Dúró Dóra darálója
2020. november 07. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Dúró Dóra darálója

Újabb korlátolt gondolkodású fideszes képviselőtestület tiltotta be a Meseország mindenkié című mesekönyvet.

meseorszag.jpg

Most, hogy elolvastam a meséket, először is meg kell köszönnöm a mihazánkos darálónak, hogy látványosan, igaz, ordenáré módon felhívta sokak figyelmét, így az enyémet is erre a könyvre. Nekem például már csak megrendelésre, a második kiadásból jutott.

Nyilván a Labrisz leszbikus egyesület is örül, hisz biztosan nem számítottak ekkora sikerre. És meg is érdemlik. Annak ellenére, hogy a kötetben van néhány gyengébben sikerült mese, de nem a témája, hanem a stílusa miatt. De melyik mesegyűjtemnyben nincs ilyen?

Kiváncsian várom annak a szülőnek a jelentkezését, akinek a gyereke ettől a könyvtől vált, vagy válik meleggé. Mert ekkora marhaságot azért nem minden nap hall az ember.

Az én, sőt a gyerekeim generációja is a szelídnek aligha mondható Grimm meséken nőttünk fel, mégsem mérgeztünk meg senkit, mint szegény Hófehérkét, nem evett meg minket a farkas, mint Piroskát, nem lettünk gonosz mostohák, mint Hamupipőkéjé - legalábbis eddig.

grimm-bookline.jpg

Persze, értem én, hiszen a Fődaráló, a könyvet betiltók semmiféle másságot nem tolerálnak. És ha azt mondanám most rájuk, hogy fasiszta gondolkodásúak, legszívesebben a Facebookot is ledarálnák, ha tehetnék. Vagy inkább engem.

Egyszer már kezdődött könyvégetéssel a XX. század borzalma.

radnoti-konyvegetes-cimlap.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr8116277010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.07. 20:10:21

Mi szeretnénk nagyon korlátoltak lenni a liberális szabványok szerint, amikor gyerekeink, unokáink megvédéséről van szó a homoklobbitól. Ez van, nekünk a gyerek a fontos, nem pár szivárványperverz beteges álmai.

clemens 2020.11.08. 07:06:00

Hagyjuk már ezt az álnaív megközelítést miszerint itt egy mesekönyv megítéléséről folyik a diskurzus.
Nem, itt egy mesekönyvnek álcázott politikai támadás történik, melynek célja a felnövekvő ifjúság befolyásolásán keresztül a hagyományos társadalmi modell lebontása, ezáltal a szavazói preferenciák megváltoztatása, magyarán a lelkek megszerzésén keresztül a totális hatalom birtoklása.
Ez a törekvés fut több szálon, kezdve a buzipropagandától, a szegény "ártatlan" feketék ajnározásától, a migráns simogatáson át, az idióta mee to mozgalomig.

Kampfer 2020.11.08. 14:23:15

Tisztelt bírónő!

Sanszos, hogy kellően kontraproduktív tud lenni az ön megnyilvánulása is a megosztott társadalom 'túlsó' oldaláról nézve.

"Újabb korlátolt gondolkodású fideszes képviselőtestület tiltotta be a Meseország mindenkié című mesekönyvet."

Vagyis a 'mi' nézőpontunkból: egy újabb bölcs és a normalitások talaján álló önkormányzat tiltott be egy ostoba, betegbogár és társadalomellenes, primitív genderpropaganda szennyet a közoktatási és köznevelési intézményekben (ugyanis erre van csak jogköre). És ezt helyesen, bölcsen tették!

"Most, hogy elolvastam a meséket, először is meg kell köszönnöm a mihazánkos darálónak, hogy látványosan, igaz, ordenáré módon felhívta sokak figyelmét, így az enyémet is erre a könyvre."

Teljesen korrekt és szalonképes módon semmisített meg Dúró Dóra képviselőasszony egy undorító, betegbogár propagandát. Ez helyes és felelős tett volt a társadalom szempontjából.
Felhívom bírónő figyelmét, hogy Ön jó eséllyel nem úgy olvassa és értelmezi azt a könyvet, ahogy egy kisgyermek, akiknek íródott! Ön már rendelkezik előzetes politikai, kulturális és preferenciákkal, szocializációs háttérrel. Egy gyermek még nem. Az ő fejlődése szempontjából kulcs, hogy egészséges és normális keretek között nőjön fel és egészséges mintákat kapjon. Ebbe ez a könyv és amit képvisel nem fér bele.
Az már bírónőről szól, hogy ennyire rákattant egy ilyen hulladékra...

"Nyilván a Labrisz leszbikus egyesület is örül, hisz biztosan nem számítottak ekkora sikerre. És meg is érdemlik."

Nyilván örülnek, hiszen valóban nem ezt érdemelték volna! Marginalizálódás, kirekesztés, büntetés és eljárások sora lenne a jussuk, nem pedig az, hogy a koszhadék és betegbogár, hulladék ellenzéki söpredék sztárolja őket! Persze, abból a szempontból a magyarság és a jobboldal is jól járt, hiszen ismét kiugrasztotta a nyulat a bokorból az akció. Vagyis, ahogy a migrik esetében, most is ugrott minden társadalom- és magyarellenes balliba, hogy nekiálljon 'magyarozni' és 'Orbánozni'! Így legalább mindig jól látható az ellenség!

"Kiváncsian várom annak a szülőnek a jelentkezését, akinek a gyereke ettől a könyvtől vált, vagy válik meleggé."

Sanszos, hogy trend 'eredményét' bírónő már nem éri meg... De attól az még eljön és az akkori társadalmat fogja mérgezni és bomlasztani.

"Mert ekkora marhaságot azért nem minden nap hall az ember."

Minden nap hallhat, amikor egy koszhadék ellenzéki balliba nyilatkozik egy random médiában. Én is jobban örülnék, ha soha többé nem lehetne őket hallani, látni, de ugye ez az ország még mindig demokrácia. Ergo még választásokon is indulhatnak...

"Az én, sőt a gyerekeim generációja is a szelídnek aligha mondható Grimm meséken nőttünk fel, mégsem mérgeztünk meg senkit, mint szegény Hófehérkét, nem evett meg minket a farkas, mint Piroskát, nem lettünk gonosz mostohák, mint Hamupipőkéjé..."

De azt is megtanultuk, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Mitől nő egy nő és mitől férfi a férfi. Mi a szerepe a családnak a társadalmon belül és a férfi katona lesz, a nő pedig jó eséllyel nem. A férfi apa lesz, a nő pedig anya. Akkor is, ha a sárkányt lefejezik, vagy repülőről géppuskázzák le. Az alapok ugyanazok! Ezek a nyomorult genderőrültek és az aljadék gondolkodásuk és ezek a beteg fércművek ezt tagadják és ezt akarják aláásni.

"Persze, értem én, hiszen a Fődaráló, a könyvet betiltók semmiféle másságot nem tolerálnak."

Hazugságot állít, bírónő! Tolerálják. Semelyik betegbogár otthonába nem mennek be és nem mondják meg, kivel és hogyan használják el a rúdelemeket! Ez belügy. Ezt se a kormány, sem Dúró Dóra nem vitatja! Azonban azt a gusztustalan nyomulást, amit ezek a genderőrültek nyomnak és amit Ön is propagál, ezt meg kell állítani! Ez a nyomulás nyilván politikai célzatú is, hiszen azok a semmirevaló, söpredék politikai erők képviselik ezt a betegséget, amelyeket Ön is támogat.

"És ha azt mondanám most rájuk, hogy fasiszta gondolkodásúak, legszívesebben a Facebookot is ledarálnák, ha tehetnék."

Engem nem sért meg, bírónő és szerintm sokunkat sem. Továbbá meg kívánom jegyezni, hogy az Ön által emlegetett 'fészbúk' épp minket darál le, tilt ki, szankcionál szakmányban az Önök érdekeit és ízlését szolgaian kiszolgálva. Egyoldalúan. Nap, mint nap!

"Vagy inkább engem."

Épp úgy, ahogy Önök minket! Ez kölcsönös, bírónő.

"Egyszer már kezdődött könyvégetéssel a XX. század borzalma."

Akkor sem tanult belőle a társadalom. És lám, alig 80 évvel később ugyanazokat az ostoba bűnöket követik el a társadalmak és a nemzetek ellen, aminek most persze Ön is és a 'magyar'(?) ellen(zék?)ség is örömködve asszisztál. Ez bizony erősödő és nyílt konfliktushelyzet, a feloldás normális lehetősége nélkül. De ezt Ön is pontosan tudja, bírónő! Sőt, azok a söpredék erők is, akiknek a hungarofób és nemzetellenes nézeteit Ön (is) oly gyakran propagálta és helyeselte. Ennek pedig ez a következménye. Hogy tovább megyünk-e ezen az úton, ez az Önök felelőssége is!
Üdvözlettel:
Kampfer

hebebe 2020.11.08. 20:34:42

Elég egy fotót keresni erről a Dr Sándor Zsuzsáról, és máris tudja az emberfia
hogy honnan fúj a szél...

CSOKKI MÁLNA 2020.11.08. 21:19:31

Vajon ha Ahmedka azzal menne haza mecsetbe járó apjához, hogy ölelkező hercegekkel traktálták oviban, hány napig élne ezután az óvónéni?

Kampfer 2020.11.08. 21:32:32

@Kovács_János_1: Mi van ratyimatyi...? Ezredik nickeden is csak egy 'brendelmatyi' maradsz. :-) Hm... Látom azóta is fáj az élet. Nagyon helyes!!! Fájjon csak! Amíg te ajvékolsz, addig tudom, hogy jó irányba mennek a dolgok! ;-) Te szerencsétlen...
Kamp.

-IGNORE-

kvadrillio 2020.11.08. 21:40:16

jahhh....úgy tanul a gyerek, ha kérdez ! Gyöngyike: és a két királyfinak is lesz gyereke ? ------Nem . nem lesz. ------Miért nem lesz ?-----Mert a két királyfi seggbebassza egymást, és az ondósejt ott nem tudja megtermékenYíteni csak a szart! Mert a megtermékenyítéshez méh, petefészek, petesejt és ovuláció.....kell ! TUDOD...., GYÖNGYIKÉM ! :o))))))))))))))))))))))))))

kvadrillio 2020.11.08. 21:42:18

de akikben él a remény, azok nemsokára mesterséges gyerekgyártóktól juthatnak gyerekekhez !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

S, ELJŐŐŐŐŐŐ MEGENT EGY SZÉP ..., ÚJ..., VILÁG !

kvadrillio 2020.11.08. 21:46:08

Szijjártó Péter rosszabbul van, de csomagot kapott Kínából

MEGGYÓGYULSZ PETIKE ! :)
TÚL SOKAT DOLGOZTÁL.
A LÓTUSZVIRÁG IS SEGÍT EBBEN !

kvadrillio 2020.11.08. 21:47:41

Miért Joe Biden lett Amerika új elnöke?

MERT JÓL MEGSZERVEZTÉK NEKI ! :o)))

Bambano 2020.11.08. 21:51:58

"Kiváncsian várom annak a szülőnek a jelentkezését, akinek a gyereke ettől a könyvtől vált, vagy válik meleggé.": a határátkelő blogon volt a témáról szó: hataratkelo.blog.hu/2020/10/12/konyvdaralas_hollandiabol_nezve?full_commentlist=1#comments és ott takarék-láng 2020.10.14. 12:55:36-i kommentjében ott vannak a linkek olyan felmérésekre, amiket nem "liberális" tényferdítők írtak.
tehát ha ilyen szülőkkel akar találkozni, itt megtalálja a módszert, amivel felderítheti ezeket a szülőket.

Bambano 2020.11.08. 22:00:26

a kérdéskörben az alapvető probléma pedig az, hogy egy harsogó kisebbség folyton üvöltve követeli, hogy az ő jogait mindenki tolerálja, miközben a csendesebb többség nem kapja meg ugyanezt a toleranciát a saját jogaira nézve.

CSOKKI MÁLNA 2020.11.08. 22:14:24

@kvadrillio:

-Te partizán voltál?
-Nem, de már intézik..

:)

kárárámaispj 2020.11.09. 01:08:18

És ez a nő bíró? Beszarás.

élhetetlen 2020.11.09. 01:28:27

@Kampfer: Hosszan írtál, röviden próbálok válaszolni. „egészséges és normális keretek között nőjön fel és egészséges mintákat kapjon”. Oscar Wilde olyan egészséges mintát kapott, hogy a családi elvárásnak megfelelően meg is nősült, két gyereket is nemzett, Egy élete volt, és a ráerőszakolt nem az ő élete volt. A folytatást remélem, ismered. Mit csinálnál, ha valamelyik gyerek az azonos neműhöz vonzódna, pedig a minta jó volt (megsúgom, a melegek is hetero házasságból születtek), addig vernéd, míg jó útra nem tér, vagy kitagadnád? Nem gondolod, hogy te vagy a „koszhadék és betegbogár, hulladék”, aki a természet alkotta emberek ellen harcol? Vagy komolyan hiszed, hogy Michelangelo is csak egy szerinted káros mesekönyvet kapott a kezébe? És az, ha a gyerekek megtudják, hogy van más is a világban, mint amit apu, anyu mond, az erőszakos nyomulás. És, ha jól értem, a könyvégetés is egy nemzetmentő cseledet, és a neked nem tetsző könyv kiadása, az nemzetrontás.
Harcolj, de inkább a saját agybajodat próbáld meg leküzdeni.

élhetetlen 2020.11.09. 01:36:14

@hebebe: Kifejtenéd, hogy te mint az ember fia, mit is látsz, honnan fúj a szél?

élhetetlen 2020.11.09. 01:44:21

@MAXVAL birсaman közíró: Már ott tartasz, hogy esetleg a jogaikat követelők a fasiszták, nem azok, akik eltüntetnék őket a közéletből? Tudsz még süllyedni?

Kampfer 2020.11.09. 06:25:49

@élhetetlen: "Oscar Wilde olyan egészséges mintát kapott, hogy a családi elvárásnak megfelelően meg is nősült, két gyereket is nemzett..."

És ugye arról ismerszik meg az illető, hogy buzi volt. Ja, várjunk csak! Nem, nem arról...

"Vagy komolyan hiszed, hogy Michelangelo is csak egy szerinted káros mesekönyvet kapott a kezébe?"

Ahogy te sem, úgy én sem voltam ott. És ahogy te sem, úgy én sem emiatt tanultam meg a nevét még ifjú koromban. Az, hogy később egyéb dolgokat is megtanultunk róluk, már egy más kérdés, illetve egy más szocializációs szakasza volt az életünknek. És ez így is volt rendjén.

"Mit csinálnál, ha valamelyik gyerek az azonos neműhöz vonzódna, pedig a minta jó volt..."

Az biztos, hogy ha ezt olyan módon vállalná, propagálná, ahogy ennek a szemét könyvnek a terjesztői, akkor azért el lenne püfölve, mint a szar! De minimum nem volna kívánatos társaság. Hogy otthon, a falak között mit művel, az az ő dolga. De ezt olyan módon 'reklámozni', ahogy azt ezek a nyomorult betegbogarak teszik, ez több, mint undorító és vérlázító! Ha ezt normálisan, kulturáltan tudná kezelni, tekintettel a többségre, akkor nem gond. Ha csak úgy, ahogy azt ezek a 'civilek' képzelik, akkor viszont nagyon komoly gond volna, mert az az intelligenciájáról is árulkodna!

"Nem gondolod, hogy te vagy a „koszhadék és betegbogár, hulladék”, aki a természet alkotta emberek ellen harcol?"

Nem. Továbbra is azt gondolom, hogy te és a fajtád vagytok azok.
A természet ezt a kérdést egy generáción belül 'lekezeli'. Vagyis a majd' húszéves hazugságaitok a 'buzigénekről' egy ordas nagy hazugság. Ez nem öröklött hajlam, hanem egy szocializációs folyamat 'eredménye'. A természetben a gének által hordozott ilyen deviancia szépen eltűnik, annak rendje és módja szerint (ugyanis nem képes szaporodni).

"Vagy komolyan hiszed, hogy Michelangelo is csak egy szerinted káros mesekönyvet kapott a kezébe?"

Te is tudod, hogy ahogy én, úgy te sem vagy tisztában azzal, mi és hogyan történt akkor és ott vele. Egyébként nem gondolom. Akkoriban másként terjedtek a 'tanok', nem ezerszám nyomott hulladékok által.

"És az, ha a gyerekek megtudják, hogy van más is a világban, mint amit apu, anyu mond, az erőszakos nyomulás."

Megtudja akkor, amikor azon a szintjén van a személyiségfejlődésének, ahol ezt föl tudja dolgozni, te szerencsétlen ostoba! Egy 4-5 éves gyermek normál körülmények között még királyban és királylányban gondolkodik és ez így is van jól. Nem ebben a korban kell megértetni vele az ilyen kérdéseket!

"És, ha jól értem, a könyvégetés is egy nemzetmentő cseledet, és a neked nem tetsző könyv kiadása, az nemzetrontás."

A könyvégetés (darálás) egy része (szimbolikus része) annak a küzdelemnek, amit az általad és a fajtád által erőltetett széllibbant propaganda ellen folytatnak. Persze ezt te is pontosan tudod, de azért mégis nyomod ezt az ostoba szélliberális mantrát.

"Harcolj, de inkább a saját agybajodat próbáld meg leküzdeni."

Ahogy azt már írtam neked és mások is jelezték, qrvakevés és nagyon nyomorult kis ostoba szélliba vagy ahhoz, hogy megmondd, mi vagy ki ellen küzdjek. Nos, egyre világosabban látszik, hogy az ellen a fertő ellen, amit te is és az ehhez hasonló betegek képviselnek és terjesztenek, mindenképp érdemes is és kell is küzdeni! Annyiban mindenképp szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem legalább lehetne 'agybajom', ellentétben veled és az agyhalott fajtáddal. Ez van. Ne szomorkodj, azért, mert ostoba vagy, nem fog bántani senki. Állampolgári jogod hülyének lenni, ismét éltél vele. :-)
Kamp.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.09. 07:13:07

@élhetetlen:

Rendszeresen követem a ballib médiákat, így tudom, az a fasiszta, aki nem tapsol a gyermekmegrontólnak.

marosy 2020.11.09. 07:20:06

@Dr. Sándor Zsuzsa: Te vagy korlátolt gondolkodású. Sőt. kretén.

citrix 2020.11.09. 08:05:18

Vissza a szocializmusba: pártállamilag 3 "t", tűrt, tiltott, támogatott. Miért rajonganak a fideszesek/mihazánkosok a (nemzeti) szocializmusért?

nemecsekerno_007 2020.11.09. 08:43:20

Gender-Jugend

Ennek a ,,mesekönyvnek,, kb. ez a funkciója.

másik különvélemény 2020.11.09. 09:39:53

Hát igen.. A könyvdarálás nagyon-nagyon csúnya dolog.

Kivéve ha a ballibek darálnak nagyüzemben könyvet:

tibiatya.blogstar.hu/2020/10/29/7000-konyvet-daral-le-egy-belga-kiado-mert-quot-fekete-peter-quot-szerepel-bennuk/

másik különvélemény 2020.11.09. 09:42:26

"Kiváncsian várom annak a szülőnek a jelentkezését, akinek a gyereke ettől a könyvtől vált, vagy válik meleggé."

index.hu/velemeny/2020/10/25/veresen_komoly_mesek_meseorszag_alien_predator_didaktikus_pamfletirodalom
A TRANSZNEMŰMOZGALOM IGYEKSZIK A TÉMÁBAN RELEVÁNS KUTATÁSI EREDMÉNYEKET ELHALLGATNI (VAGY A KUTATÁSOKAT ELEVE MEGAKADÁLYOZNI), PÉLDÁUL HOGY A NEMÜKKEL ELÉGEDETLEN GYEREKEK TÖBBSÉGE (73–94%-A) A SERDÜLŐKOR VÉGÉRE KINÖVI A NEMI DISZFÓRIÁT.

drover(fanyul társa) 2020.11.09. 09:43:59

ne értem miért kell ezen ennyit rugózni. A darálás hülyeség volt, sajnos Dúródóra tyúkeszéhez kell igazítani és rögtön jelentőségét veszti.
van ugye kiadványa a kutyásoknak, macskásoknak, lovasoknak etc, etc.
Miért nem lehetne kiadványa a buziknak, transziknak?
Akit nem érdekel, nem veszi meg. Én például nem veszem meg a fenti állatos kiadványokat, mert nem érdekelnek. Meg a tárgyit sem, mert szerintem én döntöm el, hogy tolerálok vagy kedvelek valamit, és nem egy könyv, tehát mivel hidegen hagy a buzivilág, nem olvasom el és nem propagálom.
maguk meg itt rágják a szart, és meg akarják győzni egymást, hogy miért ízletes egyiknek vagy miért büdös a másiknak. Szánalmas.

birkamenet 2020.11.09. 09:52:45

@Kampfer:

mondd már meg te szerencsétlen kezelés nélkül maradt pszichopata grafomániás, nem jöttél még rá a mai napig, hogy egy index blogban nem többórás védőbeszédeket kell felondani, a másik minden egyes betüjére reagálva, hanem röviden összefoglalalt hozzászólásokat illene berakni?

másik különvélemény 2020.11.09. 09:55:07

Rossz linket adtam meg, a ballib könyvdarálásról:

Hátha Sándor Zsuzsa néni erről is írna, valami bérrettegés szerűt, javítom a linket.

tibiatya.blogstar.hu/2020/10/29/7000-konyvet-daral-le-egy-belga-kiado-mert-quot-fekete-peter-quot-szerepel-bennuk/101949/

másik különvélemény 2020.11.09. 09:57:29

@birkamenet:
Nagyon heleyes, hogy az ilyen beteg meleglobbista Sándor Zsuzsa szerű gyűlölködő mutánsokat valaki leoltsa, és részletesen cáfolja.
Ha neked nem tetszik, az csak eggyel több ok, hogy minnél többen minnél gyakrabban tegyék ezt. :D

birkamenet 2020.11.09. 10:01:41

A mesekönyv egyébként egy nagy f.sság. A gyerek óvodás korban megérti, hogy a boszorkány gonosz (de nagyjából tudja, hogy nem is létezik), megérti, hogy valami miatt Hófehérke nem ébredt fel, megérti, hogy a csúnya farkas fel akarta zabálni Piroskát (nagyjából tudja, hogy az életben ez nincs így), azt viszont nem érti meg, hogy mi az a nemiség, meg mi az, hogy valaki szerelmes, de nem úgy mint más.

Ez egy totálisan célközönséget tévesztett kpnyv, ezt 16-18 éveseknek kell megírni, aztán vagy használ a tanács vagy nem.
Ha ehelyett a mesekönyv helyett a kvantummechanikai szakkönyveket olvasnánk fel az óvodásoknak, az se lenne kevésbe értelmetlenebb.

Ettől függetlenül legkésőbb 2022-ben Daráló Dóra meg a fidess lesz teljesen ledarálva, éppenúgy mit most az illiberált trump elvtársuk.

birkamenet 2020.11.09. 10:05:53

@másik különvélemény:

mi van pszichopata grafomániás őrült, megjöttél megvédeni magad a 18-ik másodnickeden?

Jobb ha tudod, hogy a tengernyi ömlengést a kutya se olvassa, hiszen - elég csak belőletek illiberáltakból kiiindulni - 70-80% % atomtudós magyarja már a 3 mondatnál hosszabb szövegeket se képesek felfogni, fogalma sincs, hogy mi a tartalom.

blah 2020.11.09. 10:19:25

mutassanak már nekem egy olyan példát amikor rábeszéltek valakit a nemváltoztató műtétre. főleg egy mesekönyv miatt nem lett senki nemváltó, buzi akármi. az ilyen alaptalan félelmeket halmozókat szokták őrülteknek nevezni. a szélsőjobb esetében nem véletlenek ezek a dolgok, tele van ostoba rettegő félőrülttel.

másik különvélemény 2020.11.09. 10:29:08

@blah: A mesekönyv csak hab a tortán, illetve az első lépés.
Kis keresgélés után megtalálhatid a Svédországban aktívan működő nemsemleges óvodákat, LMBTQ azaz hivatalosan "melegbarát" óvodákat, ...

Ez a beteg melegpropaganda része.

Ugyanez a közösség (ballib polkorrektség zászlóshajói) szemrebbenés nélkül darálnak le 7000 könyvet, mert "Fekete" Péter szerepel benne.

Hányinger egy bada,

lobaszopiatej 2020.11.09. 10:29:45

Elképesztő problémák.

CoolKoon 2020.11.09. 10:32:27

@MAXVAL birсaman közíró: Hiába vered itt a nyálad, a büdös nácik könyvdarálását semmi se igazolja, a "buzilobbi" pedig pláne nem. És nemcsak azért, mert barbár szokás (meg a náci felhang miatt), hanem azért is, mert világos, és aljas üzenetet hordoz. Az ilyen kis mocskok által uralt országok a világ legundorítóbb pöcegödrei közé tartoznak, ahonnan minden épeszű ember menekül (még annak az árán is, hogy a határon esetleg lelövik, mint egy kutyát). És az ideológiai ömlengéseid ellenére valószínűleg te se akarnál olyan helyen élni.

CoolKoon 2020.11.09. 10:36:18

@clemens: Most inkább eltekintek attól a ténytől, hogy szemmel láthatóan simán szemet hunynál bárminemű nőrokonaid (pl. anyád, húgod, nagyanyád) megerőszakolása felett, és hadd kérdezzem meg: az oké, hogy károsnak tartod a "buzilobbi" tevékenységét (lol), de megengedhetőnek tartod az iyen eszközök használatát is? Mert ha igen, akkor nincs miről beszélnünk, irány Észak-Korea (esetleg Burma, Csád stb.), ott majd biztosan jobban fogod magad érezni.

CoolKoon 2020.11.09. 10:38:11

@Kampfer: "Teljesen korrekt és szalonképes módon semmisített meg Dúró Dóra képviselőasszony egy undorító, betegbogár propagandát. Ez helyes és felelős tett volt a társadalom szempontjából." - Ezzel a szösszeneteddel világossá tetted, hogy te is egy büdös náci vagy. Ettől kezdve igazából lényegtelen, hogy mi a véleményed bármiről is.

CoolKoon 2020.11.09. 10:47:04

@Bambano: "egy harsogó kisebbség folyton üvöltve követeli, hogy az ő jogait mindenki tolerálja" - Mondjuk ez a gyakran hangoztatott közhely a könyv kapcsán pont mellément, mivel gyakorlatilag a kutyát se érdekelte a mesekönyv, amíg az a büdös náci le nem darálta.

"a csendesebb többség nem kapja meg ugyanezt a toleranciát a saját jogaira nézve." - Igen, pár éve már világos, hogy a Fidesz értelmiségellenes ámokfutása azért tetszik ennyire a választóinak (a lecsúszott, kisiklott életű falusi alkoholisták alkotta többségnek), mert lényegében a Fideszre való szavazásuk volt az értelmiség elleni bosszújuk. Csak hát ezzel az a baj, hogy így gyakorlatilag azt érték el, hogy még jobban utálni fogja őket mindenki, aki tovább lát az orra hegyénél.

CoolKoon 2020.11.09. 10:47:39

@MAXVAL birсaman közíró: "A fasisztáknak nem jár tolerancia." - Ebben abszolút egyetértünk.

másik különvélemény 2020.11.09. 10:48:30

@CoolKoon: "a büdös nácik könyvdarálását"

Hát igen.. A rohadék náci balliberális véleménydiktatúra képviselői darálnak nagyüzemben feszt könyveket:

tibiatya.blogstar.hu/2020/10/29/7000-konyvet-daral-le-egy-belga-kiado-mert-quot-fekete-peter-quot-szerepel-bennuk/101949/
7000 KÖNYVET DARÁL LE EGY BELGA KIADÓ, MERT "FEKETE PÉTER" SZEREPEL BENNÜK

másik különvélemény 2020.11.09. 10:50:13

@CoolKoon: A komcsi alkeszokat tömörítő ballib bérrettegő hiszticsapatot azonosítani az értelmiséggel meglhetősen röhejes húzás.. :DDD

CoolKoon 2020.11.09. 10:58:06

@másik különvélemény: Ami azt illeti, az értelmiségiek nemcsak "komcsi alkeszokat tömörítő ballib bérrettegő hiszticsapat"-ból állnak, és szerintem ezt te is nagyon jól tudod. Az, amit a Fidesz az utóbbi pár évben csinál, már egyre több értelmiséginek nem felel meg, mivel egész egyszerűen prosztó és nyíltan értelmiségellenes húzásaik vannak.

"7000 KÖNYVET DARÁL LE EGY BELGA KIADÓ, MERT "FEKETE PÉTER" SZEREPEL BENNÜK" - Én személy szerint a nyugati komcsikat ugyanúgy gyűlölöm, mint a magukat kereszténynek hazudó komcsikat, meg a büdös nácikat. Mindezek ellenére az mindig egy kicsit más, amikor valaki a saját termékeit darálja le önként, saját elhatározásból, mint amikor valaki másnak a művét darálja le.

blah 2020.11.09. 11:00:22

@másik különvélemény: haver, ugyanezzel az általad betegnek nyilvánított hozzáállással értesz egyet a másik irányból... azon rettegni mert van egy olyan ország ahol van ilyen, na az a beteg. ez az egész arról szól, hogy ne közösítsék ki az olyan nyomikat mint te. mert ha valamilyen hibája van ennek a mesekönyvnek az az, hogy a frusztrált nyomikat is bele kellett volna venni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.09. 11:04:15

@CoolKoon:

A rossz elleni harc nem barbár szokás, hanem nemes cselekedet.

blah 2020.11.09. 11:08:21

@másik különvélemény: nem mellesleg összemosni a kétféle könyvtiltást nagyon beteg, az egyik a feketék védelmében történik a másik meg a melegek elleni támadás jegyében.

CleanYourRoom 2020.11.09. 11:26:58

Ti vagytok a fasiszták, kedves LMBTQ liberálisok, amikor másokra akarjátok erőltetni a nevetséges, valóságtagadó, tudománytagadó, biológiatagadó szektás hitrendszereteket.

CoolKoon 2020.11.09. 11:43:19

@CleanYourRoom: Hiába ismétlik el a magadfajta trollok ezt az aljas és cinikus hazugságot százszor meg ezerszer, akkor se válik igazzá.

CoolKoon 2020.11.09. 11:45:30

@blah: "a frusztrált nyomikat is bele kellett volna venni." - Mondjuk a büdös nácik akkor is ledarálták volna, mert ők a szellemi és testi fogyatékosokat is legszívesebben ipari húsdarálóba dobálnák.

konrada 2020.11.09. 11:51:50

@CoolKoon:
...szóval azt mondod, hogy a könyvkiadó cég volt a szerző????

...vagy esetleg arra gondoltál, hogy az ő pénzük, abból vették-csinálták - az míg el nem adták, saját tulajdonuk - hát nem olyan gáz, mintha valaki megvesz egy könyvet saját pénzén és azt darálja?

