Orwelli világ
2014. augusztus 29. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Orwelli világ

„A Nagy Testvér figyel téged” írta Orwell az 1984 című regényében. De hol vagyunk már 1984-től? Az Apple cég akkor mutatta be az első Macintosh számítógépet és az első egeret. A Facebook is csak 2004-ben kezdte meg szédítő pályafutását.

[y

[caption id="attachment_5037" align="aligncenter" width="300"]A Nagy Testvér figyel téged Kép: itthon.transindex.ro[/caption]

2014-et írunk, amikor is a legfrissebb internet-lehallgató kémprogram, a FinFisher körül zajlik a botrány. A FinFisher képes a megfigyelt tudta nélkül bármely számítógépről minden – akár titkosított – email-t és fájlt megszerezni, mert jelenlétét a vírusirtó programok nem mutatják ki. A hazai botrány abból kerekedett, hogy kiderült: a Nemzetbiztonsági Szolgálat is használja ezt a programot. Azt azért jó, ha tudjuk, hogy ezzel messze nem állnak egyedül. Jelenleg 36 országban telepítette a programot előállító cég a szoftvert használó szervert, köztük egyebek közt Kanadában, Mexikóban, az USA-ban, Ausztráliában, Nigériában, Indonéziában, Ausztriában, Bulgáriában, Csehországban, Németországban, Hollandiában, Törökországban, az Egyesült Királyságban, hogy ne soroljam tovább.

[caption id="attachment_5038" align="alignleft" width="324"]Finfisher kém program Kép: citizenlab.org[/caption]

 Néhány párt felháborodásának adott hangot a „túlnyomórészt diktatúrák és elnyomó rezsimek által használt kém-program alkalmazása miatt”. A fenti felsorolás tükrében ez a kijelentés némileg eltúlzott.

Úgy vélem, nem a program alkalmazásának ténye, hanem annak módja lehet kétséges. A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény számos esetet sorol fel, amikor a szolgálatok titkos adatgyűjtést végezhetnek. Némelyeket engedéllyel, másokat külső engedély nélkül. Az utóbbiak körében például „a nemzetbiztonsági jelleg leplezésével információt gyűjthetnek, az információgyűjtést elősegítő információs rendszereket hozhatnak létre és alkalmazhatnak…” De ha engedélyt kapnak, akár „megismerhetik és rögzíthetik az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján továbbított kommunikáció tartalmát, illetve a számítástechnikai eszköz útján továbbított, vagy azon tárolt adatokat…” Magyarul lehallgathatnak telefonokat és belemászhatnak a számítógépeinkbe.

Az igazi kérdés tehát az: miért, hogyan, milyen célból és kikkel szemben alkalmazzák ezeket a módszereket. Ezt kell az illetékes miniszternek, illetve a parlamenti bizottságnak ellenőriznie. Már persze ha tudják és akarják.

Bíróként számos üggyel találkoztam, amelyekben a lehallgatott telefonbeszélgetések, a cellainformációk szolgáltak bizonyítékul egy-egy rablás, emberrablás elkövetőivel szemben. A büntetőeljárásban természetesen csak a törvényesen beszerzett bizonyítékok használhatók.

[caption id="attachment_5039" align="alignleft" width="300"]emberrablás Kép: rtlklub.hu[/caption]

 

Minden modern technikának vannak előnyei és hátrányai. Itt és most a lehallgatási ügy politikai és emberi jogi kérdéssé vált. Nincs baj akkor, ha normális ország normális hatóságai szabályosan és tisztességesen használják ezeket a technikákat: bűnözők, terroristák kerülnek kézre a segítségükkel. Botrány akkor van, ha visszaélnek velük: ha ártatlan és ártalmatlan emberek magánszférájába kutakodnak, avagy politikai ellenfeleikkel szemben alkalmazzák.

És ne feledjünk még valamit. Mi magunk önként és dalolva szolgáltatunk saját magunkról adatokat a különböző közösségi hálókon. Tudják, hogy nézünk ki, miket olvasunk, milyen reklámokat nézünk, kik a barátaink, milyen a poltikai meggyőződésünk, és még oly sok mindent. Csaknem mindent. Ez pedig már jóval túl van az orwelli 1984-en.

[caption id="attachment_5040" align="aligncenter" width="240"]Közösségi jáló Kép: ingyenfilmek.centrumnet.hu[/caption]

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr147443082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jenő Ferincz 2014.08.19. 16:20:15

És hogy mennyire orwelli a jelenlegi rendszer, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy konkrét ügyekhez, esetekhez, körülményekhez igazítják a jogot. Törvénytelen a bizonyíték és a beszerzése? Sebaj, majd alkotunk á törvényt. Sőt! Visszamenőleges hatállyal. És így lehet törvényesíteni a törvénytelent. Úgy meg különösen, hogy a hatalom egyre inkább abba az irányba nyomja el a saját, egyébként is eldeformált rendszerét, hogy nem az Alkotmánybíróság mondja meg, mi az alkotmányos, hanem a törvényalkotó, amely magából a jelenlegi hatalomból áll. Nehogy már az alkotmánybíróság mondja meg, hogy nekem, hatalomnak mi a jogom és a köteleségem. Nehogy már az alkotmánybíróság dirigáljon nekem. Na, pontosan ugyanez a érték(telen) rend és szemlélet áll fenn a rendes bíróságokkal szemben. Ne a bíró mondja meg, hogy mi a törvényes, vagy törvénysértő, hanem majd mi, hatalom megmondjuk. Ugye nem kell rá példákat mondanom?

Jenő Ferincz 2014.08.19. 18:25:30

Ami pedig a személyes adatokat illeti, én magam is foglalkoztam már ezzel a kérdéssel. Jogi téren is és (a Tisztelt Bírónőhöz hasonlóan) publikációkban is. 2011.11.28. A nagytestvér neve: NIBEK http://kanizsahir.hu/kanizsahir/web/?id=2512 2014.08.11. Védjük az adatainkat http://kanizsahir.hu/kanizsahir/web/?menu=cikk&id=10468

Jenő Ferincz 2014.08.19. 18:43:37

Mint a napokban már sajtónyilvánosságot kapott, a TEK gyakorlatilag szabadon bárkinek bármilyen adatához korlátlanul hozáférhet, beszerezhet. Teheti mindezt konkrét cél megjelölése, meghatározása nékül (pedig az Alkotmánybíróság a célhoz kötöttséget már több határozatában is alkotmányos követelményként határozta meg) mindennemű bírói engedély és felhatalmazás nélkül. Tudom, erre azt mondta a hatalom, hogy az igazságügyminiszter engedélye kell hozzá, na de egy politikus engedélye nem jogi engedély. Egy politikus engedélye nem biztosítja a törvényességet. Ugyanis adott esetben a miniszter úgy és akkor is adhat engedélyt (politikai alapon, a hatalom érdekében), hogy közben az engedélynek nem állnak fenn a törvényi, nota bene: az alkotmányos kritériumai. És egy bíró (aki a bíróság, mint igazságszolgáltatás nevében jár el) pártatlanságát, függetlenségét, szakmaiságát a legkorrektebb politikus sem tudja sem helyettesíteni, sem pótolni. Főleg, ha az a politikus a kormány tagja, akinek akár a miniszterelnök is utasítást adhat. (És hiába nem egyezik - esetlegesen - az igazságügyminiszter jogi szakmai meggyőződése a neki adott politikai utasítással, akkor is köteles a kapott utasítás alapján eljárni) Miközben a miniszter engedélyéről az érintettek nem tudnak, nem is tudhatnak, a jogorvoslat nem biztosított, ami az egészet súlyosan alkotmányellenessé teszi. Arról nem is beszélve, hogy mindez sérti a tisztességes eljárás elvét, ami adott esetben - tekintve, hogy a TEK nem kizárólag csak bűnözőkkel szemben jogosult titkos intézkedéseket tenni, hanem akár olyanokkal szemben is, akik csak a jelenlegi politikai rendszer ellenfelei, elutasítói - ezért így már nemzetközi jogokat is sért. És ezzel nagyon illene tisztában lennie annak a Trócsányi Lászlónak, aki korábban maga is alkotmánybíró volt. Mégsem veszi észre, hogy ez az egész hány alkotmányjogi sebből vérzik. És akkor még arról nem is beszéltem, hogy az a TEK jogosult titkosan eljárni bármely állapolgárral szemben (akár annak tudta nélkül), amelyik TEK-nek már önmagában a létezése is megkérdőjelezhető alkotmányjogi szempontból. Ugyanis egy olyan erőszervezet, mint a TEK, különösen, hogy annyi alkotmányos jogot érintő, adott esetben sértő intézkedést jogosult megtenni, csak kétharmados törvényben lehetett volna eleve létrehozni. De a TEK-ről nem rendelkezik törvény, még a rendőrségi törvény sem. A TEK-et csak kormányrendelettel hozták létre. Ezért megállapítható, hogy a TEK alkotmányjogi szempontból nem is létezik. És ennek az alkotmányosan nem létező szervezetet hatalmazhatja fel az igazságügyi miniszter alkotmános jogokat sértő titkos intézkedésekre akár tisztességes állampolgárokkal szemben is. Orwell ebből megírhatná a folytatást is.

Jenő Ferincz 2014.08.19. 18:50:13

Egyébként nem véletlenül tartom súlyosan alkotmánysértőnek azt, hogy a mobiltelefon által bárkinek a mozgása követhető. Már ennek maga a lehetősége is sérti a személyiségi és a személyes adatok védelméhez fűződő jogokat, de az emberi méltóság sérelme is megfogható. (Személy szerint én nem véletlenül nem hordom magammal a mobiltelefonomat)

Jenő Ferincz 2014.08.19. 18:57:00

És még egy gondolat: ha a fidesz ennyire mindent és mindenkit megfigyel, mindenről és mindenkiről mindent tudni akar, még adott esetben a politikai ellenlábásokról is, akkor nem értem, milyen erkölcsi alapon sérelmezte a fidesz a kommunizmus módszereit. Hiszen ők maguk is pont ugyanazt teszik, semmivel sem különbek. Úgyhogy a fidesznek semmilyen erkölcsi alapja sincs arra, hogy a komunizmussal szemben bármit is kritizáljon, bármilyen kritikai megnyilvánulást tegyen, függetlenül attól, hogy az a kritika adott esetben helytálló. Hogy is mondja a keresztényi fidesz Bibliája? Az vesse rá az első követ, aki maga is bűntelen. Hát a fidesz minden, csak nem bűntelen. Ezért is a kommunizmussal szemben semmilyen alapon sem fogalmazhatnak meg kritikákat. Hiszen pont ugyanazt teszik ők maguk is, legfeljebb némileg modernebb változatban.

Zsuzsa Sandor 2014.08.19. 23:43:07

A Fidesz szerintem semmilyen diktatúrát nem kritizálhatna. Egyébként meg Orwell helyett maga az élet írja jelenleg a folytatást.
süti beállítások módosítása