JogÁsz

Függetlenségi háború
2013. december 23. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Függetlenségi háború

[caption id="" align="alignleft" width="300"]Függetlenségi háború Kép: hjb.hu[/caption]

Ez a háború most nem gyarmatok és az anyaország, hanem a Kúria és az Orbán kormány között folyt. A Kúria - némi hezitálás után - kivívta függetlenségét, vállalva a reá zúduló népharagot és a kormány neheztelését.

A csata a devizahitelek mezején zajlott. A háborús előkészületek már szeptemberben megkezdődtek. Akkor a Kúria még úgy látta, nincs szükség jogegységi határozat meghozatalára. A politika azonban hihetetlen nyomás alá helyezte a legmagasabb bírói fórumot és közben még annál is elképesztőbb demagógiával etette a devizahiteleseket. A miniszterelnök arról beszélt, hogy „az igazságszolgáltatásnak át kell állnia az emberek oldalára”. Nem hiszem, hogy magyarázni kéne: az igazságszolgáltatás nem állhat senkinek az „oldalára”. Nem ez a feladata. Sőt, egyenesen tilos, hogy ilyent tegyen. Az igazságszolgáltatásnak nem csupán függetlennek, de pártatlannak is kell lennie. A hatályos törvényeket kell alkalmaznia, illetve ebben az esetben értelmeznie.

A Kúria december 16-án meghozott jogegységi döntésében a jogszabályok korrekt értelmezésével mondta ki: a devizalapú hiteleknél nem törvénysértő az, hogy a devizaadós viseli az árfolyamváltozás hatásait; az árfolyamkockázat önmagában nem ütközik jogszabályba; de a bankoknak az árfolyamkockázatról tájékoztatniuk kell az ügyfeleket. A bíróságoknak pedig arra kell törekedniük, hogy a szerződések érvényesek maradjanak. Magyarul tehát a devizaszerződések nem ütköznek jogszabályba, sem jó erkölcsbe és nem minősülnek sem színlelt, sem uzsoraszerződéseknek.

[caption id="" align="alignright" width="213"]Uzsoraszerződés Kép: pénz1x1.blog.hu[/caption]

A politikai demagógia természetesen a döntés meghozatala után sem hagyott alább. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azonnal kijelentette, hogy „a legfőbb bírói fórum is a bankok oldalára állt”. De ennek képtelenségéről már szót ejtettünk.

Sem a Kúria, sem más nem vitatja, hogy a devizahitelesek jó része nagyon nehéz helyzetbe került. Azt azonban nem ártana elemezni, vajon hogyan és miért alakult így ez a történet. És az objektivitás érdekében jól jöhet egy kis matekozás is.

A tekintélyes londoni gazdasági napilap, a Financial Times - az MNB adatai alapján - kimutatta, hogy aki 2006-ban mondjuk 5 millió Ft értékű, húszévi futamidejű svájcifrank-alapú ingatlanhitelt vett fel, az hat teljes éven át alacsonyabb törlesztő részleteket fizetett, mint az, aki ugyanakkor ugyanilyen értékű és futamidejű forinthitelt vállalt. Az arányok valójában csak 2012-től kezdve fordultak meg.

És vajon ki, vagy mi okozta az árfolyamok elszabadulását? Nem tett-e rá egy lapáttal a világválságra a kormány rossz gazdaságpolitikája? Vagy azok a felelőtlen és ostoba nyilatkozatok, amelyek következtében a forint zuhanórepülésbe kezdett?

[caption id="" align="aligncenter" width="126"]Kósa Lajos Fotó_ nol.hu[/caption]

Darák Péter utalt arra, hogy egy konszolidált társadalomban, hasonló helyzetben a felek megpróbálnak valamiféle egyezségre jutni és közösen módosítani a szerződéseket. De miért lenne ez elvárható a brutális különadókkal sújtott bankoktól? Úgy tűnik, ők hamarabb választják azt az utat, hogy kivonuljanak az országból, mint azt, hogy veszteségeiket tovább növeljék.

A főbíró azt is tökéletesen érzékeltette, hogy egy ilyen összetett társadalmi, gazdasági probléma megoldását nem lehet kizárólag a bíróságtól várni. Én tovább megyek: legkevésbé a bíróságtól lehet várni, hogy egy rákényszerített jogegységi döntéssel orvosolja azokat a hibákat, ha nem bűnöket, amelyeket az elmúlt csaknem négy évben a kormány unortodox gazdaságpolitikájával elkövetett a magyar társadalom ellen.

Meggyőződésem, hogy szeptember óta csak időhúzás folyik. A jogászokból és közgazdákból álló Fidesz kormány pontosan tudta előre, hogy a Kúria nem fog, mert nem tud megoldást találni erre a társadalmi problémára. Mi sem igazolja jobban ezt az állításomat, mint Rétvári Bencének, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkárának a döntés után tett kijelentése: a problémát sem a bankok, sem az ügyfelek érdekképviseletei, sem a bíróságok nem tudták megoldani, ez a kormányra maradt.

Így igaz! Ideje volt kimondani azt, amit már régóta tudni méltóztatnak. Most már csak cselekedni kellene! Nem a bankokra, a bíróságra, a multikra acsarkodni, nem az embereket hülyíteni, hanem valamiféle társadalmi igazságosság jegyében konszenzust teremteni. Persze, csak ha ez nem lenne énidegen Önöktől, Tisztelt Fidesz kormány.

[caption id="" align="aligncenter" width="237"]Fidesz kormány Kép: 24.media.tumbir.com[/caption]

 

igazságszolgáltatás devizahitel Fidesz Kúria Darák

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr147442894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gergely Varju 2014.01.08. 19:50:21

Tisztelt szerző! Ön egy volt ügyész és bíró, aki újságíró szeretett volna mindig is lenni. Az újságírás alapja a tények megismerése, kiderítése, kicsit tovább menni annál, mint amit elénk tárnak. Márpedig az első fontos dolog annak az észrevétele lenne, hogy a kérdés bankok vs adósok szintre egyszerűsítése már maga is egy látványos politika hazugság. Azt a prekoncepciót kezeli tényként miszerint, ha az ügyfél rosszul járt, akkor azon bizonyosan a vele szerződésben álló bank nyert, és biztosan ő verte át az ügyfelet. És ebből a nyereségből tud visszaosztani. Ez a prekoncepció viszont többszörösen hamis. Egyfelől a bank csak olyan pénzt helyezhet ki hitelként, amit valaki más elhelyezett a bankban. És még ebből le is jön a kötelező tartalék. Mivel itt törvényi követelmények vannak, ha CHF forrása van, akkor nem adhat abból forint alapon elszámolt hitelt. De forint forrásból sem adhat CHF alapút. Azaz árfolyamnyereség nem a banké, hanem esetlegesen a befektetőké. Csakhogy egy svájci nyugdíjbiztosító nem lát árfolyamnyereséget, ő otthon a saját pénznemében gondolkodik. Nyereséget elsősorban a FOREXen vagy más úton devizával üzletelő spekulánsok tudtak realizálni. Melyik politikus is dicsekedett az így elért nyereségével? Másodsorban azért hamis, mert az árfolyamvesztességet nem a hazai bank okozza. Ha az árfolyamvesztességet okozók, az okozott kárért felelősségre vonhatóak akkor sem a hazai bankokon kell elverni a port. Annak, ha én árfolyam vesztességet szenvedek el sok oka lehet. Pl. az EUR / CHF árfolyam elszállt, mert az Eurozónába vetett bizalom egyes görög politikusok törvénysértése miatt megrendült. Az adósok kára okszerűen az ő jogsértésükből következik. Éppen így a nemzetközi pénzügyi válság több felelőse is oka a kialakult helyzetnek. A bíróság ha igazságot szolgáltat, nem hibáztathatja a magyar bankokat azért, amit a görög állam, vagy egy amerikai befektetési bank elkövetett. De azért sem a magyar kereskedelmi bank felel, hogy az MNB milyen monetáris politikát folytat, hogy a túlértékelt forint mellett vették fel ezeket a hiteleket. Sőt azért sem, hogy pl. a szociális népszavazás azt az üzenetet közvetíti, hogy az ország gazdaságának rendbetétele feláldozható. Ha lehetséges volna az árfolyamváltozás miatti károkért valakit felelősségre vonni, az adott adósok akkor sem nyerhetnék meg a pert a magyar bankok ellen, hiszen azt nem a valós károkozóval szemben indították. De amennyiben az ilyen károk jogilag érvényesíthetőek is lennének, akkor sem a magyar bíróságon, hiszen a kárt okozó személy sem az országban követte el a jogsértést. A probléma viszont nem elsősorban az árfolyamkockázatról szól, hanem a kamatkockázatról. Ahol egyértelmű volt a szerződő felek szándéka arra, hogy a költségek változásának kockázatát az ügyfél viseli. Igen, a költségek körébe a különadó is beletartozik, de az országkockázati felár is, és minden amit érvényesíteni lehet. Hogy látszólag kis különbség a THMben brutális különbséget jelent a törlesztőrészletben. Ezzel viszont minden hitelfelvevő szembesült. És az annuitásos hitelek konstrukciójából következik. És azt is pontosan tudták, hogy a kicsit nagyobb kamat mellett adott hitelt nem tudnák fizetni, így könnyen bajba kerülhettek az árfolyamkockázat nélkül is. Márpedig ellentétes irányú folyamatok esetén a kamatkockázat szintén megjelenhetett volna. Azaz amikor a hitelt felvették tudniuk kellett, nem biztos, hogy vissza tudják fizetni, ha nincs tartalékuk, mégis kötelezettséget vállaltak. Olykor ügyesen megoldva a jobb jövedelemigazolást, mást is megkérve (kezesség, stb) vették fel a hitelt. Sok esetben felmerül az a kérdés, hogy ők verték át a bankot amikor biztosra ígérték a törlesztést. (Csalás?) A fő gond viszont más. Amikor megvették a lakást hittek benne, hogy ez jó befektetés. A legrosszabb esetben is fedezi a hitel visszafizetését, de könnyebben lesz ebből saját tehermentes lakás, mintha lakbért fizetnének és megtakarítanának. Kicsit többet fizetni így szerintük megérte... Ez pedig több dolog miatt sem volt igaz. 1. Árfolyamkockázat is komoly akadályt jelent. (Forintban számolva nő az adósság) 2. A túltelített ingatlanpiacon az ingatlanok értéke csökken. 3. Válságban csökken a fizetőképes kereslet nagyon nehéz a lakást eladni. 4. Ha a használt lakásra nem jár annyi támogatás, akkor erre eleve kevesebb a kereslet. Egy használt lakás sokszor jó befektetés volt. Egy rejtett gondokkal terhes új viszont közel sem biztos... 5. A kamat fizetéséből nem lesz tehermentes lakás... nem visz hozzá közelebb. Soroljam? Az utóbbi a lényeges kérdés. Ugyanis amikor, olykor az ingatlanos rábeszélésére, azt hitte jól jár a törlesztőrészlet fizetésével, akkor rosszul járt. Mert ha kamat helyett lakbérre, tőketörlesztés helyett megtakarításra költ egy ideig, és nagyobb önrésszel vág bele a lakásvásárlásba később, akkor anyagilag is jobban jár... De nem kerül kiszolgáltatott helyzetbe. És mivel bérlakásban mobil marad, jobb esélyei lettek volna a munkaerőpiacon is. Az adós joggal érzi azt, hogy átverték. Neki sok mindent biztosra ígértek és mégsem az, és mindent elveszít. Joggal keres olyat aki nagyon sok esetben közös, és könnyebben kartelezik. A sok kicsi cég helyett logikusnak tűnik a kevesebb és nagyobb bankot hibáztatni, hiszen a törlesztőrészlet szállt el. Valójában a bank őszinte volt, a részlet elszállására számítani lehetett. De ennyi kockázatot a bank vállalhatott. A bank pedig a legjobb hitelt igyekezte adni. A rossz üzlet ott kezdődött, hogy így és ennyiért nem lett volna szabad lakást vásárolniuk. Az állami támogatások, nyomásgyakorlása, a politika üzenetei, a kapcsolódó marketing tevékenység viszont közös minden ügyben. A lakásépítések és új lakáseladások felpörgetése az első Orbán kormány politikája volt. Az ország egyik piacvezető építőipari beszállítója a Dolomit Kft. Azért fontos a válságot bankok vs adósok konfliktusként tematizálni, mert ha ez a konfliktus nem maradna fenn, nem lenne ilyen irányú egy állandó harc, akkor ebben a helyzetben higgadtan hamar össze lehetne rakni, hogy mi is történt. Akkor pedig a következő választáson ezt sokan megköszönték. A politika érdeke nem csak a bűnbak kreálás, a koncepciós per, hanem az is, hogy a konfliktus fennmaradjon. Ilyen helyzetben pedig a bíróság nem állhat a politika oldalára, mert a koncepciós perek megjelenése, ahol az ártatlan embereket, cégeket a politika bűneiért tönkreteszik olyan precedenst teremtene aminek folytatásában bárkiből lehet bűnbak. Itt kiszolgálni a kormányt megnyitná az utat arra, hogy hasonló ügyekben bárkiből lehessen áldozat. Mondom mindezt úgy, hogy közben hozzáteszem: A világon ekkor mindenhol volt ingatlan piaci lufi, az építőipar felfújása munkahelyet teremtett, sok szempontból hasznos volt. A Dolomit Kft. nem azért fontos, mert "húúú, Orbán ezen mennyit gazdagodott", hanem az, hogy hány megbízható jó ügyfél és barát mondta el neki minden nap, hogy az építőipar ilyen felpörgetése, hogyan szívná fel a képzetlen munkaerőt. Kapott egy ortodox, nemzetközi színtéren is éppen kurrens megoldást a legsürgetőbb problémájára. Az lett volna a furcsa, ha nem él vele. Oknak ok így az az Orbán kormány, de hibásnak nem feltétlenül érzem. Amit csináltak helyes is volt. De nem véletlen az, hogy a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom mellett sokan a sajtót, a médiát negyedik hatalmi ágként említik. A végső kontrollként. Mert az ő feladatuk a törvényes, és helyesnek látszó megoldások veszélyeinél megkongatni a vészharangot. Ha a válság első jeleitől kezdve ez fő hír lett volna, számításokat mutatva arra, hogy egy kis kamatemelés + árfolyam kockázat mit tud csinálni a törlesztőrészlettel, óvatosságra intve az olvasókat... Nos akkor az újságban "Dundika új műdidije" helyett valódi tájékoztatás lett volna. És érzésem szerint sokkal kisebb bajban lennénk. A szólásszabadság, a sajtószabadság pedig fontos. Az Orbán kormány legnagyobb bűne az, hogy nem meri vállalni a felelősséget a legkisebb hibáért sem. Sem az elégtelen hatósági kontroll a MAL ügyben, sem a devizahitelek, sem a hófrász, sem más kapcsán. Így viszont nem is tanul belőle, nem korrigál, a probléma marad. És bárkiből lehet ártatlanul is bűnbak ami mindannyiunk jogbiztonságát veszélyezteti. Ez pedig akkor is komoly kockázat, ha számos politikai lépésükkel (jogos védelem kapcsán engedékenyebb álláspont, szerzői jog kapcsán engedékenyebb álláspont, értelmesebb közlekedéspolitika, munkanélkülieknek közmunka) egyet értek. Ha ahol nem értek egyet (Egy kulcsos adó, médiatörvény, stb) ott is sok (bár igen fontos) részletkérdésben van a különbség. (Pl. Egy kulcsos adó jó lenne, ha bizonyos költségek elszámolhatóak lennének. A médiatörvény internetre kiterjesztése jó és előremutató lenne, ha egyfelől segítené a tájékoztatást, másfelől az országot a médiavállalatok számára vonzóvá tenné. Inkább itt működtessenek angol nyelvű weboldalt, mint Magyarországot kiszolgáló cég adózzon az angol királynőnek...)
Válasz erre 
süti beállítások módosítása