Európa reszket
2013. július 14. írta: Dr. Sándor Zsuzsa

Európa reszket

„A magyarok nyilaitól ments meg uram minket!”

[caption id="" align="alignleft" width="215"]A magyarok nyilai militia.hu[/caption]

Mi, magyarok, már 899-ben is megfélemlítettük Európát.
Mi, magyarok, most is megregulázzuk Európát.
Mi, magyarok országgyűlési határozatot hoztunk az Európai Unió ellen. Tudjuk ugyan, hogy egy országgyűlési határozat még csak nem is jogszabály, de azért csak féljenek.
Mi, magyarok, ötször is beleírtuk az országgyűlési határozatba, hogy „mi, magyarok”.
Mi, magyarok, nem akarunk többet olyan Európát, ahol a szabadságot korlátozzák, és nem kiteljesítik. Nem akarunk többet olyan Európát, ahol a nagyobb visszaél a hatalmával, ahol megsértik a nemzetek szuverenitását, és ahol csak a kisebbnek kell tisztelnie a nagyobbat.”
Mi, magyarok itt Magyarországon soha, senkinek a szabadságát nem korlátozzuk. Éppen hogy kiteljesítjük. Erre számtalan példánk is van. Meghallgatjuk az ellenzéki pártok javaslatait és mélyen elgondolkozunk rajtuk. Sokszor még 24 órát is biztosítunk számukra, hogy alaposan felkészülhessenek a parlamenti vitára. A mi magyar képviselőink rettentően aktívak, ezért van olyan sok egyéni képviselői indítvány. Akkor ugyanis nem kell vacakolni mindenféle ostoba egyeztetéssel. Ezt az országgyűlési határozati javaslatot is egy egyéni képviselő nyújtotta be.

[caption id="" align="alignright" width="120"]Fidesz-KDNP kanadaihirlap.com[/caption]

Mi, magyarok a Fidesz-KDNP vagyunk. A Jobbik támogatásával. A többi párt nem szavazta meg. Ők tehát nyilván nem magyarok.
Mi, magyarok, soha nem élünk vissza a hatalmunkkal. Nem tűrjük a korrupciót, a klientúra-építést. Arról nem tehetünk, hogy csak a mi környezetünkben élnek azok a rátermett, tehetséges emberek, akik mindenhez a legjobban értenek. A földbirtokhoz, a dohány-kereskedéshez, a pályázat-íráshoz, a közbeszerzéshez…
Mi, magyarok nem engedjük, hogy a bankok rajtunk hízzanak. Viszont segítjük a saját kisbankjainkat. Hogy ők hízzanak. Nekünk. Ezért éppen most államosítottuk a takarékszövetkezeteket.
Mi, magyarok, nem szeretjük, hogy a bíróságok össze-vissza döntenek. Nagyon vigyázunk a függetlenségükre. Csak olyankor szidjuk le őket, ha nem tetszik az ítéletük. Levelezgetünk velük és jól megmondjuk a véleményünket. Meg közzétesszük a sajtóban is. Hadd lássák a zemberek, hogy kik az ellenségeik.

[caption id="" align="alignleft" width="180"]kisebbségek magyarinfo.blog.hu[/caption]

Mi, magyarok, óvjuk a kisebbségeket, a másként gondolkodókat és tiszteljük a másságot. A rendőreink a Pride fesztiválon is e féltő gondoskodás jegyében igazoltatták azokat, akiket megvertek. A verekedők sajnos egy kicsit arrébb mentek, így szegény rendőreink nem is tudták, kik lehettek. Ja, meg azok elég sokan is voltak. Fekete ruhában. Talán gyászoltak valakit.
Mi, magyarok nagyon ügyelünk a sajtószabadságra. Minden olyan médiumot támogatunk, amelyik lojális hozzánk. A többit se bántjuk, legfeljebb nem adunk nekik frekvenciát és nem engedjük, hogy bárki csak úgy ötletszerűen hirdetésekkel árassza el őket. A legjobban azt szeretjük, ha minden médium a miénk. Hogy a magyarok minden adón ugyanazokat a híreket hallják. Mert akkor nem zavarodnak össze.
Mi, magyarok a szabad, független és titkos választások hívei vagyunk. Olyan választási rendszert dolgoztunk ki, ami hosszú időre biztosítja kormányunk folyamatos működését. Nem szeretnénk, ha bárkinek eszébe jutna választási csalásról beszélni. Ezért a választások tisztaságát is mi magunk ellenőrizzük.
Mi, magyarok nem csak tiszteljük, de mindenkinél jobban ismerjük az Európai Unió szabályait. Ezért hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a Tavares-jelentés elfogadása egyszerre jelent „durva hatáskörelvonást és hatáskör-túllépést”. Egy cseppet sem zavar minket, hogy a jogászok ezt a kijelentésünket abszurd marhaságnak tartják. Jogilag. Mi, magyarok, nem szeretjük ezt a jogászi kukacoskodást.
Mi, magyarok, megtanítjuk Európát kesztyűbe dudálni!

[caption id="" align="aligncenter" width="389"]Kesztyűbe dudálni jozanparaszt.info.[/caption]

A bejegyzés trackback címe:

https://jog-asz.blog.hu/api/trackback/id/tr547442756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

László Benkő 2013.07.15. 10:01:39

Hát ez az összes Magyar állampolgára igaz!!! aki a saját hazai földön él!!!van egy öntelt csak magát és a sleppjét szponzoráló miniszterrel!!!még hogy meghallgatja az ellenzéket??? KÉSZ RÖHEJ

István Bogdán 2013.07.16. 22:25:37

Nem tudom, hogy a kedves cikk író tudja egyáltalán hogy mit írt !! Azt amit leírt, annak az épp az ellenkezője van. Mint jogász, az alkotmány módosításával is egyet ért?? Elhiszem hogy Ön nem érzi, de tudnia kellene, hogy közel négy millió ember él nyomorban !! Nálunk mindent megváltoztatnak,mindenről szó esik, csak munkahelyeket nem hoznak létre. Várjuk a külföldi befektetőket mint a messiást !! Ha nekünk nem kell külső segítség, akkor mégis mire várunk ?? Tőlünk senki sem fél, inkább mi félünk és várjuk a külföldi befektetőket, hogy munkát adjanak. És még tudnám folytatni a felsorolást, de nem teszem !! kedves cikk író!! Ha a természetes helyéről néhány kilométerrel tovább utazna, meglátná meztelen igazságot !!

dr. Sándor Zsuzsa 2013.07.17. 11:04:23

Kedves Bogdán István és Benkő László! Tartok tőle, hogy félreértették a cikket. Nem vették észre, hogy ez mind irónia és éppen az ellenkezőjét akartam kifejezni a gúnyoros hanggal. Sajnálom, ha ez Önök számára nem jött át. üdvözlettel

István Zádori 2013.07.17. 21:15:11

Ti azt hiszem csak a szavakat ismeritek de azok értelmét már nem.

Valkovics Klári 2013.07.22. 13:29:23

Annyira igaz, és jó a cikk.......lehet, hogy nem akarok a "magyarok" közé tartozni......inkább lennék piréz.......
süti beállítások módosítása