XIII. században életek múltak azon, hogy egy mondatban hová kerül egy vessző. A legenda szerint János esztergomi érsek – akit a Gertrúd királyné megölésére szövetkezett összeesküvők tájékoztattak a tervükről – kiváló grammatikai érzékét megcsillantva egy olyan mondatot küldött a lázadóknak, amit bárki úgy értelmezett, ahogy akart, attól függően, hogy hová teszi a vesszőket:

A királynét megölni nem kell félnetek helyes ha mindenki beleegyezne én nem ellenzem.

Tessék csak próbálgatni, vajon kiderül-e egyértelműen, hogy az érsek támogatta vagy ellenezte Gertrúd meggyilkolását.

Sajnálatos módon a mi XXI. századbeli jogalkotóink valószínűleg nem hallgatták Nádasdy Ádám és a két éve elhunyt Kálmán László nyelvészeti óráit, a Szószátyárt. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy most a fővárosi kormányhivatal egy közigazgatási per alperese lett.

Kálmán László

Nem változtat a helyzeten, hogy utólag „kijavítják” a Magyar Közlönyben megjelent szöveget. „Az Igazságügyi Minisztérium most azt közölte, hogy még az ősszel kijavíthatják a vesszőhibát.”

A jogszabály nem játszótér, ahol azt mondhatjuk, hogy bocs, nem így gondoltam. Főként nem utólag.

Hogyan lehetséges az, hogy míg ez a korosztály az ultima ratioként (végső eszközként) emlegetett büntető törvény szerint szabadon élhetnek bármilyen szexuális életet, ugyanakkor nem olvashatják szabadon a róluk (is) szóló könyveket?

A részleteket lásd ITT