Hogy kerülhetett ennyi rohadt levél egy salátába?
2021. július 05. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Hogy kerülhetett ennyi rohadt levél egy salátába?

Na nem az igazi salátába, hanem a  homofób pedofiltörvénybe.

Magyarországon nekünk voltaképpen szerencsénk van. Főként azért mert olyan miniszterelnökünk van, aki a jogok harcosa, szabadságharcos volt már a kommunizmus alatt is, pedig akkor a homoszexualitást még büntették. „Küzdöttem a szabadságukért és a jogaikért, tehát védtem a homoszexuális fickók jogait” – nyilatkozta.

orban_3.jpg

Kép: 24.hu

Az 1961. évi V. törvény, vagyis az akkori Btk. már nem büntette a felnőttek közötti homoszexuális kapcsolatot, szóval idehaza éppen hatvan éve nem bűncselekmény.Vajon mikor, kivel, kik ellen harcolt, kik ellen védte „a homoszexuális fickók jogait” a két évvel később, 1963-ban született Orbán Viktor?

Mind a professzor, mind az általam olvasott (orvosi) szakirodalom szerint „elsöprő bizonyíték van arra, hogy a szexuális orientáció biológiai alapja a születés előtt az agyba van beprogramozva a genetika és a prenatális állapot keveréke alapján, amelyek közül a magzat egyiket sem választja.” 

„Megjeleníthet, elérhetővé tehet, népszerűsíthet” számukra bárki bármit.

A részleteket lásd ITT

vagyis itt: https://24.hu/belfold/2021/07/04/pedofil-torveny-salata-jogi-elemzes-orban-viktor-sandor-zsuzsa-velemeny/

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr9516613212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kampfer 2021.07.07. 07:43:14

"Hogy kerülhetett ennyi rohadt levél egy salátába?"

Tisztelt bírónő!

Nincs abban a 'salátában' semmiféle 'rohadt levél'! Friss, ropogós és üde zöld mind. Csak némely száj nagyon büdös, amelyik majszolja!

"Bizonyára sokan látták az Alan Turing életéről szóló filmet."

Megtévesztő és igazi 'uszító', hangulatkeltő utalás. Az elfogadott törvény még csak utalást sem tartalmaz arra, hogy a homoszexuálisokat a mivoltuk okán bárki számonkérhetné!

"Magyarországon nekünk voltaképpen szerencsénk van. Főként azért mert olyan miniszterelnökünk van, aki a jogok harcosa..."

Még lehet is benne igazság. Az bizonyos, hogy a migrik által jelentett veszélytől sikeresen megkímélte az országot, ahogy a szocdem és liberális politika ámokfutásától is.

"Vajon mikor, kivel, kik ellen harcolt, kik ellen védte „a homoszexuális fickók jogait” a két évvel később, 1963-ban született Orbán Viktor?"

Vagy szövegértési problémákat, vagy ismételt hangulatkeltő, uszító szavakat vélek fölfedezni bírónő mondataiban. Nem utalt rá a ME, hogy a melegjogokért harcolt volna, általános jogokról ellenben nyugodtan beszélhetünk. És ez minden polgárra vonatkozott, így beleértve a homoszexuális polgárok jogait is.

"Mindenekelőtt szögezzük le, hogy ismét egy salátatörvénnyel van dolgunk."

Ahogy ezt már az Ön barátaitól is megszokhattuk az ámokfutásuk idején.

"Létezik-e Magyarországon olyan javaslat, program, terv, amely azt célozná, hogy emberek, gyerekek változtassák meg a nemüket? Akik beleírták a törvénybe ezt a marhaságot, egyáltalán felfogták, hogy mit írtak?"

Még nem. És ez a kulcs, bírónő, de ezt szerintem Ön is pontosan tudja! A kulcs a 'még' szó használatában rejlik. Ugyanis pontosan látható, hogy az Ön barátainak nyugati szövetségesei milyen módon erőltetik akár már ezt is. Egyelőre kis 'mesekönyvek' formájában, majd eu-s 'jelentések', 'ajánlások' formájában. Amire majd később jogszabályi hivatkozások születnek, majd alapvető jogként kívánják elfogadtatni (hasonlóan a migrációs 'joghoz'), míg a legvégső lépés az ezt el nem fogadók szankcionálása. Ezt már ismerjük, bírónő, pontosan tudjuk, hogy az Ön barátai hogyan tennék kötelezővé az elmebetegséget! Láttunk már óvodában mesélő 'betegbogarakat' és gyermekműsorokban 'érzékenyítő' bizonyítottan pedofil ösztönlényeket is. Vagyis akik ezt a bölcsességet beleírták a törvénybe, pontosan tudták, fölfogták, hogy milyen veszélyeket rejt az, amit Ön is képvisel!

