JogErő - Bárándy Péter a Pacsirta rádióban
2014. február 26. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

JogErő - Bárándy Péter a Pacsirta rádióban

A február 25-i adásban az igazságszolgáltatással foglalkoztunk. Először  definiáltuk magát a fogalmat, az igazságszolgáltatást. Ha jól emlékszem, talán Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke mondta, hogy a bíráskodás a második legősibb foglalkozás. Gondolom, sejtik, mi lehetett az első :-)

[caption id="attachment_4015" align="aligncenter" width="142"]Solt Pál Solt Pál
Fotó: asztali.lutheran.hu[/caption]

Mielőtt az igazságszolgáltatás kialakult volna, a bűnözőket legfeljebb a károsultak bosszúja üldözte, és az úgymond polgári, vagy vagyoni vitákat leginkább a fizikai erőfölény, az erőszak döntötte el. Az első írásos törvények között Hammurapi, babiloni király törvénykönyvét szokták említeni, amely Kr. előtt 1790 körül keletkezhetett, bár voltak ennek is még korábbi előzményei. Hammurapi törvénykönyve – ami valójában nem könyv, hanem egy kőbe vésett oszlop – ötvözte a compensatio elvén alapuló hagyományos mezopotámiai jogot és az ősi törzsi jogot, a „szemet szemért, fogat fogért, életet az életért”, azaz az úgynevezett talio elvét.

[caption id="attachment_4027" align="alignleft" width="136"]Hammurapi Hammurapi oszlopa a törvényekkel
Fotó: Wikipedia.org[/caption]

Szerencsére ma már messze vagyunk ettől.

A stúdió vendége Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügyi miniszter volt és természetesen a mindig velünk beszélgető Kálmán László nyelvész.

Ez az ősi oszlop csak kőbe- és nem gránitba véste a törvényeket. Ennyit fejlődtünk mostanáig?

A bíróság "függetlenségéről", a bírák személy szerinti függetlenségéről, az ügyek elosztásának rendjéről, és nem utolsósorban a Handó Tünde vezette Országos Bírósági Hivatalról esett szó. És még sok egyébről is.

 

A beszélgetést meghallgathatod ITT.

 

 

[caption id="attachment_4020" align="alignright" width="173"]Sándor Zsuzsa A műsorvezető: dr. Sándor Zsuzsa
Fotó: Láng András[/caption]

[caption id="attachment_4019" align="alignright" width="173"]Kálmán László Kálmán László nyelvész Fotó: Láng András[/caption]

[caption id="attachment_4018" align="alignnone" width="190"]Bárándy Péter - Fotó: Láng András Bárándy Péter - Fotó: Láng András[/caption]

 

Pacsirtarádió stúdió
Hárman a Pacsirta rádió stúdiójában
Fotó: Láng András

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr127442936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása