Tengeri kígyó
2014. november 30. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Tengeri kígyó

Emlékszik még bárki arra a fotóra, amelyen Szász Károly bekötözött fejjel fekszik egy kórházi ágyon? Miért is emlékezne, hiszen a PSZÁF volt elnökét 11 évvel ezelőtt verték meg ismeretlen tettesek. Pedig a soha véget nem érő Kulcsár-ügy ezzel kezdődött.

[caption id="attachment_5331" align="aligncenter" width="259"]Szász Károly, a PSZÁF volt elnöke Szász Károly, a PSZÁF volt elnöke Fotó: rtlklub.hu[/caption]

 A K&H Equities brókercégének volt ügyvezető igazgatója, Kulcsár Attila ellen is azóta folyik a büntetőeljárás. Igaz, még ma sem tudták eldönteni, vajon sikkasztás, vagy csalás, amit elkövetett. Mindenesetre 23 milliárdos károkozást rónak a terhére.

[caption id="attachment_5337" align="alignleft" width="248"]Kulcsárt Bécsből  hozták haza Kulcsárt Bécsből
hozták haza
Fotó: nol.hu[/caption]

 

Az ügyészség 2005-ben sikkasztás, pénzmosás, vesztegetés és más bűncselekmények miatt emelt vádat Kulcsár és 23 társa ellen. A vádlottak között volt a szökésében megakadályozott Rejtő E. Tibor, a K&H bank volt vezérigazgatója, a Betonút Rt. és a Britton Kft. akkori vezetői, valamint több más ismert személy. A tárgyalás 2006-ban kezdődött meg a Fővárosi Bíróságon, és 2008-ban már meg is született az ítélet. Kulcsár 8 évet, másik hat vádlott összesen 26 évet kapott, Rejtőt és a Betonút Rt. vezérigazgatóját viszont felmentették.

[caption id="attachment_5332" align="alignright" width="300"]Kulcsát Attila az álbróker Kulcsár Attila
Fotó: MTI[/caption]

 

Vád és védelem ritkán ért egyet egy ítélet kihirdetésekor. Ebben az ügyben azonban a bírónak sikerült ezt elérnie: mindenki megalapozatlannak találta az ítéletet. Később a Fővárosi Ítélőtábla is. Olyannyira, hogy új elsőfokú eljárást rendelt el.

 

Ekkor persze – szokás szerint - másik bíróhoz került az ügy, már csak azért is mert az előző bírót „büntetésből” a Legfelsőbb Bíróságra helyezték át. Ezt nyilván azzal is kiérdemelte, hogy az ítélet írásbafoglalása a törvényes 60 nap helyett mintegy 8 hónapig tartott. De nem kapkodott a fellebbviteli ügyészség sem, nekik további 8 hónapba telt, hogy indítványukat elkészítsék.

 

[caption id="attachment_5333" align="alignleft" width="300"]Tengeri kígyó Kép: hhrf.org[/caption]

A tengeri kígyóvá váló ügy újabb elsőfokú eljárása 2010 végén kezdődött el. Egy ekkora volumenű per csak elvétve fordul elő, de a máig eltelt 11 év mégis egy parányit soknak tűnik. Tetézi mindezt, hogy a most folyó – megismételt - elsőfokú eljárást újra kell kezdeni, mert az egyik ülnök betöltötte a hetvenedik évét. Az ilyen típusú büntető ügyben ítélkező tanácsot egy hivatásos bíró és két ülnök alkotja. A nyugdíjhatár elérése után az ülnök tovább nem ítélkezhet. A törvény viszont előírja, hogy a bírói tanács tagjainak változatlan összetételben kell mindvégig jelen lenniük a tárgyalásokon. Ha ez nem így történik, akkor az ítéletet megint csak hatályon kívül kell helyezni. Most tehát, hogy az egyik ülnök helyébe másik kerül, a bírónak az új ülnök „kedvéért” az egész eddigi eljárást meg kell ismételnie. Igaz, ezt megteheti úgy, hogy ő ismerteti a tárgyalások anyagát, azaz nem kell újból mindenkit kihallgatnia. De a négy éve folydogáló eljárás iratainak ismertetése sem két perc.

 

[caption id="attachment_5335" align="alignright" width="300"]  Az iratok ismertetése          Fotó: nol.hu Az iratok ismertetése
Fotó: nol.hu[/caption]

Magam is kerültem bíróként hasonló helyzetbe. Már akkor is felmerült bennem, hogy mi értelme van ennek az úgymond garanciális szabálynak. Vajon azok, akik íróasztal mellett találják ki ezeket az előírásokat, végigültek-e már egy egy ilyen ismertetést? A teremben mindenki bánatosan bóbiskol, beleértve a bírót is, akinek többnyire kifejlesztett technikája van arra, hogy félálomban is tudjon felolvasni. A teremben mindenki kívülről tudja, mi történt az elmúlt években, kivéve egyetlen embert: az új ülnököt. Nem lenne ésszerűbb, ha őt köteleznék arra, hogy üljön le szépen, és olvassa át az addig történteket?

 

 

Így legalább néhány centivel meg lehetne rövidíteni a tengeri kígyó farkát.

[caption id="attachment_5336" align="aligncenter" width="238"]23 milliárd a Kulcsár ügyben 23 milliárd ?
Kép: hirado.hu[/caption]

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr307443140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jenő Ferincz 2014.12.19. 00:08:37

Én viszont magának az ülnök jogintézményének nem látom az értelmét. Abszurdnak tartom azt az esetet - tudok ilyenről -, amikor az érzelmileg döntő, laikus ülnökök 2:1 arányban leszavazták az ügyet szakmai alapon megítélő bírót. Miközben jogilag a bírónak volt igaza. Szóval én minden esetben kizárólag csak hivatásos bírákat engednék bármely eljárásban, annak bármely szakaszában részt venni. És mivel - minden "jogi betanítás" ellenére - laikus ülnökök vehetnek részt bírósági eljárásokban, ítélkezésekben, ezért és erre tekintettel már önmagában az ülnök jogintézményének létezésével szemben is nagyon komoly alkotmányossági aggályaim vannak.

dr. Keszthelyi Gyula 2014.12.19. 07:51:31

Egyfajta rokkant esküdtszéki jellegű szörnyszülött. Vox populi, a rossz értelemben
süti beállítások módosítása