Mégis kinek az (előít)élete?
2012. december 09. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Mégis kinek az (előít)élete?

Még meg sem kezdődött a Geréb Ágnes ellen indított legújabb büntető per az óbudai bíróságon, amikor a Születésház Egyesület már közleményt adott ki, máris levelet írt Navracsics Tibornak, az igazságügyi tárca vezetőjének. Arra kérik a minisztert, hogy „mielőbb vizsgálja felül dr. Geréb ügyét, és kísérje megkülönböztetett figyelemmel a bírósági tárgyalást, biztosítva ezzel, hogy dr. Geréb Ágnes igazságos eljárásban részesüljön.”

Tisztelt Születésház Egyesület! Mindenekelőtt szeretném felhívni a figyelmüket arra az oly sokszor megírt, elmondott, már az Alkotmányban és a mai Alaptörvényben is rögzített szabályra, amely az igazságügyi miniszter részére nem teszi lehetővé, hogy egy folyamatban lévő büntető eljárásról véleményt nyilvánítson, vagy abba bármilyen módon beleavatkozzon. Vagyis ő nem tudja „biztosítani”, hogy akár Geréb Ágnes, akár más „igazságos eljárásban” részesüljön. Magánemberként természetesen Navracsics Tibor bármely tárgyalást figyelemmel kísérhet, akár „megkülönböztetett” figyelemmel is, de arra sem így, sem úgy nincs hatásköre.

Az igazságos eljárást – bármennyire is aggódnak Önök emiatt – kizárólag a bíróság tudja biztosítani. Az a bíróság, amely az eljárási szabályokat betartva fog dönteni a Geréb Ágnes ellen benyújtott újabb vádakról. Ez még akkor is így van, ha az egyesület véleménye szerint Geréb Ágnes a korábbi „tárgyalásokon tapasztaltakhoz hasonló diszkriminatív eljárás előtt áll.” Bár, hogy mi lett légyen az a diszkrimináció, azt levelükből nem sikerült megtudnom.

Joggal merül fel a kérdés, ki is vádolható itt előítélettel? Ki és milyen alapon állítja, hogy a korábbi büntetőeljárás diszkriminatív volt, de főként ki és milyen alapon meri előre kijelenteni, hogy a most kezdődött eljárás is bizonyosan diszkriminatív lesz?

A nyílt levelet írók „rámutatnak emellett arra, hogy a december 6-án induló perben annak ellenére vádat emeltek ellene, hogy a hivatkozott esetekben érintett szülők mindegyike teljes mértékben őt (mármint persze Geréb Ágnest) támogatja.”

Vagy úgy. Ezek szerint a vádemelésnek nem a Büntető Törvénykönyvben rögzített tényállások megvalósítása, az azok során megállapítható bűnösség, vétkesség, felelősség, vagy gondatlanság megállapíthatósága lenne az alapja, hanem az, hogy kik „támogatják” a vádlottat?

Biztosak-e e mozgalom tagjai abban, hogy még ma is Geréb Ágnes mellett áll ki az az édesanya, akinek kórházi ellátás híján halt meg az újszülöttje, vagy az, akinek a gyermeke tüdőgyulladás és oxigénhiányos állapot miatt utóbb 15 napot töltött kórházban, és az elszenvedett agykárosodás miatt fogyatékos maradhat? Sajnos nem ők és gyermekeik az egyedüli áldozatok.

Ezek persze egyelőre mind a vád állításai. A bíróságra és csak a bíróságra hárul a döntés joga. Semmiképpen nem az igazságügyi miniszter, sem a Születésház Egyesület, még kevésbé Geréb Ágnes támogatóinak feladata, hogy előre eldöntsék, megalapozottak-e ezek a vádak.

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr197442484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása