Sokba vagytok!
2013. június 24. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Sokba vagytok!

Most éppen egy milliónkba kerül a Fidesz kormány egyik, már meghozatalakor is nyilvánvalóan abszurd törvénye. Euróban. Nekünk, magyar adófizetőknek kell kiperkálnunk azokat az összegeket, amelyeket a magyar államnak egy-egy strasbourgi ítélet következtében fizetnie kell.

[caption id="" align="aligncenter" width="227"]sokba vagytok! privatbankar.hu[/caption]

A tavalyi évben az állam 252 millió forintot húzott ki közös zsebünkből. Ennyibe kerültek azok az ügyek, amelyekben az emberi alapjogok megsértése miatt az állam veszített Strasbourgban. Egy-egy vesztett per átlagosan tíz millió forintunkba került.Az Emberi Jogok Európai Bírósága elé került esetek szinte mindegyikében lehetett volna, sőt, kellett volna előre tudni, hogy nem védhetőek. Kétséges lehetett-e bárki előtt, hogy a nagy végkielégítésekre megállapított 98 %-os különadó sérti a tulajdonhoz való jogot? Éppen a főként jogászokból és közgazdászokból álló kormány nem sejtette volna, hogy egy ilyen jogszabály nem felel meg az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltaknak? Igaz, az egyezményt még csak alig több mint tíz éve kell Magyarországon is alkalmazni. És nem valamiféle ránk eröltetett kényszerből, hanem azért, mert Magyarország önként aláírta és törvényben kihirdette a Római Egyezményhez történő csatlakozását.

[caption id="" align="alignleft" width="120"]adó hir24.hu[/caption]

De ennyi idő alatt sem sikerült megtanulni, hogy az egyezmény tiltja a büntetőeljárások indokolatlan elhúzódását, a jogtalan fogva tartást, az embertelen, vagy megalázó bánásmódot, a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását, vagy a családi élet tiszteletben tartásának megsértését. Magyarországgal szemben tavaly huszonhat, ebben az évben tizenkét marasztaló ítélet született Strasbourgban. És még csak június van.
Bizonyára sokan emlékeznek még a nagy vihart kavart „vörös csillag” ügyre. A hazai bíróság azért marasztalta el Fratanolo Jánost, mert egy szakszervezeti rendezvényen egy két centi átmérőjű vörös csillagot viselt a zakóján, és ezt a televízió nézői is láthatták. Strasbourgban Fratanolo pert nyert.

[caption id="" align="alignright" width="86"]vörös csillag nol.hu[/caption]

De nem ez az igazi probléma. Más országokban is hoznak téves ítéleteket. Azt azonban nem hiszem, hogy lenne a mienkén kívül olyan ország, ahol egy parlamenti elnök megengedné magának Kövér László szavait: „Azért, mert Strasbourgban néhány idióta… úgy gondolja, hogy… a szabadságjoghoz tartozik, hogy valaki a vörös csillaggal demonstráljon, mi ne hátráljunk meg!” És akkor még maga a parlament tette fel az i-re a pontot azzal, hogy határozatba foglalta: „nem ért egyet a döntéssel”. A kormány pedig nem akarta kifizetni a kártérítést. Idézem a Római Egyezmény 46. cikkét: „A Magas Szerződő Felek vállalják, hogy magukra nézve kötelezőnek tekintik a Bíróság végleges ítéletét minden ügyben, amelyben félként szerepelnek.” Úgy tűnik, nálunk mindenki szereptévesztésben van.
Fideszes jogászaink önbizalmát a 98 %-os különadóról szóló, most meghozott ítélet sem rendítette meg. „ A strasbourgi bíróság nyilvánvalóan nem tudott tájékozódni arról, hogy a végkielégítés egy kiválóan bevált szocialista módszer volt a közpénzek lenyúlására” – mondta a Fidesz szóvivője, majd folytatta: „voltak itt 2010 előtt nokiás dobozok, offshore-ügyletek, színlelt szerződések, ingatlanpanamák és a jó öreg végkielégítés”. Szóval megint a strasbourgi bírák a tájékozatlanok, azért hoznak ilyen ítéleteket. Értjük, ugye?

[caption id="" align="alignleft" width="184"]strasbourgi bírák nol.hu[/caption]

A fegyveres és rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjának eltörlése miatt jelenleg 8500, a közalkalmazottak indoklás nélküli elbocsátása miatt nyolc, a bírák kényszernyugdíjazása miatt mintegy 150 panasz fekszik az emberi jogi bíróság előtt, nem számítva a törvénymódosítással menesztett Baka András volt főbíró beadványát.
Mi meg majd a rezsicsökkentésből megspórolt pénzünkből fizetjük ki a vesztes pereket.

[caption id="" align="aligncenter" width="312"]rezsicsökkentés fn.hir24.hu[/caption]

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr17442726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása