Svédek, finnek tanuljatok!
2016. július 23. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Svédek, finnek tanuljatok!

Kósa Lajos, a honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes elnöke Röszkén azt bírta mondani, hogy a menekültek számára kialakított tranzitzóna olyan jól működik, hogy azt már a svéd és finn hatóságok is tanulmányozzák.

kosa_lajos-kettosmerce_blog_hu.jpg

Kép: kettosmerce.blog.hu

Én meg is értem mohó tanulásvágyukat. Ezek a skandinávok eddig nem tudták, hogyan kell két órán át verni azokat a menekülteket, akik illegálisan lépnek be az országba. Azt sem tudták, milyen eredményesen használható a paprikaspray, és hogy mennyire vicces, amikor rendőrkutyákat uszítanak a „határsértőkre”. Miközben folyókban gazdag országok, mégsem tudják, hogyan kell megakadályozni az „illegális partraszállást”. Akár annak árán is, hogy esetleg egy-egy gyengébb úszó a vízbe fullad.

vizbefulladt-blikk_hu.jpeg

Kép: blikk.hu

Megtanulhatják tőlünk, magyaroktól azt is, hogyan kell fittyet hányni az Uniós előírásokra, az ENSZ iránymutatásaira, a „magukat jogvédőnek nevező civil szervezetek” hőbörgéseire, „amelyek csupán a határőrizetben résztvevőket akarják lejáratni” (szintén Kósa).  

Teljesen nyilvánvaló, hogy szegény kis hazánk megint egy világ-összeesküvés áldozata. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), annak magyaroszági szóvivője, a Magyar Helsinki Bizottság, a Human Rights Watch (HRW), az Orvosok Határok Nélkül és a németországi Baden-Württemberg tartomány fellebbviteli bírósága egyaránt résztvevője ennek az aljas összeesküvésnek.

world-human-rights-day-kitoonlus_org.jpg

Kép: kitoonlus.org

Miközben szorgos rendőreink meggyőző módszerekkel igyekeznek minden „migráncsot” visszatoloncolni Szerbiába, az ENSZ kijelenti, hogy Szerbia nem tekinthető biztonságos harmadik országnak. Mire fel? Csak nem azért mert ott sem működik semmi abból, amit a Dublini egyezmény előír? Vagy talán azért, mert csak akkor visznek mozgó WC-ket a több ezer nyomorultnak, amikor „magas rangú delegáció” érkezik? De hisz van ott egy teljesen működőképes vízcsap, sőt még slag is!

horgos-blikk_hu.jpeg

Kép: blikk.hu

Az UNHCR meg mekkora ügyet csinált abból, hogy egyetlen egy szíriai fiatalember belefulladt a Holt-Tiszába! Mindezt csak azért, mert a testvére szerint paprikaspray-vel és kutyákkal akadályozták meg, hogy magyar területre lépjen. Miért nem tanult meg spray ellen úszni?

Mi sem bizonyítja jobban, hogy itt egy összeesküvésről van szó, mint az, hogy Benkő Tibor, a honvédvezérkar főnöke, Papp Károly, országos rendőrfőkapitány és Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója egybehangzóan állítja, hogy „minden rendben van a déli határon”. Az ő megnyugtató szavaik ellenében mit számít, hogy az Orvosok Határok Nélkül dokijai verés- és kutyaharapás nyomokat meg begyulladt szemeket kezelgetnek a Szerbiába visszatoloncoltakon?

roszke-magyarhirlap_hu.jpg

Kép: magyarhirlap.hu

A svédek és a finnek azt sem tudták eddig, hogy egy ország határa jogi fikcióval is definiálható. Ha mi úgy döntünk, hogy a tényleges határtól befelé 8 km mélységben a „senki földje” van, akkor tőlünk aztán firkálhat bárki bármit a térképekre. Ha ebben a sávban szorgos rendőreink, katonáink, vagy isten tudja, milyen egyenruhásaink elkapnak valakit, azt némi verés és kínzás után nyugodtan kiebrudalhatják onnan, hisz még be sem lépett „az igazi” Magyarországra.

És persze megint a bírákkal van baj! No, nem a Szegeden ítélkezőkkel, azok teljesítik, amit elvárnak tőlük. Nem úgy a baden-württembergi tartományi bíróság, amelyik megtiltotta, hogy egy szíriai menedékkérőt átadjanak Magyarországnak, mondván, ott „embertelen, megalázó bánásmód” veszélye fenyegeti! Ez azért mégis csak felháborító! Miért kell ilyen durva következtetést levonni egy-két órányi verésből, amiről egyes menekültek beszámolnak?

„Tudjisten hány esztendeig fog tartani, míg ez az ország valamennyire is össze tudja szedni magát - ha ugyan egyáltalán tudja” – írta 71 évvel ezelőtt egy migráns. Név szerint Bartók Béla.

 bartok-24_hu.jpg

Kép: 24.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr868910036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jossarian 2016.07.24. 09:18:52

Na meg egy muszlimsimogato... Remelem, hogy a te csaladodat robbantjak fel majd, hogy erezd a torodest. A lanyaidra meg adj burkat, ha rajtad mulna kotelezo lenne.

midnight coder 2016.07.24. 09:32:44

A svédeknek és a finneknek picit lassú a felfogása. Vagy túl polkorrekt a médiája. De idővel szerintem ők is rájönnek, hogy a határ túloldalán maradt iszlamista a jó iszlamista.

agent T 2016.07.24. 09:52:36

Nem tudtam a baden-württenbergi tartományi bíróság döntéséről, de áldja meg érte őket a Jóisten! Nagyon jól látják a németorzsági bírák, mi egy szemét, középkori, xenofób, iszlamofób, mindenofób rohadt banda vagyunk, nálunk sajnos nem lehet ezeket hédereztetni.
Menjenek inkább a nyitott, toleráns, progresszív társadalmakba. Ajánlott gyűjtőpontok: München, Nizza, Brüsszel, Párizs. (Felkészül: London.)

consul 2016.07.24. 09:59:00

Egyszerűen nem érdekel, hogy otthon milyen rossz nekik, milyen diktátor vagy őrült vallás kínozza őket. Dögöljenek mg a Földnek azon a részén, ahol születtek. Ide ne jöjjenek, hagyjanak minket békén. Mit nem lehet ezen megérteni?

Nemfajtalan srác 2016.07.24. 10:07:20

A migráncsok zöme egyszer már kilépett az EU területéről, amikor Macedónia felé elhagyta Görögországot, innentől kezdve mit várhat? Nincsen sokcsillagos komfort egy szerbiai táborban, az ENSZ pedig kijelenti, hogy Szerbia nem tekinthető biztonságos harmadik országnak? De hát ő maga akart oda menni, mert úgy látszik Görögország nem volt elég jó

Ezt a sztori a vízbefulladt fickóról még nem hallottam, illetve egész másként volt ismert az eset. Így most már be lehet sorolni a magyar börtönőrök által halomra erőszakolt migráncsok mellé, a szerző által vázolt agyonvert migrincscsel együtt

Az ezeregyéjszaka meséi kutyafüle ahhoz képest, amit ezek előadnak. És mivel papírjaik nincsenek (elvesztek ugyebár, míg az okostelefon valahogy mégis kibírta az utazást) bemondásra kell elhinni nekik mindent

supernem 2016.07.24. 10:18:05

Én nem kívánom senki halálát, de aki itt jogokról ilyen következtetést von le az minimum csúsztat. Ha menekülök, ha nem, nem lépem át egy ország határát illegálisan. Ha ezt teszem jogot sértek, viselnek kell a következményeit. Egyszerű.

Az meg milyen már, hogy az arab megerőszakol egy nőt az iszlám országban, a szerencsétlen feljelentést mer tenni és őt ítélik el érte? Az nem zavar? Mert az "jogszerű” intézkedés?

Jossarian 2016.07.24. 10:21:30

Es hogy mered egy lapon emliteni Bartok Belat ezzel a mosdatlan, muveletlen, rombolasra kodolt kokorszaki csurhevel? Oseid remelem magasrol kopnek rad, poszterina, hacsak nem szatocsboltban szeleteltek szappant mig az en oseim a civilizalt Europaert harcoltak. Kar, hogy nincs lehetoseg visszavonni az allampolgarsagodat, megvonni minden jovobeni allami juttatast meg a csaladodtol is es elitelni hazaarulasert, poszterina. Ezt erdemelned egy igazsagos vilagban.

contractor 2016.07.24. 10:22:15

Egy-két texasi ranger kellene ide akik megtanítanák, hogy tök fölölsleges valakit két órán át verni, ha azonnal agyon is lehet lőni. Arra varjanak gombot a svédek.

kheiron 2016.07.24. 10:29:16

Csak a szokásos fújorbán, megspékelve azzal, hogy az összevissza hazudozó migráns szava szent.

Ja, mint tudjuk, ő is a 23.254-ik Mohamed, aki 17 éves és január elsején született. Fura ez a statisztika, de hát vannak efféle véletlenek.

Engem meg megvert a Sándor Zsuzsa, védjen meg az ENSZ!

kuki123 2016.07.24. 10:35:28

Gyenge erőlködés jogászkám

Főleg az elmúlt hetek ismeretében.
az ugye megvan, hogy a kamionos támadás után csak 3-4 nappal merték megjelentetni, hogy német halottak is vannak?

Vagy hogy a Müncheni lövöldözéskor még názi fasisztát kiáltottak...aztán kiderült, hogy mégse annyira német.

A svéd finn sajtót se olvasod...szerencsére a kuruc lehozza.
Az a probléma hogy a 80-as 90-es évekbeli migránsok se tudtak beilleszkedni, pedig nagyrészük dolgozni kart. Teli van az EU nagyvárosai no go zónákkal.
Mit várunk az írástudatlan agysebészektől?

Ez a probléma, most még talán elvannak, de mikor majd nem lesz nekik elég ez az állapot,

És megértené az ember őket, ha kusban nyugiban lennének, de tombolnak a táborokban, hazudnak a korukról (mind 17 éves januári születésű) semmilyen papírjuk nincsen stb

Minennapos az erőszakos atrocitások, amit velük kapcsolatbna összefüggésbe lehet hozni.
A svédeknél tombol az migráns erőszak...
A finnek is csak azért van szerencséjük, mert kibaszott hideg ország...ahol ha nem fűtesz megdöglesz...a fűtéshez meg munka és pénz kell.
Dolgozni meg egyik se dolgozott soha. A népsűrűség közelít a nullához
de ahol városokban ahol összeverődnek már problémákat okoznak a migráncsok.

úgyhogy kusi jogászkám

contractor 2016.07.24. 10:40:17

A tegnapi belgrádi eseményeket figyelve kiderült, a migránsok nem is a magyar határőröktől félnek igazán hanem a határőr kutyáktól. Mivel a kutya a muszlimoknak nem tiszta állat ezért nincs is tapasztalatuk velük. Űgy tűnik egyszerűen rettegnek tőlük. Tehát még több kutyát a magyar határra!

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.24. 10:40:27

Az országnak meg kell védenie magát. Ha a menekülteljárás től kedvező, az sok embert csábít. Ezt megelőzendő kell kőkemény feltételeket teremteni.

Nemfajtalan srác 2016.07.24. 10:42:33

Egy példa a migrincsek kreativ valóságbemutatására: a würzburgi baltás csávó amikor a magyar rendőrök feltartóztatták a határon 2015-ben (hogyan merészelték!) 17 évesnek adta ki magát, és afgán menekültnek. Németországban már csak 16 éves volt, útközben megfiatalodott 1 évet. Na persze időközben megtudta, hogy a német eljárás elhúzódik, és lényeges hogy az eljárás végén még mindig kiskorú legyen. Közben a neve is megváltozott, meg az is kiderült (utólag), hogy a pastu nyelv pakisztáni nyelvjárását beszéli, szóval nem afgán

contractor 2016.07.24. 10:46:02

@kuki123:

A müncheni esetnél is egyértelmű volt a muszlim vonal. Két csatornát a Sky news-t és a CNN is néztem, úgy hogy nem emlékszem melyiken, de egy muszlim nővel beszéltek aki ott volt a Mcdonalds-nál a lövöldözéskor, ahol allítása szerint az "allah akbar"-t üvöltözte a támadó. Mikor visszakérdeztek, hogy tényleg jól emlékszik e, az volt a válasza, hogy "teljesen biztos benne, mert ő is muszlim".

Nemfajtalan srác 2016.07.24. 10:49:41

@consul:
Túlnépesedtek, fél évszázad alatt közel tízszeresre nőtt a létszám a migrincskibocsátó országokban. Gyereket csinálni könnyű, de rendes, élhető társadalmat nem bírtak létrehozni, ahol ilyen volt, azt is csak a diktátoraiknak köszönhetik. Most diktátorok nélkül csak még rosszabb lett minden, de ezt mind maguknak köszönhetik

Most Európát akarják a maguk szintjére "felhozni", köszönjük nem!

Nemfajtalan srác 2016.07.24. 10:51:43

@contractor:
A CNN adásában volt, én is hallottam. Azóta valahogy teljesen megfeledkeztek a híradások erről a libsi belemagyarázás szempontjából kínos epizódról

Pisti 90 2016.07.24. 10:52:10

Gratulálok ehhez a buta cikkhez. Ezért nem tart még mindig sehol a baloldal, mert képtelenek felfogni, hogy a magyarok nem szeretnék ide ezt a sok migránst.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2016.07.24. 10:52:38

Svédország pont a minap hozott döntést arról, hogy Magyarország biztonságos ország, és Dublin értelmében vissza lehet toloncolni Svédországból Magyarországra azokat, akik itt léptek be az EU-ba.

Nemfajtalan srác 2016.07.24. 10:58:51

Bartók Béla hogy jön ide? Ő is allahuakbart kiáltva kezdett az emigrációban kaszabolni?

Nemfajtalan srác 2016.07.24. 11:08:49

@α Ursae Minoris:
Amikor kezdenek kibontakozni az agysebészek és atomtudósok magukkal hozott kultúrájának a gyümölcsei, mindenütt jön a pálfordulás, aztán a bekeményítés. De ezt is ugyanolyan álszent, hazug módon teszik, mint pl. Julian Assange esetében a svéd hatóságok

Akik tegnap még átkozták Magyarországot amiért akadályt gördít a migráncsok útjába, azok ma amiatt átkozódnak, hogy miért nem tudnak tőlük megszabadulni a Magyarországra való visszatoloncolással. Miközben mindenki tudja, hogy nem Magyarországon léptek először az EU területére, mi csak regisztráltuk őket, ahogy ezt kötelessége lett volna Görögországnak

A würzburgi baltás egy évig élt Németországban, anélkül hogy akár egy ujjlenyomatot vettek volna tőle a hatóságok. Olyen kupleráj lett az EU-ból hogy ez már a schengeni rendszert veszélyezteti, és ezt a migráncsoknak és pátyolgatóiknak köszönhetjük

Afrika steht an der Elbe 2016.07.24. 11:48:01

Barátom, ti akkorát fogtok bukni 2018-ban, hogy még visszasírjátok az előző két perecelést is.

Azt meg fogom nézni magamnak, milyen cikkeket írtok majd, amikor a művelt nyugaton a nép fogja ezt a békevallás csőcseléket agyonverni. Ez a pillanat közeleg.

Willkommenskultur 2016.07.24. 11:52:22

Hát ez elég szánalmas lett. Mindegy jól jön az ingyenreklám a plakátkampány mellet..:)))

vasgyuszi 2016.07.24. 11:58:53

@Jossarian: Nem meri kimondani, da tudat alatt vágyik rá, hogy egy/több/sok ilyen jól megdöngesse :))) Járjon karneválokra...

monddazigazatmar 2016.07.24. 12:11:54

Szóval az van Dr Sándor Zsuzsa, hogy elértétek azt a szintet amikor az ember már se vitatkozni, se érvelni, se semmit nem akar. Én speciel simán csak leütnélek, pont mint ahogy egy csótánnyal sem állok le vitatkozni.
Undorítóbb férgek vagytok mint ezek a rohadt migráncsok. Azokat legalább megértem - lát egy lehetőséget, és megpróbálja. Azt hallotta, hogy németben nagy a segély és nem kell dolgozni tehát odamegy. Tényleg megértem. A tetű álszent féreg hazaáruló fajtádat viszont nem értem. Hazudsz mint a vízfolyás, nyilvánvaló hazugságokat terjesztesz. Ennyire nem tudsz másból pénzt csinálni, csak a migráncssimiből? Állj ki a sarokra akkor, bár aki így néz ki, az nem nagy dolgokra hivatott.

Jossarian 2016.07.24. 12:22:31

@vasgyuszi: van benne valami :-D egeszsegere, de nem a mi rovasunkra!

Buchhalter 2016.07.24. 12:37:30

Szánalmas ez egy cikk ,főleg a müncheni események után ahol egy magyar 15 éves fiú és áldozatául esett egy arab származású lövöldözőnek.Azért arra kíváncsi lennék sok millió némettel együtt,hogy az állítólagos beteg arab srác honnan szerezte be és ki tanította meg kezelni egy spéci katonai géppisztoly kezelésére.A maistream sajtó legundorítóbb hozzáállása az volt,amikor legelőször náci merénylőkre akarták fogni a lövöldözést!Mekkorát koppantak a libsi ,muszlim seggnyaló újságírók!A cikk szerintem eltúlozza dolgokat.Különben is : határsértő betolakodók ellen akik a lakásomba jönnének be azokat is bunkós bottal verném ki! A cikkírónak egy megbocsátható dolga van : a szarkeverő ,migráns pátyolgató Helsinki bizottság blogjával ellentétben itt szabadon lehet komentelni.A Helsinki banda fél az igazságtól meg a szabad vélemény nyilvánítástól???

2016.07.24. 12:40:05

@α Ursae Minoris:

Igen ám, csak az EU-ba nem Magyarországon léptek be először. Ott délen van két ország amely az EU tagja Görögosrzág és Bulgária. Közvetlenül küldhetnék a svédek oda is, de akár egyből küldhetnék vissza a Közel-Keletre, és Afrikába is őket.
Mellesleg én még sohasem foglaltam állást Orbán mellett, de október 2-án ott leszek és a hazámért fogok szavazni, nem pedig a nyugati érdekviszonyok mellett. Október 2-án lesz még a szomszédban is egy szavazás, az osztrákoknál a tavaszi elcsalt elnökválasztást ismétlik meg. Kiváncsi leszek arra is. Egyszerűen ésszel fel nem fogható, hogy Nyugat-Európa miért menetel önként és dalolva a saját végzetébe?

www.youtube.com/watch?v=ZE8rGXEP73s

2016.07.24. 12:58:48

Az elmúlt másfél év terrortámadásai pontosan leképezik azt, amit a mainstream média elhallgat. Lehtetlen őket integrálni. A támadások résztvevői között volt olyan aki a tavalyi migránshullámmal érkezett, volt olyan aki legalább 10 éve érkezett és volt olyan aki már ott született másod vagy harmadgenerációs iszlamista. Nagy részük dolgozni nem akar, nem mintha annyi munkahely lenne az EU-ban, ugyanis az EU-s munkanélküliség 10% felett van. Ez is pont ellentétes, azzal, hogy több millió és tízmillió alulképzett potenciális terroristát fogadjon be az EU.
Az EU és a nyugati országok vezetői a nem hall, nem lát, nem beszél mentalitást képviselik. Már csak azt tudom logikusan elképzelni, hogy ők az integrációt sulykolván nem arra gondolnak, hogy a muzulmánok integrálódjanak, hanem hogy az őslakosok integrálódjanak a muzulmánokhoz. Önsorsrontás, önpusztítás, öngyilkosság.

sic1 2016.07.24. 13:02:43

Ez aztán a demagógiacunami!
Ezeket az infókat vajon miért harsogja a "tisztelt" blogerina? Ott volt? Saját szemével látta? Vagy csak első blikkre elfogadja azt, ami egybevág a prejudikációjával?
Ez a blog egy bújtatott Orbánozás. Nem tetszik a rendszer, ezért démonizál mindent. Emlékszem az is volt már baj, hogy miért engedjük át a migránsokat nyugat felé regisztrálatlanul. Szóval a van rajta sapka, nincs rajta sapka tipikus esete.
Egyéb iránt, mialatt a migránsok állítólagos sebei fölött sírdogál, addig európaiak hullái borítják Párizs, Nizza, Brüsszel, München utcáit.
Ja a 17 éves "kedves" Afgán fiúról ne feledkezzünk meg aki úgy hálálta meg a willkommenskultur-t, hogy baltával vérengzett egy német vonaton. Vajon ez a fajta elvtelenség, hogyan fér meg azzal a nagy igazságkereséssel??

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2016.07.24. 13:06:21

@Союз: Persze.
Főleg azért tartottam érdekesnek az információt ebben az összefüggésben, mert a jelek szerint most már a svédek sem gondolják azt, hogy a menekültek „embertelen, megalázó bánásmódban" részesülnének Magyarországon, úgyhogy ez (legalábbis részben) cáfolja a cikk állításait.

Szintén nemrég lépett életbe Svédországban a mekekültekre vonatkozó törvények jelentős szigorítása, ahol deklaráltan a "EU-minimumszintet" célozták be, úgyhogy igen, végül is (ha éppen Magyarországot nem is megnevezve, de) tényleg tőlünk tanulnak.

vNHM 2016.07.24. 13:13:20

Ocska, szar, provokativ mese.

TarkaGéb 2016.07.24. 13:17:30

@supernem: tévedsz, a menekült átlépheti egy ország határát. Egyét (amíg biztonságba ér). Szíria, Afganisztán stb. és Magyarország között legalább öt ilyen van.

PomberMaci 2016.07.24. 13:28:43

Visítanak a Soros helyi nyaloncai, mint ez a blogger is.:-)))

2016.07.24. 13:30:20

"Az UNHCR meg mekkora ügyet csinált abból, hogy egyetlen egy szíriai fiatalember belefulladt a Holt-Tiszába!"
Két dolgot nem értek.
1. Nem értem, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) miért kellemetlenkedik itt? Magyarországnak vannak határátkelőhelyei. Miért a zöldhatáron akar iratok és azonosítás nélkül a Tiszán, a susnyásban hozzánk belépni?
Valószínüleg az lehet a probléma, hogy én vagyok a maradi és nem értem, hogy nekem miért kell igazolnom magam amikor az EU másik tagállamába megyek. Miért kell útlevél az USA-ba, miért kell vízum Ausztráliába?
2. Az UNHCR egy másodlagos gittegylet, amely az ENSZ elsődleges gittegylet szószóloja. Nem értem, hogy az ENSZ és fedőszervezetei (továbbiakban szervei) hol volt 2001 október-november környékén amikor az USA legázolta Afganisztánt. Nem értem, hogy az ENSZ és szervei hol volt, amikor 2003 márciusában hamis információk alapján az USA és GBR lebombázta Irakot. Hol volt az ENSZ és szervei 2010-től amikor az USA exportálta a demokráciát az arab államokba, ami máig tartó háborúhoz, tömegmészárlásokhoz és magához a migránsáradathoz vezetett.

monddazigazatmar 2016.07.24. 13:30:29

@TarkaGéb: Annyit, ahol biztonságban van. És ezért nem hibáztathatják. ABBAN AZ ESETBEN, amennyiben onnantól kezdve segíti a hatóságok munkáját, jelentkezik náluk, és együttműködik velük.

Ez a név már foglalt! 2016.07.24. 13:38:57

Egyeseknek még mindig fogalmuk sincs mit jelent az, hogy határvédelem és határőrség (ami már mondjuk megszűnt és a rendőrség végzi a határvédelmet). Namost ezek úgynevezett ERŐSZAKszervezetek, ha tetszik ha nem, nem szép szóval fogják megkérni a kedves határsértő betolakodókat, hogy ugyanmár legyenek szívesek nem bejönni az országba illegálisan, hanem a MINIMUM a kutyás őrzés és szükség esetén a kutya ráuszítása a menekülő határsértőre, annak elfogása érdekében. Azt is biztosan kevesen tudják, hogy ezek nem harcikutyák amiknek egyetlen céljuk az áldozatuk megölése, hanem rendőrkutyák, amik hónapok\évek alatt vannak kiképezve és feladatuk, céljuk a menekülő elfogása, leterítése és őrzése amíg a rendőr oda nem ér. Nem tudom mit szólnak ezek a migránsvédők pl a fejlett USA mexikói határfalához, ahol tűzparancs van érvényben. Idióták...

Másik meg, hogy EU-s KÖTELESSÉGÜNK a schengeni határok VÉDELME!!! Az, hogy a barom görögök ezt nem teszik meg, mert MINDEN ismétlem MINDEN EU-s pénzt lenyúlnak és nem arra költik, amire adják nekik, Mo. ipari tanuló lehet hozzájuk képest, ez egy dolog, már rég ki kellett volna baszni őket az únióból. De a viselkedésük nem jogosítja fel a többi EU-s országot, köztünk minket, hogy ugyanúgy semmibe vegyék a kötelezettségeiket.

Végigfutottam a kommenteket, jól láttam, hogy senki nem adott igazat a cikkírónak?

Egyébként a kerítés és a napjainkra szétrombolt határvédelem felélesztése jó lépés volt orbántól, aki ettől függetlenül nyugodtan megdögölhet a maffiavezér pintér haverjával együtt.

MR3 Béla 2016.07.24. 13:44:33

A cikkírónak szerintem a Fidesz fizet, hogy járassa le a liberális oldalt.
Nagyon sikeresen teszi.
Ennyi agyatlan ostobaságot nem hiszem, hogy épeszű ember magától, önszántából képes lenne leírni.

szdan 2016.07.24. 13:53:43

Nah, még egy agyhalott vadliberalista, terror-támogató blogbejegyzés...
Tény, ami a magyar határon van, az lehetne jobb is: katonai sorfal és éles tölténnyel kilőni az összes rohadt magát menekültnek hazudó allah akbart.
Ez meg itt siránkozik, hogy egy nyomorék jövőbeli terrorista belemerült a Tiszába... hát bárcsak az összes így járna (járt volna), akkor ma nem olvasnánk nap nap után terrorista vérengzésekről szerte nyugat-európában.
Azért a kommenteket átfutva, szerencsére nem sokan értenek egyet eme "emberi jogok élharcosával" aki ezt a totálisan valóságidegen cikket kiböfögte. És ezt örömmel látom.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2016.07.24. 14:07:01

Ez nem liberalizmus, hanem SJW, azaz social justice warrior ideológia.

Egy igazi liberálisnak gyűlölnie kell az iszlámot, és az európai értékeket megtagadó, de egyben azokat kihasználó antiliberális csőcseléket.

Jossarian 2016.07.24. 14:08:37

@szdan: igen, es ezt a sved peldat is gyakrabban kellene emlegetni. Azt, hogy a tarsadalmat veszelyezteto kerdesekben teljes az egyetertes, partallastol, politikai nezetektol fuggetlenul. Ami rossz az mindenkinek rossz, ennek egy halovany szikraja itt is megvan, a kommentek alapjan. Ilyen a migranskerdes is, a svedek nem verik nagydobra, levonjak a kovetkeztetest es szep csendben cselekszenek. Teljes egyetertesben, barmit is szajkozik a (mindenhol) ballib media. Tanuljatok toluk.

monddazigazatmar 2016.07.24. 14:12:04

@Jossarian: Mesélj már, mit tesznek a svédek? Mert én csak annyit tudok, hogy bandaháborúk vannak Malmöben, és alig látni szőke fejet.

MR3 Béla 2016.07.24. 14:15:18

@monddazigazatmar:
Szerintem félreértetted.
Olvasd el még egyszer.

na4 2016.07.24. 14:31:24

A posztírónak javasolnék egy Molenbeek-i kirándulást, vagy egy szilvszter éjszakát a kölni dóm előtt, vagy talán néhány látogatást a 750 európai no-go zóna valamelyikében, ahol testközelből is megismerheti, hogy mi az, hogy rablás, szexuális zaklatás, hogy a beilleszkedni vágyó migránsok miként vélekednek a hitetlen keresztényekről, a nőkről, stb.

na4 2016.07.24. 14:31:56

A posztírónak javasolnék egy Molenbeek-i kirándulást, vagy egy szilvszter éjszakát a kölni dóm előtt, vagy talán néhány látogatást a 750 európai no-go zóna valamelyikében, ahol testközelből is megismerheti, hogy mi az, hogy rablás, szexuális zaklatás, hogy a beilleszkedni vágyó migránsok miként vélekednek a hitetlen keresztényekről, a nőkről, stb.

Kelly és a szexi dög 2016.07.24. 14:32:43

Jobban meg kellene fizetni-becsülni a határainkat védőket!

Janos Mohacsi 2016.07.24. 14:35:13

Nyugat-europai rendor:
youtu.be/W_lf1uc7Y70

Kelet-europai rendor:
youtu.be/GUhRZH7PJmc

Tessek valasztani!!!

na4 2016.07.24. 14:35:41

A posztírónak javasolnék egy Molenbeek-i kirándulást, vagy néhány látogatást a kb.750 európai no-go zóna valamelyikében, talán egy szilvesztert a kölni dóm előtt, stb. Ezeken a helyeken gyorsan, testközelből megismergheti, hogy mi is a rablás, a szexuális zaklatás, hogy a beilleszkedni vágyó migránsok miként vélekednek a hitetlen európaikról, a kereszténységről, a nőkről, stb.

Jolka40 2016.07.24. 14:51:26

Változik a világ. Állandóan, folyamatosan. Ami az utóbbi két évben történt Európában, visszafordíthatatlan. Lehet gyűlölködni, átkozódni, fenyegetőzni, mind hiábavaló. Meg kell találni a megváltozott helyzetre az okos megoldást. Tudom, nem Orbán fogja megkeresni, ő és a vezérkara egyre mélyebbre ássa Magyarországot a gyűlölet mocsarába, ebből csakis rosszul jöhet ki a magyar nép.
Na tessék, most lehet hörögni. Kórusban.

TarkaGéb 2016.07.24. 14:55:46

@monddazigazatmar: pontosan, ez a genfi egyezmény szövege. Ha az USA-ban a reptéren azt mondanám az immigration officernek, hogy nincsenek irataim, John Doe vagyok és 1990. január 1-én születtem, engedjen be, mert csak keresztül akarok menni az országon, három másodperc múlva Guantanamón fojtogatnának a jeges vízbe.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.07.24. 14:57:33

Leszarom.

Egyébként miért pont ez a poszt lenne igaz, ha minden más állítólag hazudik?

Kis Jázmin 2016.07.24. 16:13:13

Szép napot mindenkinek! Én ezt találtam és ajánlom mindenkinek olvasásra:fogjunkossze.com/a-muszlim-beltenyeszet-katasztrofalis-eredmenyei-30300

kuki123 2016.07.24. 16:53:24

@contractor:
Hát ez rohadtul megnyugtató hogy ő is iszlám vallású...

H?P? 2016.07.24. 17:17:16

Nem hiszem el, hogy a postolo nem erzi mennyire gyermeteg modon szanalmas az irasa.
Magyarorszag gigantikus erofeszitesek aran vedi Europat es a Magyar hatarokat, es a libbant postolo mindossze gunyolodni kepes ?
A post olyan, mintha tuzoltas kozben az eletuket kockaztato tuzoltokon gunyolodna, mert kormos lett az arcuk.

kovits96 2016.07.24. 17:37:49

Azért az jelzésértékű, hogy a kommentek kb. 90%-a (különböző és soknál nekem nem igazán tetsző stílusban) elítéli Dr. Sándor Zsuzsa cikkét. Természetesen én is elítélem, de nem akarok lemenni kutyába. Lehet vitatkozni, de nem mindegy hogyan tesszük! Nekem a liberalizmussal alapjában véve nincsen bajom. A klasszikus liberalizmussal... Annál inkább azzal a mai értelemben vett liberalizmusnak nevezett szabadossággal, igénytelenséggel, stb. Nem érzékelik a liberálisok, hogy mind a magyar, mind az európai közvélemény hangulata megváltozott. Eszméletlen butaság védeni a védhetelent. Az emberek látják, hogy amit a liberális sajtó és politikusok le akarnak nyomni a torkukon, az köszönő viszonyban nincs az általuk tapasztaltakkal. Az pedig végképp kontraproduktív, hogy próbálják magyarázni, eltussolni a migránsok által elkövetett bűncselekményeket. Ez az internet, közösségi média korában lehetetlen! A magyar baloldal még nem jött rá arra, hogy pl. minden ilyen cikk mint most Dr. Sándoré egyvalikinek jó. Úgy hívják Orbán Viktor. Mindezt európai kontextusba helyezve a szélsőjobb megerősödését erdményezi. Végezetüil lenne egy kérdésem. Ugye minden ember emberi joga számít kedves liberálisok? Ha erre igen a válasz, akkor kérdem, hogy mi van a brüsszeli, párizsi, nizzai, müncheni vagy kölni( tudom itt nem halt meg senki, "csak" kirabolták, megerőszakolták) áldozatok emberi jogaival? Ja, hogy ott nem játszik a politikailag korrektnek nevezett kettős mérce??

wotan 2016.07.24. 17:51:24

Csak azt nem értem, a határsėrtö miért van idézöjelbe téve. A blogposzter tudja, azért, mert ferdíteni akart. Ha egy poszt hazugsággal kezdödik, úgy is folytatódik, gondoltam. Így lett..

eßemfaßom meg áll 2016.07.24. 18:21:27

Zsuzsa te egyre betegebb vagy

S3511 2016.07.24. 18:23:51

"a baden-württembergi tartományi bíróság, amelyik megtiltotta, hogy egy szíriai menedékkérőt átadjanak Magyarországnak, mondván, ott „embertelen, megalázó bánásmód” veszélye fenyegeti"

Még szerencse, hogy az EU-Törökország alku alapján, ha valaki nem ad be menekültkérelmet Görögoszágban, vagy bead de azt elutasítják, akkor simán vissza lehet küldeni Erdogán szultán biztonságos földi paradicsomába.
Ott senkit nem fenyeget "embertelen, megalázó bánásmód".

monddazigazatmar 2016.07.24. 18:59:04

@Jolka40: Te tényleg ennyit bírtál kiszarni magadból?
"A világ változik, okos megoldást kell találni, de orbán csak gyűlölködik"

Na, pont ebből van elege már tényleg mindenkinek. Már nem érdemes válaszolni ezekre a hülyeségekre.

monddazigazatmar 2016.07.24. 19:02:15

Nyihahaha. Friss hír hogy egy szír menekült gyilkolászott Stuttgartban.

FogarasiArpi 2016.07.24. 19:08:38

Nem ugyanezek a jogászok védik a gyerekerőszakoló pedofilt, a többszörös gyilkost, a kábítószer-kereskedőt a valóban ártatlan emberek mellett?
És persze nem ingyen, hanem mindegyiket tisztességes honoráriumért.

Ezek még az anyjukat is eladnák pár új ügyfélért, és most itt a kánaán, jönnek is milliószámra!

Persze pénzük nincs, és amit kárpótlásként kicsikarnak az államtól azt mind Ti fizetitek az adótokból. Az illegális meg jó esetben 10%-ot, ha megkap, a többi meg megy az ügyvédi honoráriumra....

Szóval miden éremnek két oldala van. T. Sándor Zsuzsanna is valószínűleg csak egy megélhetési jogász, aki a zsebét akarja megtömni az emberi szeretet mögé bújva.

wotan 2016.07.24. 19:11:32

@Jolka40: nem, Jolka, rosszabb történik. Hanyagolnak.

2016.07.24. 19:27:07

Lehet ezt a káoszt és terrort nem tudomásul venni és lehet gyűlölködésnek nevezni a józan paraszti ésszel megfogalmazott ellenállást. Ám ettől a tények nem változnak. Sőt, kezd egyre több tény rávilágítani arra, hogy ezeknek a vadaknak nincs helye Európában.
Lám-lám a "szíriai menekült":
index.hu/kulfold/2016/07/24/machetevel_oltek_meg_egy_not_stuttgart_mellett/

Mélyen nem értek egyet azokkal, akik szerint majd ezzel együtt kell élni, mert az azt sugallja, hogy az európai civilázicó magára marad és elpusztul.

Killary Fucking Clingon 2016.07.24. 19:27:37

kapd be liberális hazaáruló köcsög :)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.07.24. 19:41:46

Reggel óta lett egy machetes gyikosotok is...
Remelem jol esik.

Kampfer 2016.07.24. 19:42:07

Tisztelt Sándor Zsuzsa!

Van egy jó hírem! Tanulnak tőlünk! A finnek is! Tavaly októberben itt járt a finn oktatóm. Akkor itt áradozott nekünk a kerítésről és áldotta, vágyta, hogy valaki végre ajtót mutat ennek a sáskahadnak! Csak azt mondhatta nekünk honpolgárai nevében, hogy építsük, erősítsük, magasítsuk és védjük a kerítést, mert itt legalább megvan a szándék és az elhatározás, hogy ne adjuk föl azt, amit még védhetünk! Sajnos ők nem tették. Megismerték, megtapasztalták, micsodák és kicsodák ezek a migránsok! És nem győzték köpködni a kormányukat azért, mert nem próbál meg tenni valamit ezek ellen a saját népük érdekében!
És a másik jó hír, hogy mi talán még tanulhatunk! Akár az ön barátainak nagy példaképétől is! Izraeltől! Mert megtanulhatjuk, milyen hatékony tud lenni egy fal, egy kerítés, a terepjárók, helikopterek, géppuskák és talán a reménybeli aknamezők! És ha mindezt megtesszük, talán Magyarország továbbra is viszonylagos nyugalomban élhet! Jobb egy stagnáló gazdaság és egy korrupt kormány, mint néhány 'migráns-hátterű' kamionsofőr!

De valamit azért nem értek! Ön állítólag jogász. Hogyan védhet, hogyan mosdathat törvényszegő, közönséges bűnöző migránshordákat a magyar határt védelmező rendőrökkel, katonákkal szemben? Hogyan próbálhatja meg mosdatni ezt a sok sivatagi buckalakót, akik azért paprikásak, mert valami nem úgy történik, ahogy ők azt elképzelik??? Nagyjából pont nem érdekel a problémájuk (pont leszarom), nem egy nyomorult afgán/szír/paki/szomáli/nigger migráns fogja megmondani, hogy kit és mit engedünk be, vagy tűrünk meg a határainkon! Ha van eszünk, ezeket a dróton túl tartjuk! Ha ezt nem értik meg, akkor vagy fennakadnak a dróton, vagy szétszóródnak az aknamezőn, vagy elnyelik az ólomszennyezést, esetleg futtatják a németjuhászokat! De ide NEM jönnek be! Akkor sem, ha ez önnek, az atv-nek a pardavimártának vagy a tasznak, helsinkieknek (nem a finnek) vagy a közröhejes ai-nak nem tetszik! Hát ne tetsszen, sőt fájjon! Jó ez így a magyaroknak, amíg önöknek fáj! De itt ne legyen egy migráns se! És nem érdekel az orbán korrupciója, akkor sem, ha korruptabb a csótánynál (szerintem nem) vagy többet lop (lehet)! Egy nyakkendős tolvaj bármennyire undorító is, nem ugyanaz a fenyegetés, mint egy sivatagi buckalakó szír-sz*r, paki, szomáli vagy afgán migráns! Ha az az ára, hogy itt ne legyen az, mint a németeknél, belgáknál, franciáknál, hogy elverik ezt a sok értetlen buckalakót, akkor tőlem verjék őket, még fizetek is érte! Ez ne legyen akadály!

Csak megjegyzem: egy közeli rokonom hónapok óta lent szolgál a határon! Épp elég közvetlen infot osztott meg velem ezekkel kapcsolatban! Tiszteletem az övék, hogy védik a határt és ha valamiért kárhoztatom az orbánt, akkor az az, hogy nem támogatja jobban, nem fizetik jobban azokat, akik ott a kerítés mögött ugrálnak a bokrok között ezekre a mocskokra vadászva! Addig jó nekünk, amíg ez a sok retek ide nem tud bejönni! Tavaly épp elegen voltak itt a közvetlen környezetemben, hogy egy életre meggyűlöljem a fajtájukat!

És azt kell mondjam: mélyen megvetem önt és barátait, az atv-t, az ún. 'demokratikus' ellenzéket (phejjj), amiért még mindig ezt a népséget mosdatják! Persze, van ennek pozitív hozadéka is! Így legalább mindenki számára nyilvánvaló, hogy ki melyik oldalon áll, kinek mi a prioritás! Ergo így is lehet róluk gondolkodni és így is lehet rájuk szavazni (vagy nem szavazni)! Még sok ilyen posztot és remélem, hogy '18-ban majd meg is lesz az 'eredménye'! De kérem! Akkor ne tessék majd itt szomorkodni, hogy a buta magyar mennyire nem értékelte a demokratikus elköteleződésüket! (megalol...!) Sajnálom, hogy egy viszonylag sokat látott, tanult ember ennyire ostoba és naív lehet! De legalább már nincs döntési pozícióban! És ez nagyon jól is van így!
Üdvözlettel:
Kamp.

index.hu/kulfold/2016/07/24/machetevel_oltek_meg_egy_not_stuttgart_mellett/

KÍvánom, hogy ön és barátai, családtagjai csak olvassanak ilyenről és soha ne tapasztalják meg!

Kampfer 2016.07.24. 19:43:38

@Jolka40: Már sokszor bizonyítottad, hogy egy istentelenül ostoba, szerencsétlen naív idióta vagy! De legalább nem változol...! Kertészkedj inkább! Idióta...
Kamp.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.07.24. 19:44:42

@TarkaGéb: Az lelhetetlen
Nem lehetsz a reptéren mert mar frakfurtban nem engednek fel a repülőre

2016.07.24. 20:00:42

Van itt még egy gondolat, ami kikívánkozik belőlem.
Az európai politikai elit és a mögöttük álló média illetve ezeknek a támogatói fogják pokollá változtatni a kontinenst. Idő kérdése és a Nyugat-Európai államokban a nép megválasztja a szélső jobbot. Ősszel az osztrákoknál jön majd az FPÖ, jövőre a németeknél még nem tudni mennyire tör előre az AfD (bár sajnos, de ha így haladunk, mint a héten...), a franciáknál Le Pen. Ez vagy megvalósul vagy nem. Ha megvalósul, akkor Európában ki-kit fog nácizni? Ha nem valósul meg, akkor abból csak polgárháború lesz előbb-utóbb, mert ezt sem eltűrni nem lehet, sem együttélni nem lehet ezzel.
A legnagyobb probléma pedig az, hogy Nyugat-Európában a szélsőjobbot pont azok fogják hatalomra juttatni, akik most vannak hatalmon. Az ő multikulti agymenésüknek és a tolerancia túltengésüknek köszönhető, hogy nem hallják meg a saját nemzetük hangját. Nem vesznek tudomást a terrorról, az erőszakról, a bűnözésről. A kölni erőszakot egyszerűen el akarták tussolni. A párizsi terrortámadások után meg felvonultak, hogy minket aztán nem lehet megfélemlíteni. Sajnos azon kívül nem történt semmi és napról-napra több az ártatlan európai áldozat.

Kampfer 2016.07.24. 20:18:40

@Союз: "Az európai politikai elit és a mögöttük álló média illetve ezeknek a támogatói fogják pokollá változtatni a kontinenst."

Üdv! Jól látod! A merkel, juncker, renzi, martinschulz és a hasonszőrű libbant árulók! És a média és 'civil' szervezetek (megalol...) hada, itthoni képviselőikkel és zászlóshajójukkal az 'atv'-vel az élen! Sok kis pardavimárta, jeneiorsolya, a 'baba' becenevű jóeséllyelbűnöző és még lehetne sorolni! De azért azt a zsohárzsuzsanna nevű lényt feltétlenül említsük meg! Közönséges árulók, simán lehet ezeket az 'ötödik hadoszlopnak' nevezni! Azt, hogy ezeknek mi volt a sorsuk a történelemben mindenkinek a képzelőerejére és józan belátására bízom. De a 'gugli' jóbarát!
Üdvözlettel:
Kamp.

bkkzol 2016.07.24. 20:26:24

Igen, valóban sokat kellene tanulni a svédeknek, finneknek. Például a valós világban körülnéznének.

Gyurcsany Ferencc 2016.07.24. 20:35:34

Értsétek már meg rohadt rasszista nácik, hogy a terrorizmusnak SEMMI köze, a bevándorláshoz. Az hogy ma Stuttgártban, egy sziriai menekült karddal lefejezett néhany járókelőt az utcán, az KURVA ISTEN, HOGY ENNEK SEMMI KÖZE A TERRORIZMUSHOZ. Amugy is, ez nem egy nagy dolog, bármikor történhetett volna már eddig is ilyen, csak véletlen, hogy az elmult évtizedekben, párszáz évben nem történtek.
Csak az elborult orbánista rasszisták akarnak összefüggést látni a bevándorlás és a terrorizmus között.

eßemfaßom meg áll 2016.07.24. 20:40:36

zsuzsadrága, nem szar 10millió fasisztával építeni a liberlizmust

Fülesmaci 2016.07.24. 20:44:14

Nem szólok hozzá.Mert aki ezt a förmedvényt írta annak fingja nincs arról hogy kik ezek a primitív állatok.
Inkább megtanitom a lányomat arra hogy megvédje magát.....
Mit gondolsz kedves Zsuzsa, pillangó vagy rugós kell neki?Mert a magad fajta miatt lassan kötelező lesz.

2016.07.24. 21:24:19

Egy éve jött velem szembe ez a cikk, hosszú de érdemes elolvasni, a konklúzió sem marad el. Ugyanis a cikkből kiderül, hogyan is tanulunk mi a svédek hibáiból.
mandiner.hu/cikk/20150721_santha_hanga_interju_bevandorlas_migracio_svedorszag

telkoe 2016.07.24. 21:31:33

@Kampfer: De valamit azért nem értek! Ön állítólag jogász. Hogyan védhet, hogyan mosdathat törvényszegő, közönséges bűnöző migránshordákat a magyar határt védelmező rendőrökkel, katonákkal szemben? Hogyan próbálhatja meg mosdatni ezt a sok sivatagi buckalakót, akik azért paprikásak, mert valami nem úgy történik, ahogy ők azt elképzelik???

A neni BALOLDALI jogasz. A baloldali ertekrenddel ugy latszik teljesen osszefer, hogy egy bunozo kikerulheti a buntetest az artatlansag velelme alapjan, de a szocialturista csocselek meseit akikrol tobbszor kiderult, hogy rutinosan, erdekbol hazudnak mindenfele bizonyitek nelkul tenykent lehet eloadni ha ezzel egy szep habzoszajut lehet orbanozni. Az ilyen megbizhato baloldali ertelmisegiek alkotjak a szetrohadt MSzMPbol elomaszott ballibsi partocskak es un. civilek szellemi hatteret.

sírjatok 2016.07.24. 21:47:33

@Fülesmaci: rugós, csakis rugós. Pillangó csak ha felvágni akar.

FikkFakk 2016.07.24. 22:08:19

Kedves Zsuzsa,

bar megerdemelned remelem nem huznak csadort a pofadra az iszlamistak, mert az azt jelentene, hogy elsokasodtak errefele...

Python2409 2016.07.24. 22:28:27

Gondolom, a lengyelek, a szlovákok, a csehek is nácik,mivel rendőröket küldtek a magyar határra.

Amíg a poszt írója otthonában békésen alszik,addig rendőrök,katonák esküjükhöz híven végzik a kötelességüket,és védik Magyarország határait.

Több tiszteletet nekik!!

A cikkben említett rendőri brutalitás,kutyatámadás,stb pont annyira igaz,mint ahogy a tavalyi eset,amikor a "magyar rendőrök" a sínekre lökték a migráns családot Bicskén.Tele volt vele a világsajtó.

Ellenben mi volt az igazság?
www.youtube.com/watch?v=s5gc6FAghvc

columbia 2016.07.24. 22:49:06

A legszomorúbb,hogy ez a nő nem hülye. Ebből él. Undorító, az lehet.

micsoda? 2016.07.24. 22:55:02

@Pisti 90: Nos igen, minket is 56 -ban nagyon szeretttek.

Annyi okos ember van döntés pozícióban, ahogy HOfi mondaná "tele vannak ikuval "miért nem találnak ki mást, mint ezt az örült ellenzős kampányt. Tudhatnák, és tudják pontosan sokan harapnak rá, történelmünk a bizonyíték (zsidóüldözés, hazai németek Gulágra juttatása)
Sajnos manapság a külföldre kerülő magyarokon csattan az ostor, akár dolgozik, vagy nyaral. Köszönik majd a szavazásnál.

ember100 2016.07.24. 23:10:41

Helló !

Akinek nem inge ne vegye magára .
De a legtöbb hozzászóló vagy értelmi fogyatékos vagy képtelen az értő olvasásra !
A blogíró azt kifogásolta hogy EMBERTELENÜL nem a szabályoknak törvényeinknek megfelelően bántak a migránsokkal.
ÉRTITEK ????
Ti sem szeretnétek ha dutyiba kerülnétek akkor pl. a falhoz láncolnának , esetleg éheztetnének...
A blogban a BÁNÁSMÓDDAL van a gond.

monddazigazatmar 2016.07.24. 23:35:24

@ember100: Ja. A bloggal az a baj, egy kurva szó nem igaz belőle, ÉRTED?

Valahol Szerbiában a retek mutatja a kutyaharapást, az csak a magyar határőr kutyája lehetett. A megfulladt retket nyilván úgy fojtották meg, meg sprézték. Órákon át verik a migráncsokat, mi?
Tudod mit? Nem hiszem el. Mert nem igaz. Nem náci őrök vannak a határon, hanem odavezényelt rendőrök akik a hazájukat védik.
Az anyja picsáját a hazug retkes migráncsoknak, ennek a vén picsának, aki itt hazudozik, meg neked is. Remélem mind megdöglötök, minél előbb.
(Egyébként megmondom neked őszintén, hogy ha mindez igaz lenne, és kutyákat uszítanának ezekre, meg mindet lefújnák, én büszke lennék rájuk)

kheiron 2016.07.25. 00:20:36

@ember100:

Engem dr. Sándor Zsuzsa többször megvert!

Elhiszed?

sírjatok 2016.07.25. 02:56:46

@micsoda?: Az 56-os magyarokat zárt táborokba rakták, mert bármelyik lehetett volna orosz kém vagy ÁVH-s. Nem kóricálták be fél Európát, fel se merült, hogy megtagadják az együttműködét a nyugati hatóságokkal.

Ma meg: "No fingerprints, Germoney, Open the borders!".

Na hagyjuk már.

sírjatok 2016.07.25. 02:59:41

Szóval azt nem tudom, a svédek meg a finnek mit tanulnak, a németek éppen felrobbanni tanulnak:

www.theguardian.com/world/live/2016/jul/25/ansbach-explosion-german-town-deliberate-blast-latest

tomfree 2016.07.25. 06:14:15

Tobb megbizhato ismeros el a hatar szerb oldalan. Meselnek a vadakrol. Vonulas kozben az almat a fakrol agastol tepik le, foliasatrakat kesselmegbizhato, amit talalnak benn ellopjak a tobbit letapossak jobb esetben osszevizelik es szarjak, a foldeket letapossak es vegigszemetelik. A tegnapi menet 100%-a fiatal ferfi akik a hatarunkhoz vonultak ezt sajat szemmel lattam. A kozvetlenul erintett hatar melletti vajdasagi gazdak termenyet mar nem lehet eladni mert senki nem akar osszehugyozott paprikat venni a piacon meg ha epp az az aru erintetlen is. Az o jogaikat mikor tetszik megvedeni?

tomfree 2016.07.25. 06:15:38

@tomfree: "a foliasatrakat kessel vagjak ki" helyesen.

kheiron 2016.07.25. 07:41:56

@tomfree:

Azok csak szaros gyüttment magyarok, azoknak a jogai Sándor Zsuzsának természetesen nem számítanak.

bontottcsirke 2016.07.25. 09:28:58

Hahaha indexke kamublog. Nem baj, majd simicska bevásárol titeket is.

micsoda? 2016.07.25. 09:44:24

@sírjatok: "No fingerprints, Germoney, Open the borders!". Nem tudom, mit jelent, bizonyára okos gondolat ha már külföldíül is tudsz:)
Voltam a rendszerváltás előtt, és után is a szomszédos Ausztriában. Előbbiben mi voltunk a szegény rokon, utóbbinál szintén, csak más előjellel:) Ahogy mi a migránsokat, úgy ők sem tekintenek többre bennünket.

GQ 2016.07.25. 09:44:35

@consul: mekkora ótvar buta barom vagy, öregem!

consul 2016.07.25. 09:48:35

@GQ: Ja igen, persze, itt csak te vagy helikopter!

Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.25. 09:58:02

A ballib hazaárulók minden hazugságot bevetnek.

Mondjuk nem csoda, hisz a Hagyó meg Hunvald féle mocskos tolvajok mosdatása után a GYurcsány fizetett bloggerei átálltak a migránsseggnyalásra, és a magyar honvédség, és ország lejáratására.

Nincs új a nap alatt.
A ballib férgektől gennyesebb hazaáruló nincs.

monddazigazatmar 2016.07.25. 10:27:44

@kheiron: Én tanusítom, láttam ahogy megvert téged.

Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.25. 10:40:06

1 hét négy merénylet a németeknél...
Kell ez nekünk ?

index.hu/kulfold/2016/07/25/nem_gazrobbanas_hanem_ongyilkos_merenylet_tortent_ansbachban/

Július 18-án egy tizenhét éves afgán fiú baltával és késsel támadt egy vonat utasaira Würzburgnál. Öt embert sebesített meg, ketten életveszélyben vannak.
..
Néhány nappal később, pénteken délután egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár kilenc embert megölt, huszonegyet megsebesített Münchenben.
...
Vasárnap délután a Stuttgarthoz közeli Reutlingenben egy 21 éves szíriai menekült machetével ölt meg egy lengyel nőt egy török gyorsbüfében.
...
iszlamista öngyilkos merénylet történt Ansbachban vasárnap éjjel, idézte Joachim Hermann bajor tartományi belügyminisztert az MTI.

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 10:46:03

@Ballib cenzúrázók réme 15:
Hangolnak már a bevándoroltak, de az igazi nagy koncert majd csak ezután kezdődik

Attilajukkaja 2016.07.25. 10:51:14

A kis Orban es a sleppje teljesen lejaratja Magyarorszagot. Mi pedig turjuk...:o(

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 10:53:47

@micsoda?:
"Ahogy mi a migránsokat, úgy ők (az osztrákok) sem tekintenek többre bennünket."

Te vagy az egyik kedvencem itt, mert mindig hozod a formádat, ha ostobaságokat akar a zember olvasni

Ausztriával kvázi egy államban, aztán meg államszövetségben éltünk röpke 400 éven keresztül, még a hivatalos nyelv is közös volt, ezt minden kisiskolás tudja. Egyéb vallási, kulturális dolgokat meg fölösleges részletezni. Akinek ez a kapcsolat nem jelent különbséget a nagyon távoli helyről érkező és nagyon más hátterű népességcsoporthoz képest, az egy autista szintjén gondolkodik

Kalmár 2016.07.25. 11:09:13

@Ballib cenzúrázók réme 15:
Rosszindulatú vagy!
Világosan leírta az éppen Soros migráns szakértő blogger, hogy rengeteg Bartók Béla lett megharapva a határunkon.
Bár Bartók nem illegálisan és erőszakosan lépett az USA területére, mert akkor lelőtték volna és a Columbia egyetem dísz doktornak is választotta, mégis egyértelmű, hogy szinte ugyanaz a két eset.....
Ezek a migránsok is szerettek volna zenét szerezni, de véletlenül lőfegyvert szereztek.
Tudod, ha egy puska van a színpadon, akkor az el fog sülni!
Ez nem terrorizmus, ez művészet!
Csak te nem vagy elég kifinomult!

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2016.07.25. 11:09:37

Az elmúlt 50 nap híradásait összegezve kiderült, hogy több mint 30 embert gyilkoltak meg ezen rövid idő alatt az országban. (2015. április 16.)

Megkéselték a NAV ellenőrét
Február végén gyilkolták meg a NAV egyik munkatársát Budapesten, miközben társát életveszélyesen megsebesítették. A XX. kerületben intézkedtek volna adótartozás miatt, amikor késsel támadt rájuk egy 35 éves férfi, aki korábban pszichiátriai kezelés alatt állt.

Egy nappal később három férfi közös italozása végződött tragikusan a fővárosban, összeszólalkoztak, majd előkerült egy kés is, amellyel ketten megtámadták harmadik társukat.

Többszöri fenyegetés után ölt
Február 26-án Érsekvadkerten ölte meg feleségét egy 23 éves férfi, aki magával is végzett. A hírek szerint a nő válni készült, ezért a férje már többször megfenyegette, hogy megöli.

Március elején Ivádon egy 18 éves lányt találtak holtan. Ezekben a napokban Tiszaföldváron is tragédia történt, egy 49 éves férfi előbb megölte élettársát, majd magával is végzett.

Gyilkolt, majd kiugrott az ablakon
Március 10-én a főváros XV. kerületében azzal hívták ki a mentőket, hogy egy halott fekszik az utcán. A férfi feltehetően megölte barátnőjét, majd kiugrott egy tízemeletes panelház egyik ablakán.

Brutális gyilkosság Pocsajon és Hosszúpályiban
Szintén ezen a napon Marcaliban is történt gyilkosság, otthonában találtak holtan egy 58 éves asszonyt, akit támadói kifosztottak. Pocsajon egy 22 éves nőt öltek meg több késszúrással, miután őt is és 12 éves húgát is megerőszakolta a támadó.

Újpesten a fia gyilkolt meg egy idős asszonyt.
Szentendrén egy 42 éves nőt gyilkoltak meg, lakásához közel pedig egy több sebből vérző, eszméletlen férfit is találtak, akit a gyilkossággal gyanúsítanak.

Egy 34 éves férfi Budapest XIV. kerületében a szüleivel végzett március végén. A rendőrséget ő maga értesítette, állítólag azt is mondta nekik, hogy ő a sátán. Április 5-én brutális módon gyilkolt meg egy idős házaspárt unokájuk Hosszúpályiban. A munkanélküliséggel küzdő, rossz anyagi körülmények között élő 27 éves férfinek a nagyszülők pénze kellett.
8 éves kislányával végzett

Győrben és Egerben is gyilkoltak április elején, majd egy tatabányai nő 8 éves gyerekét ölte meg egy panzióban, miután az édesapjával élő kislányt magával vitte. A nő napokig a panzióban tartózkodott az áldozat holttestével.

Most hétvégén Zalaegerszegen követtek el gyilkosságot, az áldozat egy 18 éves, érettségi előtt álló lány.. A gyanú szerint egy 21 éves, főiskolás férfi ölte meg, aki a támadás után autóba ült, majd balesetet szenvedett. A hírek szerint szerelemféltés állhat a tragédia hátterében.

Két magyar szakács különös kegyetlenséggel gyilkolta meg Párizsban kínai étterem vezetőjét. Brutális kegyetlenséggel megverték a nőt és a hagyták a hűtőkamrában halálra fagyni.

Tavaly összesen 126 embert öltek meg Magyarországon. (Ez a szándékos gyilkosságok száma, a halálos kimenetelű közúti balesetek ebben nincsenek benne.)

No komment.

Faszerkezet 2016.07.25. 11:19:30

@Dr. Sándor Zsuzsa:

Kedves Zsuzsa.

Értem, hogy mit szeretne ezzel mondani.

De ugye a napnál is jobban kiviláglik, hogy ezekszerint a sajáét problémáinkat, saját gyilkosainkat, őrültjeinket, sem tudjuk kezelni.

A saját állampolgárainkat sem tudjuk megvéddeni, nemhogy az idegenektől, de még saját honfitársainktól sem.

Tehát kimondhatjuk, hogy bizony a saját bűnmegelőzési rendszerünk is nagyban döcög.

Akkor magaszerint az egy jó megoldás, hogy engedjünk be rengeteg abszolút ismeretlen idegent, akikről foglamunk nincs, hogy milyen céllal érkeznek, mik a szándékaik, és csupán csak a szavuk van, hogy ők biza rendes emberek?

Európa /és azért az események is nagyban alátámasztják ezt/ egy dologba minimum egyettért, hogy ez roppant kockázatos.

Tehát mivel kijelenthetjük, /hisz maga hozott fel rengeteg példát/, hogy önmagában a saját rendszerünk töketlen, akkor okos döntés ezt még tetézni???

Kalmár 2016.07.25. 11:21:36

@Dr. Sándor Zsuzsa:
Pedig nem ártana egy kis komment!
Tájékozatlanság, vagy szándékos csúsztatás miatt keveri össze almát a körtével?
Erőszakos bűncselekmények, mindenhol vannak.
Az tetszik érteni, hogy mi a különbség aközt, hogy valaki részegen agyonüti az asszonyt és aközt, hogy valaki egy terrorszervezet segítségével, az ellenőrizetlen bevándorlást kihasználva, hosszas tervezés után tömegmészárlásba kezd, egy ország politikai, társadalmi berendezkedése, vagy külpolitikája miatt?
Mindegyik esetben van tennivaló, de mennyire más !

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2016.07.25. 12:37:53

@Faszerkezet: Csak azt akartam illusztrálni, hogy nem csak a bevándorlók követnek el bűncselekményeket, hanem saját honfitársaink is. Egy szóval sem mondtam, és nem is gondolom, hogy mindenkit be kellene engedni. Én mindössze azt mondom, hogy tisztességesen kell eljárni a menekültekkel. Aki nem érdemel menekült-státuszt, azt vissza kell küldeni, verés nélkül, jogszerűen. Továbbá azt is gondolom, hogy ezt egyetlen ország sem tudja egyedül megoldani, az ugyanis nem megoldás, hogy visszatuszkoljuk őket egy másik olyan országba, ahol szintén nem tudják, nem akarják tisztességesen megoldani a problémát. Itt egész Európának kellene egy közös stratégiát kidolgoznia, amit egyelőre sajnos nem látok. Nem gyűlölködni és szitkozódni kell, ahogyan az itt kommentelők zöme teszi, hanem közösen megoldani a problémát. A sokat szidott Soros György kidolgozott egy 7 pontos stratégiát, ami nagyon racionális megoldásokat kínál és erősen kritizálja az EU tehetetlenkedését. Érdemes lenne - a gyűlölködés helyett - elolvasni:

nepszava.hu/cikk/1100575-de-megis-mi-legyen-a-menekulokkel---soros-gyorgy-hetpontos-terve

Attilajukkaja 2016.07.25. 12:57:31

@Faszerkezet:
" bizony a saját bűnmegelőzési rendszerünk is nagyban döcög"
Nem is tudom, mit jelentene a mi gyilkossagaink eseteben a bunmegelozes. De igazad van, ahol van 100 normalis ember, ott mindig akad egy orult is. Szerintem mindegy, hogy itt szuletett vagy menekult. Viszont nem mindegy, az elet hogyan bant vele. Akiket meggyotort, az talan konnyebben kattan be. Es erre oda kellene figyelnunk.
De a menekultekre kulonosen, foleg miutan olyan embertelenul bannak veluk az utjuk soran. Es sajnos Magyarorszag is eleg genya veluk (itt nem a civilekre gondolok).

Attilajukkaja 2016.07.25. 13:01:17

@Dr. Sándor Zsuzsa:
" Aki nem érdemel menekült-státuszt, azt vissza kell küldeni, verés nélkül, jogszerűen."
Nagyon egyetertek Onnel, kedves Zsuzsa. Es nem csak ebben!

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 13:04:10

@Attilajukkaja:
"Szerintem mindegy, hogy itt szuletett vagy menekult"

Marhaságokat írsz, de egy világpolgártól ez nem is meglapő

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 13:11:53

@Dr. Sándor Zsuzsa:
Soros György elképzelése 30 milliárd euróba kerül az EU-nak alsó hangon, a végösszeg pedig akármekkora lehet. Hány lélegeztetőgép is jönne ki ebből (a szokásos ballibber demagógiát alkalmazva jelen esetre is)?

Milyen jogon tesz javaslatot Soros, aki nem demokratikusan megválasztott, nem is kötődik Európához, hanem csak egy ki tudja milyen szándékoktól vezetett kíbic, akinek semmi sem drága?

Milyen felelőssége van Sorosnak és az általa képviselt politikának (beavatkozás más országok belpolitikai ügyeibe egy elképzelt ideál-liberális világtársadalom létrehozása érdekében) a mostani katasztrofális menekültügyi helyzet kialakulásában?

Csak néhány kérdés volt a számtalan közül

Attilajukkaja 2016.07.25. 13:14:06

@Nemfajtalan srác:
Koszonom a bokot! :o)
De miert irtam marhasagokat? Barhol szuletnek az emberek, ugyanugy akadnak kozottuk szepek es csunyak, jok es gonoszak, butak es okosok. Vagy te nem igy gondolod? Szerinted a bun genetikailag van kodolva egyes nemzetisegu emberekben?

Kalmár 2016.07.25. 13:25:44

@Dr. Sándor Zsuzsa: "Aki nem érdemel menekült-státuszt, azt vissza kell küldeni, verés nélkül, jogszerűen."

Ugye az világos, hogy aki törvényesen benyújtja a menedék kérelmét, azt soha senki nem vágta pofán?
Aki áttöri a kerítést az más tészta! Ott helye van a pofonnak, persze tőlünk nagyobb demokráciákban, mint pl az USA, simán lelövik az ilyet.

Attilajukkaja 2016.07.25. 13:30:32

@Kalmár:
"Aki áttöri a kerítést az más tészta! Ott helye van a pofonnak"
NEM! Nincsen. Csak egy szadista gondolhatja igy. Ott a visszatoloncolasnak van helye, nem a kegyetlenkedesnek.

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 13:32:14

@Dr. Sándor Zsuzsa:

Számomra elég hajmeresztő olvasni a kommentjét, mert ennek alapján úgy tűnik, Ön bíróként nincs tisztában a büntetőjog és az igazságszolgááltatás alapvető fogalmaival, vagy pedig azokat nem alkalmazza

Az egyes bűncselekmények megítélése ugyanis a társadalmi veszélyességük alapján történik az én laikus fogalmaim szerint, és a szankcionálásuk is ennek megfelelő. Tehát ha részegen megveri valaki az asszonyt, akkor ezzel bűncselekményt követ el (ha 8 napon túl gyógyul akkor hivatalból üldözendő), ám nem veszélyezteti az utca, a város, az ország biztonságát. Másnap kijózanodik, aztán majd az asszony veri el sodrófával, vagy pedig elválnak és megoldódik a helyzet

Egy véletlenszerűen összegyűlt tömeg elleni terrorcselekménynek viszont hasonló a társadalmi veszélyessége, mint az Ön által korábban bőségesen taglalt cigánygyilkosságoké. Az eddigi európai terrorakciók pedig pont erről szóltak, hiszen még a tegnapi macsetés gyilkosságban is voltak vétlen járókelő áldozatok, noha máskülönben még egy klasszikus szerelemféltési bűncselekménynek is lehetne mondani az esetet, ha el akarjuk kendőzni a lényegét

Valahogy az az érzésem hogy Ön nem akarja meglátni a fától az erdőt, tehát hogy itt egy jellegzetes bűnelkövetői magatartásról és egy valós társadalmi veszélyről van szó, ami halmozódik a migránsok esetében

Balt 2016.07.25. 13:33:32

Ez egy kínkeserves cikk, már 1 éve is ciki lett volna.

@midnight coder: Svédország tavaly jelentette be, hogy sajnálja, de nem tud több bevándorlót befogadni. Amúgy: 24.hu/kulfold/2015/12/02/a-svedek-egy-emberkent-remultek-halalra-a-menekultektol

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 13:37:11

@Attilajukkaja:
Szerintem te még sohase mozdultál ki a megszokott környezetedből, aztán azt hiszed hogy az egész világ így műxik

Balt 2016.07.25. 13:38:14

@Jossarian: Hahg, most látom a szerzőt: alighanem az egykori SZDSZ-es képviselőt "tisztelhetjük" benne. (Írom ezt egykori, '90-es SZDSZ szavazóként.)

Kalmár 2016.07.25. 13:40:23

@Attilajukkaja:
Azért kapta a rendőrség az erőszak alkalmazásának a jogát, hogy éljen vele, ha szükséges.
Ha áttörik az ország határát törvénytelen módon és nem működnek együtt a hatóságokkal, akkor igenis éljen a kapott eszközökkel, ha kell az erőszakkal is!
Szadista az anyád te kis pöcs!

Attilajukkaja 2016.07.25. 13:42:22

@Nemfajtalan srác:
"Szerintem te még sohase mozdultál ki a megszokott környezetedből"
Ezt nem tudom, pontosan hogyan ertelmezzem. De valojaban az eletem felet kulfoldon eltem le (mar ovodaba is ott jartam). De mindig visszatertem Magyarorszagra, es most is itt dolgozom+adozom.

Attilajukkaja 2016.07.25. 13:48:31

@Kalmár:

Kedves hozzaszolo. Ha engem szolitasz meg, tartozkodj a durva erzelmi kitoresektol es az alpari kifejezesektol!

"Azért kapta a rendőrség az erőszak alkalmazásának a jogát, hogy éljen vele, ha szükséges."
Hogy a rendorseg milyen eroszakot alkalmazhat, milyen korulmenyek kozott es milyen mertekben, az le van szamara fektetve. Ezen SEMMILYEN korulmenyek kozott nem lephet tul.

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 13:50:09

@Attilajukkaja:
Jártál valaha a mostani migránskibocsátó országokban? Vagy legalább valami hasonlóban? Ennek alapján állítod, hogy ugyanolyan emberek mint mi a lényegesebb szempontokból? Tisztában vagy vele, mit tekintenek ott bűnnek, és mit nem, milyen alapokon működik (működött) az állami berendezkedés, az igazságszolgáltatás?

Fogalmad sincs a világról annak alapján amit írogatsz. Gyakorlatilag csak visszaböfögöd a libsi mantrát (mindenütt egyformák az emberek), mint valami kisiskolás

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 13:52:01

Na elég volt az óvodások műsorából, elmegyek inkább hamizni

Attilajukkaja 2016.07.25. 14:13:19

@Nemfajtalan srác:
"Jártál valaha a mostani migránskibocsátó országokban?"
Nem. De kulfoldon sokat dolgoztam az onnan jovokkel.

" Tisztában vagy vele, mit tekintenek ott bűnnek, és mit nem, milyen alapokon működik (működött) az állami berendezkedés, az igazságszolgáltatás?"
Igen. Persze nem vagyok szakerto, ahogy az itthoni jogrendszerben sem. De tudom, hogy ott is orszaga valogatja, ahogy Europaban is. Nalunk is sokan keresztenyeknek valjak magukat, de a bunt nem vetik meg!

"Fogalmad sincs a világról annak alapján amit írogatsz"
Szerintem pedig neked nincs! Na? Eddig nem erveltel valami meggyozoen.

micsoda? 2016.07.25. 14:29:00

@Nemfajtalan srác: Lehet, hogy ostobaságot írok, de legalább érthető:)

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2016.07.25. 16:45:15

@Balt: Téved. Sohasem voltam képviselő. Sem SZDSZ-es, sem más.

Kalmár 2016.07.25. 17:04:22

@Attilajukkaja: Te bunkó! Ha szadistának nevezel, akkor utána ne játszd a fejed!
Amilyen az adjonisten....

Nem lépett túl semmit a rendőrség.

Kalmár 2016.07.25. 17:11:09

@Dr. Sándor Zsuzsa: Ha volt, ha nem, ne keverje a köztörvényes bűncselekményeket, a terrorizmussal.
Ha valaki megöl bárkit hirtelen felindulásból, annak, nem kell feltérképezni a segítő hálózatát, a felbujtókat, akik további százakat ösztönöznek, és képeznek ki.
Egy terrorista megöl 80 embert és veszélyezteti az egész országot, a követői révén! A terror képes megbénítani egy országot és félelemben tartani milliókat.

Attilajukkaja 2016.07.25. 17:21:28

@Kalmár:
"Ha szadistának nevezel"
Ezek szerint te is a vero rendrorok koze tartozol. Mert en csak azokat neveztem szadistaknak. Illetve a tamogatoikat.
Hat, gratulalok!
Es ha meg egy szitokszot le mersz irni, amikor hozzam mereszelsz szolni, akkor ne varj tobb valaszra. mert csak azoknak valaszolok, akiknek volt gyerekszobajuk.

Kampfer 2016.07.25. 17:22:23

@Dr. Sándor Zsuzsa: Mennyivel jobb lett volna a helyzet, ha mindezek közben itt lett volna még 30-60-100 ezer muzulmán migráns is! Igaz, kedves Sándor Zsuzsa! Biztos kevesebb lett volna ezekben az elkövetőkben a frusztráció és elálltak volna a tervüktől...! Ennél 'butább' megállapítás nehezen lett volna elképzelhető!

@Attilajukkaja: Természetesen. Ahogy az 2006-ban is le volt írva...! Poszter erről is biztosan sokat tudna neked mesélni! ;-)

Továbbá csak jelzem, hogy ha valaki áttörte a kerítést és tettenérik, ne csodálkozzon, ha kap egy-két maflást! Nem is beszélve róla, hogy minimum meg kellene térítenie az okozott kár!
Kamp.

Kampfer 2016.07.25. 17:26:00

@Dr. Sándor Zsuzsa: Nagyon erősen 'ballib' kötődésú! A retorikája szélsőségesen liberális és az ön szereplései a médiában egyértelműen mutatja a gondolkodását és a beállítottságát! Kommentelő társunk teljesen jól értelmezte az ön politikai irányultságát! Akkor is, ha ezt ön 'hivatalosan' cáfolja! Hogy nem volt szdsz-es képviselő? Ez lehet, de minimum annyit tett a magyar közéletben, mint egy szadeszes képviselő! Ebben a vonatkozásban nem tévedés 'Balt' állítása!

@Balt: Üdv! Szerintem tanácsvezető bíró volt Sándor Zsuzsa! (Ha jól emlékszem...)
Kamp.

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 17:35:36

@Dr. Sándor Zsuzsa:
Soros Györgynek az Ön által beidézett 7 pontos javaslata szöges ellentétben áll a poszt tartalmával. Soros az EU külső határának lezárását javasolja, amit naívitás volna elképzelni olyasféle határőrizeti fellépés nélkül, amikert Ön a posztjában kifogásol. Mi egyéb állítaná meg a bejutni kívánó migráns tömegeket, mint szögesdrót, őrkutya, szükség esetén kényszerítő eszközök alkalmazása?

Soros javaslatai sokkal inkább egybevágnak azzal, amit Orbán képvisel kezdettől: az Európán kívül lefolytatott menekültügyi eljárások, felső kvóta a befogadások összességére, és ezen belül országonként egy kizárólag önkéntes alapon történő befogadás. Még számos pontban felismerhetők párhuzamok a kormányállásponttal, ugyanakkor szöges ellentét az Ön által képviseltekkel

Ezek szerint nem az számít, hogy mit mondanak, hanem hogy ki mondja? Mert tartalmilag Ön nem érthet egyet Sorossal úgy, hogy közben átkozza a jelenlegi hazai menekültpolitikát

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 17:44:04

Egyébként Soros javaslata a menekültügyi eljárások lefolytatására is nagyon hasonló ahhoz, amit Magyarországon bevezettek, és amit a posztoló kifogásol. Soros szerint Európán kívül kell benyújtani a kérelmeket, Magyarország a maga eszközeivel is hasonló kvázi-területenkívüli státuszban lévő központot állított fel. Soros szerint évi 300 ezer kérelmet fogadnának el, Magyarországon napi 15 (vagyis évi 5 ezer) a szám, ami az ország adottságait tekintve jól korrelál

Alapvető különbség persze, hogy Soros végső célja a kapuk minél szélesebbre nyitása, a jelenleg kormánynak meg nem, de pont ezért szeretjük. Isten őrizzen egy szoclib befogadáspárti brancstól, mert az már egyedül ezzel is képes padlóra vinni az országot

Kalmár 2016.07.25. 17:48:24

@Attilajukkaja: Te ki a tökömnek képzeled magad?
Hozzád merészelek szólni??
Olvasd el a saját írásodat, ha tudsz olvasni.
Ne fáradj a válasszal, szarok rád.

Attilajukkaja 2016.07.25. 17:53:26

@Kampfer:
"Továbbá csak jelzem, hogy ha valaki áttörte a kerítést és tettenérik, ne csodálkozzon, ha kap egy-két maflást! "
Erre az esetre is van leirt muveleti eljaras. A fizikai bantalmazas csak ellenallas eseteben megengedett. Akkor is csak az ellenallas mertekeben.
A Tiszat atuszo szirirai testverek semmilyen ellenallast nem mutattak, a magyar rendorok megis paprikaspray-el kenyszeritettek oket arra, hogy visszaforduljanak. Az egyiknek sikerult is visszausznia.
Ha magunkat keresztenyeknek nevezzuk,...akkor ez a magatartas megengedhetetelen.
Nekem eppen ez a legfobb bajom ezzel az Orbannal, hogy frissen megtertkent, kereszteny ertekerol hablatyol, aztan az ellenkezojet cselekszi. Es mivel mindezt a NEMZET neveben teszi, sokan be is szopjak. Nem erdekli oket, hogyan allitja vissza a Kadar rendszert, mert kozben nyilvanosan nepnemzeti showt mutat be a hiveinek.
Es a hivei nem hajlandoak atlatni a szitan, mert a plakatok szerint a "Magyar gazdasag jobban teljesit." Valoban?

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 18:04:24

@Attilajukkaja:
"A Tiszat atuszo szirirai testverek semmilyen ellenallast nem mutattak, a magyar rendorok megis paprikaspray-el kenyszeritettek oket arra, hogy visszaforduljanak."

De előtte még a víz alatt ürgebőrbe bújva megerőszakolták őket

Rajtad csak röhögni lehet, a posztolón meg sírni ezzel az állítással. Mert neki szakmai kötelessége volna kritikusan nézni a tanúvallomásokat, illetve ilyen esetben figyelembe se vehetné elfogultság miatt. Te meg azt hordasz össze amit akarsz, a világháló mindent elbír

Attilajukkaja 2016.07.25. 18:11:07

@Nemfajtalan srác:
'Rajtad csak röhögni lehet'
Es ez most jo barkinek is? Es a Tiszaba fult sziriai menekulten is ilyen jot nevettel?
Es mondd, meg min derulnel ilyen jot? Hany menekult gyerek vagy no", ferfi halala csiklandozna meg a humorerzekedet?

Kampfer 2016.07.25. 18:18:30

@Attilajukkaja: "Erre az esetre is van leirt muveleti eljaras. A fizikai bantalmazas csak ellenallas eseteben megengedett. Akkor is csak az ellenallas mertekeben."

Nos, ha majd a harmadik szolgálatodat is leadtad a határ menti őrizet során, akkor majd talán lesz némi relevanciája a mesédnek! Abból indulsz ki, hogy ezeknek a jöttment muszlim buckalakóknak itt JOGAIK vannak! Nos, van egy jó hírem: a mai magyar kormányzat és a közvélekedés szerint ezeknek egy nagy semmijük van itt, de NEM jogaik! Semmi joguk! Ha átjött a kerítésen, a magam részéről tettenérés esetén a felszólítást, majd annak hatástalansága esetén a sorozattüzet tartom elfogadhatónak! (Szerencsére ebben megegyezik a véleményem nagyon sok ott szolgáló védővel!) A kerítés az mindenhol kerítés!

"A Tiszat atuszo szirirai testverek semmilyen ellenallast nem mutattak, a magyar rendorok megis paprikaspray-el kenyszeritettek oket arra, hogy visszaforduljanak."

Ez egy örömhír, nagyon helyesen tették! Az a jó út, ha ezek a jöttment senkiháziak megszokják, hogy erre NEM JÖHETNEK, itt NEM AKARJUK LÁTNI ŐKET! Ennyit kell felfogniuk. Ha ez megy szóval, hurrá. Ha nem, akkor majd paprika spray-jel. Ha azzal sem, akkor majd dolgozik a gumibot, aztán majd a hatékonyabb eszközök. Máris vonzóbb egy aknamező gondolata! Egyébként mi lett volna, ha egy magyar (horvát, szlovén) rendőr az a szírt is visszazavarta volna, amelyik felrobbantotta magát tegnap? Persze, amelyiket a náci magyar rendőr visszazavart, az biztos feltalálta volna a rák ellenszerét, kitalálta volna a tiszta energiát és az antigravitációs hajtóművet is! De az AIDS ellenszerét biztosan!!! Ja, mégsem... Akkor talán úszni is jobban tudott volna! Vagy esetleg olvasni...?

"Ha magunkat keresztenyeknek nevezzuk,...akkor ez a magatartas megengedhetetelen."

Ha magunkat épeszű és felelősségteljes embereknek tartjuk, akkor ez a magatartás a minimum elvárt! Ha ezt nem látod, akkor sajnos hülye vagy...! De legalábbis naív.

"Nekem eppen ez a legfobb bajom ezzel az Orbannal, hogy frissen megtertkent, kereszteny ertekerol hablatyol, aztan az ellenkezojet cselekszi. Es mivel mindezt a NEMZET neveben teszi, sokan be is szopjak."

Nézd, lehet orbán akármilyen. És gondolhat és kommunikálhat bármit, úgyis azt gondolom, hogy egyszerűen csak politikai érdekből és számításból teszi. Ez nyilvánvaló. De tudod, engem ez egy csöppet SEM érdekel! Mégpedig azért, mert az eredmény szempontjából irreleváns! Ugyanis egyáltalán nem érdekel, hogy meggyőződésből, hitből vagy politikai érdekből, esetleg korrupt célok elérése érdekében tartja kint és vereti el ezeket a muszlim mocskokat! A lényeg, hogy megteszi és ezek nem jöhetnek ide! Érted már? Teszek rá, hogy a fidesz ezt miért csinálja, amíg csinálja! Ha majd felhagynak ezzel, na akkor minden támogatásomat el is vesztik. És ha milliókét vesztik el, akkor talán meg sem próbálják feladni ezt a politikát! Mert ebben igazuk van! És azt hiszem, sokkal jobb egy stagnáló gazdaság, korrupt kormány, mint néhány 'migráns-hátterű' kamionsofőr!

"Es a hivei nem hajlandoak atlatni a szitan, mert a plakatok szerint a "Magyar gazdasag jobban teljesit." Valoban?"

Ezt senki nem eszi meg, akinek van némi esze! De nem is számít! Fentebb írtam, hogy mi a lényeg! Populista? Az. Korrupt? Az. Demagóg? Az. De az ellenzékével ellentétben NEM engedi be ezeket a nyomorult muszlim sivatagi buckalakókat!
Már sokszor leírtam: ott vagytok eltévedve te is, poszter is és atv-s barátai, hogy nem látjátok az ún. "demokratikus" ellenzék (megalol...) ostobaságát! Mert nem azt kellene bizonygatni éveken át, hogy az orbán korrupt és a fidesz szar. Ezt mindenki tudja! Azt kéne megmutatni, hogy mi vagy ki a jobb választás. De ez nem megy...! És még egy dolog, amin el kellene gondolkodni: a fideszt nem a saját szavazói tartják hatalomban, hanem az ostoba és hungarofób ellenzéke!
Üdv!
Kamp.

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 18:44:18

@Attilajukkaja:
Persze, szegedi halászlét főztek belőlük a rendőrök, ahhoz kellett a paprikaspray

Meg hogy a rendőrök kővel dobálták őket amikor a vízben voltak. Hol találni köveket a holt-Tisza partján arrafelé?

Agyalágyult aki elhiszi fenntartás nélkül az ilyen rémmeséket

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 18:49:06

@Attilajukkaja:
Ki a fene hívta ide őket?

Ki fogadta fel nekik az embercsempészeket, akik csónakba ültettek úszni nem tudó embereket?

Akkor most ki a felelős a sorsukért?

Szerintem a hozzád hasonlók, akik reményeket keltenek a szerencsétlenekben, de semmit nem adnak ezen felül. Adjál nekik ha adni akarsz, segítsed hogy jobb életük legyen, de ide ne jöjjenek mert nincs helyük egy európai civilizáció szerint élni kívánó oeszágban

szegedi paprikaspra

Attilajukkaja 2016.07.25. 19:03:31

@Kampfer:
'majd talán lesz némi relevanciája a mesédnek!'
Es ki mondja meg, hogy mi a mese es mi a valosag? Talan a kormanyparti Hirado, vagy a kormanyparti Mai Hirek? Talan a kormanyparti Kossuth Radio?

"a mai magyar kormányzat és a közvélekedés szerint ezeknek egy nagy semmijük van itt, de NEM jogaik!"
A kormanyzat velemenye es a kozvelekedes persze fontos dolog lehet, de az emberi jogokat nem irhatja felul. Ha ez megis megtortenne, azt jelentene, hogy Magyarisztan ki akarja magat vonni az EU felugyelete alol. Vagyis ki akar lepni.
"ha majd a harmadik szolgálatodat is leadtad a határ menti őrizet során, akkor majd talán lesz némi relevanciája a mesédnek!"
Furcsa egy hozzaszolas. Te talan szolgaltal ott?

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 19:09:50

@Attilajukkaja:
"az elhunyt férfi halálának okát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálta meg, és közben soron kívül rendelt el boncolást. Ennek során nem találtak sérüléseket, és megállapították, hogy a 22 éves szíriai férfi halálát vízbefulladás okozta"

Kampfer 2016.07.25. 19:18:18

@Attilajukkaja: "Es ki mondja meg, hogy mi a mese es mi a valosag? Talan a kormanyparti Hirado, vagy a kormanyparti Mai Hirek? Talan a kormanyparti Kossuth Radio"

Jelenleg szerintem mindegyik. Épp most a hír-tv, az M1, de még az atv is hírt adott a valóságról. Épp most a négy (4!) németországi és a több franciaországi merényletről beszélnek. Most a belga és tuniziai sztori említésre sem kerül! A nemi erőszakokról sem tesznek most említést, pedig az is volt néhány! No, ez mind a valóság!

"A kormanyzat velemenye es a kozvelekedes persze fontos dolog lehet, de az emberi jogokat nem irhatja felul."

Teljesen igaz! Tudod, szuverén államok műszaki határzárán átszökni, azt megrongálni, fegyveres testület tagjaira (IDEGENKÉNT) rátámadni NEM EMBERI JOG! Furcsa egy személy lehetsz, ha ez neked nem egyértelmű...! De ez a családod baja legyen!
Emberi jogot nem írt felül a kormány intézkedése és a rendőrök gyakorlata! Egy békés ország területén illegálisan áthaladva egy másik államba bebocsátást KÖVETELNI NEM EMBERI JOG! Ellenkezőleg! Közönséges bűncselekmény, amit MEG KELL TOROLNI! Ez így megvan? Fordítva ülsz a lovon, polgártárs!

" Ha ez megis megtortenne, azt jelentene, hogy Magyarisztan ki akarja magat vonni az EU felugyelete alol."

Az eu NEM gyakorol felügyeletet Magyarország fölött! Egy szerződés szerinti partneri viszony van, de NEM FELÜGYELET! Ez így ok? Vagyis, ha felügyeletről beszélünk, akkor tényleg van értelme a kilépésen gondolkodni! Mert a 2004-es megállapodáshoz képest újabb és újabb jogöröket akarnak elvonni! Ez nem lehet egyoldalú döntés! Ha az eu szerint a határainkat nem védhetjük meg, az elkövetőket nem zárhatjuk el, akkor egyrészt el kell gondolkodni az eu illetékeseinek épelméjűségén, másrészt el kell gondolkodni a megállapodás legalábbi módosításán!

""ha majd a harmadik szolgálatodat is leadtad a határ menti őrizet során, akkor majd talán lesz némi relevanciája a mesédnek!"
Furcsa egy hozzaszolas. Te talan szolgaltal ott?"

Voltál még sorkatona? Csak érdekelne... Talán kevesebb ostobaságot írnál le. Nem, mintha annyira tuti kiképzést kaptam volna, de azért jónéhány őrszolgálatot adtam és még esemény is volt! Csak érdekel, hogy alapvető fogalmakkal tisztában vagy-e!
Kamp.

Attilajukkaja 2016.07.25. 19:23:53

@Nemfajtalan srác:
"Ki a fene hívta ide őket? "
Milyen talalo kerdes! Nem semmi!
A magyar menkulteket annak idejen ki hivta Ausztriaba, Nemetorszagba, az USA-ba, Ausztraliaba vagy Kanadaba? Es a mostani magyar bevandorlokat ki hivta Angliaba vagy Nemetorszagba?

" a hozzád hasonlók, akik reményeket keltenek a szerencsétlenekben, de semmit nem adnak ezen felül."
Civilkent sokkal tobbet adtunk a menekulteknek, mint gondolnad. A jovojuk szempontjabol abban remenykedtunk, hogy az EU megtalalja a megoldast. Azzal persze nem szamoltunk, hogy a mi kis Liliputyinunk mindennek keresztbe tesz. DE MINDENNEK!
Miert tette? Mert semii mas nem erdekli, csak a sajat jolete. Ez a jolet pedig az evek ota kiepitett maffiallamon alapszik.
Ennek vagy te az egyik szoszoloja.
Hosszutavon ez egy nagy bukta lesz!
(En szoltam.)

Attilajukkaja 2016.07.25. 19:26:55

@Kampfer:
"Voltál még sorkatona? Csak érdekelne... "
Erre nem valaszoltam. Bocsi.
Nem, nem voltam. Noknek nem volt kotelezo.

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 19:53:23

@Attilajukkaja:
Valódi nőt vagy szakállasat tisztelhetünk benned?

Kampfer 2016.07.25. 19:54:16

@Attilajukkaja: Nos, ha nem volt kötelező, akkor érthető. Én voltam. És járőr is voltam, posztos őr is voltam és esemény is volt.

Mivel nincs ilyen tapasztalatod és elképzelésed sincs egy ilyen helyzetről, szerintem inkább ne is vitass semmit ezzel kapcsolatban! Ha jól olvastam soraid, akkor ilyen pardavimárta, jeneiorsolya vagy valami zsohárzsuzsa-féle lehetsz...! Így viszont értem a soraid.

A következőre kérnélek meg téged és a társaid!

Elhiszem, hogy segíteni akarsz ezeken a muszlim (és egyéb) buckalakókon, fekákon és mindenféle jöttmenten! Tegyed! Nem szeretnélek visszatartani! Ez jogod és lehetőséged. De! Arra megkérnélek, hogy más szerszámával ne püföld a csalánt! Ha nagyon babusgatni akarod ezeket (akár úgy is, ahogy a zsohárzsuzsa - phejjjjj), akkor utazz ki hozzájuk! Menj és segíts! Odaát! De a te segítségeddel ne hozz veszélyes helyzetbe itthon élő honpolgárokat, akik a hátuk közepére sem kívánták ezt a hordát! Ki kell utazni közéjük és segíts! És te is boldog leszel, a migráncs is boldog lesz és mi is, hogy nincsenek itt! Szerintem ez egy korrekt kompromisszum lenne!

"A magyar menkulteket annak idejen ki hivta Ausztriaba, Nemetorszagba, az USA-ba, Ausztraliaba vagy Kanadaba?"

Nagyon sokszor leírtuk már, hogy mi a különbség az akkori (56-os) magyar menekültek és ezek között a vadak hordái között!
- a magyar menekült hónapokig ZÁRT táborban várt
- a magyar megtanulta a befogadó állam nyelvét, a kulturális különbségek minimálisak voltak (nézz utána az USA-ba érkezett - FEHÉR - magyar menekülteknek akkoriban)
- a magyar menekült nekiállt dolgozni
- a magyar menekült nem dobálta el a kapott ételt
- a magyar menekült nem akarta kiirtani a befogadó népet
- a magyar menekült nem tüntetett Turullal ékített kunhalmokért a keresztény templomok mellett
- a magyar menekült nem állt neki századmagával befogadó nőket kúrogatni nemzeti ünnepeken
- a magyar kormány nem bíztatta az emigráns magyarokat a befogadó népek irtására
És még lehetne sorolni, ezerszer megtettük már! De ezt te magad is jól tudod, egyszerűen csak provokálsz. Lelked rajta...

"Es a mostani magyar bevandorlokat ki hivta Angliaba vagy Nemetorszagba?"

Angol és német cégek tucatjai! Engem is hívtak Finnországba kétszer, a fritzekhez egyszer. Nem én döngettem az ajtójukon! Továbbá megint fordítva ülsz a lovon! Ugyanis a két 'vándorlás' jogalapja egészen más. Az eu-n belül lefektetett szabályok mentén történik a munkaerő-áramlás, míg a migránsok szabályok és korlátok nélkül tennék meg ugyanezt. És a végcél esetükben nem is a munka, hanem a jóléti ellátások!

"Civilkent sokkal tobbet adtunk a menekulteknek, mint gondolnad."

Megtapasztaltam, mit műveltetek! Láttam helybelit, aki le is vert nektek ezért, mert bárkire tekintet nélkül babusgattátok itt Pesten is és Szegeden is ezt a hordát! Itt is itt voltak közvetlen közelemben. És amikor megjelentetek, szerencsére a rendészek rövid úton elhajtottak titeket, mint a lepkéket! Adtátok a lovat a közönséges bűnözők alá! Ezért minimum felelnetek kellett volna a törvény és a társadalom előtt!

"A jovojuk szempontjabol abban remenykedtunk, hogy az EU megtalalja a megoldast."

Vagyis simán csak ostobák és naívak voltatok! Az ostobaság persze nem bűn. Ez tény. Ellenben a bűnözők támogatása és segítése már az.

"Azzal persze nem szamoltunk, hogy a mi kis Liliputyinunk mindennek keresztbe tesz."

Túlértékeled te a viktort! Apropó! Nem vagy te egy kissé fóbiás...? Nagyon kevés hatalma van ahhoz, hogy mindenkinek keresztbe tegyen! Ne nevettesd ki magad! ;-)
Mellesleg: határzárat felállítani, majd azt megvédeni, jogszabályi környezetet megalkotni és alkalmazni minden hatalomnak, minden országnak szuverén JOGA! Így Magyarországnak is. Hogy ez nem egyezett a merkel és a piás-tolvaj juncker szándékával...? Hm... Szar ügy! Ha a merkelnek annyira kellettek volna ezek, akkor egyszerűen menekültvízumot adhattak volna ezeknek még Athénban a követségen. És akkor lehet UTAZNI legálisan és nem átcsörtetni a kontinensen. De nem ezt tették! És ez már a merkel felelőssége! Ahogy a mostani halottak is! Talán te is etetted azt a szír nyomorultat, amelyik nemrég gyilkolt!!! Gondolkozz ezen!

"Miert tette? Mert semii mas nem erdekli, csak a sajat jolete. Ez a jolet pedig az evek ota kiepitett maffiallamon alapszik."

Fentebb írtam erről. Simán lehet. De megtette. És ezzel jót tett Magyarországgal és a lakóival!

"Ennek vagy te az egyik szoszoloja."

Most viszont kommentelő társunkat értékeled túl... Nem kicsit! :-) Annyira azért ez nem látogatott blog! ;-)
Kamp.

Kalmár 2016.07.25. 19:56:00

Megalakult a CDU muszlim tagozata....
Ez egy keresztény-demokrata párt!
Bravó Merkel!

Attilajukkaja 2016.07.25. 19:57:23

@Nemfajtalan srác:
Nem mindegy? Ezen mulik a mondandom / velemenyem megitelese?
Hm. Jellemzo!!!!!!!!

Kalmár 2016.07.25. 20:03:14

@Kampfer: Vajon a "civil szervezetek" önkéntesei, (akik közt lehet, hogy vannak tényleg segíteni akaró naívák) mikor jönnek rá, hogy könyökig véres a kezük?
Milyen féreg dolog azt üzenni a török, szír stb menekülttábor lakóinak, hogy gyertek ide, itt megvédünk és jó dolgotok lesz?
Azt elfelejtik hozzátenni, hogy ez akkor sem igaz, ha átjutnak a tengeren, a csempészeken, több szuverén államon, akik nem akarják őket látni.
Az ilyen biztatásra indulnak el mindenféle lélekvesztőkön és halnak borzalmas halált ezrek!

Idióta "civilek"!
Ne gyilkoljatok tovább!

Kalmár 2016.07.25. 20:04:31

@Kampfer: 888.hu/article-megalakult-a-cdu-muszlim-szarnya-allah-akbaroztak-is-egy-jot

Oda jutottunk, hogy a német CDU konferencián felhangzott az "Allah akbar"!

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 20:07:59

@Attilajukkaja:
Csak mert érdekelt volna, miért választ férfi nicknevet (Attila) egy női kommentelő

Kampfer 2016.07.25. 20:13:13

@Kalmár: O.m.g.! A németeknek annyi...! Végük.
Kamp.

Attilajukkaja 2016.07.25. 20:21:50

@Kampfer:
"ilyen pardavimárta, jeneiorsolya vagy valami zsohárzsuzsa-féle lehetsz...! Így viszont értem a soraid."
Erted a francot! Ha csak arra utalsz, hogy mindenki, aki havonta menstrual, annak nem lehet onallo gondolata, akkor picit mellenyultal. Amugy mar vartam az ilyen szexista tamadast, mert mindig elojon, ha nincs mas ut a menekulesre.
De nem foglalkoznek tobbet ezzel.

"Arra megkérnélek, hogy más szerszámával ne püföld a csalánt! Ha nagyon babusgatni akarod ezeket (akár úgy is, ahogy a zsohárzsuzsa - phejjjjj), akkor utazz ki hozzájuk!"
Hova utazzak ki?
Es nem, senkit nem szeretnek babusgatni, csak probalok ebben a nagy vilagkaoszban valami rendet talalni. Es azt latom, hogy amit Orban muvel, az visszataszito, a keresztyen elveknek meroben ellentmondo, onzo es undorito viselkedes. Aki ezzel egyetert, az nem a sajat, hanem Orban erdekeit vedi. Orbant annyira erdekli ennek az orszagnak a sorsa, ameddig a sajat biznisze sorsa.
Sajnalom, hogy a nepnemzeti maszlag ennyire el tudja terelni az emberek figyelmet arrol, hogy az orszag gazdasaga milyen nagy szoareban van! Itt nincs se normalis egeszsegugyi ellatas, se oktatas, se nyugdijrendszer. A szakembereink pedig folyamatosan vandorolnak ki....

Attilajukkaja 2016.07.25. 20:26:27

@Nemfajtalan srác:
"Csak mert érdekelt volna, miért választ férfi nicknevet (Attila) egy női kommentelő"
Tenyleg ez foglalkoztat?
En Jukka vagyok, Attila Jukkaja.
Ha van meg hasonlo erdemleges kerdesed, szivesen valaszolok, kedves Nemfajtalan srác!!!!
Mi is a te fajod?

2016.07.25. 20:33:28

@Attilajukkaja:

" A Tiszat atuszo szirirai testverek semmilyen ellenallast nem mutattak, a magyar rendorok megis paprikaspray-el kenyszeritettek oket arra, hogy visszaforduljanak. Az egyiknek sikerult is visszausznia.
Ha magunkat keresztenyeknek nevezzuk,...akkor ez a magatartas megengedhetetelen.
Nekem eppen ez a legfobb bajom ezzel az Orbannal, hogy frissen megtertkent, kereszteny ertekerol hablatyol, aztan az ellenkezojet cselekszi."

Én nem tudom, de az biztos, hogy ettől a véleménytől Hunyadi János vagy Dobó István forog a sírjában.
Mélyebben érintve a nyugati társadalmak "fejlődését" óriási kétségeim vannak, hogy egy normális társadalmat építenek-e. Nem vagyok vallásos, épp hogy csak megkereszteltek. Az a társadalom, az a nemzet amelyik nem az, hogy nem védi meg magát, hanem nem akarja megvédeni magát az konkrétan egy beteg társadalom. A nyugati társadalmak a nagy jólétben, gondtalanságban (amire én is vágynék), kitalálnak dolgokat amelyeket problémának generálnak. Ide tartozik a bevándorlás is. Ide tartozik az a személyiségzavar is amire tanítják a mostani gyerkeket. Én majdnem leborultam a székről amikor azt olvastam, hogy semleges WC. Majd a gyerek döntse el, hogy lány vagy fiú vagy esetleg semleges. Érted? Már bocsánat, de a napnál világossabb, hogy ott lent középen vagy lóg valami, vagy luk van. Aztán jönnek a szakállas nők, amelyekről régen azt tudtuk, hogy az NDK-s nők doppingoltak, mára már ez a nyugati kultúra része dopping nélkül. Az se véletlenül nyerte meg azt a huszadrangú Euroviziót. A nyugati nemzetek kreálnak problémákat, és azt gondolják, hogy nekik ez a normális. A legdurvább az, hogy amennyiben én azzal nem értek egyet, akkor én vagyok a náci, a fasiszta, a rasszista, a xenofób, az elmaradott meg stb. Miközben én meg pont úgy látom, hogy én vagyok a normális és az ő társadalmuk a beteg. Érzed a különbséget? Nem azt írtam, hogy fúj m...s b.... Hanem azt írtam, hogy beteg, nem minősítettem szélsőséges jelzőkkel, de ők igen engem.
Egy emberről van szó, aki megsértette Magyarország törvényeit. Pontosan tisztában vannak azzal, hogy mit követnek el. Ha történt is atrocitás a rendőr a dolgát tette. Sőt keményebb véleményem az, hogy fel kell állítani egy határőrséget. Az is egy érdekes dolog, hogy ezek a bevándorlók legalább 1 millió forintnak megfelelő összeget fizetnek a csempészeknek, hogy Nyugat-Európába menjenek. Kérdem én, mondjuk nem lenne egyszerűbb Teheránba, Ankarába, Isztambulba repülőre ülni?
Vagy Merkelke létesíthetne a törököknél valami tábort, ahonnan repülővel hajóval elviszik Germoney-ba. Miért kell földúlni, legázolni a Balkánt és Közép-Európát?

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 20:34:34

@Attilajukkaja:
Ha neked az iszlám életforma jelenti a rendet amit meg akarsz találni, akkor ki akadályoz, hogy oda integrálódjál? Biztos találsz férfit aki segít. Fel kell venni a fejkendőt, a konyhába kell menni ha vendége jön, engedelmesen a nyomában kell járni az utcán, és minden másban az ő utasítását kell követni. Ha elunja a társaságodat, kétszer kell csak kijelentenie hogy nem tekint a feleségének többé, és menned kell, csak annyit vihetsz magaddal, amennyi rajtad van az adott pillanatban

Sok szerencsét, próbáld meg ha akarod

Egyet viszont semmiképp ne tegyél: ne akard elősegíteni, hogy ez az életforma Európában gyökeret verve azok számára is kötelezővé váljon, akik nem kérnek belőle. Hogy megfenyegessenek, megkéseljenek, megerőszakoljanak más nőket csak azért, mert bikiniben vonulnak egy nyaralóhelyen, vagy bárhol

Nem lesz mentség hogy nem tudtad, mert szóltam

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 20:39:02

@Attilajukkaja:
nemfajtalan úgy nagyjából nembuzit jelent

de mit jelent az Attila Jukkaja?

Kampfer 2016.07.25. 20:39:45

@Attilajukkaja: ""ilyen pardavimárta, jeneiorsolya vagy valami zsohárzsuzsa-féle lehetsz...! Így viszont értem a soraid."
Erted a francot! Ha csak arra utalsz, hogy mindenki, aki havonta menstrual, annak nem lehet onallo gondolata, akkor picit mellenyultal."

Írhattam volna azt a 'baba' becenevű kétes elemet is a Keletinél. Személyi száma szerint gondolom az férfi... Említetteket nem a női mivoltuk miatt hoztam példának, hanem azért, mert agresszív és arrogáns arcai voltak a migráncsmosdatóknak! És ismét leírom: akár TE IS ETETHETTED a gyilkosokat!

"Amugy mar vartam az ilyen szexista tamadast, mert mindig elojon, ha nincs mas ut a menekulesre."

Szövegértés, kedves polgártársnő! Szövegértés! Ha te ebben szexista támadást véltél fölfedezni, akkor nőként önértékelési gondjaid lehetnek, vagy túlzottan a szex körül forognak a gondolataid! Gondold át, mert ez így inkább rólad szól. Továbbá nem érzem, hogy menekülnöm kellene, hiszen eddig a felvetéseim döntő többségére egyáltalán nem reagáltál, csak a folyamatos 'orbánozást' vélem felfedezni soraidban. És ahogy korábban is írtam már poszternek is: ez nagyon kevés... Pártoknak sem jön be, hidd el, neked sem fog! Segítőleg írom! Lásd meg a tényeket orbánon túl is!

"Es nem, senkit nem szeretnek babusgatni, csak probalok ebben a nagy vilagkaoszban valami rendet talalni."

Ehhez viszont nagyon kevés vagy. Ismerd fel a határaidat és gondolj arra, milyen következménye van annak, amit teszel! Mert ezzel nem rendet teszel, hanem jószándékod ellenére is csak növeled a káoszt! És jelen esetben az itthoniak kárára!

"Es azt latom, hogy amit Orban muvel, az visszataszito, a keresztyen elveknek meroben ellentmondo, onzo es undorito viselkedes."

Igen, az. Van benne önző és van benne visszataszító! Nem jó érzés fegyverrel és drótokkal kényszeríteni valakit! De SZÜKSÉGES! Amíg ezt nem érted meg és nem ismered fel, addig tényleg ostobaságokat fogsz gondolni és írkálni határőrizetről és határsértőkkel való bánásmódról! Mert fingod sincs az egészről! És ezt is segítőleg írom neked!

"Aki ezzel egyetert, az nem a sajat, hanem Orban erdekeit vedi."

Igen. Ami jelen esetben megegyezik az itt élő magyarok érdekeivel. No, EZÉRT politizál sikeresen ebben a kérdésben! És ezt nem ismeri föl az ellenzék, ami viszont ostobaság, másrészt pedig a saját választóikkal szemben is felelőtlenség! Valóban, ebben az orbán és a fidesz érdeke megegyezik az itt élők érdekeivel! Ez a sikere egyik kulcsa. Ettől még erkölcsileg nem lesz jobb vagy helyesebb! De politikailag sikeres!

"Orbant annyira erdekli ennek az orszagnak a sorsa, ameddig a sajat biznisze sorsa."

Ez is igaz. Jó eséllyel így van. Neki pörög az üzlet, az ásotthalmi tanyasi néni pedig nem kell féljen a niggerektől és a pakiktól! Ez a közös nevező. Ez a politika kulcsa. Populizmus. Érdekek mentén politizálni és szavazni.

"Sajnalom, hogy a nepnemzeti maszlag ennyire el tudja terelni az emberek figyelmet arrol, hogy az orszag gazdasaga milyen nagy szoareban van!"

Itt voltak körülöttem ezek a nyomorult buckalakó patkányok! Úgy is viselkedtek. Ez nem népnemzeti maszlag kérdése! Hanem egyszerű tapasztalat. Nem óhajtom ide ezeket a muszlim mocskokat soha többé! Akkor sem, ha a gazdaság szarban van (tényleg abban van)! De attól nem lesz jobb a gazdaság, ha idehozunk 40-50 ezer muszlim nyomorultat!

"Itt nincs se normalis egeszsegugyi ellatas, se oktatas, se nyugdijrendszer. A szakembereink pedig folyamatosan vandorolnak ki...."

Ez pontosan így van. És ha idehozol 40 ezer migránst, akkor mindez változni fog...? Csak kérdem...!

Valóban vártam volna némi ÉRDEMI fölvetést is a részedről, de ahogy látom sajnos csak az 'orbánozás' mentén tudod megközelíteni a témát. Ahogy a 'demokratikus' (megalol...) ellenzék is! Ez politikai sikertelenségük (egyik) kulcsa. Gondolkozz szerintem ezen is!
Kamp.

Attilajukkaja 2016.07.25. 21:03:43

@Союз:
"Én nem tudom, de az biztos, hogy ettől a véleménytől Hunyadi János vagy Dobó István forog a sírjában. "
Elhiszem. Viszont Szent Istvan pont erre epitette annak idejen a kiralysagat.

"Az a társadalom, az a nemzet amelyik nem az, hogy nem védi meg magát, hanem nem akarja megvédeni magát az konkrétan egy beteg társadalom"
A zagyva mondatoddal megkuzdottem, de azt hiszem, ertem, mit akartal mondani. :o)
Velemenyem szerint se a magyarsag, se a keresztenyeseg nem szorul vedelemre. A Magyar Iszlam Szovetseg mar 1931 ota mukodik kis hazankban. Soha senkit nem bantottak.
A magyarsagot szerinted kik veszelyeztetik, ha mar szoba hoztad?

"Én majdnem leborultam a székről amikor azt olvastam, hogy semleges WC."
Ne haragudj, de nem tudom ertelmezni minden mondatodat.

" amennyiben én azzal nem értek egyet, akkor én vagyok a náci, a fasiszta, a rasszista, a xenofób, az elmaradott meg stb. Miközben én meg pont úgy látom, hogy én vagyok a normális és az ő társadalmuk a beteg. Érzed a különbséget?"
Nagyon is ertem/erzem a kulonbseget.
A lenyeg, hogy eldontsd, mik az alapveto emberi ertekeid. Az en szuleim azt mondtak, hogy mindennel tobbet er, hogy segitsek embertarsaimon. Es ne tegyek kulonbseget ember es ember kozott. De masoknak azt mondtak, hogy mindennel tobbet er, hogy tovabb vigyek a csaladi vonalat (vagyont). Meg masoknak azt mondtak, hogy semmi nem szamit, csak a MAGYARSAGA.
Annyira masok vagyunk, es eselyunk sem volt, hogy konszenzusra jussunk...

Attilajukkaja 2016.07.25. 21:07:08

@Nemfajtalan srác:
Kedves vagy, hogy ennyire erdekel a nickem eredete. Attila volt, aki megnyitotta ezt a fiokot szamomra. Es mindig Jukkanak becezett. Nem is en neveztem el igy magamat, hanem Attila volt...:o)

Kampfer 2016.07.25. 21:17:22

@Attilajukkaja: "Elhiszem. Viszont Szent Istvan pont erre epitette annak idejen a kiralysagat."

Így igaz. A történelmi következményeket viseltük is évszázadokkal később. Mert e politika nyomán buktuk el életterünk jelentős részét!

"Velemenyem szerint se a magyarsag, se a keresztenyeseg nem szorul vedelemre. "

Ó, dehogynem! Nagyon nagy tévedésben élsz! Sokkal komolyabb védelemre (inkább védekezésre) volna szüksége Magyarországnak is és a keresztényeknek is! Ha jól emlékszem, 2015-ben már a kereszténység volt az egyik legüldözöttebb vallás világszerte! Az üldözöttek számát és az érintett államok számát tekintve is.

"A Magyar Iszlam Szovetseg mar 1931 ota mukodik kis hazankban. Soha senkit nem bantottak."

Ennek egyetlen oka a számuk és az arányuk! Ha egy fazék vízbe csak 1 mg (milligramm) sót teszel bele, meg sem érzed. De van az a mennyiség, ami már a fazekat is kikezdi.

"A magyarsagot szerinted kik veszelyeztetik, ha mar szoba hoztad?"

Az identitás elvesztése, a jövőtlenség képe, a politikai meggondolatlanság és a gazdasági bizonytalanság. És leginkább az alacsony népszaporulat.

"Annyira masok vagyunk, es eselyunk sem volt, hogy konszenzusra jussunk..."

Ez nem is baj! Nem az a gond, ha hiszel valamiben és úgy élsz! Az a gond, ha emiatt mások életét tönkreteszed! És megelőzve a mondatodat: a migráncsok életét nem a magyarok vagy a szlovákok, horvátok tették tönkre. Mi úgy kerültünk a képbe, mint pilátus a credoba! Épp útban voltunk merkelia felé. De szuverén jogunk ez ellen védekezni, fellépni! Ettől még nem törünk a migráncsok életére! Bizonyos értelemben ők törtek ránk. Ezt gondold végig!

"Az en szuleim azt mondtak, hogy mindennel tobbet er, hogy segitsek embertarsaimon. Es ne tegyek kulonbseget ember es ember kozott."

Helyes! Korrekt. Akkor azt értesd meg velem, miért előbbrevaló egy migráncs, mint egy ásotthalmi gazda vagy egy bécsi osztrák??? Netán egy pesti melós???
Üdv!
Kamp.

2016.07.25. 21:22:00

@Attilajukkaja:

"Elhiszem. Viszont Szent Istvan pont erre epitette annak idejen a kiralysagat"
Szent István lehet, hogy erre építette a királyságot, csak az 400-500 évvel korábban volt. Nem hiszem, hogy Szent István máshogy cselekedett volna Hunyadi helyében amikor az iszlám hadak támadták az országot.

"A zagyva mondatoddal megkuzdottem, de azt hiszem, ertem, mit akartal mondani. :o)"
Zagyva az a folyó, viszont az jelzésértékű, hogy meg kellett küzdened vele, hogy megértsd, hogy a nyugati társadalom beteg. Úgy tűnik sikerült megértened.

"Ne haragudj, de nem tudom ertelmezni minden mondatodat."
Ja igen a szokásos melléduma, amikor érzékeny pontra tapint az ember.

Attilajukkaja 2016.07.25. 21:23:57

" És ismét leírom: akár TE IS ETETHETTED a gyilkosokat"
Ez sajnos igaz.
De en legalabb emberkent kezeltem az embereket.

"tulzottan a szex körül forognak a gondolataid! "
Ja. Ez is egy bevett szoveg, ha egy nonek valaszolnak a ferfiak. Megprobaljak szexmaniasnak belallitani a noket, ha nincs mas kiut.

Balt 2016.07.25. 21:30:18

@Kampfer: Valóban, kevertem Sándor Klárával. Pardon! De nagy ez az ördöglovas család. :)

Attilajukkaja 2016.07.25. 21:32:00

@Союз:
"Zagyva az a folyó, viszont az jelzésértékű, hogy meg kellett küzdened vele, hogy megértsd, hogy a nyugati társadalom beteg. Úgy tűnik sikerült megértened."
Valoban meg kellet kuzdenem a zagyva mondataiddal. Nagyon is. Hm.
A nyugati tarsadalom tenyleg sok kihivassal kuzd, de ugy latom, te nem a megoldasra torekszel. Mintha ellendrukker lennek. Miert is?

Kampfer 2016.07.25. 21:39:20

@Attilajukkaja: "De en legalabb emberkent kezeltem az embereket."

Nem ezzel van/volt a baj! Ha a szív és az ész egyensúlyban marad, akkor hozol jó döntéseket! A migráció kérdése racionalitást követel! Vannak érzelmi vonatkozásai, de amikor az adott helyzetben ténykedsz, akkor racionálisnak KELL lenned! Ezért írtam neked, hogy ne próbáld meg beleképzelni magad egy szolgálatot adó határőr vagy katona helyébe, mert gőzöd sincs a szituációról és a helyzet jelentette veszélyekről! Olyan ez, mint a légiharc. Amíg vívod, észnél kell lenned, az érzékek kihegyezve, ömlik az adrenalin, az érzékek a csúcson, a szív dobog ezerrel. És cselekszel. Akkor nem gondolod végig, mit okoz egy légiharc rakéta vagy egy húszmillis, egyszerűen csak megnyomod a gombot. Majd órákkal később túlélőként érdeklődsz, hogy volt-e ejtőernyő az égen... De az már egy MÁSIK pillanat! Volt társam, aki kiküldte a tárat a karabélyból! És ez a pillanat napokkal később jött el nála. Nem egyszerű helyzet, hidd el!
És még egy gondolat: hogy mondanád el azoknak az embereknek a szemébe segítséged történetét, akiknek a családtagjait megölték ezek az állatok??? Tudod, az is egy elég érzelmekkel teli pillanat lenne ám!

Ja. Ez is egy bevett szoveg, ha egy nonek valaszolnak a ferfiak. Megprobaljak szexmaniasnak belallitani a noket, ha nincs mas kiut.

1. Mindig van kiút! Ahogy már írtam is neked, nem érzem, hogy kiutat kellene keresnem, visszaolvasva a sorokat, végig érveltem neked a helyzetet illetően és a politikai vonatkozásokat illetően is. Viszont elég korlátozott mennyiségben olvastam ellenérveket tőled. Nem kell menekülnöm vagy kiutat keresnem, hidd el!
2. Mivel közlésed szerint nő vagy, így női példákat hoztam föl. Továbbá az említett 'arcok' voltak a meghatározóak az érintett 'civil' szervezetek részéről! Megfelelő összehasonlítási alapnak gondolom őket.
3. Fogalmam sincs, hogy hogy viszonyulsz a szexhez, nem is érdekel, mert nem témája az eszmecserének. Mivel teljesen indokolatlanul emlegettél szexista támadást, így a feltételezéssel éltem. Nálam tanultabb emberek vezettek le ezzel kapcsolatban egy hasonló diagnózist. Ha nincs igazam, akkor így jártam. Ha mégis, az nem tartozik rám. Ez ilyen egyszerű. A következtetés, amit viszont levontál, teljesen téves.
Kamp.

ember100 2016.07.25. 21:44:40

@monddazigazatmar:
Helló !

Te vagy a a paraszt aki az állatokat is bántaná.
Azt hiszem dögölj meg :)
Amúgy egyszerű menj le nézd meg mennyi retyó , vízcsap sátor ilyesmi van .
Azért mert mingánsok nem kell velük rosszabbul bánni mint az állatokkal

IDIÓTA VAGY !!!!!.

ember100 2016.07.25. 21:48:11

@Kampfer:
Helló !

Mert a 10 , a vezír szerint 14 millió magyar mellett a kb.3-4 ezer migráns annyira számítana ?
Ja tudom hogy tudod hogy pár év múlva 100 millió migráns jön Magyarországra.
Demagóg vagy öregem !

2016.07.25. 21:50:39

@Attilajukkaja:

"Valoban meg kellet kuzdenem a zagyva mondataiddal. Nagyon is. Hm.
A nyugati tarsadalom tenyleg sok kihivassal kuzd, de ugy latom, te nem a megoldasra torekszel. Mintha ellendrukker lennek. Miert is?"

Az a baj, hogy nem zagyva mondatokat írtam. Hanem az a probléma, hogy abba próbálsz belekötni, miközben nem tagadod, sőt elismered, hogy amit a nyugati országok kormányai és a társadalmai produkálnak az utóbbi időben az szembemegy a józan ésszel.

Kampfer 2016.07.25. 21:53:21

@ember100: Te meg egyszerű, mint egy félfamentes rajzlap. Megdönthetetlenek az 'érveid'!!! O.m.g.!
Kamp.

Nemfajtalan srác 2016.07.25. 22:09:54

@Attilajukkaja:
"Attila volt, aki megnyitotta ezt a fiokot szamomra. Es mindig Jukkanak becezett. Nem is en neveztem el igy magamat, hanem Attila volt...:o)"

Akkor tényleg kár volt vitatkozni veled. Attila majd úgyis megmondja a tutit

Ez a név már foglalt! 2016.07.26. 21:58:50

index.hu/kulfold/2016/07/26/franciaorszag_rouen_tuszejtes/

Már nem is rakták ki nagyképes hírként, csak a jobb oldalon kapott egy kis hasábot... úgy látszik csökken az ingerküszöb...

mortullus 2016.07.27. 22:19:14

@Ez a név már foglalt!: Itt egy papnak vágták el a torkát. Ez a zsindex ingerküszöbét már nem érte el.
süti beállítások módosítása