Féláron kérhetik az abortuszt a nyugdíjasok és a beteg bányászok
2022. október 05. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Féláron kérhetik az abortuszt a nyugdíjasok és a beteg bányászok

Hetek óta foglalkoztatja a közvéleményt az abortuszhoz való jog. Persze nem először van így, a téma mostani fellángolását pedig az váltotta ki, hogy Pintér Sándor belügyminiszter módosított egy rendeletet, pontosabban egy rendelet mellékletét. Ha ezt olyan valaki olvassa, aki nem itt él, nyilván már azt sem érti, mi köze lehet egy belügyminiszternek ehhez a témához. Mi viszont tudjuk, az egészségügy – no meg az oktatás – hol is lehetne jobb helyen, mint egy rendőrminiszternél.

Mi másból indulhatnánk ki, mint az oly sokszor módosított Alaptörvényből. Már csak azért is, mert az Alaptörvény ide illő rendelkezésének a rendeletmódosítás hívei csak a mondat második felét idézik: "a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg". De ennek a rendelkezésnek van egy első mondata is: "az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz".

Ha elolvassuk a magzati élet védelméről szóló, 1992. évi törvényt, az meg is felel ennek a követelménynek, hiszen számos feladatot ró az államra annak érdekében, hogy lehetőleg ne kerüljön sor az abortuszra. Vagyis egyaránt védi a nőt és a magzatot is. A gond mindössze csak annyi, hogy az állam az itt felsorolt feladataiból gyakorlatilag egyet sem teljesít.

abortusz.jpg

Kép: 24.hu

Sem az állam, sem az iskola nem vesz tudomást az egész témáról. Ha meg netán az iskola szakembert, civil szervezet szakértőjét hívná meg egy-egy osztályfőnöki órára, máris gyanúba keveredik, hogy LMBTQ-támogatók csapdájába került, így azután egyszerűbb nem foglalkozni ezekkel a „kényes” ügyekkel.

A további részleteket olvashatod ITT

azaz: https://24.hu/belfold/2022/10/02/abortusz-nyugdijasok-banyaszok-szivhangrendelet-pinter-sandor-zsuzsa-velemeny/

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr1317947598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása