„A Kúria leszögezte, hogy csak az minősül hálapénznek, amit a beteg elégedettsége kifejezéseként, önként ad a kezelés után. Ebben az esetben nem lehet bűncselekményről beszélni. Ez a magyar társadalomban hosszú ideje kialakult szokás.” Ezt fejtegette a büntető tanács elnöke az Állami Egészségügyi Központ tizenegy nőgyógyász szakorvosa és két szülésznője ellen vesztegetés miatt indult eljárásban.
A vád szerint 2007 és 2008-ban legalább húsz esetben kértek pénzt kismamáktól. Három fórumot is megjárt az ügy, és háromféle ítélet született. A Fővárosi Törvényszék első fokon tíz szülész-nőgyógyászt ítélt el, egyenként kétmillió forint körüli pénzbüntetésre, egy szülésznő pedig felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Az ítélőtábla azután a vádlottak egy részét felmentette, a többiek büntetését enyhítette. Végül csak hét vádlott ügye nem vált jogerőssé és került a Kúria elé. A vádlottak nagy részét tényleges büntetés kiszabása nélkül próbára bocsátották, volt, aki megrovást (ejnye-bejnyét) kapott, másokat pedig felmentettek. 60 000 forint pénzbüntetést és 35 000 forint vagyonelkobzást azonban csak az egyik szülésznőre szabtak ki. És közel sem azért, mert „ő vitte el a balhét”, hanem mert őt 6 rendbeli, míg a többieket mindössze 1-2 esetben elkövetett vesztegetésben találták bűnösnek. Az esetek száma persze – mint mindig – attól is függ, hogy mit lehet bizonyítani. A büntetések tehát arányban állnak a megvalósított cselekmények számával.
De vajon igaza van-e a Kúriának abban, hogy a kezelés után, önként adott „hálapélnz” nem bűncselekmény? Hivatkozhat-e a törvény ellenében a legfelsőbb bírói fórum „a magyar társadalomban hosszú ideje kialakult szokásokra”?
A Btk. ugyanis teljesen egyértelmű: „aki… a tevékenységével kapcsolatban… jogtalan előnyt, vagy annak akár csak az ígéretét elfogadja, vesztegetés miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” A sokat és joggal szidott állami egészségügyben tehát az utólag adott pénz is az orvos/nővér/szülésznő kórházi tevékenyéséghez kapcsolódik és nem jogszerűen kapott pénz. A „hálapénz” kifejezés a paraszolvencia szónak kissé álságos magyar fordítása, melynek nem sok köze van a kifejezés eredeti tartalmához. Nem véletlen, hogy a nemzetközi szóhasználatban "informal payment"-nek (informális fizetésnek) valamint "under-the-table payment"-nek (asztal alatti fizetésnek) hívják.
Valljuk be őszintén – a GKI felmérésében szereplő 72 %-al együtt -, hogy azért adunk paraszolvenciát, mert meggyőződésünk, hogy ha nem adnánk, rosszabb ellátást kapnánk. Vagyis az így, „asztal alatt adott pénznek” a hálához nem sok köze van.
Az Igazságügyi Minisztérium törvénymódosítási javaslattal próbálja rendezni a hálapénz törvényi hátterét. Mert miközben a Btk. szerint – és a Kúria szóbeli indokolásával ellentétben énszerintem is – akkor is vesztegetésről van szó, ha önként adják a hálapénzt, a Munka Törvénykönyve a kórház igazgatójára bízza: engedi-e dolgozóinak a paraszolvencia elfogadását. Ez maga a tökéletes jogbizonytalanság. Nagy kérdés, hogy helyes-e az az elképzelés, hogy ezt a lényegében korrupt rendszert legalizálják, vagyis elfogadják „a magyar társadalomban hosszú ideje kialakult szokásokat”. A hálapénz megszüntetéséhez persze az államnak meg kellene fizetnie az orvosokat, nővéreket. Mindenkit, aki az egészségügyben dolgozik.
Nem kétséges, darázsfészekbe nyúl az, aki a hálapénz rendszerén próbál változtatni. Mert nem elég pusztán az egészségügyi rendszert normálissá alakítani, de a fejekben is rendet kellene tenni.
