Csalók vagy pancserok?
2018. április 13. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Csalók vagy pancserok?

Soha ennyi „furcsaságot” nem tapasztaltunk még országgyűlési választáson, mint a mostanin. Soha ennyi választással kapcsolatos felháborodott Facebook bejegyzés nem látott napvilágot, mint ezen a héten. Csoda-e hát, ha egyre többen kiáltanak választási csalást és szinte minden ellenzéki párt a szavazatok újraszámlálását követeli?

valasztas-b1_blog.jpg

Kép: B1 Blog

Dús csokrot lehet összeállítani ezekből a „furcsaságokból”. Megpróbálom valamiféle rendszerbe szedni őket, hátha úgy áttekinthetőbb lesz a kép.

Kezdjük a legfontosabbal, ami leginkább felborzolta a kedélyeket – jogosan. A választás napjának délelőttje óta e jegyzet írásáig a választási honlapnak csak egy lebutított, szinte alig valamire jó verziója működik. Arról számos olyan információ hiányzik, amelyek nélkül aligha lehet ellenőrizni a választás lebonyolításának mikéntjét. Az is nehezen elképzelhető, hogy ha az informatikai rendszer „összeomlik” – miként azt az Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke közölte, összeomolva is pontosan rögzíti a bevitt adatokat.

honlap.jpg Bár a honlap lassacskán kezd „okosodni”, ez csekély vigasz. Különös tekintettel a NVI elnökének nyilatkozatára, aki szerint csak a hét végére lesz elérhető a teljes honlap. Informatikai szakértők szerint, ha ilyen hosszú idő kell a rendszer helyreállításához, valószínűsíthető, hogy gond lehet a bevitt adatokkal is. Azt már feltételezni sem merem, hogy a rendszer működtetését és kijavítását pancserok végeznék.

rendszergazda-netboard.jpg

Kép: Netboard

A választási irodák feladatainak részletes szabályozását egy, az idén január 5-én hatályba lépett Igazságügy-miniszteri rendelet tartalmazza. E szerint „az informatikai rendszert kell használni a jegyzőkönyvek rögzítéséhez és ellenőrzéséhezés, a levél-szavazatok ellenőrzéséhez és a választási eredmény előzetes tájékoztató adatainak előállításához”. Ugyanez a rendelet mondja ki, hogy „az NVI működteti a választási információs rendszert”. Ez persze nem akadályozta meg Pálffy Ilonát, az NVI elnökét, hogy minden felelősséget elhárítson magától. Persze, nem csak ezzel kapcsolatban.

palffy-pesti_bulvar.jpeg

Kép: Pesti Bulvár

Milyen egyéb „furcsaságok” derültek még ki? Számos helyen „elfelejtették” kihúzni a visszalépett jelölteket. Az ilyen jelöltekre leadott szavazatok érvénytelenek lettek, és nem a választópolgárok hibájából. Több mint 700 szavazókörben volt feltűnően sok az érvénytelen szavazatok száma. Ennek nem csak a most említett hiba, hanem az is oka volt/lehetett, hogy azok a választók, akik csak nemzetiségi listára szavazhattak volna, e mellé megkapták „ajándékba” a rendes listás lapot is. Természetesen ezek a szavazatok is érvénytelenek. És ezek sem a választópolgárok hibájából. Azért az mégis csak további magyarázatra szorulna, hogy 2014-hez képest megduplázódott az érvénytelen szavazatok aránya. Az már az oly korrekt választási törvényből következik, hogy a levont érvénytelen szavazatok az ellenzéki pártoknál mínuszt, a Fidesz-KDNP-nél pluszt eredményeztek.

ervenytelen-index_hu.jpg

Kép: Index.hu

Nehéz elfogadni Pálffy Ilona magyarázatát arra, hogy attól lett kisebb a választói részvétel este 7-kor, mint fél 7-kor, mert a szavazatszámlálók „rosszul striguláztak”. Több mint százötvenezer esetben? Mert körülbelül ennyit jelent a 68, illetve 66 %-os részvétel közötti különbség. Mint ahogyan arra sem találtam törvényes indokot, hogy az NVI miért nem tette közzé órákon keresztül az előzetes adatokat. A már említett IM rendelet szerint ugyanis az NVI feladatai közé tartozik, hogy „folyamatosan nyilvánosságra hozza a választás előzetes eredményére vonatkozó tájékoztató adatokat”. Valamelyikünk itt nem érti a „folyamatos” szó jelentését.

szovegertes-slideplayer_hu.jpg

Kép: SlidePayer.hu

Megszólalt néhány szavazatszámláló bizottsági tag is, akik ugyancsak szokatlan „furcsaságot” említettek: a jegyzőkönyvek továbbításának számukra érthetetlen késleltetését.

Nem tudok válaszolni a saját kérdésemre: vajon csalók voltak-e, vagy „csak” pancserok. Ez ma még eldönthetetlen. Két dolgot azonban bizonyosan tudok. Az ellenzéki pártok nem engedhették volna meg maguknak, hogy ne delegáljanak minden egyes szavazatszámláló bizottságba saját képviselőket (és most csak a technikai hibáikról beszélek). És ami szintén biztos: ha valaki, hát Pálffy Ilona megérdemli az 1 milliós prémiumát a választás „zavartalan lebonyolításáért”.

palffy-magyar_nemzet.jpg

 Kép: Magyar Nemzet

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr613832712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2018.04.13. 23:03:34

Hahahahaha.
Buktatok.
Nem kicsit, nagyot.
Harmadjára.
Ilyen böszmeségre, ilyen mennyiségben, ilyen folyamatossággal nincs példa a demokratikus világban.
Sehol.
Emellett még elbuktatok féltucat további országos választást is 2006 óta.
Az sem semmi.

De képtelenek vagytok tanulni az ordas nagy bukásaitok hosszú sorából.
Is.
Erre azért ne legyetek büszkék.

Nem mintha nem örülnék neki.
A sivalkodásotok zene füleimnek.
Komoly várakozásokkal tekintek a jövő évi bukásotok elé is.
Nehogy változtassatok bármit!
Nehogy tanuljatok bármiből!
Ne változzatok, ne változtassatok, az irányotok tökéletes.

paphos 2018.04.14. 06:02:39

Ezek tanulni? Bármiből is? Ugyan!
A választójogi törvényt nem ismerik, el sem olvassák. Arról persze hallgatnak hogy a 10285 db szavazóhelyiség jelentős hányadában még csak saját delegáltat sem állitottak! (Ugyan miért nem tekintik meg a jegyzőkönyveket abból a szempontból is hogy az adott szavazókörben azt mely pártok képviseletében nem irták alá?) Arról is hallgat a Marci-agytröszt hogy ahol volt delegáltjuk, neki pedig halavány f...ngja sem volt arról a jogszabályról amelyik éppen a munkáját szabályozza. Ezek teljesen idióták! Hallgatólagosan összefognak az ország legelutasitottabb politikusával és észre sem veszik hogy ezzel nem lábon, már bocsánat: egyenesen tökön lövik magukat! Röhej. Most pedig csalásról sipákolnak.

Hegedűs_Imre 2018.04.14. 13:29:18

A választást a választási irodának és a szavazatszdő bizottságoknak kell szabályosan lebonyolítani - függetlenül attól, hogy van-e a bizottságnak delegált tagja vagy nincs. Tehát - ha lehet hibáztatni a történtekért valamilyen szervet - őket lehet. Más kérdés - hogy miért nem volt delegált tag minden szavazatszedő bizottságban. Én tag voltam. Íme a beszámolóm - amiből kiderül, hogy a papíron 'egyenlő jogok' mellett hogyan lehet a delegált tagot 'hidegre tenni':

Beszámoló a 2018 április 8-i szavazatszámlálói tevékenységemről

A Számoljunk együtt kezdeményezés kiközvetített az LMP-hez hogy szavazatszedő legyek a párt képviseletében. Beszámolok arról hogy mit végeztem.

Mivel a párt Hajdú-Bihar megyei internet címe nem működött, a központi címre írt levelemre pedig nem kaptam választ – végül facebookon keresztül sikerült megtudnom, hogy mikor lesz a póteskütétel időpontja. A megbízólevelet sem kaptam meg a szavazás kezdetéig. A bizottság mellé rendelt jegyző telefonon érdeklődött (ott, az asztal mellett állva – későbbi telefonjait is a szavazóhelyiségben intézte) – azt a választ kapta, hogy majd kiküldik a megbízólevelemet. (Ami végül este 6 óra körül érkezett meg.)

Az MSZP által delegált tag, Homoki Imre nem érkezett meg – a szavazás végéig sem.
Az első szavazó jelenlétében lezártuk a mozgóurnát és az egyiket a másik kettőből – a jegyző mondta, hogy elég lesz.
Volt szavazó, aki fényképezte a boríték urnába dobását.
A mozgóurna körbement két taggal délelőtt és délután is. Nem mindenki volt otthon a mozgóurnát kérők közül.
Reggel 6-tól este 7-ig nekem csak annyi tennivaló jutott hogy a más szavazókörökben lakók szavazókörének a számát kikeressem a jegyzékből. Ugyanis a bizottság egyik tagja a személyi okmányok ellenőrzését, másikuk a jegyzékben keresést, aláíratást, egy harmadik tag a statisztikai vonalhúzgálást, egy negyedik tag a szavazólapok pecsételését és átadását végezte majdnem egész idő alatt. Amikor pedig eltávoztak rövid időre – a mellettük levő tag vette át az illető feladatát…

Urnabontás után a borítékok ürítésében én is részt vehettem – de annak végeztével rám bízták, hogy újra ellenőrizzem az összes borítékot… Mire azzal végeztem – a többiek befejezték az egyéni szavazatok számolását… A jegyzőnk azon az alapon várta volna el hogy én mint tag ezt hitelesítsem: „Itt volt, látta, hogy számolunk.”

Nos – szerintem a jegyzőnek ugyancsak furcsa fogalma van a hitelesítésről… Én programozó, fordító-tolmács és informatikus könyvtáros vagyok a végzettségeim szerint. Bárki szeme láttára tudok olyan programot írni – ami nem csinál semmit. „Tolmácsolni” is lehet úgy – hogy az egyik féllel másról beszélek az egyik nyelven – mint a másik nyelven a másikkal… És könyvtárosként is lehet értelmetlen munkát végezni.

A ’sarkamra álltam’, ere a jegyző azt követelte – hogy mindent számoljak át… Végül két köteget átszámoltam. A pártlisták számolását is érdekes módon végezték: egy tag villámsebesen rángatta a szavazólapokat – úgy kellett megállapítani a lapok érvényességét… Még másnap is fájt a szemem ettől a módszertől. (Korábban több bizottságban is voltam delegált tag – egyszer sem jártam így.) A számolás pedig úgy folyt – hogy az egyik tag pörgette a lapok sarkait és úgy kellett számolnom. Hogy miért nem volt jó a már megszokott önálló számolás – nem tudom…

paragrafus 2018.04.14. 14:21:05

Nekem egy másik (jogi) problémám is volt ezzel az egész választással. Nevezetesen az, hogy egyetlen egy jelölt sem volt jogszerűen jelölt. Főleg és leginkább a fideszesek. Ugyanis alapos okom van azt állítani, hogy a fideszesek az ajánlásaik jelentős részét nem a választóktól kapták, hanem a Kubatov-listák alapján saját maguk töltötték ki és írták alá. Ez miatt több esetben meg is próbáltam kezdeményezni azt, hogy a választási szervek ellenőrizzék az ajánlásokhoz tartozó aláírásokat. De nem tették meg. Pedig a törvény is kötelezettséget ír elő erre.
A választójogi törvény a következőképp rendelkezik:

125.§.(2) Az ajánlások ellenőrzése során meg kell vizsgálni a 122.§.-ban foglalt követelmények teljesülését…
122.§.(2)Az ajánlóívet az ajánló választópolgár saját kezűleg aláírja.
123.§. (4) Érvénytelen az az ajánlás, amelyet az ajánlási szabályok megsértésével gyűjtöttek.

Ennek ellenére a Nemzeti Választási Bizottság (egyhangúlag, a delegáltak támogatásával is) a következőket fogalmazta meg:

147.2018 (III.1.) NVB határozat:
[9] Tekintettel arra, hogy az ajánlások ellenőrzésére a Ve. 125. §-a tartalmaz előírást – valamint e jogszabályi rendelkezés értelmezésére irányulóan az ajánlások ellenőrzésének egyes kérdéseiről szóló 5/2014. számú NVB iránymutatás – a Nemzeti Választási Bizottság álláspontja szerint egyetlen választási szerv, így az ajánlások ellenőrzését végző választási irodák sem jogosultak arra, hogy az ajánlásellenőrzésre vonatkozó tételes jogszabályi rendelkezéseken túlterjeszkedve, az ajánlásellenőrzés során a választópolgárok aláírásképét ellenőrizzék.

Majd a 170/2018.(III.06) és a 171/2018.(III.06.) NVB határozatokban:
önmagában pedig az, hogy a Ve. 122. § (2) bekezdése előírja, hogy az ajánlást adó választópolgárnak alá kell írnia az ajánlóívet nem ad felhatalmazást a választási irodák számára annak hitelessége ellenőrzésére.

Egyrészt a választójogi törvény írja elő, hogy az ajánlást adó választópolgárnak saját kezűleg kell az ajánlást aláírnia. Arról is rendelkezik a törvény, hogy az az ajánlás érvénytelen, amelyet az ajánlási szabályok megsértésével – ez esetben azzal, hogy nem az ajánlást adó személy írta alá az ajánlást – gyűjtöttek. És hogyan máshogyan lehet erről meggyőződni, ha nem azzal, hogy ellenőrzik az aláírásokat. Mert ha nem ellenőrzik az aláírásokat, akkor teljesen felesleges és értelmetlen a választópolgárnak személyesen aláírnia. Mert így tényleg megvalósítható az, hogy egy, az adott pártnak rendelkezésére álló lista alapján valójában saját maguk töltik ki az ajánlóíveket, nem az ajánlást (látszólag) adó választópolgár. Mindez viszont így nagyon durván sérti a választások tisztaságát, valamint a jelöltek közötti esélyegyenlőséget.

Ha ugyanis igaza lenne a Nemzeti Választási Bizottságnak az iránymutatása, a hivatkozása, a jogértelmezése és a megjelölt, konkrét határozataiban kifejtettek tekintetében, akkor ez gyakorlatilag kvázi legalizálná az a törvénysértő lehetőséget arra, hogy szabálytalanul szerezzenek a jelöltek ajánlásokat, hiszen elég csak az ajánlást adó személy adataival rendelkezni és ezáltal az ajánlóíven szereplő személyek úgy válnak ajánlókká, hogy nekik erről nincs is tudomásuk. És ha csak az ajánlóként feltüntetett személyek adatait ellenőrzik, akkor abból nem derül ki, hogy az a személy, aki ajánlóként szerepel, valóban ajánló volt-e, vagy az ő tudta nélkül mások írták be ajánlást adó személyként. Ha az aláírásokat nem ellenőrzik, akkor az azt jelenti, hogy fiktív ajánlásokat lehet az ajánlóívre írni, hogy hamisak lehetnek az ajánlások. Így egyenesen értelmetlenné válnak a 122.§.(2) és a 123.§.(4) bekezdésében foglaltak.

Az ajánlás jogintézményének az a célja és a funkciója, hogy képviselő-jelöltnek a választópolgár ajánljon és ne valaki más helyette és a nevében. És ezt a célt és funkciót csak akkor tudja betölteni, ha az ajánlást valóban a választópolgár adja. Ezért is kell neki személyesen aláírnia. Ugyanis ha ez ténylegesen nem történik meg, mert pl. valaki más ír alá helyette, akkor azzal lényegében kiüresedik az ajánlás jogintézménye, céltalanná válik. Ahhoz pedig, hogy az ajánlás jogintézménye be tudja tölteni azt a funkciót, amelyet a törvényalkotó szánt neki, az ellenőrzésre jogosult szerveknek erről meg kell győződnie. Ha pusztán és kizárólag csak a választópolgár adatait ellenőrzik (amelyet a választópolgártól függetlenül más forrásból is meg tudnak szerezni), akkor ennek következtében az ajánlás jogintézménye érdektelenné válik. Ezen túlmenően arra ad lehetőséget, hogy a jelöltek olyan személyek ajánlásait is a magukénak tudhatják ezáltal, amely személyek őket nem ajánlották. Mindezzel pedig nemcsak a választópolgár önrendelkezési és döntési jogát vonják el, hiszen (adott esetben) a választópolgár anélkül válik ajánlóvá, hogy neki erről egyáltalán tudomása lenne. De ezzel a módszerrel az érintett jelölt olyan jogtalan előnyhöz juthat a másik jelölthöz képest, amely nagyon durván sérti az esélyegyenlőség elvét.

seepheerd 2018.04.14. 15:02:04

A sokból csak egyre kérek választ, még mindig:
hogyan lett kevesebb 7-kor a fél 7-es létszám, 100+ezer emberrel?

paragrafus 2018.04.14. 15:29:49

Cseresnyés Péterrel szemben hatósági nyomozás folyik, mert a hatóságoknak is szemet szúrt, hogy 24 óra alatt összegyűjtött 2500 ajánlást, amiben a hatóságok is kételkednek.
Vígh László (Zala 1.-es) jó három óra alatt összegyűjtött 5000 aláírást.
Kocsis Máté február 19.-én, hétfőn délelőtt már leadott 2580 ajánlást.
Ovádi Péter, fideszes jelölt, Veszprém 1.es választókerületében kedden délelőtt leadott 2000 ajánlást.
Csizi Péter a fidesz Baranya megyei 1. számú országgyűlési egyéni választókerület képviselője a szükséges aláírások több mint háromszorosát gyűjtötte össze alig néhány óra alatt. - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 04. számú választókörzetének fideszes képviselő-jelöltje, Tilki Attila is sikeres volt a támogatói aláírások összegyűjtésében. Posztja szerint hétfőn 13.45 órakor megszületett a határozat, mely szerint hivatalosan is a térség országgyűlési képviselő-jelöltje" lett. - Gyopáros Alpár a fidesz-kdnp közös jelöltje a Győr-Moson-Sopron megye 3. választókerületében hétfőn 12 óra 30 perckor adta le ajánlásait a helyi választási irodában.
Hídvéghi Balázs, a fidesz kommunikációs igazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában maga ismerte el, hogy jelöltjeiknek – a választókkal való személyes kapcsolat miatt – személyesen kellett gyűjteni az ajánlásokat, nem vehettek igénybe aktivistákat. www.atv.hu/videok/video-20180222-hidveghi-balazs

Ha ezzel az üggyel komolyan foglalkoztak volna az ellenzéki pártok, akkor valamennyi egyéni körzetből jogszerűen ki lehetett volna iktatni a fideszes jelölteket. De ez a kérdéskör ellenzéki oldalról senkit sem érdekelt. Pedig ezzel alapvetően lehetett volna befolyásolni, ráadásil érdemben, a választások végeredménye tekintetében.

Bambano 2018.04.14. 21:06:29

fogós ravasz helyzet ez a poszt, mint zsidónak az akciós disznóhús :P
most a fideszt meg a választását utáljam jobban, vagy azt, amikor jogász informatikába szól bele...
írom külön, hogy könnyebb legyen moderálni :)

Bambano 2018.04.14. 21:14:18

ha nekem kellene választási rendszert programozni, én biztosan állapotmentesre programoznám, illetve felkészíteném arra, hogy összeomlanak a gépek és a hálózat.
vagyis megcsinálnám, hogy a helyi választási irodában levő gépek egy területi központi szerverre tolnák az adatokat, és mindig ellenőriznék, hogy már fent van-e az adat. ugyanígy a területi szerverek a központi választási iroda gépére tolnák az adatot, szintén ellenőrizve. egyébként anno, amikor utoljára közelről láttam a választási cuccot, akkor messziről így nézett ki.

ennek következménye, hogyha megomlik a központ, akkor legegyszerűbb nullázni az adatbázist, és hagyni, hogy a területi rendszerek elkezdjék újra feltolni az adatokat. ennek eredménye lehet, hogy találtak olyan időpontot, amikor kevesebb szavazat volt benne, mint máskor.

amióta Sólyom ilyen parádésan összekontárkodta a személyi szám témát, azóta nem szeretem, ha jogász it-hez nyúl. meg amióta idióta dátumformátumot fogadtak el, meg amióta törvénybe foglalták, hogy az ügyfélnek joga van idiótának lenni.

a másik kérdés: miért nem szolgáltattak adatot. a közvetítést figyelők rájöhettek, hogy azért, mert nyitva volt még szavazókör. ez konkrétan egy olyan kérdés, amiben nem tudok fideszes választási csalást feltételezni, mert a fidesznek az lett volna az érdeke, hogy minél előbb a vesztesek orra alá dörgöljék a zakót. aki alaposabban megfigyelte viktort a beszéde alatt, az láthatta, hogy viktor jócskán türelemre intette magát a várakozás hosszú órái alatt, mint Pálffy a híradóknál anno.

Az ellenzéki pártok meg azért nem delegáltak mindenhova szavazatszámlálót, mert nincsenek annyian.

Bambano 2018.04.14. 21:16:27

a másik oldalról nézve meg csalt a fidesz orrba-szájba, hiszen azt az alapelvet biztosan megsértették, miszerint a választó jól tájékozottság állapotában választ és ad le szavazatot.

következmény a mai tüntetésre nézve: a fidesz valószínűleg nem csalt annyit a szavazatszámlálással, hogy az jelentősen módosítsa a választási eredményt, következésképp a választók saját önálló akaratukból ennyire idióták. ez ellen viszont demokráciában nem tüntetnek.

fenti állítások ellenére nem lettem fidesz van.

Morvay Ibolya 2018.04.14. 22:55:49

@Éhesló: Aztán majd ne felejts leszállni, ha megdöglik alattad a saját lovad.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.15. 11:51:08

Tessék felmenni barátnéja, Vásárhelyi Mária facebook oldalára. Világosan leírja, hogy szó nem volt csalásról szerinte. Vagyis az egész a felelősségáthárító műbalhé..

fda 2018.04.15. 12:23:44

@seepheerd: Olvass utána, ezt már rég megindokolták. Van a papír-telefon alapú rendszer és van a számítógépes. A 100 ezer egyébként soknak tűnik, de tízezer szavazókörben csupán átlag 10 ember az eltérés a vonalkahuzigatás és a valós végigszámolás között, átlag ennyiszer nem húzott valaki vonalat reggeltől estig, azaz kb. szűk másfél óránként maradt ki egy. Ennek persze utólag semmi jelentősége. Csak épp a mai híréhségben mekkora fontos már tudni, hogy 15 és 17 óra között hány százaléknyi ember ment szavazni akármelyik megye akármelyik városában, mekkora izgalom összevetni egy másik faluval, ahol már 4 százalékkal többen voltak.

Megoldó 2018.04.15. 12:29:19

Mivel a fideszről van szó fel sem tételezhetjük hogy nem volt csalás...

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2018.04.15. 12:39:44

A Fidesz mi a fenenek csalt volna soha fel sem merült a kormányváltás, a fidesz brutálisan vezetett az összes közvéleménykutatónál.

A dk és mszp éppen csak bejutott, a körmükre néznék mert biztos csaltak.

muhaha

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.04.15. 12:44:15

@Bambano: a választási csalás elég tág fogalom. A fidesz annyi platformon nyomta szerintem, hogy hirtelen kicsit túl is szaladt a dolog, azért lett ekkora a győzelem aránya.
Informatikus vagyok magam is, bárkinek írásba adom, hogy nem létezhet olyan rendszerösszeomlás, amit ennyi ideig tartana meghegeszteni. Főleg nem egy olyan fajsúlyos rendszer esetén, mint a választásokat segítő szoftver(ek). Bármikor pár óra alatt újra lehet húzni egy rendszert, az alapadatbázisok nyilván archiválva vannak, tehát azok betöltése sem problémás. Ha minden bevitt adat megsemmisült, vagy kompromittálódott, akkor is újra lehet rögzíteni pár óra alatt, mint ahogy a normális választások esetén is ez történik este hét óra után.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.04.15. 12:49:29

@fda: Azért ez sem ennyire egyszerű. Egyrészt furcsa lenne, hogy minden szavazókörben (átlagosan) PLUSZ tíz a tévedés, a negatív és pozitív eltérések nagyjából ki kéne egyenlítsék egymást. De a fő probléma ezzel a magyarázattal, hogy a hirtelen visszaeső részvételi arány még szintén a strigulák alapján kellett történjen, mivel a végső összesítések (a jegyzőkönyvek megszámolása) csak később történtek meg, mint ahogy kijött egy új szám a nyilvánosságra.
(Legalább is én így emlékszem, de lehet, hogy végül is első dolog megszámolni mindenkit és azt lejelenteni, ez mondjuk megtörténhet fél órán belül minden további nélkül.)

Bambano 2018.04.15. 12:49:38

@Before: "bárkinek írásba adom, hogy nem létezhet olyan rendszerösszeomlás, amit ennyi ideig tartana meghegeszteni": amivel jócskán hülyét csinálnál saját magadból... elég, ha csak egy windows frissítés elindul, 3-4 órára rögtön kakukk van.

"a választási csalás elég tág fogalom": ez rendben van, én is azt írtam, hogy mindenféle módon csaltak, csak a választási informatikában nem. az sima szokásos balfékség volt, a kontraproduktív fideszes kiválasztási módszerek eredménye.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.04.15. 12:53:41

@Bambano: Ugyanmár. Persze, még a passziánszt is fel kell telepíteni arra a szerverre... :)
Egyébként nem 3-4 óráról, hanem több, mint egy hétről beszélünk, nem is értem a felvetésedet.

ostvan1 2018.04.15. 13:07:11

Nekem az a nehezen érthető ebben a választásban, hogy bár külön-külön minden "furcsaságot" meg lehet magyarázni törvényekre hivatkozva, de azok kivétel nélkül csak és kizárólag a fidesznek kedveztek. Na ezért kételkedem az állampárt által szervezett választás tisztaságában.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2018.04.15. 13:13:24

@ostvan1: majd 2022ben kételkedhetsz megint

az ellenzék részt vett a választáson is, meg a lebonyolításában is, úgyhogy most 4 évig kuss a nevük

$pi$ 2018.04.15. 13:29:11

@Before: "Azért ez sem ennyire egyszerű. Egyrészt furcsa lenne, hogy minden szavazókörben (átlagosan) PLUSZ tíz a tévedés, a negatív és pozitív eltérések nagyjából ki kéne egyenlítsék egymást."

Butaság. Olyat lehet hibázni, hogy elfelejtesz kihúzni egy nevet, de olyat nem, hogy véletlenül két nevet húzol ki egy helyett.

$pi$ 2018.04.15. 13:31:49

@ostvan1: "bár külön-külön minden "furcsaságot" meg lehet magyarázni törvényekre hivatkozva, de azok kivétel nélkül csak és kizárólag a fidesznek kedveztek."

A furcsaság arra utal, hogy a cikk irója nem érti mi történt, szerint viszont minden furcsaságról lehet tudni, hogy a fidesznek kedvezett. Hát persze.

Szerintem meg a DK-nak kedveztek, különben simán kiestek volna a fenébe.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2018.04.15. 13:35:30

Én votam számlálóbiztos, nem most, máskor, nem is eccer.

Szavazóköri szinten nem lehet csalni, hisz fogalmad nincs h a melletted ülő biztost milyen párt delegálta, vagy egyáltalán kicsoda. A számolás pedig együtt történik, mindenki jelen van.

Ezután az előzetes számokat lejelentik a központba, az urnát visszazárják, és rendőri-szavazóbiztosi-katonai biztosítással utazik az urna a helyi választási bizottság Fort Knox-ot idéző széfjébe.

m54 2018.04.15. 13:39:30

@seepheerd:

"A fél hetes adat szerint még a választásra jogosultak 68,13 százaléka vett részt a voksoláson, majd az este 7-es végső adat ennél alacsonyabb, 67,1% lett.

A napközbeni jelentések során minden szavazókörből jelentettek adatokat, az átjelentkezőket is, ezek alapján kalkulálták napközben a részvételi adatokat, ami a szavazóknak az összes száma. A szavazókörökből minden szavazat után a jegyzőkönyvvezető elhelyez egy "rubrikát", és ezt jelenti le, az átjelentkezettekkel együtt - ismertette a részleteket Pálffy.

A 19 órás adatok már nem ebből, hanem az urnanyitáskor történő számolásról készített jegyzőkönyvek alapján készültek, ebben viszont nincsenek benne az átjelentkezettek - tűnik ki Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnökének szavaiból, aki az ATV-ben elismerte, hogy "szerencsétlenül" van megfogalmazva a honlapon a választási részvétel.

Vagyis a fél 7-kor ismertetett adatban mindenki benne volt, aki szavazatot adott le, az átjelentkezettek is, a 7 órás "végeredményben" azonban nem voltak benne az átjelentkezettek. Pálffy szavai szerint az átjelentkezők szombatra lesznek az adatbázisban, amikorra teljesen összeszámolják a szavazatokat.

Tehát nem arról van szó, hogy a szavazókörökben elfáradtak volna a számlálók délutánra, és rossz adatot adtak, mint ahogy a Magyar Nemzet cikkében szó volt erről, hanem arról, hogy a fél hetes és a hetes adat nem hasonlítható össze egymással."

Innen: www.portfolio.hu/gazdasag/ez-volt-a-hiba-megfejtettuk-a-valasztas-furcsasagat.281866.html

nemecsekerno_007 2018.04.15. 13:42:21

Ez bukta volt az ellznzéknek. Minél előbb elfogadják ezt annál nagyobb az esély, hogy 2022-ben nem lesz 2/3-a a Fidesznek. Az magában egy vicc, hogy 28 évvel a rendszerváltás után az mszp, dk (a volt állampárt utódpártjai) bekerült a parlamentbe. A békés rendszerváltás ára, ill. az mszmp, meg a kádári titkosrendőrség által levezényelt hatalomátmentés eredménye. Egyik volt szocialista országban sem húzták ilyen sokáig, úgy ahogy a volt pártlapjuk se.

m54 2018.04.15. 13:48:20

@paragrafus:

Roppant egyszerűen tudták összegyűjteni a 2500 aláírást! Kellő számú aktivista + megbeszélt aláírók: ismerősök, szomszédok. Még Kubatov-lista sem kell!.
Persze, az olyan pártok, melyek a szavazóhelyiségek 50%-ba sem tudtak képviselőt delegálni, ezt elképzelni sem tudják.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2018.04.15. 13:54:48

@m54: S így csináljuk majd 2022ben is úgyhogy legközelebb már előre okoskodhattok

muhaha

Bambano 2018.04.15. 14:02:09

@ostvan1: nem kell kételkedned, bírósági határozat van róla, hogy egyes lépéseket elcsaltak. például a kampányműsorokat.
a magyar királyi bíróság megbüntette érte a magyar királyi tévét.

tehát szó sem lehet kételkedésről meg feltételes módról, bizonyosság van meg kijelentő mód. esetleg felszólító, ha viktort értékelnéd :)

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2018.04.15. 14:05:04

@Bambano: Lárifári.

HA ma elkezdi az építkezést az ellenzék a picsogás helyett akkor TALÁN nem 2/3dal nyer a Fidesz 4 év múlva.

Innen szép nyerni!

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.04.15. 14:16:17

@$pi$: butaság, nem butaság, talán kellő értéssel visszaolvasva feltűnhet, hogy a strigulázásról volt szó.

martineden 2018.04.15. 14:38:43

@fda: Ezzel az a baj, hogy aranyosan kellett volna a szavazokorokben kevesebb , ilettve tobb strigulanak lennie.Olyan nincs, hogy 10 ezer helyen egyfele tevednek.Azt mar csalasnak nevezik.

martineden 2018.04.15. 14:44:41

@$pi$:,, Butaság. Olyat lehet hibázni, hogy elfelejtesz kihúzni egy nevet, de olyat nem, hogy véletlenül két nevet húzol ki egy helyett.",,,belekeveredtel fideszes.Ez alapjan fel hetkor plane kevesebbnek kellett volna lennie, nem tobbnek..Ha nem huzzak ki a megjelentek nevet, az nem szerepel a statisztikaban.Tehat itt a bizonyitek, h csaltak.

martineden 2018.04.15. 14:46:11

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: ,, hat akkor eleg bunko lehetsz, hisz a bemutatkozassal kezdodik a reggel.

Venesz 2018.04.15. 15:07:38

Én csak egyet nem értek. Ha elkezdem strigulázni, hogy hányan jöttek szavazni, és mondjuk fél hétig 625 strigulát húztam, hogy lehet félórával később csak 600? Ha mondjuk már senki nem jött, akkor kiradíroztam 25-öt?

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2018.04.15. 15:45:26

@Venesz: 2022ben majd jelölteted magad szavazóbiztosnak, s megtudod

fizetnek i sérte

Venesz 2018.04.15. 16:17:20

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: Nem kell négy évig várnom arra, hogy megtudjam, és nem kell szavazóbiztosnak sem jelentkeznem, anélkül is tudom, hogy is van ez.

Bambano 2018.04.15. 16:26:50

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: persze, menjenek oda egyesével minden átvert, sötétségben tartott szerencsétlenhez, és kezdjék meg egyesével megcáfolni a kormánypropaganda hazugságait?

Jelen helyzetben azt gondolom, ezt a fideszt akkor fogják legyőzni, mikor orbán hajlott korában végelgyengülésben meghal, és utána szétesik.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2018.04.15. 16:31:49

@Bambano: "Jelen helyzetben azt gondolom, ezt a fideszt akkor fogják legyőzni, mikor orbán hajlott korában végelgyengülésben meghal, és utána szétesik."

Én is ezt gondolom, de örülök neki! Az emberek ugyanis leszarják a demokráciát, meg az államformát, az érdekli őket milyen az életszínvonaluk. Orbán pedig a legjobb volt ebből a szempontból az elmúlt 30 évben, nem véletlen kezdi a 4. ciklusát...ha 1990től máig Orbán let volna a Magyar Király akkor ma egy gazdag országban élünk.

S erre most nyílt esély, hogy megszünt a kártékony ellenzék.

$pi$ 2018.04.15. 16:44:51

@martineden: "Ez alapjan fel hetkor plane kevesebbnek kellett volna lennie, nem tobbnek..Ha nem huzzak ki a megjelentek nevet, az nem szerepel a statisztikaban.Tehat itt a bizonyitek, h csaltak."

Jesszusom, legalább a közismerten ellenzéki indexet elolvashatnátok mielőtt mindenféle összeesküvés elméleteket gyártanátok. Itt ni:

"A másik vasárnap esti félreértés az volt, hogyan lett kevesebb a szavazó a végén, mint a 18:30-as részvételi adatnál jelezték. Két dolog is magyarázza az eltérést. az egyik, hogy a napközbeni adatok hangsúlyozottan tájékoztató jellegűek. Azokat az szszb egyik tagjának vagy a jegyzőkönyvvezetőnek a strigulázása alapján jelentik a választási irodák. A végleges részvételi adatok viszont szigorúan a névjegyzékek alapján készülnek. Elképzelhető, hogy napközben nem pontosan striguláztak az szszb-kben, ezért az eltérés."

Igen, megint komoly "bizonyítékok" jöttek elő, ugye?

Éhesló 2018.04.15. 16:53:02

@Köldök_szösz: attól tartok, hogy nem követem a szokásaidat.

Éhesló 2018.04.15. 17:37:30

@Morvay Ibolya: ne reménykedj. 2006 ősze óta hülyítitek ezzel magatokat.
Nem jött be.
Érdemes lenne tanulnotok a buktáitokból.
Már ha képesek vagytok rá.
Ha nem, nos nekem az is megfelel.
1 év múlva buktok ismét.

Bambano 2018.04.15. 17:49:15

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: ha kiderülne, hogy igazam volt, az kb. azzal lenne egyenértékű, mintha Hitler megnyerte volna a második világháborút.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2018.04.15. 17:54:04

@Bambano: Nem lennének cigányok Magyarországon? S mi lenne ezzel a gond?

Péter Bechtold 2018.04.15. 18:02:43

Végtelenül szomorúnak tartom, ha egy jogász nem ismeri a választáshoz kapcsolódó rendelkezéseket és a szavazatszámlálás menetét. Írásából süt a pártosság. Már egy hete számos helyen elhangzott a 18h30 és 19órai adatok " furcsasága". Egészen a félhetes időpontig a választásra megjelentek adatait jelentik telefonon(tájékoztató jellegű), míg a 19 órai adat a megszámlált szavazatokat jelenti. Ezek tegnap lettek teljesek, hiszen a külföldön, más szavazókörökben megjelenők voksait a megfelelő (törvényileg kijelölt) szavazóurnákba kell tenni, amelyeket eddig a pillanatig nem nyitnak ki. Mindenkire rábízom annak eldöntést, melyik pontos adat. Ami a számítógépes csalást illeti(hackerek, esetleg más beavatkozás): minden szavazatszámláló (bizottsági tag) a számolás végén, többszöri ellenőrzést követően aláír egy jegyzőkönyvet, amely tartalmazza az adatokat(addig nem írják alá, míg nem stimmel minden). Nagyon felelősségteljes munkát végeznek. Ebből kap/kér saját magának is példányt. Ezt követően kerül be a számítógépes rendszerbe a voks egy-egy képviselő mellé. Végül az írott jegyzőkönyvek is bekerülnek. Bárki az eredetileg aláírt, megkapott számaihoz képest eltérést tapasztal a megjelenő adatokban tegyen(kötelessége is) feljelentést választási csalás miatt. A hiba szerintem nem a választási rendszerben, választás módjában, szavazatszámlálásban van, hanem máshol. Nagy szükség lenne önvizsgálatra(pártok, pártvezetők részéről). És nem kellene hangulatot kelteni feltételezésekkel, valóságot nem tartalmazó vádakkal.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.15. 18:21:23

@seepheerd: Lehet, hogy Dr. Genya ravasz trükkje van a háttérben..

jog-ász 2018.04.15. 20:16:06

általában hiba a facebook aktivitásból kiindulni..virtuális világ, a magyar vidék 80%-a nem ott él és okoskodik..általában a facebook profilok hamis valóságot mutatnak, az ottan felháborodás is az internetező(facebook-ot használó) közösség véleménye. félrevezető sokaság..

A tudomány sosem téved! 2018.04.15. 20:54:37

Még a libbant index is kénytelen volt egy "helyreigazító" cikket közölni, tard olvasói számára, akik a csalás miatt ajvékoltak.
index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/11/tisztazunk_nehany_valasztasi_furcsasagot/
Azt mondjuk még beletehették volna, hogy ha JóskaPista, londoni segédmosogató megkérdezi 100 barátját, hogy ők kire szavaznak, az NEM jelenti azt, hogy a valóságban is a Jobbik/LMP/Momentán szentháromság fog kormányt alakítani.

Aztán statisztikusokkal is nekiestek, de ott se találtak semmit:
index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/13/csalasgyanu_valasztas_statisztika/
Ez nem olyan tudomány, ahol rajzokat, vagy szóbeszédet is elfogadnak "bizonyíték"nak.
Ez utóbbi írásból idéznék is, bár tudom, a félkegyelmű ellenzékiek nehezen érthetőek az egyszerű mondatok is:
"
"Hogy is lett volna a Fidesznek kétharmada, ha az ismerőseim között alig van fideszes?” – kérdezik sokan. Azt a jelenséget azonban, hogy az ismeretségi kör nem reprezentálja az országot, nem választási csalásnak hívják, hanem véleménybuboréknak.
"

A tudomány sosem téved! 2018.04.15. 20:57:17

Még a Momentán nevezetű viccpárt is nekiesett az eredményeknek a "szakértő"ivel.
momentum.blog.hu/2018/04/14/csalt_a_fidesz
De ő is csak suttogó propagandáik jutott, bizonyíték sehol...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2018.04.15. 21:05:41

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!:

Én nem tudom, hol és mikor voltál SZSZB-tag, de komolyan, egyszer sem derült ki nálatok, hogy ki kicsoda? Már az eskütételkor, bemutatkozáskor ki szokott derülni, hogy ki milyen delegált - vagy, ha valaki póteskütételre megy, akkor az kicsoda -, nemhogy az alatt a több, mint fél napos együtt ücsörgés alatt, amit a választás napján beszélgetéssel szoktak tölteni a szavazatszámlálók.
(Én egyébként 2008-tól 2014-ig voltam szavazatszámláló, legtöbbször elnök, így én egy kicsit a központi működésre is ráláttam, mivel nekem kellett bemennem a jegyzőkönyvvezetővel.)

LAM 2018.04.15. 21:25:07

@Péter Bechtold:

"Egészen a félhetes időpontig a választásra megjelentek adatait jelentik telefonon (tájékoztató jellegű), míg a 19 órai adat a megszámlált szavazatokat jelenti. "

Ráadásul a napközbeni részvételi adat tartalmazta a már addig leszavazott átjelentkezettek számát is, miközben egészen máig a végleges részvételi adat nem. Ha feltételezzük azt, hogy a 200 ezer átjelentkezőből csak 180 ezer le is szavazott, akkor ők 90 százalékos részvételi arányt jelentettek, ami megjelent a fél hetes statisztikában, de máig a véglegesben nem. És mit ad Isten, a végeredmény nem kevesebb, hanem több, mint a fél hetes adat: 70,22 százalék.

valasztas.hu/dyn/pv18/szavossz/hu/napo8.html

Valójában egyébként ez sem pontos adat, mert ebben nincsenek benne a levélszavazatok, de ugyebár a fél hetesben sem voltak benne, így ezt nagyjából össze lehet hasonlítani (azért nagyjából, mert a fél hetesben a külképviseleti szavazók nem voltak benne, ebben viszont benne vannak).

A határon túli magyarokat nem számítva a részvételi arány 70,22 százalék volt.

A másik elképesztő mondat: "Mint ahogyan arra sem találtam törvényes indokot, hogy az NVI miért nem tette közzé órákon keresztül az előzetes adatokat. " És tessék mondani, kedves Sándor Zsuzsa, 2014-ben és 2010-ben talált? Mert akkor sem tették közzé órákig, 2014-ben 22 óra körül, 2010-ben (amikor mindösssze 66 ezer átjelentkező volt) 22.30 körül jöttek az első eredmények - és én annak nem találom nyomát, hogy akkor tiltakozott volna. De lehet, hogy én keresem rossz helyen...

Egyetértek veled: kiábrándító, hogy egy egykori bíró, aki rendszeres közéleti szereplő és kommentátor ennyire nagy ostobaságot terjeszt. Nem is tudom, melyik a rosszabb: ha szándékosan hazudik, vagy ha ennyire nem ismeri a választási eljárást.
süti beállítások módosítása