én szólíttattam meg név szerint, amit ezúton szeretnék jelezni (és nem sérelmezni)! Ahogy a brendelmátyás fémjelezte fröcsögésfolyamba nem kívánok elmerülni, a védekezés jogát viszont továbbra is a magaménak érzem, ez a jövőben sem lesz másképp. Van velem ellentétes kulturált vélemény és reakció, az olyan válaszra is számíthat tőlem.
És van egy másik típusú reakció, amely szintén hasonló reakciót vált ki. Azt hiszem, ez így helyénvaló.

@Dan da Man: Bár nem válaszként küldted, de nyilván nekem szántad, így reagálok rá neked.

"Ennyike"?

"Tényleg ezt a nagyszerű szót sikerül használnod, mint megsemmisítő erejű termonukleáris csapást?"

Amennyiben figyelmesen olvastad a kommentet, melyre reagáltam, abban ez szerepelt:

"...Ennyikeh, te kis mongolFidióta!"

Egyáltalán nem tisztelt brendelmátyásunk írta nekem. E kommentjére reagálva, szóhasználatára már nem először utalva kifejezetten neki címezve használtam az általad kifogásolt szót. Egy hangyányival elfogadhatóbb formában, mint az 'eredeti' forma volt. Talán így érthetőbb picit.

"Az ugye megvan, hogy az előtte levő hosszas posztokat, amiben szerettél volna értelmesnek tűnni, ezzel negáltad?"

Az ugye megvan számodra, hogy a tag felé mutatott 'görbe tükör' milyen szóhasználatot jelentett az adott környezetben? Továbbá sanszos, hogy nincs meg számodra elég hosszú előzmény sem. Nem baj.

"Egyébként elárulom, hogy nem sikerült értelmesnek tűnnöd..."

Emiatt kellemetlenül kéne éreznem magam, de nem fogom. Miután szokásod másokat (nem csak engem) szellemi képességei, vélt műveletlensége vagy egyszerűen csak az ellenszenved okán degradálni és hülyézni (enyhébb esetben nekiállsz 'analizálni'), így nem is tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. Az utóbbi hónapokban engem harmadszor találsz meg így, de ahogy korábban is írtam neked, együtt tudok éln i vele.

"Csak utána mindig elszólod magad, és kiderül, hogy az értelmes szavaid rettenetes mocsárra épülnek."

Az relatív, hogy ki mit tart 'rettenetes mocsárnak'. Ezért nem ítéllek el, mivel egyértelmű, hogy nincs számunkra közös halmaz, két teljesen külön és egymással ellenséges közegben mozgunk.

"Becsületedre váljék, hogy ezt aztán nem is tagadod..."

Miért tagadnám? Ostobaság és hazugság volna.

"...és ha kulturáltan szólnak hozzád, kulturáltan válaszolsz."

Mert szerintem alapnak kell(ene) lennie. Más kérdés, hogy a kapott esélyt sokan már évekkel ezelőtt eljátszották. :-( De néhányan nem.

"De látszik, hogy olyan becsípődéseid vannak, amik egy egészséges pszichéjű embernek nincsenek."

Tudsz nekem mutatni a világunkban 'egészséges pszichéjű' embert? Őszintén szólva nagyon keveset ismerek. Van szerencsém ismerni ilyet, de a lehetőségei okán nagyon más jellegű életet élhet, mint a tömegek. Továbbá tudsz nekem mutatni 'becsípődés' nélküli embert? Biztos vannak, de ők is nagyon kevesen. Ami az én 'becsípődésemet' illeti, számos oka van, személyes és családi, egzisztenciális is, de ezzel nyilván nem terhelem a közönséget, mert lényegtelen és nem is tartozik rájuk.

"SZDSZ? Miről beszélsz?"

Mindarról, amit tettek, hirdettek és akartak. A 'liberalizmus' nevében tették, ezért nem fektetek hangsúlyt a tankönyvi definícióra. Ők maguk meghatározták magukat, illetve az eszmét, ami nevében pusztítottak.

"Esetleg nem akarsz visszamenni a kiegyezésig, vagy az Anjou házig és ott hibáztatni valakit Magyarország elsorvadásáért?"

A történelem ítélkezett, illetve sok hibáért nem egy politikus a karrierjével, szabadságával, életével fizetett. A szadesz ámokfutása közvetlenül hatott az én és családom életére, boldogságára, egzisztenciájára. Az Anjou-kat ezért nem okolhatom. De a 'horngáborokat' igen. Mellesleg, ők semmiféle egyéni felelősséget nem vállaltak a pusztításukért! De erről is írtam.

"De az is látszik, hogy ha valaki rádtámad, akkor hangos csaholással igyekszel őt elpusztítani."

Mindig van előzménye, polgártárs! Akik normálisan mondanakl ellenvéleményt, azokkal nem volt és nem is lesz bajom.

"A baj csak az, hogy a szád kicsi, fogaid pedig nincsenek."

Ezt elengedem, nem tudod ennyiből helyesen megítélni.

" És eszed sem sok, mert különben ignorálnád a jó öreg Mátyást..."

Az előző néhány 'nickjén' már megtettem. Immár ezen is. Ki is írtam neki.

"Te ellenben odavetetted magad a sípoló gumicsontra, haraptál, és kiderült, hogy nincsenek fogaid."

Ez a te véleményed. Másoknak pedig ettől eltérő.
Üdv!

@exterminador: Pedig @/\ngel: társunknak van igazsága!

"Én nem érzem a rokonságot az ÁVH-val, ellentétben az olyasfajta elmeroggyant keretlegényekkel, mint a fentebb fröcsögő kampfer például."

Pedig ott van az! Vannak, akiknek ti jelentitek a 'keretlegény' és a 'liberálnáci' prototípusát. Vagy akár az a momentumos, aki az idősek ellen ír kirohanást, mert nem tetszik neki az eredmény. Minden csak nézőpont kérdése! Vannak, akik számára ti vagytok a ördög serege. Pokol vagytok és nem szabadság.
Kamp.

bankvezér 2020.07.26. 17:01:01

24.hu/belfold/2020/07/26/birosagok-kuria-alkotmanybirosag-precedens-politika-sandor-zsuzsa-velemeny/
Aki érdeklődik a közélet iránt, az nagyjából ismerte az írás tartalmát.
A kérdés az, hogyan kellene átalakítani a (i)gazságszolgáltatás, és azon belül a bíróságok munkáját, hogy jogszerű igazságos, tisztességes ítéleteket hozzanak a bírók?
Ugyanis az eddigi munkájukat is súlyos kritikával kénytelen egy békés, polgár illetni. Pedig ha csak az elmúlt 50 évet nézzük, volt itt már mindenféle szervezeti rendszer és volt elvárás, volt szabad döntési lehetőség is. Mindent alaposan átgondolva csak azt tudom mondani, hogy a bírók egy része fehérgalléros bűnöző, hatalmat kiszolgáló gerinctelen ember.
Egyébként is ősi alapelv a bírók számára, hogy amikor szabadon dönthet, akkor igyekezzen az erősebb fél javára dönteni, így lesz sikeres és hosszú a bírói karrierje!

bankvezér 2020.07.26. 17:12:39

@bankvezér: "... a bírók egy része fehérgalléros bűnöző, hatalmat kiszolgáló gerinctelen ember."
A fehérgalléros bűnözők akkor mutatják meg magukat, amikor lehetőség van jogszerű igazságos ítéletet hozni, de mégsem azt hoznak.

apro_marosan_petergabor 2020.07.28. 19:01:51

Ifjú Lomnicinek joga és lehetősége van véleményt mondani Szerbről, akárcsak Sándor Zuszsának mindkettőjükről. Tudtommal egyikük sem irodalmár, de nézve a mai posztmarxista bölcsészvonal harmatgyengeségét, ez akár még előnyükre is válhatna.
Lomnicinél ez így is van.
S.Zs. valami susztert s kaptafát emleget, utalva rá, hogy Lomnici nem bölcsész, saját magánál, mint kritikusnál, könnyedén átugrik e tényen.
Sándor Zsuzsa nemigen tud elszakadni szadeszes kötődésétől sem, pedig a párt már jó tíz éve darabokra szakadt, de inkáb foszlott, rohadt - milliárdos adósságot maga után hagyva. Ebből a tényből a valóban szabad elme le tudja vonni a tanulságot - mint mondtam, a valóban szabad elme...
Liberális?
Az utolsó liberálisra kicsit is hajazó véleményt a "jó" Fodor Gábortól hallottuk, akinek ezzel a véleményével egyet is lehetett érteni: "...nem értek veled egyet, de mindent megteszek, harcolok azért, hogy ezt a véleményedet szabadon elmondhasd..." (anno Voltaire mondott ilyesmit...)
Hová jutottunk már ettől... a píszí, a libero-bolsevik véleményterror fokozatosan minden más véleményt elpusztítani igyekszik - nem véletlenül hívom az úgynevezett liberálisokat liberoknak, ami jellegében (nem hangzásában) közelebb áll a pelenkához, mint a valódi liberalizmushoz...
Az is érdekes, hogy a bírónő statisztikai alapokon próbálja levezetni az egyes nemzetek irói tehetségének numerusát a lakosság számából (ezzel Szerb Antal világ és magyar irodalom értékelő karakterszámát helyeselve s védve) - minden bizonnyal érdekes számokra juthatnánk így, mondjuk Afrikát Európával, vagy Kenyát a csehekkel össze vetve...
Szerb kikerült a Nemzeti Alaptantervből?
Azért valljuk be, ez nem egy nagy dráma - már csak azért sem, mert a legmodernebb libero-iskolatudósok szerint tulajdonképpen semmit sem kellene megtanulni nyers ismeretként, mert a gondolkodás képessége csak a fontos, a többi elérhető, beszerezhető a neten (a könyvtárakat már meg sem említik - tudjuk, ezekre már Vörösmarty is haragudott).
Vagy mégsem? - Ez persze úgy marhaság, ahogy van.
(Valóban boldog lenne az ultralibero agymosó-csapat ebben az esetben, hiszen a manipulált neten bármivel, vagy annak az ellenkezőjével is el lehetne kábítani a stabil alapismeretek nélkül, tudás és etikai gerincmentesen kóborló szavazógép alkatrész jelőlteket...)
Másrészt Lomnicinek - ez nem csak a témával kapcsolatos megmozdulásának értékelésével - van átlátása, a bírónőt ebben szadeszes gondolatvilága megakadályozza, röghöz köti - nem tud szabadulni az álliberális - de inkább bolsevik dogmáktól.
(Sajnos ez a pártosság ítélkezésében is tettenérhető volt.)

Unerwünschter Gast 2020.07.29. 09:58:53

@apro_marosan_petergabor: "S.Zs. valami susztert s kaptafát emleget, utalva rá, hogy Lomnici nem bölcsész, saját magánál, mint kritikusnál, könnyedén átugrik e tényen."

Valamennyire mindenki "irodalmár". Lomnici viszont Szerb Antalról és még sokakról alkot sommás véleményt, akik hivatásos irodalmárok.

Sándor Zsuzsa viszont nem irodalmárként a nem irodalmár Lomniciről alkot véleményt. És Lomnicivel szemben megmarad azon a kereten belül, ami laikusként is belátható.

Azt például én is meg tudom ítélni, hogy a magyar irodalom világirodalmi jelentősége a Lajtán túl alig mérhető. Ehhez képest Szerb Antal közel 500 oldala igencsak becsülendő.

Unerwünschter Gast 2020.07.29. 12:02:48

@apro_marosan_petergabor: "Azért valljuk be, ez nem egy nagy dráma - már csak azért sem, mert a legmodernebb libero-iskolatudósok szerint tulajdonképpen semmit sem kellene megtanulni nyers ismeretként, mert a gondolkodás képessége csak a fontos, a többi elérhető, beszerezhető a neten (a könyvtárakat már meg sem említik - tudjuk, ezekre már Vörösmarty is haragudott)."

Majdnem. Kivéve, hogy a gondolkodás képessége a fontos és nem " gondolkodás képessége csak a fontos".

A tézis az, hogy a gondolkodás képességét konkrét anyagon lehet csak elsajátítani. De az ehhez feltétlenül szükséges lexikális/konkrét anyagon túl nem kell többet tanítani (vagy inkább megkövetelni).

Még konkrétabban. Ha a 19. századi regényekről tanítanak, akkor lehet választani Jókai Mór, Jósika Miklós, Kemény Zsigmond, stb. között. De akár lehet külföldi is. De nem feltétlenül kell foglalkozni az összessel.

apro_marosan_petergabor 2020.07.29. 12:25:16

@Unerwünschter Gast:
Ha jól értem, ebben egyetértünk:
"A tézis az, hogy a gondolkodás képességét konkrét anyagon lehet csak elsajátítani. De az ehhez feltétlenül szükséges lexikális/konkrét anyagon túl nem kell többet tanítani (vagy inkább megkövetelni)."
/..talán nem kellene, de azért ideírom a biztonság kedvéért, idevágó megjegyzésem erősen gúnyos volt, egyszerüen szamárságnak - vagy tervezett rosszindulatnak, gonosz számításnak - gondolom, az alapismeretek nélküli gondolkodási képességre nevelést.../
Akkor már csak az "ehhez feltétlenül szükséges lexikális/konkrét" anyag mibenlétét kell meghatározni. Ebben azért lehetnek erős véleménykülönbségek...:)
Másrészt - és ezt általános ismeretelméleti elvként mondanám - minden tárgyi tudási többlet hozzátesz valamit a gondokodási, a helyes következtetésekre jutási képességünkhöz. Tehát a tehetjük, gyüjtögessük csak bátran és szorgalmasan a tudás morzsáit.
xxx
"Azt például én is meg tudom ítélni, hogy a magyar irodalom világirodalmi jelentősége a Lajtán túl alig mérhető."
Szintén laikusként hozzáteszem, ennek nem a magyarirodalom minősége az oka, hanem nyelvünk egyedisége, alacsony elterjedtsége.
Jómagam kedvelem a magyar és világirodalmat egyaránt, s bátran állítom, egy milliméterrel sincsen lejjebb a színvonala, sőt.
Ezért Szerb 500 oldala nem sok rá, A polcomon mellette van - a teljesség minden igénye nélkül a neves 6 kötetes spenót (A magyar irodalom története), kötetenként 4-900 oldallal...
Szerb pedig a Lajtán innen élt.

Unerwünschter Gast 2020.07.29. 15:23:42

@apro_marosan_petergabor: Igen, abban teljesen egyetértünk, hogy minden kis tudásmorzsa előbbre visz valamivel.

Azonban a nap nekünk is és a gyerekeknek is 24 órából áll. Ebbe bele kellene férnie a tanulásnak, a pihenésnek, a családi életnek, a szórakozásnak, a portnak. A tanuláson belül pedig az irodalmon kívül még sok mindennek.

Meg lehet tanulni, hogy ki volt Petőfi anyja. Ezzel esetleg túl lehet jutni egy vetélkedőben az első fordulón, aminek a végkifejlete úgyis csak a szerencsén múlik majd. De egyébként Petőfi költészetének megértésében, sőt a versek megértésében egyáltalán semmi jelentősége nincs.

Nem azért nem kell a lexikális tudást gyarapítani, mert teljesen haszontalan, hanem azért, mert összességében nem fér bele az időbe és a szükséges képességek elsajátításához nem elengedhetetlen..

Hogy miért nem ismert jobban a magyar irodalom, abban nagyjából egyetértünk.

Amit nem értek, hogyan jön ide Szerb Antal. Ő egy irodalomtudós és író volt. Hogy miről és mennyit írt, az az ő szuverén döntése volt. Ahogy Lomnicinek is meg van a joga, hogy alkotmányjoggal foglalkozzon. Senki nem veti a szemére, hogy nem foglalkozik munkajoggal. Legfeljebb nem őt tanítják munkajogi kurzusokon.

Tudtommal az irodalomtörténetet sem Szerb Antal alapján tanítják. És Szerb Antal sem mint irodalomtörténész, hanem mint író került ki a tantervből.(Ha jól tudom Az utas és a holdvilággal volt benn). Mert az én időben szintén nem volt benne.
süti beállítások módosítása