Nem VV Fanni ügye az első, ami ezt cáfolja.
Novozánszki Fanni ügyét szinte mindenki ismeri, aki az elmúlt több mint négy évben jóformán bármelyik újságot, online híroldalt olvasta, vagy televíziót nézett. A kiterjedt nyomozást – amelyben még az FBI segítségét is kérték – hosszú, több helyszínt bejáró, minden lehetséges és megismerhető részletre kiterjedő tárgyalás követte. Így született meg a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítélete, amely kimondta, hogy az egykori valóságshow-szereplő meggyilkolásával vádolt B. László bűnös nyereségvágyból elkövetett emberölésben, amiért a bíróság életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyekről eltiltásra ítélte. A szabadságvesztésből a vádlott legalább 25 év elteltét követően bocsátható feltételes szabadságra.
Bizonyítékok sora cáfolta a vádlott védekezését, bár ezek mind közvetett bizonyítékok voltak. Kamerafelvétel mutatta, amint B. László a karjában hozza ki Fanni elalélt/halott testét. A vádlott által használt bérautóban sok vér volt, a csomagtartóban az áldozat vérével szennyezett kötelet találtak. Kamerán látszott a Siófokon kirakott bőrönd, a siófoki apartman mosógépében Fanni hajszála volt. A vádlott mobiltelefonjának cellainformációi alapján követni lehetett az általa megtett utat, különösen ott, ahol minden bizonnyal vízbe dobta a holttestet.
Kép: 24.hu
A továbbiakat lásd ITT
azaz itt: https://24.hu/belfold/2022/08/07/vv-fanni-ugy-novozanszki-fanni-itelet-emberoles/