Forrong a bíróság!
2017. október 21. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Forrong a bíróság!

Pereskedés, közérdekű adatigénylés, strasbourgi és alkotmánybírósági beadványok, késhegyig menő viták, éles kritikák egyfelől, nyertes pályázatok érvénytelenítése, integritás-szabályzat, kollektív büntetés, öltözködési előírások, civil-ellenesség, jogszabályok kijátszása másfelől – ez jellemzi ma az Országos Bírósági Hivatal elnöke és a bírák közötti viszonyt. Utóbbiak egy része nyílt sisakkal harcol, más részük morogva próbál ellenállni, megint mások alkalmazkodnak a megváltoztathatatlannak hitt rendszerhez.

hando-tunde-zarojel.jpg Handó Tünde, az OBH elnöke     Kép: Zárójel

Ez a helyzet most, amikor küszöbön áll az Országos Bírói Tanács (OBT) új tagjainak megválasztása. De mi is az az OBT, és miért fontos, hogy kik lesznek a tagjai? Hogy értsük, mennyire komoly a tét, egy kis „történelmi” visszapillantást teszünk. A sok szállal a Fideszhez kötődő Handó Tünde a radikális bírósági átalakításkor került az Országos Bírósági Hivatal (OBH) élére. Eredeti teljhatalmát nemzetközi nyomásra kényszerültek valamelyest korlátozni. Erre szolgál a 2012-ben létrehozott, 6 évre szóló mandátummal rendelkező, 15 főből álló Országos Bírói Tanács, mely (elvileg) felügyeletet gyakorol az OBH elnöke felett. A tanácsnak (elvileg) még arra is van hatásköre, hogy kezdeményezze az elnök leváltását. (A döntés joga persze a parlamenté.) Az OBT egy tagja a Kúria elnöke, 14 tagja pedig bármelyik, öt éves gyakorlattal rendelkező bíró lehet, akit a bírák küldöttei titkosan megválasztanak.

obt_013-birosag.jpg

Országos Bírói Tanács     Kép: birosag

Megalakulásakor Handó Tünde így jellemezte az OBT-t: „az OBT munkája során több területen önálló döntési jogköröket kap. Nem csak engem fognak ellenőrizni, hanem az egész bírói testületet is.”

Sokan bíztak abban, hogy Handó Tündéből, mindenféle Fidesz kötődése ellenére, jó vezető lesz. „Handó Tündét úgy fogadtuk, hogy ő belsős, szakmabeli, nagyon jó bírósági elnök, modern, igazi reformer alkat. Nagyon tehetséges, de az a centralizáció és önkény, amit megvalósított, minden erényét, és kezdeti eredményét lerombolta” – nyilatkozta róla Szepesházi Péter, az a kerületi bíró, aki a strasbourgi Emberi Jogok Bíróságához fordult Handó integritás-szabályzata miatt. Ugyane miatt fekszik két másik bíró beadványa az Alkotmánybíróság előtt.

szepeshazi-444.jpeg

Szepesházi Péter     Kép: 444

Akkor még nem tudták…, hogy az elnök asszony milyen leleményes lesz saját akaratának és hatalmának érvényesítésében.

„Handó Tünde visszaél hatalmával, s csak abból lehet bíró, akit ő akar” – lényegében ezt tartalmazza Vasvári Csaba keresetlevele, aki azért perelte be Handót, mert két, általa megnyert pályázatot is jogellenesen érvénytelenné nyilvánított. A Kúriának kell most döntenie, melyik bíróságot jelöli ki a per tárgyalására. Már tudjuk, hogy sajnos sok múlik ezen a döntésen. Bár nehéz lehet Vasvári keresetét elutasítani. Elég megnézni a Bírósági Közlönyt, amelynek ugyanabban a számában szerepel Vasvári pályázatának érvénytelenítése „mert az állás betöltését munkaszervezési változások indokolatlanná teszik” és szinte közvetlenül mellette Katona Tibor szegedi bíró kirendelése ugyanarra az ítélőtáblára.

darak-kuria-birosag_hu.jpg

Darák Péter, a Kúria elnöke    Kép: kuria-birosag.hu

De arra sincs józan magyarázat, hogy miért tiltotta meg az elnök asszony, hogy a bírák részt vegyenek egy, a Transparency International által szervezett versenyjogi témájú luxemburgi továbbképzésen. Azt viszont tudjuk, hogy „kollektív büntetésként” azért tiltotta le  a budapesti bírók szakmai fejlődéséhez fontos kúriai kirendeléseket, mert a jelenlegi OBT kifogásolni merészelte munkaszervezési módszereit.

Handó kifogyhatatlan a trükkökből. Nem lesz híján ezeknek az OBT új tagjai esetében sem. Elég, ha egy ici-pici fegyelmit oszt ki annak a bírónak, akit nem akar az új OBT-ben látni. Arra ugyanis már szavazni sem lehet. És vajon milyen trükk rejlik amögött, hogy a törvény előírása ellenére nem írja ki a pályázatot a Fővárosi Törvényszék elnöki tisztére, holott a mostani elnök mandátuma hamarosan lejár.

fazekas-24_hu.jpg

Handó Tünde és Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék jelenlegi elnöke   Kép: 24.hu

Nagy hát a tét: kikből áll majd az új OBT! Nyílt sisakkal harcolókból, vagy Handó híveiből.

 (V.H.)

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr5113048148

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fazekas Sándor bíró végre megbukott, mint Fővárosi Törvényszéki elnök 2018.01.18. 11:10:03

Egy újság írása alatti vitába becsatlakoztam a napokban ahol valaki úgy nyilatkozik Fazekasról, hogy szerinte mindig is becsületes és tisztességes ember volt és most is az. Ezt persze túl sokan vitatják, hogy igaz lehessen. Főként a tények és mára má...

Trackback: Tisztességes Bírói Magatartásért mozgalom megalakult 2017.11.23. 10:54:18

Képen lévő személyek balról jobbra haladva: Iván Gábor IGe a Bírói Önkény Ellen mozgalom alapítója, vezetője. Szepesházi Péter reformbíró, Ravasz László volt volt reformbíró. Utóbbiak az Egyéni Bírói Függetlenség és Felelősség mozgalom alapítói és ve...

Trackback: Fazekas Sándor vágyakozása Handó Tünde iránt 2017.10.22. 19:20:59

"A választás tétje – ahogy azt belső harcok is mutatják – óriási." .. " Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke, aki szerint nem átlátható az OBH elnökének eljárása, miközben a bírói álláshelyek átcsoportosítása, elvonása, megszüntetése az egyi...

Trackback: Tények önkényes értelmezése szabad a hazai bíróknak 2017.10.22. 09:05:18

A tények bírói önkényes értelmezése Magyarországon NEM bűncselekmény, ezért a magyar igazságszolgáltatás NINCS bűnözők kezében.

Trackback: Bírói önkényuralom kialakulása 2017.10.22. 09:04:48

Ha a hatalomnak nincs semmilyen kontrollja, illetve csak is saját maga, akkor a rendszer törvényszerűen önkényuralomba torkollik. - Bírói Önkény Ellen mozgalom

Trackback: Jog előtti egyenlőség 2017.10.22. 09:04:19

A jog előtti egyenlőség elve a gyakorlatban nagyon sokszor nem valósul meg. A legtöbb bíró nincs tisztába és nem is alkalmazza az alapvető emberi jogokat és az alkotmányba/alaptörvénybe foglalt elveket.

Trackback: Zuhan a bírák és ügyvédek bizalmi indexe 2017.10.22. 09:03:29

7 és 7 százalékot zuhant a bírák és ügyvédek bizalmi indexe a társadalmunkban 2008 és 2013 között. Ez nagyon komoly bizalomvesztés, mert eddig sem voltak a lista élén.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zs.ati 2017.10.22. 08:54:56

Kár,hogy az ilyen írás nem jut el az emberek nagy többségéhez.....csak azért,mert ebből az ilyen "mezei polgár"is mint én,tökéletesen megérti,hogy mi zajlik a NER országában.....

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.10.22. 09:10:36

A bírói önkény és a bírói bűnözés társadalmunk legveszélyesebb problémája. / Hazánkban nem csak a papok, bankok, a politikusok, gázszolgáltatók, de a bírók és a bíróságok is nagyon elkurvultak. / Magyarországon a törvénykezés és a bírósági gyakorlat is a bűnelkövetés eszközévé is vált.

Itt lehet társulni a Bírói Önkény Ellen mozgalomhoz:
www.facebook.com/BiroiOnkenyEllen/

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.10.22. 09:25:52

Törvényszegő a Fővárosi Törvény*szék. -Jogerősen
Bírói Önkény Ellen·2017. március 12.479 olvasás
* törvénytelenségi

A Bírói Önkény Ellen Mozgalom intézkedéseinek ez az első komoly sikere. Két tőlük független bíróság által, jogerősen megállapításra került, hogy jogsértők. A jogsértés gyakorlatilag általuk történő bűncselekmény elkövetését is jelenti.

Az első fokon Székesfehérvári Törvényszék megállapította az alapperben eljáró Fővárosi Törvényszék törvények és jogszabálysértéseit.
Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla megerősítette a Fővárosi Törvényszék többrendbeli elmarasztalását és a részleteket kihagyva csak a lényeget idéznénk:
„Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes által lefolytatott alapeljárásban történt eljárási szabálysértések a felperes tisztességes eljáráshoz való jogát sértették.”

A törvények szerint áltudós** Fazekas Sándornak a Fővárosi Törvénytelenségi-szék (de inkább már csak hokedli) elnökének kötelessége lenne az adott eljáró bíró, mégpedig Vavrikné ellen fegyelmi és-vagy büntető eljárást indítani, a mentelmi jogának a feloldásával, vagy annak a kezdeményezésével. Mivel a törvénytelenségekről tudott és ezen kívül is sok más esetben is törvénytelenül járt el ő maga is, neki pedig SOS be kellene nyújtani a lemondását.

Jelenlegi és jövőbeli sikerünk annak az alapelvünknek köszönhető, hogy nem a bírók ellen vagyunk, hanem a bírói önkény ellen küzdünk. Ebben a küzdelemben pedig már egyre több tisztességes és törvénytisztelő bíró is egy oldalon, egy érdekeltségben van velünk. Egyre több bíró szeretne egy megtisztulást és valódi jogállamot. Ahogyan mi is.

Bírói Önkény Ellen mozgalom, Iván Gábor IGe - alapító, vezető

** "A törvények szerint áltudós " a "dr."-t helyettesítő szövegrész. A “dr.” megjelölés a jelenlegi egymásnak ellentmondó törvények szerint sem jelent tudományos fokozatot. Annak használata tehát megtévesztő.

M János 2017.10.22. 09:39:43

Kedves Dr. Sándor Zsuzsa!
A nem jogvégzettek, de érdekeltek is nagy figyelemmel követik az életük felett döntő, hatalmi ág belső hatalmi viszonyait ismertető írásokat! Köszönjük.
Arra kérjük, még több és még keményebben megfogalmazott írással segítsen bennünket, ill. a szakma megtisztítását a bírói önkény ellen.
Egyszer voltam a kúrián 2 éve, a wellmann tárgyalt egy devizás ügyet, amire nem ő volt kiírva! Simán meghamísította a jegyzőkönyvet, melyről videó is készült. Azóta sem történt semmi!!! Ez rendben van?
A Kossuth téren mentem keresztül és a parlament előtt kiabált egy ember, hogy a bíróságok kiforgatták a vagyonából! Az őrök azt mondták, hogy minden nap ott van, mert megőrült a tehetetlenségtől! A bírók tisztában vannak a döntésük következményeivel? Nem hiszem…
Tisztelettel.

gamolta l anna valias 2017.10.22. 10:02:30

De igen, tisztában vannak, csak nem a magyar közembert képviselik.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.10.22. 10:07:51

Mit lehet tenni az elméletben és vele szemben a gyakorlatban, amikor a bíró a törvényszegő, bíró a bűnöző?
www.jogiforum.hu/forum/31/45196#reply

Éhesló 2017.10.22. 10:13:53

A bírák bármiféle demokratikus társadalmi kontroll felett álló hatalmi kaszt, melynek alkalmatlansága, aljassága, korruptsága mára már a legegyszerűbb emberek előtt is nyilvánvalóvá vált.

Ennek ellenére szabadon uralognak a társadalom felett és pusztítják, fosztogatják azt, bármiféle kontroll nélkül.

Az már csak a hab a bírók szartortáján, hogy vezetőik a diktatúra legaljasabb pártbizottságai, párttitkárai, komisszárjai által kaserolt gazemberei, vagy azok káderei, szellemi utódai.

Szét kell őket zavarni, B listázni kell őket, miközben el kell őket tiltani őket bármilyen közszolgálttól, jogi pályától és a helyükre feddhetetlen fiatalokat kell kinevezni, működésüket pedig demokratikus társadalmi kontroll alá kell helyezni.

A jelenlegi banda semmire nem alkalmas.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.10.22. 13:32:04

Egy itteni kép + egy hvg írás együtt megihletett bennünket. Ez lett az eredménye: erkolcstan.blog.hu/2017/10/22/fazekas_sandor_vagyakozasa_hando_tunde_irant

paragrafus 2017.10.22. 16:25:51

Bár már korábban más téma kapcsán már elmondtam, most a fentiekkel összefüggésben megint muszáj megemlítenem, hogy az Országos Bírói Hivatalt, mint jogintézményt létrehozó, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) közjogilag alkotmányellenes, mert a jogalkotás vonatkozásában a törvényalkotó többszörösen is megsértette a jogalkotás alkotmányos követelményeit.
Egyrészt a Bszi. egy közjogilag alkotmányellenes norma (alaptörvény) felhatalmazása alapján került megalkotásra.
Másrészt a Bszi-t 2011. december 2.-án hirdették ki, előző napi, december 1.-jei hatállyal. Ez alkotmányjogi szempontból kimeríti a visszamenőleges jogalkotás tilalmát. Ugyanakkor ezzel a visszamenőleges hatályú hatálybalépétetéssel nem biztosította a törvényalkotó a kihirdetés és a hatálybalépés közötti felkészülési idő alkotmányos követelményét.
Harmadrészt a Bszi kapcsán is megállapítható, hogy a törvény(javaslat) zárószavazása előtt érdemben és koncepcionálisan módosították a javaslatot és ennek megfelelően fogadták el a törvényt.

Ugyanis az Alkotmánybíróság 8/2003. (III. 14.) AB határozatában alkotmányos követelményként meghatározta, hogy jogalkotásra csak a jogbiztonság alkotmányos elvének megfelelően kerülhet sor. A jogbiztonság elve megköveteli, hogy a jogalkotás (...) ésszerű rendben történjék (...). (ABK 2003. március, 90.).

Az Alkotmánybíróság több határozatában is kifejtette, hogy a törvény(javaslat) zárószavazás előtt történt érdemi módosítása a törvény közjogi érvénytelenségét vonja maga után. Az Alkotmánybíróság leszögezte, hogy a törvényalkotási folyamat egyes eljárási szabályainak betartása a törvény érvényességének jogállami követelménye. A zárószavazás előtti érdemi módosítás vonatkozásában már nem történt parlamenti vita, az ellenzéknek nem volt joga, sem lehetősége módosítási javaslattal élni, nem tudtak hozzászólni, vagyis gyakorlatilag a korábbi, a vita alapját képező változathoz képest, diktátumként átverve, egy alapjaiban más tartalmú törvényjavaslatot emeltek jogszabályi szintre. Ebben a zárószavazás előtti módosításban már semmilyen tekintetben nem érvényesült a parlamenti mechanizmus, a jogalkotási szabályok folyamata, ráadásul zárószavazás előtt – alkotmányosan – már csak koherenciazavar okán lehetne módosítást benyújtani. És az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a közjogi alkotmányellenességben szenvedő norma visszamenőleges hatállyal semmis, érvénytelen és hatálytalan.

Az indokolás pedig újfent megállapította, hogy a súlyos eljárási szabálytalanság közjogi érvénytelenséget idéz elő. Az Alkotmánybíróság a 39/1999. (XII. 21.) AB határozatában a hivatkozott határozatokra utalva leszögezte, hogy a törvényalkotási folyamat egyes eljárási szabályainak betartása a törvény érvényességének az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető jogállami követelménye. (ABH 1999, 325, 349.) [ABH 2003,676,683-684.].
Az alkotmányos jelentőségű eljárási szabályok megsértése formailag érvénytelen (közjogi érvénytelenség) és illegitim döntést eredményez. Az Alkotmányra visszavezethető eljárási szabályok sérelmével meghozott döntésnek nincs sem alkotmányos legalitása, sem demokratikus legitimitása. Az országgyűlési képviselők által benyújtott alkotmánymódosítások(…) a demokratikus jogállamiság követelményét nyilvánvalóan nem elégítik ki teljes mértékben”, illetve, hogy „[a]z Alkotmány sorozatos (…) módosítása rendkívül aggályos a demokratikus jogállamiság követelményei (…) szempontjából”.
Az alkotmányozáshoz szükséges körültekintés és deliberáció legminimálisabb szintjét sem érte el. Nem volt elég idő a tervezett módosítás megvitatására, Mivel több, a javaslat tartalmát érintő érdemi módosítás is csak közvetlenül a zárószavazás előtt, került benyújtásra, ezért ez az eljárás még a törvényhozás vonatkozásában sem elégíti ki azt az alkotmányos jogelvet, amely az Alkotmány jogállami klauzulája alapján elvárható minimális követelményeket teljesíti. Az alaptörvény zárószavazás előtt beterjesztett módosítói tekintetében nem hallgattak meg jogi szakembereket, szakértőket, a zárószavazásra bocsátott végső tervezetet egyetlen bizottság sem tárgyalta meg. Ezért a Bszi. elfogadása (ahogy az alaptörvényé sem) nem felel meg a jogállamiság legalapvetőbb mércéjének. (AB hat. 1718/B/2010).

Mindezek alapján tehát megállapítható, hogy mivel a Bszi. - a közjogi alkotmányellenessége folytán - mint alkotmányos norma nem létezik, ezért ebből következően az is megállapítható, hogy az Országos Bírói Hivatal, mint jogintézmény sem létezik alkotmányos keretek között. Ezen intézmény minden ténykedése - függetlenül annak tartalmától - jogellenes és alkotmánysértő. Ebből következően (álláspontom szerint) az OBH döntéseihez, álláspontjaihoz, állásfoglalásaihoz semmiféle kötelező kötőerő, sem joghatás nem fűződhet. Vagyis az OBH semmilyen vonatkozásban nem intézkedhet a bírók felé, döntéshozatali joga semmilyen tekintetben nincs. Alkotmányosan pályázat kiírására és eldöntésére sincs jogosultsága.

Éhes Ió 2017.10.23. 11:15:56

Elegem van a bírói önkényből! Csak azért kaptam felfüggesztettet szemérem sértés vádjával, mert a Pride után kilátszott a nemi szervem a tangámból amikor egy iskola mellett mentem el.

VaradiJanos 2017.10.23. 11:49:17

A bírókènt megbukott szerző nagyon hiteles ám.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.10.23. 12:15:08

@VaradiJanos: Mert aztán te pszichiátriai betegként hiteles vagy.
@ÉhesIó: Neked ez egy kényszer, hogy mindig napvilágra hozod a perverzióidat?

OrbanseggenLorincz 2017.10.23. 15:07:26

Anyám 45 évet húzott le az egyik megyei biroságon (nem biroként, de nélküle nem mentek volna semmire). 2 éve nyugdijas. Örült hogy nem kell többet bemenni. Pedig imádta. De az elmultnyolcev nagyon durvan odatett az egész szakmának. Ugyvedek-birok elore kozlik, mit nem cs8nalnak meg, vallalnak el, mert nem lehet szembemenni a rendszerrel. Nagyon cifra dolgok vannak ám, atlagembereknek fogalmuk sincs, milyen szinten van szetboritva a hazai jogrendszer. Szánalmas szar ez az egész ország. A meszaros sosem fog ülni. Se a kozákcigány fönöke. A haverokrol ne beszeljunk, azok akármikor repülhetnek, csak várjátok ki.

bkkzol 2017.10.23. 16:12:52

"De arra sincs józan magyarázat, hogy miért tiltotta meg az elnök asszony, hogy a bírák részt vegyenek egy, a Transparency International által szervezett versenyjogi témájú luxemburgi továbbképzésen."
Most ezt valaki komolyan kérdezi??? Mi a franc az a Transparency International??? Miről tarthat továbbképzést? Milyen alapon?
Ennyi erővel a Klu Kux Klan tanfolyamokra is járhatnának!!
Rémesen hasonlít a történet amikor a háziorvosok eladták a lelküket egy 10 napos svájci gyógyszergyári "továbbképzésért" 1 óra séta a gyárban azután 10 nap kirándulás a feleséggel, szeretővel. Ezek után 5 évik ezen gyár termékeit írták fel ......
Pár sértett kis bírócska dohog.

Kelly és a szexi dög 2017.10.23. 16:27:25

tök jó, hogy a képen nem csak bírók láthatóak...szóval akkor kikből is áll pontosan az OBT?
csak mert így kicsit csúsztatás jellege van az írásnak...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.23. 16:42:38

Helyesebben szólva forrong a Szepesházi Péter nevű Gyurcsány csicska, meg még másik kettő balfasz.

Éhesló 2017.10.23. 17:07:04

@ÉhesIó: te csak egy szerencsétlen hülye nicktolvaj vagy, amit bárki láthat, aki a akrakterlapodra néz.
Keress orvost, mert a nicklopás már a maradék kevés agyadra ment.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.23. 17:58:43

@Éhesló:

A ballib tetvek csak ennyit tudnak meg a nevüket.

Nicket hamisítani, és hazudni, mint a blogger.

2 Gyurcsány csicska nem csinl nyarat.
A bíróságon se.

A forradalom is elmaradt eső miatt, és a Horn féel pufjakás ellenforradalmat éltetik Szanyiék, és Havas Szófiáék, az évfordulón.

Ennyi maradt.

JGDus 2017.10.23. 19:36:11

Nagy a baj. Az Öncenzúra általánossá vált. Hogyan várjuk el a házőrző kutyától, hogy ugasson, mikor a farkát behúzva a fal mellett sompolyog félelmében. HT ideális választás volt, minden úgy alakul, ahogy OV eltervezte.

Éhes Ió 2017.10.23. 19:46:33

@Éhesló: Te rohadt nicktolvaj! Bárki láthatja hogy hamisítvány vagy! Meg féltékeny vagy a bircára!

Jakab.gipsz 2017.10.23. 21:43:14

Nem a bíróság forrong. Ez hazugság!

Csak a vörösök a bigott komcsik bírók maradványai rikácsolnak még egy kicsit, (máshoz soha sem értettek) Ők azok akik szeretnek lánctalpakon állva, igazságot osztani, pálcát törni ártatlanok felett.

Ennek vége tessenek belenyugodni.

Parajpuding 2017.10.23. 21:52:22

A mocskos fideszbűnözők mindenhová beették magukat, mint a rák és pusztítanak, ami elemészti ezt az országot. De nincs gyógyulás, mivel a beteg ezt akarja.

Parajpuding 2017.10.23. 21:54:49

@Jakab.gipsz: nem tudom eldönteni, hogy kimosták az agyad, vagy eleve agyhalottnak születtél. A komcsik, akiket fikázol, éppen most kormányoznak, te ostoba véglény.

libsi nóta bárki unja 2017.10.23. 22:21:51

@zs.ati:
Szepesházi Péter évek óta menetrendszerűen felmondja a libsi pártoktól jól ismert kiskátét, amit az összes ellenzéki média bő terjedelemben adagol. Mint például itt is olyan formában, mintha ő lenne a "vox populi" a bírók soraiban, bár senkit nem képvisel önmagán kívül

Mi ebben az újdonság?

libsi nóta bárki unja 2017.10.23. 22:33:40

@OrbanseggenLorincz:
Annek idején polgári pereskedtem az "elmúttnyócév" egyik kisebb politikai szereplőjével. Jogilag tiszta ügy volt, de egyik bíró se merte megítélni nekem, pontosan tudom hogyan ment a befolyásolás. Úgyhogy fellebbezés, aztán megint, egészen 2010-ig, akkor győzelem. Ha maradnak Fletóék akkor gáz

Hazugság hogy nem volt befolyásolás 2010 előtt. Elég a közismert korrupciós ügyekre gondolni, hányat kimostak Tocsiktól Princzig

Jerico 2017.10.23. 23:46:08

Nincs független igazságszolgáltatás Magyarországon.

HgGina 2017.10.24. 01:43:25

A PKKB a bírói maffia melegágya.
Az elnököt, elnökhelyettest és egy rakás bírót demokratikus keretek közt már régen légvédelmi ágyúból lőttek volna ki műholdnak Észak-Koreánál demokratikusabb országokban is.

HgGina 2017.10.24. 01:44:21

@Jerico: Remélem, a függetlennel szemben (kötélen)függő még lehet.

medium size devil 2017.10.24. 04:53:04

@Jakab.gipsz: A sajat fasz fejedbol se latsz ki nyomorult nemhogy orszagos dolgokig.

medium size devil 2017.10.24. 04:57:55

@libsi nóta bárki unja: Nem allitja senki, hogy korabban nem volt befolyasolas. De jelenleg nagyobb, atfogobb, es kikezdhetetlenebb, ez az allitas. A kozpenzek elcsalasa meg sose volt ilyen erosen bevedve.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 09:14:50

@libsi nóta bárki unja:

"Szepesházi Péter évek óta menetrendszerűen felmondja a libsi pártoktól jól ismert kiskátét, amit az összes ellenzéki média bő terjedelemben adagol."

És éppen olyan kisebbségbe van a bírók között, mint ellenzéki tüntető esőben okt 23-án az ünneplők között.
Elhanyagolható kiusebbségben.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.24. 09:16:17

@Jerico:

Valóban nincs.. A Szepesházi féle komcis bérencek a Hagyó, Hunvald, Kulcsár féle tolvajokat pl rendre felmentik.

Ideje lenne kipicsázni őket az igazságszolgáltatás berkeiből, és tsizta közéletet teremteni.

libsi nóta bárki unja 2017.10.24. 11:09:21

@medium size devil:
"A kozpenzek elcsalasa meg sose volt ilyen erosen bevedve."

A spontán privatizációnak nevezett szabadrabláshoz képest ez nudli. Na az volt aztán lezsírozva, nem véletlenül kapta sorra a kitüntetéseket a fő zsírzóember Sárközi Tamás a libsi kormányoktól. És úgy melleseg máig nyögi az ország a közvagyon nyakló nélküli elherdálást

Aurora86 2017.10.24. 12:04:56

Ki van írva a Fővárosi elnöki pályázat, utána kéne nézni a dolgoknak, mielőtt írunk...

medium size devil 2017.10.24. 16:06:23

@libsi nóta bárki unja: Errol kene nemi konkretum, de inkabb jo sok, hogy pl. x gyarat eladta az APV y milliardert, viszont ezt megtamadta a birosagon egy masik vevo aki tobbet adott volna erte, de a birosag a nyertesnek falazott es igy ennyivel kevesebb folyt be az allamkasszaba. Most ugyanis ez megy, lasd pl. a KOZGEP olcsobb de mondvacsinalt okokkal lesoport palyaza tait a G nap ota.

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2017.10.24. 17:03:32

@Aurora86: Amikor írtam - és az meglepő módon még a megjelenés előtt volt - még nem volt. Kösz, hogy szóltál.

Jakab.gipsz 2017.10.24. 17:31:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @medium size devil: @Parajpuding:

Mi bajotok van, mi nem tetszik országos ügyekben?

Néhány vörös vérbíró bíró seggbe lesz billentve, előbb kellett volna elkezdeni, és őket elszámoltatni, kit mikor miért ítéltetek el a nép nevében, emeltetek vádat stb. + nyugdíj úgy mint rákosinak egy átlag munkás nyugdíja jár,

Már nincs hatalmatok, lehet menni panaszra a Transparency Internationalhoz, csak az igazat mondjátok, mi kommunista bírók , így kell kezdeni, erre voltatok büszkék. Védjétek meg magatokat, ha tudjátok. És ?Majd ítél a nép. A történelem már ítélt.

Éhesló 2017.10.24. 18:29:45

@ÉhesIó: te csak egy szerencsétlen hülye nicktolvaj vagy 22 hozzászólással és lopott nickkel, amit bárki láthat, aki a karakterlapodra néz.
Az L betűt cserélted ki a nevemben I-re, ami meglehetős primitív eljárás - a nicklopáson túl is.

Keress orvost, mert a nicklopás már a maradék kevés agyadra ment!

libsi nóta bárki unja 2017.10.24. 23:07:03

@medium size devil:
Haha micsoda naívitás!

A privatizációt nem lehetett megtámadni bíróságon, így volt kifundálva. Ez ment 1999-től, többszöri jogszabályi módosítgatás után egészen 1999. december 7-ig, amikor megszületett a jogegységi határozat, hogy mégis lehet perelni. Bár addigra már ez nem sokat változtatott, már rég elbuheráltak mindent

libsi nóta bárki unja 2017.10.24. 23:12:26

@libsi nóta bárki unja:
1989. évi XIII. törvény a gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról
süti beállítások módosítása