Elsodortak
2014. június 05. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Elsodortak

Dokumentarista könyv a vörösiszap katasztrófáról, az előzményektől a következményekig.

[caption id="attachment_4347" align="aligncenter" width="327"]Vörösiszap katasztrófa Elsodortak
A vörösiszap-katasztrófa utóélete: a per[/caption]

Összegző kiadvány mindeddig nem született erről a megrázó és az egész hazai közvéleményt aktívan foglalkoztató eseménysorról. A katasztrófa idején, majd a magánadakozásokból összegyűlt hatalmas, de azóta is vitatott felhasználású összegekkel megtámogatott helyreállítási munkálatok során országosan, de bízvást mondhatjuk, hogy Európa-szerte a figyelem középpontjába állították a szerencsétlenül járt emberek és falvak sorsát.

A közérdeklődés az idő múlásával arányban alábbhagyott, bár a nyomozás hatalmas erőkkel, folyamatosan zajlott. Elképesztő mennyiségű nyomozati anyag keletkezett. A jegyzőkönyvek, dokumentumok, és szakértői jelentések, mintegy 50.000 oldalt töltenek meg. Ezeknek az iratoknak az alapján emelt vádat az Ügyészség a MAL Zrt. vezetői és jó néhány dolgozója ellen.

[caption id="attachment_4359" align="aligncenter" width="473"]Vörösiszap gáttörés Ahol eltört a gát
Fotó: Láng András[/caption]

A vörösiszap katasztrófa második évfordulója felé közeledve, Veszprémben megkezdődött a monstre büntetőper, amelyet mind a hivatalos szervek, mind a magánemberek megkülönböztetett figyelemmel követtek. A tét itt is – mint minden büntetőperben – ugyanaz: bűnös, vagy nem bűnös?

[caption id="attachment_4360" align="aligncenter" width="600"]Az ügyész Az ügyész
Fotó: Láng András[/caption]

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr277443018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása