És még mindig kutyavilág
2015. augusztus 16. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

És még mindig kutyavilág

Dr. Bujdosó Sándor, a XIII. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának jegyzője a "Kutyavilág" című nyílt levelemre megtisztelt egy hosszú válasszal. Engedélyének megfelelően válaszát most változtatás és kommentárok nélkül teszem közzé.

bujdososandor-www_budapest13_hu.jpg

Tisztelt Dr. Sándor Zsuzsa! sandor-zsuzsa.png

Tisztelt Bírónő!

Köszönöm, hogy megosztotta velem az általam írt válaszhoz kapcsolódó reflexióit. Azon ugyan kicsit csodálkoztam, hogy Ön – éppen Ön – a megkérdezésem nélkül nyilvánosságra hozta az Önnek írt levelemet, de ennek a csodálkozásnak nyilván az én konzervatív felfogásom az oka, hiszen engem a szüleim úgy neveltek, hogy egy levél az a címzettnek szól, azt csak akkor adjuk más kezébe, ha azt a levélíró nem ellenzi. (Szeretném azért megnyugtatni: ha megkérdez, akkor Önnek biztosan igent mondtam volna.) Azt azonban fájlalom, hogy ha már fontosnak tartotta a levelem a blog-jában nyilvánosságra hozni, azt nem teljeskörűen tette. Feltételezem, hogy nem szándékosan maradt ki a „másodközlésből” az a rész, amely arról szól, hogy az önkormányzatnak egyaránt kell képviselnie a kutyatartók és a közterületen szabadon rohangáló kutyák miatt félelemben lévő lakosok érdekeit is. Továbbá kimaradt az a rész is, amely az önkormányzat jogalkalmazási gyakorlatát meghatározó „fokozatosság elve” érvényesítéséről szól. De spongyát rá! Sokkal fontosabbak azok az ügyek, amelyeket reagálásában említettporazon-bulldogspecialista_hu.jpg

  • Kép: bulldogspecialista.hu
  • Én nem állítottam azt, hogy az önkormányzat alkotmány/alaptörvény ellenesnek tartja a közösségellenes magatartásokra vonatkozó szabályozását. A testület törvényi felhatalmazás alapján alkotta meg az Ön által kifogásolt rendeletét. Az Alkotmánybíróság korábbi döntését olvasva én úgy látom, hogy nem magával a közösségellenes magatartások önkormányzati rendeletben való meghatározásával, hanem a szabályozás terjedelmének korlátlanságával van baj. Az Ön által kifogásolt rendelet megalkotásának szükségességét a kormányrendeletben meghatározott szabályozás érvényesülésének biztosítása is indokolta. A közterületek rendjének biztosítása, az önkéntes jogkövetés hiányában a szabályok betartását biztosító eszközök (pl. szankciók) alkalmazásának lehetővé tétele az önkormányzatnak kötelezettsége, függetlenül a képviselő-testület tagjainak politikai hovatartozásától.

birsag-hungarokamion_hu.jpgKép: hungarokamion.hu

  • A hajléktalanok közterületen való életvitelszerű tartózkodása olyan kérdés, amely megosztja a kerület lakosait. Vannak, akik élelemmel, pénzzel, adományokkal segítik a környezetükben megjelenő hajléktalanokat, míg mások a legszívesebben kitoloncolnák őket a kerületből. Ismételten megerősítem, hogy az önkormányzat testülete magát a hajléktalanságot tartja a legnagyobb problémának. Nem dicsekvésként, hanem az elvárható tényszerűség okán írtam Önnek az önkormányzati rendeleti szabályozottság jelenlegi állapotáról. Ugyancsak a tényszerűség okán két megjegyzés engedtessék meg nekem: 1) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. a fővárosi önkormányzat feladataként nevesíti – egyebek mellett – a hajléktalan ellátást és a településtisztaság feladatainak ellátását Budapest egész területén, azaz a XIII. kerületben is. 2) A hatályos fővárosi rendelet alapján – minden ellenkező híresztelés ellenére – nincs olyan kerület, ahol ne lenne az életvitelszerű tartózkodás tilalma alá eső terület (játszótér, köznevelési intézmények stb.), sőt a kutyások és az Ön által elismert fővárosi önkormányzat a Margitsziget teljes területére kiterjesztette a tilalmat. (Mondhatjuk tehát, hogy itt a kutyák jobb helyzetben vannak, mint a hajléktalan emberek.) A hajléktalanok jelenlétének nem szükségszerűen kell együtt járnia a közterültek tisztaságával, állapotával kapcsolatos problémáknak. Azt az előző levelemben is említettem, hogy a kerületi önkormányzat szakmailag megalapozott, konkrét intézkedéseket tartalmazó, komplex megközelítésű, évente értékelt dokumentumban határozta meg az önkormányzati szervek tennivalóit, továbbá a XIII. kerületben van a legtöbb hajléktalanokat ellátó intézmény is. Ezek felszereltsége lehetővé teszi – többek között – a tisztálkodást, a WC használatot. De nem csak az önkormányzat tehet azért, hogy a közterület-szennyezés elkerülhető legyen, hiszen pl. mindannyiunk számára megadatik a nyilvánosság számára nyitva álló kereskedelmi, és egyéb közforgalmú helyek, közcélú intézmények ilyen célú helyiségei igénybevételének lehetősége. És biztos vagyok abban is, hogy a hajléktalanokat támogató, velük együtt érző emberek alkalmanként akár a saját fürdőszobájuk használatát is szívesen felajánlják rászoruló embertársainknak.

mobil-wc.jpg

  • A tűcsere programmal kapcsolatos megjegyzéséből én azt látom, hogy esetenként Ön is megelégszik a sajtóban megjelenő információkkal. Ha a tények is érdeklik, akkor azokról akár személyesen is szívesen tájékoztatom Önt. Az én fogalmaim szerinti véleményalkotáshoz, a kerületi önkormányzat tevékenységének objektív értékeléséhez azonban elengedhetetlen pl. a kerületi képviselő-testület dokumentumainak megismerése, na meg a tények ismerete. Ismét leírom: az önkormányzat a tűcsere programot nem tiltotta be, nem is tilthatta be, mert az állami feladat, amelyet a szolgáltató a szakminisztériummal kötött megállapodás alapján végezhet. A XIII. kerületben elő drogfüggőséggel küzdők a főváros más kerületében élőkkel szemben kedvező helyzetben vannak, hiszen a Nyírő Gyula Kórházban a teljeskörű, a legmagasabb szintű ellátáshoz juthatnak hozzá.

nyiro-gyula-korhaz-_origo_hu.jpg

  • Kép: .origo.hu
  • A kötelező pórázhasználat váltotta ki Önből és a közzétett íráshoz kapcsolódó „kommentezőkből” a legmarkánsabb véleményeket. Ha nem tudtuk volna, akkor a bogbejegyzéséhez fűzött véleményekből mindketten láthatjuk, ez a kérdés nagyon megosztja az embereket. Éppen ezért nehéz mindenki számára elfogadható döntéseket hoznia az önkormányzatnak és a jogalkalmazóknak is. Engedje meg, hogy az Ön megjegyzéseivel kapcsolatos álláspontomat, véleményemet megosszam Önnel:

veszekedes-pszichologia_network_hu.jpg

  • Kép: pszichologia.network.hu
  • Továbbra is az a szakmai véleményem, hogy a szabálysértési törvény idézett szakasza és az önkormányzati rendeleti szabályozás nem sérti a jogforrási hierarchia érvényesülését. Ugyanis valamely jogellenes cselekményt valóban csak törvény nyilváníthat szabálysértéssé, de kötelező magatartási szabályokat és azok megszegésének jogkövetkezményeit alacsonyabb szintű jogforrások is megállapíthatnak. A közigazgatási jog jogforrási rendszerébe tartozó szabályozó normákra ez különösen jellemző. Például a szabálysértési törvény 224.§ (1) bekezdése szabálysértéssé minősíti a KRESZ szabályok megsértését, de kormányrendelet teszi lehetővé és határozza meg a megengedett sebességtúllépés szankcióját közigazgatási birságként. De ugyanígy határoznak meg szankcióként közigazgatási bírságot pl. az építésügy, a környezetvédelem, a fás szárú növények védelmére vonatkozó többszintű szabályozások is. Ha Önnek adnék igazat, akkor azt kellene mondanom, hogy csak az a jogellenes, jogszabályszegő magatartás szankcionálható, amelyet a Btk. vagy a Szabstv. tartalmaz. Kénytelen vagyok kiigazítani az Ön vélekedését abban is, hogy jobban jár az, akit szabálysértésért vonnak felelősségre, mint akit közösségi együttélés szabályainak megsértése miatt közigazgatási eljárás alá vonnak. Bizonyára elkerülte a figyelmét a Szabstv. 11.§ (1) bekezdésének és 99. § (1) bekezdésének rendelkezése, amelyek a szabálysértés miatt kiszabható pénzbírság mértékét határozzák meg. Ha megnézi a szabályozást, akkor láthatja, hogy a szabálysértési bírság és a szabályszegésért kiszabható közigazgatási bírság felső határa azonos (150.000,-Ft), továbbá még az alkalmazható helyszíni bírság felső határa (50.000,-Ft) is ugyanaz, sőt a közigazgatási eljárás alá vont járhat jobban, azért, mert az ebben az eljárásban kiszabható helyszíni bírságnak és közigazgatási bírságnak nincs alsó határa, szemben a szabálysértéssel. Azt hiszem, Önnek nem kell hosszasan magyaráznom azt sem, hogy a szankciónak nem csak a szabályszegő megbüntetése (bírságolása) a célja, hanem annak pl. megelőző, a szabályszegéstől visszatartó szerepe is van.

birsag-autonavigator_hu.jpg

  • Kép: autonavigator.hu
  • Valóban nagyon fontos rendelkezése az állatok védelméről szóló törvénynek az idézett 14. § (2) bekezdése. Abban azért remélem, egyetértünk, hogy ennek a rendelkezésnek a címzettje nem az önkormányzat, hanem az állattartó, azaz vele szemben, számára határoz meg a jogalkotó kötelezettséget. Az én értelmezésemben ebbe a kötelezettségbe belefér a közterületen való pórázhasználat szükségessége is.
  • a_lanc-csakegykutya_lapunk_hu.jpg
  • Kép: csakegykutya.lapunk.hu
  • Ön különböző adatok közlését kérte tőlem. Bár a jegyzőnek a hatályos szabályozás szerint nem kell hatósági nyilvántartást vezetni sem a kutyák közterület használatával kapcsolatos bejelentésekről, sem a kutyák által okozott sérülésekről, igyekeztem összegyűjteni a számomra elérhető információkat. Íme:

 A közterület-felügyelőknél közvetlenül tett bejelentések, a telefonon és e-mailen keresztül érkezett bejelentések száma: 2015. május hónapban:62 db, 2015. júniusában: 72 db, 2015. július hónapjában: 81 db, 2015. augusztus 13-ig: 61 db volt. A XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Nkft.-től kapott tájékoztatás szerint az egészségügyi szolgálatunk baleseti sebészete átlagosan hetenként 8 kutyaharapásból származó sérülést lát el.

Lehet, hogy ezek az adatok mindegyike nem kötődik a póráz nélkül sétáltatáshoz, de általános élettapasztalat szerint a túlnyomó többségük igen. De ha évente csak egyetlen ilyen, kutyák által okozott személyi sérüléssel járó eset történne, az – véleményen szerint – pont eggyel több a megengedhetőnél.

A kutyák által közterületen elszenvedett, kutyatámadásból vagy más okból bekövetkezett sérülések esetszámáról nekem nincsenek adataim, pedig ez is fontos lehet, hiszen a pórázon való sétáltatás a kutyákat is védi ezektől a veszélyhelyzetektől.

harapas-balesetmegeloz_atw_hu.jpg

Annak azért örülök, hogy azt nem vitatja, hogy a XIII. kerületi önkormányzat létesítette a fővárosban a legtöbb kutyafuttatót.

  • Nem vitatom, hogy az Újlipótvárosban több olyan idős kutyatartó lakik, akinek nagy nehézséget okoz a legközelebbi kutyafuttató elérése. Addig is, amíg az önkormányzat nem tud minden olyan ház közvetlen közelében kutyafuttatót létesíteni ahol kutyát tartanak, én egyik megoldásként el tudom képzelni azt is, hogy a kutyatartók szolidaritásába belefér, hogy a kutyafuttatás terhét átvállalják a segítségre szoruló tulajdonostól. Ezt teszi az önkormányzat is, amikor szociális munkásai a rászorulók házi segítségnyújtása keretében a kutyák sétáltatásához, futtatásához is segítséget nyújtanak.

erzsebet-www_life_hu.jpg

  • Kép: www.life.hu
  • Én is nagyon fontosnak tartom, hogy harmonikus együttélés alakuljon ki kutyatartók és kutyát nem tartók, illetve a gyerekek között. Azt azonban nem tudom elképzelni, hogy a póráz használata mennyiben akadályozza sétáló, vagy heverő kutyák simogatását, a velük való barátkozást.

gyerek_kutya-webilium_hu.jpg

  • Kép: webilium.hu
  • Ön levelében dicséri a fővárosi önkormányzatot a Szent István park állapotáért és a Margitsziget annektálását is örömtelinek tartja. Talán megbocsájtja nekem, ha ez utóbbi véleményével én nem értek egyet. A Szent István park állapota valóban elismerésre méltó, a kerület más, az önkormányzatunk által fenntartott parkjainak állapotához hasonlóan. A Margitsziget kapcsán viszont az elcsatolás módjának antidemokratikus, jogszerűtlen voltán túl nem tudok eltekinteni attól a ténytől sem, amit a hajléktalansággal kapcsolatban leírtam.
  • Az Ön véleménye szerint az Óraparcella mindennek nevezhető, csak parknak nem. Egyetértek Önnel, azonban azt javaslom, hogy ennek megváltoztatása érdekében ne a XIII. kerületi önkormányzathoz, hanem az Ön által dicsért főpolgármesterhez forduljon, tekintettel arra, hogy a terület tulajdonosa és fenntartója a Fővárosi Önkormányzat.

darth-istvan-hircsarda_blog_hu.jpg

Kép: hircsarda.blog.hu

Tisztelt Dr Sándor Zsuzsa!

Tisztelt Bírónő!

Nagy figyelemmel olvastam azokat a javaslatokat, amelyeket a blog-bejegyzésében megfogalmazott:

  • Egyetértek Önnel abban, hogy a közterület-felügyelők ellenőrizzék azt, hogy a közterületen lévő kutyákban van-e transzponder. Most is ezt teszik, és ezt ellenőrizni fogják a jövőben is. Ez az ellenőrzés alkalmat ad annak megállapítására is, hogy a kutya tulajdonosa eleget tett-e az ebnyilvántartásba való bejelentési kötelezettségének. Ennek hiányában az első intézkedés nem a büntetés, hanem a figyelemfelhívás.
  • A kutyaürüléket össze nem szedő kutyatulajdonosok elleni szigorú fellépéssel egyetértek. Azt azonban Ön is tudja, hogy a közterület-felügyelő csak a tettenért szabályszegővel szemben szabhat ki bírságot. Közigazgatási eljárás pedig csak akkor indulhat, ha a szabályszegő személye ismert és a szabályszegés legalább tanúval bizonyítható. Ha ilyen bejelentést tesznek – akár azok a felelős kutyatartók, akiknek fontos, hogy ne vegyenek minden kutyást egy kalap alá – akkor el tudunk járni.

kutyaszar-_demotivalo_net.jpg

  • Önnek tudnia kell, hogy a rendőr és a közterület-felügyelő jogállása között lényeges különbségek vannak, ezért a közterület-felügyelő csak egyenruhában, szolgálat közben intézkedhet, az ún. „fedett nyomozó” mint eszköz alkalmazására a jogi szabályozás nem ad felhatalmazást.
  • Megalapozott véleménynek tartom, hogy nagyon sok kutyára sok tízezer forintot költ a gazdája. Ezt a jogalkalmazás során, a szankció mértékének megállapításánál, a fokozatosság elvének érvényesítésével figyelembe is vesszük. Azt azért nem értem, hogy a kedvenc által elpottyantott hulladék felszedése vagy a póráz felcsatolása miért okoz megoldhatatlan problémát a szabályszegőknek. Én úgy gondolom, hogy az is jogos elvárás a lakosságtól, hogy a kutyatulajdonosok vegyék figyelembe, hogy a közösség, az önkormányzat mennyit költ vagy kényszerül költeni a nagyvárosi kutyatartás feltételei megteremtésének segítésére, vagy a szabályszegő kutyatulajdonosok mulasztásából eredő közterület-szennyezés és a kiültetett növényzetben a kutyák által okozott károk, rongálások megszüntetésére. Csak a kerületben kihelyezett 370 db kutyaürülék gyűjtő jelenlegi heti háromszori összegyűjtése 40 millió forintba kerül évente. Nem beszélve a kutya-wc-k. a kutyafuttatók fenntartására, újak építésére, a kutyák által is szennyezett közterületek, zöldfelületek tisztítására fordított költségekről.
  • Nagyon figyelemre méltónak tartom a vizsgázott kutyák kivételes státuszára vonatkozó javaslatát. (A sikeres kutya-gazda kapcsolati próba vizsgájának letételéhez Önnek és Drazsénak is ezúton gratulálok!) Szerintem a javaslat elfogadásának esélyeit növelheti, ha a vizsga egy akkreditált, egységes követelményeken alapul és garantálja, hogy az ilyen vizsgát tett tulajdonos képes bármikor felügyelet tartani a kutyáját póráz nélkül is. Persze azt nem tudom, hogy mi van akkor, ha a kutyát nem a gazdája, hanem egy másik családtag, ismerős viszi sétálni, hiszen úgy gondolom, hogy egy falkában csak egy vezér lehet.

korom-hegyvidekujsag_eu.png

Korom Gábor a Népszigeti Kutyasuli vezetője    Kép: hegyvidekujsag.eu

Higgye el nekem, a kerületi önkormányzat sokat tesz azért, hogy a nem kutyás lakosokat meggyőzze arról, hogy létezik kulturált, a környezetükben élőkre is figyelemmel lévő kutyatartás. Ezért indítottuk útjára és propagáljuk a Gondos Gazdi programot, ezért fejlesztjük a kutyatartást segítő körülményeket, ezért működünk együtt szervezetten a kutyások civil szervezeteivel és ezért szervezünk közös kampányokat és közterületi rendezvényeket. Az azért meggyőződésem, hogy az Ön által igényelt elfogadtatásért mégiscsak a felelős kutyatartók tehetnek a legtöbbet.

Budapest, 2015. augusztus 13.

                                                                           Köszönti Önt és Drazsé kutyáját:

                                                                                  Dr. Bujdosó Sándor

                                                                                            jegyző

  • (és egykori kutyatulajdonos)

 

P.S.: Jelem levelem teljes terjedelemben való esetleges nyilvánosságra hozatalához ezennel hozzájárulok.

neked_ugatok-bookline_hu.JPG

Korom Gábor könyve

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr647708262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása