„A per”
2017. szeptember 10. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

„A per”

Franz Kafka regényében a főhős – egészen kivégzéséig - nem tudja, miért indítottak pert ellene. Attól tartok, sokan közülünk sem értik pontosan, miről is szól a luxemburgi Európai Bíróságnak a kvótaperben e héten hozott ítélete. Nem is csoda, hisz a Fidesz-kormány ez ügyben megszólaló tagjai – szándékosan - csak fokozzák a zavart.

aper-moly.jpg Kép: Moly

2015-ben az Európai Tanács egy ideiglenes - két évre szóló - határozatot hozott arról, hogy az unió más országainak is részt kell vállalnia a Görögországba és Olaszországba érkező menedékkérők kérelmeinek elbírálásában. Kikből is áll az Európai Tanács? A 28 uniós tagállam állam- és kormányfőiből. (Ez esetben a belügyminiszterek tanácsa hozta meg a döntést.) Ők döntöttek tehát arról, hogy melyik tagállamnak hány menekült kérelmét kell elbírálnia. Elbírálnia és nem befogadnia! Ezt a határozatot a 28 ország vezetőiből mindössze négy – Szlovákia, Magyarország, Cseh Köztársaság és Románia – ország vezetői nem szavazták meg.

viktor-orban-daily_express.jpg

Kép: Daily Express

Ha emlékeznek, már akkor vita volt arról, hogy Orbán megszavazta-e a menekültkvótát, vagyis mi az, amit aláírt Brüsszelben. Tény: a döntést nem, de azt a határozatot, hogy a többségi döntést be kell tartani, a miniszterelnök is aláírta.

Ez azonban nem akadályozta meg őt abban, hogy Szlovákiával együtt pert indítson az Európai Tanács határozata ellen az Európai Bíróság előtt. És miközben arról sokat olvashattunk, hogy Lengyelország is támogatólag belépett a perbe, arról alig esett szó, hogy ugyanakkor Belgium, Németország, Görögország, Franciaország, Olaszország, Luxemburg és Svédország az ellenkező oldalon avatkozott be.

eu-birosag-hitelsikerek.png

Kép: HitelSikerek

Bekövetkezett az, amire számítani lehetett: a pert elvesztettük. A bíróság előtt egyetlen „jogi érvünk” sem állta meg a helyét. És ez a nagy jogi erőlködés azért történt, hogy összesen 1294 menekült kérelmét ne kelljen elbírálnunk. Ennyi az a kvóta, amit az országnak teljesítenie kellett volna, illetve most már majd teljesítenie is kell. Az persze igaz, hogy más országok is jócskán elmaradtak a rájuk eső áthelyezésekkel, ám ők nem tagadták meg a határozat végrehajtását, nem pereskednek, legfeljebb húzzák az időt.

menekult-hirek_ma.jpg

Kép: Hírek ma

Orbán a pervesztés – és az elutasítás - szinte biztos tudatában a bíróság döntése előtt azt követelte az uniótól, hogy fizesse ki a határkerítésre költött összeg (270 milliárd forint) felét, miközben pontosan tudta, hogy az unió határvédelemre igen, de kerítésre nem ad pénzt.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke emlékeztette Orbánt, hogy 2015-ben felajánlották neki, hogy – Olasz- és Görögországhoz hasonlóan – a többi tagállam Magyarországtól is átvesz 54 ezer menedékkérőt, ám ezt Orbán visszautasította azzal a 4 millió euróval együtt, amelyet az unió átutalt az országnak. Mint ahogyan nem hívta le annak a 6,26 millió eurónak nagy részét sem, ami rendkívüli segélyként állt Magyarország rendelkezésére. Mindemellett az EU minden befogadott menekült után 6000 euró támogatást, fizet.

jean-claude-juncker-uj_szo.jpg

Jean-Claude Juncker     Kép: Új szó

Miközben Szijjártó külügyminiszter azt nyilatkozza, hogy „Magyarország minden jogorvoslati lehetőséget igénybe vesz, hogy a magyar emberek akarata ellenére ne lehessen az országba telepíteni senkit”, a mellette álló Trócsányi igazságügyminiszter elárulja, hogy nincs is jogorvoslati lehetőség az ügyben. Arról persze „megfeledkeznek”, hogy a saját Alaptörvényük szerint is a kormánynak végre kell hajtania az Európai Bíróság döntését.

szijjarto-trocsanyi-444.jpeg

Szijjártó és Trócsányi sajtótájékoztatója   Kép: 444

Időközben már folyik a kötelezettségszegési eljárás az Európai Bizottság előtt azokkal az országokkal – köztük Magyarországgal - szemben, amelyek az elmúlt évben egyetlen menekültet sem fogadtak be. Ez az eljárás azt eredményezheti, hogy a kormánynak (nekünk) súlyos milliárdokat kell fizetnie mindaddig, amíg nem hajtja végre az unió döntését.

Ahelyett tehát, hogy kedvezményezettek lettünk volna – tőlünk vittek volna el 54 ezer menedékkérőt, kaptunk volna mintegy 10 millió, plusz befogadottanként még 6000 eurót – ülünk a szégyenpadon és még vastagon fizethetünk is. Kafkai.

franz_kafka-slideplayer_hu.jpg

Kép: SlidePlayer.hu

V. H.

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr2712819596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.10. 19:28:41

A magyar pozíció a helyes. Az igazságot akkor is meg kell védeni, ha az elnyomók jogrendje ellenzi.

Kampfer 2017.09.10. 20:52:01

Vártam ezt a bejegyzést is, bírónő!

Természetesen köszönöm az összefoglalót. Néhány észrevételem volna!

"Ők döntöttek tehát arról, hogy melyik tagállamnak hány menekült kérelmét kell elbírálnia. Elbírálnia és nem befogadnia!"

Ez így rendben is van. Tehát ha a magyar hatóságok megvizsgálják 1294 migri kérelmét, majd azt alaptalannak ítélve ráütnek egy jó nagy piros pecsétet, hogy 'ELUTASÍTVA', akkor utána mi történik? Mert ehhez nekünk MINDEN JOGUNK adott. 1294 migri ír és kér valamit, mi pedig azt mondjuk, hogy 'na neee...'! Akkor mennek vissza a feladónak (olaszok vagy görögök)??? Vagy nekünk kellene megoldani a visszatoloncolást is? Mert ez nem igazán mindegy!

"Bekövetkezett az, amire számítani lehetett: a pert elvesztettük. A bíróság előtt egyetlen „jogi érvünk” sem állta meg a helyét. És ez a nagy jogi erőlködés azért történt, hogy összesen 1294 menekült kérelmét ne kelljen elbírálnunk. Ennyi az a kvóta, amit az országnak teljesítenie kellett volna, illetve most már majd teljesítenie is kell."

Ez világos. De azt bírónő sem vitathatja, hogy a biztonságunk érdekében helyes döntés volt, hogy ide nem engedünk be migriket! Illetve ha vitatja is bírónő ezt az érvet, azért az élet mégis Orbánt igazolta, bármennyire gyűlölik is érte, illetve bármennyire vitatják is a politikáját. Ha a cél nem változott (márpedig miért változna), akkor továbbra is célszerű MINDEN eszközzel megakadályozni, hogy ide akár egy migri is bekerülhessen az egyetértésünk és akaratunk nélkül! Ebben azért elég nagy társadalmi egyetértés van (nyilván nem teljes, de meghatározó többség a pokolba kívánja ezeket a migriket)!

"Orbán a pervesztés – és az elutasítás - szinte biztos tudatában a bíróság döntése előtt azt követelte az uniótól, hogy fizesse ki a határkerítésre költött összeg (270 milliárd forint) felét, miközben pontosan tudta, hogy az unió határvédelemre igen, de kerítésre nem ad pénzt."

Egyrészt: Orbán igénye teljesen indokolható és korrekt volt!
Másrészt: HAZUGSÁG, hogy nem adnak támogatást határvédelemre! Kerítésre lehet, hogy nem! De dróthálóra, acéloszlopokra, érzékelőkre és jelzőrendszerre igen! Továbbá a bolgár, lett, görög és spanyol határzárakat IS támogatták! Hazudik a juncker, mint azt már ezerszer megtette korábban is!

"...emlékeztette Orbánt, hogy 2015-ben felajánlották neki, hogy – Olasz- és Görögországhoz hasonlóan – a többi tagállam Magyarországtól is átvesz 54 ezer menedékkérőt, ám ezt Orbán visszautasította azzal a 4 millió euróval együtt, amelyet az unió átutalt az országnak."

Bírónő! Miért nem vagyunk korrektek? Miért nem írja le a feltételét is a támogatásnak? Miszerint ebben az esetben Magyarország TERÜLETÉN kellett volna 'hotspotokat' létesíteni, oda beengedni a hordákat, majd a többiek onnan átvesznek (vagy nem...) valamennyit? Épeszű ember ilyet nem akarhat! Teljesen korrekt volt, hogy ebbe nem mentünk bele! Ha az olaszok és a görögök olyan ostobák, hogy szerintük ez így jó, hát legyenek. Tegyék, de a maguk kárára és ne máséra! Szerintem...

"Mindemellett az EU minden befogadott menekült után 6000 euró támogatást, fizet."

Nagyszerű! Tehát akkor miért akar mindenki ezerrel megszabadulni tőlük? Mellesleg: az után mennyi támogatás jár, amelyik négy néven négy különböző német tartományban is regisztrált és mindben külön ellátást is kap??? :-)

"Időközben már folyik a kötelezettségszegési eljárás az Európai Bizottság előtt azokkal az országokkal – köztük Magyarországgal - szemben, amelyek az elmúlt évben egyetlen menekültet sem fogadtak be."

Az állítás nem valós. A csehek fogadtak be migriket!

"Ez az eljárás azt eredményezheti, hogy a kormánynak (nekünk) súlyos milliárdokat kell fizetnie mindaddig, amíg nem hajtja végre az unió döntését."

Egyrészt: a büntit le kell vonni az általunk kért összegből!
Másrészt: talán jobb valamennyi büntit kifizetni, mint migriket engedni az életterünkbe. Az élet ezt bizonyítja.
Harmadrészt: gyorsan át kell venni 5-600 migrit és simán elutasítani mindet, majd boci szemekkel közölni, hogy rendben, elkezdtük, megtettük. Sajnos nem járt nekik a védelem... Bocs, bocsiiii! :-)

"Ahelyett tehát, hogy kedvezményezettek lettünk volna – tőlünk vittek volna el 54 ezer menedékkérőt, kaptunk volna mintegy 10 millió, plusz befogadottanként még 6000 eurót – ülünk a szégyenpadon és még vastagon fizethetünk is."

Bírónő! Kérem, ezt az utóbbi mondatát azért gondolja át! NEM EZ VOLT A VÁLASZTÁS! Ez így, ebben a formában nem igaz! Tegyünk említést az itt létrehozandó 'hotspotokról' is! (Ajánlott irodalom: a heti tudósítás a libanoni menekülttáborokról az Indexen!)

A szégyenpad meghatározás szubjektív és relatív... Inkább vagyok ostobák által szégyenpadnak kikiáltott helyen nyugalomban és békében, mint megdicsőülve letarolva és véres fejjel, kezekkel kifektetve egy vesztőhelyen! Továbbá a 'szégyen' kifejezés egy junckertől vagy a 'sulctól' elég irónikus volna! Nem? :-)

Azért inkább ne kapjunk egy fillért se, hogy ilyeneket kelljen beengedni az életterünkbe! Szerintem...
Üdvözlettel: Kamp

Kampfer 2017.09.11. 07:52:30

Esküszöm, nem én 'intéztem' így:

kuruc.info/r/2/176969/

Üdvözlettel: Kamp.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.11. 15:09:19

@Kampfer:

Most tényleg Sorosnak dolgozó ügyvédeknek, jogászoknak magyarázod, hogy a gazdijuk, munkaadójuk hazudik ?

Miután ide akarták pakolni hozzánk hotspotokba a migránsokat ?

dunántúli gyerek 2017.09.11. 15:37:34

senkit nem érdekel miről szól az ítélet

azt meg mindenki tudja hogy az EU annyira szereti a hasznos migráncsokat hogy megosztaná velünk a hasznot

köszi nem kérjük

conchita wurst 2017.09.11. 15:57:27

Elég meggyőző hogy az EU több országa fizet a migriknek hogy mennyenek haza, közben meg nekünk is magyarázzák hogy vigyük már őket.

Emiatt felesleges volt ez a bíróságosdi, eddig is vágtuk mi a helyzet.

A poszzter meg a népszavazás előtt azt hazudta hogy nincs is kvóta most meg azt hogy csak elbírálni kell nem befogadni, na ja persze.

putris72 2017.09.11. 16:03:47

Kedves bírónő!Árulja már el,hogy miként lehet az,hogy szinte senki nem tartotta be a kötelező elosztást,ami maga szerint sem,és baloldal szerint sem volt és nem is létezik!Miként veszthetünk egy perben ami nem létezik?És vajon miért is csak pár akadékoskodó kelet európai ország ellen indítottak,vagy indítanak kötelezettségszegési eljárást?Miközben senki nem tartotta be,és nem is tartja be a szétosztás!Persze gondolom ha az ön,és a sok liberális nyakára telepítenék őket akkor biztos nem támogatná ezt az egészet!Mivel önök itt is csak fényképről,és híradóból látnák őket így nem zavara az egész önöket!

sas70 2017.09.11. 16:04:26

@dunántúli gyerek:
"senkit nem érdekel miről szól az ítélet"
Csak az a lényeg, hogy mit mond az a drága jó mini szterelnökúr, áldassék a neve mindennap!

sas70 2017.09.11. 16:06:13

Kit érdekelnek a tények? A hit, az a fontos, még ha vak is!

Kampfer 2017.09.11. 16:16:02

@sas70: Ez csak üres fecsegés a részedről. A migrik jelentette veszély felismerése és emlegetése nem hit kérdése. Mellesleg milyen tényekre utalsz? A jogi vitára, illetve arra, amit ez a sok 'főnyeremény' migri jelent Európa számára?
Kamp.

illaim 2017.09.11. 17:08:43

@Kampfer: Aztán mi van ha az az 1900 + nem migri, hanem tényleg menekült? Ha egyáltalán képes vagy érzékelni a különbséget!

Brix 2017.09.11. 17:11:30

A jogot nem lehet kiszakítani való vilàg realitàsaiból. Valójàban meg kellene jelenni a vilàg vàltozàsainak. A Genfi- konvenció a 60-70 évvel ezelőtti vilàgàllapotokat tükrözte, így módosítàsra szorul...A kvótàról: volt egy népszavazàs, ahol elsöprő többséggel elutasítottuk a kvótàt, jogilag érvénytelen , de facto érvényes, hiszen ilyen erős elutasítàs, politikai következményekkel jàr...Mindenki tudja màr, hogy az illegàlis népvàndorlàs mekkora veszély a befogadó tàrsadalomnak...rengeteg az àrtatlan àldozat...Inkàbb fizessünk, de ne húzzuk be a trójai falovat az orszàgba. A biztontàg megfizetetlen dolog...

Brix 2017.09.11. 17:18:07

@illaim: Nincsen semmi...Túl veszélyesek: màs alrassz, màs kultúra , màs vallàs, màs alapértékek...Ebbe a " halmazba" veszélyes belenyúlni, mert a csalódottsàg frusztràciót szül, frusztràció meg erőszakot...A szíreket kivéve, nem a középosztàly jön, hanem még afrikai es dél- àzsiai tàrsadalomnak is az alja...Nincs lehetőség őket befogadni, extrém eseteket kivéve, amit én is elfogadnék pl. nemi erőszak àldozatàul esett nők....De, ezt sem külső kvótàk alapjàn...

Kampfer 2017.09.11. 17:35:36

@illaim: "Aztán mi van ha az az 1900 + nem migri, hanem tényleg menekült?"

Amennyiben igazolást nyert, hogy VALÓBAN menekülők, valamint a belépésen múlik az életük, akkor zárt táborokban gondoskodni lehet a védelmükről. Ez evidens. De szegregálva őket a társadalomtól, őrizet alatt tartva őket, majd a körülményeik tisztázása után, ha a hazájukban javulnak a körülmények, akkor a hazaszállításukról gondoskodni kell.

Az, hogy menekültek, az alábbiakat jelenti:

- igazolni tudják magukat iratokkal, egyértelműen ellenőrizhető a kilétük és a származási országuk
- meg tudják indokolni, mi vagy ki elől kell menekülniük Szerbiából, miért van ott veszélyben az életük
- feltétel nélkül alávetik magukat a magyar szolgálatok rendvédelmi és regisztrációs intézkedéseinek
- együttműködnek a körülményeik tisztázása során

Amennyiben ezek bármelyike nem valósul meg, úgy csak közönséges migrinek tekintendőek, úgy is kell kezelni őket.

"Ha egyáltalán képes vagy érzékelni a különbséget!"

Természetesen. Lásd fentebb!
Üdv: Kamp.

anonymand 2017.09.12. 06:17:20

@Kampfer:

Túl azon, hogy képtelen vagy tisztességes, emberi hangon írni a menekültekről, a végére még a korábbiaknál is nagyobb sületlenséggel tetézed eddigi (aljas, minősíthetetlen) "munkásságodat".

"Amennyiben igazolást nyert, hogy VALÓBAN menekülők, valamint a belépésen múlik az életük, akkor zárt táborokban gondoskodni lehet a védelmükről. Ez evidens." - nem evidens.
Nem evidens, hogy te bezárnád őket.
Mert akik védett, vagy menekült státuszt kaptak, azokat nem lehet bezárva tartani.
Ez az ami evidens.

"De szegregálva őket a társadalomtól, őrizet alatt tartva őket, majd a körülményeik tisztázása után"... - a rövid távú memóriáddal óriási gondok vannak.
Egy bekezdéssel előbb írtad: "Amennyiben igazolást nyert"...
A te szemed előtt csak egy cél lebeg, ha véletlen bejutnak is az országba, legyenek bezárva.
Az evidens, hogy szóljon bárhogy a jog, téged nem érdekel.
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a0700080.tv

"Amennyiben ezek bármelyike nem valósul meg, úgy csak közönséges migrinek tekintendőek, úgy is kell kezelni őket." - ajánlom becses figyelmedbe, hogy a "migrinek" nincs minősített esete.
Nincs "közönséges" "migri", és nem közönséges bevándorló, menekült.
Ajánlom még becses figyelmedbe A Magyar Nyelv Értelmező Szótára, illetve az Idegen Szavak szótára című művek vonatkozó szócikkeinek olvasgatását!

Kampfer 2017.09.12. 16:10:58

@anonymand: Nímand!

"Túl azon, hogy képtelen vagy tisztességes, emberi hangon írni a menekültekről..."

A MIGRÁNSOKRÓL? Mert menekülőt továbbra sem láttam egyet sem!

Tudod, egyrészt úgy írok róluk, ahogy az az én véleményem tükrözi és ahogy akarok. Másrészt, úgy írok róluk, ahogy azt szerintem megérdemlik és amit a viselkedésük indokolt!

"...a végére még a korábbiaknál is nagyobb sületlenséggel tetézed eddigi (aljas, minősíthetetlen) "munkásságodat"."

Nos, ami számodra 'sületlenség', az mások számára evidencia. Amit te sületlenségnek nevezel, azt egyes helyeken már szorgalmazzák, mert máshol emberéletekkel fizettek a hozzád hasonló ostoba, naív és agyament gondolkodás eredményeképpen! Nem lenne gond ezzel akkor, ha a saját ostobaságoddal csak a saját és a családod életét vagy körülményeit tennéd kockára! Hidd el, akkor én is tennék rád nagyívben!

Az aljast és minősíthetetlent pedig fejtsd ki, vagy indokolt, ellenkező esetben csak a te 'munkásságodra' jellemző buta és színvonaltalan, érvektől mentes, felsőbbrendűségedet szánalmas módon bizonygatni próbáló gyenge fröcsögésnek tudom tekinteni (mert az is).

De akkor a lényegre:

"Nem evidens, hogy te bezárnád őket."

Szerinted. Szerintem pedig evidens, hogy idegen országból, nem normál körülmények között érkezett tömegeket bezárok és szegregálok, nem engedem őket a társadalomra egy szánalmas kis papírkával a kezükben! Ez számomra evidens. Számodra nyilván nem az, de ez engem nem frusztrál. Az igen, hogy ezzel nem csak téged és a családodat teszed ki veszélynek, hanem más polgárokat és családjukat, javaikat is! Na ez már zavar!

"Mert akik védett, vagy menekült státuszt kaptak, azokat nem lehet bezárva tartani."

Dehogynem lehet! Hogyne lehetne! Egyszerűen meg kell változtatni az erre vonatkozó törvényeket és a folyamatot át kell alakítani. Már sokszor írtuk itt is: nem a társadalom kell létezzen a törvényekért, a törvények kell szolgálják a társadalmat! Ha a társadalom érdeke az, hogy a migriket ne engedjük be, akit pedig mégis, azt tartsuk őrizet alatt, akkor legyen ez a törvény.

"...a rövid távú memóriáddal óriási gondok vannak."

Semmi gond nincs azzal, hidd el! A te szövegértéseddel és logikáddal van komoly gond, de ez engem nem érint. Ez az iskolád és anyád kudarca!

" őrizet alatt tartva őket, majd a körülményeik tisztázása után..."

Beengdtük őket. Ok. Igazolva látszott a veszélyeztetettségük. A beengedés után nyilván meg kell vizsgálni ezer más körülményt (, személyi. egészségügyi, nyelvtudásbeli, további szándékot illető körülmények, kibocsátó ország tisztázása, előélet, többi szolgálatok adatbázisai stb.), majd ezt figyelembe véve dönteni a továbbiakról. Ha már megszűnt a menekülés indoka, akkor visszaküldeni a hazájába. Addig védelmet kap, nem bántja senki, de korlátozva van a mozgásában. Ennyi.

"Egy bekezdéssel előbb írtad: "Amennyiben igazolást nyert"..."

Mert az ott, a határon kell kiderüljön. Menekül? Ok. Miért? Vadásznak rá a szerbek? Ok. Miért? Veszélyben az élete? Ok, gyere be. Ennek az átkelőn kell kiderülnie. Persze, ha ő ott azt adja elő, hogy a szerbeknél nem bántja senki, akkor nyilván NEM MENEKÜLŐ! Ahogy az a fociedző sem kellett fusson az életéért a szerbektől, csak a désijánosok és a pardavimárták szerint!
Tehát nem egy dologról volt szó a két bekezdésemben, jóember!

"A te szemed előtt csak egy cél lebeg, ha véletlen bejutnak is az országba, legyenek bezárva."

1. Lehetőleg be se jussanak! Ott az átkelő, adja elő a panaszát ott!
2. Ha előadja a panaszát, nem ő dönti el, hogy bejöhet-e vagy sem! Ahogy azt sem ő dönti el, hogy menekültként, vagy migriként kezelik-e! Azt a hazai hatóságok döntik el!

"Az evidens, hogy szóljon bárhogy a jog, téged nem érdekel."

Az evidens, hogy a jogszabály NEM helyezheti előbbre a migrik érdekeit a magyarok érdekeinél! Ergo a hivatkozásod bár jogos, de az élet már évekkel ezelőtt túllépett rajta! Tovább idézd kérlek, hogy a hivatkozott egyezmény kérelmezőkre vonatkozó előírásait milyen arányban és módon szegték meg a migrik konzekvensen! Ami természetesen kizárja a továbbiakban az igényüket is a státuszra!

"ajánlom becses figyelmedbe, hogy a "migrinek" nincs minősített esete."

Ajánlanám figyelmedbe, hogy néha használd az agyad, hidd el, segít!
Migrinek nincs minősített esete? Kis naív...

Tudod, van a 'szegín' bociszemű migri, akit a fotón látsz és sajnálni kell.
És van ez: kuruc.info/r/2/176969/
Ennyit a 'minősítésről'...

"Nincs "közönséges" "migri", és nem közönséges bevándorló, menekült."

Hogyne lenne! Csak te még életedben nem láttál olyat, csak próbálod osztani az észt és mosdatni ezt a bandát hónapok óta! Ez a te munkásságod...
Nekem ez persze egyáltalán nem fáj, mert jókat mosolygok a naivitásodon és a nem is ritka ostobaságodon, de ez a te dolgod, nem érint. Az, hogy számodra előbbre való egy migri fájdalma, mint egy hazai polgár és a magyar társadalom érdeke, az persze zavar, de ez a te döntésed! De ettől te nem leszel felsőbbrendű, vagy okosabb! Sőt! Olvass híreket!
Kamp.

anonymand 2017.09.12. 19:55:09

@Kampfer:

"Nímand!" - szójátékodhoz gratulálok, remek humorérzékre vall!

"A MIGRÁNSOKRÓL?" - ed.dig következetesen a "migri", természetesen minden pejoratív felhangtól mentesen, volt a forma.
A "migráns" is elfogadható egyébként, hiszen az Idegen szava szótára..
"Mert menekülőt továbbra sem láttam egyet sem!" - túl azon, hogy a kifejezés egy az egyben megfelel a migráns fogalmának (is), nem tudhatom hol élsz, hogy nem láttál.
Azt nehéz ugyanis feltételezni, hogy míg a hatóságoknak fáradságos munkába kerülhet kideríteni valaki menekült voltát, te ránézésre meg tudod állapítani, hogy ki az, és ki nem.

"Tudod, egyrészt úgy írok róluk, ahogy az az én véleményem tükrözi és ahogy akarok." - ezzel semmi bajom, véleményszabadság van (elvileg), egyrészt.
Másrészt, én is a véleményem írom.
"Másrészt, úgy írok róluk, ahogy azt szerintem megérdemlik és amit a viselkedésük indokolt!" - ezzel már messzemenően nem értek egyet.

"Nos, ami számodra 'sületlenség', az mások számára evidencia" nem egyezik a véleményünk.
No und?
"Amit te sületlenségnek nevezel, azt egyes helyeken már szorgalmazzák, mert máshol emberéletekkel fizettek a hozzád hasonló ostoba, naív és agyament gondolkodás eredményeképpen! Nem lenne gond ezzel akkor, ha a saját ostobaságoddal csak a saját és a családod életét vagy körülményeit tennéd kockára! Hidd el, akkor én is tennék rád nagyívben!" - ez egy kicsit ugyan zagyvára sikeredett, de sebaj!
Hosszan lehetne elemezni, hogy mennyiben lehet a népvándorlás jellegű mozgásnak tulajdonítani az "emberéletekkel fizettek" kitételt.
Nem kell ahhoz idegennek idejönni, más országba menni, hogy (ártatlan) áldozatok ne legyenek.
Régóta léteznek bűnügyi statisztikák, napi bűnügyi rovatok is szolgálhatnak adalékkal.
Függetlenül a migrációtól.

"Az aljast és minősíthetetlent pedig fejtsd ki"... - nem szívesen.
Aljas, mert éppen úgy, mint a kormány plakátkampánya, egy természetes emberi reakcióra, az idegentől való tartásra (félelemre) alapozol, és azt igyekszel fokozni, erősíteni.
..."érvektől mentes"... - nyilvánvaló, hogy számodra még a megadott jogforrás sem érv.
Vicces vagy.

"Nem evidens, hogy te bezárnád őket." - kissé értelemzavaró, mert hiányosra sikeredett, de látom felfogtad, ezért bónusz pont jár!
Helyesbítem: Nem, evidens, hogy te bezárnád őket.
"Szerintem pedig evidens, hogy idegen országból, nem normál körülmények között érkezett tömegeket bezárok és szegregálok, nem engedem őket a társadalomra egy szánalmas kis papírkával a kezükben! Ez számomra evidens." - számomra pedig az, hogy a hatályban levő törvények szerint kell eljárni.
Ez konkrétan nem bezárás.
Aki ide bejön, annak ugyi illene betartani hatályos törvényeinket?
És neked?
És a mi kormányunknak?

"Dehogynem lehet! Hogyne lehetne!" - épp most írtam róla.
"Egyszerűen meg kell változtatni az erre vonatkozó törvényeket"... - erre van mód és lehetőség, bár meg kell jegyezzem, hogy van a hazai jognál erősebb jog ... is.
Nemzetközi, Uniós.
De elviekben még azok megváltoztatására is van lehetőség (esély=0).

"Már sokszor írtuk itt is: nem a társadalom kell létezzen a törvényekért, a törvények kell szolgálják a társadalmat!" - lepődj meg!
Egyetértek.

"A te szövegértéseddel és logikáddal van komoly gond, de ez engem nem érint." - ebben nem értünk egyet.
Te voltál az, aki két egymást követő bekezdésben, önellentmondásba keveredtél.
"Ez az iskolád és anyád kudarca!" - anyámat, és más anyját akkor vedd a szádra, ha hasmenése van!
Kérlek.

"Addig védelmet kap, nem bántja senki, de korlátozva van a mozgásában. Ennyi." - hatályos jogszabályok, immár sokadszor.

"Egy bekezdéssel előbb írtad: "Amennyiben igazolást nyert"..."

"Persze, ha ő ott azt adja elő, hogy a szerbeknél nem bántja senki, akkor nyilván NEM MENEKÜLŐ!" - ha kiabálsz, ha nem a törvény ugyi nem így szól?

"1. Lehetőleg be se jussanak!" - empátia egyenlő a nullával.
"Ott az átkelő, adja elő a panaszát ott!" - ha ott jöhetne, akkor miért is nem teszi?
Nem gondolod, hogy valami nyomós oka van annak, hogy nem az átkelőt "választják"?
"2. Ha előadja a panaszát, nem ő dönti el, hogy bejöhet-e vagy sem!" - már megint egyet kell értsek.
Vannak erre hivatott szervek, hatóságok, törvények(!) adta lehetőségek, döntsenek az arra hivatottak!
"Ahogy azt sem ő dönti el, hogy menekültként, vagy migriként kezelik-e!" -
már megint ez az értelmetlen, és aljas megközelítés.
Számodra, mint már írtad is, nincs menekült (te nem láttál egyet sem).
"Azt a hazai hatóságok döntik el!" - helyes! Egyetértek.
Folyt. köv.

anonymand 2017.09.12. 19:55:47

@Kampfer:

Folyt.

"Az evidens, hogy a jogszabály NEM helyezheti előbbre a migrik érdekeit a magyarok érdekeinél!" a jogszabályok emberekről, társadalmi csoportokról, a társadalom működéséről, stb. és persze a menekültekről (is) szólnak.
Nem a "magyarok érdekeiről" vs menekültek érdekei.
A jog az egymásmellett élésünkről, egymással együttélésünkről szól.

"Tovább idézd kérlek, hogy a hivatkozott egyezmény kérelmezőkre vonatkozó előírásait milyen arányban és módon szegték meg a migrik konzekvensen!" - ilyen statisztikával még nem találkoztam.

"Ajánlanám figyelmedbe, hogy néha használd az agyad, hidd el, segít!" - hálás köszönetem a jó tanácsért, igykszem megfogadni.

"Tudod, van a 'szegín' bociszemű migri, akit a fotón látsz és sajnálni kell.
És van ez: kuruc.info/r/2/176969/
Ennyit a 'minősítésről'..." - nem, ennyit az "autentikus" forrásodról.
Hoz egy példát.
"Arány és mód" nélkül.
Kedveskedek néked példával én ... is.
Szegín bociszemű lelkész:
"A belga bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Pándy Andrást, aki a vád szerint nevelt lányával együtt kiirtotta családját. Az esküdtek mind a 45 vádponttal egyetértettek, viszont az ügyész által kért 25 év helyett 21 év börtönnel büntették vádlott Ágnes lányát."
www.nyugat.hu/tartalom/cikk/6678_bunos_hirhedt_lelkesz

Kampfer 2017.09.12. 21:11:57

@anonymand: "szójátékodhoz gratulálok, remek humorérzékre vall!"

Köszönettel! Többek között az is van, igen.

"A "migráns" is elfogadható egyébként, hiszen az Idegen szava szótára.."

Fölöslegesnek érzem a szavak alakján rugóznunk, szerintem mindketten pontosan tisztában vagyunk azzal, kit és milyen csoportokat értek 'migrik' alatt. Jól érzed, van pejoratív értelme. Nem a 'semmi' következményeként!

"...túl azon, hogy a kifejezés egy az egyben megfelel a migráns fogalmának (is), nem tudhatom hol élsz, hogy nem láttál."

Nem értek egyet veled. A menekült motivációja sokkal súlyosabb, kritikusabb helyzet következménye a menekülése. A migráns nem az életét menti, egyszerűen csak a körülményein kíván javítani az elvándorlással. Szerencsés esetben ez a befogadó társadalmakkal konszenzusban történik. Ebben az esetben erről nem beszélhetünk. A menekült alatt én a '39-es lengyeleket, a '88-'89-es erdélyieket, a '91-'94-es délszlávokat értem. Illetve napjainkban talán Ukrajnából érkezhetnének menekültek az egyezmény szövegével összhangban is! Abban ugyanis szerepel a 'közvetlenül' szó is a kérdéses terület és a biztonságos (befogadó) állam viszonyát illetően. Nos, sem Szíria, sem Banglades, Afganisztán, Pakisztán, Irán, Marokkó és még ki tudja mely államok nem tartoznak ebbe a körbe! Szerbia pedig biztonságos állam, ahogy Románia és Görögország is az. Ha onnan jön a déli határainkhoz az említett államok polgára, akkor csak migri. Persze ettől még születhet olyan döntés, hogy befogadjuk, de születhet olyan is, hogy nem. Mi döntöttünk, nekik csak annyi dolguk van, hogy tudomásul veszik. Ennyi az egész. Ha ez nem megy, akkor jó, ha ott van a határzár minden eszközével, fenyegetésével és kényszerítésével, őreivel együtt.
Maradjunk annyiban, hogy a közvetlen lakókörnyezetemben láttam több, mint elég migrit két éve. Bizonyítottak. Elég volt belőlük, soha egyet sem szeretnék az életterem közelében sem látni! Soha többé!

"Azt nehéz ugyanis feltételezni, hogy míg a hatóságoknak fáradságos munkába kerülhet kideríteni valaki menekült voltát, te ránézésre meg tudod állapítani, hogy ki az, és ki nem."

Egyrészt: nem nekem kell bizonyítanom, hogy ő menekült! Azt neki kell bizonyítania a határon és (esetleg) a későbbi eljárás során! A bizonyítás terhe nem a határőré, hanem a kérelmezőé.
Másrészt: ránézésre csak azt tudtam megállapítani, hogy egy durva, kulturálatlan, koszos, agresszív muszlim csürhe voltak, a menekülőkre jellemző bármilyen tulajdonság híján. Aki az életét és a családja életét féltve valóban fegyverek elől menekül, az nem így viselkedik!
Harmadrészt: döntő részüknél semmilyen irat nem volt (azokat eldobálva találták meg a határon Toroczkaiék és a szerb határőrök)! Szinte mindegyik január elsején született Ali, Ahmed és még pár szépnevű mohamedán volt. Ergo semmi értelme nem volt így a regisztrációnak nevezett röhejnek sem, továbbá így ugyan mi után kutathatna a hatóság??? Persze az 'ájfón' és a bankkártya az mindegyiknél ott volt, az valahogy nem szóródott el és nem 'bombázódott le'! Na persze... Saját hatáskörben én úgy ítéltem meg, hogy ezek biza' csak migrik, azt a politikát és azt a politikai erőt támogatom, amelyik úgy is kezeli őket!

Nem kell egyetértened a véleméyemmel, neked is meglehet a sajátod. De nem alapigazság! Nyilván az enyém sem az, de nem véletlenül alakult így.

"...ez egy kicsit ugyan zagyvára sikeredett, de sebaj!"

Dehogy volt az zagyva! Pontosan tudod te is, hogyan értettem és mit írtam le! Nagyon jól tudod te, hogy ha a te álmaid és véleményed szerint idepakolnának egy rakat migrit, akkor azok nem csak a pártolóikat és családjaikat veszélyeztetnék, hanem mindenkiét! Számomra ez a választóvonal, hogy mit lehet megtenni hitből és jószándékból és mit nem! Semmi akadálya, hogy segíts nekik. Föl kell ülni a repülőre, kimenni a táborokba, Szíriába vagy ahová gondolod és segíts! De ne a mások bőrére! A magadét vidd vásárra, azt kockáztasd! Ne a másokét!

"Hosszan lehetne elemezni, hogy mennyiben lehet a népvándorlás jellegű mozgásnak tulajdonítani az "emberéletekkel fizettek" kitételt."

Lapozz vissza akár itt is, akr a tasz blogjára! Épp elég linket, hírt és konkrétumot találhatsz. Tényekkel és tényekről nem óhajtok vitatkozni.

"Nem kell ahhoz idegennek idejönni, más országba menni, hogy (ártatlan) áldozatok ne legyenek."

Ez így van. És mit segít a helyzeten, ha még importálunk is magunknak problémát a sajátjaink mellé??? Jobb lesz tőle? Mert szerintem csak rosszabb!

"Régóta léteznek bűnügyi statisztikák, napi bűnügyi rovatok is szolgálhatnak adalékkal.
Függetlenül a migrációtól."

So what??? Sőt! Még az egészségügyünk és az oktatásunk is gyenge. Persze. De ismét: mit segít az rajtunk, ha még a problémáik mellé behozunk kezelhetetlen és idegen frusztrált tömegeket? Ez a társadalom így is épp eléggé terhelt, nem hiányzik még ide egy újabb tömeg, amit esetleg 'integrálni' (pfff... megalol...) kellene évtizedekig vagyonokért! A cigányokkal sem sikerült pedig századok voltak rá!

-->>

Kampfer 2017.09.12. 21:36:12

-->>

"Ez konkrétan nem bezárás.
Aki ide bejön, annak ugyi illene betartani hatályos törvényeinket?
És neked? És a mi kormányunknak?"

Amennyiben a törvény szerint nem kezelhető az adott helyzet és aránytalan veszélyt jelent a társadalomra, akkor azt a törvény hatálytalanítani kell, meg kell változtatni, törölni kell. A bevándorlás témakörben alkotott és átvett uniós joganyag a tapasztalat szerint egy nagy rakás hasznavehetetlen szar, ahogy az uniós migrációs politika is. Sajnos ott követtünk el hibát (nem csak magyarok), hogy anno gondolkodás nélkül aláírtunk és elfogadtunk egy ilyen helyzetre teljesen alkalmatlan és ostoba szabályozást! Továbbá itt is megmutatkozik ennek az uniónak minden gyengesége. Országok csoportja közös érdekek, közös értékek, közös nyelv és közös múlt nélkül. Ahány ország, annyi nyelv, annyi múlt, annyi érdek, annyi érték és mindez leöntve az 'uniós értékek' semmitmondó mázával! És erre hivatkozva dirigál egy belga, német, francia és olasz politiker, ha valamit nem úgy teszünk, ahogy azt a 'nagybetűs' unió vagy a bundesmutter elképzelte! Persze, mivel teljesen más háttérrel, más érdekekkel, más múlttal és más fenyegetésekkel nézünk szembe! Szerintk az cuki, ha a két fehér mellett húsz mohamedán és húsz fekete csücsül az iskolapadban. Szerintem pedig nem és ez ellen MINDENT meg is kell tenni! Nem vitatom, hogy az olasz vagy a német ezt élvezi, élvezze, tegye. Ő! De ne mi! Fogadja el, hogy itt mi egy deka muszlimot vagy fekát sem akarunk látni! Szerintem ez nem bonyolult. Ennek a törvényi hátterét meg lehet teremteni, erre valók a jogászok.

"meg kell jegyezzem, hogy van a hazai jognál erősebb jog ... is.
Nemzetközi, Uniós.
De elviekben még azok megváltoztatására is van lehetőség (esély=0)."

Nincs is ezzel baj. Érdekek mentén célszerű politizálni. Mérlegre kell tenni az érveket és ellenérveket. Pro és kontra... Végig kell gondolni, egy ilyen unióban érdemes-e bent maradni, vagy inkább be kell vágni az ajtót... Továbbá azt is érdemes véggigondolni, hogy mennyit és hogyan változott az unió a 2004-es pezsgődurrantás óta! Hogyan próbál meg jogköröket elvonni, centralizálni és milyen jogi alapja van az ilyen törekvéseiknek! Lehet, hogy megalapozott, de lehet, hogy nem. Erre is ott vannak a jogászok és politikusok, majd letárgyalják.

"Te voltál az, aki két egymást követő bekezdésben, önellentmondásba keveredtél."

Semmi ellentmondás nem volt ott, értetted azt te magad is, de azóta el is magyaráztam neked. Persze rugózz rajta, ettől én még nyugodtan fogok aludni.

"...hatályos jogszabályok, immár sokadszor."
"...ha kiabálsz, ha nem a törvény ugyi nem így szól?"

Sokadszor: szar törvény, ostoba szabályozás. Meg kell szüntetni, változtatni kell rajta. Ha az a törvény, hogy nem lehet tüzet nyitni nyílt támadás esetén, akkor értelemszerű, hogy az a törvény ostoba, az ezt hozó társadalom pedig védtelen és külső féllel szemben gyenge. Tudod, az erkölcs magasság nem véd ám meg a rohamkésektől, macsétáktól és a szakadt kínai kalától sem! Azok biza szépen lerántanak az erkölcsi magasságaidból a véres homokba... Zászlóstól, törvényestől, pardavimártástól, ahogy vagy! Utána persze lehet már kapkodni, de késő lesz! Okos társadalmak éppen ezért védik a békéjüket és a demokráciájukat határozottan, keményen, erőszakosan és nem demokratikusan! Voltál katona, igaz...? Ismerted a klasszikus őrmesteri bölcselmeket! Gondolom...

"...ha ott jöhetne, akkor miért is nem teszi?"

Passz. Nem érdekel. Ha nem ott jön, határsértő, bűnöző. Ennyi.

"Nem gondolod, hogy valami nyomós oka van annak, hogy nem az átkelőt "választják"?"

Hogyne gondolnám! Sőt! Biztos is vagyok benne. Azért, mert sunnyognak. Bejönnének, hogy aztán húzzanak is tovább merkelisztánba. Nos, ez ismét csak nem kell érdekeljen minket. Ha oda akar menni, akkor mit keres nálunk? Menjen el merkelia belgrádi követségére és kérjen menekültvízumot (ott nyilván nem játszik a 'nofinger', ott kell irat és kell kooperáció)! Ha megkapja, már mehet is át LEGÁLISAN és rendezetten álmai földjére. Hurrá! Ha nem kapja meg, akkor így járt, megvárja, míg győznek Asszadék vagy a másik oldal és szépen hazamegy. De ha a fritzek nem ismerték el menekülőnek, akkor nekünk miért kellene???

"...már megint ez az értelmetlen, és aljas megközelítés."

Szerinted. Szerintem pedig pragmatikus és következetes. Veszélyben van Szerbiában? Nem. Rossz az élet a táborban? Igen. Ettől még nem lesz alapja itt menekültként toporogni a kapuban.

"Számodra, mint már írtad is, nincs menekült (te nem láttál egyet sem)."

Hogyne lenne. Írtam is neked fentebb. Továbbá a menekült az úgy is viselkedik! Ezek nem is úgy viselkedtek, nem úgy kommunikáltak és azóta sem úgy viselkednek nyugaton! De ez már legyen a nyugatiak baja, ha megnyerték, akkor ők vigyék.
Szerencsére Magyarország egyiket sem bombázta, gyarmatosította, egyiket sem rabolta ki és egyik népségét sem irtotta. A történelmi felelősségünket sem nagyon látom ebben, míg pl. '39-ben láttam volna és támogattam is volna!

-->>

anonymand 2017.09.12. 21:57:46

@Kampfer:

Amíg megválaszollak, egy kis adalék:

"A sajtótájékoztatót a helyszínen követő Czinkóczi Sándor beszámolója szerint Grandi bevezetőjében arról beszélt, hogy ugyan minden országnak megvan a joga, a biztonsága és állampolgárai védelmére, de ez nem mehet annak rovására, hogy menedéket nyújtsunk a menedékre szorulóknak.
A főbiztos a miniszterek mellett menedékkérőkkel is beszélt, és a tapasztalatai alapján három pontban foglalta össze kritikáját a magyar menekültellátó-rendszerrel kapcsolatban.
Grandi szerint a legsúlyosabb probléma, hogy idén márciustól a magyar tranzitzónákban gyakorlatilag fogva tartják a menedékkérőket, ezzel pedig a magyar kormány azt üzeni, hogy a menedékkérelem bűn. A főbiztos emiatt a határ menti állomásokat nem is tranzitzónáknak, hanem fogva tartási zónáknak nevezte, ahol ugyan a materiális dolgok, mint az étkezés, ugyan rendben vannak, de a fogva tartás tényén nem enyhítenek. Szerinte a gyerekekkel különösen rossz a helyzet. Pozitívum ugyan, hogy a 14 év alattiak elmehetnek a tranzitból a fóti befogadóállomásra, de a főbiztos ezt a jogot a 14 és 18 éves kor közöttiekre is kiterjesztené.
Magyarország nem biztosít hozzáférést a menedékjoghoz. Ezt a főbiztos azért mondta, mert mivel csak naponta 5 ember léphet be a tranzitzónákba, a többség nem is tud menedékkérelmet beadni, csak miután napokat várakozik a szerb oldalon. Grandi szerint több embernek kellene biztosítani legalább azt a jogot, hogy menedékkérelmet adhasson be.
Alacsony a beadott menedékkérelmek elfogadási aránya is. Grandi adatai szerint jelenleg a kérelmet beadók kb. 25 százaléka kap is valamilyen védelmet, ez pedig annak fényében különösen kevés, hogy a többség tényleges konfliktuszónákból, Irakból, Szíriából vagy Afganisztánból érkezik."
444.hu/2017/09/12/az-ensz-menekultugyi-fobiztosa-magyarorszag-alaptalanul-tartja-fogva-a-menedekkeroket-es-nem-garantalja-megfeleloen-a-menedekjoghoz-valo-hozzaferest-sem?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=az-ensz-menekultugyi-fobiztosa-magyarorszag-alaptalanul-tartja-fogva-a-menedekkeroket-es-nem-garantalja-megfeleloen-a-menedekjoghoz-valo-hozzaferest-sem

Kampfer 2017.09.12. 21:59:04

@anonymand: "...a jogszabályok emberekről, társadalmi csoportokról, a társadalom működéséről, stb. és persze a menekültekről (is) szólnak.
Nem a "magyarok érdekeiről" vs menekültek érdekei."

Ez egy nagyon nagy ostobaság a részedről, de ez már teljesen ellentétes világnézetünk eredménye, nem akarom a nézeteidet szapulni...

A Magyarországon érvényes és magyar törvényhozás által alkotott törvényeknek igenis kőkeményen a magyarok és a magyarság érdekeit kell szolgálnia. Ez a világon az egyetlen hely, ahol egy magyar otthon van a szó általános értelmében. Itt várható el egyedül, hogy az ő érdekei szerint alkossanak jogot, szabályokat és az ő érdekét nézve működjön az állam. Ezért alapítottuk. Jelen esetben a migrik érdekei homlokegyenest ellentétesek a magyarok érdekeivel. Konkrétan: idejönni, átmenni, vinni a családot, barátokat, ellenni a segílykéből, konfrontálódni a (még) többségi társadalommal, kultúrával, vallással. Nem hiszem, hogy ez Magyarország érdeke! Ezt kell a jogalkotáskor is szem előtt tartani.
Az élet mutatta meg, hogy jár az a társadalom, amelyik nem védi meg magát! Nem linkelgetek ide, keress rá a migrik viselkedésére az olaszoknál, németeknél, svédeknél, spanyoloknál! Találsz bőven példát! Ez nem a mi érdekünk!

"A jog az egymásmellett élésünkről, egymással együttélésünkről szól."

Addig, amíg azt érvényesíteni tudod. Kérlek nézd már meg, hogyan tudják érvényesíteni a jogot Dél-Olaszországban, Malmöben, Hamburgban vagy akár Kölnben! Azt ne mondd, hogy én magyar polgárként, nem lettem volna kifeszítve ha csak a felét művelem annak, amit azok a koszhadékok tettek Kölnben!

"...ilyen statisztikával még nem találkoztam."

Nyilván. Hát persze, hogy nem. Mert a migrik (a kérelmezők) együttműködtek a hatóságokkal, keresték a befogadó ország hatóságát, alávetették magukat a rendkívüli közrendvédelmi intézkedéseknek, igazolták magukat és valós adatokat adtak meg az elbíráláshoz! Na ne szórakozz már! Megvárták, míg elég nagy lesz a tömeg, aztán csordaként letapostak mindent! Rengeteg fociedzőnek kellett rohannia az 'életéért' (o.m.g. désijános...) a szerbektől, igaz? Ez egy süket duma! Hazudoztak, sunnyogtak és csak az érdekelte őket, hogy eljussanak merkeliába. Nos, ne mi legyünk az útvonal. Menjenek Patagónia felé!

"...nem, ennyit az "autentikus" forrásodról.
Hoz egy példát."

Nem dolgozom helyetted! Gugli jóbarát, használd! Tudod: Nizza, Berlin, Bécs, Malmö, Finnország... Elutasított 'menedékkérők' (lol...) gondolták úgy, hogy sokkal poénosabb embereket gyilkolni, mint holmi papírmunkával szarakodni! Keress rá, ha találni is akarsz, akkor nem lesz nehéz dolgod!

"A belga bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Pándy Andrást, aki a vád szerint nevelt lányával együtt kiirtotta családját. Az esküdtek mind a 45 vádponttal egyetértettek, viszont az ügyész által kért 25 év helyett 21 év börtönnel büntették vádlott Ágnes lányát."

Köszi. És ezzel most mit is akartál mondani? Vagy csak 'magyarozni' kívántál egyet? Talált, mert én nem 25 éveket osztogattam volna, hanem kötelet. Az ilyennek kötél járjon, ne ellátás. Persze nyilván ebben is mást gondolunk, mert ez olyan 'civilizálatlan' és 'barbár' módszer. Hát, lehet, de szerintem az ilyenekkel nem kellene szarakodni. Erről is szólhat a jog.

Ismét fölteszem a kérdést. Megvan a magunk baja, a társadalmi, gazdasági, kulturális problémáink és feszültségek. Az egészségügy, az oktatás olyan, amilyen. Mit segítene az rajtunk, ha erre még beengednénk egy rakat ilyen migrihordát? Miben vinné az előre a közbiztonság, közegészségügy, a gazdaság, a cigányság integrációjának (annak hiányának) a kérdését? Mennyivel vinne minket közelebb a boldogsághoz 20-40-50 ezer beengedett migráns? És itt most nem az ő boldogságukat értettem, hanem a magyarságét? Ha itt egy agyhalott gyilkol egyett, nosza engedjünk be minden buckalakót, mert a magyarok egyébként is hülyék? Számomra ez egy nagyon egyszerű és ostoba gondolkodásnak tűnik...
Persze, lehet, hogy nem alapigazság, de azért az egyértelműen látszik, hogy egy meghatározó többsége a társadalomnak a háta közepére sem kíván még a közelbe sem migriket! Akkor itt, Magyarországon érvényesüljön már az, amit a társadalom óhajt és ne egy agyament alkesz juncker, vagy ez a nyomorult merkel vagy az az aluliskolázott, p*csagyümölcse sulc mantrázik! Ott legyen az, amit akarnak ők vagy az ottani társadalom! De itt nem! Én sem szeretnék a közelembe se egyetlen muszlim vagy fekete vagy bármilyen jóég tudja honnan idetalált idegent! És azt hiszem, ez Isten adta jogom (írott jogon felül álló)!

Ismét leírom: nem kell egyetérteni ezzel. De nincs akadálya, hogy te vagy a pardavimárta vagy az ivánjúlia simogassa a migriket! Tegyétek! Ott, kint. A magatok bőrére és ne másokéra! Akkor szerintem nem lesz ebből konfliktus. Legalábbis itthon...
Üdv: Kamp.

anonymand 2017.09.12. 22:49:42

@Kampfer:

"Ebben az esetben erről nem beszélhetünk. A menekült alatt én a '39-es lengyeleket, a '88-'89-es erdélyieket, a '91-'94-es délszlávokat értem. Illetve napjainkban talán Ukrajnából érkezhetnének menekültek az egyezmény szövegével összhangban is! Abban ugyanis szerepel a 'közvetlenül' szó is a kérdéses terület és a biztonságos (befogadó) állam viszonyát illetően." - khmm.
"2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról" valóban szerepel.
Sőt!
4, azaz négy helyen ... is.
Hogy megkíméljelek a strapától, idézem néked mind a négyet:
1. - "(2) Ha a menekültügyi hatóság az (1) bekezdés szerinti esetben megállapítja, hogy az ismételt kérelem előterjesztésére a kérelmező kiutasításának végrehajtását közvetlenül megelőzően került sor, és a kérelmet az 51. § (2) bekezdés d) pontja alapján elutasítja, a kérelmezőt a döntés közlését követően nem illetik meg az 5. § (1) bekezdés a)-c) pontjában foglalt jogosultságok."
2. - 3. "ca) a Schengeni határ-ellenőrzési kódex 2. cikk 2. pontjának megfelelő külső határ szerinti magyarországi határvonal védelmét közvetlenül veszélyezteti,
cb) Magyarország területének a Schengeni határ-ellenőrzési kódex 2. cikk 2. pontjának megfelelő külső határ szerinti határvonaltól, illetve a határjeltől számított 60 méteres sávja, illetve valamely magyarországi település közbiztonságát, közrendjét vagy a közegészségügyet közvetlenül veszélyezteti, különösen, ha e területen, illetve az adott településen vagy annak külterületén található befogadó állomáson vagy a külföldiek elhelyezését biztosító egyéb létesítményben zavargás tör ki, vagy erőszakos cselekményeket követnek el."
4. - "c) a menekültügyi és idegenrendészeti feladatok ellátásával közvetlenül összefüggő beszerzések"
Tévedtél, hát tévedtél.
Előfordul.
Az pedig különösen érdekes, hogy "A menekült alatt én a '39-es lengyeleket"...
Nem emlékszem már olyan jól, de mintha hazánk és Lo. nem közvetlenül határos államok lettek volna.
"Szerbia pedig biztonságos állam"... - 2015-ben hazánk nyilvánította annak.
Ügyes!

"Maradjunk annyiban, hogy a közvetlen lakókörnyezetemben láttam több, mint elég migrit két éve. Bizonyítottak. Elég volt belőlük, soha egyet sem szeretnék az életterem közelében sem látni!" - ha netán budapesti vagy, akkor valóban láthattál úgy másfél hónapon keresztül (mennyi ideig is tartott a menekülthullám ?).
Bizonyítani pedig a rendszer bizonyított.
Nem a menekültek teremtették az áldatlan körülményeket (úgy másfél hónapon keresztül (mennyi ideig is tartott a menekülthullám)?

"Egyrészt: nem nekem kell bizonyítanom, hogy ő menekült!" - te azt állítottad nem láttál még menekültet.

"Másrészt: ránézésre csak azt tudtam megállapítani, hogy egy durva, kulturálatlan, koszos, agresszív muszlim csürhe voltak, a menekülőkre jellemző bármilyen tulajdonság híján. Aki az életét és a családja életét féltve valóban fegyverek elől menekül, az nem így viselkedik!
Harmadrészt: döntő részüknél semmilyen irat nem volt (azokat eldobálva találták meg a határon Toroczkaiék és a szerb határőrök)! Szinte mindegyik január elsején született Ali, Ahmed és még pár szépnevű mohamedán volt. Ergo semmi értelme nem volt így a regisztrációnak nevezett röhejnek sem, továbbá így ugyan mi után kutathatna a hatóság??? Persze az 'ájfón' és a bankkártya az mindegyiknél ott volt, az valahogy nem szóródott el és nem 'bombázódott le'! Na persze... Saját hatáskörben én úgy ítéltem meg, hogy ezek biza' csak migrik, azt a politikát és azt a politikai erőt támogatom, amelyik úgy is kezeli őket!" - hál' Istennek, meglehetősen szűkös a hatásköröd.

"Tényekkel és tényekről nem óhajtok vitatkozni." - helyes, mert azokkal nem is nagyon lehet.
Egy nem kifejezetten balos blogról:
"Egy térképen az összes migránsok által elkövetett bűncselekmény
Közzétéve: 2016. július 31. Szerző: OriginalSpíler"
"Az adatbázis szerint 2016. január 1. óta Németországban, Ausztriában, Svájcban, Belgiumban és Olaszországban összesen 6504 bűncselekményt követtek el bizonyíthatóan migránsok. Ennek megoszlása típusok szerint az alábbi:
Szexuális zaklatás 747
Nemi erőszak (kísérletek is) 107
Kiskorúak elleni erőszak, szexuális zaklatás és nemi erőszak 600
Lopás, rablás 2480
Garázdaság, zavargás 566
Testi sértés 1583
Gyújtogatás 59
Terrorcselekmény 37
Gyilkosság 180
Szexuális zaklatás/nemi erőszak uszodákban, strandokon 144
Összesen 6503"
6503 fél év alatt.
Sok. Nagyon sok.
Hoznál egy hazai statisztikát, vagy az említett országokét, ahol a nem migránsok által elkövetett bűncselekményeket összesítik?
Tudnál hozni statisztikát 10 000 lakos/bűncselekmény?

-->>

anonymand 2017.09.12. 23:08:55

@Kampfer:

-->>

"Továbbá itt is megmutatkozik ennek az uniónak minden gyengesége." - itt is mutatkozik gyengeség.
Meg például a korrupció elleni harcban.
De ez más lapra tartozik.

"Nincs is ezzel baj. Érdekek mentén célszerű politizálni. Mérlegre kell tenni az érveket és ellenérveket. Pro és kontra..." - ez is elfogadható, még nékem is.

"Sokadszor: szar törvény, ostoba szabályozás." - ez nem mentesít az alól, hogy olyat állítottál amit manapság "csúsztatásként" aposztrofálnak, bár lehetne tudatos megtévesztés szándékának is tekinteni.
Tudod, a "közvetlen".

"Passz. Nem érdekel. Ha nem ott jön, határsértő, bűnöző. Ennyi." - ez is 1, azaz egy vélemény.

""Számodra, mint már írtad is, nincs menekült (te nem láttál egyet sem)."

Hogyne lenne. Írtam is neked fentebb."
Most aztán végképp megkavartál.
Első nekifutás:
"Mert menekülőt továbbra sem láttam egyet sem!"
"Írtam is neked fentebb." - "A menekült alatt én a '39-es lengyeleket"...
Közben pedig megállapítottad, hogy "közvetlen"...
Ki érti ezt?
Én nem, az biztos.

anonymand 2017.09.12. 23:30:55

@Kampfer:

"Köszi. És ezzel most mit is akartál mondani?" - sajnálom, hogy nem lelsz analógiát a te kurucinfós és az én általam hozott példa között.
Azt még jobban sajnálom, hogy nem érzed, mennyire nem számít észérvnek, egy (bociszemű) rablóval, korábbi migránssal illusztrálni igazadat.
Esetleg, ha van rá időd és újból végiggondolod, tán rájössz magad ... is.
"Vagy csak 'magyarozni' kívántál egyet?" - nem, hibás megközelítés.
Már megírtam, az analógia okán.

"Én sem szeretnék a közelembe se egyetlen muszlim vagy fekete vagy bármilyen jóég tudja honnan idetalált idegent! És azt hiszem, ez Isten adta jogom (írott jogon felül álló)!" - természetesen jogod, magától értődő jogod.
Mint ahogy jogod van nyomorultul elpusztulni orvosi ellátás hiányában ... is.
Nem érted.
Tudtam!
Alfahír, 2013
"A külföldi orvosok bevándorlásával kapcsolatban a jobbikos honatya elmondta, hogy épp a napokban kapott jelzést Salgótarjánból, hogy a gyermekosztályon van olyan ügyeleti szakasz, ahol egyáltalán nincs olyan orvos, aki magyarul értene. 3500 külföldi regisztrált munkavállaló orvos van jelen Magyarországon . Szabolcsban minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplénben minden ötödik sebész külföldi. Így néhány megyében bevándorlókból kívánják feltölteni a hiányposztokat, ugyanakkor a bevándorlás volumene – szerencsére – csökkent." - "Én sem szeretnék a közelembe se egyetlen muszlim vagy fekete vagy bármilyen jóég tudja honnan idetalált idegent!" - megértelek!
Roppant egészséges gondolkodásra vall.
Megjegyzem a mi háziorvosunk (mert van), szír.

paragrafus 2017.09.13. 01:31:15

@Kampfer:
Te nem érdemled meg, hogy a társadalom tagja legyél.
Önző, egoista vagy, aki azt hiszi, hogy körülötte kell, hogy forogjon a világ.
Te csak azokat a szabályokat vagy hajlandó elfogadni (az érvelésed ezt igazolja), amelyek a te egyéni és személyes érték(telen) rendedet támasztják alá, erősítik, vagy - szerinted - védik.
Ugyanakkor tagadsz minden olyan szabályt, amelyek arról is szólnak, amivel te nem értesz egyet, vagy éppenséggel elutasítasz.
Aki így gondolkodik, az viszont sokkal veszélyesebb a társadalomra, mint az általad általánosságban annyira elutasított menekültek. A kollektív bűnösség elvének - különösen személyes érzelmek alapján történő - alkalmazása oda vezet, hogy végül te semmivel sem leszel különb azoknál, akiket annyira lenézel. A világ nem csak rólad szól.
És ha te csak negatívan vagy velük szemben gondolkodni, akkor hadd ajánljak a figyelmedbe egy pozítivumot (gondold azt, hogy a te életedet mentette meg ez a menekült)

Egy afgán menekült mentette meg egy férfi életét Budapesten
A teljes történetet a Budapest Seen Facebook-oldal posztolta, annyit tudni, hogy egy rászorulóknak tartott civil jótékonysági akción a későbbi sérült felfelé menet beütötte a vastag üvegajtót, az pedig elvágta az ütőerét, ömleni kezdett a vért.
Az afgán önkéntes, a 16 éves Aziz rögtön a sérülthez sietett és a nadrágszíjával szorítókötést csinált, nehogy elvérezzen a férfi. Később kiderült, hazájában többször is kellett már alkalmaznia ezt a módszert. Onnan egyébként azért kellett menekülnie, mert megölték az apját. Anyja és testvére útközben elkeveredett mellőle, így most egyedül él Magyarországon, több hónapja egy parkban alszik.
Miután a férfi szétvágta az ütőerét, minden csupa vér lett, a közelben lévők pedig lesokkolódtak. Az egyik szemtanú az Indexnek azt mondta, megdöbbentő volt, ahogy Aziz gondolkodás nélkül, rutinosan tette a dolgát. A portál szerint a férfi biztosan meghalt volna Aziz nélkül-
A poszt alatt még azt is írták, hogy szóltak a mentőknek, de ők csak 70 perc múlva érkeztek.
www.facebook.com/budapestphotodiary/posts/1627035100888752

anonymand 2017.09.13. 09:18:44

@paragrafus:

Már ketten vagyunk?
Hányjuk a borsót a falra.
A te általad hozott példát nem alkalmazza majd egyfajta általánosítás alapjának (gondolom én).
"Ugyanakkor tagadsz minden olyan szabályt, amelyek arról is szólnak, amivel te nem értesz egyet, vagy éppenséggel elutasítasz." - ez a fajta (szelektív) szabálykövetés, törvényelismerés ami ma tetten érthető hazán "nagypolitikájában" ... is.
Az egyes fogalmak, mint például a szolidaritás, szintén nem tekinthetők általános érvényűnek (sajnos sokak szerint).

..."végül te semmivel sem leszel különb azoknál, akiket annyira lenézel"...
Mostani megnyilvánulásai alapján különb?

Igazságosnak kell azonban lenni.
Számtalan hibája ellenére ő legalább olyan vitapartner, aki olykor megpróbál érvelni.
Nem mindig tisztességes eszközzel ugyan ("közvetlen), nem mindig logikusan (39-es lengyel menekültek), még egy kicsit anyázik ... is.
És mégis.
Kilóg a sorból, mégpedig felfele.
Ez a véleményem, és írói munkásságom része. :)

Kampfer 2017.09.13. 17:07:41

@anonymand: Akkor üdv ismét!

Gondolom, a tegnapi UNHCR vezető látogatására utaltál.

"Grandi bevezetőjében arról beszélt, hogy ugyan minden országnak megvan a joga, a biztonsága és állampolgárai védelmére, de ez nem mehet annak rovására, hogy menedéket nyújtsunk a menedékre szorulóknak."

Nagyszerű! Ezt magam is így gondolom. Sajnos az elmúlt hónapok bizonyították, hogy a jelenlegi migránsok ('menedékkérők...') beengedése megy az állampolgárok és a belső biztonság és rend rovására. Hogy oldható föl ez az ellentmondás? A lózungok puffogtatásán túl természetesen Filippo bácsinak sem sikerül konkrét és részleteket tartalmazó megoldásokat előadni, csak a polkorrekt mantrák ismételgetése megy. Nos, ez a belső biztonság szempontjából sajnos nagyon kevés!

"Grandi szerint a legsúlyosabb probléma, hogy idén márciustól a magyar tranzitzónákban gyakorlatilag fogva tartják a menedékkérőket, ezzel pedig a magyar kormány azt üzeni, hogy a menedékkérelem bűn."

Szerintem ez ostobaság. Ez egy pragmatikus intézkedés arra a gyakorlatra, amit a migránsok iparszerűen űztek. Vagyis bejöttek és HA elkapták őket, akkor kérelmet adtak be, tudva azt, hogy így simán továbbmehetnek és leléphetnek merkelia felé. Illetve a határzár felállítása után, de a szigorított szabályok életbe lépése előtt is hasonló gyakorlatot folytattak. Dehogy akartak ők itt menedékkérelmet beadni! Az csak egy eszköz volt, hogy hagyják őket békén és tovább mehessenek. Ez persze biztonsági kockázatokat is fölvetett. Erre reagált a kormányzat. Nem üzennek ezzel semmit, ha csak azt nem, hogy igyekeznek minimalizálni a kockázatokat (de ezt inkább 'befelé', a választók felé üzenik, nyilván politikai célzattal is), illetve talán azt üzenik a migránsoknak, hogy csak 'átvándorlás' céljából már nem éri meg erre jönniük. Ezzel pedig egy alapvető célt el is ért a kormány!

"Pozitívum ugyan, hogy a 14 év alattiak elmehetnek a tranzitból a fóti befogadóállomásra, de a főbiztos ezt a jogot a 14 és 18 éves kor közöttiekre is kiterjesztené."

Épp mai hír, hogy a kérelmeket beadók döntő többsége most is papírok nélkül érkezik. Az elmúlt évek és hónapok tapasztalatai bizonyítják, hogy a fiatalkorú (a 14-18 közöttiek - vagy annak hazudott) migránsok is életveszélyesek a társadalom biztonsága szempontjából és sajnos sz szerint is! A Filippo bácsi nyilván nem követte az elmúl hónapok eseményeit, mert ha ez tette volna, nem nyilatkozott volna ilyen butaságokat. Persze, ha ő kiterjesztené a kedvezményeekt, az lehet az ő véleménye, de ez inkább maradjon vélemény. Nem gyűlölet miatt, hanem pusztán a tapasztalatok és az eddig követett gyakorlat hibái miatt!

"Magyarország nem biztosít hozzáférést a menedékjoghoz. Ezt a főbiztos azért mondta, mert mivel csak naponta 5 ember léphet be a tranzitzónákba, a többség nem is tud menedékkérelmet beadni, csak miután napokat várakozik a szerb oldalon. Grandi szerint több embernek kellene biztosítani legalább azt a jogot, hogy menedékkérelmet adhasson be."

Biztosít. Az, hogy ez szerinte és a migránsok szerint nem elegendő, illetve túl sok a várakozás ideje, lehetséges. De hozzáférést biztosít. Mellesleg, ki foglalkozott a hatóságok problémáival, mikor naponta 6-8 ezer migráns jött? Az nem volt normális (szerintem), ez viszont rendezett, ellenőrzött és a társadalom szempontjából is biztonságos mód. Ellenérdekelt a migráns és a hatóság, ez tény. De alapvetés kell legyen, hogy a hatóságok a társadalom érdekeit szolgálják és a polgárok biztonsága legyen az első! (Déli határ menti gazdák, tanyatulajdonosok esetei megvannak még?)

Nyilván az sem véletlen, hogy ennyi embernek teszik lehetővé a kérelmek beadását! Ennyi ember ellenőrzése, 'átvilágítása' és ellátása a tranzitban lehetséges és kezelhető. Nem érdekünk, hogy kezelhetetlen méretű és összetételű tömegek legyenek a zónákban. Mellesleg, nincs is Szerbiában semmi olyan körülmény, ami miatt nekik pánikszerűen menekülniük kellene! Nem kergetik őket sem halálosztagok, sem árvíz, sem tűzvész.

"Alacsony a beadott menedékkérelmek elfogadási aránya is."

Szerinte. Szerintünk pedig nem. Nyilván azért utasítják el a kérelmeket, mert nem jogosultak a védelemre.

"...a kérelmet beadók kb. 25 százaléka kap is valamilyen védelmet, ez pedig annak fényében különösen kevés, hogy a többség tényleges konfliktuszónákból, Irakból, Szíriából vagy Afganisztánból érkezik."

Ezen országokból érkezve legalább egy uniós és legalább három biztonságos országon át kellett jönniük. És egy biztonságos országból szeretnének 'menekülni' ide (hogy aztán innen tovább 'meneküljenek')! Miért kellene akkor itt menedék iránti kérelmet beadniuk? Görögöknél, macedónoknál, szerbeknél vagy a törököknél mi volt a baj? Bangladest, Nigériát pedig ne is emlegessünk, ha lehet...!

Evidens, hogy egy menekültügyi biztos emiatt durcás lesz. Nincs is ezzel gond. De azt azért sérelmezem, hogy Nizza, Párizs, Berlin, London miatt nem volt durcás, ahogy a gazdák földjeinek letaposása miatt sem. Akkor mi voltunk durcásak. Őt az nem érdekelte.
Kamp.

Kampfer 2017.09.13. 17:35:36

@anonymand: "Tévedtél, hát tévedtél.
Előfordul."

Szerinted... Szerintem pedig nem. Egyébként tényleg előfordul, hogy tévedek, ez igaz. Dolgozom, tevékenykedek, gondolkodom, döntök. Belefér a hiba és a tévedés.

Mivel nem vagyok jogász, így ennyire mélyen nem is megyek bele minden jogszabály értelmezésébe, az MT és az MVT és a hozzá tartozó VHR-ek is épp elég munkát adtak/adnak. De azt tudom, hogy amennyi jogászt fel tudsz vonultatni a jogszabály mellett azt reklámozva, hogy szegény migriknek ingyen lakást és sprotautót kell adnunk, legalább annyi jogászt föl lehet sorakoztatni, akik ugyanazon jogszabály mentén igazolják, hogy beengednünk sem kell őket! Normál körülmények között azt mondanám, ha valódi menekülőt kell segítenünk a saját biztonságunk és életünk kockáztatása nélkül, akkor tegyük.
De itt nem erről van szó! Évek óta bizonyítja az élet, így én inkább annak adok igazat, akik szerint távol kell tartani őket. Ha jól tudom, Morvai Krisztina és Gaudi Nagy Tamás is levezette már, hogy közel sem az a helyzet, amit a ballib oldal reklámoz. Ők is jogászok.

Csak még egy kérdés: ha ennyire egyértelmű, hogy szegény migránsokat be kell fogadni és tejben-vajban kell füröszteni, akkor miért állt neki az EP liberális, bal- és zöld oldala a menekült fogalmának kiterjesztéséhez? Miért akarják szélesíteni a fogalom jelentését, ha ez már a mostani értelmezésben sem volna vitatható...???

"Nem emlékszem már olyan jól, de mintha hazánk és Lo. nem közvetlenül határos államok lettek volna."

Nem emlékszel jól! Az első bécsi döntést követően 1939 március 18-ig a magyar fegyveres erők megszállták Kárpátalját, majd megalakult az önálló Szlovákia. A Szlóvákia és a Magyar Királyság között kitört háború nyomán a terület a Királysághoz került. Ennek több, mint 100km-es közös határa volt Lengyelországgal. Akkor még nem volt érvényben az egyezmény, de tény, hogy a lengyel barátainkra vonatkozott volna! Személyes véleményem egyébként az, hogy egy lengyelt nem említenék együtt ezekkel a migrikkel! Tehát jól sejtetted, nem emlékeztél jól, volt közös határunk.

"2015-ben hazánk nyilvánította annak. Ügyes!"

Ügyes? Inkább helyes. Miért ne lenne biztonságos? Tagjelölt és tárgyalásokat folytat az unióval. Tárgyalna az unió egy nem biztonságos állammal a tagságról???

"...ha netán budapesti vagy, akkor valóban láthattál úgy másfél hónapon keresztül."

Az vagyok. És kb. két hónapig tartott az agyhalál. Bőven elég is volt.

"Bizonyítani pedig a rendszer bizonyított."

Nem léphetett föl a megfelelő erővel és módon. Nyilván politikai okok miatt. Továbbá egy rendszer sincs erre rendesen felkészítve, feltéve ha nem valamely központosított, katonai rendszerről van szó, amely protokollok mentén lekezeli 'hardverből'! De itt ugye nem ilyen rendszerről van szó...

"Nem a menekültek teremtették az áldatlan körülményeket..."

A rendőrök dobáltak szanaszét mindent? A rendőrök szarták össze a parkolókat? A rendőrök dobálták szét a felesleges cuccokat? A kormány lakta le a köztereket? És a rendőrök álltak neki vonulni hordákban a pályán?

" te azt állítottad nem láttál még menekültet..." Most is ezt állítom. Szerintem ezek migrik voltak.

"6503 fél év alatt.
Sok. Nagyon sok."

Egyetértek. Elfogadhatatlanul sok.

"Hoznál egy hazai statisztikát, vagy az említett országokét, ahol a nem migránsok által elkövetett bűncselekményeket összesítik?"

Nem, nem hoznék, mert irreleváns. Ennek akkor volna értelme, ha arról menne a vita, hogy a migrik nélkül itt egy kánaán van. Én nem állítottam ilyet. Sőt, le is írtam neked, hogy épp elég szar van az oktatásban, egészségügyben, közigazgatásban. És a bűnözési statisztikák sem fényesek. Fogalmam sincs merkelisztán statisztikáiról, nem is érdekel. Érdekelje a fritzeket! A kérdésem ugyanaz: miben segít az nekünk, ha az egyébként is terhelt társadalmunkra ráengedünk kezelhetetlen migránsok tömegeit? Szerintem ez a kulcs! Ami pedig az általad idézett statisztikát illeti, szerintem tragikus. A hosszútávú hatásuk még tragikusabb (szerintem)!

"Tudnál hozni statisztikát 10 000 lakos/bűncselekmény?"

Nem, mert irreleváns. Egy bűnözési hullám vagy romló közbiztonság visszafordítható folyamat. Erővel, pénzzel, idővel és társadalmi összefogással visszafordítható. Amit a migráció jelent, az NEM fordítható vissza, az az utca egyirányú. A németek már soha nem fognak megszabadulni a migránsaiktól és az általuk jelentett problémáktól és veszélyektől! Az ott már adott és ténykérdés. Nekünk itt még van választásunk. Kijelenthetjük, hogy nem vagyunk bevándorlóország és nem kívánunk bevándorlókat a társadalomba. Ez alapvető jogunk. Ettől még lehet segíteni MENEKÜLTEKEN! Ahogy azt '88-'89-ben, '91-'93-ban is megtettük (helyesen)! És '39-ben is (nagyon helyesen)!!!
Kamp.

Kampfer 2017.09.13. 18:12:54

@anonymand: "itt is mutatkozik gyengeség.
Meg például a korrupció elleni harcban.
De ez más lapra tartozik."

Valóban. Tényleg más lap, nem hiszem, hogy annyira különbözne a véleményünk.

"ez nem mentesít az alól, hogy olyat állítottál amit manapság "csúsztatásként" aposztrofálnak, bár lehetne tudatos megtévesztés szándékának is tekinteni.
Tudod, a "közvetlen"."

Továbbra is azt állítom, hogy jogi vita, amit majd jogászok lefolytatnak. Az egyezmény szövegében egyértelműen ott van, ahogy az is, milyen kötelmei vannak a kérelmezőnek! Ezt MIND leszarta a migrik hada! Már önmagában ez is kizárná azt, hogy menekültként kelljen őket kezelni! Erről pedig te feledkezel meg eléggé nagyvonalúan!

És a kérdés továbbra is áll: ha ennyire kőkeményen és vegytisztán menekültek, miért kell politikai vitát, majd szakmai egyeztetéseket folytatni a menekültek fogalmának kiterjesztéséről??? A niedermüller ódákat zengett az új kezdeményezésről még a nyáron! Ha most is egyértelmű, akkor ez csak egy evezőcsapás a trágyalébe, nem?
(Vagy mégsem...?)

"Most aztán végképp megkavartál.
Első nekifutás:
"Mert menekülőt továbbra sem láttam egyet sem!"
"Írtam is neked fentebb." - "A menekült alatt én a '39-es lengyeleket"...
Közben pedig megállapítottad, hogy "közvetlen"...
Ki érti ezt?
Én nem, az biztos."

Ez ismét csak rólad szól, nincs hozzáfűznivalóm! Tanár néni is mondta régen, el kell olvasni újra, többször. Majd sikerülni fog... ;-)

De komolyra fordítva: szerintem pontosan érted te, mit és hogyan értelmezek, mire és hogyan írom a 'migri' és a 'menekült' kifejezést. Nem magyarázom el újra, fentebb ott van, olvasd el! A lengyelek azok voltak! Ennyi. (Igen, még közös határunk is volt...)

Egyébként respekt, jó a taktika! A horngábor is és a hontandrás is alkalmazza! Ettől persze még nem lesznek jó emberek, ugyanazok maradnak, de a taktika mindenesetre hatásos tud lenni. Szavak értelmezéséről folytatott vita elviszi a fókuszt a vita lényegi kérdéséről. Nem rossz...! De ezen szerintem lépjünk túl!

"...sajnálom, hogy nem lelsz analógiát a te kurucinfós és az én általam hozott példa között.
Azt még jobban sajnálom, hogy nem érzed, mennyire nem számít észérvnek, egy (bociszemű) rablóval, korábbi migránssal illusztrálni igazadat."

"...természetesen jogod, magától értődő jogod.
Mint ahogy jogod van nyomorultul elpusztulni orvosi ellátás hiányában ... is."

Ismét megkérdezem: mit segít a szar egészségügyünkön 40-50 ezer migri importja???

"Roppant egészséges gondolkodásra vall."

Szerintem igen. Csak hogy te is kapd az ívet, itt a fórumokon is bőven szoktam olvasni véleményeket, melyek szerint te vagy egy egyszerű betegbogár és a te gondolkodásod egy ostoba, valóságtól elszakadt sületlenség! Ahogy elnéztem, bőven többen vannak ilyenek. Ez persze nem jelenti, hogy nekik van igazuk! De azt mindenképpen jelzi, hogy közel sem alapigazság, amit te próbálsz itt annak beállítani! Tudod: ha két hülye mondja, az hülyeség (vagy zsenialitás)! Ha nem azt látnám a hírekben (atv-n is, akár), amit látok, akkor elgondolkodnék azon, hogy igazad van. De az élet nem ezt mutatja!

"Megjegyzem a mi háziorvosunk (mert van), szír."

Az enyém pedig magyar, sőt hetero! (Furcsa, mi?)

Tudod, mikor legközelebbi hozzátartozóm az utolsó napjait töltötte ebben a retek világban, egy közel-keleti doki jött magyarázni nekünk a helyzetet és próbálta vázolni a lehetőségeket és kockázatokat. Én egyenesen rákérdeztem a dolgokra, de ő csak terelt és ezerszer ismételgette, hogy 'roszulbeszélnimádzsárnel'! Apám ezt hallgatta negyedórán át mellettem. Megkértem, küldön egy olyan dokit, aki beszéli a hivatalos magyar nyelvet! Angol? Én beszélem, de apám nem! Küldjön egy magyar dokit. Méltatlankodva vont kérdőre, majd rá kellett kérdeznem, hogy magyar nyelvtudás nélkül hogy képes gyógyítással és emberekkel foglalkozni? Mindezt talán a legérzékenyebb és legtragikusabb pillanatában az életemnek! Majd vállvonogatás... Mikor ezt egy magyar medika(!) végighallgatta, ő hívott oda, hogy tud-e segíteni. Persze előadtam neki a problémát és végül ő oldotta meg a helyzetet és mondta el végre emberi (hangnemben) módon a feldolgozhatatlant! De sajnos 'ahmedke' nem beszél jól magyarul, de itt tanult dokinak! Tökjó! Ez azt jelenti, hogy LEGALÁBB 7 éve volt megtanulni magyarul! Nem jött össze... Csak félve kérdezem, esetleg más sem jött neki így össze, vagy csak a baromi nehéz magyar nyelv? Közel-keleti doki... hurrá! Életem legszebb emléke! Tudod, köszi, de valahogy nem vágyom rájuk!
Kamp.

Egyet hoztam a millióból. De ha gugliban rákeresel, megannyi hasonló példát találhatsz! Nem az az egy példa fogja igazolni a véleményemet, hanem több ezer hasonló vagy ugyanolyan. Esetleg rosszabb! De a lényeg: nekünk van lehetőségünk ezt elkerülni! A sajátjainkat nyilván nem, mert az itt lesz mindig velünk! Kezelnünk kell és megelőznünk! De a migrik jelentette veszélytől megóvhatjuk magunkat és a gyermekeink jövőjét is! De itt és most kell jól döntenünk. Ez a lényeg!

Kampfer 2017.09.13. 18:39:50

@paragrafus: Szia jogvédő! Ismét itt? Ok.

"Te nem érdemled meg, hogy a társadalom tagja legyél."

Nos, simán lehet ez a véleményed. Nem frusztrál. Persze, az érdekelne, hogy melyik társadalomra gondolsz? Arra, amelyiket te álmodod és amiért kampányolsz, vagy arra, amelyik szerintem egy picit épeszűbb és ésszerűbb társadalom volna? Mert a kettő köszönőviszonyban sincs egymással! És jól is van ez így. Tudod, abban a társadalomban, amit te vizionálsz, szerintem egy nagy tömegnyi ember még csak látótávolban sem kívánna élni! Te pedig abban nem, amelyben mi élnénk szívesebben. Ez ilyen. De azt ismét megjegyezném, hogy nagyon, de nagyon kevés kis kéthengeres vagy ahhoz, hogy nekem bármit behatározz és hogy alapigazságokat nyilváníts ki! Szövegértésed elég sokat árul el rólad! De ezt már megtárgyaltuk másfél hete...

"Önző, egoista vagy, aki azt hiszi, hogy körülötte kell, hogy forogjon a világ."

Nyilván ezért írtam a határ menti gazdákról, a lakóközösségemet ért traumákról, a nyugat-európai áldozatokról, ezért vetettem a szemedre a hazai polgárok iránti teljes közönyödes és nyilván ezért emlegettem a rendvédelmi erők problémáit is! Fantasztikus! Igazi egoista szavai...! Komolyan mondom, megmosolyogtatsz. :-)

"Te csak azokat a szabályokat vagy hajlandó elfogadni (az érvelésed ezt igazolja), amelyek a te egyéni és személyes érték(telen) rendedet támasztják alá, erősítik, vagy - szerinted - védik."

Ebben mi a különös? Mi a meglepő azon, hogy olyan jogszabályokat szeretnék Magyarországon, amelyek a magyarok érdekeit, a magyar társadalom és ennek az országnak az érdekeit szolgálják? Ez neked új...? Mert akkor ez ismét csak rólad szól. Akkor ott nálad van komoly programhiba!
Az, hogy szerinted az én személyes érdekem, hogy határmenti gazdáknak és tanyavilágban élőknek ne kelljen aggódnia, hogy a közterületeken a nőknek ne kelljen úgy félnie, mint nyugaton, hogy biztonságosabb és élhetőbb körülményeket szeretnék, nos ez ismét komoly szövegértési kérdéseket vet föl részedről. Sebaj! Tudod, az, hogy a magyar polgárok egy jelentős része nyugodtabban élhessen, az nem kifejezetten 'személyes' érdek! Az közérdek, társadalmi érdek. És gazdasági is (nem mellesleg)!

"Ugyanakkor tagadsz minden olyan szabályt, amelyek arról is szólnak, amivel te nem értesz egyet, vagy éppenséggel elutasítasz."

Nem tagadom, vitatom. Érezd a különbséget! A tagadást és az értelmezést a jogászokra bízom, Gaudi vagy a Morvai ebben körökkel jobb. Szerintem.

"Aki így gondolkodik, az viszont sokkal veszélyesebb a társadalomra, mint az általad általánosságban annyira elutasított menekültek."

Lapozz vissza, próbáld meg megérteni, amit írtam, úgy látom nem sikerült. Vagy csak komplett ütődött vagy és másr értesz valós veszély alatt, mint én (és még másik milliónyi polgár)!

"A kollektív bűnösség elvének - különösen személyes érzelmek alapján történő - alkalmazása oda vezet, hogy végül te semmivel sem leszel különb azoknál, akiket annyira lenézel."

Látod? Mondom én, hogy értetlen vagy... Lapozz vissza és értelmezd kérlek, hogy hol emlegettem konkrétan kollektív bűnösséget! Két hete sem tudtad megérteni, csak hajtottad az ostobaságaidat! Lelked rajta, nekem nem fáj. :-)
De a kulcsmondat: attól, hogy valakit nem engedek be, nem jelenti azt, hogy szerintem bűnös! Egyszerűen megtagadom tőle a belépés jogát. Ennyi.

"A világ nem csak rólad szól."

Hanem azokról is, akiknek elvették vagy tönkretették az életét a migránsok, vagy a támogatóik. Jól látod, tényleg nem csak rólam szól! Egyetértünk.

"És ha te csak negatívan vagy velük szemben gondolkodni..."

Neeem, egyáltalán nem! De valóban így alakult. Mint már írtam korábban is neked: tettek érte, nem keveset. Tudod, senki sem születik sem antiszemitának, sem cigányellenesnek, sem homofóbnak. Ezek kialakulnak, érzések és tapasztalatok keveréke alakítja a gondolkodást. Mindezeknek oka van! Tudod, nem a kormányoknak és a politikusoknak kellene tennie a migrikkel kapcsolatos negatív képpel és hozzáállással szemben, hanem maguknak a migránsoknak! Szerintem volt elég idejük. Két évük minimum. Én annyi idő alatt megtanultam úgy angolul (pénzért, támogatás nélkül), hogy egy külföldi munkát és tréninget elcsípjek! A szabadidőm és a pénzem árán. Ez valahogy nem nagyon megy 'ahmedéknek'! De nem engem kell meggyőznöd, rajtam kívül még milliók, tízmilliók élnek errefelé, akikben hasonló gondolatok fogalmazódnak meg!
Van határon dolgozó rokonom. Rendvédelemben dolgozó jóbarátom. Államigazgatásban dolgozó jóbarátom. Hidd el, még velem járnál a legjobban! És ha esetleg rádöbbennél a valóságra, véleményekre és gondolkodásra, hogy hol, kik és mennyien gondolkodnak így (vagy radikálisabban) a migránsokról, jogvédőkről, lehet hogy ráeszmélnél egy dologra...! Lehet, hogy rájönnél, talán te nem érdemled meg, hogy a társadalom tagja legyél! De ez csak teória, nem kívánok én neked ilyet, mert az senkinek sem volna előnyös! Az nagy előrelépés lenne, ha legalább annyira érdekelne a magyarok sorsa, mint a migriké!
Kamp.

Kampfer 2017.09.13. 18:53:25

@anonymand: "Már ketten vagyunk?"

Többen vagytok. Ahogy 'mi' is. Jóval többen!

"Hányjuk a borsót a falra."

Nos, a kollégád tényleg ezt teszi. De ez nem téged minősít, hanem őt.

"A te általad hozott példát nem alkalmazza majd egyfajta általánosítás alapjának (gondolom én)."

Pedig lehetne...! Ha bőven több ilyen vagy akár jellegében ilyen lett volna és egy kollégám ne az adott helyen (Bérkocsis utca) lakott volna akkor albérletben. Nem feltételezhető a cnn stílusú 'hírgyártás', de azért volt marketing íze a hírnek és a tálalásnak! És azt csak a kolléga elmondása és a hír teljessége érdekében jegyezzük föl az utókornak, hogy a rohammentő előtt motoros mentő érkezett a helyszínre (ettől még persze tragikus a mentés helyzete - nincs vita)!

"Az egyes fogalmak, mint például a szolidaritás, szintén nem tekinthetők általános érvényűnek (sajnos sokak szerint)."

Jól látod! Mert nem azok. Van, akikkel azonnal és szó nélkül szolidaritást vállalok. És van, akikkel semmilyen körülmények között sem. Teljesen természetes, hogy válogatok az emberek között (nyilván tapasztalatok, értékrendek, érzelmek mentén és nem véletlenül nem írtam, hogy érdekek mentén)!

"Mostani megnyilvánulásai alapján különb?"

Az én véleményem szerint mindenképp. A tiéd szerint nyilván nem, de ez sem baj. A kolléga sajnos nem tudott mindent megfelelően értelmezni, így a véleménye inkább érzelmein és indulatain alapul, mint a valódi tényeken. De ez legyen az ő problémája!

"Nem mindig tisztességes eszközzel ugyan ("közvetlen), nem mindig logikusan (39-es lengyel menekültek), még egy kicsit anyázik ... is."

Továbbra is jogi eredetű kérdésnek tekintem, szakjogászok majd elvitatkoznak rajta, de a lengyeleket illetően állítom, hogy teljesen logikus és konzekvens voltam. Továbbá magyarként azt is állítom, hogy nekik jogszabályoktól függetlenül is segítenünk kell! Szerintem...

Üdv: Kamp.

anonymand 2017.09.14. 06:02:32

@Kampfer:

"Gondolom, a tegnapi UNHCR vezető látogatására utaltál." - talált, süllyedt.

"Sajnos az elmúlt hónapok bizonyították, hogy a jelenlegi migránsok ('menedékkérők...') beengedése megy az állampolgárok és a belső biztonság és rend rovására." - és mégis, mivel támasztod alá állításod?

""Grandi szerint a legsúlyosabb probléma, hogy idén márciustól a magyar tranzitzónákban gyakorlatilag fogva tartják a menedékkérőket, ezzel pedig a magyar kormány azt üzeni, hogy a menedékkérelem bűn."

Szerintem ez ostobaság." - szerinted ostobaság, egyébként pedig ellentétes a hatályos jogszabályokkal (ha mégoly "pragmatikusnak" tűnik is neked).

"Dehogy akartak ők itt menedékkérelmet beadni! Az csak egy eszköz volt, hogy hagyják őket békén és tovább mehessenek." - egyrészt a kérelem beadását jogszabály írja elő, tehát kénytelenek voltak beadni.
Másrészt első pillanattól kezdve tudni lehetett, hogy a letelepedési célország nem hazánk.
Harmadrészt, aki a jogszabályok megkerülésével (elbírálás eredményének megvárta nélkül) ment tovább, annak számolnia kellett a jogos következményekkel ... is.

"Az elmúlt évek és hónapok tapasztalatai bizonyítják, hogy a fiatalkorú (a 14-18 közöttiek - vagy annak hazudott) migránsok is életveszélyesek a társadalom biztonsága szempontjából és sajnos sz szerint is!" - akkor bizonyítsd, kérlek!

"Magyarország nem biztosít hozzáférést a menedékjoghoz. Ezt a főbiztos azért mondta, mert mivel csak naponta 5 ember léphet be a tranzitzónákba, a többség nem is tud menedékkérelmet beadni ... több embernek kellene biztosítani legalább azt a jogot, hogy menedékkérelmet adhasson be."

Biztosít." - én ugyan napi 10-ről tudok, ám ez nem egyenlő azzal, hogy "biztosít".

"Mellesleg, ki foglalkozott a hatóságok problémáival, mikor naponta 6-8 ezer migráns jött?" - mellesleg ki (nem) készítette fel a hatóságokat?
Mellesleg ki volt az aki elsőként, jó előre megmondta, hogy mi várható?
Mellesleg ki foglalkozott azzal, hogy legyen tájékoztatás (már akár külföldön), hogy legyen tolmács, hogy legyen egészségügyi ellátás, hogy legyen felkészülve az apparátus, stb.?
Jól látod, senki.
Pedig Bonsai Duce már jó előre megmondta, hogy...

""Alacsony a beadott menedékkérelmek elfogadási aránya is."

Szerinte. Szerintünk pedig nem. Nyilván azért utasítják el a kérelmeket, mert nem jogosultak a védelemre." - nyilván hallottál a nagy számok törvényéről.
Vagy szerinted valóban másfele mennek a védelemre jogosultak, és felénk szinte kizárólag a kamu migránsok jönnek?
Ezt ugye te sem gondolod komolyan?

"Ezen országokból érkezve legalább egy uniós és legalább három biztonságos országon át kellett jönniük." - ezt lejesen felesleges ragoznod.
Rugózz inkább azon, hogy a törvényben milyen szövegkörnyezetben szerepel a "közvetlen".

"És egy biztonságos országból szeretnének 'menekülni' ide" ... - ajánlom becses figyelmedbe a Kúria 2012-ben megfogalmazott állásfoglalását:

"MEGJELENT A KÚRIA IRÁNYMUTATÁSA A BIZTONSÁGOS HARMADIK ORSZÁG KONCEPCIÓJÁRÓL"
"II. Valamely harmadik ország menekültügyi rendszere túlterheltségének lehet az a következménye, hogy ebben az országban lehetetlenné válik a menedékkérőket megillető jogok biztosítása. Az ilyen a harmadik országot menekültügyi szempontból nem lehet biztonságosnak tekinteni.

III. Önmagában az a tény, hogy a kérelmező nem kísérelte meg az adott harmadik országban a menedékkérelem előterjesztését, nem alapozza meg annak megállapítását, hogy ezt a harmadik országot a kérelmező vonatkozásában biztonságos harmadik országnak kell tekinteni." - a Kúria véleménye számomra relevánsabbnak tűnik, mit a tied, hogy Szerbia biztonságos ország.
Tudod: tisztelni kell a törvényeinket...

anonymand 2017.09.14. 06:32:57

@Kampfer:

"Nem emlékszem már olyan jól, de mintha hazánk és Lo. nem közvetlenül határos államok lettek volna." - valóban nem jól emlékeztem.
Tévedtem.

"2015-ben hazánk nyilvánította annak. Ügyes!"

Ügyes? Inkább helyes. Miért ne lenne biztonságos?" előző bejegyzésemben már ejtettem róla szót.
"Tagjelölt és tárgyalásokat folytat az unióval. Tárgyalna az unió egy nem biztonságos állammal a tagságról???" - Ez nem érv.
Még az Unió tagját is lehet nem biztonságosnak nyilvánítani! :) :) :)
Olasz, osztrák bíróság...

"Az vagyok. És kb. két hónapig tartott az agyhalál." - amit mesterségesen akasztottak a nyakatokba.
Ja! És nem a migránsok.

""Nem a menekültek teremtették az áldatlan körülményeket..."

A rendőrök dobáltak szanaszét mindent? A rendőrök szarták össze a parkolókat? A rendőrök dobálták szét a felesleges cuccokat? A kormány lakta le a köztereket? És a rendőrök álltak neki vonulni hordákban a pályán?" - most feladtad a komolyságot (eddig csak álca volt?), és játszod a hülyét?
Könyörgöm: már a határnál, majd Budapesten meg sem kísérelték a helyzetet normális mederbe terelni (hogy minél rosszabb képet fessen).
Mert az emberáradat (sajnálatos módon) de számtalan kellemetlen nyommal jár.
Csak arról ne feledkezz meg, hogy például a határnál 4, azaz négy darab, "véletlenül" tele konténer. Nem több, nem ürítve.
Iványiék vittek volna Toj-Toj mobil WC-ket, oda se engedték őket.
A II. János Pál pápa téren is a hatóságok tettek arról, hogy ne is lehessenek normalizálni a körülményeket (teljesítve ezzel a szent célt, bemutatni milyenek is a "hordák").
Szóval kérlek, a helyzethez méltó komolysággal.
Ha lehet.

"" te azt állítottad nem láttál még menekültet..." Most is ezt állítom." - az axiómával nem lehet vitatkozni.
Te állítod egy sem volt menekült, akkor nem volt.
Punktum.
Te csak tudod.

"Hoznál egy hazai statisztikát, vagy az említett országokét, ahol a nem migránsok által elkövetett bűncselekményeket összesítik?"

Nem, nem hoznék, mert irreleváns." - akkor hogyan állíthatod, hogy a menekültek befogadása veszélyes a társadalmainkra?
Ha irrelevánsnak tartod a vonatkozó statisztikát.
Vagy csak olyan jól hangzik, hogy ezek gazemberek, bűnözők, erőszakosak, gyilkosok, stb.
Éppen úgy mint közöttünk, közöttük is vannak gazemberek, bűnözők, erőszakosak, gyilkosok, stb.

Kampfer 2017.09.14. 19:41:23

@anonymand: Üdv ismét!

"és mégis, mivel támasztod alá állításod?"

Nem szorul alátámasztásra. Ha nem csak a szíved és a gondolataid tárod ki, hanem a szemeid is kinyitod, láthatod a jeleit. Olvass híreket, nézz híradót (akár baloldalit is)! Mai hír, hogy a bundesmutter is 'mérges' az erőszakoskodó migrik miatt. Az olaszoknál augusztus végéig idén 2400 erőszakot követtek el migrik. Angoloknál, németeknél, svédeknél nem telik el hét balhé nélkül. Franciákat már emlegetni is kár. Tegnap épp egy zsidó házaspárt kínoztak meg, majd fosztottak ki. De mit is részletezem ezeket? Ezt te magad is láthatod, ha egyáltalán hajlandó vagy észrevenni.

"szerinted ostobaság, egyébként pedig ellentétes a hatályos jogszabályokkal (ha mégoly "pragmatikusnak" tűnik is neked)."

Ebben továbbra sem értek egyet veled. A hatályos joggal kapcsolatban majd elvitatkoznak a szakjogászok. És továbbra sem tartom elfogadhatónak, hogy egy migri menedéket kérjen egy biztonságos országból, ráadásul úgy, hogy előtte már egy uniós országon is keresztül trappolt! Ha van ilyen jogszabály, meg kell változtatni, el kell törölni. Ennyi.

" - egyrészt a kérelem beadását jogszabály írja elő, tehát kénytelenek voltak beadni."

Már, ha elkapták őket, igaz? Mert ha sunnyogtak, akkor persze máris nem kell a törvényeket betartani, igaz? Illetve ha a tranziton át akartak bejönni. Bejöttek és ahogy tehették, már húztak is tovább merkelisztán felé. Ok. Értem én, hogy nem akar itt maradni. Mi se akarjuk, hogy itt legyen, a kormány se akarja. Akkor miért kellene beengedni? Irány Belgrád és folyamodjon kérelemmel a svéd vagy német követséghez. Ha nyert, akkor simán és legálisan átutazhat. Nem kell ezt a bohóckodást újra és újra eljátszani.

"Másrészt első pillanattól kezdve tudni lehetett, hogy a letelepedési célország nem hazánk."

És ez a lényeg. Ergo szépen ki is hagyhatnak minket a színjátékból. Menjenek boldogan a fritzekhez! Ha megkapták a német követségen Belgrádban vagy Athénban a menekültvízumot, már mehetnek is. Ha nem, hát akkor nem... De akkor mi miért is engednénk be őket?

"Harmadrészt, aki a jogszabályok megkerülésével (elbírálás eredményének megvárta nélkül) ment tovább, annak számolnia kellett a jogos következményekkel ... is."

Egy fenéket! Semmivel sem kellett számolniuk, mert gyakorlatilag nem voltak következmények! A fritzek (svédek, osztrákok, stb.) nagyon sok olyan migritől sem tudnak megszabadulni, akik ellen már érvényes kiutasítási végzés van! És akkor nem beszéltünk az ismeretlen, nem azonosított bolyongó hadakról sem! És persze azokról, akik több identitással több helyen is juttatásokat vesznek föl. Óriási!

"...akkor bizonyítsd, kérlek!"

A tényeket? Kapcsolj tévét, netet, olvass újságot! Bizonygassam neked, hogy az ég kék? Használd a szemed, a fejed és gondolkozz. Szemlélődj és látni fogod! Ha ehhez neked az én bizonygatásom kell, akkor menthetetlenül hülye vagy!

"én ugyan napi 10-ről tudok, ám ez nem egyenlő azzal, hogy "biztosít"

Tehát biztosít. Nem eleget? Az lehet. Mennyit kellene? Napi százat? Mit mondanál a százkettedik bociszemű kisnégernek? Napi ezret? Mit mondanál az ezertizedik maszatos afgánnak? Meghúztak egy határt, ami a hatóságok szerint racionális és kezelhető. Miért nem mennek a horvátok felé? Onnan is lehet menni merkeliába... Lépjünk tovább!

"mellesleg ki (nem) készítette fel a hatóságokat?"

Aki felszámolta a határőrséget és aki megtiltotta '13-ban a migrik zárt őrizetét.

"Pedig Bonsai Duce már jó előre megmondta, hogy..."

Aha...! '15 elején a francia firkászok balhéja után. Kérlek emlékezz, mit kapott akkor Orbán! Hideget-meleget, minden volt ő, csak nem ember! Habzott rá a szája minden 'ajrópéer' idiótának! Készült volna föl egy 'álproblémára'? Ne nevettessél már! Röhejes vagy, komolyan!

"...szerinted valóban másfele mennek a védelemre jogosultak, és felénk szinte kizárólag a kamu migránsok jönnek?"

Mi nem engedjük be azokat, akiket a fritzek és a többiek boldog mosollyal ölelnek keblükre. Szerintük az is szegény bociszemű menekült, akitől itt a határon elröhögi magát egy határvadász. Persze, hogy más lesz a stat itt és ott! Ez egyértelmű. Persze ez most már probléma a boldogéknál, rájöttek, hogy a sok bociszemű közt mégiscsak túl sok a 'fake-gyanús' elem! És a szegín' 14 éves afgán is érdekesen reagál az 50 éves konyhásnőre...! Ez ilyen. És akkor mit kezdjek azzal a hírrel, miszerint kb. 300 ezer migrit kellene kitoloncolni a fritzektől, akik (szerintük SEM) nem jogosultak védelemre? Persze szerinted azokat itt be kellett volna engedni, mert hát a fritzek is beengedték és a Filippo bácsi is elmondta, hogy menekültek! És most mégis haza kéne valahogy tolni őket, de valahogy nem megy... A tegnapelőtti hír is egy vicc volt, miszerint merkeliából végre 8(!) azaz nyolc afgánt haza tudtak reptetni csiliárd eurókért! De azért be kellett volna engednünk? Ne röhögtess már!

"ezt lejesen felesleges ragoznod."

Francokat felesleges! Mert EZ a lényeg! Jogászok levitázzák, a te szavad sem hitelesebb, mint a Morvaié!

Kampfer 2017.09.14. 20:11:07

"Rugózz inkább azon, hogy a törvényben milyen szövegkörnyezetben szerepel a "közvetlen"."

Mondom, majd a jogászok és politikusok! Én egyértelműen azokat fogom támogatni, akik szerint SEMMI keresnivalója itt egy olyan migrinek, aki az 'életéért fut' (megalol...) Szerbiából, miután átvágtatott Görögországon! Azt az erőt tudom támogatni, amely a valódi menekülteket és segítségre szorulókat támogatja, nem a 'bizniszmigránsokat'!
Nem zárkózom el attól, hogy segítsünk a szíreknek, az afgánoknak! De NE ITT! Odahaza, náluk! Azt hiszem, ez egy korrekt és hatékony módja lenne a valódi segítségnek, ami nem okozna indokolatlan társadalmi feszültségeket itt sem. Aki pedig a németekhez vágyik, menjen az adott ország német követségére és kérjen menekültvízumot! Megkapja és már mehet is emberi módon, legálisan.

"- a Kúria véleménye számomra relevánsabbnak tűnik, mit a tied, hogy Szerbia biztonságos ország."

Értem. És 2012 óta mi változott Szerbiában? Összeomlott a menekültügy rendszer Szerbiában? Most én kérdezhetném: tudod bizonyítani? (Nyilván nem kell...!)
Tehát akkor Szeribiába törvénytelenül dobálják vissza a migriket a horvátok és a románok is? Csak kérdezem...

"Tudod: tisztelni kell a törvényeinket..."

Így igaz. Tehát akkor a migri az egyezményekben írottak szerint identitáság pontosan igazolva, a körülményeit pontosan igazolva, az ország hatóságait KERESVE és a rendkívüli közrendvédelmi intézkedéseknek magukat ALÁVETVE jönnek a határhoz, hogy esélye legyen annak, hogy menekültként kelljen őket kezelni! Mert ugye ez is a jogszabályokban le van írva. Persze ezt te is, a pardavimárták is és a kollégád is nagyvonalúan el szokta hanyagolni! Vagy csak azt a törvény szeretnéd betartatni, ami szép 'színes' és szivárványos kis társadalmat eredményezne? :-) Sokkal korrektebb lennél, ha egyenesen leírnád, hogy egy szart szeretnél te itt bármiféle normális rendet! Migrihadakat, színes tömegeket, mindenféle népségek szivárványos közösségét szeretnéd itt látni! Mert akkor érthető, hogy arra vágysz, ami az olaszoknál van! És akkor nem kellene mazsoláznod a jogszabályok között!

"valóban nem jól emlékeztem. Tévedtem."

Nincs ezzel baj, gyorsan mozogtak akkoriban a határok.

"Még az Unió tagját is lehet nem biztonságosnak nyilvánítani! :) :) :)
Olasz, osztrák bíróság..."

Ezt értem, ok. De egy osztrák vagy olasz bírósági ítéletnek Magyarországon nincs jogkövetkezménye. Az azt jelenti, hogy az olaszok, osztrákok oda nem küldenek vissza senkit sem. Ok, nincs vita, az ő döntésük, belügy. A mi döntésünk pedig a mi belügyünk. Egyébként azt nem értem, hogy a renzi, a sulc és az a faymann is szénnéajnározta ezeket a migránsokat. Egy vélemény szerint 'még az aranynál is értékesebb ajándék', amit adtak Németországnak. Ok. De akkor miért akarnak ennyire megszabadulni tőlük? Nyilván nem önzetlenségből... :-)

"amit mesterségesen akasztottak a nyakatokba. Ja! És nem a migránsok."

A törvényeket nem kell betartani? Csak mert '15-ben ugye az volt a menet, hogy a határtól felvonatoztak Budapestre, majd a kijelölt befogadó állomásra kellett (volna) menniük a migriknek, míg elbírálják a kérelmüket. Még a nyárvégi dömping előtt is ez játszódott. Migri megkapta a papírt, kitörölte vele, majd ment tovább, de nem Debrecenbe, Bicskére, hanem osztrákia felé. Nos, ez ugye nem egyenlő a 'hatóság intézkedéseinek alávetni magunkat' opcióval! Egyetérthetünk ebben? Egyszerűen tovább pályáztak. '15-ben és '16-ban a beadott kérelmek több, mint 90%-át azért zárták le, mert a migri (a kérelmező) meg sem várt semmilyen döntést, vagy megkeresést, lelépett! Tehát a kérelem sztornó, nem kell neki itt biztosítani semmit. Ebből csináltak ipart, így szaladgáltak a vonatok és a buszok, taxik!

"- most feladtad a komolyságot (eddig csak álca volt?), és játszod a hülyét?"

Furcsa ez a kérdés épp tőled! De komolyan...

"Könyörgöm: már a határnál, majd Budapesten meg sem kísérelték a helyzetet normális mederbe terelni."

Volt ott rokonom. Hosszú hetekig nem látta a családját ezek miatt. Mákod, hogy nem neki vezetted ezt elő!

Akkor most pontosan és korrekten, részletekbe menően szeretném elolvasni a TE (igen, személy szerint a TE) javaslatod, illetve PONTOS útmutatásod, hogy miként kellett volna a buta hatóságainknak kezelni ezt a helyzetet! De pontosan!!!

Ott álltok a határon egy szakasz. Jön háromezer migri. Regisztrálnod kell őket, majd a befogado állomásra irányítani! Nincs kényszer, nincs erőszak, mert akkor náci vagy! De a migri jön, nem kooperál, hangos 'nofinger' és 'germaniii' hallatszik és csak áradnak! Kapsz 200 adag kaját, vizet. Oszd szét, lehetőleg a gyerekeseknek (akiket szarrá taposnak a szegény szír és afgán férfiak)! Regisztráció egy vicc, de csinálnod kell, majd még be se fejezed, jön újabb háromszáz! Nincs kényszer, nincs figyelmeztető lövés, de üvöltés sem, mert a 'ceddéef' és a 'szíenen' figyel ám! Majd a vonathoz kellene őket kísérni. De erre szétszaladnak és nincs kényszer...! TE (igen, te magad) hogyan oldottad volna ezt meg a határon?

-->>

Kampfer 2017.09.14. 20:37:15

"Mert az emberáradat (sajnálatos módon) de számtalan kellemetlen nyommal jár."

Az nem feltétlenül. A migrihordák azzal jártak. Ahol volt wc, ott is mellészartak! Ahol voltak kihelyezett szemétgyűjtők (itt voltak), ott is mindenütt halomban állt a szemét!

És még egy fontos dolog: ezerszer mondták a rendőrök és tolmácsok is, hogy menjenek a kijelölt befogadó állomásra, ott kapnak ellátást, fürödhetnek és mosakodhatnak! Neeem, itt a parkban a locsolók vizében kellett nekik hajat és segget mosni. És ez még '15 nyara volt, a nagy dömping előtt! Utána már világvége volt... Előttünk a Spar előtti padokon minden nap ott fetrengett pár migri már délelőtt matt részegen, körülöttük a sósborszeszek és a műanyagpalackos borok szétdobálva! Jó szaguk volt a június végi melegben...! Élmény volt körülöttük közlekedni! Felteszem, ez is a náci rendőrök miatt volt, nem?

"Iványiék vittek volna Toj-Toj mobil WC-ket, oda se engedték őket."

Ó, erről mondott infókat a rokon! Den az iványiékkal, de egy másik szervezet ment a nagy tömegbe segíteni, de két aktivistájuk is bepánikolt, mikor rászabadult a tömeg az ételre és a vízre. Az egyik meg is sérült. És rohantak is a rendőrökhöz, majd a parancsnokhoz, miért nem védik meg őket és miért nem biztosítják a közrendet! Volt még ilyen eset, ezután hoztak meg döntéseket, hogy és mint lehet a segélyszervezeteket ott biztosítani vagy összehangolni a rendőri intézkedésekkel és az általuk adott segítséggel. Augusztus végére már esély sem volt rá, hogy ez rendezetten folyhasson! Nem a szervezetlenség és a nemtörődömség volt az oka annak, hogy ez a helyzet idáig fajult! A rendszer egyszerűen erre nem volt alkalmas, nem volt felkészítve, nem is volt erre írott protokoll! Ahogy ez így volt a horvátoknál, osztrákoknál, németeknél és az olaszoknál is, de a németek, osztrákok és olaszok esetében a ballib és 'pc' sajtó bociszemekkel bizonygatta, hogy sajnos nem volt felkészítve ilyen helyzetre a rendszer, addig a magyar hatóságokat, rendőröket, katonákat elhordták midennek! Ehhez persze kellemes támogatást kaptak a patkány nyugati libbant sajtótól (zdf, cnn, bbc stb.)! Miközben persze maguk is jól tudták, hogy a rendszer képtelen ezt így kezelni. De ugye ebből a te pajtásaid és a balliba oldal is megpróbált fasza kis politikai tőkét kovácsolni! Mert így volt!!!

"Te állítod egy sem volt menekült, akkor nem volt.
Punktum.
Te csak tudod."

Szánalmas vergődésed már picit túlpörögted, ember! A hontandrás legalább érezte, mikor van értelme abbahagyni, mert már kontraproduktív lenne a hülyeséget tovább játszani! De a te dolgod, nekem nem fáj.

"- akkor hogyan állíthatod, hogy a menekültek befogadása veszélyes a társadalmainkra?
Ha irrelevánsnak tartod a vonatkozó statisztikát."

Úgy, hogy nem a Hold túlsó felén élek és nyitva van a szemem! Ahogy szerintem neked is van, csak játszod a hülyét. Nyisd ki a szemed! Nem bonyolult, próbáld ki! :-) Tudod, csak a szokásos: hírek, cikkek, elemzések... Bárhol a neten. De segítek: van jóbarátom Finnországban, még merkeliában is, de Dél-Olaszországból is elsőkézből kapok híreket. Az Úr 2017-dik esztendejében ez már nem túl bonyolult projekt még a mi társadalmi szintünkön sem. :-) Diginet gyors és nincs tartalomszűrés... (csak egy tipp)!

"Vagy csak olyan jól hangzik, hogy ezek gazemberek, bűnözők, erőszakosak, gyilkosok, stb."

Nem, nem azok és nem hangzik jól. De úgy viselkednek, a döntő többségük jelenleg sajnos ilyen. Nem mind, de a 'válogatás' szinte lehetetlen a tömeg mérete és összetétele, illetve a politikai akarat hiánya miatt. Ezért a veszély sajnos valós. Van köztük nagyon sok gazember, nagyon sok bűnöző és rengeteg gyilkos is. És erőszakosak is, jól írtad. Még a kisgyerekek is simán mutogatták a 'nyakvágásokat' a kamerákba! Akkor is, ha te ezekre nem emlékszel.
Sok köztük az ilyen, de épp az a baj, hogy nem tudjuk pontosan, hogy MELYIKEK! Azt sem tudjuk, kik ezek! Honnan jöttek. Mondanak valamit, amit el kéne hinnünk. Miért tennénk? Miért kellene bízni bennük? Az élet azt mutatja, hogy ez súlyos hiba, inkább őrültség!

"Éppen úgy mint közöttünk, közöttük is vannak gazemberek, bűnözők, erőszakosak, gyilkosok, stb."

Jól látod! Éppen ezért kell nekünk a SAJÁT társadalmi problémáinkkal foglalkozni és a saját őrültjeinket és gyilkosainkat megtalálni, közömbösíteni és számonkérni. Nem vívhatja meg senki a szírek, afgánok stb. háborúját helyettük! Az az ő harcuk és áldozatuk lesz, mert az az ő földjük. Ez nem az! Egyébként Nigériában és Bangladesben nincs háború... Iránban sem. Marokkóban sem. Már saját bemondás alapján is nagyon sok menekültnek hazudott migritől is jogosan vesz könnyes szemmel búcsút a magyar határőr, ha a tranzitban toporog egy migri ezzel az állításával (mert a papír persze elégett a bombázásban)!

A helyén kellene végre kezelni ezt a kérdést, de bizonyosan nem lehet az európai politikai káosz miatt! De azért érdekelne erről egy svéd, olasz, német és francia rendőr véleménye is! Hitelesebb volna, mint a 'sulc'!
Üdv: Kamp.

anonymand 2017.09.15. 03:34:34

@Kampfer:

"Nem szorul alátámasztásra. Ha nem csak ...
.... Angoloknál, németeknél, svédeknél nem telik el hét balhé nélkül." - valóban.
Már kértelek, hogy hozz bűnügyi statisztikát, ami azt igazolná, hogy a bűnözés arányaiban változott.
Valóban nem telik el hét balhé nélkül itthon sem.
Rablás, gyilkosság, nemi erőszak, nap mint nap.
És már fel sem figyelsz rá.
Ha egy migráns követi el, akkor persze igen.
Hogyne, hisz fókuszban vannak, erre lehet gerjedni, és gerjeszteni (félelmet).
Az arányok figyelmen kívül hagyásával próbálod igazolni félelmed.
"A Bűnözés a bevándorlás kontextusában című jelentés szerint a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma 2015-ban az egy évvel korábbihoz képest 79 százalékkal, a menekültek száma pedig 440 százalékkal nőtt – írja a Bild." - akadt a szemem elé hirtelenjében.
"Az élet elleni bűncselekmények száma a 2014-ben regisztrált 127-ről 240-re emelkedett. Az esetek csaknem kétharmadában az elkövető és az áldozat állampolgársága megegyezett, és az áldozatok egy kivétellel nem német állampolgárok voltak." - ugyanonnan.
vs.hu/kozelet/osszes/nem-a-menekultek-csufitottak-el-a-nemet-bunugyi-statisztikat-0217
"Miközben Németországban érezhetően nőtt a bűnözéstől való félelem, a statisztikák azt mutatják, hogy csökkent a bűncselekmények száma – tudósít a Deutsche Welle.
"Romló biztonságérzet
A müncheni, ansbachi, würzburgi és reutlingeni merényletek komoly aggodalmat keltettek a német társadalomban, ahogy a szilveszteri szexuális zaklatásos esetek is aláásták az országban élők biztonságérzetét. Sokakban az is felmerült, hogy Németországba a nagyszámú menekülttel együtt jelentős erőszak- és bűnözéshullám érkezett.

Christian Pfeiffer, az alsó-szászországi kriminológiai kutatóintézet vezetője azonban azt mondta: bár a biztonságérzet romlott, a bűnesetek száma nem nőtt, sőt, folyamatosan csökkent. 2000-hez képest 40 százalékkal kevesebb emberölés történt tavaly, a szexuális bűncselekmények száma pedig mélyponton van. A sajtóban komoly teret kapnak a felháborító bűncselekmények, különösen a fiatal férfiak által elkövetett erőszakos esetek, ezek viszont a statisztikák nagyon kis részét képezik." - nem folytatom, hiszen vagy megértetted ebből, vagy úgysem fogod.
"Franciákat már emlegetni is kár." - hogyne, meg Svédországot ... is.
Amit a kormányoldali "sajtó", média a félelemkeltés reményében igyekszik negatívabb színben feltüntetni, mint amilyen valójában.
Igen, olvasok híreket innen is, meg onnan is.

"És persze azokról, akik több identitással több helyen is juttatásokat vesznek föl. Óriási!" - erről sajnálatos módon azok a romák jutnak csak eszembe, akik itthon és Franciaországban is megpróbáltak ellátást biztosítani maguknak.
De már írtam, hogy mindenféle nációban akadnak ilyenek is meg olyanok ... is.

""Pedig Bonsai Duce már jó előre megmondta, hogy..."
...
Készült volna föl egy 'álproblémára'?" - ha egyedül ő látta jól, előre a helyzetet, hogy probléma lesz, akkor készülnie kellett volna rá.
Mert ugyi őszerinte nem 'álprobléma' volt.
"Ne nevettessél már! Röhejes vagy, komolyan!" - ez inkább igaz arra, amit te írtál.

Na most fáradtam bele abba, hogy részletekbe menően tárgyaljak tovább.
Én már öreg ember vagyok, fölöslegesen miért is fárasszam magam?
Éppen ezért megpróbálom rövidre zárni polémiánkat, és röviden összegezni, hogy mire is (nem) jutottunk.
1. Nincs, nincsenek menekültek (szerinted), csak és kizárólag "migrik" vannak,
2. Ebbe az országba be ne tegye a lábát egy se, ha véletlen betette, legyen hét lakat alatt, amíg ki nem ebrudalják, mert nem kívánsz látni egyet sem,
3. A nemzetközi, és hazai törvények csak akkor tartandók be, ha azok számodra is megfelelőek, egyébként nem, mert ezzel lehet védeni az országot a "migrik" ellen".
4. Az én véleményem, szemben a tieddel, hogy vannak menekültek (többségben), és vannak nem kívánatos elemek (kisebbségben), akiket megkülönböztetve kellene kezelni,
5. Úgy a nemzetközi, mint a hazai jog (és apparátus) nem volt és nem van felkészülve a nagyszámú menekült kezelésére, amit én is hibának tartok.

-->>

anonymand 2017.09.15. 03:35:51

@Kampfer:

-->>

Csak egy megjegyzés még.
Értem én a véleményed, hogy te egyetlen egy "migrit" sem kívánsz látni hazánkban.
Tudom azt is, hogy én sem mindig reagáltam minden egyes mondatodra.
Akkor is furcsállom, hogy nem reagáltál egy igen fontos és releváns részletre.
"Alfahír, 2013
"A külföldi orvosok bevándorlásával kapcsolatban a jobbikos honatya elmondta, hogy épp a napokban kapott jelzést Salgótarjánból, hogy a gyermekosztályon van olyan ügyeleti szakasz, ahol egyáltalán nincs olyan orvos, aki magyarul értene. 3500 külföldi regisztrált munkavállaló orvos van jelen Magyarországon . Szabolcsban minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplénben minden ötödik sebész külföldi. Így néhány megyében bevándorlókból kívánják feltölteni a hiányposztokat, ugyanakkor a bevándorlás volumene – szerencsére – csökkent." - "Én sem szeretnék a közelembe se egyetlen muszlim vagy fekete vagy bármilyen jóég tudja honnan idetalált idegent!" - megértelek!
Roppant egészséges gondolkodásra vall.
Megjegyzem a mi háziorvosunk (mert van), szír."
Ha kommentálnád, megköszönném.

Kampfer 2017.09.16. 21:05:39

@anonymand: Hétvégi üdvözlet ismét!

"Már kértelek, hogy hozz bűnügyi statisztikát, ami azt igazolná, hogy a bűnözés arányaiban változott."

Továbbra sem fogok neked különböző statokat összevadászni, hisz te úgyis azt olvasol ki belőlük, amit akarsz. Szerintem eléggé tanult és intelligens vagy, ha homlokegyenest mást gondolunk is a világról. Ha akarod, akkor gond nélkül észreveszed, mekkora problémát jelentenek a migránsok Európában. És most nem követnék el olyan 'hatásvadász' és demagóg tettet, hogy alig egy nappal ezelőtti eseményekre utalnék, de két dolgot megemlítenék. Franciaországban már hosszú hónapok óta rendkívüli állapot van. Angliában most (ismét) a legmagasabb fokú terrorkészültség van. Németországban fokozott terrorkészültség volt a közelmúltig is, jelenleg terrorkészültség van. Olaszországban már a Líbiába építendő műszaki határzár (a.k.a. 'kerítés') és 'hotspotok' telepítését favorizálja a legfelsőbb politikai 'elit'! A spanyolok még mindig csak vakargatják a fejüket, miközben egy tartományuk épp kiválni készülne, de megy a harc a központi kormányzattal a demokrácia értelmezését illetően. A korábban többször is idézett (balosok által is!) Politico cikkét is csak érintőleg említeném meg! Tehát azt hiszem, a lehetőség számodra is adott, hogy átgondolj és akár újraértelmezz adatokat, tényeket!

"Valóban nem telik el hét balhé nélkül itthon sem.
Rablás, gyilkosság, nemi erőszak, nap mint nap."

Amennyiben te ezt azonos nagyságrendűnek érzed a migránsok jelentette veszéllyel és az általuk tényszerűen is elkövetett cselekményekkel, akkor ehhez én nem kívánok hozzáfűzni semmit, a véleményed magáért beszél és rólad szól.

"És már fel sem figyelsz rá."

Tényleg nem, hisz az egyébként szorgalmazott kellően szigorú btk-t és a további szigorítást is folyamatosan 'fikázzák' egyes politikai erők. Na, vajon kik...?

"Ha egy migráns követi el, akkor persze igen."

Pontosan! Hisz (szerencsére) már hosszú hónapok óta nem hallani itthonról efféle híreket. Miért is...?

"Az arányok figyelmen kívül hagyásával próbálod igazolni félelmed."

Fordítva ülsz a lovon. Épp azokat az arányokat üdvözlöm, mely szerint itthon migri már szinte nem követ el semmi erőszakos cselekményt. Továbbá rendvédelmi szervnél töltött korábbi munkaviszonyom tanulságaként is tudom, hogy 10-20 eseményt kivizsgálni, megakadályozni, 20-50 migrit megfigyelni, alkalmanként lekapcsolni bármely szolgálatnak és rendvédelmi szervnek sokkal könnyebb, mint 20-30 ezer migri esetében! Már ezen tény miatt is érdemes megakadályozni, hogy itt legyenek, illetve ha már mégis itt vannak, akkor őrizetben, táborokban legyenek, amíg haza nem küldhetőek.

"...a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma 2015-ban az egy évvel korábbihoz képest 79 százalékkal, a menekültek száma pedig 440 százalékkal nőtt."

Hogy ez a bild milyen pontos és precíz! Csak azt nem értem, hogy hogyan tudja, mennyivel nőtt a migrik száma '15-ben, mikor az akkor érkezettek regisztrációja még '16 decemberében is tartott, továbbá a tartományi adatbázisok sem voltak '16 vége előtt összehangolva? Illetve a német rendőrszakszervezetek elnöke szerint '15-ben és '16-ban a jelentett esetek száma a valósnak a töredéke volt a rendőri szervek szerint is? És épp a napokban látott napvilágot egy értékelés a német sajtó migrikkel kapcsolatos 'kép' alakításában játszott meglehetősen 'kétes' szerepéről!

"Az élet elleni bűncselekmények száma a 2014-ben regisztrált 127-ről 240-re emelkedett. Az esetek csaknem kétharmadában az elkövető és az áldozat állampolgársága megegyezett, és az áldozatok egy kivétellel nem német állampolgárok voltak." - ugyanonnan.

Miközben a '16-os és '17-es adatok alakulása volna eléggé releváns, abban ugye már szerepelne egy berlini karácsonyi 'bevásárlás' is. Persze, migriék kamionnal járnak forraltborozni és vásárolni... Az eltérő kultúra, biztos...!

"Amit a kormányoldali "sajtó", média a félelemkeltés reményében igyekszik negatívabb színben feltüntetni, mint amilyen valójában."

Nyilván a kormányoldali sajtó hazudozott akkor is, mikor '15-ben a bicskei állomáson meghamisított felvételeket (migri a síneken), mikor '15-ben a röszkei balhét kétségbeesett menekültek pánikszerű menekülési kísérleteként állította be, mikor a náci magyar rendőrök 'zsemledobálós' akcióját harsogta világgá (pár hete a spanyol exklávék rendőreinek hasonló jelenete senkit sem zavart)! És a magyar tévé akart eljátszatni muszlim szimpátiatüntetést Londonban idén tavasszal, a koncerten történt robbantás után, igaz? Szerintem nem vagy abban a helyzetben, hogy a 'nyugati' média hitelességét igyekezz bizonygatni akár a magyar közmédiával szemben is! Amennyire a zdf, a bbc és a cnn hiteles, nem is beszélve a 'reuters' nevezetű gittegyletről, nos, annyira a magyar közmédia is bőven hiteles! És akkor nem is beszéltünk az 'ahmedhá' nevű képződmény szerecsenmosdatásáról! Pfff... Igazi közröhej! De nyilván másként látod. Amihez persze minden jogod meg is van, a tiéd is egy vélemény. Az enyém is!

-->>

Kampfer 2017.09.16. 21:32:00

@anonymand: "erről sajnálatos módon azok a romák jutnak csak eszembe, akik itthon és Franciaországban is megpróbáltak ellátást biztosítani maguknak."

Hm... Bevallom, ez most eszembe sem jutott, pedig anno tényleg volt ilyen bőven! De jó a meglátásod! Egyetértünk.
Ugyanezt a migrik is eljátszották a német tartományokban, illetve Svédország-Németország és Svédország-Franciaország viszonylatban is. Egy német rendőrt nemrég kapcsoltak le, aki a rendszer hibáját kijátszva magát migrinek kiadva ugyanezt eljátszotta! :-)

"De már írtam, hogy mindenféle nációban akadnak ilyenek is meg olyanok ... is."

Ebben teljesen egyet is értünk.

"...ha egyedül ő látta jól, előre a helyzetet, hogy probléma lesz, akkor készülnie kellett volna rá. Mert ugyi őszerinte nem 'álprobléma' volt."

Tévedésben vagy! Amit egy magyar miniszterelnök tudott, azt tudta a francia, a német és az olasz is! A különbség abban volt, hogy Orbán ki is mondta, míg a többi még a francia utcán sétálgatva könnyező bociszemekkel siratták az újságírókat és a francia rendőrt (joggal)! A gond abban állt, hogy nem tanultak belőle, de ezerrel támadták Orbánt. Aki szintén nem egy szentélető remete, politikusként nagyon komoly belpolitikai tőkét kovácsolt a helyzetből és tavasszal elindította a plakátkampányt, kihasználva a baloldali ellenzék totális agyhalálát. Szépen ráhúzta őket a plakátkampányra, amivel elérte, hogy azok az ostobák még akkor is a plakátokra hörögtek ('álprobléma'), mikor már a vak is látta, hogy valami nagyon komoly dolog készül délen! És persze, hogy az ostobák jöttek ki hülyén a sztoriból! EZ volt a fidesz zseniális húzása (belpolitikai értelemben)! A rossz hír a történetben az, hogy az eltelt két év egy csöppet sem javított a ballibák felfogóképességén (elnézve most ezt a botkát - megalol), ergo ismét a fidesz vitorlája fogta be a szelet.

"...ez inkább igaz arra, amit te írtál."

Ez nyilván azért lehet, mert mást értünk 'röhejes', 'szánalmas' és 'szomorú' fogalma alatt! Nem hiszem, hogy konkrétan meg tudod mondani, mely gondolatom van teljes ellentmondásban a való világgal!

"Na most fáradtam bele abba, hogy részletekbe menően tárgyaljak tovább."

Pedig az ördög ott lakik!

"Én már öreg ember vagyok, fölöslegesen miért is fárasszam magam?"

Ez természetesen a te döntésed. A kor egy állapot, attól még ugyanúgy ember az ember! Egy öregember gondolata is épp annyit ér, mint egy korombelié!

"Éppen ezért megpróbálom rövidre zárni polémiánkat, és röviden összegezni, hogy mire is (nem) jutottunk."

Lássuk! :-)

"1. Nincs, nincsenek menekültek (szerinted), csak és kizárólag "migrik" vannak"

Nem írtam ilyet! Azt írtam, hogy EZEK (szerintem) nem menekültek, egyszerűen csak bevándorlók, illegális határsértők. Migrik, ha úgy tetszik. Aki 'X' országon keresztülvágva úgy áll a határunkon, hogy nem ide vágyik, csak át kíván menni, az NEM menekült. Leírtam a példákat, kiket tekintek feltétel nélkül menekültnek.

"2. Ebbe az országba be ne tegye a lábát egy se, ha véletlen betette, legyen hét lakat alatt, amíg ki nem ebrudalják, mert nem kívánsz látni egyet sem"

Nos, migráns, bevándorló lehetőleg ne. Egy menekült más kérdés! Még egy ukrán is! A bevándorlókat (migriket) pedig valóban őrzött szállásokon - táborban) kellene őrizni. Szerintem...

"3. A nemzetközi, és hazai törvények csak akkor tartandók be, ha azok számodra is megfelelőek, egyébként nem, mert ezzel lehet védeni az országot a "migrik" ellen"."

Ilyet sem írtam. Azt írtam, ha ilyen a jogszabály, meg kell változtatni, vagy eltörölni őket. Esetleg felmondani. Az unió is vizsgálja egyezmények törlését, módosítását, mert nem működik, illetve nem tarthatóak be. Erre nekünk is jogunk van. Az említett szöveg értelmezésében pedig sem mi, sem egy rakat jogász sem ért egyet! Vitázzák le!

"4. Az én véleményem, szemben a tieddel, hogy vannak menekültek (többségben), és vannak nem kívánatos elemek (kisebbségben), akiket megkülönböztetve kellene kezelni..."

Szíved joga ezt gondolni. Ezen véleményed mentén szavazol majd, ahogy én is így teszek majd. Én természetesen nem értek egyet veled, szerintem a valóságtól elrugaszkodott és téves a véleményed. De, ha nincs is igazam, a "nem kívánatos elemek (kisebbségben), akiket megkülönböztetve kellene kezelni..." gondolatod realizálhatóságán el kellene gondolkodnod! Adós vagy még a feltett kérdésemre adott válasszal! TE (személy szerint TE MAGAD) hogyan oldottad volna meg a regisztráció és a biztonsági átvilágítás kérdését az adott '15-ös helyzetben! Mert amíg ennek a pontos módja nincs kidolgozva, leírva és gyakorlatba átültetve, addig a te (egyébként jogos és korrekt) gondolatod is csak egy üres frázis marad. 'Meg kell oldani az elkülönítésüket.' Ok. Így van! A 'HOGYAN' kérdése a kulcs!

"5. Úgy a nemzetközi, mint a hazai jog (és apparátus) nem volt és nem van felkészülve a nagyszámú menekült kezelésére, amit én is hibának tartok."

Ez igaz, így látom én is. De az hiszem, mi próbálkozunk és teszünk is ez ellen, míg az unió csak töketlenkedik! (Politico?)
->

Kampfer 2017.09.16. 21:56:37

@anonymand: "Értem én a véleményed, hogy te egyetlen egy "migrit" sem kívánsz látni hazánkban."

Ez nagyjából így van. Természetesen vannak eseti kivételek, amelyeket én sem vitatok! A svédek által szívatott perzsa lány esetében magam is azt mondtam, hogy őt simán be kell ide engedni és akár oltalmazni, vagy menekültként elismerni, ha a svédek kivágják! Hiszen az ő esetében bizonyítható, hogy súlyos veszélyben volna, ha visszaküldenék Iránba. Mellesleg ő papírokkal érkezett, bizonyított az identitása is. Továbbá bizonyított a szándéka az integrációra is. Ez az én szememben mindenképp megkülönbözteti őt az általad emlegetett és a határon toporgó és tolongó migriktől! Viselkedés, kommunikáció, elfogadás, tisztelet. Ezek az integráció alapvető feltételei. Ezekből nem láttam SEMMIT sem a migrikben!

"Akkor is furcsállom, hogy nem reagáltál egy igen fontos és releváns részletre."

Egy személyes emlékem viszonylag részletes leírásával igyekeztem neked válaszolni erre. De akkor kifejtem. Személy szerint tragédiának érzem, ami a magyar munkaerőpiacon történt az elmúlt 27 és az elmúlt 6 évben! Az egészségügyben már jóval korábban elindult az, ami '11-ben a munkaerőpiacn. Mivel (kollégád véleménye szerint) annyira önző és egoista egy náci vagyok, így félve jegyzem csak meg, nyilván ezért vagyok hatodik éve választott érdekvédelmi tisztségviselő. Végigültem már néhány munkaügyi konferenciát, van rálátásom a munkaerőpiac helyzetére itthon, akár régiós szinteken is! Ergo azt is tudom, hogy az a ballibek mákja, hogy nem 2007-ben, hanem '11-ben nyitották meg a türelmi időt követően az uniós munkaerőpiacot! Mert ha már 2006-ban, vagy 2007-ben következik ez be, akkor nehéz lett volna Orbánra kenni a kivándorlást, akkor a fletó fején száradna ez a mocsok is! De nem így történt. Mellesleg bármekkora tragédia is mindez, közel sem a legnagyobb arányú volt itthonról a kivándorlás mértéke. De így is épp elég kárt szenvedett a gazdaság és a társadalom.
Egészségügy: mivel vannak országok, akik nem is képeznek maguknak orvost (pl. a norvégok), egyszerűen megveszik őket. Mások (németek, angolok) nem képeznek maguknak eleget. Így ők is megveszik őket kilóra. Innen is. Erre már 2x éve nincs válasza a kelet-európai gazdaságoknak és társadalmaknak. Ezt az Orbánéknak felróni pofátlanság! A stadionokat simán lehet! De az egészségügy helyzetét nekik felróni számomra csak közönséges demagógia. Ettől persze még a helyzet szar. És nagyon súlyos problémának érzem, amit az általad idézett cikk taglalt. A vitám veled abban van, hogy szerintem erre a problémára az általad emlegetett bevándorlás semmiképp sem megoldás, nem is lehet az! Csak a kakukkgyörgyök ostoba fejében fordulhatott meg az a buta gondolat, hogy 'agysebészek' és mérnökök, fémipari technikusok toporognak a kerítés tövében, arra várva, hogy a dieterzetsche (phejjj...) hívó szavára az európai munkapadok, szalagok és rendelőintézetek asztalai mellé állva kihúzzanak minket a demográfiai gödörből és a gazdasági csődtömegből! Erre aztán az elmúlt két év szépen rá is cáfolt! Látható, hogy DÖNTŐ többségüket szinte semmire sem lehet használni, csak terhet jelentenek a gazdaságnak és a társadalmaknak. Az, hogy ez itthon az egészségügyben mit jelent, szerintem ezt, illetve az egészségügy tragikus helyzetét bizonyítja! Őszintén szólva, nem tudok neked ebből akár rövid-, akár középtávon is kiutat mutatni. Én nem látok ebből kiutat. Hosszú évek, akár évtizedek alatt egy tartós felívelés esetleg hozhat lassú és kismértékű javulást. De néhány éven belül és látványos javulást biztosan nem! Akár Orbán lesz a kormányfő, akár a botka, a fletó vagy az a feketegyőr nevezetű... (o.m.g.)!

"Megjegyzem a mi háziorvosunk (mert van), szír."

Az enyém pedig magyar. És most mit tegyek? Remélem, a te dokid már jól tud magyarul! Azt persze nagyon halkan és félve megkérdezem ilyenkor magamtól, hogyhogy a szír nem ment ki a fritzekhez a hatszoros pénzért? Hiszen ha egy magyar is jó a fritznek, akkor talán egy szír is tuti, nem? De ez csak mellékszál...

Én NEM a migrációban látom az egészségügyünk megoldásának a kulcsát, ahogy a demográfiai és gazdasági problémákat SEM lehet ILYEN típusú bevándorlással megoldani. Ellenben újabb feszültségeket generálni -akár hosszú távra is- igen!

"Vannak olyanok, akik szerint ez így helyes. Sőt!
Ha csak a fele igaz is annak, amit az index ír, szerintem az is sok.
Embertelenségből Máriaországamutyisztán jobban teljesít!"

Sehol nem írtam, hogy ez így helyes, ahogy az oktalan szemétkedés sem az! De azt látnod kell, hogy annak az iráni párnak NEM a határ mellett és nem egy tranzitzónában kellett volna senyvednie. Az ankarai német követségen kellett volna próbálkozniuk, nem átszökdösni határokon és kerülgetni a járőröket! Az ankarai követségen kellett volna KÉRNIÜK a NÉMETEKTŐL a belépést, a vízumot. És ha az megvan, akkor hurrá! Lehet menni normálisan, legálisan. Persze, ha nem kapják meg, akkor egyelőre marad a tábor. Törökországban! És nem Európa mezőin, erdőin!
Üdv!
Kamp.

anonymand 2017.09.17. 04:32:19

@Kampfer:

"Továbbra sem fogok neked különböző statokat összevadászni, hisz te úgyis azt olvasol ki belőlük, amit akarsz." - ahhoz, hogy képbe kerülj, nem ártana olykor a statisztikát is segítségül hívni.
Oszt azt olvasol ki belőle, amit akarsz.
Ajánlom példának okáért a Global terrorism database oldalt.
Bejegyzésedet (ezt a szakaszt legalábbis) a terrorizmusra fókuszálod.
Ez többé kevésbé érthető.
Egyrészt nap mint nap történnek események, másrészt valóban komoly probléma, amivel foglalkozni is kell.
Csak kicsit másképp, mint ahogyan te kezeled.
A terrorizmus ma a világ tán legnagyobb gondja.
A világé, Európáé és hazánk sem hagyhatja figyelmen kívül (leginkább a megelőzés végett (már ha az lehetséges)).
A világ problémája a terrorizmus, írtam (nem megfeledkezve arról, hogy mi Európában élünk).
108 294 áldozata volt világszerte a terrorizmusnak, míg Nyugat-Európában 420 (2011-2014). Ezzel csak a világméretű jelleget szerettem volna érzékeltetni).
A terrorcselekmények száma világszerte csökken, a 2015-ös migránshullám ellenére is.
www.datagraver.com/thumbs/1300x1300r/2015-11/t-kills.png
1972 és 1988 között a terrorcselekmények (áldozatainak) száma elképesztően magas volt, napjaink adatai elenyészőek az akkorihoz képest (ami önmagában még nem ad okot a megnyugvásra).
Meg kell jegyezni mindehhez, hogy míg a korábbi évek kiugróan magas számú áldozatához semmi köze nem volt az iszlámnak, dzsihadista inspirációnak, mára az arány brutálisan romlott.
Arra azonban talán rávilágít, hogy mennyi múlik a média tálalásán, a különböző propagandák torzító hatásán.

"A korábban többször is idézett (balosok által is!) Politico cikkét is csak érintőleg említeném meg! " - nem tudhatom, hogy melyik verzióra gondolsz.
Remélem az eredetire, amiből a kormányközeli sajtó "elfelejtett" egyes részeket ismertetni a nagyérdeművel...

"Amennyiben te ezt azonos nagyságrendűnek érzed a migránsok jelentette veszéllyel és az általuk tényszerűen is elkövetett cselekményekkel"... - egyrészt a terrorcselekményeket nem a menekültek követték, követik el túlnyomó többségben (2. 3. generációs, helyi állampolgárok), másrészt ha nem vagy hajlandó a statisztikának utánanézni, hogy milyen az elkövetői arány akkor nincs miről beszélgetni.

"Tényleg nem, hisz az egyébként szorgalmazott kellően szigorú btk-t és a további szigorítást is folyamatosan 'fikázzák' egyes politikai erők. Na, vajon kik...?" - na, vajon kik állítják, hogy nem a büntetési tételek emelésének van visszatartó hatása, hanem a biztos jogkövetkezménynek?
Vajon kik?
A jogászok.

"Hogy ez a bild milyen pontos és precíz! Csak azt nem értem, hogy hogyan tudja, mennyivel nőtt a migrik száma '15-ben, mikor az akkor érkezettek regisztrációja még '16 decemberében is tartott, továbbá a tartományi adatbázisok sem voltak '16 vége előtt összehangolva?" - errefele már 2017-et írunk.
2015-ről tán már csak lehet valamit tudni.
A regisztrációra várók száma is lehet ismert.
Ez eszedbe sem jutott?
"Németországba 280 ezer menekült érkezett 2016-ban, jóval kevesebb mint az előző évben, amikor 890 ezer - közölte szerdán a német belügyminisztérium." - nem téged igazol, negligáld!

Illetve a német rendőrszakszervezetek elnöke szerint '15-ben és '16-ban a jelentett esetek száma a valósnak a töredéke volt a rendőri szervek szerint is? És épp a napokban látott napvilágot egy értékelés a német sajtó migrikkel kapcsolatos 'kép' alakításában játszott meglehetősen 'kétes' szerepéről!

"Persze, migriék kamionnal járnak forraltborozni és vásárolni... Az eltérő kultúra, biztos...!" - vagy ellentüntetni...
tenyek.hu/kulfold/241339_autoval-hajtott-a-tuntetok-koze.html

anonymand 2017.09.17. 04:53:12

@Kampfer:

""1. Nincs, nincsenek menekültek (szerinted), csak és kizárólag "migrik" vannak"

Nem írtam ilyet! Azt írtam, hogy EZEK (szerintem) nem menekültek, egyszerűen csak bevándorlók, illegális határsértők. Migrik, ha úgy tetszik"
A nevemmel való játék után már megírtam, hogy jó a humorérzéked.
Most ismételten bizonyítottad.
"Nincs, nincsenek menekültek (szerinted), csak és kizárólag "migrik" vannak" - "Nem írtam ilyet! Azt írtam, hogy EZEK (szerintem) nem menekültek, egyszerűen csak bevándorlók, illegális határsértők. Migrik, ha úgy tetszik"
Nem tetszik, de te már csak ragaszkodsz a becenévhez (nyilván jobban érződik, hogy számodra nem kellően pejoratív a "migráns".
Menekült pedig szerinted nem volt.

"Leírtam a példákat, kiket tekintek feltétel nélkül menekültnek." - a teljesség igénye nélkül, időrend figyelmen kívül hagyásával:
- görögök,
- vietnamiak,
- chileiek,
afgánok,
- szírek,
akik nem szomszédból jöttek, menedéket kaptak.
Tudom, ha rajtad múlik, egyetlen egy sem...

"Azt írtam, ha ilyen a jogszabály, meg kell változtatni, vagy eltörölni őket." - és oly módon, ahogyan te képzeled el.

"TE (személy szerint TE MAGAD) hogyan oldottad volna meg a regisztráció és a biztonsági átvilágítás kérdését az adott '15-ös helyzetben!" - azt hiszem csalódást kell okozzak.
Nem szakértő vagyok a kérdésben, hanem szemlélődő (gibic).
Tökéletes megoldás (szerintem) nem létezik, ám a hazai gyakorlatnál jobbak valószínűleg igen.

anonymand 2017.09.17. 05:14:42

@Kampfer:

""Akkor is furcsállom, hogy nem reagáltál egy igen fontos és releváns részletre."

Egy személyes emlékem viszonylag részletes leírásával igyekeztem neked válaszolni erre."
...
Akár Orbán lesz a kormányfő, akár a botka, a fletó vagy az a feketegyőr nevezetű... (o.m.g.)!" - ölég hosszúra sikeredett, csak nem tekinthető válasznak.
Ismét ide teszem (nem baloldali portál, nem baloldali megszólaló):
Alfahír, 2013
"A külföldi orvosok bevándorlásával kapcsolatban a jobbikos honatya elmondta, hogy épp a napokban kapott jelzést Salgótarjánból, hogy a gyermekosztályon van olyan ügyeleti szakasz, ahol egyáltalán nincs olyan orvos, aki magyarul értene. 3500 külföldi regisztrált munkavállaló orvos van jelen Magyarországon . Szabolcsban minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplénben minden ötödik sebész külföldi. Így néhány megyében bevándorlókból kívánják feltölteni a hiányposztokat, ugyanakkor a bevándorlás volumene – szerencsére – csökkent." - "Én sem szeretnék a közelembe se egyetlen muszlim vagy fekete vagy bármilyen jóég tudja honnan idetalált idegent!"
Nem arra voltam kíváncsi, hogy mi a véleményed a munkaerő-piaci helyzetről.
Nem arra, hogy ki és mennyiben felelős a kialakult helyzetért.
Hanem arra, hogy ha nyugdíjba megy háziorvosod, vagy megbetegszik, akkor helyette mégis látnál-é "egyetlen muszlim vagy fekete vagy bármilyen jóég tudja honnan idetalált idegent!"?
Vagy inkább egy echte magyar papot, hogy feladja az utolsó kenetet?

"Megjegyzem a mi háziorvosunk (mert van), szír."

"Azt persze nagyon halkan és félve megkérdezem ilyenkor magamtól, hogyhogy a szír nem ment ki a fritzekhez a hatszoros pénzért?"
- mert nem tartják biztonságosnak,
- mert nem "közvetlen" ország.
:) :) :)

"Én NEM a migrációban látom az egészségügyünk megoldásának a kulcsát" ... - én sem, más sem, mert nem is az.

paragrafus 2017.09.18. 01:32:44

@Kampfer:
1. Egyre több menekült próbál Románián keresztül eljutni Nyugat-Európába. Augusztus közepe óta ugyanis már az ötödik menekültekkel megtelt hajót fogták el a román hatóságok a Fekete-tengeren, írja a Yahoo.com. Románia nem tagja a Schengen-zónának és egészen ezidáig viszonylag jól elkerülték őket a bevándorlók. Temesváron, közel a magyar határhoz több száz menekült várja, hogy lehetőség adódjon a határátkelésre.
www.yahoo.com/news/desperate-europe-bound-migrants-turn-capricious-black-sea-031441759.html
Én teszem hozzá: Románia felől viszont nincs vasfüggöny

2. Soha nem volt még ilyen könnyű menekültként munkát találni. Menekültként talán soha ilyen könnyen nem lehetett munkát találni az országban – nyilatkozta Faragó Renáta, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület munkatársa
Pedig egyáltalán nem olyan nagyon egyszerű Magyarországon menekültként munkát találni. A kormányzati menekültellenes kampány meglehetősen idegenellenes közhangulatot formált.
Egy budapesti kórház üzemi konyháján dolgozó menekült
kep.index.hu/1/0/1823/18236/182362/18236269_103d325815b287689f049bd98f889107_wm.jpg
abcug.hu/soha-nem-volt-meg-ilyen-konnyu-menekultkent-munkat-talalni/
Én teszem hozzá: „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját” – De hiszen nincs magyar, aki elvégezné azt a munkát…

3. Egy egyiptomi milliárdos, Naguib Sawiris felajánlotta, hogy szívesen venne egy szigetet Görögországtól vagy Olaszországtól, hogy ott segítséget tudjanak nyújtani a szíriai háború elől menekülőknek.
Az üzletember úgy tervezi, hogy ha a görögök vagy az olaszok eladnának neki egy szigetet, akkor azt függetlenítené, és a menekültek egy saját országot építhetnének maguknak. Szerinte ezeknek az országoknak amúgy is egy tucatnyi elhagyatott szigetük van, amelyeken el lehetne szállásolni a menekülteket. Úgy számol, hogy egy ilyen sziget úgy 10-100 millió dollárból jönne ki, a költségek nagy részét az infrastruktúra tenné ki. A szigetre iskolákat, egyetemeket és kórházakat is tervez. Amíg nem épülnének meg a lakóépületek, addig átmeneti szállásokon helyezné el az embereket.
A fő célja, hogy itt végre emberi bánásmódban részesülnének, mert szerinte jelenleg úgy kezelik a menekülteket, mintha marhák lennének.
news.yahoo.com/egypt-billionare-offers-buy-med-island-refugees-154413262.html
Kérdésem: mindazok, akik elutasítják a menekülteket, beleértve az Orbán-kormányt is, az elutasításon kívül tett bármi érdemlegeset is a probléma megoldása érdekében?

4. Kampfer 2017.09.13. 18:39:50
Mi a meglepő azon, hogy olyan jogszabályokat szeretnék Magyarországon, amelyek a magyarok érdekeit, a magyar társadalom és ennek az országnak az érdekeit szolgálják? Ez neked új...? Mert akkor ez ismét csak rólad szól.
Nagyon tévedsz, ez egyáltalán nem rólam szól. Csak – veled ellentétben – nekem, magyarként és uniós állampolgárként nem az a kiinduló pontom, hogy magyar. Ugyanis ez nem nemzetiségi kérdés. Számomra az alkotmányos jogállam a szentírás és a Biblia, nemzetiségtől függetlenül. Önmagában azért, mert valaki magyar nemzetiségű, ne legyen kiváltságos és ne járjon neki többlet. Önmagában a (magyar) nemzetiség ne legyen privilégium. Ezen az alapon akkor bármely más nemzet mondhatná ugyanezt a saját állampolgárait és a saját ügyeit illetően. Nézd csak meg, hogy Szíjjártóék micsoda kirohanást végeztek az ukránok ellen a saját nyelvtörvényüket illetően. Hogy is van ez: itthon minden, ami magyar. De nekünk máshol is. Akár azon országgal szemben is. Mert mi megtehetjük, de más nem. Ugyanakkor nekünk nem tetszik, ha más állam is mégis ugyanazt csinálja a saját portáján, mint mi.
Nem ártana tudomásul vennünk, hogy a földgolyó nemcsak magyarokból áll, másokkal is osztoznunk kell rajta és el kell férnünk. Ugyanakkor nem diktálhatunk mi mindenkinek.
Mi mindenkit kioktatunk Európában, de nekünk senki se szóljon be.
Kell az Unió pénze, de állítsuk meg Brüsszelt.
Orbán megszavazza a kvótát Brüsszelben az Európa Tanácsban, majd itthon ellene uszít.
Adjanak pénzt a menekültek ellen, de pokolba a játékszabályokkal…
Nem kellenek a menekültek, de jöhetnek ugyanolyan emberek ugyanabból a térségből, korlátlanul, ha leteszik a 300 ezer eurót.
Már szóvá tettem: te csak olyan játékszabályokat vagy hajlandó elfogadni, amelyek a te nézeteiddel vannak összhangban. Mit szólnál, ha én is ugyanezt mondanám? Kipróbálhatnánk. Javaslom, hogy kerüljön megalkotásra egy olyan törvény, amely alapján Magyarországon azoknál kerülnének elhelyezésre a menekültek, akik elutasítják őket. Hátha akkor toleránsabb lennél…
Végezetül: itt voltak nálunk a törökök 150 évig, mégsem váltunk törökké.

Kampfer 2017.09.18. 17:11:06

@anonymand: "...ahhoz, hogy képbe kerülj, nem ártana olykor a statisztikát is segítségül hívni."

Nem értek veled egyet (és NEM kívánok most Churchill gyakran idézett mondataira hivatkozni - annál is inkább, mert nem vagyok tisztelője)! Ahhoz, hogy képbe kerüljek, nem a statisztikákat kell bújni, hanem ki kell nyitni a szemünket és körülnézni! Tudod: az időjárást se a neten nézem meg először, hanem kimegyek a teraszra, kinézek az ablakon... Majd ha három megyével arrébb megyek, akkor megnézem a jelentést, de a sokéves statisztika akkor sem biztos, hogy érdekel.

Szerintem épp elég világos képet kapsz akkor, ha szétnézel Európában és az olasz, francia és német viszonyokról tájékozódsz. Nem mondom, hogy a helyi fórumok oldalait böngészd, de ha csak a bíbíszíre, a júrónyúzra vagy a ceddéefre, bildre és ezekre figyelsz, akkor nyilván mást fogsz majd gondolni.

"Egyrészt nap mint nap történnek események, másrészt valóban komoly probléma, amivel foglalkozni is kell."

Itt a problémám veled! Mert ez így üres frázis! Foglalkozni kell... Ok. De mit? És hogyan? Mert okosakat mindenki tud mondani, tán még ez a botka is (bár kétlem)! De a 'HOGYAN' és a 'MIT' a kérdés! A sok lehetséges válasz közül a fal és a kerítés az egyik. Mi ezt választottuk. Mások pedig mást. Az idő majd választ ad, ki döntött helyesen. Én azért továbbra is a falra és a kerítésekre, aknamezőkre szavazok.

"Arra azonban talán rávilágít, hogy mennyi múlik a média tálalásán, a különböző propagandák torzító hatásán."

Akkor ugye arra a propagandára is gondoltál, amelyen '15-ben boldog német nyugdíjasokat ápolgattak mosolygós kávébarna pakik, afgánok és a jó ég tudja még, hogy kicsodák...! Mindenki vigyorgott ezerrel a plakátokon, közben a merkel szelfizett, a rohadt náci magyarok pedig vadul építették a kerítést és egész más plakátok voltak kint a magyar utcákon, mint a felvilágosult és precíz, toleráns 'állampolgári németek' utcáin? Akkor az ugye szintén propaganda volt. Vagy netán maga a színtiszta boldog jövő?

"nem tudhatom, hogy melyik verzióra gondolsz. Remélem az eredetire, amiből a kormányközeli sajtó "elfelejtett" egyes részeket ismertetni a nagyérdeművel..."

hvg.hu/itthon/20170915_orban_viktor_unio_migransok

index.hu/kulfold/2017/09/15/politico_orban_nyeresre_all_a_migracios_vitaban/

hirtv.hu/ahirtvhirei/politico-orban-tunik-gyoztesnek-1403525

www.atv.hu/belfold/20170915-politico-orban-nyeresre-all-az-europai-migracios-vitaban

Direkt ellenzéki cikkeket választottam. Egyik sem kormányközeli sajtó... Felteszem, ezek biztos nem 'felejtettek' volna ki semmilyen részletet sem!

"- egyrészt a terrorcselekményeket nem a menekültek követték, követik el túlnyomó többségben (2. 3. generációs, helyi állampolgárok)..."

Nos, ez közönséges hazugság! A migrik (a '15-ösök is) benne voltak a párizsi, brüsszeli, berlini, malmői, ansbachi merényletekben. A würzburgit is egy befogadott migri követte el! Az olaszországban az elmúlt hetekben elkövetett csoportos erőszakot is migrik követték el (lengyel, finn, német nők ellen), illetve a hétvégi München melletti erőszakot (16 éves lány ellen) is migrik követték el! Kölben is, Bécsben is migrik csinálták a balhét! Egyes terrorcselekmények szervezésében valóban része volt 2. és 3. generációs migriknek is!

Továbbá az a 2. vagy 3. generációs migri, amelyek ezeket megcsinálták, vagy most is a perifériákon tengődnek, bár állampolgárok, mégsem integrálódtak, ugyanolyan (vagy sokkal rosszabb) migrik, mint az elődeik! Tehát: egy mostani 2. vagy 3. generációs migrinek a szülei, nagyszülei hanyadik generációs migrik voltak? És a másik oldalról: a most özönlő migrik gyerekei, unokái hanyadik generációs migrik lesznek?

Továbbá: téged az megnyugtat, hogy az unokádat, gyerekedet nem egy első generációs migri fogja lekéselni, felrobbantani, lelövöldözni, hanem azok degenerált 2. vagy 3. generációs 'migrációs hátterű' (o.m.g.) gyereke vagy unokája??? Tudod mit? Lehet, hogy szerinted ez lényeges különbség, de szerintem nem az! Az elején kell megakadályozni a probléma kialakulását.

"...ha nem vagy hajlandó a statisztikának utánanézni, hogy milyen az elkövetői arány akkor nincs miről beszélgetni."

Szerinted. Ha neked sokéves átlagok, táblázatok és komplex radarfelvételek kellenek egy helyi vihar felismeréséhez, akkor tényleg felesleges bármiről beszélni. Mert a helyzet ez!

"na, vajon kik állítják, hogy nem a büntetési tételek emelésének van visszatartó hatása, hanem a biztos jogkövetkezménynek?
Vajon kik?
A jogászok."

Azon része, melyek ugyanúgy gondolkodnak, mint te...! Egy bárándytól nem is várok mást! Annak tökmindegy volt, ha megöltek száz magyart se érdekelte! Széllibbant és még hungarofób is, de jogász, ez tény. Száz másik jogász pedig sokkal szigorúbb btk-t preferál. Pedig ők is jogászok.

"Németországba 280 ezer menekült érkezett 2016-ban, jóval kevesebb mint az előző évben, amikor 890 ezer - közölte szerdán a német belügyminisztérium."

Miközben azokból sem regisztrálták még mindet!

Kampfer 2017.09.18. 17:35:10

@anonymand: "Nem tetszik, de te már csak ragaszkodsz a becenévhez (nyilván jobban érződik, hogy számodra nem kellően pejoratív a "migráns".
Menekült pedig szerinted nem volt."

Ok, játszunk a szavakkal, engem nem frusztrál. Bevallom, egy csöppet sem érdekel, hogy neked mi tetszik és mi nem. A migri helyett írhattam volna akár buckalakót, akár koszlidércet is, tökmindegy. A pejoratív jelentéstartalmat és a negatív érzéseket velük szemben pedig ne nekem ródd fel, hanem annak a sok migrinek, amelyek ezt gerjesztették magukkal szemben! És ha azt hiszed, hogy ehhez szükség volt egy Orbán Viktorra, akkor buta vagy. A görögöknél, macedónoknál, szerbeknél, szlovénoknál nem az Orbán a miniszterelnök. Mégis elég vadul gyűlölték ezt az átvándorló hordát. Biztos ők is mind nácik!

Menekült pedig szerintem ezek között nem volt! Ha akár egy is meg tudja nekem indokolni, mi elől kellett rohanva menekülniük Görögországból vagy Szerbiából, Macedóniából vagy Horvátországból, akkor elgondolkodom rajta... De nem láttam okot arra, hogy ezekből az államokból nekik rohanvást kellett volna menekülniük! Az, hogy ők merkeliába vágytak, nem indok! Senkit sem kell érdekeljen! Én pedi a Seychelles-szigetekre vágyom. Na és??? Ha merkelisztánba vágynak, akkor már leírtam, mi volna az értelemszerű menetrend. Majd a két fél lezongorázza, hogy lesz e boldog vég, vagy sem! De ahhoz a köztes országoknak SEMMI KÖZE!

"...a teljesség igénye nélkül, időrend figyelmen kívül hagyásával:
- görögök,
- vietnamiak,
- chileiek,
afgánok,
- szírek,
akik nem szomszédból jöttek, menedéket kaptak."

Tehát akkor mégsem igaz, hogy a náci magyarok nem adnak menedékjogot a menekülőknek? Mert a listád szerint ezek mind kaptak menedékjogot! Akkor miről vitázol???

"Tudom, ha rajtad múlik, egyetlen egy sem..."

Én azért vitattam volna, hogy miért menekült egy uniós állam polgára a magyar-szerb határon? Azt pedig nagyon erősen megkérdőjelezem, hogy egy afgán (phejjj...), egy vietnámi, chilei ugyan mi elől menekül szerbiából? Vagy akár Görögországból? Mi fenyegette őket a világ túlsó felén, hogy meg sem álltak a magyar határig? Ezt valahogy levezethetnék nekem, hogy Belgrádban vagy Athénban felébredve ugyan mi rémisztette meg őket, hogy azonnal úgy érezték, nekik tovább kell trappolniuk egészen a magyar határig??? Érdeklődve próbálnám ezt összehozni bármiféle menekültügyet szabályozó egyezménnyel!

"...és oly módon, ahogyan te képzeled el."

Ez qrvaegyszerű. Azt a politikát, azt az erőt és azt a politikust fogom támogatni, amelyik úgy akarja módosítani, ahogy azt én (és még egy nagy tömegnyi) állampolgár (a.k.a.: szavazó) elképzelem. Pontosan! Jól látod! Miért támogatnék egy nyomorult gulyásmártont, egy fodorfélét, ezt a nyomorult botkát, ha a pokolba kívánok őket is és a gusztustalan politikájukat is? Nyilván nem én fogom megváltoztatni a törvényeket, hanem az arra felhatalmazást kapott törvényhozás és a szakjogászok. Ha számomra megfelelően csinálják, akkor majd következő alkalommal is rájuk szavazok. Nyilván összehangolva mindezt ezernyi más kérdéssel, amelyben dönthet egy állam vezetése. Nem bonyolult ez. Szerintem...

"...azt hiszem csalódást kell okozzak.
Nem szakértő vagyok a kérdésben, hanem szemlélődő (gibic)."

Valóban csalódást okoztál! Másfél éve még ember nem válaszolt nekem erre a kérdésre! Sajnos bírónő sem osztotta meg velem az elképzeléseit. Ellenben te legalább korrekten leírtad, hogy szemlélődőként írtál a kérdésről.
Nos, mint szemlélődő polgár a szemlélődő polgárnak én csak azt írhatom neked, hogy az adott helyzetben egyszerűen nem lehetett jól kezelni ezt a sztorit! A határzár egy korrekt és elfogadható megoldás volt a magyar polgárok szempontjából. A migrik szempontjából nyilván nem, de a kormány nem is értük tartozik felelősséggel, hanem a magyar polgárokért és az ország biztonságáért és integritásáért. Bármilyen kényszerítő eszköz és erőszak nélkül egy ekkora embertömeget kezelni NEM lehet! A szlovén-osztrák határon lejátszódott jelenetek a legjobb bizonyítékai ennek.

"Tökéletes megoldás (szerintem) nem létezik, ám a hazai gyakorlatnál jobbak valószínűleg igen."

Mondatot első részével maximálisan egyet tudok érteni. A második felét egyszerűen nem tudom elfogadni, hiszen nem vagy szakember, külső szemlélőként nem tudsz megítélni egy sor olyan kérdést, amely rendvédelmi, katonai vagy akár nemzetbiztonsági szempontból is releváns lehet. A fertőzések miatt nem győztek habot hörögve nácizni ballibáék két éve. Most véradási tilalom van egyes országokban! De lépjünk tovább...
Mondatod második felének akkor tudnék hitelt adni, ha pontosan és részletekbe menően le tudnád írni, hogy erőszak és kényszerítés alkalmazása nélkül hogyan lehet megállítani egy 2-3000 fős tömeget! Amely ha nem is agresszív, de már a méreténél fogva is komoly kockázatot jelent! De egy jó részük agresszív is volt. Ebbe a spanyolok foga is beletört most augusztus elején. Őszintén szólva akkor csodálkoztam és megmosolyogtam őket. Pár napra rá pedig már nem...

Üdv: Kamp.

Kampfer 2017.09.18. 17:49:08

@anonymand: "ölég hosszúra sikeredett, csak nem tekinthető válasznak."

Esetleg te nem tudtad akként értelmezni...?! Hm...?

"Nem arra voltam kíváncsi, hogy mi a véleményed a munkaerő-piaci helyzetről."

Pedig EZ egy nagyon releváns kérdés! Emlékezzél rá, mivel indokolták ballibáék ezerrel, miért áldás nekünk ez az áradat! A munkaerőpiaci helyzet volt az egyik alapvető indukok! Tehárt nagyon lényeges, hogy mi a helyzet ezen a fronton! Másrészt a munkaerőpiaci folyamatok szépen lekövették azt, ami az egészségügyben lezajlott már a '90-es évektől kezdődően!

"Nem arra, hogy ki és mennyiben felelős a kialakult helyzetért."

Pedig kulcskérdés, ha a jelenlegi (egyébként a migriket és a 'zunijót' és a migrációt ezerrel támogató) ellenzék érvelését figyeled! Kulcskérdés megérteni, hogy ezért nem lehet egyetlen kormányzatot okolni! Csak egy link:

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/orban_es_tarsai_eselytelenek_a_gyarmatositas_mar_megtortent.647239.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Érintőlegesen, de idevág.

"Hanem arra, hogy ha nyugdíjba megy háziorvosod, vagy megbetegszik, akkor helyette mégis látnál-é "egyetlen muszlim vagy fekete vagy bármilyen jóég tudja honnan idetalált idegent!"?"

Mivel sanszos ez a lehetőség, konkrét választ adok neked. A minap beszéltem meg a biztosítási tanácsadómmal egy lehetőséget, ami épp erre az esetre ad nekem (némi) védelmet. Vagyis egy biztosítási díj ellenében privát egészségügyi szolgáltatást vehetek igénybe. Nos, ha már magánbiztosítás lesz és fizetek érte, akkor alapvető joggal várhatom el, hogy egy olyan helyzetbe kerülve, amelybe évekkel ezelőtt kerültem, az adott doki vagy intézmény súlyos következményekkel szembesüljön! A 'TB' erre sajnos ma már semmilyen biztosítékot nem ad, bár ehhez mérten sajnos aránytalanul drága...
Teszem mindezt úgy, hogy alapvetően ellenzem a magántőke és az egészségügy kapcsolatát! Ennek is megvan a miértje, de nagyon mellékvágány volna. Tehát a konkrét válaszom: MINDEN lehetséges tettet elkövetek azért, hogy ne kelljen ilyen dokikkal kapcsolatba kerülnöm! És gyalázatnak tartom, hogy ilyen dokik ma itthon tevékenykedhetnek. Ahogy azt is elfogadhatatlannak tartom, amit ebben az ügyben a norvégok, németek és angolok művelnek! De erről érdemes megkérdezni a többi keleti tagállam politikusait és polgárait is, mert egy cipőben járunk!
És érdemes figyelmesen olvasni a csatolt cikk sorait is, mert összefüggő kérdésekről beszélünk!

"Vagy inkább egy echte magyar papot, hogy feladja az utolsó kenetet?"

Édesanyámnak magyar pap adta meg a végtisztességet! Magyarul. És magyarul is emlékezek rá.

"- mert nem tartják biztonságosnak,
- mert nem "közvetlen" ország.
:) :) :)"

Ez korrekt volt! Ez jó! :-)

""Én NEM a migrációban látom az egészségügyünk megoldásának a kulcsát" ... - én sem, más sem, mert nem is az. "

Akkor ebben egyetértünk!
Üdv: Kamp.

Kampfer 2017.09.18. 17:57:30

@Kampfer: Kiegészítés: ha a görög menekülők alatt az 1940-es években lezajlott polgárháborús menekülteket érted, akkor elviekben nincs vitám veled. Bár nem volt szomszédos terület (de akkor még az egyezmény sem élt), kulturálisan és vallási szokásait (és méretét) tekintve egy beilleszthető közösségről beszélhetünk. Az ő esetükben valóban elmondható, hogy mindkét közösség jól járt. De azért ne feledkezzünk meg az akkori 'ideológiai' közösségről sem!
Üdv: Kamp.

Kampfer 2017.09.18. 21:51:02

@paragrafus: "Egyre több menekült próbál Románián keresztül eljutni Nyugat-Európába."

Várható volt, kiszámítható reakció a migrik és csempészeik részéről.

"Temesváron, közel a magyar határhoz több száz menekült várja, hogy lehetőség adódjon a határátkelésre."

Ha ezzel a magyar fegyveres erők is tisztában vannak és fel tudnak készülni az akcióra, akkor minden ok. Remélem így van!

"Én teszem hozzá: Románia felől viszont nincs vasfüggöny."

Még! Az anyag már ott van, rokon is megerősítette, hogy egy nap alatt el tudják kezdeni az építését. A sáv ki van mérve. Műveleti út és a kétsoros is felhúzható elég gyorsan. És lőn... Lesz műszaki zár, csak legyen hozzá személyzet, technika és utánpótlás is!

"Soha nem volt még ilyen könnyű menekültként munkát találni."

Biztos hallottál róla, hogy szakmunkásként, mérnökként és még operátorként is könnyebb, mint évekkel ezelőtt. Belőlük ugyanis nincs túlkínálat, ellentétben a jogvédőkből...

"Pedig egyáltalán nem olyan nagyon egyszerű Magyarországon menekültként munkát találni."

Miért kellene a migránsoknak itt munkát adni??? Aztán majd lakást, autót, örömlányokat és bónuszcsokit is, igaz?

"A kormányzati menekültellenes kampány meglehetősen idegenellenes közhangulatot formált."

Amihez nyilván semmi köze sem volt a migránsok viselkedésének, igaz?! Na ne szórakozz már!

"De hiszen nincs magyar, aki elvégezné azt a munkát."

Ez munkaerőpiaci probléma, SEMMI köze sincs a migránsokhoz. Ez két különböző témakor. Fentebb írtam róla, olvasd el!

"Egy egyiptomi milliárdos, Naguib Sawiris felajánlotta, hogy szívesen venne egy szigetet Görögországtól vagy Olaszországtól, hogy ott segítséget tudjanak nyújtani a szíriai háború elől menekülőknek."

Miért akar mástól venni szigetet? A csiliárdjain vegyen földet Egyiptomban! Ne a más portáján akarja megoldani a dolgot, van nekik elég területük! Vegyen földet az egyiptomi államtól és induljon a projekt! Ki akadályozza meg?

"A fő célja, hogy itt végre emberi bánásmódban részesülnének, mert szerinte jelenleg úgy kezelik a menekülteket, mintha marhák lennének."

Mindjárt elkönnyezem magam! De ha a rohadék európaiak ilyen gonoszak, miért itt akar nekik szigetet venni? Ott van Egyiptom, vegyen földet a saját hazájában. A vallás, a kultúra is ugyanaz, teljesedjék be a boldogság és a náci európaiak sem fogják szegín migriket bántani! Hurrá!

"...mindazok, akik elutasítják a menekülteket, beleértve az Orbán-kormányt is, az elutasításon kívül tett bármi érdemlegeset is a probléma megoldása érdekében?"

Van erre vonatkozó kötelme? Részese volt a probléma előidézésében? Köszi!

"...nekem, magyarként és uniós állampolgárként nem az a kiinduló pontom, hogy magyar."

Látod jogvédő? Ezért nem tartalak téged SEMMIRE! Ezért vagy te a szememben egy ócska kis senki!

"Önmagában azért, mert valaki magyar nemzetiségű, ne legyen kiváltságos és ne járjon neki többlet."

Magyarországon? Ez az egyetlen hely, amely egy magyarnak az OTTHONA! Remélem, hogy a gondolataid és a politikád is a szemétdombra kerül, mert ott a helye!

"Önmagában a (magyar) nemzetiség ne legyen privilégium."

Az nem is! De az állampolgárság, az itt végzett munka, az itt hozott áldozat igenis feljogosít a privilégiumokra! Egy 'magyarított' kis feka sosem lesz magyar attól, hogy te adsz neki erről egy papírt!

"Ezen az alapon akkor bármely más nemzet mondhatná ugyanezt a saját állampolgárait és a saját ügyeit illetően."

Jó reggelt kívánok...! Isten hozott a való világban! Egy normális nemzet (nem valami ostoba kozmopolita bagázs) ezt is teszi, az ügyeit is így intézi! Te eddig melyik alternatív valóságban éltél??? Mikor estél át a kvantumtükrön, jogvédő???

"Nézd csak meg, hogy Szíjjártóék micsoda kirohanást végeztek az ukránok ellen a saját nyelvtörvényüket illetően."

Nagyon helyesen is tette! Ki álljon ki az ottani magyarságért, ha nem Magyarország és a magyar külügy? Vagy várjanak a télapóra?

"Mert mi megtehetjük, de más nem."

Kérlek részletesen írd le nekem, hogy a magyar kormáyn hol, miben és mikor korlátozta a nemzetiségek jogait, a nyelvhasználatot, a tanuláshoz való jogukat! Úgy írkálj nekem, hoy baráti köröm jelentős része sváb, illetve szlovák! Azonnal érdeklődni fogok tőlük, hogy valós dolgokról írsz, vagy csak jogvédő módjára hazudozol!

"Ugyanakkor nekünk nem tetszik, ha más állam is mégis ugyanazt csinálja a saját portáján, mint mi."

Ezt konkrétan fejtsd ki, ellenkező esetben ezt csak egy ostoba vergődésnek tudom tekinteni a részedről!

"Nem ártana tudomásul vennünk, hogy a földgolyó nemcsak magyarokból áll, másokkal is osztoznunk kell rajta és el kell férnünk."

Őööö, javíts ki, de ha jól sejtem, épp arról megy a vita, hogy mi el szeretnénk férni még ezen a pici kis darabon is, de valahogy kurvára nem akarnak minket itt békénhagyni! Mi elférnénk, de ide akarnak pakolni mindenféle idegeneket, akaratuk, a mi akaratunk és a kormány akarata ellenére is! Akkor most ki nem tud elférni a másiktól...??? Ezt jó volna tisztázni!

-->>

Kampfer 2017.09.18. 22:22:14

@paragrafus: "Ugyanakkor nem diktálhatunk mi mindenkinek."

Hm... Mintha nekünk óhajtanának diktálni épp! Tényleg! Nekünk ki diktálhat???

"Mi mindenkit kioktatunk Európában, de nekünk senki se szóljon be."

Értem. Tehát, amikor azt mondtuk, hogy mi nem vitatjuk, hogy a németek/franciák/olaszok stb. be akarnak fogadni és ebben látják a megoldást, azt tegyék. Elismerjük a jogukat erre. De ezt mi is elvárjuk tőlük! Vagyis fogadják el, ha mi nem akarjuk megváltoztatni az etnikai összetételt és nem akarunk bevándorlóországgá válni! Hát ez tényleg tipikus 'kioktatás'! Ember...! Te tényleg komoly szövegértési gondokkal küzdesz! Vagy ennyire el van már színeződve az agyad (értsd: szivárvány)???

Az legyen már alap, hogy a legalapvetőbb dolgainkba nem ugatnak bele! És az, hogy akarunk-e bevándorlást, vagy nem, az egyedül a mi döntésünk, a magyar társadalom és a legitim joggyakorló szerv jogköre!

"Kell az Unió pénze, de állítsuk meg Brüsszelt."

Ami pénz döntő része persze a magországok gazdaságaiba és költségvetésébe áramlik vissza! Nem én mondtam, az egyik magország uniós biztosa! Gugli jóbarát, keress rá!

Egy kérdés és hasonlat: anyád alkalmazott egy cégnél és egy új beosztásba kerül az irodába. Jobb a pénz, picivel jobb a légkör, klíma is van. Jobb és gyorsabb a pc, van telefon is. De ugye nagy az iroda, több a pletyka. És kitalálja a főnöke, hogy ugyan már obja le vagy pucsítson be neki minden hajnalban és/vagy meló után! Mert hát mégis jó a pénz, jobb a meló, a körülmények és különben is: a pénz az jól jön, igaz? Persze az, hogy anyád munkát végez a pénzért, az valami ostoba (értsd: nacionalista) maszlag, kussoljon és szopjon, mert jó a pénz...! Ugye ezt te sem gondolod komolyan!

"Adjanak pénzt a menekültek ellen, de pokolba a játékszabályokkal…"

Azokról a 'játékszabályokról' beszélsz, amelyeket ad-hoc hoztak össze, mikor már ömlött a szennyvíz a szobába? Arra utalsz, amiről sem a csatlakozási szerződés, sem a menekültügyi egyezmény NEM rendelkezett, de két éve valamit ki kellett találni? Idézném a klasszikust (a juncker): "nem érdekel, hogy hogyan és honnan, de legyen meg a hatvanezer...!"
Ezekről a szabályokról beszélsz? Vagy azokról, amelyeket ELŐZETESEN tárgyalt le a két fél? Mert nagyon nem mindegy!

"Nem kellenek a menekültek, de jöhetnek ugyanolyan emberek ugyanabból a térségből, korlátlanul, ha leteszik a 300 ezer eurót."

Sanszos, hogy egy kötvényes nem fog köztörvényes és erőszakos cselekményeket elkövetni, tekintve, hogy ez neki valóban nem érdeke, neki VAN vesztenivalója és egészen más célokkal vett kötvényeket! És a migrikkel ellentétben döntő többségük fizikailag nem is él itt! Ellenben szabadon mozoghat az unióban! Ettől függetlenül persze ismét leszögezném, hogy ez az intézmény már hosszú évek óta szerintem is egy baromság! Ahogy a te érvelésed is!

"Már szóvá tettem: te csak olyan játékszabályokat vagy hajlandó elfogadni, amelyek a te nézeteiddel vannak összhangban."

Hülyeséget beszélsz! Ebben az esetben már hosszú évek óta ülnék egy rakat törvény megsértése miatt. De nem így van. Tudomásul veszem, akkor is, ha egy baromság. Az a célom, hogy minél kevesebb ilyen baromságot kelljen tudomásul vennem! És amiről te írsz, az egy baromság!

"Mit szólnál, ha én is ugyanezt mondanám? Kipróbálhatnánk."

Ha találsz hozzá politikai erőt, pártot és kellő számú szavazót, akkor nyitva áll előtted az út. Erről szól a képviseleti demokrácia. Nem szóltak???

"Javaslom, hogy kerüljön megalkotásra egy olyan törvény, amely alapján Magyarországon azoknál kerülnének elhelyezésre a menekültek, akik elutasítják őket."

Tedd. Ebben az esetben a következmények is téged és a támogatóidat sújtanának. Szerintem sima mezei lincselés, polgárháborús viszonyok és olyan gyorsan fütyülne a talpad alatt a szél, hogy még a kötélnek se lenne ideje megfeszülni a lámpán! (Szerintem...) Azt hiszem, nagyon rosszul mérnéd föl a támogatottságát ennek a politikai célodnak! Írtam már neked korábban, hogy megdöbbennél, hogy hol, kik és hogyan vélekednek a migrikről és rólatok! Ismét csak javaslom, hogy gondold ezt végig! Te az az ember vagy, aki ezekért a céljaidért akár nem csak politikai értelemben vagy képes harcolni és áldozatot vállalni, vagy csak leírtad, mert jól fest a képernyőn?

"Hátha akkor toleránsabb lennél…"

Szerintem nem lennék. Simán kitáraznék rajtad egy Tokarevet!

"Végezetül: itt voltak nálunk a törökök 150 évig"

Iskola-iskola...! Itt voltak, valóban. Következmény: három részre szakadt ország, területek elnéptelenedése, majd betelepítések (románok, szerbek, szlovákok). Majd' kétszáz évi háború, majd osztrák uralom. Etnikai összetétel megváltozott, idegen kultúrák keveredtek össze. Ez egyik okozója volt a későbbi területvesztéseknek (a.k.a.: trianoni diktátum)! Remek példa volt, köszönjük!

"mégsem váltunk törökké."

Fentebb írtam, hogy mássá viszont igen. És nem kevés 'hegedűst' hagyott itt nekünk az a korszak, akik aztán valahogy mindig újra és újra felbukkannak, mint valami nemzetet sújtó átok.

Bravo!
Kamp.

anonymand 2017.09.19. 06:14:11

@Kampfer:

"Tehát akkor mégsem igaz, hogy a náci magyarok nem adnak menedékjogot a menekülőknek? Mert a listád szerint ezek mind kaptak menedékjogot! Akkor miről vitázol???" - nem adnak nem azonos azzal, hogy nem adtak.
Jelentéktelen apróság, hogy nem jelen idő, hanem múlt.
"...a teljesség igénye nélkül, időrend figyelmen kívül hagyásával:
- görögök,
- vietnamiak,
- chileiek,
- afgánok,
- szírek,
akik nem szomszédból jöttek, menedéket kaptak." - mind, mind a múltbéli befogadottak közé tartozik.
Még az a jó, hogy menet közben észbe kaptál, és legalább a görögöket külön bejegyzésedben megemlítetted.
"Bár nem volt szomszédos terület (de akkor még az egyezmény sem élt), kulturálisan és vallási szokásait (és méretét) tekintve egy beilleszthető közösségről beszélhetünk. Az ő esetükben valóban elmondható, hogy mindkét közösség jól járt. De azért ne feledkezzünk meg az akkori 'ideológiai' közösségről sem!" - semmiről ne feledkezzünk meg!
Legfőképpen az emberiesség fogalmáról.
Meg arról sem, hogy "kulturálisan és vallási szokásait (és méretét) tekintve egy beilleszthető közösségről beszélhetünk" nem igaz ugyi a többiekre.

"Azt pedig nagyon erősen megkérdőjelezem, hogy egy afgán (phejjj...), egy vietnámi, chilei ugyan mi elől menekül szerbiából? Vagy akár Görögországból? Mi fenyegette őket a világ túlsó felén, hogy meg sem álltak a magyar határig?" - kevered a dolgokat, jól látható káosz uralkodik...
Sebaj!
Egyéni szociális problémád.

"Tehát a konkrét válaszom: MINDEN lehetséges tettet elkövetek azért, hogy ne kelljen ilyen dokikkal kapcsolatba kerülnöm!" - tipikus rasszista megnyilvánulás.
Te nem az embert látod bennük, hanem az idegent.
A más bőrszínűt.
Nem az embert.
A más vallásút.
Nem az embert.
Szíved telve gyűlölettel mindazokkal szemben, akiket a sors idevetett.
"És gyalázatnak tartom, hogy ilyen dokik ma itthon tevékenykedhetnek." - markáns, de legalább őszinte, "szívből" jövő szavak.

Kampfer 2017.09.19. 17:44:15

@anonymand: Üdvözlet!

"...nem adnak nem azonos azzal, hogy nem adtak. Jelentéktelen apróság, hogy nem jelen idő, hanem múlt."

Idei adatok szerint is több, mint 250 ember kapott menekültstátuszt. Nekem ez jelen időnek tűnik. A múltban is létezett ez az intézmény, ahogy akkor is kaptak menekültstátuszt.

"...semmiről ne feledkezzünk meg! Legfőképpen az emberiesség fogalmáról."

Nem értek egyet a prioritásoddal! Legfőképp a magya polgárok, a magyar társadalom és az ország biztonsága tartandó szem előtt! Minden más csak EZ UTÁN veendő figyelembe! Az emberségesség nem okozhatja az ország, hazai polgárok és a belső biztonság veszélyeztetését. Akikről mi itt vitatkozunk (t.i. a migrik) egyértelmű veszélyt jelentenek ránk nézve, ahogy azt már nem egyszer bizonyította az élet. Ebben a helyzetben az emberségesség érthető módon háttérbe szorul. Hogyan indokolnád meg, ha az emberségesség magyar polgárok halálát, az ország biztonságának csorbulását, a közrend felbomlását eredményezné? Akkor mely emberek érdeke volna előbbrevaló? A migriké vagy a hazai polgároké?
Veled is és a jogvédővel is abban áll az egyik vitánk, miszerint én a magyarok és a hazai polgárok érdekeit előbbre helyezem a migrikénél! Ez az ország a miénk, ez az otthonunk. Mi építettük föl, mi lakjuk. Számomra evidens, hogy ez az ország maradjon meg számunkra magyarnak, maradjon az otthonunk és a mi érdekeink mentén alakítsuk a szabályokat és az életünket. Amennyiben ezeket nem sodorja veszélybe a migrik támogatása vagy segítése, akkor tegyük meg, amit lehet. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint azonban ez az érdekeink és biztonságunk sérülése nélkül nem lehetséges, ezért a saját és a gyerekeink érdekeit kell előtérbe helyeznünk a migrik érdekei helyett. Én ezt tartom normálisnak.

"- kevered a dolgokat, jól látható káosz uralkodik..."

Semmilyen dolgot nem kevertem! Káoszt inkább a te gondolatmenetedben látok.

"Sebaj! Egyéni szociális problémád."

Az enyém biztosan nem. Szerencsére már nincsenek a közelemben migrik (bár a Blaha és a Keleti továbbra is egy fertő, ott még lenne helye egy kis 'rendcsinálásnak' és 'takarításnak')! Szerencsére nincs letaposva sem a közpark, sem a parkoló. A rokon is komfortosabban dolgozhatott a határon és már nem vándorolgat itt mindenféle színű horda... De annak is éppen úgy ürölök, hogy a déli határ mentén élőknek is nagyobb a nyugalma és nem tiporják le a földjeiket! Közlekedni is normálisabban lehet. A politika szándéka is az, hogy ezek ne legyenek itt és a határzár is üzemel. És ez szerintem így van rendjén. Tehát nem érzem már annyira az én problémámnak ezt az ügyet. Azt igen, hogy ez így is maradhasson! Azért még küzdeni kell!

"...tipikus rasszista megnyilvánulás."

Mi abban a rasszizmus, ha nem óhajtok magyarul nem/alig tudó dokikat az egészségügybe? És ha a 'színesbőrűek' azok, akik döntő többségükben nem beszélnek magyarul, akkor őket sem szeretném itt látni. Ez miért rasszizmus? De tovább megyek. Ugyan miért kellene nekem tolerálnom más népeket a saját élőhelyemen? Véletlenül sem szeretném, ha úgy néznének ki a magyar utcák, ahogy néhány videóban láthatóak a nyugati városok egyes részei! Ha ez rasszizmus, akkor az vagyok. Szívem joga. Taszít a multikulti és a 'színes' társadalom gondolata és taszít a 'nyitott' társadalom ostoba téveszméje is. Akkor rasszista vagyok. Ez ilyen. Szerintem meg te vagy ostoba, ha nem vagy az. De ez a te dolgod, a te döntésed kell legyen, nem másé! Ahogy az én gondolatom és véleményem a sajátom, oka van és ugyanannyira legitim, mint bárki másé!

"Te nem az embert látod bennük, hanem az idegent."

VOLT esélyük, hogy emberként tekintsek rájuk! Eljátszották. Ennyi. De ezt már írtam neked! Nem jár alanyi jogon az, amit te emberségességen és tiszteleten értesz! Számomra ezek nem illetnek meg olyanokat, akikről itt vitatkozunk!

"A más bőrszínűt.
Nem az embert."

Ha az állatként viselkedők döntő többsége barna és fekete, akkor azt nézem, az alapján döntök.

"A más vallásút.
Nem az embert."

Ha az állatként viselkedők döntő többsége egy adott másik vallás követője, akkor azt nézem és az alapján döntök. Nem tudok válogatni többszázezer migri között és nem is akarok. Nem ismerem mind, így aztán egyiket sem szeretném a közelemben tudni.

Fölteszem, nyilván eléggé gyűlölöd és megveted a nácikat. Ok, értem én. Nincs is ezzel gond. De te ismered az összes nácit? Ismersz minden embert, aki náci? Látod bennük az embert is, vagy csak a nácit látod? De őszintén! Ezen gondolkodj el!

"Szíved telve gyűlölettel mindazokkal szemben, akiket a sors idevetett."

Csúsztatsz! Azokat rühellem, akik rászolgáltak és akik úgy is viselkedtek/viselkednek, amit én nem vagyok hajlandó a saját szülőföldemen tolerálni! És döntően ilyenek voltak itt. Ez így teljes. Igen, azokat gyűlölöm. Szívem joga.

"...markáns, de legalább őszinte, "szívből" jövő szavak."

Így írtam őket, akkor jól fogalmaztam. Mellesleg, ha hazudoznék, az jobb lenne?
És akkor lépjünk át azokon a kérdéseken, amelyekre te nem reagáltál!
Üdv! Kamp.

Kampfer 2017.09.19. 17:53:18

@anonymand: Egy gondolat még az emberségességről!

Teljesen jogos elvárás, hogy segítsünk önzetlenül és tegyünk meg mindent más emberekért, akik segítséget kérnek TŐLÜNK (nem átrobogni akarnak itt, hanem INDOKOLT esetben tőlünk kérnek védelmet)! Ez alap. Vannak, akikért kockázatot is érdemes vállalni, áldozatot is érdemes hozni és akár veszéyt is érdemes vállalni! Sőt, akár kell is! De mindezt OLYAN EMBEREKÉRT, akiket erre mi magunk is méltónak és érdemesnek érzünk, mert emberként élnek és tesznek és gondolkodnak! Akik tetteikkel és viselkedésükkel is bizonyságot tettek arról, hogy érdemesek a tiszteletre és a segítségre.

Vess rám követ, de én ezeket a migriket nem tartom semmire! Nem látom bennük az emberi nagyságot, az értéket és az erényt! Érdemtelennek, számító kis sunyi semmirevalóknak és veszélyesnek is tartom őket, akikért nemhogy áldozatot vagy veszélyt nem vállalnék, de a közelembe sem engedném őket! És igen. Taszít a 'kultúrájuk', taszít a vallásuk és a viselkedésük is. Sokban emlékeztetnek egyébként a cigányokra. Ebben nyilván nem értünk egyet, de talán megérted, miért tartom nagyon jó ötletnek a kerítést, falat és aknamezőt, hogy ezeket távol tartsuk magunktól!
Üdv: Kamp.

anonymand 2017.09.20. 04:07:22

@Kampfer:

"Idei adatok szerint is több, mint 250 ember kapott menekültstátuszt. Nekem ez jelen időnek tűnik." - ez viccnek gyenge, komolynak pedig te sem gondolhattad.
"tekintve, hogy 2016-ban összesen 154 ember kapott menekültkénti elismerést, de az oltalmazottként és befogadottként elismert kérelmezőkkel együtt is összesen csak 432-en kaptak bármiféle védelmet Magyarországon. 2017 első négy hónapjában pedig összesen 109-en kaptak védelmet, és ebből csak 28-an menekültstátuszt, egyben az EU-n belül továbbra is nálunk utasítják el legnagyobb arányban a kérelmeket." - így írnánk mi.
"A menekültügyi hatóság által meghozott döntések
2016. I. félév 2017. I. félév Változás Változás %-ban
menekültként elismerés 87 46 -41 -47,13%
oltalmazottként elismerés 165 275 110 66,67%
befogadottként elismerés 6 11 5 83,33%
megszüntetés 39 656 1 870 -37 786 -95,28%
elutasítás 1 772 2 417 645 36,40%
folyamatban lévő eljárás
(az adott év június 30-án)" 9 665 754 -8 911 -92,20%" - "Menekültügyi hatóság által meghozott döntések és a folyamatban lévő eljárások
2016. I. félév - 2017. I. félév"
BMH Statisztika
Neked jelen időnek tűnik, nekem pedig "tévedésnek".

"Nem értek egyet a prioritásoddal! Legfőképp a magya polgárok, a magyar társadalom és az ország biztonsága tartandó szem előtt!" ...
Számodra úgy tűnik, hogy nálam kiemelt prioritást élvez az emberségesség, háttérbe szorítva a biztonságot.
Óriási tévedésben vagy!
A biztonság elsődleges, párhuzamosan az emberségességgel.
Egyiket sem lehet a sutba dobni, hogy a másik érvényesüljön.

"Mi abban a rasszizmus, ha nem óhajtok magyarul nem/alig tudó dokikat az egészségügybe?"
www.youtube.com/watch?v=W01iAFldzA8
Kiemelném: ..."annyi szeretetet kaptam"...
www.youtube.com/watch?v=n5r6xTWDAVU
Kiemelném, hogy szebben beszél magyarul, mint parlamenti képviselőink többsége.
Kiemelném továbbá, hogy mi a mondanivalója annak, amiről beszél.

"Fölteszem, nyilván eléggé gyűlölöd és megveted a nácikat." - megint csalódást köll okozzak, én nem tudok gyűlölni.
Egyetlen dolgot kivéve: a gyűlölet szót.
Megvetni valóban megvetem a náci eszmét, és azt is aki magáénak vallja.
"Ok, értem én." - dehogy érted.
Ha értenéd, már nem is köllene vitatkoznunk.
"Ismersz minden embert, aki náci?" - nem, hál' Istennek nem.
"Látod bennük az embert is, vagy csak a nácit látod?" először az embert, aki megvetendő, ha náci eszméket vall.
"De őszintén!" - nem szokásom hazudni.
"Ezen gondolkodj el!" - már nem kell. Elég idős vagyok ahhoz, hogy kialakult véleményem legyen dolgokról.

""Szíved telve gyűlölettel mindazokkal szemben, akiket a sors idevetett."

Csúsztatsz! Azokat rühellem, akik rászolgáltak és akik úgy is viselkedtek/viselkednek, amit én nem vagyok hajlandó a saját szülőföldemen tolerálni! És döntően ilyenek voltak itt. Ez így teljes. Igen, azokat gyűlölöm. Szívem joga." - szíved joga, de egyet sem látnál szívesen, mert számodra nem létezik menekült (bár az általad utált statisztikák nem ezt tükrözik).

"Egy gondolat még az emberségességről!" - amit ezek után írtál abban sajnos Értelmes) gondolatot nem találtam.

Kampfer 2017.09.20. 21:25:03

@anonymand: Üdv ismét!

"...ez viccnek gyenge, komolynak pedig te sem gondolhattad."

Miért lenne vicc? Teljesen komolyan gondoltam. A pontos meghatározást tévesztettem. Védelmet kapott több, mint 250 ember, nem menekültstátuszt.

"...így írnánk mi."

Ki az a 'mi'? Kit értesz alatta?

"BMH Statisztika
Neked jelen időnek tűnik, nekem pedig "tévedésnek"."

Ezt írtam: "Idei adatok szerint is több, mint 250 ember kapott menekültstátuszt. Nekem ez jelen időnek tűnik."

Az általad írott adatok alapján az első félévben (tehát július 1-ig) 331-en kaptak védelmet. Nálam a decimális számrendszerben a 331 többnek tűnik, mint a 250. Nyilván kurvanagyot tévedtem!
De a pontos meghatározást elvétettem, ezt a pontot az orosz bíró szavazatával neked adták! ;-)

"Számodra úgy tűnik, hogy nálam kiemelt prioritást élvez az emberségesség, háttérbe szorítva a biztonságot."

Igen, pontosan úgy tűnik. Eddigi soraid alapján ez egyértelmű. Természetesen nincs ezzel baj, mert ellentétben agyhalott társaddal, a te véleményed konzekvens és tisztelhető is! Vitaalapnak is kiváló volna, ha a pontos részletek is tisztázásra kerülnének!

"Óriási tévedésben vagy!"

Ez könnyen lehet. Előfordult már ilyen az életemben.

"A biztonság elsődleges, párhuzamosan az emberségességgel."

Az elv gyönyörű és támogatandó is. A gyakorlati megvalósítással van a hatalmas probléma! Mert ez eddig a nálunk sokkal fejlettebb, liberálisabb, kulturáltabb és kevésbé (vagy egyáltalán nem náci) társadalmaknak és hatalmaknak (svédek, franciák, belgák, németek, angolok) SEM sikerült! Már utaltam rá, hogy az élet bizonyította. Felteszem, azt te nem vitatod, hogy ezek a társadalmak előttünk járnak (én picit más véleményen vagyok, de induljunk ki a pc véleményekből). Nos, ha ezek az előttünk járó és fejlettebb társadalmak totális csődöt mondtak ebből a szempontból, vajon milyen esélyekkel indulna egy magyar társadalom és a magyar hatalom egy ilyen gazdasági, politikai és kulturális háttérrel, nem beszélve a társadalmat már eddig is terhelő feszültségekről? Nagyon fontos kérdés!

"Egyiket sem lehet a sutba dobni, hogy a másik érvényesüljön."

Ez lenne az alap utópia földjén. Nem lehetséges! A jelen körülmények között semmiképp sem! Valamelyik körülményt alapvetően meg kellene változtatni ahhoz, hogy a másik feltétele teljesülhessen. Tisztában vannak már ezzel a dilemmával nyugaton is, de politikai szinten ezt soha nem fogják kimondani (nyilvánvaló okok miatt)!

"Kiemelném, hogy szebben beszél magyarul, mint parlamenti képviselőink többsége."

Szerintem Georg Spöttle esetében ez igaz. A doki esetében ezzel azért vitatkoznék! És még nyelvésznek sem kell lenni ehhez!

"Kiemelném továbbá, hogy mi a mondanivalója annak, amiről beszél."

Ha akkor lett volna olyan telefonom, amely tudott volna ilyen minőségű videót készíteni, akkor most idetehetném neked a saját tapasztalatomat is. És akkor a következő szerva itt...???
Továbbá engedd meg, hogy hadd ne legyek annyira 'demagóg', hogy idelinkelek Neked egy rakat videót a dél-olasz, a spanyol, a francia, a német, angol, svéd városok azon részeiből, ahol a migránsok vannak többségben, milyen környezetet és milyen körülményeket 'teremtettek' maguk körül! Elég durva kontrasztot alkotna a dokival, ez nem is vitás! Szerintem ezt te is beláthatod.
Azért egy linket engedj meg:

www.youtube.com/watch?v=y5KgX6n3PNs

Hamburg, 2017!

"...megint csalódást köll okozzak, én nem tudok gyűlölni."

Mindenki tud! Egyik legalapvetőbb emberi érzés. Többmillió éves evolúciónk során ugyanúgy velük élt és fejlődött, alakított minket és a történelmünket, mint a territorialitás.

"Megvetni valóban megvetem a náci eszmét, és azt is aki magáénak vallja."

No, most képzeld el ugyanezt a 'liberális' és a 'liberalizmus' szavakkal! Így talán te is meg tudsz majd érteni más embereket.

"...dehogy érted. Ha értenéd, már nem is köllene vitatkoznunk."

Ne vegyél rá mérget! Vitánk az alapvetően eltérő (inkább ellentétes) világképünkből és a teljesen eltérő prioritásokból fakad. Szerintem egy sajátos kis mikrokörnyezete a nemzeti-multikulturális vagy antiglobalista-globalista ellentétnek. És már korábban is írtam, hogy szerintem ez az ellentét nem feloldható.

"...nem, hál' Istennek nem."

Tehát akkor véleményt sem alkothatsz róluk, igaz? Ahogy én sem a migrikről, hisz nem ismerem őket egyenként, mint embert!

"...először az embert, aki megvetendő, ha náci eszméket vall."

Ahogy én is először csak a migri viselkedését, kommunikációját és a már itt lévők tevékenységét látom. Ami megvetendő. Látod, milyen egyszerű ez?

"...már nem kell. Elég idős vagyok ahhoz, hogy kialakult véleményem legyen dolgokról."

Ahogy érzed, nem kívánlak kényszeríteni téged semmire sem. Bízom benne, hogy engem sem akar kényszeríteni senki sem arra, hogy úgy járjak én vagy a családom, a barátaim és a hazám, ahogy az a hamburgi videón is látható és hallható. :-) Ha ez így megoldható, akkor a vita továbbra is csak vita fog maradni.

--->>

Kampfer 2017.09.20. 21:51:01

@anonymand: " szíved joga, de egyet sem látnál szívesen, mert számodra nem létezik menekült (bár az általad utált statisztikák nem ezt tükrözik)."

Bár már többször is egyértelműen leírtam neked, hogy nem ezt gondolom, de rugózz ezen, a te dolgod.

Akik a statisztikák szerint 'menekültek', azok a magyar jogszabályok szerint lettek elbírálva és menekültnek nyilvánítva. Szerinted ez kevés, szerintem pedig sok. Ez örök vita marad köztünk. Te azt akarod, hogy sokkal többet fogadjunk be, én pedig azt, hogy ennyit se, vagy ha mégis, akkor tartsuk őket őrizetben. Ennyi. Az, hogy én kit tekintek menekültnek, az a saját szubjektív véleményem. És az, hogy én az adott egyezmény szövegét hogyan értelmezem, szintén az én véleményem, amit jónéhány jogász is oszt. A te véleményed is osztja egy rakat jogász, majd levitázzák, kinek van igaza. És a jogi vélemények mögött vannak politikusok és politikai vélemények, azok ütköznek. És a választásokon majd kiderül, hogy ebben a kérdésben a polgárok (a.k.a. 'választók') majd kit támogatnak inkább. Ez ilyen. Szerintem egy bangladesi a magyar-szerb határon csak egy migri! Háború sincs ott és egy rakat államon átvágtatott, ahol már biztonságban volt. Itt már csak bevándorló. Te a te véleményedből nem engedsz, én pedig ebből! Majd a jogászok és a politika elrendezi.

""Egy gondolat még az emberségességről!" - amit ezek után írtál abban sajnos Értelmes) gondolatot nem találtam."

Most írhatnám, hogy akkor a te értelmeddel vagy értelmezési képességeiddel van komoly gond, de inkább megkérdezem, hogy mely gondolatot vagy gondolatokat nem találtad értelmesnek és miért nem?

Az idézett számok alapján számomra aggasztó, hogy nagyon sok 'oltalmazott' afgán, szír és iraki van Magyarországon. A szomáliból egy is sok... Szerintem!

A legalapvetőbb problémám az, hogy mit mond a magyar határon a migráns.

Hol vannak az iratai? Nincsenek, megsemmisültek. Idén már a 8000-dik migrinek semmisültek meg az iratai... Hm... Furcsa. A telefonjuk az érdekes módon megvolt, azt nyilván a náci magyar határőrök verték szét.

Honnan jött? Mond valamit, ami vagy igaz, vagy nem. Ergo vissza se lehet toloncolni, ha úgy hozza a helyzet, mivel a származási ország nem kell elismerje polgáraként. Bravo.

Miért kellett eljönnie? Természetesen meg akarták ölni és szénnébombázták a városát. (Bangladesben..., Iránban, Nigériában stb.?) Ok. És hogy ejtőernyőzött Röszkére? Jaaa, gyalog jött? Értem. És mi elől kellett menekülni Törökországból, Görögországból, Szerbiából, Bulgáriából? Ott is meg akarták ölni?

Mit szeretne? Németországba menni, mert ott a család. Ok. Miért nem ment el a belgrádi/skopjei/athéni/ankarai német követségre? Hogy ott mégis kellett volna a papír? Háááát, ez ilyen. Itt is kellene!

Mi volt a munkája, végzettsége? Agysebész, agrármérnök, rakétatudós, de legalább géplakatos... És mégis mindegyik gyrost akar árulni! Mindegyik iskolát szeretne a gyerekének, mégis botrányos a viselkedésük az utcákon és az iskolákban (nem én mondom, hisz nem itt vannak, épp elég videót látni erről). Dolgozni akarnak, de két év alatt egyet se lehetett odaállítani a dieterzetsche (phejjj...) munkapadjai mellé! Kevesebb, mint 1000 dolgozik a fritzeknél két év után és azok zöme is a német postánál, mert a piaci állásokhoz nyelvtudás kellene!
Békét szeretne, de ne legyen kereszt és karácsony, ne legyen bikini és szoknya, de legyen minaret, müezzin és saria, mert abban van a vitamin! Tudod, nekem ez így büdös! Ahogy te egy náciban az eszmét látod, ezért veted meg, mint embert, én ezekben ezt látom és ezért vetem meg őket, mint embert! De van választásunk, mert ezekkel nem kell együtt élnünk! Ez a mi döntésünk!
A bevándorlás két fél akarata kell legyen, nem az egyiké! És az szervezett kell legyen, ellenőrzött. A szervezettség és ellenőrzöttség pedig önmagában NEM legitimálja, ahogy azt az a nyomorult merkel elképzeli! Az a társadalmi konszenzuson kell alapuljon. Ha egy társadalom úgy dönt, hogy majd megoldja a munkaerőproblémáit, vagy együtt él vele, de nem óhajt barnákat és feketéket a soraiba, akkor ezt el kell fogadni MINDENKINEK! Lehet róla véleménye bárkinek, a migrinek is, de ez nem kell érdekeljen senkit! Ez a társadalom (illetve a legitim politika) döntése! Ha a németek megválasztják ismét a merkelt, akkor az a társadalom akaratát tükrözi. Ergo oda folytatódhat az áramlás. Ezt nekünk is tudomásul kell venni, tiszteletben kell tartani. Ahogy a mi döntésünket a fritzeknek és annak a nyomorult, koszhadék junckernek is tudomásul kell vennie! Az idő majd úgyis választ fog adni a kérdésre, hogy melyik út volt a szerencsés, illetve az elért eredmény megérte-e az áldozatokat! Sanszosnak érzem, hogy annak a jónéhány német/finn/lengyel/francia/angol nőnek és kislánynak a családjai, barátai már most tudják erre a választ! Nekünk még az az áldott szerencsénk, hogy az ő példájukból tanulhatunk, melyik utat követnénk inkább és vállaljuk-e az ezzel járó nehézségeket. Számomra úgy tűnik, hogy választottunk. És szerintem jól.
Üdv!
Kamp.

anonymand 2017.09.21. 04:30:57

@Kampfer:

"Ki az a 'mi'? Kit értesz alatta?" - ha nem csak kurucinfóra járnál, tudhatnád.
igyirnankmi.atlatszo.hu/

""BMH Statisztika
Neked jelen időnek tűnik, nekem pedig "tévedésnek"."

Ezt írtam: "Idei adatok szerint is több, mint 250 ember kapott menekültstátuszt. Nekem ez jelen időnek tűnik."" - adtam egy korántsem teljes listát, hogy kiknek, nem szomszédos országokból érkezőknek adott hazánk néven nevezendő segítséget.
A menekültek száma kevesebb volt, a befogadottak száma sokszorosa a jelenleg menedéket kapóknak.
A mai gyakorlatra (az elképesztően alacsony arányt tekintve) nem állítanám, hogy menedéket nyújtunk.
Inkább úgy lehetne fogalmazni, hogy nem áll, az "egyetlen egyet sem".

"De a pontos meghatározást elvétettem, ezt a pontot az orosz bíró szavazatával neked adták! ;-)" - nincs azon semmi mosolyogni való, hogy te, aki kínosan ügyelsz arra, hogy a "menekült" egy olyan kategória, amely számodra nem létezik (neked csak és kizárólag migri, bociszemű, horda, stb.), most két, a jogban határozottan megkülönböztetett kategóriát önigazolásul egybe mosnál.

""A biztonság elsődleges, párhuzamosan az emberségességgel."

Az elv gyönyörű és támogatandó is." - akkor tessék támogatni és nem mindent megtenni a lejáratására.
Ne kérdéseket tegyél fel, hanem megoldásokat javasolj.
Persze olvastam már az eddigiekben, hogy mi mindent javasoltál.
Csak nem a gyönyörű és (szerinted is ?) támogatandó elv szerint, hanem annak homlokegyenest ellentmondó vezérlőelv alapján.

"A doki esetében ezzel azért vitatkoznék! És még nyelvésznek sem kell lenni ehhez!" - akkor kevés parlamenti közvetítést "élveztél" eddig.

"Te azt akarod, hogy sokkal többet fogadjunk be, én pedig azt, hogy ennyit se, vagy ha mégis, akkor tartsuk őket őrizetben. Ennyi." - igen, ennyi, nem pontosan.
Mert rövidebben is megírhattad volna: aki ide belép és néked nem tetszik, az kerüljön rácsok közé.

anonymand 2017.09.21. 04:53:30

@Kampfer:

"Most írhatnám, hogy akkor a te értelmeddel vagy értelmezési képességeiddel van komoly gond, de inkább megkérdezem, hogy mely gondolatot vagy gondolatokat nem találtad értelmesnek és miért nem?" - akkor kiemelem neked, hogy az "emberségesség" nálad mennyire tartalom nélküli.
"Vess rám követ, de én ezeket a migriket nem tartom semmire!" - nincs menekült. Szerinted. Csak "migri".
"Érdemtelennek, számító kis sunyi semmirevalóknak és veszélyesnek is tartom őket" ... - bár nem ismered őket, de általánosítasz, 'emberséges' módon persze.
... "de a közelembe sem engedném őket!" - ezt akár lehet pozitív módon értékelni, nem kívánod megfertőzni őket sajátos 'emberségeddel'.
"Taszít a 'kultúrájuk', taszít a vallásuk és a viselkedésük is." - mindé.
Zusammen.
"Sokban emlékeztetnek egyébként a cigányokra." - melyik cigányokra?
A Finnországban élőkre, a hazai parlamentiekre, vagy...
..."miért tartom nagyon jó ötletnek a kerítést, falat és aknamezőt, hogy ezeket távol tartsuk magunktól!" - "Egy gondolat még az emberségességről!" - szép és nemes gondolat.

"És mi elől kellett menekülni Törökországból, Görögországból, Szerbiából, Bulgáriából? Ott is meg akarták ölni?" - volt idő, amikor innen menekültek.
Úgy 250-300 ezren.
Ausztriába.
És, bár biztonságos volt, mégis továbbmentek.
Pedig Ausztriában senki nem akarta megölni őket, senki nem üldözte őket.
Franciaország, Németország, Svédország, Anglia, USA, Kanada, Ausztrália pedig lehetővé tette, hogy életet kezdjenek.

Kampfer 2017.09.21. 19:07:03

@anonymand: "ha nem csak kurucinfóra járnál, tudhatnád."

Jó nagy lett az arc, de sebaj! Békélj meg a gondolattal, hogy a leghalványabb gőzöd sincs róla, hogy hol, mikor, mit és mennyit olvasok! Persze nem akarok én neked bizonygatni semmit, magyarázkodni sem, hisz azt gondolsz, amit akarsz!
Az általad idézett oldalt nem olvasom.

"- adtam egy korántsem teljes listát, hogy kiknek, nem szomszédos országokból érkezőknek adott hazánk néven nevezendő segítséget.
A menekültek száma kevesebb volt, a befogadottak száma sokszorosa a jelenleg menedéket kapóknak.
A mai gyakorlatra (az elképesztően alacsony arányt tekintve) nem állítanám, hogy menedéket nyújtunk."

Az oltalmazott vagy befogadott személy továbbra is veszélyben van? Jobban fenyegetett, mint a 'menekült'? Az esetleg nem lehetséges, hogy a hatályos jogszabályok szerint menekültstátuszra nem jogosult, de oldalmazott lehet? Vagy bizonyos vagy abban, hogy 'pofára' döntik el, ki lehet menekült és ki oltalmazott???

"Inkább úgy lehetne fogalmazni, hogy nem áll, az "egyetlen egyet sem"."

Tehát akkor a gyakorlat az elképzeléseink között helyezkedik el valahol. Értem. Ismét csak arra gondolok, hogy akkor a vonatkozó jogszabályok alapján döntenek az illetékes hatóságok. Ebben az esetben mi a baj?

"...nincs azon semmi mosolyogni való, hogy te, aki kínosan ügyelsz arra, hogy a "menekült" egy olyan kategória, amely számodra nem létezik (neked csak és kizárólag migri, bociszemű, horda, stb.), most két, a jogban határozottan megkülönböztetett kategóriát önigazolásul egybe mosnál."

Vezesd már le kérlek, hogy egy átlag magyar polgár számára ugyan mi a fene különbség van egy nigériai 'menekült', 'oltalmazott' vagy 'befogadott' között? Annak az olasz nőnek nyilván nagyon releváns kérdés volt, hogy az őt szénnékúró feka épp 'menekült' vagy 'oltalmazott' esetleg 'befogadott' volt! Ha szerinted ez pusztán 'önigazolás', akkor talán neked kellene többet, vagy értelmesebb dolgokat olvasnod, mert láthatóan a lényeg qrvára nem ment át! De kinek, mi a prioritás, ugye...

"Az elv gyönyörű és támogatandó is." - akkor tessék támogatni és nem mindent megtenni a lejáratására."

Támogatni csak azt lehet, ami KONKRÉT és megvalósítható megoldást jelent! Nagyon szép pc maszlag a 'meg kell oldani a szétválogatást' és a 'nem jogosultakat kiszűrni és hazaküldeni', de azt továbbra sem mondja meg senki, hogy ezt HOGYAN kívánja megvalósítani!!! Amíg úgy képzeled a segítséget és a befogadást, ahogy arról itt vitázunk, akkor fújhatod a biztonságot! Amíg az integráció egy közröhej és vicc, amíg a 'második és harmadik generációs' migrik olyan kockázatot és társadalmi veszélyeket jelentenek, mint ma nyugaton, addig ez az elv csak elmélet! Nincs mögötte más, csak erőltetett politikai szándékok, megoldásnak láttatott harmatgyenge tevékenységek és újratermelődő társadalmi-kulturális-szociális és etnikai feszültségek! Már a határokon eldől, hogy van-e kiút, vagy nincs! Félek, hogy az élet még nem tárta elénk az összes 'bizonyítékát'! És attól is félek, hogy az újabb 'bizonyítékok' is véresek és fájdalmasak lesznek!

"Persze olvastam már az eddigiekben, hogy mi mindent javasoltál.
Csak nem a gyönyörű és (szerinted is ?) támogatandó elv szerint, hanem annak homlokegyenest ellentmondó vezérlőelv alapján."

Ez talán azért lehet, mert a szememnek hiszek és az eszemre hallgatok, nem holmi 'szépelgő handabandákra'!

"...akkor kevés parlamenti közvetítést "élveztél" eddig."

Nos, ki mire élvez, ugye...! :-) Továbbra is állítom, annak a dokinak a 'kétperces' négy percig is eltartana! Ettől még tényleg jól beszéli a nyelvet, ezzel a tudással már én is kiegyeztem volna, de nem voltam ilyen szerencsés. De azért túlzásokba ne essünk!

"Mert rövidebben is megírhattad volna: aki ide belép és néked nem tetszik, az kerüljön rácsok közé."

Nem nekem kell tetsszen! A jogszabályok szerint kell megfeleljen. És igen! Jól látod, aki védelmet kap (befogadott, oltalmazott, menekült vagy hívd akárhogyan), az ne rendelkezzen korlátlan szabadsággal! Én így látom az utóbbi évek tapasztalatai alapján.
És továbbra is azt gondolom, hogy az emberek nem egyenlőek és nem egyformák! (A 'nem vagyunk egyenlőek' munkáltatóm vezérigazgatója és a cég jogásza által deklarált axióma, többszáz alkalmazott kell ehhez tartsa magát - mielőtt még nagyon kiakaszt!) Egy lengyel vagy erdélyi magyar, vagy horvát menekült és egy paki vagy afgán közé SOHA és SEMMILYEN módon nem vagyok hajlandó egyenlőségjelet tenni!

Kamp.

Kampfer 2017.09.21. 19:34:11

@anonymand: "akkor kiemelem neked, hogy az "emberségesség" nálad mennyire tartalom nélküli."

Ezek felé az emberek felé? Igen. Az. Jól látod. Aminek bőven van oka, indoka, de nem egyszer leírtam már itt neked mind. Olvasd vissza.

"...nincs menekült. Szerinted. Csak "migri"."

Igen, akikről itt vitatkozunk, ezek migrik. Szerintem nem menekültek. Ezerszer leírtam már neked ezt is, hogy miért. Olvasd vissza, nem ismételgetem. Egy nigériai, mali, bangladesi itt csak egy bevándorló, migri. Nem gondolom, hogy kötelmeink lennének velük szemben a szerb-magyar határon! De a román és a horvát határon sem.

"bár nem ismered őket, de általánosítasz, 'emberséges' módon persze."

Te sem ismered az összes nácit... Akkor miért általánosítasz?

"...ezt akár lehet pozitív módon értékelni, nem kívánod megfertőzni őket sajátos 'emberségeddel'."

Valóban. Mennyivel emberségesebb migrik módjára megkúrni, majd kinyírni a nőket, felrobbantani, lelövöldözni és szarrágázolni járókelőket, meggyilkolni kamionsofőröket! Az sokkal emberségesebb! Hordákban megszállni utakat, megdobálni gépjárműveket (Calais)! Egyszerűen hülye vagy... Sajnálom! De a te bajod, engem nem érint.

" mindé. Zusammen."

Ha pontosan és részletekbe menően elmondod, leírod, hogy hogyan válogatod ki közülük a veszélyes elemeket, hogyan oldod meg a VALÓDI regisztrációjukat, hogyan oldod meg a nem jogosult migrik hazatoloncolását, hogyan oldod meg ekkora tömegek VALÓDI integrációját és nem csak a lózungokat darálod, akkor lehet beszélni a továbbiakról! Addig (a biztonság érdekében, ugye...) marad az egyetemleges intézkedés (a.k.a. kerítés)! Megjegyzem, a spanyolok épp most döntöttek a maguk kerítésének megerősítéséről (sokkal erősebb, mint a mi 'náci' kerítésünk)! Nyilván azért, mert ők is rasszista nácik! És még nem is demokraták, hiszen népszavazni sem lehet.... O.m.g.!

"A Finnországban élőkre, a hazai parlamentiekre, vagy..."

A finnországiakat megtapasztaltam 2005-ben és 2006-ban Ouluban és Kemiben. Majd 2007-ben Espoo-ban. Ugyanolyanok, mint az itteniek és a románok! Igénytelenek voltak, ugyanúgy viselkedtek és még a szerbek is gyűlölték őket. Ouluban épp az tudtuk végignézni, ahogy Tuira negyedben a rendőrök szépen 'összecsomagolták' őket és 'iktatták' őket a rabomobilba! Jót röhögtünk rajtuk és irigykedtünk a finnekre, mondván nekik van rendőrségünk, nekünk pedig csak a csótányista sünök jutottak...

A parlamenti cigány annyiban jobb, hogy gyakrabban mosdik és öltönyt is képes hordani. A többit pedig ugye ismerhetjük Olaszliszkáról, Zámolyról, Veszprémből... De akár bárhonnan az országból, mert nagyjából ugyanazt a szintet hozzák. Érdekes tapasztalataim vannak velük, mint 'munkavállalókkal'! Ne akarj ezzel kapcsolatban nekem újat mondani! Előre is köszi!

"...miért tartom nagyon jó ötletnek a kerítést, falat és aknamezőt, hogy ezeket távol tartsuk magunktól!" - "Egy gondolat még az emberségességről!" - szép és nemes gondolat."

Nem az a célja, hogy nemes és szép legyen, hanem az, hogy valós és értelmes, eredménnyel kecsegtető megoldást mutasson. A határzár pedig az. Működik itt is, a jenkiknél is és a spanyoloknál is. Mutass jobbat! Előre is köszönöm!

"volt idő, amikor innen menekültek. Úgy 250-300 ezren."

Korábban olvastam egy fórumon, hogy agyba-főbe kellene verni azokat, akik az '56-os magyarokat összemossák ezekkel a buckalakókkal! Nos, azt a niedemüllert magam sem kímélném!
De pontosan tudod te is, hogy mi mindenben voltak teljesen mások az akkori menekültek és ezek!
- valóban veszélyben voltak, nem csak a szar koszt és meló volt a bajuk
- valóban egy szomszédos államba menekültek
- ahol valóban LÁGEREKBE kerültek akár fél évre vagy másfél évre is
- valóban saját identitásuk felfedésével és a hatósági intézkedéseknek magukat alávetve működtek együtt.
- volt hasznosítható képzettségük
- megtanulták a befogadó állam nyelvét és a társadalmi szabályokat
- nem ők mondták meg, hogy hová AKARNAK menni, hanem őket szemezgették ki az országok a lágerekből
- nem tüntettek kunhalmokért és Turul szobrokért a befogadó államok főterein
- nem akarták legyilkolni a befogadó államok polgárait
- nem kúrogatták csapatostól a befogadó népek lányait-asszonyait
- a társadalmak hasznos tagjai lettek
Nekem is él kint rokonom, nem a vakvilágba beszélek! De két éve ő is simán átlőtte volna a niedermüllet és a kakukkgyörgy fejecskéjét!

"És, bár biztonságos volt, mégis továbbmentek"

Fentebb írtam, hogy ez így hülyeség!

"Franciaország, Németország, Svédország, Anglia, USA, Kanada, Ausztrália pedig lehetővé tette, hogy életet kezdjenek."

Ami a MAGUK SAJÁT döntése volt! Nem is jártak rosszul, ahogy azt az ábra is mutatja! És a jenkiknél az '50-es években a szakmunkás, tanítható és keresztény FEHÉR magyar bevándorlóknak a honos négereknél is körökkel nagyobb volt a respektje! Ha már idehoztad a témát, érdemes erre is gondolnod! Jah, és akkoriban svájcban a nők még nem szavaztak ám! De mutass példát, hogy a magyarokkal hasonló gond volt, mint a migrikkel! Tömegesen...
Kamp.

Kampfer 2017.09.22. 20:54:17

@anonymand: Üdv! Írtam neked választ, de úgy látom, már nem jelent meg... Sajnálom!
Kamp.

anonymand 2017.09.23. 01:38:47

@Kampfer:

Én már előtted hasonló módon jártam.
Legközelebb máskor, máshol...
Üdvözlettel:
én

Kampfer 2017.09.24. 13:31:38

@anonymand: Üdv! Így jártam. Bloggazdát megkérdeztem a dologról, de nem kaptam választ. Persze, joga van visszatartani kommenteket, ezt én nem is vitatom.

Utolsó kommentedre nagyjából annyit válaszoltam, hogy sajnos butaságot írtál, mert a linken idézett betegbogarak nem 'migrik', hanem közönséges bűnözők. Egy uniós alapvetéssel öszhangban (polgárok szabad mozgása, lakhely szabad megválasztása) a britekhez települtek ki. Ennyi. Félve jegyzem csak meg, nehogy róluk is kiderüljön, hogy a papírjaik szerint magyarok, egyébként pedig cigányok. (Erről a példáról csatoltam neked egy rakat linket is)! Nem lennék meglepve...

A 'migrik' nem ők. Hogy kik is a migrik, szintén csatoltam egy jó nagy rakás linket az egyik nagy videomegosztóról. Egyértelműen mutatná számodra is, hogy kik a 'migrik'. Nem azok, akiket te annak neveztél!
Üdv!
Kamp.

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2017.09.24. 13:43:12

@Kampfer: Szia, én nem tartottam vissza egyetlen kommentet sem! A technika ördöge lehetett a tettes.

Kampfer 2017.09.24. 15:08:15

@Dr. Sándor Zsuzsa: Tisztelt bírónő! Köszönöm a válaszát. Erre az esély megvan... Volt benne néhány linkelt videó és cikk. De bízom benne, hogy azok nélkül is átment a véleményem lényegi része!
Üdvözlettel:
Kamp.

anonymand 2017.09.24. 16:52:41

@Kampfer:

Tulajdonképpen jó is, hogy a malőr történt.
Egyre inkább parttalanná vált polémiánk.
Te úgysem tudsz meggyőzni engem, hogy nincsenek menekültek, hogy szabad kiragadott példák alapján általánosítani, hogy irgalom helyett a gyűlölet legyen a kenyerem.
Ja, és hogy hülye vagyok.
Persze igaz, és sem tudtalak, és valószínűleg soha nem is foglak arról, hogy gyűlölettel a szívedben nem jó élni.
De már megírtam: majd máskor, máshol(?), másról..
Üdvözlettel:
anonymand
(tudod, a Nímand!)

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2017.09.24. 20:57:54

@Kampfer: Elvileg a kommentben nem lehet linkeket tenni, ez lehet az ok.

Kampfer 2017.09.26. 20:48:53

@Dr. Sándor Zsuzsa: Tisztelt bírónő! Akkor esélyes, hogy ez volt a probléma. Habár igyekeztem nem durva és extrém bejátszások linkjeit kiválasztani... De talán azok nélkül is átment az üzenetem lényege.

@anonymand: Üdv! A vita parttalansága a világnézeteink teljesen ellentétes volta miatt volt egyértelmű. Ebben a két nézetben nem létezik konszenzus, valamelyiknek érvényesülnie kell a másik rovására. Annyiban talán nem azonos a körülmény, amennyiben a te elveid érvényesülése direkt módon befolyásolná a veled ellentétes véleményen lévők életét is, míg azok véleménye nem gátol meg téged abban, hogy belátásod szerint segíts másokon. De a probléma helyén és nem itt.
Abban viszont tévedsz, ha a gyűlöletet ott is keresed, ahol pusztán önvédelmi reakciók mozgatnak, továbbá minden gyűlöletet oktalanként próbálsz beállítani. De ez már tényleg a te dolgod!
Majd máskor, máshol, másról...
Üdv! Kamp.

anonymand 2017.09.26. 20:59:26

@Kampfer:

Ezt nem hagyhatom szó nélkül, és nem is köll válaszolj.
..."továbbá minden gyűlöletet oktalanként próbálsz beállítani. " - nem létezik ok arra, hogy embertársamat gyűlöljem.
Üdv!
süti beállítások módosítása