Egyenes beszéd
2013. március 14. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Egyenes beszéd



ATV.hu


 Március 12-én meghívtak az ATV-be, Kálmán Olga Egyenes beszéd című műsorába. A téma Orbán Viktornak az a parlamentben tett kijelentése volt, ami úgy hangzott, hogy „botrányos” a bíróságnak az Energiahivatal és a gázszolgáltatók perében hozott ítélete. Orbán szerint a bíróság a „vállalatoknak adott igazat a kabinettel szemben”. Hogy kerül a csizma az asztalra? Nem a kabinet pereskedett! A csütörtökön meghozott ítéletre válaszul Orbán kormánya a hétvégén már összeütött egy jogilag is nonszensz rendeletet.
richpoi.com


A beszélgetés utolsó mondatában becsúszott egy nyelvbotlás (eurokonform helyett eurokonfort-ot mondtam, amiért itt most elnézést kérek).

A beszélgetést az alábbi linken tekinthetik meg:

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr287442672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása