Szijjártó Péter és az ő Külgazdasági és Kügyminisztériuma jó PR-t (mondjuk úgy: reklámot) kreált magának azzal, hogy Tóásó Előd kimenekítéséről szónokolt. „A magyar diplomácia a magyar állampolgároknak mindig, minden bajba jutás esetén járó konzuli segítséget nyújtotta Tóásónak”- mondta.

[caption id="attachment_5955" align="alignleft" width="300"] Tóásó Előd
Kép: www.maszol.ro[/caption]

Mi ebben a különös? A magyar konzulátus bárhol a világon adhat ideiglenes magánútlevelet egy magyar állampolgárnak, ha az elveszíti, vagy ellopják az útlevelét. Azt persze nem tudjuk, hogy Tóásó miért nem kapta vissza a bolíviai hatóságoktól az eredeti útiokmányát, miként azt sem, hogy egyáltalán magyar útlevéllel jutott-e be Bolíviába. Azt viszont joggal feltételezhetjük, hogy ha 2009-ben esetleg turista útlevéllel lépett volna be az országba, az az útlevél már lejárt.

Jogilag tehát semmiféle rendkívüli hőstett nem történt. Tóásó és az őt „kimenekítő” Baptista Szeretetszolgálat szabályosan lépte át a bolíviai – chilei határt. Ezt maga a bolíviai belügyminiszter, Hugo Maldiz is megerősítette.

Mint ismeretes, Tóásó Elődöt több társával együtt 2009-ben vetették vizsgálati fogságba. A vád az volt, hogy Evo Morales elnök meggyilkolására készültek. Egy szállodai szobában fogták el őket. A kommandósok rajtaütése során hárman meghaltak, köztük Rózsa Flores Eduardo is. Tóásót és Mario Tadicot csaknem 6 év után, ez év február 20-án fegyveres felkelésben való bűnrészességért öt év és tíz hónapi szabadságvesztésre ítélték. Az ítélet vádalku és a vádlottak által kért rövidített eljárás keretében született. Mivel mindkét vádlott csaknem hat éve őrizetben volt, büntetésüket már letöltötték.

Nem igazán derült ki, hogy valójában miért volt szükség az amúgy legális „kimenekítésre”. Lukács Csabának, a Magyar Nemzet és a Baptista Szeretetszolgálat munkatársának sikerült egyetlen interjúban háromféle magyarázattal szolgálnia.

[caption id="attachment_5957" align="alignleft" width="300"] Lukács Csaba
Kép: nava.hu[/caption]

Először arra hivatkozott, hogy Bolíviában napi két dollárral büntetik a „túltartózkodást”, vagyis Tóásónak több ezer dollárt kellett volna kifizetnie. Bevallom őszintén, meglehetősen kevés ismerettel rendelkezem a bolíviai jogrendszerről, de erősen kétlem, hogy aki csaknem 6 évet börtönben tölt, annak felrónák, hogy az engedélyezettnél hosszabb ideig tartózkodott az országban.

Az MTI-vel ugyanakkor azt közölte, hogy Tóásóék „azért kértek segítséget Magyarországtól, mert az életüket nem érezték biztonságban Bolíviában”.

A harmadik magyarázat szerint viszont: „Előd februárban aláírt egy megállapodást a bolíviai kormánnyal. Azt vállalta, hogy szabadon engedése után 30-90 napig még marad az országban, hogy a jogi ügyeket rendezze a helyi hatóságokkal.” Gondolom, talán ezért sem számoltak volna fel neki „túltartózkodási díjat”.

Ezek után elég nehéz Szíjártónak elhinni, hogy Tóásó csak és kizárólag azért kapott itthonról segítséget, mert az minden „bajba jutott” magyar állampolgárnak jár. Vajon a románok miért nem kaptak ezen a remek PR lehetőségen? Hiszen Tóásó román-magyar kettős állampolgár.

[caption id="attachment_5958" align="alignleft" width="99"] Pintér Sándor
Kép: alfahir.hu[/caption]

 Volt persze már precedens arra, hogy nem egészen szabályos módon juttattak haza valakit külföldről.

1996-ban Zemplényi Györgyöt, az úszószövetség egykori elnökét anyja lánykori nevére szóló útlevéllel hozták haza. Hazahozatalának azonban nyilvánvaló volt az oka: itthon több mint 400 milliós csalást követett el, amiért 4 évi szabadságvesztésre ítélték. 

Az útlevél-ügy miatt Pintér Sándort, az akkori országos rendőrfőkapitányt közokirat-hamisítás vádjával bíróság elé is állították, de végül felmentették.

Vajon megtudjuk-e valaha, mi volt a valódi indoka Tóásó „állami” kimenekítésének?

[caption id="attachment_5959" align="aligncenter" width="300"] Kép: hirhatar.com[/caption]