Állatorvosi ló
2016. március 06. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Állatorvosi ló

Gondolták volna, hogy ennek a szimbólumnak is köze van a joghoz? Az a Máttyus Nepomuk János ugyanis, aki a Lótudomány című könyvében úgy ábrázolt egy lovat, hogy azon valamennyi létező betegséget feltüntetett, hivatására nézve alkotmánybiztos és táblabíró volt. Ő persze „akkor még nem tudhatta”, hogy kései utódai majd a jogalkotásban is létrehoznak egy ilyen „lovat”.

lo-profistratega_typepad.jpg

Kép: profistratega.typepad.com

Mert az MNB-ről szóló törvény módosítása a jogalkotás valamennyi elképzelhető betegségében szenved. Nem is csoda, hiszen a február 29-én benyújtott törvényjavaslatot – Péterfalvi Attila ugyanaznap kelt figyelmeztetése ellenére – március 1-jén már el is fogadta a Fidesz szavazógépezete. Érthető ez a nagy sietség, hiszen 250 milliárd Ft nem kevés pénz. Mert éppen ennyit akarnak most eldugni a szemünk elől. És akkor még nagyon finoman fogalmaztam.

matolcsy-24_hu.jpg

Kép: 24.hu

Péterfalvi, az Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságának vezetője a legnagyobb rosszindulattal sem mondható a Fidesz ellenségének. De ettől a módosító törvénytől még őt is kirázta a hideg. Észrevételében hat oldalon át sorolta fel azokat az alkotmány- és törvénysértéseket, amelyekben ez a törvénymódosítás szenved. Persze, hogy elolvasták volna, azt már csak azért is kétlem, mert a szavazás előtti napon az index.hu által megkérdezett 13 képviselőből 13 még egyáltalán nem hallott az MNB törvény módosításáról. Ez persze nem gátolta meg a jól tájékozott honatyákat abban, hogy másnap szolgai módon feküdjenek rá az „igen” gombra.

szavazas-444_hu.png Kép: 444.hu

De térjünk a lényegre, amit egy kommentelő fogalmazott meg talán a legtalálóbban a Facebookon: „Matolcsy, az MNB fekete kalóza most még inkább kénye-kedve szerint rabolhatja az ország kincstárát, mivel a Fidesz ma titkosította az állami közpénzekre vonatkozó jogszabályt! Matolcsy nyugodtan költhet milliárdokat műkincsekre, százmilliárdokat döglött ingatlanokra, számolatlanul utalhatja a közpénzt saját alapítványainak! Mert megteheti! És zsebre tehet havi 5 milliót? Egy közmunkás 10 évi keresetét!”

monopoly-tenytar_blog_hu.jpg

Kép: tenytar.blog.hu

De nem ám csak az alapítványoknak juttatott 250 milliárd útját nem lehet követni, hanem az alapítványok által létrehozott gazdasági társaságok, és alapítványok pénzügyeit sem. „Egy közfeladatot ellátó szerv (MNB) által létrehozott civil szervezet is közfeladatot ellátó szervnek, a kezelésükben lévő vagyon pedig közpénznek minősül” – írja Péterfalvi Attila. Az ott keletkezett információk tehát közérdekű adatok. Nem tudom, önök hogy vannak vele, de ez az érvelés mintha meggyőzőbbnek tűnne Kósa Lajos hadoválásánál: „az alapító által az alapítványnak adott pénz nem őrzi meg korábbi «jellegét«, ezért az «alapítványi pénz alapítványi pénz«. Ha azt feltételezzük, hogy az MNB alapítványai közpénzként viselkednek, akkor nem lehetnek alapítványok.” Világos, nem? Persze a Kósáénál kicsit magasabb IQ-val rendelkezőknek sem könnyű megérteni a törvény indokolásának négy oldalából több mint kettőt kitevő magyarázkodását, hogy miként is „veszíti el közvagyon jellegét”az alapító által az alapítványnak juttatott közpénz.

kosa-lajos-banki-erik-www_origo_hu.jpg

Kósa Lajos és Bánki Erik - kép: www.origo.hu

Az pedig már nem is újdonság, hogy ezt a zseniális törvénymódosítást visszamenő hatállyal hozta meg a Fidesz uralta parlament. Ezzel akarván elérni azt, hogy a folyamatban lévő 26 bírósági perben vesztésre álló jegybank mégis győzni tudjon. És hogy a már jogerős – az adatok kiadására kötelező – ítéletet véletlenül se lehessen végrehajtani.

Eddig már három ízben hoztak olyan jogszabály-módosítást, amellyel megnehezítették, hogy hozzá lehessen jutni a közérdekű adatokhoz. Most tettek pontot az „i”-re.

Ha csak nem sokall be Áder János, meg az Alkotmánybíróság is ekkora pofátlanságtól. Mert azért valahol ők is jogászok, még ha eddig ez aligha derült ki róluk.

ader-greenfo_hu.jpg

 Kép: greenfo.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr1008449124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paragrafus 2016.03.06. 20:55:40

Én már nem csodálkozom Matolcsy Györgyön.
Amikor főbankárunk és helyettese elmulasztották bevallani a jegybank alapítványától is kapott, több, mint egymilliós fizetésüket (nem véletlenül akarják ezt az egészet titkosítani), akkor a Polt Péter vezette másik fiókintézmény az adócsalás vádját azzal utasította el (idézem): a feljelentett személyek a tiszteletdíjjal közvetlen kapcsolatba nem kerültek, az összegek a tudatukban saját jövedelemként nem jelentek meg. Így arra következtetni, hogy a valótlan adatok szolgáltatását tudatuk átfogta volna, nem lehet. A szándékosság hiányában pedig a cselekmény nem bűncselekmény". Megjegyzem: igazából eljutott a tudatukig, mert mindketten felajánlották a fizetésüket jótékony célokra. Szóval tudták, hogy van valami ilyen, ami a saját jövedelmük, hiszen oda tudják adni valakinek. Az ügyészség szerint viszont ez a logikai levezetés nem elégséges bizonyíték és elutasították a feljelentést.(Vajon tőlem is elfogadna egy ilyen érvelést az adóhivatal?)
Szóval, aki így gondolkodik, attól mit is várhat az ember közpénzügyben?

JT_Biopower 2016.03.06. 22:29:30

Remélem az orbán unoka első szavai a 'pa-pa' és a 'böj-tön' lesznek.

colonel Tigh 2016.03.07. 00:07:21

Agyrém. Nagyon komoly bajok lesznek ebben az országban.

ikke i drift 2016.03.07. 00:22:47

@paragrafus: Moldova kamionoskönyvében van egy eset, amelyben Törökországban a rosszul rögzített rakomány egy traktoros ölébe hullott a kanyarban, a traktoros meg belehalt. Nem kevés pénzért a rendőrség a traktorost hozta ki hibásnak, mondván ha nem akkor jön arra, akkor nem történt volna baleset. Szóval vannak még lehetséges fejlődési irányok a hazai jogrendben is.

paragrafus 2016.03.07. 01:37:51

@ikke i drift:
Ezen az alapon akkor a traktorgyárat is lehetett volna hibáztatni, minek gyártott traktort. Sőt, ha a traktoros szülei nem hozzák össze anno a traktorost, akkor szintén nem érhette volna baleset. Aztán az államot is lehetet volna hibáztatni, miért nem úgy építette meg az utat, hogy ne legyen benne kanyar. Vagy ha nem lett volna rakománya, akkor sem halt volna meg.
(Én is tudok úgy gondolkodni, mint a Matolcsy.)

2016.03.07. 07:25:20

"„az alapító által az alapítványnak adott pénz nem őrzi meg korábbi «jellegét«, ezért az «alapítványi pénz alapítványi pénz«"

Emlékeim a norvég alap által támogatott alapítványokkal éppen az volt a fidesz baja, hogy szerintük közpénzt használnak a fidesz lejáratására.
Tehát a norvégok által adott pénz közpénz, a magyaroktól adóként beszedett pénz nem közpénz. Fura egy logika.

Amúgy ebben a szar országban még ezt is megtehetik, mert még mindig van elég idióta ahhoz, hogyne lehessen őket eltakarítan.

2016.03.07. 07:27:30

@JT_Biopower: Optimális esetben az Orbán unoka nevelőszülőkhöz kerül, hiszen anyuci is a sitten fog megrohadni.

Phteven 2016.03.07. 08:09:28

M úr munkásságát elnézve az ember azt gondolhatná, hogy ez egy barom. Aztán lépnek egyet, és kezd gyanús lenni, hogy mégsem annyira hülyék. Várjuk meg a tavaszt, és meglátjuk az 1/3 hogy fog vélekedni a tevékenységükről.

Furusina 2016.03.07. 08:10:04

Egyetértve az Íróval, és a kommentelőkkel, annyit tennék hozzá amit, már többen leírtak. Az orbáni ámokfutásért az országlakosok a felelősek. Az orbáni alacsony származású söpredék hatalomra kerülve felelősség, és erkölcsi gátlások nélkül természetes módon viselkedik így, MERT HAGYJUK. A szerencsétlen megvezetett Orbán hívők megelégednek a hőzöngő giccsmagyarkodással, a társadalom nem 'jobboldali' fele, pedig politikailag inaktív. Ugyan fejétől bűzlik a hal, de marxi logikával, mi ilyen vezetőket tudtunk 'kitermelni' magunkból.

ikke i drift 2016.03.07. 11:51:37

@Furusina: Abban talán igaza van Orbánnak, hogy a magyar nép nem érett a demokráciára. Innen kezdve meg utazunk a hajóján, ami arra megy, amerre neki jó.
süti beállítások módosítása