„Nem értek a focihoz”
2017. október 04. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

„Nem értek a focihoz”

Dávid Ibolya, egykori igazságügyminisztert idéztem, aki ezzel az azóta szállóigévé vált mondattal válaszolt arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a focimeccsek alatti antiszemita bekiabálásokról.

david-index_hu.jpg

Kép: Index.hu

Minő szerencse, hogy a mi mostani vezetőink, élükön a miniszterelnökkel igazi futball szakértők. Nem sajnálják sem a saját, sem a bíróságok idejét, még kevésbé a mi pénzünket a focira költeni.

orban-zarojel.jpg

Kép: Zárójel

A bíróságok előtt több tucat per van folyamatban amiatt, hogy a különböző sportegyesületek nem hajlandóak kiadni az úgynevezett tao-pénzes szerződéseiket. Azt kérdik, mi a csoda az a tao és miért olyan féltve őrzött titkok az ezzel kapcsolatos szerződések. Megpróbálom magyarra fordítani a rettenetes jogi nyelvet, hogy érthető legyek. A cégek a nyereségük után fizetendő társasági adó egy részét felajánlhatják olyan szervezeteknek, amelyek látvány-csapatsporttal, vagy előadó művészettel foglalkoznak.

Ami mármost a focit illeti, nem kis pénzekről van szó. Csak az Orbán Viktor által alapított Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) a tao bevezetése óta 14 milliárd forintot kapott, de hogy kitől és mennyit, és mire költötték, azt annak ellenére sem árulják el, hogy erre ma már jogerős bírósági ítélet kötelezi őket. Becslések szerint 2011 – a tao bevezetése óta – összesen mintegy 300 milliárd forint körüli lehet az az összeg, amelynek nagy része a sport- és egy kevéske a kulturális egyesületekhez vándorolhatott.

tao-kapcsolat_hu.png

Ábra: Kapcsolat.hu

Bizonyára senkit nem fog meglepni a kormány álláspontja tao ügyben, hiszen nem először próbálkoznak ilyen érveléssel. Szerintük ugyanis a tao nem közpénz, mert azt a cégek nem fizetik be a költségvetésbe, hanem közvetlenül az egyesületeknek utalják. Ezzel az okfejtéssel már más ügyben is megbuktak (MNB alapítványok) és a jogerős ítéletek szerint most sem jártak sikerrel. De mert a kudarcot rosszul tűrik, mind a DK, mind a Transparency International által megnyert perekben felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Kúriához. És bár a felülvizsgálati kérelemnek nincs halasztó hatálya, Mészáros Lőrinc a napokban közölte, hogy „támogatóik érdekében titkolózik a taopénzekről az általa vezetett FUNA alapítvány, és majd csak akkor mutatják be az elszámolásukat, ha a Kúria is erre kötelezi őket”.

mszros_lrinc-b1_blogcsalad_blog_hu.png

Kép: b1 blogcsalád - Blog.hu

Időközben a jogerős ítélet birtokában a DK a Bicskei Rendőrkapitányságon feljelentette a felcsúti akadémiát közérdekű adattal visszaélés miatt. Aki ugyanis „azt követően, hogy a bíróság jogerősen a közérdekű adat közlésére kötelezte, nem tesz eleget tájékoztatási kötelezettségének”, 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő vétséget követ el. Lett is hirtelen nagy akta-tologatás, mígnem az ORFK a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölte ki az eljárás lefolytatására. Eredményről persze még semmi hír.

A Fidesz sem maradt azonban tétlen. A már megszokott módszeréhez folyamodott: ha nem tetszik a bíróság ítélete, akkor majd jól megváltoztatjuk a jogszabályt. Már korábban, 2016-ban is módosított egy törvényt, adótitoknak minősítve az adózó és a támogatottak nevét (jellemző, hogy „véletlenül” az MSZP is megszavazta a módosítást).

taopenz-napi_hu.jpg

Kép: Napi.hu

Most pedig az adózásról szóló több száz paragrafusból álló salátatörvény-javaslatba csempészett be egy alig észrevehető mondatot: „közérdekű vagy közérdekből nyilvános adat nem ismerhető meg, ha az adótitoknak minősül”. A Transparency International már észrevételezte, hogy ez a javaslat alkotmányellenes, mert a közérdekű adatok megismerésének alkotmányos joga előbbre való az adótitok védelménél. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke is jelezte már kifogásait a kormány, pontosabban a Nemzetgazdasági Minisztérium felé.

peterfalvi-hvg.jpg

Kép: HVG

Kell is az a tao! Hiszen a csaknem 4 millió személyi jövedelemadót fizetők közül mindössze 49-en ajánlották fel adójuk 1 %-át a felcsúti utánpótlást nevelők részére. Úgy látszik, a többi nem ért a focihoz.

(V.H.) 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr112927469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Numda 2017.11.06. 09:54:37

A tényálláshoz nem szükséges bírói ítélet. ELég az eltitkolás. Van ott egy vessző, és egy VAGY kötszó. Ön bíró volt nem? A mondat első felének megvalósulásához nem szükséges feltétel a második részmondat.

220. § (1) Aki a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével

a) közérdekű adatot az adatigénylő elől eltitkol, (ez önmagában elég)

vagy azt követően, hogy a bíróság jogerősen a közérdekű adat közlésére kötelezte, tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget
Tetszik · Válasz · 1 perce
süti beállítások módosítása