A gyermek. De nem mindenkinek. Egyre gyakrabban hallunk arról, hogy szülők vagy nevelők gyermekeket bántalmaznak, szexuálisan zaklatnak, veszélyeztetik testi-lelki fejlődésüket.

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Fotó: origo.hu[/caption]

Most hozták nyilvánosságra a nemzetközi emberi jogi szervezet, a Human Rights Watch éves jelentését.  A jelentés szerint 2013-ban folytatódott a jogállamiság fenyegetettsége és az emberi jogok védelmének gyengülése. Számos egyéb mellett a szervezet a családon belüli erőszak jogi szabályozását is kifogásolja.

Magyarország 1991-ben ratifikálta a Gyermekek jogairól szóló New York-i egyezményt. Ebben az állam arra vállal kötelezettséget, hogy megvédi a gyermekeket az erőszak, a támadás, a fizikai és lelki durvaság, az elhanyagolás, a rossz bánásmód, vagy a kizsákmányolás – ide értve a nemi erőszakot is – bármilyen formájától.

Az Alaptörvény szerint minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz, de a gyermekek védelméről külön törvény is szól. Ez, egyebek között, kimondja, hogy minden olyan természetes és jogi személy, aki gyermek nevelésével, oktatásával, ellátásával foglalkozik, köteles a gyermekek jogainak védelmére.

Milyen szépen hangzik mindez. Főként akkor, ha nem csak írott malaszt maradna. Gondoljunk csak a legutóbbi, szigetszentmiklósi esetre. Senki nem látott, nem hallott semmit azok közül, akiknek kötelességük lett volna észrevenni a brutális gyermekbántalmazást, és intézkedéseket kellett volna tenniük. Miniszteri beavatkozás kellett ahhoz, hogy legalább fegyelmi eljárás keretében a mulasztókat felelősségre vonják.

[caption id="" align="alignright" width="288"] Fotó: ATV.hu
Szigetszentmiklós[/caption]

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) definiálta, mit jelent a gyermekbántalmazás. Eszerint ide kell értenünk nem csupán a fizikai, hanem az érzelmi bántalmazást is, a szexuális bántalmazás, az elhanyagolás és a gyermek kizsákmányolása mellett.

Egy 2003-ban készült nemzetközi összehasonlítás szerint a 27 vizsgált ország közül Magyarország a 24. helyen végzett a bántalmazás és elhanyagolás miatti gyermekhalálozási statisztikában. De nem sokkal jobb a helyzet azokban az esetekben sem, amikor nem ilyen tragikus a végkimenetel: 2011-ben 7300 gyermek családon belüli bántalmazása vált ismertté.

A büntetőjogi felelősségre vonás számos nehézségbe ütközik. Leggyakrabban a gyermek fizikai bántalmazása derül ki – ha kiderül – mert annak eredménye szemmel látható. A szexuális bántalmazást már sokkal ritkábban lehet felderíteni, és ennek több oka is van. Sokszor a sértett gyerek maga is szégyelli a vele történteket és inkább nem beszél róla, nem kér segítséget. Ha mégis, akkor mire az eset eljut a bíróságig, a szülők – nem ritkán éppen a bántalmazó házastársa – rábeszélik a gyereket, hogy vonja vissza a korábban tett állításait. De az is elég a felelősségre vonás meghiúsításához, ha a tárgyaláson a gyerek nem tesz vallomást. A törvény szerint ugyanis joga van megtagadni a vallomástételt, ha azzal hozzátartozóját terhelné. Ilyen esetben pedig a bíróság a korábban tett vallomását sem veheti figyelembe. Az eredmény: nincs olyan értékelhető bizonyíték, amelynek alapján a szülő bűnösségét meg lehetne állapítani.

[caption id="" align="alignleft" width="281"] Kép: sikerado.hu[/caption]

Legritkábban azonban az érzelmi bántalmazás kerül felszínre, holott ez is súlyos, maradandó károkat okozhat egy gyermek személyiségfejlődésében. Mit értünk érzelmi bántalmazáson? Amikor a gyereket folyamatosan megszégyenítik, semmibe veszik, azt sugallják neki, hogy értéktelen, vagy állandóan büntetik, félelemben tartják. Ide tartozik az is, amikor a külön élő szülő megakadályozza a másik szülővel való kapcsolattartást. Ilyenkor sokszor a gyerek maga sem tudja, hogy bántalmazás áldozata. Jogilag ezeket az eseteket a legnehezebb definiálni és bizonyítani. A magam részéről nem ismerek olyan bírói ítéletet, amely a vádlott bűnösségét kizárólag érzelmi bántalmazás miatt állapította volna meg. Hiába „kiskorú veszélyeztetése” a Büntető Törvénykönyv szerint az is, amikor a szülő a gyermek értelmi, érzelmi, vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti, a gyakorlatban szinte soha nem fordul elő, hogy az „elkövetési magatartás” pusztán érzelmi bántalmazásban merülne ki.

A gyermekbántalmazás elsősorban társadalmi, és nem pusztán jogi probléma. Amíg a gyermek jogainak védelme csak törvényi és nem erkölcsi parancs, addig igazán pozitív változásra nem számíthatunk.

[caption id="" align="aligncenter" width="462"] Kép: coloribus.com[/caption]