„A 17-ek perére nyilvános tárgyaláson került sor. 13 vádlottat halálra ítéltek, köztük a "párhuzamos trockista központ" tagjait - mások mellett Karl Radeket és Grigorij Pjatakovot. A fél évvel későbbi "tábornokper" már a nyilvánosság kizárásával zajlott. A nyolc magas rangú katonai vezető, köztük Mihail Tuhacsevszkij és Iona Jakir elleni koholt vád a trockizmus bűne mellett a németek javára végzett kémkedés és katonai összeesküvés volt. Az ítélet golyó általi halál.” Mindez Moszkvában történt 1936-1937-ben. 

Szerencsére Magyarországon nincs halálbüntetés. Szerencsére Magyarországon a bírák jelentős része megőrizte szakmai tisztességét a „centrális erő” minden igyekezete ellenére. Szerencsére még nem sikerült kiirtani a büntető eljárási törvényből a bizonyítás, mi több, a tisztességes bizonyítás kötelezettségét.

Ezek a szerencsés körülmények kellettek ahhoz, hogy a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa - részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában - felmentse az úgynevezett tábornokper vádlottjait. Mint ismeretes, a Budapesti Katonai Ügyészség 17 honvédségi vezetőt és alkalmazottat vádolt meg többszörösen súlyosabban minősülő vesztegetéssel és más bűncselekményekkel. A közel egy éven át tartó tárgyalás-sorozatot, értelemszerűen végig ülte a Központi Nyomozó Főügyészség képviselője. Az eljárás végén elmondott vádbeszédében azonban ennek a leghalványabb nyomát sem lehetett érzékelni. Az ügyész ugyanis nem tett többet, mint azt, hogy „vádbeszédként” gyakorlatilag megismételte a vádiratot. Azt a vádiratot, amelynek az egy éven át tartó bizonyítási eljárás minden tételét cáfolta.

Ifkovics Béla bíró az ítélet indokolásában a vádiratot hiányosnak, a bizonyítékokat ellentmondásosnak és feltételezéseken alapulónak nevezte. És akkor még nagyon úri módon fogalmazott. A védők nem voltak ilyen szemérmesek, ők koncepciós eljárást emlegettek.

A vád lényege az volt, hogy a Honvédelmi Minisztérium intézményeinek vezetői és beosztottjai – mások mellett Fapál László, a Gyurcsány kabinet egykori államtitkára - 2002 és 2010 között összesen több mint kétszázmillió forintot kértek és kaptak több, a tárcának beszállító vagy arra pályázó cég vezetőjétől, vállalkozóktól.

Az ügyészség egyetlen vádlott, egy dandártábornok terhelő vallomására alapozta a vádakat. A tárgyalás során igazságügyi elmeszakértők megállapították, hogy ez a vádlott személyiségzavarban szenved és ez a kihallgatások során beszámítási képességét közepes fokban korlátozta. Mindemellett, vagy tán éppen ezért az ügyészek törvényellenes vádalkuval félrevezették, illetve beismerő és másokat terhelő vallomásának fejében – szintén törvényellenesen - büntetlenséget ígértek neki. Más gyanúsítottakat - akiket úgy mellesleg védőik távollétében hallgattak ki - azzal kecsegtettek, hogy cserében hasonló tartalmú vallomásukért kiengedik őket az előzetes letartóztatásból. Ezeken a törvénysértő módon beszerzett „bizonyítékokon” kívül a nyomozás során az ügyészség más bizonyítékot nem szerezett be, és – nyilvánvaló okból - egyetlen terhelő vallomást sem ellenőrzött.

http://viszkisdoboz.blog.hu/

Fapál László az ítélet kihirdetése után tett nyilatkozatában az ötvenes évek szellemét említette. Nekem – a fenti idézetből láthatóan – hasonlóan tragikus régebbi koncepciós perek jutottak eszembe. Különösen az után, hogy egy másik, most zajló perről közölt tudósítás szerint „a tárgyaláson kiderült: az ügyészség a BKV per iratai közül egy vallomást visszatartott, egyet pedig megváltoztatott. A védelem számára kiderült, hogy az eredetinek nevezett jegyzőkönyv nem egyezik annak állítólagos fénymásolatával.”

Állítom, hogy büntető igazságszolgáltatási pályám negyven éve alatt ilyesmi elképzelhetetlen volt. Talán ezért kellett megszabadulni azoktól az ügyészektől, akiket nem lehetett ilyen gyalázatra utasítani. Akik még emlékeznek a tisztességes eljárás követelményére.