Befolyásolhatja-e a közvélemény a bíró ítéletét? Beleszólhat-e egy miniszter a bíróság munkájába? Még ma is lenne halálbüntetés Magyarországon, ha a közvélemény ítélkezne? Drágább egy híres ember élete másokénál? Hatásosak-e a szigorú büntetések? E kérdésekre próbál választ adni ez az írás.

"Sajnos......egyes ítéletek nyomán jelentős társadalmi felháborodás látszik kibontakozni azok túlzottan enyhe, vagy bíróságonként nem következetes volta miatt" - állt egyebek közt a levélben. Majd konkrétan is megfogalmazta a közigazgatási és igazságügyi miniszter, hogy ő, meg a nép valójában a Marian Cozma halálát okozó veszprémi emberölés ügyében hozott ítélettel elégedetlen, és arra vár választ Darák Pétertől, vajon a Kúria elnökeként megfelelőnek értékeli-e "a bíróság részéről tapasztalható szigort és következetességet".
A korábbi cikkemben (lásd itt a blogban) írtam arról az országos felháborodásról, amelyet a Cozma ügy másodfokú ítélete váltott ki. Megkíséreltem levezetni, hogy mi okozta a büntetések lényeges enyhítését. Akkor csak utaltam arra, hogy a miniszterelnök és az igazságügyért felelős miniszter, Navracsics Tibor is megszólalt Cozma ügyben.
Ez a levél ismét felkavarta a közvéleményt, és úgy gondolom, nem is alaptalanul. Nem először fordul elő, hogy egy politikus, egy miniszter, a nyilvánosság előtt bírálja a bíróság, a bírák munkáját. Azt kérdezhetnénk, miért olyan nagy baj ez? Jelzem, Navracsics is ezt kérdezte az ATV műsorában, némi ál-naívsággal. Pedig neki, a jogásznak kellene igazán tudnia, hogy miért nem szólhat bele a kormány, a miniszter, vagyis a végrehajtó hatalom a bíróság munkájába.
Megjegyzem, nem ez az első eset, és félek, nem is az utolsó, hogy ilyesmi történik. Már a korábbi főbírók is visszautasították ezeket a próbálkozásokat. Hadd idézzem az egykori köztársasági elnököt, Mádl Ferencet (nem mellesleg jogászprofesszort), aki ennek kapcsán a következőket mondta: „Köztársasági elnökként kötelességem felhívni a figyelmet arra, hogy a közhatalom gyakorlóinak különös körültekintéssel szabad csak a bíróságok ítélkezésével kapcsolatban megnyilvánulni. A konkrét bírósági eljárásokkal kapcsolatos véleménynyilvánítás, vagy akár az ítélkezés általános irányának nyilvános kritikája a közhatalmat gyakorló személyek részéről - tekintettel a hatalmi ágak elválasztására és a jogállamiság követelményeire – veszélyeztetheti a bíróságok alkotmányban garantál függetlenségét és így az államszervezet demokratikus működését.”
Mit jelent ez magyarról magyarra lefordítva?
Nagyon sokszor hallhatunk a „hatalmi ágak szétválasztásáról”. Melyek ezek a hatalmi ágak, és miért olyan fontos a szétválasztásuk? Ez nem mai találmány, a meghatározás és az elv a felvilágosodás korában született.

Kezdjük talán az alapoknál, bár feltételezem, ezt olvasóink többsége ismeri. A hatalmi ágak (némileg most leegyszerűsítve) a törvényhozó hatalom, vagyis a parlament, a végrehajtó hatalom, vagyis a kormány (és természetesen annak tagjai), illetve a harmadik független hatalmi ág, a bíróság). Montesquieu, a francia felvilágosodás kori filozófus, író és gondolkodó úgy vélte, hogy az általa megkülönböztetett három államhatalmi ág (törvényhozói, végrehajtó, bírói) közül bármelyik kettő nem megfelelő szétválasztása zsarnokságot eredményez. Ezért a hatalmat úgy kell megosztani, hogy egyik ág se kerekedhessen a másik fölé, hanem azok kiegyensúlyozzák egymást.
Akkor, amikor a kormány egy tagja, vagy egy parlamenti képviselő, ne adj Isten, a miniszterelnök a nyilvánosság előtt kritizálja a bíróságok munkáját, nem is kétséges, hogy beleavatkozik a harmadik hatalmi ág munkájába, valamilyen módon nyomást akar gyakorolni rá és ezzel felborítja a hatalmi ágak egyensúlyát, mely – miként az imént idéztem – a demokrácia egyik legfontosabb alapelve.
Joggal merül fel persze a kérdés, hogy mégis mit lehet tenni akkor, ha a bíróság munkája valóban nem megfelelő, ha az ügyek intézése lassú, ha esetenként törvénysértő ítéletek születnek. Valamennyi hatalmi ág a saját eszközeivel küzdhet ez ellen. A végrehajtó hatalom például olyan törvénytervezeteket visz a parlament elé, amelyek alkalmasak az ilyen hibák kiküszöbölésére. A parlament olyan törvényeket hoz, amelyekkel komoly mértékben befolyásolhatja a bíróságok működését. A bíró csak és kizárólag a törvények és a saját lelkiismerete alapján hozhatja meg az előtte lévő ügyben az ítéletet. És ellentétben Navracsics állításával, az ítélet meghozatalakor döntését nem befolyásolhatja a közvélemény. Hogy miért? A közvélemény önmagában nem értékmérő fogalom a joggal szemben, a közvélemény befolyásolható mind a politika, mind a sajtó által, vagyis a közvélemény többnyire szubjektív, hangulati elemekkel fűszerezett. Ha csak a közvélekedésre támaszkodnánk, Magyarországon még mindig lenne halálbüntetés, az általános előítéletesség miatt a cigányok súlyosabb büntetéseket kapnának, a népszerű, híres emberek sérelmére elkövetett emberölések esetében (lásd Cozma ügy) a közvélemény kötélért kiáltana. Holott a törvény egyenlő esélyekkel mér és a bírónak mindenkire egyenlő elbírálást kell alkalmaznia.
Egy megjegyzés még a büntetések szigorúságáról. Számos jogfilozófus, jogtörténész, kriminológus kimutatta, hogy a bűnözést nem az ítélkezés szigora szorítja vissza, hanem az, ha egyetlen bűncselekmény sem marad felderítetlen. A legjobb példa erre, hogy amikor a középkorban nyilvános akasztások voltak, megnőtt a zsebtolvajlások száma. Miközben ugyanis a tömeg elégedetten szemlélte az akasztást, a zsebtolvajok tömege lépett működésbe és fosztotta ki az elborzasztó látványra figyelő embereket.
 
Remélem, eléggé meggyőző voltam ahhoz, hogy elhiggye az olvasó, miért alapvető fontosságú a bírói függetlenség, és hogy miért kell kőkeményen visszautasítani minden olyan nyomásgyakorlási kísérletet, amely egyfelől egy másik hatalmi ág felől érkezik, másfelől a közvéleményre hivatkozik.