A per
2018. március 31. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

A per

Nem olyan perről lesz itt szó, mint a kafkai. Franz Kafkánál egy ártatlan embert éri el a végzete. Ennek a pernek az alperese nem ártatlan és a „végzet” is a távoli jövő homályába vész. Ha egyáltalán lesz olyan.

aper-libri.jpg

A történet úgy indult, hogy Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság tehetséges bírája megpályázott egy ítélőtáblára meghirdetett állást. A 68-as számút. Vasvárit nem én mondom tehetségesnek, hanem maga Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, hiszen korábban „címzetes törvényszéki bírói” címmel tüntette őt ki.

kituntetes_1.jpg

A pályázati pontrendszer és a bírák szakmai véleménye alapján Vasvári pályázata első helyre került a rangsorban. De Handó Tünde az egész pályázatot eredménytelennek nyilvánította azzal, hogy „a pályázat kiírását követően bekövetkezett munkaszervezést, munkaterhelést érintő változások igazgatási szempontból indokolatlanná tették az álláshely betöltését.” Magyarul, ugyan kiírtam ezt a pályázatot – írja Handó – de tulajdonképpen nincs is rá szükség. De úgy tűnik, hogy mégis, mert alig egy hónappal ez után az elnök asszony új pályázatot írt ki ugyanerre az álláshelyre. Mi több, a pályázat eredménytelenné nyilvánítását megelőző napon még egy – 83. számú – pályázatot is kiírt.

hando-tunde-24_hu.jpg

Handó Tünde, az OBH elnöke    Kép: 24.hu

Ez a megátalkodott Vasvári a 83-ast is megpályázta, és megint első helyen végzett. Ez már annyira bosszantotta a nagyhatalmú elnök asszonyt, hogy az újabb eredménytelenné nyilvánítást már meg sem indokolta, inkább ismét kiírt egy újabb pályázatot, ezúttal a 73. számút. És mindeközben felrendeltek egy szegedi bírót a kétszeres győztes Vasvári kinevezése helyett.

vasvari-index_hu_2.jpg

Vasvári Csaba    Kép: Index.hu

Csoda-e ezek után, hogy a munkaügyi bíróság, ahol Vasvári pert indított, kimondta, hogy Handó Tünde „joggal való visszaélést” követett el? (Igaz, kisebb csoda, de csak azért, mert Handó uralkodása óta ritkábban találkozunk saját egzisztenciáját is kockáztató karakán, igazi bíróval. Most meg egyszerre kettővel is: a pert indítóval és az ítéletet hozóval.)

bodnar_zoltan_-index_hu.jpg

Bodnár Zoltán, Vasvári jogi képviselője és Horányi Cintia (középen) tanácsvezető bíró

Van ám azonban ennek a szép történetnek egy másik olvasata is. Ami akkor lesz igazán aktuális, amikor ez a munkaügyi ítélet – minden bizonnyal változatlan tartalommal – jogerőre emelkedik.

Mit kellett volna az OBH elnökének törvényesen tennie? Három lehetséges megoldás is lett volna. Az első, hogy a megpályázott állásra kinevezi Vasvárit. Ha mégsem, akkor csak törvényes és valós indokkal érvényteleníthette volna a pályázato(ka)t. De még azt is megtehette volna, hogy az Országos Bírói Tanácshoz fordul és tőlük kéri, hogy eltérhessen a pályázati rangsortól. (Ezt a rizikót persze nem vállalta, hiszen nem tudta volna megindokolni, hogy mi baja van Vasvárival, ráadásul akkor nem rendelhették volna fel a táblára az általa preferált bírót.)

A Btk. szerint „az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon, vagy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hivatali hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

hando-index_hu_1.jpg

Kép: Index.hu

Elemezzünk! Handó Tünde hivatalos személy. Ehhez nem is férhet kétség. Handó visszaélt a jogával azért, hogy Vasvári ne kaphassa meg az ítélőtáblai állást. Ezzel Vasvári bírónak jogtalan hátrányt okozott. A törvény indokolása szerint „a hátrány lehet akár anyagi, akár erkölcsi, személyi jellegű is”. Ez esetben mindkettő megvalósult. Egy ítélőtáblán dolgozó bírónak magasabb a fizetése, vagyis akit ettől jogtalanul elzárnak, az anyagi hátrányt szenved. Az erkölcsi hátrányt talán nem is kell magyarázni. Aki képességei, kvalitásai és kollégáinak szakmai véleménye alapján kétszer is pályázatot nyer, de a döntést hozó személy önkénye alapján mégsem kaphatja meg az állást, nyilvánvalóan erkölcsi, személyi hátrányt is szenved.

Konklúzió: az OBH elnökének eljárása alkalmas a Btk. 305. §-ába ütköző hivatali visszaélés bűntettének megállapítására.

Kíváncsian várom, mikor mond le Handó Tünde. Vagy mikor emelnek vádat ellene. Azt se bánom, ha csak a választások után.

valasztas_napja-youtube.jpg

Kép: YouTube

 

 

vh

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr3113797178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2018.04.01. 10:15:06

Ne hagyd, hogy a hamis remény félrevezessen.

lenörd hofstadter 2018.04.01. 12:24:17

A választások után?
Ha marad a mostani gárda, a választások után alkotnak egy visszamenőleges törvényt amivel kimossák a fideSSbűnözőt.

Indriq 2018.04.01. 12:32:03

hát jahhh... valahol irónikus ha egy bíró követ el bűnt....
erkölcsileg tuti, hogy nem lehetne többet komolyan venni...

Leszakadt plakátot zörget a nyári szellő (törölt) 2018.04.01. 16:43:31

Legkorábban akkor érdemes a lemondáson elgondolkozni, amikor jogerős ítélet lesz ellene.

Nem tudom ki mennyit járt bírósági tárgyaláson. De az az alapfelállás, hogy az egyik fél szerint teljesen egyértelmű, hogy az illetőt minimum keresztre kellene feszíteni. A másik oldal szerint meg az az egyértelmű, hogy teljesen alaptalan a vád. És kb. semmilyen bizonyíték nincs ellene.

Érdemben ítélet után lehet úgyis állást foglalni. Ha A-t mondok, és közben meg B lesz, akkor én csinálok segget a számból. Ez egy komoly embernél nem fér bele a nimbuszba.

Indriq 2018.04.01. 17:26:35

@Leszakadt plakátot zörget a nyári szellő: ebben nincs teljesen igazad, bizony, van olyan eset, amikor jogi végzettség nélkül is lehet ítélkezni elég jól.
Ez specile eléggé annak tűnik.
Megspékelve azzal, hogy ha én most azt mondom handó bűnös, az a véleményem lesz, nem az ítélet.

Jobban tudja 2018.04.01. 18:26:13

@Leszakadt plakátot zörget a nyári szellő:
Nahát pont a hozzád hasonlók miatt kell a minden elképzelhezőt felülmúló nyers erőszakot az ilyen és hasonlóan elfajuló kritikus kérdésekben alkalmazni. mert a puskának mindig igaza van. Ellene fellebbezni nem lehet.
Kellő nagyságú, példátlan erőszak esetén a szembeszegülő állami kényszerhatalom meghátrál, vagy összeomlik. Persze az így érvényesített akarat elől gyáván megfutamodó hatalmi elemek azon része, amelyik nem kerül kézre, majd lázadásról meg alkotmányellenes, törvénytelen megmozdulásokról és jogellenes hatalomnátvételről vizionál. De ez legyen már az ő bajuk. Egy új rendszert mindig legitimál a mögötte álló potenciális erőszak és az általa hozott törvények, valamint a régi intézményrendszer megszüntetése. Utána már senki nem fogja megkérdőjelezni. Legfeljebb az a pár szerencsétlen, akiket már ugyanolyan fölényes biztonsággal felforgató, kényszeres képzetekkel bíró elemnek deklarál az új rezsim, mint amilyen elbizakodottan és gőgösen tette azt a régi az ellene szót emelőkkel. Tiszta jogszociológia és államelmélet. Érted már?

Kelly és a szexi dög 2018.04.01. 22:03:41

Tényleg, mi volt a baj Vasvárival? Jut eszembe, Busch Bélához mit szól a bírónő!?

Jakab.gipsz 2018.04.01. 22:37:36

Tehetséges és pótolhatatlan emberekkel van tele a temető. Az nem perdöntő érv, hogy Vasvári úr, tehetséges jog-ász, egyesek szerint.

Ahogyan elnézem a róla készült képet, számomra úgy tűnik, hogy túlságosan fiatal. az egyéniségét kifejező hajviselete alapján inkább, tűnik vezérszónoknak egy politikai gittegyletben, mintsem bírónak. Hagyni kell még beérni.

De hová tűnt Columbo felesége? 2018.04.01. 23:29:41

@Jakab.gipsz:
A helyzet az, hogy az általad felsoroltak nem minőségi , azaz elbírálási kategóriák.
A pályázó fiatal bíró - hajviselettől füügetlenül - első lett - mégsm nevezték ki.

No, itt a baj, Fidesztroll.

Kis ember 2018.04.01. 23:33:16

@Jakab.gipsz:
Próbálod fényezni a szart, de nem fog menni. A cikket elolvasni luxus, mi?
"Vasvárit nem én mondom tehetségesnek, hanem maga Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, hiszen korábban „címzetes törvényszéki bírói” címmel tüntette őt ki."

n3spr3ss0 2018.04.02. 08:44:39

Ilyen a hazaffyas demokrácia.

2018.04.02. 08:48:30

@VáradiJános:

Te mindenhez hozzáugatsz majompofa?
Miért nem a disznókat eteted az ólban?

jog-ász 2018.04.02. 09:11:10

mondjuk pkkb-ról táblára pályázni sem semmi, de hagyni kell a tehetséget kibontakozni..a címzetes címeket meg jutalomként vagy szájbefogóként is szokták osztogatni nem mindig a tehetség jutalma nna..szerintem nem történt semmi különös, minthogy egy valószínűleg tényleg tehetséges bíró igen fiatalon ambíciókat mutatott meg és ezzel útjába került más ambíciózus bíróknak..ha más ambíciója nem lenne csak folyton giga ügyeket akarna tárgyalni magától biztos nem ugrana elé senki.

Szalacsi_Dezső 2018.04.02. 09:38:21

Kedves bírónő ! Egy dolog nem stimmel a levezetésében, és ez megint a szokásosan zavaró csúsztatása. A nem jogvégzett közönség megvezetése. Handó Tünde, járjon le, bármilyen visszaélés szerűen jelen esetben, nem hivatalos személyként, nem hivatali (bírói) jogkörében jár el, hanem munkáltatóként. Aki nem érti ezt az elhatárolást, azt már szakvizsgán páros lábbal rúgják ki, ha a hivatali visszaélést kapja tételként.

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2018.04.02. 11:04:45

@Szalacsi_Dezső: Tévedés. Handó nem a munkáltatója a bírónak. Munkáltatói jogai annak a bírósági elnöknek vannak, ahová be van osztva. Handó, mint az OBH elnöke, bizony hivatalos személy. Nem mint bíró, hanrm mint elnök. Az ő feladata a pályázatok elbírálása, nem a munkáltatói jog gyakorlása. Így nem engem rúgnának ki a szakvizsgán.

Dr. Sándor Zsuzsa · http://jog-asz.blog.hu/ 2018.04.02. 11:07:26

@Kelly és a szexi dög: Igazi baj nem volt vele. Vasvári autonóm személyiség, saját véleménye van a dolgokról és az általa tárgyalt ügyeket kizárólag a törvény és a bizonyítékok alapján hajlandó eldönteni. Csak feltételezem, hogy a felsőbbségnek nem tetszett az UD Zrt. ügyben hozott ítélete. De ez csak feltételezés, bizonyíték természetesen nincs erre.
Busch Béla ügyében még folyik a nyomozás, meglátjuk, mi lesz a vége.

látjátok feleim szümtükkel 2018.04.02. 18:13:08

@Dr. Sándor Zsuzsa:

Érdekes ez a kinevezési gyakorlat.
Régen megörtént, hogy egy szakvizsgázott fogalmazót nem neveztek ki egyik megyében bírónak, mert nem találtatott "alkalmasnak", de erre csak a szakvizsgája után jöttek rá. Az illető elment másik megyébe, ahol később egy helyi bíróság elnöke lett.
Úgy tűnik a régi, leváltott rendszer gyakorlata nem halt ki a levátás után a döntési jogkört áttették magasabb szintre.

szsa56 2018.04.03. 02:05:30

@Szalacsi_Dezső: Ez a megjegyzés ebben az ügyben szerintem jogilag irreleváns, legfeljebb erkölcsi jelentősége van, mert egy bíró részéről a jogkövető magatartás szigorúbban számonkérhető.

szsa56 2018.04.03. 02:08:32

@szsa56: Ráadásul Dr. Sándor Zsuzsa még pontosabb választ adott erre.

sas70 2018.04.03. 14:28:54

@látjátok feleim szümtükkel:
Mennyivel jobb a mai helyzet, mert ma már hiába akarna másik megyében bíró lenni, ott se neveznék ki!
Egy tanár ismerősömet a fideszes iskolaigazgató csinálta ki, de még egy másik megyében sem kapott állást, egy olyan iskolában ahol azóta is keresik a tanárt az ő szakára és ahonnan elküldték, ott sincs helyette senki. Úgymond utána nyúltak. Végül egy alapítványi iskolában kapott állást, ahol leszarták a fideszes diri áskálódását, mert állítólag még ott is megpróbálta bemószerolni. Ez a csodálatos NER működés! Aki ellent mond, vagy más véleménye van, azt ellehetetlenítik.
süti beállítások módosítása