"A „megjelenítés” pedig olyan tág fogalom, amelynek nem lehetne helye egy jogszabályban."

Itt fölmerül bennem egy szakmai jellegű kérdés, bírónő. Talán tud segíteni. A törvényben sok részletkérdés nem tisztázott. Ez valid. Anno, mikor oktatást kaptunk az MVT-ből (1993 évi XCIII. tv.), nem kevesen tettünk föl kérdéseket az abban foglaltak részleteiről, betartásával kapcsolatban. Erre volt válasz az, hogy a részletekről valami 'VHR' rendelkezik, ami a 3/2002-es kormányrendelet volt. A napokban hallottam egy műsorban hivatkozást arra, hogy a végrehajtási rendeletek (gondolom ez lehetett a VHR) szabályoznak olyan részletkérdéseket, amelyekre a törvényben csak iránymutatások vannak. Mivel ez az Ön területe, így kérdezem, hogy nem lehetséges, hogy az Ön által is említett részletkérdésekben egy jövőbeni végrehajtási rendelet fog majd konkrétumokat tartalmazni? Az alanynélküliséget magam sem értem egyébként...

"Vagyis nincs külön hetero- és homoszexuális emberi méltóság. Emberi méltóság van."

Ez valid. De komolyan érdekelne, hogy a törvény mely rendelkezése sérti a melegek bármilyen jogát? Nem is vonatkozik rájuk, hanem a 18. életévét be nem töltött személyek szexuális nevelését célozza. A gyakorlatban épp azokat az anomáliákat tiltja meg, amelyekre fentebb utaltam és amit bizonyára bírónő is ismer. Ez miért sérti a melegek bármilyen jogát vagy méltóságát?

"A mindenki az mindenki: hetero-, homo, LMBTQI és az ő összes kapcsolatuk. Legyen az a mindenki kis- vagy nagykorú."

A törvény tartalmaz bármilyen tiltást az ő kapcsolatukat illetően? Az továbbra is csak a 18. életévét be nem töltött személyek nevelésére vonatkozik.

"A Charta védi a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadságot, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát."

És ezek közül melyeket sérti a törvény? A törvény szövegéből következik, hogy nem gondolhat, vallhat bárki azt, amit akar? Nem tájékozódhat úgy, ahogy akar?

"...amelybe sok más mellett a szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés is beletartozik."

A törvény különbséget tesz a hetero- és homoszexuális irányultság között? Ahogy én olvastam, a nemváltás és a nemi identitás kérdéskörét tárgyalja, ami nem kifejezetten a homoszexualitást érinti, hiszen ez a biszexualitás és a heteroszexualitás területét is ugyanúgy érintheti. A kulcs azokban a tevékenységekben van, amit az ún. 'civil' szervezetek kívántak volna végezni a gyermeknevelő intézményekben, ahogy anno a BV intézetekben és a bíróságokon is 'érzékenyítettek'. Azt szerencsére már megtiltották. És ezt tette a törvény az iskolákban is.

==>

Kampfer 2021.07.07. 08:09:08

==>

Ezt nem értem. A törvény szövegét beterjesztették, a módosítókat vagy elfogadták, vagy elvetették, de a szöveget véglegesítették és azt az Országgyűlés elfogadta. Az Országgyűlés legitimitása adott, a törvényt gondolom a házszabály szerint nyújtották be és tárgyalták végig, majd fogadták el. Bírónő szerint mi lett volna a szabályszerű és vitathatatlan eljárás ebben a kérdésben?

"Nézzük meg közelebbről azt az érvelést is, amire a Fidesz oly előszeretettel hivatkozik – hisz még a törvény címébe is beleszuszakolta –, miszerint ez a törvény a „gyermekek védelmének érdekében” született."

És ez miért nem valid? Hiszen a gyermekek védelmét szolgálja a pedofilok elleni védekezés is és a különböző 'önjelölt' civil- és egyéb melegjogi szervezetek 'érzékenyítő' tevékenységétől való védekezés lehetősége is. És csak lehetőségről írok, mert a szülő határozhat úgy, hogy konzultál ilyen szervezetekkel, azok a nevelési intézményekbe nem juthatnak be és ez így is van jól. Ettől még a szülő lehetőségei adottak!

"A pedofília, a nemi bűncselekmények szigorúbb megítéléséhez, avagy a gyermekek fokozottabb védelméhez logikailag hogyan kapcsolódik a „születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, a homoszexualitás”?"

Úgy, tisztelt bírónő, hogy az ismert példák szerinti törekvések folytán (gyermekek 'érzékenyítése' már kisiskolás korban), bizonyítottan beteg és pedofil személyek jutottak gyermekek közelébe az ilyen tevékenységek során. Ami tevékenységeket egyébként hazai és 'ajrópéer' '(ál)civil' szervezetek is szorgalmaznak. Továbbá a jogalkotó simán gondolhatja úgy, hogy a pedofilok által jelentett veszéllyel összemérhető az a veszély is, amit az ilyen szervezetek és az 'érzékenyítő' személyek iskolákon belüli tevékenysége jelent. Ezen lehet vitatkozni, de ez egy valid jogalkotói vélemény.
És észszerűsége igazolására azonnal jó példákat szolgáltatnak azok az amerikai és nyugat-európai esetek, amikor pedofil személyek (is) bejuthattak nevelési intézményekbe 'érzékenyítés' céljából.

"Végül nézzük a rendszertani értelmezést. Magyarán azt, hogy ez a törvény beleillik-e a Fidesz-féle jogrendszerbe. Bizony, sajnálatos módon nagyon is beleillik."

Az Ön és barátai szemszögéből nézve ez nyilván sajnálatos, azonban egy nagyon jelentős tömeg szempontjából nézve örvendetes. Közvetlen környezetem egy része nagyon nem mondható kormánypártinak, de 1-2-3 gyermeket nevelő szülők. És elmondhatom, hogy bár nagyon nem hívei a kormányfőnek, nem is szavazói, de ezt a törvényt megelégedéssel, egyetértéssel és támogatással fogadták. Természetesen ez nem reprezentatív, mivel egy adott társadalmi közegben mozgok, de értelmiségi, szakmunkás, tanár, mérnök, illetve vállalkozó, államigazgatásban és versenyszférában dolgozók is vannak közöttük. Olyanról nem tudok, aki emiatt jövőre Orbánt támogatná, de olyanról igen, aki a megnyilvánulásaik miatt a 'zellenzéket' már bizonyosan nem!

"Kezdve az Alaptörvénytől: „az anya nő, az apa férfi”, „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát”..."

Ezek alapvetések, bírónő! Fölösleges is vitatni őket. Az apa valóban férfi, az anya pedig valóban nő. Ezt nem törvény mondja ki, hanem az értelem. És ezt vitatni nem alapjog, hanem szimpla hülyeség.

"...folytatva az örökbefogadás szabályainak módosításával, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi a meleg párok részére való örökbeadást..."

Teljesen korrekt, ha egy jogszabály a normalitás és a természetes nevelési közeg megteremtését célozza egy gyermek számára. Ebbe az ún. 'szivárványcsaládok' nyilván nem férnek bele. Ez is alapvetés.

"...az anyakönyvi eljárásról szóló törvénnyel, amely ellehetetleníti a nemváltást azzal, hogy a kromoszóma szerinti biológiai nemet egy életen át kitörölhetetlenül rögzíti az anyakönyvben."

Ez is alapvetés. Ha valaki nőként születik meg, miért lehetne csak úgy változtatgatni az alapvetést az anyakönyvben? Valótlanságot állít, bírónő! Ugyanis a nemváltást nem tiltja semmilyen törvény. Az csak annyit mond ki, hogy a születési nemet nem lehet a nyilvántartásban megváltoztatni. Ez pedig egyéb jogokat garantál. Pl. egy férfi hadd tudja már a leendő párjáról, hogy az nem valami átműtött 'kiméra' hanem egy valódi, született nő! Ez lehessen már normális elvárás és ne az, hogy mindenki úgy íratja át a nemét az anyakönyvi nyilvántartásban, ahogy épp a kedve tartja!

"Lehet, hogy Áder János nem olvasta volna ez utóbbi törvényt?"

Ő biztosan elolvasta, bírónő! De ha egy nyomorult kunhalmi ezt is úgy olvasta el, ahogy az MT '18-as módosítását, akkor nem meglepő az ostobasága és a butasága ebben a témakörben sem! :-)

"...indokolva a megindokolhatatlant, a pedofiltörvény aláírását –, hogy „arról, hogy valaki felnőttként miként változtatja meg születési nemét, a törvény semmiféle rendelkezést nem tartalmaz”."

Igazat mondott és valid az érvelése. Tehát Áder jogosan írta alá.

==>

Kampfer 2021.07.07. 08:27:36

==>

"Igaz, csakhogy ennek a gyakorlati ellehetetlenítést nem ez, hanem egy másik törvény tartalmazza."

Tehát bírónő is elismeri Áder érvelésének hitelességét. Ez korrekt és örvendetes.
A második tagmondata ellenben téves, bírónő! Ismét: nem tiltja törvény a felnőttek nemváltó kezelését és a műtét elvégzését sem! Nincs ilyen törvény Magyarországon. A születési nem változtatása nem lehetséges, ami indokolható és teljesen korrekt rendelkezés. De a nemváltoztatás lehetősége nem tiltott!

"A törvény szövegének ismeretében az az érvelés is értelmezhetetlen, amire, mások mellett Kovács Zoltán is hivatkozott. Szerinte a törvény arról szól, hogy „a 18 év alatti gyermekek szexuális nevelése a szülők felelősségi körébe tartozik”."

Így van. Mi ezzel kapcsolatban bírónő kifogása?

"De akkor hogyan kerültek bele a salátába azok a szakaszok, amelyek szerint csak az oktatásért felelős miniszter rendelete szerint nyilvántartásba vett szervezetek tarthatnak foglalkozásokat a szexuális kultúrával, nemi élettel, nemi irányultsággal, szexuális fejlődéssel kapcsolatos témákban."

Úgy, bírónő, hogy a jogalkotó bölcsen látta azokat a fejleményeket, melyeket nyugaton már évek óta lehet tapasztalni, vagyis mindazt, amit az ún. 'civil' szervezetek 'érzékenyítés' címén művelnek a nevelési intézményekben. És ezt már preventív jelleggel is meg kívánta tiltani. És ez helyes, üdvözlendő és politikailag is korrekt húzás volt. Nevelési intézményekbe csak olyan személyek, szervezetek léphessenek be oktatási, nevelési célból, akiket az erre hivatott hatóságok validáltak. Nyilván az olyan személyek és szervezetek, akik pedofil, nőnek és egyebeknek öltözött 'férfiakat' alkalmaznak 'érzékenyítésre', ilyen engedélyt nem fognak kapni és ez nagyon helyes! A törvény ezt teljesen korrekt módon rendeli. A szülő persze dönthet úgy, hogy elviszi szerencsétlen gyermekét ilyen betegbogár szervezetekhez, de ez az ő döntése, ahogy az ő (büntetőjogi?) felelőssége is. De NEM A NEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN!

"Noha az én doktorátusom nem orvosi kérdésekről szól, azért azt senki nem tilthatta meg nekem (eddig), hogy orvosi cikkeket olvassak, vagy azt, hogy néhai barátom, professzor Nagy M. György SOTE-n tartott előadásait hallgassam."

Ezt bölcsen teszi, bírónő!

"Mind a professzor, mind az általam olvasott (orvosi) szakirodalom szerint „elsöprő bizonyíték van arra, hogy a szexuális orientáció biológiai alapja a születés előtt az agyba van beprogramozva a genetika és a prenatális állapot keveréke alapján, amelyek közül a magzat egyiket sem választja.""

Bírónő! Megtenné, hogy ezt esetleg konkrétumokkal alá is támasztja? Bár, nekem nincs doktorátusom, de validált személyektől azért én is érdeklődtem, illetve nem egy ezzel foglalkozó műsorban utaltak is már a kérdésre. Vagyis Ön és az Ön által hivatkozott szakemberek állítják, hogy a homoszexualitás genetikusan kódolt, ahogy az eltérő viselkedés is, illetve neurológiai okai is vannak. Ok.

Az emberi genom lassan 20 éve föltérképezett. Már azt megelőzően is hivatkozták és azóta is ezerrel kutatják a homoszexualitás genetikai okait. Nos, mindezidáig nem találták sem az ún. 'homoszexuális gént', sem olyan génkombinációt, ami ezt eredményezné. A neurológiai eltéréseket kutatók sem találtak még arra utaló összefüggést, ami az ilyen irányultságot valamely genetikai és/vagy neurológiai sajátossággal magyaráznák. Ergo a kijelentést mindössze feltételezésként lenne érdemes megtenni, nem elsöprő bizonyítékként! Ugyanis egy tárgyaláson ezt bírónő sem fogadhatná el 'bizonyítékként'! Vagy tévedek?

"A bölcs professzorok elméletét maguk a „comingoutolt” melegek is alátámasztják, méghozzá saját tapasztalataik alapján."

Akik esetleg neurológusok, genetikusok? Vagy talán kényelmesebb így magyarázni az eltérő mivoltukat? Nem valami külső trauma, vagy aberráció eredményének betudni mindazt?

"A bölcs professzorok elméletét maguk a „comingoutolt” melegek is alátámasztják, méghozzá saját tapasztalataik alapján."

És pontosan definiálni tudják az 'úgy született' fogalmát? Orvosi, embertani hivatkozásokkal, vagy ismét csak a 'kényelmes fedezék' keresése mondatja ezt velük?

„Megjeleníthet, elérhetővé tehet, népszerűsíthet” számukra bárki bármit.

Elismernék mind, ha így történt volna? :-)

Köszönöm, ha elolvasta bírónő, és ha a tévedéseimben pontosít!
Üdvözlettel:
Kampfer

Kampfer 2021.07.07. 08:28:21

@emelt fővel: Hajlok arra, hogy jól látod.
Kamp.
süti beállítások módosítása