Nem elég?
2014. december 21. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Nem elég?

Baka András, a Legfelsőbb Bíróság (LB) volt elnöke májusban pert nyert a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán. A Fidesz uralta parlament ugyanis Bakát - mandátumának lejárta előtt - azzal a barbatrükkel távolította el pozíciójából, hogy a Legfelsőbb Bíróságot Kúriának keresztelte át.

[caption id="attachment_5399" align="aligncenter" width="300"]Baka Andrást kirúgták Baka András
Fotó: pestisracok.hu[/caption]

A strasbourgi bíróság kimondta, hogy a magyar hatóságok megsértették az LB volt elnökének a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogát. Ráadásul úgy mozdították el állásából, hogy egy alkotmányos jogszabályt hoztak. Emiatt Bakát attól a – mindenkinek kijáró – jogától is megfosztották, hogy az őt ért jogtalanság miatt bírósághoz fordulhasson.

[caption id="attachment_5400" align="alignleft" width="264"]Emberi Jogok Európai Bírósága, Strasbourg EJEB
Kép: cerf-institute.org[/caption]

 

A héten az emberi jogi bíróság egyik öt tagú tanácsa arról döntött, hogy a magyar kormány fellebbezését az úgynevezett nagykamara – ez Strasbourgban a másodfok - bírálja el.

 

[caption id="attachment_5401" align="alignright" width="300"]EJEB Nagykamara Kép: arsboni.blog.hu[/caption]

Vajon a kormány pusztán csak időhúzásból fellebbezte meg a strasbourgi elsőfokú ítéletet, vagy komolyan gondolja, hogy annak lényeges döntéseit a Nagykamara megváltoztathatja?

Baka András mandátuma eredetileg 2015-ig szólt, azaz jövő nyáron járna le. A Fidesz „zseniális” ötlete az volt, hogy az új Kúria elnöke csak az lehet, akinek öt éves magyarországi bírói gyakorlata van. Tehát Baka 17 éves Strasbourgban töltött bírói gyakorlata mitsem számít. A parlamentben az akkori igazságügyi miniszter - azóta európai biztos - Navracsics Tibor érvelt ezzel. Így sikerült 2011-ben Baka lábára utilaput kötni.

[caption id="attachment_5402" align="alignleft" width="300"]Átkeresztelték Kúriának Elkötelezett a kormány, hogy „a Kúria a régi fényében ragyoghasson"
Kép: kdnp.hu[/caption]

Strasbourgnak azonban elég volt végignéznie a 2011-es eseményeket ahhoz, hogy az ilyen trükkökre ne legyen vevő. Márciusban az LB elnöke "alkotmányosan aggályosnak" nevezte az ún. semmisségi törvényt, mert kötelezte a bíróságot, hogy az jogerős ítélettel befejezett ügyeket vizsgáljon felül. Balsai István - azóta alkotmánybíró - már akkor kijelentette, hogy a főbíró ne szóljon bele a törvényalkotásba, és amúgy is hamarosan jelentős változások lesznek a bírói igazgatás rendszerében. Baka e fenyegetés ellenére bírálta azt az alkotmánytervezetet, amely mintegy 300 bíró kényszernyugdíjazásával, az OIT megszüntetésével és a Handó Tünde vezette Országos Bírósági Hivatal (OBH) felállításával, valamint az ügyek tetszés szerinti ide-oda rakosgatásának lehetővé tételével durván beleavatkozott az igazságszolgáltatás rendszerébe.

Bakát nem csupán a strasbourgi ítélet, de az idő is igazolta. A felsorolt alkotmányellenes intézkedések közül egyedül a Handó féle OBH maradt talpon, az is úgy hogy hatáskörét némileg csökkenteni kényszerültek. Bár még így is maradt éppen elég.

 

[caption id="attachment_5403" align="alignright" width="247"]Országos Bírósági Hivatal Országos Bírósági Hivatal
Kép: birosag.hu[/caption]

Nem Baka volt az egyetlen, akit politikai okok miatt távolítottak el posztjáról. Így járt Jóri András, volt ombudsman is. Az ő ügyében a luxemburgi Európai Bíróság állapította meg, hogy Magyarország megsértette az uniós jogot. És Strasbourg előtt van még annak a mintegy 150 bírónak a kérelme is, akik – hosszú hazai tortúra után – kényszernyugdíjazásuk miatt fordultak oda.

[caption id="attachment_5404" align="alignleft" width="251"]Haza csak ott van, hol jog is van Kép: eurologus.444.hu[/caption]

 

 

Az utóbbi 3 évben mintegy 50 százalékkal nőtt meg a magyar ügyek száma. És ami még szomorúbb: jellemzően a törvényhozás, vagyis maga a parlament okozza a tömeges jogsérelmeket.

 

 

 

Meddig fizet még az állam a vesztes perek miatt súlyos euro-százezreket a mi pénzünkből? Mi kell még ennek a „kétharmados” társaságnak ahhoz, hogy végre felfogják: nem tehetnek meg akármit. Mikor lesz már elég ebből?

 

Elveszített perek Strasbourgban

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr757443150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Keszthelyi Gyula 2014.12.23. 10:32:18

Ezek elmennek a végsőkig. Nem, ezeknek ez sem elég.

dr. Keszthelyi Gyula 2015.01.04. 09:24:11

httpx://giuliotortenesze.wordpress.com/2015/01/04/het-evig-nem-volt-legitim-az-orvosi-kamara-tevekenysege/ A kormány most úgy tesz, mintha ezt el lehetne felejteni, és az eddigi jogsértő módon hozott intézkedések nem lennének semmisek.
süti beállítások módosítása