(Nem mintha többre, jobbnak tartanám a hülye p.csa könyvdarálgatós önreklámát, mint a buzi p.csákét…)

CoolKoon 2020.11.09. 11:55:20

@MAXVAL birсaman közíró: Az amúgy eszedbe jutott már valaha is, hogy egy olyan rezsimben, ami a te elképzeléseid szerint működne, akár belőled is osztályellenség lehetne egy szempillantás alatt? És akkor hirtelen te lennél a "rossz", aki ellen harcolni kell....

CoolKoon 2020.11.09. 12:00:58

@konrada: "...szóval azt mondod, hogy a könyvkiadó cég volt a szerző????" - A könyvkiadó cég gyártotta le azokat a könyveket, ergo az ő saját termékük volt, függetlenül attól, hogy nem ők voltak a szerzők.

És még egyszer: a SJW PC komcsikat (meg a néger komcsikat, meg mindenféle egyéb komcsikat) ugyanúgy gyűlölöm és megvetem, és ugyanúgy rohadt mocskoknak tartom. Viszont felettébb érdekes, hogy ezekről a dolgokról valahogy mindig csak a szélsőjobb felé tendáló (vagy azon is túlmenő) "értelmiségiek" szoktak vartyogni a maguk buta és faragatlan stílusán. Viszont attól, hogy valaki viszolyog a szélsőjobbtól, még nem lesz automatikusan a Gyurcsány szekerét toló, magát liberálisnak hazudó, progresszivista komcsi.

Bambano 2020.11.09. 12:13:11

@CoolKoon: uhh ohh. tehát ha valaki viszolyog a szélsőjobbtól, akkor nem lesz gyurcsányszekér-toló, de ha valaki a másik oldal ellen szól, akkor automatikusan agymosott fidesz bérenc lesz?
csináld már azt, hogy legalább egy délelőttön belül ne hazudtold meg önmagad.

nem, nem leszek fidesz fan attól, ha nem tetszik a gendernyomulás. nem, nem leszek fidesz fan attól sem, ha véletlenül a fidesz olyat csinál, amit helyesnek gondolok és ezt elismerem.

másik különvélemény 2020.11.09. 12:13:58

@blah: Nem ártana esetleg valami sértés szerű, mielőtt védenek valakit könyvdarálás előtt. Merthogy a fekete jelző nem az, egy évtizedekkel ezelött megírt könyvben.
Ahogy a Kolumbusz szobor puszta léte sem az, meg a többié, amit a vandál szobor és történelmi ereklyék megsemmisítésében ISIS-t is lepipáló vandál ballib majmok teszik, a politikai korrektség nevében.

Röhejes ahogy a ballibek maszturbálnak a "Feket Péter" című könyv ledarálására, a faceebook cenzúrára, és minden erősen diktatúrikus vélemény szabadságot sértő dologra, szobor döntögetésre, Gyurcsány féle szemkilövetésre, ha az a liberálfasizmus szekerét tolja.

másik különvélemény 2020.11.09. 12:15:17

@Bambano: Na igen.. A nácizás megy ezerrel, és általánosítva, ha valaki nm áll be a buzi lobbi mögé.
Ennyit tudnak meg a nevüket.

CoolKoon 2020.11.09. 12:20:16

@másik különvélemény: Amúgy a mai gyógyszerezésed már megvolt? Mert ez a fajta paranoia azt sugallja, hogy még nem....

Az a náci, aki náciként viselkedik. És nem, hiába hazudod ezt százszor, a náci akkor se azért lesz az, mert más véleményen van, hanem azért, mert egy aljas ideológia elkötelezett híve, és más csoportok kiirtásában érdekelt.

CoolKoon 2020.11.09. 12:22:55

@Bambano: "ha valaki a másik oldal ellen szól, akkor automatikusan agymosott fidesz bérenc lesz?" - Természetesen nem automatikusan.

"nem leszek fidesz fan attól, ha nem tetszik a gendernyomulás. nem, nem leszek fidesz fan attól sem, ha véletlenül a fidesz olyat csinál, amit helyesnek gondolok és ezt elismerem." - Nem, de ha történetesen az élet minden területén MINDEN témában valahogy mindig a Fidesz aktuális véleményét gondolod helyesnek, és mindezt még megfejeled az ostoba Fideszes lózugok visszaböfögésével is, akkor már bizony de.

CleanYourRoom 2020.11.09. 12:33:23

A transzexualitás mentális betegség/szexuális parafília. A nemváltás tudományosan, biológiailag lehetetlen.
A kromoszómáidat nem tudod megműttetni, ha a jövő antropológusai 200 év múlva feltárják a sírodat, azt fogják megállapítani, hogy itt egy 30 éves férfi. Soha nem lesz női nemi szerved, az a hentesmunka, amit valami felelőtlen és etikátlan "dr. Frankenstein" fog csinálni neked ott lent, minden, csak nem női nemi szerv, annak legfeljebb egy torz paródiája, amit folyamatosan műpénisszel kell tágítani, hogy a mesterségesen kialakított nyílás be ne záruljon, mivel azt a test sebként értelmezi, amit próbál begyógyítani. A műtét borzalmas fájdalmakkal és komplikációkkal járhat és semmilyen garancia nincs rá, hogy nem egy deformált, diszfunkcionális, gennyedző valamit kapsz végeredményül, ami távolról sem hasonlít női nemi szervre. Szövetelhalás, fertőzések, rákos sejtburjánzás és számos egyéb rémtörténet kering az interneten a nemátalakító műtéteknek magukat alávetők beszámolóiból. A férfivé alakító "nemváltó" műtét sem sokkal jobb: az első lépés egy dupla maszektómia, majd a lábadat vagy karodat effektíve megnyúzzák, mert valahonnan bőrt kell venni a mesterséges pénisz kialakításához, ami soha nem lesz képes normális erekcióra, csakis egy beépített pumpa segítségével idézhető elő a kívánt állapot.

CleanYourRoom 2020.11.09. 12:34:20

Mellesleg a transz fiatalok nagyon jelentős része (40-90%) felnőttkorában elhagyja, "kinövi" a transzgender identitását. A transzexualitás mentális betegség mivolta mellett számos érv hozható fel: a transzexuálisok a normál népességhez viszonyítva extrém módon felülreprezentáltak számos mentális betegségben, így:
- a transzexuálisok 41%-a kísérel meg öngyilkosságot élete folyamán
- a transzexuálisok 1/3-át kezelik valamilyen mentális problémával
- a transzexuálisok valószínűbb, hogy autizmusban szenvednek
- a transzexuálisok 5-ször nagyobb eséllyel küzdenek evési rendellenességgel
- a transzexuálisok nagyobb eséllyel skizofrének.

CleanYourRoom 2020.11.09. 12:36:41

Mikor már azt gondolhatnánk, hogy magunk mögött a hagytuk az ókori idők gyilkos, pederaszta szülőmodelljét, és a középkorra jellemző bántalmazó, abuzív, elhanyagoló gyereknevelést, erre a történelem a visszájára fordul a modern, felvilágosult transzvesztita gyerekeket (drag kids, sajnos ez már létező dolog a fejlett Nyugaton: google keresőbe írja csak be bárki, hogy "Lactatia drag kid" vagy "Desmond is amazing"), mentális betegségeket, nemiszerv csonkolást és sterilizálást propagáló progresszív gyereknevelés. Csak remélni lehet, hogy ez a barbár, embertelen beavatkozás a jövőben egy lapra fog kerülni az orvostudomány legsötétebb fejezeteiből származó olyan kegyetlen, hatástalan és szükségtelen beavatkozásaival, mint az elektrosokk-kezelések és a frontális lobotómia. Ha valaki aláveti magad a "nemváltó" műtétnek, jó eséllyel rettenetesen meg fogja bánni. Arról nem beszélve, hogy méhe/ondósejtet termelő valódi heréje soha nem lesz, így gyereket sem fog tudni szülni/nemzeni, azaz a műtéttel effektíve kasztrálja/meddővé teszi magát az illető, így megfosztja magát a biológiai utód lehetőségétől, amire persze most nem gondol, de később az életedben még iszonyatosan megbánhat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.09. 12:37:19

@CoolKoon:

Tehát ahol a gyerekmegrontás rossznak számít, ott én ellenség lennék?

CleanYourRoom 2020.11.09. 13:20:47

@élhetetlen: Csak szólok, hogy a homoszexuálisok között a heterókhoz képest statisztikailag szignifikánsan többen estek gyerekmolesztálás áldozatául. Ez még nem jelent ok-okozati összefüggést, de azért elgondolkodtató.

pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/11501300/

Billy Hill 2020.11.09. 13:37:09

Akinek sok ideje van, nézze meg ezt pl. a transzgender vs. gyerekek témában, az HBO-s "Vice" dokumentumsorozatnak volt az egyik része:

www.facebook.com/vicenews/videos/trans-youth-vice-on-hbo/1130736667086282/

blah 2020.11.09. 13:48:31

@másik különvélemény: a sértés az a faji sztereotípiák megjelenítése. nem szerintem, mert szerintem ez faszság és értelmetlenül túltolt dolog. de azt sem látom, hogy miként sérti a gyerekeket ez a meleg propagandának csúfolt toleranciára való nevelés.

konrada 2020.11.09. 14:35:41

@CoolKoon:
Erre írtam azt, hogy Dúróé meg a saját tulajdona, amit megvett.

Egyezzünk ki abban, hogy minden hülye azt csinál az általa tulajdonolt könyvvel, ami neki jól esik, ha akarja bedarálja, vagy elégeti, esetleg hasznosítja értelmesen...
Nem vagyunk dzsihadisták, hogy ebből csináljunk problémát.

Bambano 2020.11.09. 14:36:56

@CoolKoon: "Mondjuk ez a gyakran hangoztatott közhely a könyv kapcsán pont mellément, mivel gyakorlatilag a kutyát se érdekelte a mesekönyv, amíg az a büdös náci le nem darálta": mondjuk ez a "gyakran hangoztatott közhely" a könyv kapcsán pont beletrafált a közepébe, mert akik megírták és kiadták ezt a könyvet, azok a kisebbség, akik erőszakosan terjesztik a saját jogaikat mások kárára.

blah 2020.11.09. 14:59:51

@Bambano: mondj már légyszi példát arra hogyan terjesztik a saját jogaikat mások kárára!

élhetetlen 2020.11.09. 15:15:14

@Kampfer: „És ugye arról ismerszik meg az illető, hogy buzi volt. Ja, várjunk csak! Nem, nem arról...”. És ezzel most mit mondtál? Az, hogy a műveit ismerjük, az változtat azon, hogy lecsukták, és mikor szabadult, el kellett hagynia a hazáját?
Soha nem beszéltem 'buzigénekről', ne zagyválj. És, amíg képes vagy ilyet leírni, hogy „ugyanis nem képes szaporodni”, addig ne engem ostobázz, agyhalottazz le. Képesek szaporodni, a leszbi nők szülni is képesek, és lehetnek heteró gyerekeik.

Kampfer 2020.11.09. 15:54:42

@birkamenet: "mondd már meg te szerencsétlen kezelés nélkül maradt pszichopata grafomániás, nem jöttél még rá a mai napig, hogy egy index blogban nem többórás védőbeszédeket kell felondani, a másik minden egyes betüjére reagálva, hanem röviden összefoglalalt hozzászólásokat illene berakni?"

Mi van, gyépéharc...? :-) Frusztrált vagy? Nanyon helyes! :-) Csak segítség gyanánt közlöm veled, hogy teljesen lényegtelen, hogy mit gondolsz vagy próbálsz gondolni a megfelelő kommentről. Nem vagy paraméter, ergo teszek rá, mit ajvékolsz itt össze meg vissza! Ahogy két mondatban is lehet érzékeltetni azt, hogy egy semmirekellő, nyomorult kis selejt vagy, úgy el lehet azt mondani értelmesen, bőven kifejtve és hitelt érdemlően, normálisan is. Mások egyébként is elküldenek téged a francba egy-két szóval is. Én ezt több mondatban teszem meg. Hogy örülj, te kis rágcsáló!

"Ettől függetlenül legkésőbb 2022-ben Daráló Dóra meg a fidess lesz teljesen ledarálva, éppenúgy mit most az illiberált trump elvtársuk."

De ha mégsem úgy lesz, akkor ugye nem fogsz itt haldokolni ismét hetekig, mint '14-ben, '18-ban és 'mucsaizol le' mindenkit, aki nem volt hajlandó az ocsmány fajtádra szavazni! Ja, de! Itt fogsz ajvékolni és mindenki ostoba és primitív mucsai lesz, mert elküldött titeket az ellenzéki mocsárba! Persze, eddig sem voltál képes fölfogni az okokat. Pedig itt vannak előtted, te gyökér! Ebben a poszban is.

@másik különvélemény: Touché! :-)

@CoolKoon: "Ezzel a szösszeneteddel világossá tetted, hogy te is egy büdös náci vagy."

Látva, hogy az undorító fajtádnak menniyre föláll a szőr a talpán és a hátán a nácik hallatán, azon gondolkodtam, hogy nem is lehetnek azok a nácik annyira rossz arcok! Ha a fajtádat ennyire kiakasztják, akkor biztos körökkel jobb arcok, mint te, te agyhalott liboldó retek!

"Ettől kezdve igazából lényegtelen, hogy mi a véleményed bármiről is."

Hogy egy magasdfajta bélgiliszta így gondolja, ez egyrészt nem lep meg, másrészt nem nagyon érdekel. :-) Mert ahogy te magad is, úgy ez a véleményed is lényegtelen, marginális jelentősége sincs. A véleményünk bizony megjelenik. Százezrek, milliók véleményeként és bizony a pokolba kívánunk téged is és a mocskos fajtádat is! Hogy a könyvvel a kezedben, vagy anélkül, nem is paraméter. Bizony ott van a véleményünk és meg is jelenik. Szavazatokként is. Az pedig bizony éppen annyira releváns, mint a te betegbogár fajtádé!

@élhetetlen: "És ezzel most mit mondtál? Az, hogy a műveit ismerjük, az változtat azon, hogy lecsukták, és mikor szabadult, el kellett hagynia a hazáját?"

Azt, hogy a kutyát se érdekelte eddig se és ezután se, hogy milyen volt a szexuális orientációja, te ostoba gyökér! Vagyis nem az alapján ítélték meg, hanem a művei, munkássága alapján. De ha nekiállt volna kamionokon vonaglani, feszületet és nemzeti jelképet gyalázni, akkor jó eséllyel a munkásságára tekintet nélkül megvetés és kirekesztés lenne a jussa. De ezt ugye te qrvára nem tudod fölfogni, mert olyan sötét vagy, hogy hajlítod a téridőt, te idióta! El kellett hagynia a hazáját? Simán lehet. Ezrek, tízezrek jártak így a múltban és még fognak is.

"Soha nem beszéltem 'buzigénekről', ne zagyválj."

Ó, dehogynem! Nem véletlenül és persze nem is először utaltál rá, hogy ez nem szocializációs folyamat eredménye, hanem 'így született'. Egy túrót! Ha így született volna, akkor a gének határoznák meg a történetet. De nem így van. Bizonyíték semmi rá, pedig majd' 20 éve kergetik!

"És, amíg képes vagy ilyet leírni, hogy „ugyanis nem képes szaporodni”, addig ne engem ostobázz, agyhalottazz le."

Dehogynem! Attól függetlenül, hogy én mit írok, te sajnos egy nagyon ostoba, agyhalott egy teremtés vagy, de ez nem az én problémám és nem is nagyon frusztrál. Továbbá nem is egyedül én hívtam már föl erre a szomorú tényre a figyelmed! ;-)

"Képesek szaporodni, a leszbi nők szülni is képesek, és lehetnek heteró gyerekeik."

Látod, te ostoba...? Ezért vagy egy agyamputált szerencsétlen! EGYMÁSSAL, te nyomorult! EGYMÁSSAL NEM KÉPESEK szaporodni, csökkent képességű polgártárs(nő?)!!! Nyilván egy egészséges és ELLENTÉTES NEMŰ emberrel képesek rá. EGYMÁSSAL NEM! Hátha segítettem egy alapvetés fölismerésében... :-) Tehát, de! Továbbra is az a helyzet, hogy ostoba és buta vagy. Panaszkodás otthon vagy az iskoládban! ;-)

élhetetlen 2020.11.09. 20:11:00

@Kampfer: Na figyelj, te ostoba görény, (csak, hogy felvegyem a stílusodat). „Vagyis nem az alapján ítélték meg, hanem a művei, munkássága alapján”. Talán nézz utána, életében nem a munkássága alapján ítélték meg, zárták börtönbe, tették tönkre az életét, hanem mert „más volt”, és az ilyen seggfejek ítélték el, mint te is vagy, anélkül, hogy kamionon vonaglott volna, vagy nemzeti jelképeket gyalázott volna, mégis börtön és kirekesztés lett a jussa. A génekről. Ott tartunk, hogy nincs EGY specifikus gén, ami a nemi orientáltságot meghatározná. Azt meg hidd nyugodtan, hogy bármelyik heteróból lehet homót nevelni, ne is gondold át, még megárt a gondolkodás. Tudod, az ösztönök működnek, csak időlegesen lehet elfojtani őket. Ja, nem tudod.
Igen, az EGYMÁSSAL. Egy gyerek szempontjából nem mindegy, hogy az általad random kiválasztott nőtől van gyereked, vagy egy petesejt bankból random kiválasztott nőtől, ha nem jön össze az EGYMÁSSAL?
Zárszó. Attól, hogy te, és a hozzád hasonlók ostobának, vagy butának neveznek, ettől szerencsére nem változik az értelmi szintem, de sajnos a tiéd sem a válaszomtól. Úgy maradsz.

Kampfer 2020.11.09. 20:48:08

@élhetetlen: "Na figyelj, te ostoba görény..."

Figyelek, te nyomorult libernyák! :-) Ettől még persze a nőági felmenődet (már, ha volt olyan egyáltalán...), de figyelek!

"Talán nézz utána, életében nem a munkássága alapján ítélték meg, zárták börtönbe, tették tönkre az életét, hanem mert „más volt”..."

Tehát az a megoldás, ha az oviban elkezdjük oktatni a gyermekeinket arra, hogy ezerből kettő emberke bizony buzi és azok aztán nagyon jó emberek. Hébe-hóba még zsenikék is, de inkább csak pszichológiai esettanulmányok. Remek! Ja, várjunk...! Nem az. Hülyeség! Egy kisgyermeket ilyenre nem tanítunk! Legalábbis az értelmes és egészséges emberek. Tehát nem te és a fajtád!

"...és az ilyen seggfejek ítélték el, mint te is vagy, anélkül, hogy kamionon vonaglott volna..."

Illetve amit így százvalahány év távlatából tudunk a sztoriról. Nem ez alapján az eset alapján fogunk megítélni egy teljes tásradalmi jelenséget. Nyilván kényelmesebb volna ez a fajtádnak, de ettől ez még nem fog megtörténni. Egy Oscar Wilde-ra jut százezer 'terryblack'. Ami ugye már közel sem annyira egészséges egy társadalom számára, mint az előbbi.

"Ott tartunk, hogy nincs EGY specifikus gén, ami a nemi orientáltságot meghatározná."

Ajánlott irodalom volna számodra némely konkrét kutatás, amely kifejezetten ezt kutatja vadul (már majd' húsz éve). De még csak halvány jelet sem találtak arra, hogy ezt okothatja genetika. Az állatvilágban látható ilyen jelenségekről (amivel kb. 10 éve példálóztatok) a Tajvani Egyetem kutatott néhány éve és a nikotinoid alapú gyomirtók hosszútávú hatásait mutatták ki az érintett élőlényekben. Az emberekre gyakorolt hatást mostanában kutatják az UCLA-val közösen, ha jól emlékszem a doksifilmre.

"Azt meg hidd nyugodtan, hogy bármelyik heteróból lehet homót nevelni..."

Nem hit kérdése, te ostoba gyökér, hanem ezt is simán kimutatták statisztikailag is és szociológiai kutatások során is. Persze, nem túl népszerű ez számotokra, de ettől még ez van. Vitázz a természettel, ha esetleg képtelen vagy fölfogni a valóságot!

"...ne is gondold át, még megárt a gondolkodás."

Hiteles megnyilatkozás, hiszen ezt te és a sötét fajtád 'elsőkézből' tudjátok! :-)

"Tudod, az ösztönök működnek, csak időlegesen lehet elfojtani őket. Ja, nem tudod."

Hogyne tudnám. Tudod, a normális embereknél ez evidencia, ergo ez az alapállás. Nem kell külön kiemelni! És bár azt is pontosan súgja az ösztönünk, hogy sokkal egészségesebb lenne a világ nélkületek és az ösztön azt diktálná, hogy lehetőleg takarítsunk el a francba, mégsem tesszük, hanem elnyomjuk ezt az ösztönös késztetést és amennyire csak lehet tolerálunk téged is és a fajtád is. Hiszen ez a normális. Nem könnyű, de ez van. Nem segítitek meg ezt az erőfeszítéseinket a szemét provokatív ostobaságotokkal és a széllibbant agymenéseitekkel!

"Egy gyerek szempontjából nem mindegy, hogy az általad random kiválasztott nőtől van gyereked, vagy egy petesejt bankból random kiválasztott nőtől, ha nem jön össze az EGYMÁSSAL?"

A gyerek szempontjából sem mindegy és a társadalom szempontjából sem mindegy. Sanszos, hogy nem érted, de ezek a te korlátaid, engem nem zavarnak.

"Attól, hogy te, és a hozzád hasonlók ostobának, vagy butának neveznek, ettől szerencsére nem változik az értelmi szintem..."

Ezt nagyon jól látod! Maradsz ugyanaz a sötét ostoba libernyák, mint amit évek óta mutatsz. Ez a szint esetedben egységnyi és konstans.

"...de sajnos a tiéd sem a válaszomtól."

Ez minden bizonnyal így van. A 'válaszod' legjobb esetben is csak döbbenetet tud kiváltani, esetleg egy halk kacajt, de szellemi épülést a legjobb esetben sem! Ezt is jól látod. Sajnos a körülötted torzuló sötét mélység hűen adja vissza azt a széllibbant ostobaságot, ami a védjegyetek. De ez már akkor is nyilvánvalóvá vált, amikor a migriket mosdattátok.

"Úgy maradsz."

Nagyon bízom benne, hogy így lesz és tőletek a lehető legtávolabbi állásponton és a normalitás oldalán tudok maradni. Ez alapvető célom. Amíg ez téged és a fajtádat megdöbbenti, irritálja és idegesíti, addig bizton tudhatom, hogy a jó oldalon vagyok és jó úton járok! Ez van, balliba.
Nyilván nem segítettem, de nem is volt célom.
Kamp.

élhetetlen 2020.11.09. 22:05:40

@Kampfer: „ Ettől még persze a nőági felmenődet (már, ha volt olyan egyáltalán...)”. Intelligens kezdés, szinte nem is kell foglalkozni a folytatással, nyilván te vagy az okosabb, szerinted. Miért ne kéne egy óvodásnak megtanítani, hogy normálisan fogadja a másságot. miért ne tudhatná, hogy akár szexuálisan más, vagy más a bőrszíne, attól még ember. „Egy kisgyermeket ilyenre nem tanítunk! Legalábbis az értelmes és egészséges emberek”. Igen, és akkor ilyen felnőttek lesznek, mint te, és esetleg leköpik a feketét, miközben nézelődik a városligetben. Igazi magyar.
Na, ez tényleg csak nevelés kérdése. Ku-Klux Klan-t nem akarsz alapítani Magyarországon? Semjém azt is támogatná biztosan. Az nem elemi ösztön, hogy ki akarom irtani azt, aki nem hasonlít hozzám. Ha így lenne, bennem is létezne. Ez tanult, felszedett késztetés. Csak beléd nevelt, indokolatlan felsőbbrendűségi érzés. „de szellemi épülést a legjobb esetben sem”. Vigyázz is, nehogy valami gondolat eljusson az agyadig. Most itt befejeztem.

nemecsekerno_007 2020.11.09. 23:39:20

Azt hiszem a pozitív hozzáállás az lenne ehhez a kérdéshez, hogy inkább ilyen mesekönyvet adjatok az 5 évesnek mint Kakasnyikovot mint a dzsihádisták.

Kampfer 2020.11.10. 06:23:29

@élhetetlen: "Intelligens kezdés, szinte nem is kell foglalkozni a folytatással..."

Én is azt gondolom, hogy épp neked és a látható szintednek megfelelő kezdés. Ezért kezdtem így.

"...nyilván te vagy az okosabb"

Ezt nem állítottam! Ne hazudj! Azt állítottam, hogy te írsz ostobaságokat, te tűnsz végletesen ostobának.

"Miért ne kéne egy óvodásnak megtanítani, hogy normálisan fogadja a másságot..."

Azért, mert ezt a témát nem akkor kell neki megtanulnia, amikor még közel sem a fejlődése azon szakaszában jár, amikor ez kérdés lehet. A húrelméletet sem 8 éveseknek oktatják, hanem akkor, amikor ráépülhet a korábbi ismeretekre. És ez még csak a száraz tudás és nem a személyiségi fejlődés. De ezt nálunk körökkel képzettebb és a témát ismerő (valódi) szakemberek is evidenciaként kezelik.

"...miért ne tudhatná, hogy akár szexuálisan más, vagy más a bőrszíne, attól még ember."

Hogy más a bőrszíne, simán megtanulhatja. Ez nem volt vita tárgya. Az, hogy szexuálisan más, azt azért nem, mert a 'célközönségnek' még gőze sincs a szexualitásról, te nagyon ostoba! Ezért. Csak közbevetőleg: ezért (is) tűnsz nagyon egyszerű egy teremtésnek...

"Igen, és akkor ilyen felnőttek lesznek, mint te, és esetleg leköpik a feketét, miközben nézelődik a városligetben."

Tévedésben vagy, egyszerű választó! A felnőtté fejlődés során a nézeteket erősen meghatározzák a személyes tapasztalatok (is). Tudod, aki volt 'szerencsés' személyes közelségből megtapasztalni más embereket (tökmindegy, kikről van szó), az jó eséllyel kritikával fogadja az 'oktatást' és a véleményformálást, hiszen a személyes tapasztalást fogja preferálni. Ez alap. Az, hogy felnőttként hogyan és miként viseltetik más emberek iránt (ismét tökmindegy, kikről van szó), az nagyrészt a tapasztaláson fog múlni. És igen, ebben van előítélet is és van természetes reakciók sora is. Mélyebben nem mennék bele, mert láthatóan halvány gőzöd sincs az egészről, csak nyomod az ostoba széllibbant mantrát.

"Igazi magyar."

Ez csak egy pofátlan és szánalmas 'magyarozás' a részedről, nem csak az ostobaságod, de a primitívséged bizonyítéka is. Ugorjunk...

"Na, ez tényleg csak nevelés kérdése."

Neveltetés és tapasztalás, személyes vélemények kérdése. Most sem érted... mi?

"Ku-Klux Klan-t nem akarsz alapítani Magyarországon?"

Egyrészt pontosan idézd, hogy hol állítottam akár csak ehhez hasonló hülyeséget! Másrészt minek...? Mi értelme volna? Sem hagyománya, sem értelme itthon annak a szervezetnek.

"Semjém azt is támogatná biztosan."

És ez mennyiben paraméter? Nem nagyon foglalkoztat, hogy az illető mit támogat és mit nem.

"Az nem elemi ösztön, hogy ki akarom irtani azt, aki nem hasonlít hozzám."

Nyilván az iróniát is éppen annyira érted, mint azt az információhegyet, amit az utóbbi hónapok során tucatnyi más kommentelőtől kaptál, de ugye nem sikerült megértened. Nem baj. Van, hogy kicsi a kapacitás...

"Csak beléd nevelt, indokolatlan felsőbbrendűségi érzés."

Ez a részedről csak süket demagógia és fröcsögés. Senki sem állította, hogy felsőbbrendű volna a másiknál. Azt állítottuk, hogy a genderpropaganda állításai és az állítólagos 'tanításuk' egy ostobaság és az adott korban lévő gyermekekre káros. Ez nem felsőbbrendűség kérdése. Az sem az, hogy a homokosok szexualitása nem tartozik másra, csak rájuk a négy fal között. Ennyi. Ez nem felsőbbrendűség!

"Vigyázz is, nehogy valami gondolat eljusson az agyadig."

Fentiek azt látszanak igazolni, hogy ezzel neked vannak súlyos problémáid. De van kiút, ne aggódj!

"Most itt befejeztem."

Ez a legjobb, amit tehetsz! Ez lenne a legjobb, amit tehetnétek! Mindenki számára...

@nemecsekerno_007: Szerintem azért a két véglet között bőven van alternatíva, ami azért életszerű, egészséges és normális is volna!
Kamp.

nemecsekerno_007 2020.11.10. 08:55:15

@Kampfer: Nyilván irónia lett volna :)

CoolKoon 2020.11.10. 12:13:33

@MAXVAL birсaman közíró: "Tehát ahol a gyerekmegrontás rossznak számít, ott én ellenség lennék?" - Miről beszélsz?! Melyik LMBTQ aktivista/mesekönyvszerző kényszerítette a szülőt arra, hogy megvegye a mesekönyvet? Mert mintha folyton valami ilyesmire célozgatnál a hozzászólásaidban...

CoolKoon 2020.11.10. 12:17:30

@Kampfer: "A véleményünk bizony megjelenik. Százezrek, milliók véleményeként és bizony a pokolba kívánunk téged is" - Az külön vicces, amikor a magadfajta büdös nácik arról képzelegnek, hogy sokan szimpatizálnak velük :D Ki kell, hogy ábrándítsalak: a magadfajta gyáva, söpredék pszichopatákból (ugye ezért kell többedmagatokkal körbeállnotok még egy hajléktalant is, amikor meg akarjátok rugdosni) nagyon kevés van, és mindenki viszolyog a fajtátoktól és attól a világtól, amit teremteni szeretnétek.

CoolKoon 2020.11.10. 12:26:48

@konrada: "Erre írtam azt, hogy Dúróé meg a saját tulajdona, amit megvett." - Csak a félreértés elkerülése végett: ha Dúró Dóra vesz egy könyvet, aztán hazaviszi és ledarálja, utána meg rituálisan elégeti/savban feloldja, az abszolút az ő dolga. Viszont ő nem ezt csinálta, hanem nagy nyilvánosság előtt, vakuk kereszttüzében, sajtótájékoztatón tette ugyanezt. Nem maga a darálás a megbotránkoztató, hanem az általa közvetített üzenet. És nem, ebből a szempontból igazából a kiadó könyvbezúzása se összemérhető azzal, amit ez a kisnyilas tett.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.10. 13:36:29

@CoolKoon:

S hol van kényszerítés, ki mondott ilyet?

Jelenleg még csak a szoktatás zajlik. A kényszer az majd 30 év múlva lesz, lásd a nyugatot, ahol ma már elveszik a gyereket a szülőtől, ha az nem hajlandó "toleráns" lenne a homokmegrontás iránt.

Mi, Kelet-Európában már most lépünk: a gazt akkor tépjük ki, amikor még kicsi, a homoklobbistát akkor verjük pofán, amikor még kicsi és illedelmesen köszön, nem tervezzük annak megvárását, hogy felnőjjön, majd sarokba sozrítson minket.

A nép üzenete viklágos Soros gazda és emberei felé: tessék ilyen könyveket homokklubokban terjeszteni egymás között, a gyerekeinkhez nem nyúltok, pont. Ezt vagy megértitek magatokból, vagy értetek a szép szóból, vagy ha nem, akkor jön a keresztény pofánverés. Ennyi.

CoolKoon 2020.11.10. 13:40:23

@MAXVAL birсaman közíró: "a homoklobbistát akkor verjük pofán, amikor még kicsi és illedelmesen köszön" - Komolyan mondom, te nem lehetsz igazi, biztos csak valami médiahekk maradvány vagy még a Matulás időkből :D :D :D

Amúgy meg ugyan mondj már akár csak egyetlenegy országot, ahol kötelező a buzulás, és ahol elveszik a heteroszexuális gyereket, ha a szülő nem hajlandó nemváltó műtétre küldeni! Nem fogsz tudni ilyet mondani, mert ilyen egészen egyszerűen NINCS. Illetve van: a mesében.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.10. 13:44:44

@CoolKoon:

Mi ebben a nem komoly?

Norvégiában megesett, hogy a keresztény szülőtől elvették a gyerekét, arra hivatkozva, hogy a szülő azt tanítoötta a gyerekének, hogy a homokosság betegség, ezzel pedig negatívan befolyásolta a gyerek szellemi fejlődését.

CoolKoon 2020.11.10. 13:51:15

@MAXVAL birсaman közíró: Jó, mondjuk az, amit Norvégiában a Barnevernet csinál, tényleg übergáz. Viszont amire hivatkozol, az ugyanolyan mondvacsinált indok, mint száz másik, amivel (leginkább) bevándorlók gyerekeit veszik el.

Ja és azt tanítani a gyereknek, hogy a homokosság betegség, szintén elég nagy gáz.

Kampfer 2020.11.10. 17:30:26

@nemecsekerno_007: Pfff... :-) Ezt benéztem... :-D

@CoolKoon: "Az külön vicces, amikor a magadfajta büdös nácik arról képzelegnek, hogy sokan szimpatizálnak velük..."

Az, hogy te kit és hogyan 'magyarozol' vagy 'büdösnácizol', ez a te betegbogár agyad belügye, nem kell, hogy bárkit is frusztráljon. A fajtád szerint itt legalább hárommillió 'büdösnáci' lakozik, akik annyira 'prosztók', hogy nem hajlandók a fajtádra szavazni, inkább a gaznáci kormányt támogatják. Nos, ebben az értelemben bizony elég sokan vagyunk. Ha szűkíteni akarod az értelmezést, akkor viszont mégsem igaz az a mantrátok, hogy a kormányt támogatók 'büdösnácik'??? Némi zavart érzek a balliba erőben...

"Ki kell, hogy ábrándítsalak: a magadfajta gyáva, söpredék pszichopatákból (...) nagyon kevés van..."

Értem. Egyszer már '14-ben, aztán '18-ban is kiábrándítottatok, utána mégis szakmányban ajvékoltatok és 'büdösnáciztatok' heteken át minden lehetséges módon... Majd kiábrándulok! Addig viszont inkább kiröhöglek, az poénosabb. ;-)

"...ugye ezért kell többedmagatokkal körbeállnotok még egy hajléktalant is, amikor meg akarjátok rugdosni..."

Szerintem keversz a vérfertőző apáddal, kisautó! Életemben egyszer álltam 'körül' többedmagammal hajléktalant, amikor mentőt hívtunk hozzá. Nem rugdosta meg senki, nem is akarta. Egyszerűen olyan szar állapotban volt, hogy képtelen volt bármit tenni, a világgal is épphogy kapcsolata volt. Mintha csak a balliba ellenzéket láttam volna... Nagyjából a külső is hajazott rájuk... ;-)

"...és mindenki viszolyog a fajtátoktól és attól a világtól, amit teremteni szeretnétek."

És ugye alig várja azt a 'nyílttársadalmas', sokszínű rózsaszín (vagy inkább szivárványos) boldog szocdem-libsi-sötétzöld mennyországot, amit a fajtád álmodott ide, igaz...? Hm... Azt nem értem, hogy akkor hogy a rántott qrvaanyádba' nem volt képes az a 'mindenki' legalább egy nyomorult 'x'-et behúzni a koszhadék képviselőitek, vagy a szaros listátok mellé, te nyomorult senkiház retek...? Hm...?
Kamp.

Kampfer 2020.11.10. 17:31:45

@CoolKoon: "Jó, mondjuk az, amit Norvégiában a Barnevernet csinál, tényleg übergáz."

És látsz bármilyen garanciát arra, hogy a 'donáthannák' és a 'fegyőrök', 'botmixer-csekák' nem ezt valósítanák meg ezerrel, megfelelő mandátum mellett???

CoolKoon 2020.11.10. 23:33:32

@Kampfer: "A fajtád szerint itt legalább hárommillió 'büdösnáci' lakozik" - Az, hogy a lakosság kisebbik része a Fideszre szavaz, egyáltalán nem jelenti azt, hogy (az itt leledző, agyatlan bértrollokkal ellentétben) mindenben abszolút egyetért velük. De én nem is róluk beszélek, ha csak a Vityacsászár nem fogja nyíltan kijelenteni, hogy a könyvdarálás helyes és Istennek tetsző dolog.

"inkább a gaznáci kormányt támogatják" - Nem, azok inkább operettnácik.

"mégsem igaz az a mantrátok, hogy a kormányt támogatók 'büdösnácik'" - Én személy szerint ilyet sose állítottam. Szerintem a kormányt támogatók jelentős része lecsúszott, kisiklott életű, alkesz falusi suttyó. És a stílusodból ítélve vsz. nem járok messze az igazságtól.

"Egyszer már '14-ben, aztán '18-ban is kiábrándítottatok" - Tudtommal a Mi Hazánk nevű nyilaskeresztes mozgalom Mo-n eddig még sosem nyert választást, és remélhetőleg nem is fog.

"vagy a szaros listátok mellé" - Listára Mo-n nem lehet szavazni, ezt a kocsmában két feles között nem mondták? Jaa lehet, hogy mondták, csak hát ugye az elivott agysejtek könnyen felejtenek...

élhetetlen 2020.11.11. 05:31:38

@Kampfer: Gondolkodtam, hogy válaszolja-e, de most ráérek. „Én is azt gondolom, hogy épp neked és a látható szintednek megfelelő kezdés. Ezért kezdtem így.”. Világos, hogy a saját szellemi szintedről indulsz ki, többre hogy is lennél képes. "nyilván te vagy az okosabb". Bocs, ezt egy percig sem gondoltam, irónia volt.
A másik, te hol éltél eddig, az öcsém 11 évvel volt fiatalabb nálam, és megbeszélt egy randit adott hídon vasárnapra, csak még óvodásként nem voltak elég összeszedettek ahhoz, hogy az időpontot is megbeszéljék. Akkor még nem volt jellemző a vonalas telefon sem, nem tudtunk a másik családdal sem egyeztetni, elmaradt a randi, és hosszú vigasztalás jött. De te aztán tudod, hogy mikor jelentkezik a szexuális vonzódás, és azt a fiút, aki nem Juliskával randizna szívesen, hanem Jancsival, akkor szarrá vernéd. "Ott tartunk, hogy nincs EGY specifikus gén, ami a nemi orientáltságot meghatározná", de ez nem jelenti azt, hogy a géneknek nincs olyan keveredése, egymásra hatása, ami nem okozhatná ezt.
„a Tajvani Egyetem kutatott néhány éve és a nikotinoid alapú gyomirtók hosszútávú hatásait mutatták ki az érintett élőlényekben. Az emberekre gyakorolt hatást mostanában kutatják az UCLA-val közösen, ha jól emlékszem a doksifilmre.”. Ja, több száz, ezer éve is ezt használták, attól keletkeztek a homók. És teljesen mindegy, hogy hányszor írod le, hogy én nyomorult libernyák vagyok, és ostoba gyökerezel, ettől még nem lesz igazad, és okosabbnak sem tűnsz.

"Tudod, az ösztönök működnek, csak időlegesen lehet elfojtani őket. Ja, nem tudod." „Hogyne tudnám. Tudod, a normális embereknél ez evidencia, ergo ez az alapállás.” Csak úgy gondolod, hogy te határozod meg, hogy ki a normális ember? Komoly agybaj. Ja, és nem kértem tőled segítséget.

Kampfer 2020.11.11. 17:22:12

@CoolKoon: "Az, hogy a lakosság kisebbik része a Fideszre szavaz, egyáltalán nem jelenti azt, hogy (az itt leledző, agyatlan bértrollokkal ellentétben) mindenben abszolút egyetért velük."

Nem is emlékszem rá, hogy állított volna bárki olyan ostobaságot, hogy mindenben egyetértünk a kormány döntéseivel. Sanszos, hogy az őket támogatók sem teszik ezt. Mégis szavaznak rájuk. Az okokról már könyveket írtunk tele itt is, elég visszaolvasni.
Mellesleg, lehet, hogy a teljes népesség kisebb része, de nagyobb rész, mint amely a lehetséges 'alternatívákat' támogatta. Ennyi elég is.

"De én nem is róluk beszélek, ha csak a Vityacsászár nem fogja nyíltan kijelenteni, hogy a könyvdarálás helyes és Istennek tetsző dolog."

Pedig de! A kormányt támogató szavazók voltak már 'fideszbirkák', 'fideszbérencek', 'narancstálibok', 'suttyók' és persze voltunk már nácik, fasiszták és vidéki prolik is. Vagyis nem kell a ködölés, dehogynem. Rólunk (is) beszéltél.

"Nem, azok inkább operettnácik."

Mármint a kormány vagy az őket támogatók...?

"Én személy szerint ilyet sose állítottam."

Pedig nem egy poszt alatt bizony te is ott 'fideszeztél', ahol ezt megtették nem is kevesen. Nyilván nem nagyon zavart téged...

"Szerintem a kormányt támogatók jelentős része lecsúszott, kisiklott életű, alkesz falusi suttyó."

Tévedtek már sokkal nagyobbat azok az elemzők is, akik ezt '18-ban hirdették még a választások előtt. :-) Miért volnál te okosabb náluk...? Amíg ez a téveszme határozza meg a korlátolt gondolkodásotokat, addig nem lephet meg titeket a soron következő aszfaltpuszi sem!

"És a stílusodból ítélve vsz. nem járok messze az igazságtól."

A Szerencsejáték Zrt. imádja az olyan lottózókat, mint te! :-) Kellő hasznot hajtotok. Persze, azt gondolsz, amit csak akarsz, szabad országban élünk, engem nem frusztrál az ostobaságod. Épp nem vidéki, épp alkalmi minőségi borfogyasztó és épp nem is lecsúszott... :-D

"Tudtommal a Mi Hazánk nevű nyilaskeresztes mozgalom Mo-n eddig még sosem nyert választást, és remélhetőleg nem is fog."

Nem teljesen értem, hogy ez mennyiben érinti azt a megállapítást, hogy a közelmúltban ettől függetlenül kaptatok akkora mafálsokat, hogy csak a csótányista arcbőrötöknek köszönhetően nem égtetek meg...!? Állította valaki, hogy ők fognak kormányt alakítani? Nem ők a gátjai a boldogságotoknak, hanem a kormányzat és az azt adó párt. :-) No és a 'zellenzék' által vitt politika.

"Listára Mo-n nem lehet szavazni, ezt a kocsmában két feles között nem mondták?"

Kedves nagyon ostoba honpolgár! Tájékoztatlak, hogy országgyűlési választásokon a Magyarországon lakcímmel rendelkező magyar állampolgár a választások során pártlistás és egyéni képviselőjelölti szavazatot ad le. 199 képviselői helybők 106 listás helyre választanak képviselőket a listás szavazatok alapján. A többi képviselői helyre az egyéni kerületek képviselőit választják meg. Ajánlott irodalom: 2011. évi CCIII. törvény! ;-) Ez még néhány pohár 'Bock' után sem okoz gondot nekem...
Hátha segítettem!

"Jaa lehet, hogy mondták, csak hát ugye az elivott agysejtek könnyen felejtenek..."

Nem mondták. Választójogi törvényt ajánlott olvasni, tanulmányozni. És akkor nem fogsz annyira sötét hülyének tűnni, mint amilyen valójában vagy... Talán a 'kóroslajos' fölülmúlhat, de ki tudja...?
Nagy az arcod, csak fedezet nélküli mögötte a 'csekk'! Ahogy az a fajtádnál lenni szokott...
Lol...
Kamp.

Kampfer 2020.11.11. 17:47:07

@élhetetlen: "Gondolkodtam, hogy válaszolja-e, de most ráérek."

Ez örömhír.

"Világos, hogy a saját szellemi szintedről indulsz ki, többre hogy is lennél képes."

Hm... Nálatok ez valami bekattanás? A fentebbi balliba is mindenáron a hülyeségemre épített, pedig ő állított ostobaságot... De nem baj, tőletek ez nem kritika, inkább önjellemzés. :-)

"Bocs, ezt egy percig sem gondoltam, irónia volt."

Pedig az első gondolatod lett volna, ami értelmes... ;-) Vigyáztam, spolier: irónia...

"A másik, te hol éltél eddig, az öcsém 11 évvel volt fiatalabb nálam, és megbeszélt egy randit adott hídon vasárnapra, csak még óvodásként nem voltak elég összeszedettek ahhoz, hogy az időpontot is megbeszéljék. Akkor még nem volt jellemző a vonalas telefon sem, nem tudtunk a másik családdal sem egyeztetni, elmaradt a randi, és hosszú vigasztalás jött."

Ne haragudj, de nem érzem a relevanciáját ennek a megindító és nagyon hiteles történetnek... Mi lett volna a mondanivalója...? Kinek az életében ne lett volna egy óvodai lopott puszi vagy 'punci/kuki' mutogatás az óvónéni háta mögött...?

"De te aztán tudod, hogy mikor jelentkezik a szexuális vonzódás, és azt a fiút, aki nem Juliskával randizna szívesen, hanem Jancsival, akkor szarrá vernéd."

Sajnos ez is azt mutatja, hogy bár nagyon magasról próbálnád osztani a bölcsességet a magamfajta egyszeri nemzetinek, mégis az látszik ragyogó fényességgel, hogy vagy a szövegértéseddel, vagy az azt értelmezni hivatott kapacitással lehet problémád.

Az óvodáskori 'szexualitásról', vonzódásokról és érdeklődésről olyasmivel kapcsolatban, amiről egy óvodásnak gőze sincs, én nem fogok veled vitatkozni, mert nem velem van vitád, hanem olyan értelmes és hiteles szakemberekkel, akiket persze a ti ajvékolásotok miatt szakmányban kezdtek gyalázni, nácizni, mert elmondták a szakmai álláspontot. Ami nem volt számotokra kellően 'progresszív'.
Azt tudom mondani, hogy ha egy óvodás randira hív egy másik óvodást (megalol...), akkor ott továbbra sincs semmi keresnivalója genderpropagandának. És ha egy fiú Jancsikát hívja el randira, akkor jó eséllyel együtt mennek a játszótér körül bringázni, ahogy azt szinte naponta megtettük mi is. Mégsem lettünk buzik. Ha te ebbe többet látsz bele, az tényleg nem az én problémám és nem is rólam, hanem rólad szól. Szarráverni nyilván nem azt a szerencsétlen kissrácot kellene, hanem azt a betegbogarat, amelyik már óvodáskorában meg akarta neki tanítani, hogy ez a normális és a szép és semmi gond nincs vele! Nos, van... Óvodásként nem is kicsi!

"...de ez nem jelenti azt, hogy a géneknek nincs olyan keveredése, egymásra hatása, ami nem okozhatná ezt."

Nem velem vitatkozol, ballibám, hanem a nálunk körökkel tanultabb és felkészültebb azon genetikusok sorával, akik már majd' húsz éve próbálják megértetni a kis 'pardavimártákkal', hogy SEMMI genetikai minta nem utal rá, hogy ez öröklött tulajdonság volna! Persze azok évről-évre próbálják ezt bemagyarázni, de genetikai eredményekre azóta sem tudnak hivatkozni. Nos, ha nekik nem sikerült, neked sem fog!

" Ja, több száz, ezer éve is ezt használták, attól keletkeztek a homók."

Ismét felhívom figyelmed az értő olvasásra. Ti szoktatok folyton példákat hozni az állatvilágból. Igazolandó a melegek propagandáit és cáfolandó a 'természetellenességét'. Nos, ehhez adott érdekes eredményeket ez a kutatás. Alsóbbrendő élőlényeknél (kétéltűek, hüllők) esetében kimutatható volt ez az összefüggés. Emlősök és madarak esetében még kérdéses a dolog, mert inkább viselkedési, koncentrációs készségbeli problémákat találtak, de ez '17-es eredmény, ha jók az emlékeim. A korábbi korszakok kultúrái közül némelyek tolerálták, némelyek preferálták, mások pedig üldözték a homoszexualitást és a pedofíliát. Az is tény, hogy körükben gyakoribbak a korábban bántalmazottak. ahogy azt fentebb idézte is valaki.

"És teljesen mindegy, hogy hányszor írod le, hogy én nyomorult libernyák vagyok, és ostoba gyökerezel, ettől még nem lesz igazad, és okosabbnak sem tűnsz."

Tisztázzunk valamit! Amit én írok rólad, az a véleményem. Rólad a te saját soraid szólnak. Míg rólam az általam írottak.

"Csak úgy gondolod, hogy te határozod meg, hogy ki a normális ember?"

Semmiképp. Nálam tanultabb szakemberek meg tudják ezt ítélni. Ellenben a normális viselkedést egy elég széles konszenzus alapján meg tudja ítélni minden ember. Amit a gendernácik művelnek, az viszonylag széleskörű konszenzus alapján nem normáis, inkább beteges, aljas és romboló.

"Komoly agybaj."

Ha értenéd, amit leírtam neked, akkor azt is végig tudnád gondolni, mit jelent az 'agybaj' ebben az esetben... :-)

"Ja, és nem kértem tőled segítséget."

Pedig őszintén írom, hogy nem tagadtam volna meg tőled! :-)
Kamp.

élhetetlen 2020.11.11. 21:14:12

@Kampfer: Csak pár dolog, az egész eszmefuttatásodra a válasz nagy része már csak ismétlés lenne.” és azt a fiút, aki nem Juliskával randizna szívesen, hanem Jancsival, akkor szarrá vernéd", írtam, de miért is? Mert te ezt írtad: „Az biztos, hogy ha ezt olyan módon vállalná, propagálná, ahogy ennek a szemét könyvnek a terjesztői, akkor azért el lenne püfölve, mint a szar!„. Mit is nem értettem? „És ha egy fiú Jancsikát hívja el randira, akkor jó eséllyel együtt mennek a játszótér körül bringázni”. És, ha nem bringázni akar, hanem kézen fogva sétálni vele, akkor már jogos a szarrá verés? „meg akarta neki tanítani, hogy ez a normális és a szép és semmi gond nincs vele!”. Neked vannak értelmezési problémáid. Van különbség aközött, hogy ez A normális, és az ez IS normális között. A genetikai ismereteid. Soha nem mondtam, hogy a „buziság” öröklődik. Csak tudod, sok betegség van, ami nem öröklődik, a gyerek mégis azzal születik egészséges szülőktől. „inkább viselkedési, koncentrációs készségbeli problémákat találtak, de ez '17-es eredmény”. Eredmény, vagy valakinek egy tanulmánya? Mert nem mindegy. Na, ezt hagyjuk.
Egyébként meg ez a buzik csinálják négy fal között, és Dúró Dóra elérte, hogy az alaptörvénybe iktassák, hogy ne fogadhassanak örökbe gyereket, sőt, már egyedül állók sem, bejelentett életközösségben élők sem. Mert a buzik, és az életközösségben élők is éljenek csak a négy fal között, bezzeg a házasságot nyilvánosan, papírozva kell érvényesíteni, mert az aztán nem két ember magánügye?
„Míg rólam az általam írottak”. Hát igen, akkor nézzük! „te nyomorult!”, „hogy nem is lehetnek azok a nácik annyira rossz arcok! Ha a fajtádat ennyire kiakasztják, akkor biztos körökkel jobb arcok, mint te, te agyhalott liboldó retek!”, „koszhadék és betegbogár, hulladék”, „egy magasdfajta bélgiliszta„, „te sajnos egy nagyon ostoba, agyhalott egy teremtés vagy”, „Ezért vagy egy agyamputált szerencsétlen!”, „Ettől még persze a nőági felmenődet (már, ha volt olyan egyáltalán...)”, „ezért (is) tűnsz nagyon egyszerű egy teremtésnek...”, „Van, hogy kicsi a kapacitás...”, „keversz a vérfertőző apáddal”, „te nyomorult senkiház retek...”. Ezek az általad írottak, csak szemezgettem. Jó a kép!

élhetetlen 2020.11.11. 21:24:59

@Kampfer: Ps. Ja, és nagyon jól mutat majd az alaptörvényben, hogy az anya nő, és az apa férfi. Ezen csak azért nem fog röhögni a világ, mert nem olvassák. Ugyanis ez így volt, mióta a világ világ, még akkor is, ha az egyik sejt egy bankból jött.

Kampfer 2020.11.12. 06:19:01

@élhetetlen: "Csak pár dolog, az egész eszmefuttatásodra a válasz nagy része már csak ismétlés lenne."

Vagyis a lényeget vagy nem érted, vagy leírni cink. Mindkettő világos.

"Mit is nem értettem?"

Azt. ami a LÉNYEG! Az 'OLYAN MÓDON'... Vagyis erre a politikai célzatú, széllliberális utat követő, erőszakos genderpropagandáról szóló utalást. Na EZT nem érted, vagyis nem akarod érteni. Ott volt a mondatomban: 'OLYAN MÓDON'... És ezt itt is nem egy és nem két kommentelő világosan leírta. Neked is és annak a másik féleszűnek is.

"És, ha nem bringázni akar, hanem kézen fogva sétálni vele, akkor már jogos a szarrá verés?"

Ez az ostobaságod is bizonyítéka annak, hogy nem fogtad föl a korábban írott mondataim lényegét, valamint nem akarod megérteni, mi a problémája a társadalom egészséges rétegeinek azzal a nyomorult genderőrülettel, amit ti nyomtok. Nem, nem kell két (kisgyereket) ezért elverni. De ilyet nem is írt le senki!
Továbbá vitatom ezt a hülyeségedet, miszerint egy ÓVODÁS korban lévő kisfiú azért hív el 'randira' egy másik kisfiút, hogy kézenfogva sétálgasson vele... Persze, Ez nagyjából annyira hiteles libbant poén, mint az állítólag homokos pingvinek örömködése, amikor tojással ajándékozták meg őket... Szánalmas.

"Neked vannak értelmezési problémáid."

Fenti példák szerint továbbra sem ez a helyzet... :-)

"Van különbség aközött, hogy ez A normális, és az ez IS normális között."

Igen, van. Aki szerint a szegedi halászlé IS normális ízlés és a bajai halászlé is normális ízlés kérdése, ez valóban teljesen valid. Amiről te és a genderharcosok dumáltok, nos az nem normális, pontosabban nem ugyanazon értelemben normális.

"Soha nem mondtam, hogy a „buziság” öröklődik."

Utaltál rá. Továbbá az a nyomorult, semmirevaló hungarofób 'horngábor' tegnap ezt a hazugságot ki is jelentette elég határozottan. Nos, ahogy mindig, hazudott! Nem, nem öröklődik. A genetikai eredetre sincs (eddig) semmilyen közvetett bizonyíték sem.

"Csak tudod, sok betegség van, ami nem öröklődik, a gyerek mégis azzal születik egészséges szülőktől."

Nyilván ezzel magyarázható a briteknél, svédeknél drasztikusan emelkedő, gyermekek esetében kezdett hormonterápiák és nemváltoztató eljárások száma is. Ja, nem... Ha ilyen defektussal születik, akkor ez számára jelenthet problémát, igen. Nem emiatt kell akár elítélni, akár bántani! De ilyet nem is írtam le soha. Aki ellenben ezt erénynek, normalitásnak állítja be, sőt, propagálja, az viszont egy aljadék. Ha valaki buziként él, élhet simán normális hétköznapi életet. Keresheti a hasonlók társaságát. Ez valid. Nyilván nehezen hozhat össze utódot, hacsak nem a saját ízlése elleni kompromisszumok árán. Még bejegyzett élettársa is lehet. Házas már nem lehet. És KÖZÖS utódjuk sem lehet. Ez is értelemszerű. De egy mozgássérültből sem nagyon lehet ipari alpinista vagy egy rövidlátóból sem vadászpilóta.

"Eredmény, vagy valakinek egy tanulmánya?"

Az alacsonyabb rendű életformák esetében már eredményről beszélt. A többi még csak kutatás és tanulmányok sora... Nem emlékszem a doksifilm címére, a DIGI World adta le tavaly.

"Egyébként meg ez a buzik csinálják négy fal között..."

Zagyva a teljes mondat, de így próbálok reagálni rá. Nos, igen. Nem tartozik a külvilágra. Ez evidencia. Kezeljék egymás között.

"Dúró Dóra elérte, hogy az alaptörvénybe iktassák..."

Ha ő érte el, akkor őt illeti az elismerés. Helyes döntés volt, korrekt védelem a genderlobbisták várható további agressziója ellen.

"...hogy ne fogadhassanak örökbe gyereket..."

Ez is valid. Egészséges mintákat nyilván egy egészséges szerkezetű családban szerezhet egy gyermek. Tudod: a szakemberek által is emlegetett 'apaminta' és 'anyaminta'. Férfi és nő... ahogy azt anno a természet is kitalálta.

"...már egyedül állók sem..."

Gondolom, az 'egyedülállókra' gondoltál (így egyben). Nos, ők eddig is körökkel nehezebben vagy sehogy sem fogadhattak örökbe. Mivel egy egyedülálló jó eséllyel sokkal könnyebben kerül egzisztenciálisan problémás helyzetbe, mint egy pár. Illetve akár eleve hátrányban van egy párral szemben. És nehezebben tart el egy gyermeket. A gyermek érdekeit nézve ez is alapvetés.

"Mert a buzik, és az életközösségben élők is éljenek csak a négy fal között..."

A szexuális irányultságát és a nemi életét igenis hagyja ott. Ez alap.

"...bezzeg a házasságot nyilvánosan, papírozva kell érvényesíteni, mert az aztán nem két ember magánügye?"

Nem érted, mi? Nos, a család egyik alapja. Ergo össztársadalmi szempontból nézve a magánügy itt kapcsolódik a társadalmi érdek és annak alapja témához. Az örömteli magánügy itt lesz társadalmi érdek, vagyis támogatandó intézmény. Persze, hogy egy libbant ezt nem érti, de ez már évtizedek óta nem meglepő. Ez már együttesen magánügy és társadalmi érdek.

==>

Kampfer 2020.11.12. 06:29:01

@élhetetlen: ==>

"Hát igen, akkor nézzük!"

Elfelejtetted idézni a ti hasonló minősítéseiteket. Néhány enyhébb verziót fentebb már említettem, de sokkal színesebb a kép. Ne várd, hogy ezt ti nem kapjátok meg. Dehogynem! Ha üttök, visszaütök. Ez ilyen. Igen, te is kapsz belőle és az a másik is.

"Ezek az általad írottak, csak szemezgettem. Jó a kép!"

Nem az. De konvergál a valósághoz. Nem fogok neked sem hazudozni, de ha ostobaságokat és hülyeségeket írsz, akkor nem fogok örömködve tapsikolni, milyen aranyos kis felhőket tudtál képzelegni. Nem. Továbbá ahogy a mi véleményünket képviselő politika hat rátok is, úgy a ti véleményeteket képviselő politika is hat ránk. Ezt anno a migrikkel kapcsolatban is megvitattuk már, persze akkor sem értetted... Hogy a ti véleményetek mit eredményez, azt láthattuk már eddig is nyugaton. Köszi, de ebből nem kérünk, ha lehet! És igen, nem jó a kép. De igaz.
Ha azt kérik tőlem, hogy írjam le egy friss kutyaszar látványát, nem fogom körülírni, hogy milyen szép. Az nem az. Sőt. Ha valaki még az arcomra is akarja kenni, akkor pedig alap, hogy úgy is kommunikálok vele! Akkor is, ha ezt nem szokta meg és/vagy nem tudja elviselni. Ez van.

"Ja, és nagyon jól mutat majd az alaptörvényben, hogy az anya nő, és az apa férfi."

Igen, azt gondolom, hogy alapvetés. Helyes, hogy jogi értelemben is tisztázott tény lesz.

"Ezen csak azért nem fog röhögni a világ, mert nem olvassák."

Ez irreleváns. Tőlem odakint úgy röhög és azon, amin csak akar. Amíg az ő köveikről kell lemosni a vért és nem itthon van gond ezzel, amíg náluk lehet lassan már kutyával is házasodni és nem itthon, addig engem ez nem érdekel. Azt olvasnak, amit csak akarnak. Az ő dolguk. De azt elvárom, hogy ne ugassanak bele a mi dolgainkba!
Remélhetőleg azért a jövőben is elmehetnek még úgy a templomaikba, hogy nem kerülnek életveszélybe... Bár, ha a libsiken múlik...!?

"Ugyanis ez így volt, mióta a világ világ, még akkor is, ha az egyik sejt egy bankból jött."

Ajánlott irodalom a nyugati gyakorlat. Ahol már apa is és anya is szinte 'bármi' lehet. Ha más nem, hát 'egyes szülő' és 'kettes szülő'... Vagy erről sem hallottál...? Na neee... :-)
Kamp.

élhetetlen 2020.11.12. 22:57:51

@Kampfer: Sajátságos a hozzáállásod, ha valaki nem ért egyet veled, az csak nem érti a mondandódat. Hát így egyszerű. „Azt. ami a LÉNYEG! Az 'OLYAN MÓDON'...”. Aha, tehát, ha oly módon, akkor majd kivered belőle jogosan. Ezért van, hogy, ha valaki tudja, hogy a családjának olyan a hozzáállása, mint a tied, nem meri felvállalni önmagát, és biztosan nagyon jó hazugságban leélni egy életet, vagy bujkálni. „Aki szerint a szegedi halászlé IS normális ízlés és a bajai halászlé is normális ízlés kérdése, ez valóban teljesen valid”. Okos, kétféle halászlé ugyanolyan létfeltételek, terjesztési jogosultságot kaphat, de kétféle szexuális beállítottságú emberek közül az egyiktől el kell venni jogokat (pl. házassághoz való jogot). És valamit elfelejtesz, SOHA, SENKI NEM AKART SENKIT RÁBESZÉLNI, HOGY BUZI LEGYEN, CSAK ARRÓL VAN SZÓ, HOGY KAPHASSÁK MEG UGYANAZOKAT A JOGOKAT, MINT A HETERÓK.
"Soha nem mondtam, hogy a „buziság” öröklődik." „Utaltál rá.”. Nem is utaltam rá, én tudom, hogy a saját nemükhöz vonzódók is heteró családban születtek, írtam is.” „védelem a genderlobbisták várható további agressziója ellen.”. Az, hogy szeretnének házasságban élni, és közösen gyereket vállalni, az agresszió, bezzeg törvényt hozni ez ellen, az nem az. Miről beszélsz?
„ahogy azt anno a természet is kitalálta„. Ne fogj mindent a természetre. Voltak, vannak is matriarchátusok, ahol a férfi, ha fogadják oda mehet dugni, de a gyerek az anyáé és az anya családja neveli fel.

„Egészséges mintákat nyilván egy egészséges szerkezetű családban szerezhet egy gyermek”. Aha, ha csak azt vesszük, hogy családi erőszak a gyerekek előtt, verés, stb. tök jó minta. Váló felek, egymás gyilkolása érzelmi, anyagi szinten is, az is jó. Elvált nő, odaköltözik a mamához, vagy fordítva, és két nő neveli a gyerekeket. Hogyne, ez egészen más, mintha a barátnőjével nevelné őket, de csak szerinted.
„Gondolom, az 'egyedülállókra' gondoltál (így egyben)”. Igen, nekem becsúszott egy space, neked egy s betű, (magasdfajta), de ebből levontad a következtetést, hogy rossz a helyesírásom. OK. Egy kissé egysíkú vagy. Nem az a kritérium, hogy várhatóan el tudja-e tartani a gyereket, hanem az, hogy egyedülálló. Lehet, hogy kőgazdag a családja, van egy lakrésze a villában, és, ha kell, csak átviszi a gyereket egy közlekedőn a nagyikhoz. Ilyen, ugye nincs. És olyan sincs, hogy egy család rohad le úgy, hogy akár utcára kerülnek. „A szexuális irányultságát és a nemi életét igenis hagyja ott. Ez alap”. Így van, de miért jár az egyiknek akár templomi cécó is, a másiknak polgári sem? De valami logikus választ próbálj írni, mert a neked nem tetszik, az azért szánalmas.
„Az örömteli magánügy itt lesz társadalmi érdek, vagyis támogatandó intézmény”. Azt is tudod, hogy egy harminc éve együtt élő pár, akik felneveltek két gyereket, és már van két unoka, de nem házasodtak össze, mennyivel értéktelenebbek azoknál, akik összeházasodtak? És itt egy kis kitérő. Nagyon normálisnak tartom, hogy két fiatal 6-10 évig együtt él, és utána házasodnak össze, mikor már látják, hogy működnek együtt, és jöhetnek a gyerekek. Ez a fél éve járunk moziba, de házasodjunk össze, mert akkor kapunk egy valag pénzt, ez nem jó.
„Ha üttök, visszaütök.” És, ha visszalapozol a neked írott első kommentemhez, talán nézd meg, hány olyan sértés van benn, mint amiért te „visszaütöttél”. Ja, úgy KEZDŐDÖTT, hogy visszaütöttél. De szórakoztató veled beszélgetni, mert semmire sincs logikus válaszod, csak az, hogy genderpropaganda, meg árt, de hogy hogyan is árt, az már nem megy. Visszatérve a mesekönyvre, egy mese, ahol a hétfejű sárkány elrabolta a királylányt hatására hány fiú vált hétfejű sárkánnyá, hogy, ő is királylányt kapjon? (Erőszakos bunkóvá meg válhatott.)

Ja, és ha találsz még elütést, mert biztosan van, írd meg, ne kímélj!

Kampfer 2020.11.13. 20:47:05

@élhetetlen: "Sajátságos a hozzáállásod, ha valaki nem ért egyet veled, az csak nem érti a mondandódat."

Hazugságod! Anno veled is volt olyan vitám, ahol simán leszögeztem, hogy qrvára nem értünk egyet. Ilyen van. Ebben az esetben nem erről van szó. Egyszerűen nem értetted meg néhány alapvetését a mondandómnak.

"Aha, tehát, ha oly módon, akkor majd kivered belőle jogosan."

Igen. Van olyan viselkedése és tettei a genderlobbinak (és néhány ngo-nak), amiért szerintem minimum egy nagy verés járna. De akár jogi következmények is. Sitt, láger, kártérítés, stb... Az a 'pardavimárta' egy elég egyértelmű példa.

"Ezért van, hogy, ha valaki tudja, hogy a családjának olyan a hozzáállása, mint a tied, nem meri felvállalni önmagát..."

Ez mindenkinek a saját döntése. Igen, van olyan tulajdonság, amit a társadalom jelentős része megvet. Ezt el kell fogadni. Különféle társadalmak léteznek, más kultúrával, hagyományokkal. Ez itt úgy tűnik, nem nagyon 'fér bele'... Szerintem ezt simán el kell fogadni, nem kell meglepődni, ha a nyugaton és a libsi társadalmakban tapasztalt agresszív genderpropaganda itt ellenséges reakciókat szül. Ez minden társadalom alapvető joga.

"... és biztosan nagyon jó hazugságban leélni egy életet, vagy bujkálni."

Ezt nem tudom, de nem is frusztrál. Az ellenszenvet egyébként az érintettek túlnyomórészt az állítólag őket (is) képviselő ngo-knak és a genderlobbinak köszönhetik. Amíg ezt nem ismerik föl, addig bizony a megítélésük is szorosan kapcsolódni fog azokéhoz.

"...de kétféle szexuális beállítottságú emberek közül az egyiktől el kell venni jogokat (pl. házassághoz való jogot)"

Ebből az egyik társadalmilag elfogadott és preferált. Nem mellesleg a természettel is harmonizál. Továbbá a társadalom reprodukciójának az alapját is jelenti. Ez evidens neked is, gondolom... A másikról ez nem mondható el. Társadalmilag nem preferált, de eltűrt, ha nem is teljesen elfogadott. Vannak jogaik. És úgy élnek együtt, ahogy akarnak. El is játszhatják, hogy összeházasodnak, ha találnak papot, akkor össze is adja őket. Egy dolog tény! Az állam nem ismeri el házasságnak ezt a kapcsolatot. Ehhez minden joga meg is van. A társadalmi véleménnyel is összhangban van ez a gyakorlat, teljesen legitimnek tekinthető. Nem üldözi, de nem is preferálja a melegek kapcsolatát, de a házasságuk állami elismerését kizárja. Ez teljesen valid.

"És valamit elfelejtesz, SOHA, SENKI NEM AKART SENKIT RÁBESZÉLNI, HOGY BUZI LEGYEN..."

Ez kvázi hazugság! Nem egy példa van rá nyugaton, hogy mindenféle betegbogarak 'érzékenyítenek' óvodáskorú gyermekeket ezt illetően. És itt még nincs is vége a történetnek. Ami ugye egyszerűen csak az 'elfogadásról' szólt... Valamit te felejtesz el! Senki sem várhatja el senki mástól, hogy elfogadjon valamit. Nem. Ezt nem kell senkinek sem elfogadnia! Esetleg tűri, tolerálja olyan mértékig, ami tőle törvényesen elvárható. De senki sem köteles elfogadni a buzikat! Ez hülyeség és egy közönséges 'ajrópéer' (libsi) hazugság! Mindenkinek szuverén joga úgy elutasítani a melegeket, ahogy azt az ízlése és erkölcsei megkívánják. Ezt nektek nem kell elfogadnotok, de meg kell értenetek. Az ezt szabályozó jogi környezetet kell elfogadnotok!

"CSAK ARRÓL VAN SZÓ, HOGY KAPHASSÁK MEG UGYANAZOKAT A JOGOKAT, MINT A HETERÓK."

Sosem fognak ugyanolyan jogokat kapni. Nem üldözik őket, tolerálják őket. Ezzel kell beérniük! Senkit sem kérhetnek számon a buzik azért, mert nem ugyanúgy kezelik őket, mint a heterókat. Ez ilyen. Téged sem kötelezhet minden pasi (vagy nő???) arra, hogy ugyanúgy kezeld őket és nem is lesz mindegyiknek ugyanolyan joga vagy megítélése részedről. Ez társadalmi szintre emelve is igaz. A társadalom túlnyomó többségének a véleménye meghatározza a társadalom hozzáállását egy-egy adott témához, közösséghez. Ahogy a migrikhez is, a melegekhez is vagy akár a hontalanokhoz, a cigánysághoz is. Ezekről mindenki azt gondol, amit csak akar, de nem ítélheti el a társadalmat! Az a koszhadék 'unijó' sem!

"Az, hogy szeretnének házasságban élni, és közösen gyereket vállalni, az agresszió..."

A társadalom értékítélete és véleménye szerint az.

"...bezzeg törvényt hozni ez ellen, az nem az."

Arányos védekezés a társadalom részéről a fenyegetés ellen. A törvény ennek legitim eszköze.

"Ne fogj mindent a természetre. Voltak, vannak is matriarchátusok, ahol a férfi, ha fogadják oda mehet dugni..."

És ezt a természet hozta létre...? Nem az ember? Csak kérdem...

"Aha, ha csak azt vesszük, hogy családi erőszak a gyerekek előtt, verés, stb. tök jó minta."

Nagyon sok, gyermeknevelésre alkalmatlan heteró is vállal gyermeket. Ez tény. Sajnos még nem követelmény az erre való érettség. Ahogy a választójogot, úgy a gyermeknevelést is feltételekhez kötném. De ez csak magánvélemény. Poszter nem is győzi szénnévédeni azok egyik prominens és reprezentatív közösségét...

"Igen, nekem becsúszott egy space..."

Nos, ha elírás, akkor elírás. Ok.

"Egy kissé egysíkú vagy."

Szabadon azt gondolsz, amit csak akarsz. :-)

==>

Kampfer 2020.11.13. 21:09:53

@élhetetlen: ==>

"Nem az a kritérium, hogy várhatóan el tudja-e tartani a gyereket, hanem az, hogy egyedülálló."

De, leginkább az a kritérium. Egyelőre még mindig a gyermek érdekeit tartják szem előtt. Továbbá az örökbefogadásoknál döntően azért van ekkora várakozás, mert a döntő többség nem akar cigányt örökbefogadni. Nem szokás említeni, mert nem 'pc', de ez a helyzet.

"Így van, de miért jár az egyiknek akár templomi cécó is, a másiknak polgári sem?"

Még mindig a társadalmi megítélés és az ezzel harmonizáló joggyakorlat miatt. Szervezhet magának a buzipár olyan 'cécót', amilyet csak akar. Senki sem tiltja meg nekik, hogy megünnepeljék egymást. Ami viszont alapvetés, hogy az állam nem fogja házasságként elismerni, ahogy a társadalom sem. Ezt vagy el tudják fogadni, vagy nem, de ez nem fog megváltozni. Az, hogy ezt a tényt az Alaptörvényben rögzítette az Országgyűlés, lényegében ezt a célt (is) szolgálja. Nagyon helyesen.

"De valami logikus választ próbálj írni, mert a neked nem tetszik, az azért szánalmas."

Sajnos továbbra is a te gondolkodásod a szánalmas és ostoba. Azt kéne megértened, hogy az erre adandó válasz NEM 'LOGIKUS', mert nem a logika diktálja! A társadalmi közvélekedés és az ilyen kapcsolatok megítélése nem logika kérdése. Ha logikus válaszokat akarsz, akkor ne társadalmi kérdésekkel foglalkozz, hanem realizálj digitális függvényeket. Ott a logika a kulcs. Itt nem.

"Azt is tudod, hogy egy harminc éve együtt élő pár, akik felneveltek két gyereket, és már van két unoka, de nem házasodtak össze, mennyivel értéktelenebbek azoknál, akik összeházasodtak?"

Semmivel sem értéktelenebb. Ezt nem is állította senki. Az, hogy nem házasodtak össze, az ő szabad döntésük következménye és ez így is van jól.

"Nagyon normálisnak tartom, hogy két fiatal 6-10 évig együtt él, és utána házasodnak össze, mikor már látják, hogy működnek együtt, és jöhetnek a gyerekek."

Ez teljesen korrekt, ezt én is így látom, egyetértek. Számomra már a 2-4 év is teljesen valid, annyi idő alatt kerülhetnek olyan élethelyzetekbe, amik próbára tehetik a kapcsolatukat. Gyermeket pedig csak felelősen szabad(na) vállalni, ott már nem csak kettejükről szól a történet!

"Ez a fél éve járunk moziba, de házasodjunk össze, mert akkor kapunk egy valag pénzt, ez nem jó."

Valóban nem. Az ilyen kapcsolatokat azonban az élet úgyis be fogja 'árazni'. Nem lehet átverni az élet alapvető szabályszerűségeit még egy kis pénz érdekében sem. A 'számlát' előbb-utóbb ki kell fizetni. És vagy a költségvetés fogja benyújtani, vagy az élet. Rosszabb esetben mindkettő. Nyilván adminisztratív eszközökkel a kapcsolat minősége nem ellenőrizhető. Ezt nehezen tudod egzakt jogszabályi keretek közé illeszteni.
Ettől még maga a kezdeményezés és a kormányzati szándék üdvös és társadalmi szempontból hasznos. Ahogy az is, hogy a társadalmilag valóban hasznosabb családokat támogatja és munkaviszonyhoz köti a támogatásokat. Nagyon pozitív, hogy irtani próbálják a szociáldemokrata gondolkodás fertőjét! De ez már másik témakör.

"És, ha visszalapozol a neked írott első kommentemhez, talán nézd meg, hány olyan sértés van benn, mint amiért te „visszaütöttél”."

És ha visszaemlékeznél a te ütéseidre, amit anno a migrikkel és a hontalanokkal kapcsolatban zúdítottál rám és néhány kommentelő társunkra... Emlékszeem rád is és még néhány másik liboldóra is régebbről!

"Ja, úgy KEZDŐDÖTT, hogy visszaütöttél."

Sosem kezdődik úgy! Mindig meg lehet találni az első 'fideszbirkázást', 'magyarozást', 'büdösnácizást' és egyéb 'ütéseket' a múltban. A te esetedben is!

"De szórakoztató veled beszélgetni, mert semmire sincs logikus válaszod..."

Valószínűleg azért szórakoztathat, mert nem érted, mi a különbség a logikus válasz és a lehetséges válasz között. Ahogy már írtam is, ezekben a kérdésekben nem logikus válaszok adandóak!

"...hogy genderpropaganda, meg árt, de hogy hogyan is árt, az már nem megy."

Nem az nem megy, hanem az, hogy megértsd. Nem kevesen itt föntebb is leírták, hogy miért árt és mi lesz az eredménye. Ajánlott irodalom a briteknél, svédeknél, belgáknál lezajló folyamatok. Tudod, ahogy anno a migrációval kapcsolatban is ezren leírták nektek (itt is), hogy miért baromság. Persze akkor is nácik voltunk. De mégsem Budapest vagy Kecskemét kövéről kell fölsikálni a száradt vért, hanem ott, ahová azok betették a lábukat! Anno a svédeknél, briteknél is csak ártatlan 'mesekönyvekkel' kezdődött...

"...egy mese, ahol a hétfejű sárkány elrabolta a királylányt hatására hány fiú vált hétfejű sárkánnyá, hogy, ő is királylányt kapjon?"

Mi még el is játszottuk!!! Persze abból volt a vita, ki lehet a herceg és ki legyen a sárkány! De bizony, hogy egész délutánokat töltött ki óvodás napjainkból! Ahogy katonák, rablók és rendőrök is voltunk. A kislányok meg fodrászok.

"Ja, és ha találsz még elütést, mert biztosan van, írd meg, ne kímélj!"

Nem vagyok nyelvtannáci, a te írásod közel sem a vállalhatatlan kategória. Néhány mondatod zagyva, de ezt betudom az indulatodnak. :-)
Kamp.

élhetetlen 2020.11.14. 00:25:41

@Kampfer: „Hazugságod! Anno veled is volt olyan vitám, ahol simán leszögeztem, hogy qrvára nem értünk egyet. Ilyen van. Ebben az esetben nem erről van szó.”. De, erről van szó. „Van olyan viselkedése és tettei a genderlobbinak (és néhány ngo-nak), amiért szerintem minimum egy nagy verés járna. De akár jogi következmények is. Sitt, láger, kártérítés, stb...”. Képzeld, értem amit leírtál, de nem értek vele egyet. És úgy mellékesen, ez az „agresszív gendepropaganda”. Agresszív propaganda az, ha teleplakátolják az egész országot, és naponta 30-szor látnod kell. „amit a társadalom jelentős része megvet.”. Azt vet meg, akit akar, ez legyen a magánügye a társadalom minden tagjának, de ne legyen joga a társadalomnak adott emberek életét megkeseríteni, tönkretenni, mert csak.
Később írtad, „ezekben a kérdésekben nem logikus válaszok adandóak!„. És ez nagy baj!
Már írtam: Egy gyerek szempontjából nem mindegy, hogy az általad random kiválasztott nőtől van gyereked, vagy egy petesejt bankból random kiválasztott nőtől?
Most egy részt kihagyok, mert a szerinted úgy kell lenni, akkor is, ha nem logikus, nem érv, amivel vitatkozni lehet.
Te hivatkoztál a természetre, „'apaminta' és 'anyaminta'. Férfi és nő... ahogy azt anno a természet is kitalálta.”, írtad. Aztán tőlem kérdezed, „És ezt a természet hozta létre...? Nem az ember? Csak kérdem...”. A csak egy férfi és egy nő közötti házasságot, és az erre vonatkozó TÖRVÉNYEKET, nem az ember hozta létre? Erről beszéltem.
„"Nem az a kritérium, hogy várhatóan el tudja-e tartani a gyereket, hanem az, hogy egyedülálló." De, leginkább az a kritérium.”. Nézd már meg a benyújtandó törvényjavaslatot, (és 2/3-dal simán átmegy. Aztán találgass, hogy hogyan juthatsz miniszteri engedélyhez. Két biztos tipp van.
Visszatérek erre a zseniális meglátásodra. „az erre adandó válasz NEM 'LOGIKUS', mert nem a logika diktálja!”. Tehát lehet akármilyen hülye törvényt hozni, alaptörvénybe iktatni, mert a józan ész, a logika nem számít.
„Valószínűleg azért szórakoztathat, mert nem érted, mi a különbség a logikus válasz és a lehetséges válasz között„.Vicc. Elképzelem, hogy egy országban, ahol zömmel sötét hajúak élnek, valakinek elsül az agya, és benyújt egy törvénymódosítást, hogy ezen túl a szőkék nem házasodhatnak. Többen vannak a sötét hajúak, átmegy a törvény. Logikus válasz a miértre nincs, lehetséges válasz, hogy a javaslat benyújtójának nem tetszenek a szőkék. Na, kb. erről beszélsz. Mert az egyneműek házassága sem jelentene többet, mint az elképzelt hülyeországban a szőkék házassága.
És, az ellentmondásod önmagaddal. „Mi még el is játszottuk!!!”. És ettől sárkánnyá változtál? Nem. Ha most két fiú eljátszaná, hogy ők két királyfi, és összeházasodnak, attól buzivá változnának? Nem.
„a te írásod közel sem a vállalhatatlan kategória”. Óh, de boldog vagyok, hogy így látod! Tudod, ha az ember egy szaklapba írt, azt még elolvastatja valakivel, mert az ember agya korrigál, és azt olvassa, amit írni szeretett volna, de egy kommenthez nem hívok lektort.
„Néhány mondatod zagyva”, neked meg az egész gondolatmeneted az, amikor helyesled, hogy személyes vélemények alapján hozzanak törvényt. Én tudom, hogy ez a törvény sem fog országos lázadást kirobbantani, de, ha engedélyeznék az egyneműek házasságát, és az örökbefogadást, az sem váltana ki semmit. A LEGTÖBB embert, ami nem érinti, nem is foglalkoztatja. Harcolj tovább, én kiszállok!

Kampfer 2020.11.15. 14:47:21

@élhetetlen: " De, erről van szó. "

Nem, nem erről van szó! Az, hogy nem értünk egyet, az alap. De a lényeg az, hogy a mondandónk alapvetéseit nem értitek meg, vagy nem akarjátok, hogy úgy tűnjön, értitek. Ahogy anno a migráció esetében is történt. Ti azt hajtogattátok, hogy az elkövetők nagyrésze nem is migri, mert már ott születtek. Erre írtuk azt, hogy az még nagyobb baj, mert az általatok hangoztatott folyamatok totális eredménytelenségét igazolja. De nem... Ti csak 'náciztatok' és 'orbánoztatok'. Aztnán néhány évre rá emberek vérét kellett a kövekről lemosni.

"Képzeld, értem amit leírtál, de nem értek vele egyet."

Ez ok, már haladás. De ezzel ugye legitimáltad azt is, hogy veletek is lehet nem egyetérteni!

"Agresszív propaganda az, ha teleplakátolják az egész országot, és naponta 30-szor látnod kell."

Nagyszerű. Tehát akkor elítélendő az a svéd és nyugati agresszív propaganda, amelyik fekákkal, arabokkal és egyebekkel plakátolta tele Svédországot, miszerint ezek az 'új svédek'...? Remek. Ezt mi is így gondoltuk. Vagy agresszív volt az a hazug propaganda, amikor a frizteknél minden kereszteződésnél mosolygó néger postások, arab gyári melósok és nénik mellett csücsülő, vérnyomást mérő félbarna mosolygó ápolónők mosolyogtak szerte az országban? Tuti. Ezt mi is egy undorító, hazug propagandának gondoltuk. Ahogy a hasonlóan mostanában nyomott genderpropagandát is annak tartjuk. Csak azért nincs tele veletek az országban minden plakát, mert szerencsére nincs rá módotok és/vagy pénzetek! Még...(?)

"Azt vet meg, akit akar, ez legyen a magánügye a társadalom minden tagjának..."

Pontosan. És ha a migriket, a genderlobbistákat veti meg, akkor azt szíve joga szerint megteheti. Ez is alap.

"...de ne legyen joga a társadalomnak adott emberek életét megkeseríteni, tönkretenni, mert csak."

Az egyén a meggyőződése szerint szavaz. A politikai erők pedig a saját meggyőződésük szerint viszonyulnak ezekhez a kérdésekhez. A választók pedig eldöntik, hogy mit preferálnak. Ahogy a migrikből sem kértünk, úgy ebből a genderőrületből sem kérünk (szerencsére). Vagyis az egyének immár választókként legitimálnak egy politikát. És itt azt, hogy semmi keresnivalója a társadalomban ennek a beteg gondolkodásnak. Nem keseríti meg senki életét sem. A buzi lehet buzi és otthon azt tesz a párjával, amit akar. De ezért nem jár sem külön előjog, sem egyéb pozitív megkülönböztetés! Együtt is élhetnek. De az állam nem ismeri el házasságként a kapcsolatukat. Ha ez az életük megkeserítése, akkor ez az ő problémájuk és nem a társadalomé. Ettől még simán élhetnének boldogan!

"És ez nagy baj!"

Egyáltalán nem az. Ezekben a kérdésekben nem a logiknak kell döntenie. Nem a logikus érvelés határozza meg a társadalom viszonyulását egy adott kérdéshez. A logikának itt nem nagyon van keresnivalója.

"Egy gyerek szempontjából nem mindegy, hogy az általad random kiválasztott nőtől van gyereked, vagy egy petesejt bankból random kiválasztott nőtől?"

Ez a része mindegy. Az nem mindegy, hogy hogyan nevelkedik. Lehetőleg egészséges és normális családban (értsd: szülők - apa és anya mellett) nőjenek föl. De itt most nem is a megtermékenyítés biológiai körülményeiről folyik a vita.

"Most egy részt kihagyok, mert a szerinted úgy kell lenni, akkor is, ha nem logikus, nem érv, amivel vitatkozni lehet."

Mert a társadalmi megítélés kérdése nem logikai kérdés. Tudom, hogy nem érted, de nem baj.

" A csak egy férfi és egy nő közötti házasságot, és az erre vonatkozó TÖRVÉNYEKET, nem az ember hozta létre? Erről beszéltem."

Nem. Ajánlott irodalom volna a főemlősök társadalmi és családi szerveződése. Nem úgy működik, ahogy a gnú-csordák esetében pl. Van példa több berendezkedésre is, de az ember fejlődése során ez a családmodell vált be leginkább. Igen, a természet által kipróbált formák közül az ember esetében ez vált be.

"De, leginkább az a kritérium."

Nem, nem az. De amiért mégis fontos szabályozni ezt, az épp a poszter és az általa szénnéajnározott 'jogvédők', a 'pardavimárták' és a sok kis betegbogár '(ál)civil' felforgató tevékenysége miatt fontos! Tudod, vannak annyira dörzsölt kis nyomorultak, hogy egy buzipár közjogi értelemben simán lehet egyedülálló. Mikörben persze a négy falon belül ugye nem azok. És így simán egyikük örökbe tud fogadni egy gyermeket, amit aztán együtt 'nevelnének', mintha család volnának. Nos, a jogalkotó sem hülye, továbbá épp eleget tapasztalt már veletek kapcsolatban. Így ezt ki is lehet zárni, mint lehetőséget. A családpolitika pedig tagállami hatáskör, úgy alakítja az adott kormány, ahogy azt az adott társadalom hagyományai és érdekei kívánják. Érthető, ha a magyar társadalom nem kíván a svéd vagy a holland (francia, belga...) sorsára jutni! És ez jól is van így.

"Nézd már meg a benyújtandó törvényjavaslatot, (és 2/3-dal simán átmegy. Aztán találgass, hogy hogyan juthatsz miniszteri engedélyhez."

Nyilván. Habár, a 2/3-ad sem az égből pottyant le, nem véletlenül alakult így. A válasz a 'zellenzék' és a politikája.

==>

Kampfer 2020.11.15. 15:21:47

@élhetetlen: "Tehát lehet akármilyen hülye törvényt hozni, alaptörvénybe iktatni, mert a józan ész, a logika nem számít."

Ne csúsztass! A józan ész igenis számít. A logika számít kevésbé. Nem lehet teljesen elvetni, hiszen az előrelátás és a folyamatok jövőbeni alakulásának az extrapolálása logikus gondolkodást kíván. És ebből a szempontból az elmúlt 5-6 éve egyértelműen a kormányt igazolta, titeket pedig szinte hetente vágott pofán az élet! Állítottatok megannyi ostobaságot, amit aztán az élet vérrel írt felül, és még fog is fölülírni a jövőben. A kormány meglátásait pedig igazolta az élet. Tehát a józan és és a logika eddig sem a ti oldalatokon volt, most sincs ott!

"Elképzelem, hogy egy országban, ahol zömmel sötét hajúak élnek, valakinek elsül az agya, és benyújt egy törvénymódosítást, hogy ezen túl a szőkék nem házasodhatnak."

Nos, azt felejted el a mesédből, hogy ez nagyjából úgy hangozna, hogy a sötéthajúak évek óta látják, hogy a hasonló sötéthajú közösségekben mit művelnek, hogyan kommunikálnak és szervezkednek a szőkék és látják, hogy ennek mi lett az eredménye. EZT KÖVETŐEN 'sül el' valamelyik sötéthajú agya, látva, hogy köztük is ugyanazt kezdik művelni a szőkék. Persze, hogy olyan poltikai erőt fognak támogatni, amelyik föllép ez ellen. És ennek lesz eredménye egy törvény, ami RÖGZÍTI az addigi állapotokat, vagyis nem ismer el többletjogokat a szőkék számára, illetve fölismerve a szőkék trükkjeit, jogi eszközökkel szab gátat azoknak. Na, így lett volna kerek a te ostoba kis hasonlatod!

"Többen vannak a sötét hajúak, átmegy a törvény."

Nem a sötéthajúak vannak többen, hanem a politikájukat támogató VÁLASZTÓ. Hiszen az sem véletlen, hogy az ő politikájukat támogatja több sötéthajú választó, bár közülük is vannak, akik a szőkék felforgató tevékenységét támogatják. Tehát ebben is csúsztattál!

"Logikus válasz a miértre nincs, lehetséges válasz, hogy a javaslat benyújtójának nem tetszenek a szőkék."

Hazudsz! Nem az a gond, hogy a szőkék nem tetszenek nekik, hanem az a folyamat, amit azok elindítottak, illetve az ilyen folyamatok következményei nem tetszenek. És ez teljesen valid indok arra, hogy föllépjenek ellenük! Ezt is szépen 'csúsztattad'!

"Na, kb. erről beszélsz."

Mint fentebb kifejtettem, egyáltalán nem erről beszéltem. De ugye nem értetted meg a valódi lényegét a helyzetnek és az ellentétnek! Sebaj... :-)

"Mert az egyneműek házassága sem jelentene többet, mint az elképzelt hülyeországban a szőkék házassága."

Mondom, hogy nem érted! Kifejtettem, hogy miért nem ugyanaz a két szituáció, pontosabban miben nem fejtetted ki a valódi fejleményeket és az ellentétek okát!

"És, az ellentmondásod önmagaddal. „Mi még el is játszottuk!!!”. És ettől sárkánnyá változtál? Nem."

Nincs itt semmi ellentmondás, csak te egy libernyák szemével látod a történetet és nem annak valóságában. Persze, hogy nem lettünk sárkányok. Nem is késeltük le egymást.

"Ha most két fiú eljátszaná, hogy ők két királyfi, és összeházasodnak, attól buzivá változnának? Nem."

Vagy igen. Tudod, nekünk nem jött oda néhány betegbogár óvónéni, hogy elmagyarázza, hogy a királylányt fiú is eljátszhatja, sőt, akár egy királyfit is lesmárolhat a királyfi a sárkány hullája fölött! Mert azt láttuk otthon, az óvónéni számára is az volt a normális, hogy otthon anyák és apák élnek együtt és a királyfi is királylányt szeretne ölelgetni és lesmárolni. Nektek köszönhetően ma már arról szól a történet, hogy az a hülye (és nem elég 'progresszív'), akiben ne merülne föl a gondolat, hogy akár egy szerecsen királyt is lesmárolna a királyfi! Sőt! Megbélyegeztek, ha nem így gondoljuk! Mert mindig csak egy 'mesekönyvvel' kezdődik a betegség terjedése!

"Tudod, ha az ember egy szaklapba írt, azt még elolvastatja valakivel, mert az ember agya korrigál..."

Túlmagyarázod. Mint írtam, vállalható. Sokakról ez nem mondható el. A mondatszerkesztésed inkább az indulatod miatt gáz néhol... De együtt lehet élni vele.

"... neked meg az egész gondolatmeneted az, amikor helyesled, hogy személyes vélemények alapján hozzanak törvényt."

Ez ismét azt jelzi, hogy nem érted az egészet. MINDIG személyes vélemények alapján születnek a támogatott törvények. Amit választók milliói helyeselnek, vagy akár más százezrek számára irreleváns a törvény, akkor az társadalmilag is legitimált. Egyéni vélemények összességének az eredménye. És az ilyen politikai erők támogatottak. (Populisták???)

"Én tudom, hogy ez a törvény sem fog országos lázadást kirobbantani..."

Ez így van. És jól is van ez így!

"...ha engedélyeznék az egyneműek házasságát, és az örökbefogadást, az sem váltana ki semmit."

Hazudsz! Kinyitná az ajtót annak, ami a svédeknél is történik! Az ajtót sem szabad kinyitni, ez a lényeg!

"A LEGTÖBB embert, ami nem érinti, nem is foglalkoztatja."

Gondolom, az a nizzai néni is így volt a migrációval. Aztán...

"Harcolj tovább, én kiszállok!"

Ellenetek mindig harcolni kell és fogok! Fogunk! Kártékonyak és veszélyesek vagytok. Nem becsülünk alá titeket!!!
Üdv!
Kamp.
süti beállítások módosítása