Európa reszket
2013. július 14. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Európa reszket



„A magyarok nyilaitól ments meg uram minket!” 
militia.hu
Mi, magyarok, már 899-ben is megfélemlítettük Európát.
Mi, magyarok, most is megregulázzuk Európát.
Mi, magyarok országgyűlési határozatot hoztunk az Európai Unió ellen. Tudjuk ugyan, hogy egy országgyűlési határozat még csak nem is jogszabály, de azért csak féljenek.
Mi, magyarok, ötször is beleírtuk az országgyűlési határozatba, hogy „mi, magyarok”.
Mi, magyarok, nem akarunk többet olyan Európát, ahol a szabadságot korlátozzák, és nem kiteljesítik. Nem akarunk többet olyan Európát, ahol a nagyobb visszaél a hatalmával, ahol megsértik a nemzetek szuverenitását, és ahol csak a kisebbnek kell tisztelnie a nagyobbat.”
Mi, magyarok itt Magyarországon soha, senkinek a szabadságát nem korlátozzuk. Éppen hogy kiteljesítjük. Erre számtalan példánk is van. Meghallgatjuk az ellenzéki pártok javaslatait és mélyen elgondolkozunk rajtuk. Sokszor még 24 órát is biztosítunk számukra, hogy alaposan felkészülhessenek a parlamenti vitára. A mi magyar képviselőink rettentően aktívak, ezért van olyan sok egyéni képviselői indítvány. Akkor ugyanis nem kell vacakolni mindenféle ostoba egyeztetéssel. Ezt az országgyűlési határozati javaslatot is egy egyéni képviselő nyújtotta be. 
kanadaihirlap.com
Mi, magyarok a Fidesz-KDNP vagyunk. A Jobbik támogatásával. A többi párt nem szavazta meg. Ők tehát nyilván nem magyarok.
Mi, magyarok, soha nem élünk vissza a hatalmunkkal. Nem tűrjük a korrupciót, a klientúra-építést. Arról nem tehetünk, hogy csak a mi környezetünkben élnek azok a rátermett, tehetséges emberek, akik mindenhez a legjobban értenek. A földbirtokhoz, a dohány-kereskedéshez, a pályázat-íráshoz, a közbeszerzéshez…
Mi, magyarok nem engedjük, hogy a bankok rajtunk hízzanak. Viszont segítjük a saját kisbankjainkat. Hogy ők hízzanak. Nekünk. Ezért éppen most államosítottuk a takarékszövetkezeteket.
Mi, magyarok, nem szeretjük, hogy a bíróságok össze-vissza döntenek. Nagyon vigyázunk a függetlenségükre. Csak olyankor szidjuk le őket, ha nem tetszik az ítéletük. Levelezgetünk velük és jól megmondjuk a véleményünket. Meg közzétesszük a sajtóban is. Hadd lássák a zemberek, hogy kik az ellenségeik.
magyarinfo.blog.hu
Mi, magyarok, óvjuk a kisebbségeket, a másként gondolkodókat és tiszteljük a másságot. A rendőreink a Pride fesztiválon is e féltő gondoskodás jegyében igazoltatták azokat, akiket megvertek. A verekedők sajnos egy kicsit arrébb mentek, így szegény rendőreink nem is tudták, kik lehettek. Ja, meg azok elég sokan is voltak. Fekete ruhában. Talán gyászoltak valakit.
Mi, magyarok nagyon ügyelünk a sajtószabadságra. Minden olyan médiumot támogatunk, amelyik lojális hozzánk. A többit se bántjuk, legfeljebb nem adunk nekik frekvenciát és nem engedjük, hogy bárki csak úgy ötletszerűen hirdetésekkel árassza el őket. A legjobban azt szeretjük, ha minden médium a miénk. Hogy a magyarok minden adón ugyanazokat a híreket hallják. Mert akkor nem zavarodnak össze.
Mi, magyarok a szabad, független és titkos választások hívei vagyunk. Olyan választási rendszert dolgoztunk ki, ami hosszú időre biztosítja kormányunk folyamatos működését. Nem szeretnénk, ha bárkinek eszébe jutna választási csalásról beszélni. Ezért a választások tisztaságát is mi magunk ellenőrizzük.
Mi, magyarok nem csak tiszteljük, de mindenkinél jobban ismerjük az Európai Unió szabályait. Ezért hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a Tavares-jelentés elfogadása egyszerre jelent „durva hatáskörelvonást és hatáskör-túllépést”. Egy cseppet sem zavar minket, hogy a jogászok ezt a kijelentésünket abszurd marhaságnak tartják. Jogilag. Mi, magyarok, nem szeretjük ezt a jogászi kukacoskodást.
Mi, magyarok, megtanítjuk Európát kesztyűbe dudálni!
jozanparaszt.info

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr957442792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása